PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. október 16.
(csütörtök)

Csákány Tamás


JÉZUSNÁL VAN SZABADULÁS


Alapige:Mt 9,20-22

"És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról Jézushoz férkőzve megérintette ruhája szegélyét, mert ezt mondta magában: "Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok." Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: "Bízzál, leányom, hited megtartott téged." És meggyógyult az asszony abban az órában."


Imádkozzunk!

Szeretnénk, Urunk valóban elhinni, hogy neked van hatalmad arra, hogy megszabadíts bennünket mindenféle olyan nyomorúságból, ami elválaszthatna tőled, lehetetlenné tehetné azt, hogy a helyünkön legyünk ebben a világban.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor mégis olyan erőtlen a hitünk, habár az agyunkkal tudjuk, hogy hozzád jöhetnénk és kellene jönnünk minden nyomorúságunkkal, mégis olyan sokszor hagyunk magunkban felnövekedni keserű gondolatokat, csüggedést, hitetlenséget.

Szeretnénk ma este megpihenni lábaidnál, feltöltekezni a veled való közösség szentségében, erejében. Kérünk, hogy beszélj velünk! Beszélj velünk úgy, ahogy egyedül csak te vagy képes erre, hogy szavaid életet melengető igékké legyenek.

Köszönjük, Urunk, hogy elkérhetjük most tőled mindazt a sok áldást, amit készítettél nekünk ma estére. Kérünk, hogy dicsőítsd meg magad ma közöttünk a te nagy nevedért.

Ámen.


Igehirdetés

Ez az asszony olyan állapotban lévő, meg nem nevezett szereplője a Bibliának, akinek a helyzete minden, csak nem irigylésre méltó. Annyit tudunk róla, hogy tizenkét esztendeje küzd egy betegséggel, ami napról napra gyengíti őt. Mindent megpróbált. Orvosokhoz, specialistákhoz, talán kuruzslókhoz is járt, hogy megszabaduljon, de nem javult az állapota. Sőt, azt hallottuk az előbb az igében, hogy minden vagyonát ezekre a különböző megoldási kísérletekre költötte. Semmije sem maradt igazándiból, és a helyzete sem javult, sőt valószínűleg egyre romlott.

A kor szokása szerint, ha valaki vérfolyásban szenvedett, azon túl, hogy ez mérhetetlen nyomorúság volt fizikailag az életére nézve, azt is jelentette, hogy a társadalomból teljesen kitaszítottá vált. Ugyanis a vérfolyás tisztátalanságot eredményezett a vallási, kultikus szokások szerint. Mivel folyamatosan tartott a vérfolyás, ezért folyamatosan a társadalom peremére szorulva kellett élnie az ilyen embernek.

Ez az asszony azzal szembesült, hogy valami van az életében, ami folyamatosan, napról-napra rombolja, tulajdonképpen atomjaira szedi szét azt. Ő hiába próbál bármit is tenni, úgy tűnik, hogy teljesen reménytelen az a vágya, hogy az élete helyreálljon.

Ebben a helyzetben hall valamilyen módon Jézusról. Nem tudjuk, hogy hogyan érkezik el hozzá a hír, de a történet szempontjából ez nem is lényeges. Mindenesetre hall Jézusról, és feltámad benne a reménység, hogy talán van még mód, hátha ez a csodálatos tanító, Jézus, akit némelyek Isten Fiának tartanak, segíthet. Ez a történet háttere, ebben az összefüggésben zajlik le ez a rövid beszélgetés is, amit az előbb hallottunk.

Mielőtt közvetlen arra figyelnénk, hogy mi is történik itt Jézus és az asszony között, tegyük fel a kérdést az asszonyra nézve, hogy vajon hogyan is láthatták őt a történet különböző szereplői? Azért fontos ez a kérdés, mert mindannyian ebben a világban élve érezzük és tapasztaljuk a saját bőrünkön annak meghatározó voltát, hogy milyen a képünk magunkról, és milyen a képük másoknak rólunk. Ez az asszony ugyancsak ott élt azoknak az embereknek a társaságában, akik körülvették. Nem volt mindegy, hogy ő milyennek látja magát, és milyennek látják őt a többiek.

Az előbbiek alapján azt tudhatjuk erről az asszonyról, hogy nagyon rossz a helyzete. Egy ilyen helyzetben lévő bátran eljuthatna odáig, mint ameddig sokan el is jutnak, hogy azt mondja: most már elég! Feladom! Nem próbálkozom tovább! Nem érdekel, hogy mi lesz holnap! Nem igyekszem már semmit tenni, ami esetleg változtathatna a sorsomon, mert mindent megpróbáltam, és semmi nem sikerült.

Nyugodtan érezhetné magát elveszettnek, mert sok szempontból az is. Nincs, aki segíthetne rajta, és aki igazán gondját viselné, hiszen mindenkitől a betegsége választja el őt. A betegsége mintegy stigma, mintegy bélyeg ott van az életén, amit nem tud eltávolítani, bármennyire is szeretné.

A környezete kétféleképpen tekinthet erre az asszonyra. A tömeg, amelyikben furakszik Jézus felé, és amelyik semmit nem tud róla, közömbösen. Ez is egy olyan asszony, mint bárki más. Ő is ugyanolyan, mint a többi sok tucat itt a környéken. Nem tűnik fel senkinek az asszony életének a nyomorúsága. Nem foglalkoznak vele. Ez az egyik mód, ahogyan tekinthet és tekint a környezete erre az asszonyra.

