PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. november 6.
(csütörtök)

Varga Róbert


JEREMIÁS A FAZEKASNÁL


Alapige:Jer 18, 1-12

"Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen dolgozott a korongon. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy, Izráel háza, mint ez a fazekas? Így szól az Úr: Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kitépem, kiirtom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam hozni rá. Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és beültetem. De ha azt műveli, amit rossznak tartok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja az Úr: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket! De ők ezt mondták: Nem érdemes! Mi már csak a magunk gondolatai után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk!"

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy benned nincsen változás, vagy változásnak árnyéka. Te mindig ugyanaz maradsz: szerető, mindenható, irgalmas Isten.

Köszönjük ezt a mai csendes estét itt a te házadban. Köszönjük, hogy összegyűlhettünk, mint gyülekezet, és ott lehet a szívünkben az a vágy, hogy találkozzunk veled, épüljön a mi hitünk, ha már van. S ha még nincs, akkor végre, igazán szívünkbe fogadjunk téged, s más emberként menjünk el.

Köszönjük, hogy mindenfajta rossz testiségünkben, testi indulatunkban, nélküled hozott döntéseinkben is mégiscsak a te irgalmaddal és szereteteddel találkozhattunk és találkozhatunk.

Urunk, azzal a vággyal jöttünk most ide, hogy megértsünk valamit a te akaratodból. Köszönjük, ha vannak kérdéseink, azt elmondtuk neked, s te a kérdésekre válaszul igét mondasz. Cselekedj velünk most is így, kérünk, belátásod szerint!

Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért, az Ő haláláért meghallgatsz minket.

Ámen.


Igehirdetés

A most felolvasott bibliai részlet, rész előzménye az (a 17. fejezetben olvashatunk erről), hogy Jeremiás próféta imádkozik. Feltárja Isten színe előtt azt, hogy Isten népe elpártolt Istentől, és azért könyörög Istenhez - tudván, hogy ennek milyen súlyos következményei lesznek -, hogy Isten fordítsa az Ő arcát feléjük, és tudjanak megtérni ebből a bűnből, és visszatérni mindnyájan Istenhez.

Jójákim uralkodott ekkor, aki mindannak ellene volt, amit az istenfélő, előző király, Jósiás és Jeremiás próféta maga is, Isten előtt helyesnek és jónak tartott. Ekkor a babiloni fogság még csak fenyegető kép volt, és távoli dolognak tűnt. De Júda népe nem hallgatott Isten intő szavára, s ezért később elvitték őket fogságba, és szinte kivétel nélkül, kevés kivétellel, ott pusztultak el. Vajon válaszolt-e Isten Jeremiás imádáságra? Igen, válaszolt. Ezt olvastuk el.

Mi az első, ami kiderül ebből a részből? Az, hogy Isten szól. Isten nem néma. Válaszol az imádságra.

Jeremiás próféta megérti, hogy a megelőző imádságára a következő választ kapja. Azt mondja Isten: "Menj el a fazekas házába."

Ma is megtörténhet az, és meg is történik a hívő emberek életében, hogy Isten szól, sőt megszólít minket. Sőt, határozottan érthető vezetést ad. Azért ezt nem lehet félreérteni, nem? Azt mondja Jeremiásnak, aki istenfélő ember volt, és a legfontosabb számára Isten akarata volt: Menj el a fazekas házába, s ott majd elmondom neked a többit.

Jeremiás imádkozik, s aztán egyértelműen megmondja neki Isten, hogy mi az Ő akarat. Nemcsak szól Isten, hanem azt olvassuk, hogy igét mond. De mi ebben az ige, hogy menj el a fazekas házába? Miért ige ez? Azért, mert az Isten mondja. Nemcsak úgy valahonnan eszébe jutott Jeremiásnak, hanem Isten szájából származik, amit pedig Isten mond, az ige akkor is, ha ilyen nagyon egyszerű dolgot mond, hogy menj el a fazekas házába.

