PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. október 31.
(reformáció)

Cseri Kálmán


RAGASZKODJUNK HITVALLÁSUNKHOZ


Alapige: Zsid 4,12-16

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az Ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.

Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjünk, hogy ennek a munkás napnak a végén így együtt, a gyülekezet közösségében magasztalhatunk téged és leborulhatunk előtted. Segíts, Atyánk, valóban elcsendesedni, hogy a te halk és szelíd szavad a szívünkig hatoljon és tudjunk veled újat kezdeni.

Köszönjünk, hogy hálásan emlékezhetünk ma azokra, akik engedtek a te igédnek, akiknek az életét, gondolkozását, szokásait újra és újra megreformálhatta a te szent igéd.

Magasztalunk azokért, akik vállalták a te igédet, ha kellett a vértanúságig. Bocsásd meg, hogy mi olyan sokszor szégyellünk téged, Jézus Krisztus, és az evangéliumot.

Kérünk, hogy igéddel bátoríts meg most minket arra, hogy vállaljunk téged, aki nem szégyelltél vállalni minket. Hogy mélyebben megértsük igédnek igazságát, és mélyebben megismerjünk téged, aki magad vagy az igazság.

Dicsőítünk téged, és valljuk, hogy te vagy az egyház feje. Feljebb minden fejedelemségnél és hatalmasságnál. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan a te tested tagjai legyünk az újjászületés által. Ezt a csodát munkáld most közöttünk és bennünk igéd és Szentlelked erejével.

Ámen.


Igehirdetés

Ma van 486 éve annak, hogy 1517. október 31-én Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híressé vált 95 tételét. Ebben az írásában megpróbálta röviden összefoglalni, miben tér el az egyház tanítása és gyakorlata a Szentírástól. Célja az volt, hogy térjen vissza az egyház vezetősége és minden tagja Istennek a Bibliában kijelentett akaratához. Ez a visszatérés, visszaformálódás, reformálódás volt a célja mindannak, amit a reformátorok tettek.

A XVI. századi egyház - reformáció tehát nem hitújítás. Semmi újat nem hirdettek a reformátorok ahhoz képest, ami a Szentírásban található. Ellenkezőleg: vissza akartak térni az eredetihez, a jézusihoz, ahhoz, ami évszázadokon át deformálódott, oly mértékig, hogy abban az időben már pénzért kínálgatták a bűnbocsánatot. Azt a bocsánatot, amit egyedül az élő Isten adhat ingyen, kegyelemből, Jézus érdeméért a hívőnek.

Szeretném először röviden összefoglalni a felolvasott ige mondanivalóját, utána azt nézzük meg, hogyan váltak ezek a bibliai igazságok hangsúlyosakká a reformációban, majd látni fogjuk, hogy mi volt erre az akkori egyház válasza, ami a mai napig érvényes, és miért időszerű nekünk is az ige felszólítása: ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.

1. A Zsidókhoz írt levél a Jézus Krisztusban kapott váltság nagyságát ragyogtatja fel. Arról szól alapigénk, hogy erről az ember az igehirdetésben értesül. Isten igéje bevilágít az igehallgató szívébe, annak a legelrejtettebb zugaiba is. Megismerhetjük magunkat, leleplez, megítél, meggyőz arról, hogy mennyire megromlottunk Istentől elszakadva, és ezért csak az Ő ítéletét érdemeljük.

De ugyanez az ige felragyogtatja előttünk a mi drága Főpapunkat - így nevezi itt Jézust alapigénk -, aki önmagát áldozta helyettünk, és ez volt az egyetlen Isten előtt is érvényes áldozat, elégtétel, s Őreá való tekintettel Isten felmentést, irgalmat, bocsánatot, kegyelmet ad a hívőnek. Ezt az Ő kegyelmét a hitünkkel tudjuk megragadni. Azzal a bizalommal, amiről itt többször is beszél az alapige. Azt mondja: "Ezzel a bizalommal járuljunk oda a kegyelemnek a trónusához, mert Isten gazdag a kegyelemben." Aki pedig mindezt felismerte a Szentírásból, az ragaszkodjék a hitvallásához, mert erre nagy szüksége lesz.

Isten igéjének az erejéről, a Jézusban kapott váltság tökéletesen elegendő voltáról, és a Jézusba vetett hitnek a szerepéről szól tehát alapigénk.