Amikor Illés megfáradt, és ott fekszik - ahogy az ifjúsági órán mondta valaki - "kiterülve" a pusztai fenyőfa alatt. Vannak nekünk ilyen kiterült állapotaink, amikor úgy érezzük, hogy se előre, se hátra. Vagy valaki más így fogalmazta meg: "Olyan ez, mint amikor a medvebőr ott fekszik az ágy előtt." Időnként vannak ilyen lelkiállapotok még a hívő emberek életében is. Ott van Illés, aki mondja Istennek, tulajdonképpen, ha nagyon profánul fordítjuk, hogy: Isten ne aprózd el! Egyszerűbb, ha most, mindjárt megölsz. Ne nyúzzuk, húzzuk. Legyen már vége, nem bírom. Isten türelmesen végighallgatja, hogy mit mond Illés. Aztán kiigazítja, hogy nemcsak egyedül maradtál, hanem jó pár ezren vannak még, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Légy szíves most józanul látni a helyzetedet! Ne sajnáld már magadat annyira, mert ennél rosszabb is lehetne - ez is benne van mindabban, amit Isten mond! Aztán Istentől kap forrásvizet, és kap pogácsát. Semmi csodálatos nem volt a pogácsa tésztájában, s nem volt különleges, mint mondjuk manapság a Red bull, hogy szárnyakat kap tőle az ember, legalább is ezt mondják. Semmi ilyesmi nem volt a vízben. Isten adta, ezért volt különleges. Isten adta a pogácsát, és Isten adta a vizet. És ezzel a vízzel, és ezzel a pogácsával - miután kialudta magát Isten tanácsára Illés - negyven nap és negyven éjszaka megy. Mert amit Istentől kapunk, azzal emberfeletti dolgokra vagyunk képesek. Még akkor is, ha egyszerű víz, és egyszerű pogácsa.

Nagyon fontos megértenünk, hogy annyiféleképpen szólhat a mindenható Isten. A bibliaolvasás által, egy hívő ember által, vagy akár Jézusról semmit nem tudó ember által is. Mondott már nekem valaki olyan mondatot, akinek semmi köze nem volt egyébként Istenhez, amiről világosan tudtam, hogy Isten belelátott a szívembe, és arra válaszolt, amit én ki sem mondtam még neki sem, de ott volt a szívemben. Azt mondta ez az illető tréfásan, idézett egy - azt mondta, nem is tudom, hogy ez honnan való -, aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátrafordul, az nem alkalmas Isten országára. Ezt mondta az illető, hogy nem is tudom, hogy honnan való. Azt sem tudta, hogy mit idéz. De az ige volt. Nemcsak azért, mert ige volt, hanem azért, mert az Isten úgy látta jónak, hogy akkor pont arra van szükségem, és teljesen igaza volt.

De szólhat a hallgatott igehirdetésben is. Megütheti egy szó a szívünket, vagy mélyre mehet az értelmünkben, és azt bizony megérthetjük Isten akarataként is. Az ember ilyenkor tudja, ha hitben jár, hogy ez most nem volt véletlen. Pont ezt a mondatot mondta. Pont erről a kérdésről. Pont most. Pont ezen az istentiszteleten. Pont akkor, amikor én ebben és ebben a helyzetben vagyok. Azért ez túl sok. Valaki így mondta egyszer, hogy a világ túl kicsi ahhoz, hogy a véletlen meg Isten megférjenek együtt. Istennél nincsenek véletlenek. Semmi nem történik nála véletlenül.

A második, hogy Isten pontosan megmondja azt, hogy mit tegyen Jeremiás. Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Jeremiás meg elmegy. Nincsen vita. Nincs ellenkezés. Nem mondja azt Jeremiás, hogy miért nem a ruhafehérítőhöz küldesz, Uram? Miért pont a fazekashoz? Az vizes, sáros munka. Jeremiás engedelmeskedik. Nincsen vita, nincs ellenkezés. Nincs kételkedés, még csak kérdést sem tesz fel. Felkel, és elmegy a fazekas házába.

Isten a templomban adja az Ő igéjét. Máshol is adhatja, de ez egy erre preferált hely. Isten így döntött, hogy az igehirdetés bolondsága által tartja meg a hívőket. Nem fura? Beülünk egy templomba, általában fekete ruhás ember - nem mondom, hogy férfi, mert nő is lehet, vannak, ahol nők prédikálnak - mond valamit egy emelvényen, és az ember elhiszi, ezt Isten mondja, ha ez tényleg Isten igéje. És tényleg lehet az. Az igehirdetés bolondsága által tartja meg azokat, akik hiszik azt, hogy Isten a nyomorult, töredékes, emberi beszéden keresztül megszólalhat.

Hányszor ültem én is ott hátul, és Isten megszólalt valaki máson keresztül. S hányszor előfordult, hogy otthon írtam az igehirdetést, és mikor leírtam, akkor szíven ütött. Már ott megszólalt. Úgy örültem, hogy majd másnap elmondhatom itt is. Talán másoknak is üzenet lesz, amit mondott Isten.

Egyszerűen az volt az Istennek az akarata, hogy Jeremiás menjen a fazekashoz, mert ott akart szólni hozzá. Tehát nincs ellenvetés, nincsen lázadás, elmegy oda, ahová Isten küldi.

A fazekas pedig éppen dolgozik, és Jeremiás csendben nézi. Miért történik mindez így? Azért, mert Isten szerette volna Jeremiást felkészíteni, hogy megértse Isten igéjét, és ehhez szükség volt arra, hogy a szívét előkészítse. Nézi, hogyan dolgozik ez a munkásember, ahogyan formálja a lágy agyagot. A lábával hajtja az egyik korongot, egy rúdon át fönt van egy másik korong, ami meg forog fölül. Rátette az agyagot, formálta, vizezi a kezét, hogy jól csússzon. Aztán azt látja Jeremiás, hogy elrontotta. Megáll a korong, összegyúrja az agyagot, és valami mást kezd el belőle készíteni. Így olvassuk: "Mást készített belőle, ahogyan jónak látta."

Jeremiást is meg minket is Isten tanítani akar. Miről szól itt ez az egész valójában? Arról, hogy Isten a helyünkre tegyen minket. Erről szól. Ma sem akar másképpen, cselekedni, minthogy helyreigazítson minket. A helyünkre tegyen. Egyszerűen azért, mert olyan nehezen vagyunk képesek megérteni, vagy olyan nehezen akarjuk megérteni, hogy az életünk anyagával - ha most ennél a képnél maradunk - egyedül és kizárólag a mindenható Isten rendelkezhet. Senki más nem. Ő a nagy fazekasmester. Isten kezében a hívő ember meg az "agyag". Ez persze csak egy kép, amit használ itt, és egy minta, amit ad itt Jeremiásnak Isten, de ez a lényege, a teológiai mondanivalója, Isten üzenete. Szuverén Úr. hatalmával úgy él, ahogyan az neki tetszik.

Minden hívő embert foglalkoztat időnként az a kérdés, hogy bizonyos élethelyzetekben miért úgy bánt vele az Isten, ahogyan? Miért pont azt engedte meg, vagy miért az történt vele, ami történt? Egyszerűen azért - amit itt olvasunk -: a fazekas átgyúrta az agyagot, és úgy bánt vele, ahogyan jónak látta. A teremtés és a megváltás jogán Isten ezt megteheti. Gyúrhatja az életünket, és formálhatja, aztán esetleg visszadobja, és átformálja és átgyúrja, valami mást hoz ki belőle. Sokszor pont a mi imádságunk nyomán változnak a dolgok.

De ahogy később látni fogjuk, ez nem azt jelenti, hogy mi tehetetlen agyagok meg anyagok vagyunk az Isten kezében. Hanem ez azt jelenti, hogy bizony a felelősségünk is megvan. Később látjuk majd ezt, hogy az embert úgy teremti meg Isten - ha hívő ember, különösen igaz ez -, hogy felelősek vagyunk a saját életünkért is.

Egyszer talán mondtam már, de nem árt megismételni: Luther írja egyik művében azt, hogy az Ördög panaszkodik az Istennek, hogy a hívők mindent ráfognak. Minden bajért, mulasztásért, bűnért őt hibáztatják. Sokszor semmit nem vesznek magukra felelősségként. Mindenért a Sátán a hibás. És, amikor nem kelünk fel időben, lusták vagyunk, meg tisztátalan gondolataink vannak? Miért van az, hogy egyik ember életéből ezt hozza ki Isten, a másikból meg más valamit? Ennek az igehelynek az alapján azt is megérthetjük ám, hogy teljesen felesleges aggódni, és nem lehet hinni abban, hogy a fatalizmus létezik. Úgyis minden el van rendelve, teljesen felesleges bármit tenni, az Istennél eldőltek a dolgok, úgyis azt gyúr belőlem, amit Ő jónak lát. Azt tesz az életemmel, amit akar. Isten cselekszik, ahogyan jónak látja, de változtathat-e ezen az, hogyha valaki imádkozik? Pont ebből a részből derül az ki, hogy hogyne. Azt is olvashatjuk a Szentírásban, hogyha valamit az Isten akarata szerint kérünk, akkor azt megkapjuk. Ez lehet egy változás is. Valamit eltervezett az Isten, tudja, látja, hogy én könyörgök, és az imádságom következményeként változnak a dolgok. Ha ez nem így lenne, akkor teljesen felesleges valakiért imádkozni.