2. A XVI. századi egyház-reformációban pontosan ezek a bibliai igazságok kapták a legnagyobb hangsúlyt. Mivel az igén keresztül Isten ilyen hatalmas munkát végez, ezért adták az emberek kezébe a nemzeti nyelvekre lefordított Szentírást. Hadd olvassa mindenki! Ezért került az istentisztelet középpontjába az igehirdetés. Ezért hangzott újra és újra az az evangélium, hogy az Isten nélküli reménytelen helyzetbe került emberen csak az Isten Fia, a megváltó Jézus Krisztus tud segíteni, de Ő segített, mert egyszeri és tökéletes áldozatával örökre üdvözítette a megszentelteket. Egyedül a benne vetett bizalom, a benne vetett hit segít ki minket elesett állapotunkból.

Ezzel a hittel viszont rácsodálkozhatunk arra, hogy Isten öröktől fogva elhívta az övéit, hogy Jézus valóban eleget tett a mi bűneinkért. Ezt az Ő egyszeri áldozatát, amit a Golgota keresztjén mutatott be, semmivel nem kell, nem szabad, de nem is lehet kiegészíteni, még az úgynevezett miseáldozattal sem, és hogy mindez olyan végérvényesen a hívőé lesz, hogy azt többé tőle senki el nem veheti. Tehát azzal a bizonyossággal harcolhatja végig földi életét, hogy elmondhatja: "Hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett."

Aki ezt megtapasztalja, az hálából az egész életét odaszenteli Istennek. Ami azt jelenti, hogy noha tudja, hogy bizonyos jó cselekedeteivel semmi érdemet nem szerez Isten előtt, de nem is érdemszerző céllal igyekszik Isten akarata szerint élni, hanem hálából, azért, mert előbb ő kapott. Mert mindent megkapott Istentől érdemei nélkül, s a válasza az, hogy korlátlan teret enged az életében annak a Jézusnak, aki az újjászületettekben él a hit által, és ez a Jézus cselekszik az ilyen hívőkben és rajtuk keresztül.

Pontosan úgy, ahogy az Efézusi levél 2. részéből gyakran idézett ige mondja: "Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (És most jönnek a cselekedetek:) Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk" (Ef 2,8-10).

A jó cselekedet tehát gyümölcse az elnyert kegyelemnek és nem szerző oka. És még a jó cselekedet is, amit végrehajthatunk, Isten ajándéka, és nem a mi érdemünk, hiszen Ő készíti el a hívőknek, hogy azokban járjunk.

Mindezt pedig a hívők az élő Krisztussal való szoros, személyes hitbeli közösségben élik át és valósítják meg. Jézus a mi egyetlen drága Főpapunk - ahogy itt alapigénk is említi. Ő ül a trónuson, a kegyelem trónján, és a hívő közvetlenül járulhat Őhozzá. Neki nincs a Biblia szerint földi helytartója, és nem a helytartón vagy a papságon vagy az egyházon keresztül érintkezik a hívő az élő Krisztussal, hanem közvetlenül. Hiszen minden hívő pappá válik a Biblia tanítása szerint: "Királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok - olvassuk Péter levelében -, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket" (1Pt 2,9).

Ezekből a bibliai felismerésekből kristályosodott ki aztán a négy solus, a reformáció tanításának a gerince. Mivel akkor a tudományos műveket latinul írták, ezért szoktuk így emlegetni. Solus azt jelenti: egyedül, csak, kizárólag.

Solus Christus - egyedül Krisztus a közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2,5), és egyedül az Ő érdeméért kapunk bocsánatot és üdvösséget.

Sola Scriptura - egyedül a Szentírás hatvanhat könyve az az Istentől ihletett kijelentés, ami eligazít minket a különböző kérdésekben, és az úgynevezett szent hagyomány nem.

Sola gratia - egyedül Isten kegyelméből kaphatunk üdvösséget, és nem érdemeink jutalmazása gyanánt.

Sola fide - egyedül a hitünkkel tudjuk ezt elfogadni, megragadni, a magunk számára is érvényesnek tekinteni (Ef 2,8-9).

Ez volt a reformátorok hitvallása, és ők ragaszkodtak a hitvallásukhoz.

3. És mi volt erre az akkori egyház válasza?

Ez a hitvallás alapjaiban rengette meg a középkori egyházat. A válasza az ellenreformáció volt, aminek a tanításait a Tridenti Zsinaton fogalmazták meg. Ez a zsinat 1545-1563-ig ülésezett. Azért ilyen hosszú ideig, mert sok háború és járvány után többször abba kellett hagyni, és folytatni.

Ezen a zsinaton kiátkoztak mindenkit, aki a Bibliának a reformáció által hirdetett tanításait vallotta. A Zsinat 6. ülésén 33 úgynevezett kánont fogalmaztak meg, amelyek között van néhány, amelyik szépen, világosan summázza a Bibliának az Isten megigazító kegyelméről szóló tanítását. Van azonban néhány, amelyik pontosan azok ellen az igazságok ellen szól, amik a mi bibliás hitünk alapját képezik. Négyet hadd olvassak fel.