Ha nem tudom, és Isten felőle úgy döntött, hogy sose fogja megismerni Jézust, összetörhetem magam, imádkozhatok, amennyit akarok, úgysem fog változni semmi? Ezért nem igaz az, amikor valaki azt mondja, hogy minden eleve elrendeltetett. Az imádságunk nagyon fontos dolog. Hozzájárulhat a dolgok változásához. Imádságra annyi minden történt már ebben a világban.

Valaki egyszer ezt kérdezte: Ez nem kétségbeejtő helyzet Isten számára? Hány millió hívő ember imádkozik? Összezavarodhat így Isten? Egyik ezt kéri, a másik azt kéri. A Szentírás azt tanítja erről, hogy Isten olyan rugalmasan tudja vezetni a világ dolgait, hogy ez Őt egyáltalán nem hozza zavarba. Mi szoktunk zavarba jönni egy kellemetlen kérdés nyomán. Istent semmivel nem lehet zavarba hozni. Isten mindenható Isten. Anyagon, időn, testen, lelken túli, fölötti Úr. Ugyan mi lehetne neki lehetetlen? Itt a szürkeállományunk megáll. Innen nem tudunk továbblépni. Még ez is épp elég, ha ezt halljuk, de Isten független, szuverén, mindenek felett való Úr. Nincs neki semmi, ami lehetetlen lenne.

Már csak ezt megértve is fontos, hogy szakítsunk végre a mi aggodalmaskodó természetünkkel. Tegyük félre, adjuk oda Istennek. Az irigykedésünket: miért kapott olyat az Istentől a másik, amilyet én nem, meg a féltékenységünket, bárki mással kapcsolatban. Vele úgy bánt az Isten, velem meg így. Ebből a részből világosan kiderül, hogy Isten mindenkivel úgy bánik, ahogyan jónak látja, nem? Akkor nem tévedett velem sem, meg vele sem, hogy úgy bánt. Akkor a másik hívő ember életében sem véletlen, hogy az úgy alakult. Nekünk még mindig nincsen gyermekünk. Nekik meg már három van. Nem versenyfutás ez, meg teljesítmény. Azt mondja a Szentírás, hogy Isten nyitja meg az asszony méhét, és Isten zárja be. De van-e valami lehetetlen az Istennek? Hány betegről lemondtak az orvosok. Mostanában gyakran kellett kórházakban megfordulnom. Hányról azt mondták - nekem is mondott valakivel kapcsolatban ilyet a főorvos: Lelkész úr, nincs tovább. És volt. Hányszor megtettek mindent, és nem volt tovább, mert az Isten cselekszik, ahogyan jónak látja, ahogyan eldöntötte.

Nagyon fontos az, hogy változhatnak a dolgok az imádságra, mert itt is változott, csak a nép nem változott, sajnos. Jeremiás megértette Isten akaratát, és változás is beállt.

Vajon ebben az értelemben, ahogy most hallottuk, helyre tehet-e minket Isten szava? Tehet-e velünk is, meg a mi életünkben is azt, amit Ő jónak lát? Vajon nem bánhatok-e veled úgy, folytatja itt Isten, Izráel háza, mint ez a fazekas az agyaggal? Bánhat-e szabadon Isten a mi életünkkel? A rendelkezési jogot újra és újra odaadjuk-e neki? Amikor valaki hitre jut, akkor odaadja. Uram, tied az életem. Azt jelenti, hogy a magam fölötti jogról lemondok. Mint, amikor aláírunk egy papír, nem? Az ingatlanunkat átruházzuk másra. Lemondok az ingatlanom fölötti jogról. Ez azt jelenti, hogy lemondtam a rendelkezési jogról. Legyen az övé, odaajándékozom neki. Az mindig fura egy családon belül, amikor valaki ezt megteszi, és utána elmegy, és azt mondja: miért így rendeztétek be a konyhát? Mi köze hozzá? Nem lemondott róla? Nem így van? Ugye mennyi vita, veszekedés van emiatt? Beleszól sokszor a fiatal házasok életébe az, aki azt mondta: fiam, elengedtelek, légy boldog! Akkor vagy nem mondta komolyan, vagy nem tudja, mit beszél.

Ha mi odaadtuk magunkat Istennek, ha lemondtunk a rendelkezési jogunkról, az önrendelkezési jogunkról az Ő javára, akkor tényleg Ő rendelkezik velünk. Jó lenne ezt ilyen komolyan venni a nap minden kérdésében, ami csak előjön.

Ez a kijelentés egy nem istenfélő ember számára megalázó. Hogy mondhatnék én le a magam fölötti rendelkezési jogról? A hívő ember számára csak ez egyedül járható út. Nincs is más út. Vagy lemondok, vagy nem mondok le, és akkor szerencsétlen lesz az életem, mert már elmúlt az az idő, amikor nem hívő voltam. De ha nem vagyok igazán engedelmes Istennek, akkor őrlődöm a két dolog között, az pedig tényleg kikészíti az embert.