"XII. Az, aki azt mondja, hogy a megigazulás nem más, mint bizakodás Isten könyörületességében, amely Krisztus érdeméért a bűnöket megbocsátja, vagy hogy egyedül ez a bizakodás az, ami által megigazulunk: átkozott legyen.

XIV. Az, aki azt mondja, hogy az ember megszabadul a bűnöktől, vagy megigazul, ha erősen hiszi, hogy ő megszabadul vagy megigazul: vagy hogy valóban csak az igazult meg, aki hiszi, hogy ő megigazult, és hogy egyedül a hit eszközli a bűnöktől való megszabadulást és megigazulást: átkozott legyen.

XXX. Az, aki azt mondja, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után a bűn, vagy az örök büntetéssel járó bűnösség minden egyes bűnbánatot tartó bűnösre nézve úgy eltöröltetik, hogy az ideiglenes büntetést illetőleg, melyet még ez életben, vagy a jövő életben a purgatóriumban kell elszenvedni, mielőtt a mennyország kapuja megnyílhatna, éppen semmi bűnösség sem marad fenn: átkozott legyen.

XXXII. Az, aki azt mondja, hogy a megigazult ember jó cselekedetei annyira az Isten ajándékai, hogy azok magára a megigazultra nézve érdemeket nem képeznek; vagy hogy maga a megigazult ember azon jó cselekedetek által, melyeket Isten kegyelme és a Jézus Krisztus érdeme által, kinek ő élő tagja, végez, az örök életre vonatkozó kegyelem gyarapodását, s magának az életnek elnyerését, ha kegyelemben múlt is ki, és a dicsőség növekedését is valóban ki nem érdemelheti: átkozott legyen."

Amit tehát a mi reformátor eleink a Szentírás alapján felismertek, vállaltak és hirdettek, azt summásan megfogalmazva, átok alá helyezték a Tridenti Zsinaton. Róma ezekből az átkokból semmit nem vont vissza a mai napig sem. Sőt, amikor a II. Vatikáni Zsinat elkezdődött, amit úgy hirdettek meg, hogy nagy nyitás lesz, akkor annak az előestéjén, 1962. október 11-én a zsinati atyák ünnepélyes esküt tettek a Tridenti Zsinat határozataira és a pápa csalatkozhatatlanságára.

A római katolikus egyház egész szellemiségét ma is a tridentinum határozza meg. Akkor és azóta születtek azok a dogmák, amik leginkább elmélyítik azt a szakadékot, ami a római katolikus felekezet és a reformáció felekezetei között van. És ha mi figyelmesen megnézzük, mi is történt a XVI. században, akkor kitűnik, hogy nem a reformáció szakított az igaz egyházzal és lépett ki abból, hiszen a reformáció semmi újat nem akart kezdeményezni. Luthernek mindvégig az volt az álma, hogy az egyházat, az akkori egyházat kell reformálni (in capite et membris) fejében és tagjaiban egyaránt. Ők nem új irányba indultak el, hanem - mint már mondtam - visszamentek (ad fontem) a forráshoz, az eredethez, a Szentíráshoz, Jézushoz, és az eredetinek a folytatására törekedtek.

Nem Luther átkozta ki a pápát, hanem a pápa átkozta ki Luthert. De a Tridenti Zsinattal Róma olyan radikálisan új irányba indult el, amihez a mai napig ragaszkodik.

Ezért jelenhetett meg három évvel ezelőtt, 2000-ben a Hittani Kongregációnak egy nyilatkozata, ami az egyház mibenlétét határozta meg. Hadd olvassak ebből egy mondatot:

"Krisztus egyháza a keresztények megoszlásai ellenére a maga teljességében csak a katolikus egyházban létezik." A reformáció felekezetei "nem egyházak a szó sajátos értelmében, csak egyházi közösségek, mert nem fogadják el a primátus katolikus tanítását, nem őrizték meg az érvényes püspökséget, és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát."

Vagyis nem ismerik el a pápát az egyház fejének, Krisztus földi helytartójának. Nem a Pétertől eredeztetett apostoli utódlás alapján vannak püspökeik, (meg nincsenek is püspökeik - ez magyar specialitás, aminek történelmi okai vannak). És az úrvacsorával kapcsolatban nem vallják azt, hogy a kenyér anyagában is Krisztus valóságos testévé és a bor Krisztus valóságos vérévé változik át, amikor a felszentelt pap a szereztetési igét kimondja. Ez a három dolog pedig akadálya annak, hogy a protestánsokat egyháznak tekintsék.