A bizalom nagyon fontos kérdés ebben a kérdésben is. Lemondok a jogomról magam fölött, tehát teljesen, amennyire lehetséges, bízom az Istenben.

Hogyan valósul ez meg a mi életünkben? Ilyen engedelmes életünk van-e? Ahogy ott a fazekasmester azt tette az agyaggal, amit akart. Azokban a kérdésekben is tehet-e velünk belátása szerint az Isten, ami most foglalkoztat minket? Bármilyen kérdés lehet ez. Elmondjuk-e ezt: Uram, e fölött is átadom a jogot, a rendelkezési jogot neked, csak hadd értsem meg, hogy mit akarsz ebben a kérdésben, és mit akarsz ezzel velem, vagy bennem elvégezni?

Jó tudni azt, hogy a bűneset óta az ember nem ilyen engedelmes agyag az Isten kezében. Mi halálunkig tiltakozunk az Isten akarata ellen. A nem hívő embernél ez teljesen így van. De néha még az Istenben bízó embernél is előfordul: Uram, ezt nem gondolod komolyan, hogy ezt most megtegyem? Tudjuk, amikor Pál hitre jut, ott is volt valaki, aki azt mondja: Uram, nem tudod? Ez a te tanítványaidat üldözi, gyilkolja. Most én menjek oda, és beszéljek vele? S tiltakozik. Aztán Isten helyre teszi. És Jónást is helyre tette. Elfut Ninive helyett Tarzusz felé. Kiköpi a cethal. Hol? Ninivénél. Nahát! Hát nem úgy bánik vele az Isten, ahogy akarja? Pont ott köpte ki a hal. Eltévedt a hal? Nem. A hal engedelmesebb volt, mint Jónás. Azt tette, amit az Isten akart vele, meg általa. Isten azt mondja, hogy menjél be háromnapi járóföldre, intsd meg őket, ha nem térnek meg, elpusztulnak. Jónásról azt olvassuk, hogy bement egynapi járóföldre. Nem tanult semmit. S mégis megtérnek a Niniveiek (a mai Irakiak). Nem akarta az ősellenséggel kapcsolatban azt Jónás, hogy megtérjenek. Isten akkor félreteszi Jónást, és megtéríti magához a Ninivebelieket.

A bűneset a Teremtő és a teremtett ember egységét, összhangját robbantotta szét. Kikerültünk az Isten előtti helyünkről, és azóta is manipuláljuk az életünket. Ez azt jelenti, hogy saját magunk kézzel irányítjuk. Manipulálás azt jelenti, hogy kézzel irányított. Azóta is folyik ez. Sőt manipulálni akarja egyik ember a másikat. Mi meg állandóan manipulálni akarjuk a másikat, a családon belül dúl a harc. A szülő nevelni akarja - most rossz értelemben mondom - a gyermekét, mert jó értelemben csak nevelje nyugodtan. De sokszor olyasmire is rá akarja venni, ami nem az Isten szerint való. Manipulálni akarja. Hány asszony akarja a férjét manipulálni? Hány férfi a feleségét? Tanár a diákot, diák a tanárt. A hatalmon lévők a népet és így tovább. Erről szól az egész történelem. Mivel a másik nem akarja engedni, kitörnek a családi háborúk, a helyi háborúk, nemzet és nemzet közötti háborúk, nemzetiség és nemzetiség között, és ország és ország között. Nem tűrjük a manipulálást, miközben mi is manipulálni akarjuk a másikat.

Az ige azt mondja, hogy Isten úgy bánik az anyaggal, ahogy jónak látja. Ezért minden olyan törekvés, ami ez ellen tör, végül is lázadás Isten ellen. Ha ellenkezem vele, akkor nem ismerem el magam fölött kizárólagos hatalomnak az Isten hatalmát.

Jób, a nagy szenvedő felismerte azt, hogy Isten szuverén Úr, és ezt mondja a Jób 10-ben: "Kezed formált, és alkotott engem, mintegy agyagedényt." Újra előjön ez a kép. Jób belátja. Mindaz, ami történik, nem történik vele véletlenül. Nem véletlenül haltak meg a gyermekei, nem véletlenül van ott betegen, s vakargatja a fekélyeit. Nem történik vele semmi sem véletlenül. Kezet formált, és alkotott engem, mint egy agyagedényt.

Életünk Isten formáló kezében van. Hányan hisszük el ezt? Akkor elhisszük, nem, amikor jól mennek a dolgok? Milyen kedves az Isten. Most olyan jól tart. Megvan mindenem. S amikor csavar egyet? Húz egyet a présen? Csak egy fokozatot. Aztán még egyet, s aztán még egyet. Én sokszor ott voltam, amikor a nagymamámnál hatalmas, ősrégi prés alá betették a szőlőt, s elkezdték húzni. Tekertek, jött a lé. Tekertek, jött a lé. Aztán egyre kevesebb jött már belőle, s a végén már nem jött semmi, s akkor már nem tekertek, mert kipréselték. Ugye, hogy nem szeretjük a prést, pedig hát a must, később bor, ha jól élnek vele, jó dolog. Nem reklám akar lenni, nehogy valaki félreértse. De ez világosan kiderül a Szentírásból is, hogy nem a borral van a baj, hanem az emberrel. Isten présel, és mi tiltakozunk. Én is hányszor. Uram, mennyi van még? S akkor még egy. De már nem bírom. S akkor még egy. Miért? Mert az Isten tudja, hogy hogy kell bánni az anyaggal. És Ő úgy látja, hogy még kibírom, akkor fog préselni. És ha engedelmes vagyok, akkor megmondhatom nyugodtan: Uram, én ezt már nem bírom, de ha te mégis úgy gondolod, legyen a te akaratod szerint. Ahogy Jézus imádkozott, nem. Atyám, ha lehetséges, "ne préselj tovább", vedd el a poharat. Mindazonáltal úgy legyen, ahogy te akarod.

A következő, Isten nem veti el az ember felelősségét. Ezt mondja a 7. versben Isten: Megtörténik, hogy pusztulást tervezek, de ha megtér a gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam hozni rá. S megtörténhet az is, hogy azt ígérem egy népnek, hogy felépítem és beültetem, elbízza magát - ez nincs így itt, de ezt jelenti -, és olyasmit művel, amit rossznak tartok, akkor megbánom, hogy jót akartam tenni vele.

Isten kegyelmével nem élhetünk vissza. Nem mondhatjuk azt, félreértve és átlépve Isten igéjét, vagy félremagyarázva parancsolatait: nekem megvan az üdvösségem, azt teszek most már, amit akarok, azt úgysem lehet elveszíteni. De a hívő embernek is számot kell adni az életéről. Ott is lesz ítélet. Nem az üdvösség, kárhozat vonatkozásában. De azért a hívő élet engedelmességéről elég sok helyen olvasunk a Szentírásban. Ki mit épít arra. Lehet, hogy valaki megég, és a puszta üdvössége marad meg, mert hívő emberként sem szolgált igazán Istennek. Vannak ilyenek. Mint amikor valaki beül a fotelba, és úgy eltelnek a napok nyomogatva a távkapcsolót. Semmi értelmeset nem csinált.

Isten országában rend van. Ott nem lehet nyaralni, és nem lehet iszapfürdőzni. Időnként Isten elvisz pihenni, de egyébként dolgozni kell. Munkálkodni kell Isten országán. Senki nem mondhatja azt, hogy ezt megteszem, mert meg akarom tenni, aztán majd megbánom. Még úrvacsorát is veszek. Súlyos istenkáromlás az, amikor valaki így gondolkodik. Van üdvösségem, azt még Isten sem veheti el. De újra mondom, hogy ez igaz, de számot kell adnunk az Isten előtt, amit ebben a testben cselekedtünk.

Megtudhatjuk tehát Isten akaratát, és időnként Isten ránk ruházza a felelősséget, a döntés felelősségét. Kutatjuk-e az írásokat? Érdekel-e Isten akarata? Fontos-e a számunkra? Ha ez így lenne - azt mondja Jézus -, azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat. Ha jobban ismernénk a Szentírást, kevesebb tévedés és rossz döntés lenne az életünkben.

Az is kiderül ám itt, hogy egy nép sem élhet hosszú távon az Isten akarata ellenére. Ha nem keresik Istent az emberek, és nem akarnak tudni Isten akaratáról, az is ítélet ám egy népen. Azt mondja Isten, hogy tervezek egy néppel jót, tervezek egy néppel rosszat. Ha megtérnek, az egész megfordulhat. Ezért nagyon fontos dolog az, hogy könyörögjünk az országért, s annak vezetőiért. Mindegy, hogy hisznek Istenben vagy nem, nem tartozik ránk, az az Isten dolga. A mi dolgunk az, hogy tartassanak könyörgések királyokért, és minden méltóságban lévőkért.