Róma szerint az egyház egysége akkor állna helyre, hogy ha a reformáció egyházi közösségei minden további nélkül elfogadnák ezekről a kérdésekről is azt, amit Róma ma tanít. Ez pedig azt jelenti, hogy a reformációban újra felismert bibliai igazságokat mindenestől fel kellene adnunk. Itt nem mellékes dolgokról van szó, hanem a hitünk alapjairól. Azokról az igazságokról, amikért hitvalló eleink közül sokan börtönt szenvedtek, sokan ott pusztultak el ezekben a börtönökben, meg a gályán, sokan az életüket áldozták, és aminek az igazságáról mi is meg vagyunk győződve. Erre pedig semmiképpen nem kerülhet sor.

Szeretném hangsúlyozni, hogy őszintén szeretem és tisztelem az én római katolikus ismerőseimet, és sok hasznos, építő beszélgetést folytatunk egymással. Sok minden összeköt bennünket. De ezeket a tényeket ismernünk kell ahhoz, hogy tisztán lássunk, egyébként hamisan ítéljük meg az úgynevezett ökumenikus törekvéseket is.

Mi protestánsok a mai napig Róma átka alatt vagyunk, és a másik felekezet nem tekint minket egyháznak. Mi ezt szomorúan tudomásul vesszük, de éppen ettől az igétől is bátoríttatva, a szeretet és megbecsülés jegyében bár, de ragaszkodunk hitvallásunkhoz. Az a világosság, amit Isten Szentlelke a Biblia jobb megértése és újra elővétele, komolyan vétele által a XVI. századi reformációban gyújtott, és amely világosságot újra és újra nekünk ajándékozta az ébredésekben, a lelki megújulásokban, az a világosság kell, hogy vezessen minket és tegyen áldássá bennünket azok számára is, akik akármit gondolnak vagy mondanak rólunk.

Egyébként a Biblia egyházfogalma egészen más, mint az előbb idézett meghatározás. A Biblia szerint az egyház azoknak a közössége, akik Jézus Krisztusban igazán hisznek, Őt Uruknak és Megváltójuknak tartják, akik Őt ténylegesen követik. Az Újszövetség őket nevezi szenteknek.

Ezek a szentek, hívők, minden felekezetben szétszórva vannak jelen. És az utolsó napon nem dogmákat kérdeznek majd tőlünk, egyetlen kérdésre kell majd válaszolnunk: tagja vagyunk-e ennek a láthatatlan, igazi egyháznak, a Krisztus-testnek, a szentek közösségének, és begyakoroltuk-e rövid földi életünk során azt, hogy egyedül a Főre, Krisztusra hallgatunk, Őt követjük, Őt valljuk meg, Őt engedjük úrrá lenni az életünk minden területén, Őhozzá vezetünk másokat, és Őt visszük másokhoz. Erre az egy kérdésre kell majd válaszolnunk.

Éppen ezért én ma este is nagy szeretettel Jézushoz hívlak titeket. Vagy Őhozzá hívlak még közelebb. Ővele kössük össze az életünket. Őbenne maradjunk - ahogy Ő mondta: "Maradjatok énbennem és én tibennetek". Vegyük komolyan alapigénk bátorítását: "Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz."


Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk azért, mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet. Dicsőítünk teremtő igédért. Köszönjük, hogy szavaddal alkottál világokat. Köszönjük, hogy a te szavaddal teremted újjá mindannyiunk életét.

Köszönjük a te igédnek írásos formáját, a Bibliát. Köszönjük, hogy megőrizted azt annyi vihar és ellenséges indulat között. Köszönjük, ha iránytűnkké válhatott már. Segíts, hogy valóban az legyen. Segíts, hogy ahhoz igazodjunk, újra és újra ahhoz igazítsuk könnyen deformálódó gondolatainkat, jellemünket, szokásainkat.

Köszönjük a megújulás lehetőségét. Köszönjük, hogy csakugyan végtelenül türelmes vagy.

Kérünk is alázatosan: ne mondj le rólunk, ne fogyjon el türelmed irántunk. Adj nekünk újra és újra lehetőséget, hogy életünk minden területén felismerjük a te akaratodat és cselekedjük azt. Vonj magadhoz közelebb minket örök szereteteddel, végtelen irgalmaddal, mert oly könnyen eltávolodunk tőled.

Tedd világossá, Urunk, hogy hol szorul reformációra az életünk. Hadd legyünk a szó igazi, mély értelmében a te igéd szerint reformált, igédhez hozzáigazított gondolkozású és életű emberek. Hadd tudjunk téged felmutatni, Jézus Krisztus. Hadd tudjuk sokaknak mutatni a hozzád vezető utat, s azon örömmel, téged követve járni.

Ámen.