Ha egy nép és egy nemzet nagy tömegekben komolyan veszi Isten igéjét, annak is megvan ám a maga következménye. 1800-as években volt egy hosszú ideig tartó ébredés Észak-Amerikában. Az egész földrészt bejárta. Becsukták a börtönöket. A bíróknak nem volt dolguk. A hóhérokat elbocsátották. Nem volt mit csinálniuk. Kiürültek a kocsmák is. Nem voltak alkoholisták. Nem volt szükség gyermeknevelő intézetekre. Normális életet éltek az emberek. 80% fölött volt azoknak a száma, akik komolyan vették Isten igéjét. Akkor nem volt még ilyen népes Amerika, mint most. Nem voltak válások sem, mert komolyan vették Isten igéjét. Nagyon-nagyon sokáig a modernizációig hatott ez. Áthatotta a gazdaságot, az üzletet, a családokat, az iskolákat. S amikor mindent felszabadítottak, s azt mondták, hogy félretesszük Isten szavát, mi szabadok akarunk lenni, attól kezdve zuhant bele az a nép is, meg az összes többi nép is a legnagyobb rabságba.

A következő, Isten visszaküldi Jeremiást. Mondd meg a népnek, hogy veszedelmet hozok rájuk, és tervet szövök ellenük. Térjetek meg mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat, és tetteiteket. Mi volt a válasz? Az volt a válasz, hogy nem érdemes. Nem érdemes. Mi már csak a magunk gondolatai után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk. Nem félelmetes? Mi már csak ilyen emberek vagyunk. Rajtam az Isten se akarjon változtatni. Hányan kimondják ezt.

Olyan félelmetes az, hogy kimondják: saját, megátalkodott, gonosz szívünk szerint akarunk élni. Az embernek futkározik a hideg a hátán. Tudják, hogy mit beszélnek? Mi már csak a magunk gondolatai után megyünk. S megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk. Nem érdemes Isten változni, úgysem bírsz velünk. Nem törődünk mi veled. Kit érdekel közülünk, kit érdekel az közülünk, hogy te mit akarsz tenni velünk? Mi a te akaratod, mi a te terved? Mit hozol ránk? Mit érdekel az minket? Mi úgy akarunk élni, ahogy az nekünk jó. Ez a legjobb modern fordítás. Ne szólj bele a mi életünkbe! Hogy jössz te ahhoz? Milyen alapon? Hogy mered megmondani nekünk azt, hogy mit tegyünk, és mit ne? Hányszor elhangzik ez mostanában iskolákban.

Nem régen történt, valaki fegyelmezni akart egy diákot, és a gyerek megharapta a tanárt. Ez a legegyszerűbb. Csak nem fogja azt mondani, hogy állj már meg öregem, és ne rugdosd a másik gyereket. Beleharapott. Kap még egy igazgatói vagy osztályfőnöki intőt, és akkor, kettő helyett három lesz. És mivel komoly következménye nincs, és nem repül, ezért máskor is meg fogja, mással is csinálni. És ennél még nagyobb gazemberségeket is el fog követni. Mert eltelik önmagával, s azt mondja majd, amikor felnőtt lesz, hogy nekem senki ne szabjon törvényt, és ne szabjon határt! Azt csinálok, amit akarok. Tessék a másságomat tiszteletben tartani!

Nem érdemes, úgysem bírsz velünk, nem érdekel, mit akarsz velünk. Mi már csak ilyenek vagyunk, ilyenek is maradunk. Nem is akarunk változni, mert ezzel ezt mondták ki. Isten, te akármit csinálsz, mi egyszerűen nem akarunk változni. Mi ezt az életet akarjuk élni.

Emlékszem egy lányra, aki a végén már csak a prostitúcióval tudta megszerezni a kábítószert. Megkérdeztem tőle: Akarsz igazán szabadulni? Isten kiszabadít. Percig hallgatott, és azt mondja, hogy tulajdonképpen nem. Jó ez nekem így. Két év múlva eltemettük. Nem akart változni.

Mi már csak ilyenek vagyunk, ilyenek is maradunk, nem akarunk változni. Nem hallották ezt tőlünk esetleg a családban? Én ilyen ember vagyok. Vedd tudomásul! Nem tudnak mit csinálni, tudomásul veszik szegények, de ez ugyanez a válasz. Ez nyílt lázadás Istennel szemben. Hogy jön ahhoz Isten, hogy a társamon keresztül figyelmeztessen engem? Én ilyen ember vagyok, kérem! Ilyen férfi vagyok - általában ezt a férfiak mondják. Hogy jön ő ahhoz, hogy nekem dirigáljon, s arra akarjon rávenni, hogy változzak meg.

Aztán azt is mondták, hogy saját gondolataink szerint akarunk élni. Megvannak a saját gondolataink. Sokakkal így van ez, hogy megvannak Istenről, a jövőről, a munkáról, a szexualitásról, a pénzről, az időbeosztásról, mindenről. Azt, hogy mit csinál a testével, úgy csinálja, ahogy ő ezt jónak tartja. Olyan is az élete. Istennek is megvannak a gondolatai velünk kapcsolatban.

Az utolsó mondatuk: Gonosz és megátalkodott szívünk szerint akarunk élni. Nem lehetett segíteni rajtuk. Ezt olvassuk, hogy Jeremiást, az akkori főpap, Pashúr főpap kalodába záratja azért, mert ezt elmondta, amit most felolvastam. Utána később elpusztul Jeruzsálem. Nem tudom, hogy nem kísértetiesen hasonló egy későbbi eseményhez?

Elküldte Isten Jézust, s megmondta az igazságot. Letartóztatják. A nagytanács, a főpap elítéli, kivégzik. Őt nem kalodába zárták, keresztre feszítik, s elpusztul Jeruzsálem. Nem tanultak az elsőből sem semmit, s nem tanultak a másodikból sem semmit. És sokszor elhangzik kérdésként, hogy, de hát miért bánik velünk így az Isten?

Amikor az ember nem akar változni, saját, megátalkodott, gonosz szíve szerint akar tovább élni, nem érdemes változni, nem érdekel, mit akar Isten. Mi már csak ilyenek vagyunk, és ilyenek maradunk, annak megvan a következménye, és azért nem az Isten a hibás, hanem mindig az ember.

Jézus azért halt meg, és abba halt bele, hogy ne ez legyen az utolsó szó. Istennek nem ez az utolsó szava. Mivel nem akarsz változni, meghagylak ilyennek. Az Ő szeretetére pont ez a jellemző, hogy elküldte Jézust, engedte, hogy meggyalázzák, leköpjék, megüssék, elítéljék igazságtalanul és ártatlanul, keresztfára szegezzék, hogy meghaljon a mi vétkeinkért. Isten ennyire szerette az embert. Így is mondhatnám, hogy az ő szeretetéből az fakadt, hogy noha hallotta, hogy mit mond az ember, mégis véghezvitte tervét, hogy megváltson minket. Nekünk mi lesz a sorsunk? Elpusztulunk, mint Jeruzsálem, vagy megmenekülünk? Az ember a döntés felelőssége alól nem bújhat ki.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk azt a nagy szeretetet, amivel ma este körülvettél minket, s hogy most sem, itt sem a mi bűneink szerint bántál velünk, és szóltál hozzánk, hanem újra még mindig a te irgalmas szereteteddel találkozhattunk.

Köszönjük, Urunk, hogy nincsen végünk, megkönyörülsz rajtunk, naponként megújul a te kegyelmed. Nálad van a bocsánat és az irgalom. Köszönjük, Urunk, ha mi nem is tudjuk megjobbítani és megváltoztatni útjainkat, s a mi sötét szívünk indulatait, te azért jöttél, hogy új útra vigyél, a keskeny útra, és kicseréld a mi szívünket, s adjál új szívet, amelyből új gondolatok, szándékok, érzések, s aztán cselekedetek származnak.

Könyörgünk, Urunk most ezért a népért, ezért az országért. Ennek a népnek ateista vezetőiért, könyörülj meg rajtuk. Ennek ellenére is hadd tudjanak olyan döntéseket hozni, ami mégis csak kedves előtted.

Könyörgünk azért is, Urunk, hogy ebben az országban egyre többen ismerjenek meg téged, kövessenek téged, adják oda magukat neked, s legyenek a te tanítványaid. Köszönjük, Urunk, ha már ez megtörtént. Köszönjük, ha meghallgattad a mi könyörgésünket, és olyan sokan, akikért imádkoztak, imádkoztunk, megtaláltak téged.

Könyörgünk most azokért is, Urunk, akik évek vagy évtizedek óta tagadnak téged, és nálad nélkül élnek, közeli vagy távoli családtagjaink közül, újra eléd hozzuk őket, könyörülj meg rajtuk, hogy ne a saját, megátalkodott, gonosz szívükkel együtt pusztuljanak el. Isten légy irgalmas hozzánk, mindnyájunkhoz, bűnösökhöz.

Ámen.