Azonban, ha kiderülne, hogy ez az asszony megszegte az előírásokat, és tisztátalanként, másokat is tisztátalanná tett, hiszen hozzájuk érve, furakodott a tömegben, akkor mindjárt másképpen állnának hozzá. Abban a pillanatba, ahogy az a teher, ami az életét lehúzza, nyilvánvalóvá válna mások előtt, mindjárt másoktól is odakerülne rá a bélyeg. Az, hogy elüldöznék, még a legkisebb következmény lehetne azok közül, amik érhetnék őt. Vagy közömbösen, vagy mélységes ítélettel fordulhatnak felé.

Jézus azonban, aki jól tudja, hogy mi történik körülötte, nem is azért teszi fel a kérdést, hogy ki érintett engem, mintha nem tudná, hiszen jól tudta, hogy mi történik az asszonyban és közvetlen környezetében. Számon tartja ezt az embert. Számon tartja a nyomorúságát. Habár siet, mert éppen egy halálos ágyhoz hívják, és késésben van, mégis gondja van erre az egy, nyomorult emberre, akit mindenki leírt, akitől mindenki elfordult, aki talán már saját magát is teljesen feladta, és akinek az élet - úgy tűnik -, hogy nem sokat ér már. Jézus számára fontos ez az ember.

Ebben az asszonyban Jézus - akárcsak mindannyiunkban - azt az Isten által megformált csodát látja, akit helyre lehet, helyre kell állítani, akinek az élete megváltozhat, rehabilitálódhat.

Hányan vagyunk ma is olyanok, akik sokféle betegségtől, sokfajta belső tehertől, nyomorúságtól hagyjuk, engedjük romboltatni az életünket. Talán észre sem vesszük, hogy szépen, napról napra bizonyos területeken egyre gyengül az életünk. Talán észre sem vesszük, hogy az Istennel való kapcsolatunk egyre erőtlenebbé válik, és úgy gondoljuk, hogy a dolgoknak ez a rendje. Ahogy a mondást szoktuk nagyon cinikusan idézni: "A lónak négy lába van, mégis megbotlik", mi hogyne esnénk el olykor. Hogyne lenne erőtlen az életünk bizonyos területeken, belenyugszunk.

Ettől az asszonytól mindenekelőtt azt tanulhatjuk meg, és abban áll példaként előttünk, hogy ő nem mond igent a helyzetére. Ő nem mondja azt: ha már így kell lennie, akkor szépen csendben elvegetálok még egy darabig, s utána meghalok. Hanem ő akar változtatni. Neki fontos az, hogy meggyógyuljon. Ő bármire kész azért, hogy az élete helyreálljon.

E nélkül az elszántság nélkül nem lehet változni. A nélkül az őszinte törekvés nélkül, hogy lehet, hogy nem tudok sokat Jézusról, lehet, hogy sokat tudok már róla, de az Ő közelébe akarom verekedni magam, amennyire rajtam múlik. E nélkül nem lehet megtapasztalni az Ő jelenlétéből áradó erőt és áldást. Mert gyógyulás, tisztulás és szabadulás egyedül csak Jézustól jöhet, és Jézus közelében történik az emberrel.

Ez az asszony - nem tudjuk, hogy milyen információk alapján, de - meghozza magában a döntést. Habár még sohasem találkozott Jézussal, de mégis elindul, hogy az Ő jelenlétében megtapasztalja, hogy mi változhat az életében.

A második szempont, ami alapján a történetet érdemes megvizsgálnunk, hogy vajon mi is történik itt valójában? Mit látnak a történtekből a történet szereplői? Az előbb megkérdeztük, hogy mit látnak az asszonyból, most kérdezzük meg, hogy mit látnak abból, ami itt történik?

Az asszony azt tapasztalja, hogy amikor keresztülverekszi magát a tömegen, és végre nagy félve megérinti Jézus ruháját, Jézus testéből erő árad. Egyik pillanatról a másikra megtapasztalja, amit soha nem tudott volna elképzelni, hogy meggyógyult. Érzi minden porcikájában, mert a gyógyulást, a szabadulást érezni, tapasztalni lehet. Ez nem olyan, amit el lehetne rejteni, amiben kételkedni lehetne. Mintegy áramütés, átjárja testét a felismerés: valóban megtörtént az, amiért ő Jézushoz jött, az a csoda, amiben talán a szíve mélyén mégis bízott.

Ez az asszony talán a legboldogabb, de mindenképpen a legcsodálatosabb napját és élményét éli át. Olyan isteni tettnek válik a részesévé, ami alapvetően mindent megváltoztat az életében.

Közben a tanítványok és a tömeg, akik ott hömpölyögnek körülötte, ebből az ég adta egy világon semmit nem látnak, és nem tapasztalnak. A számukra ő még mindig csak egy a sok közül, aki ott tülekszik, talán haragosak is rá. Miért kell ilyen erőszakosan előretörni? Amikor Jézus felteszi a kérdést, hogy ki érintett engem, a tanítványok tanúbizonyságot tesznek arról, hogy semmit nem értenek abból, ami itt történik. Azt mondják: Jézus, annyian szorongatnak téged, hogy kérdezhetsz ilyet?

Vajon nem történik-e ez számtalanszor velünk, a környezetünkben is? Vannak emberek, akiket mérhetetlenül megterhel életük egy-egy súlyos titka, tapasztalata, terhe, keresztje. Mi vagy annyit látunk belőlük, hogy ugyanúgy élnek, mint mások, mert csak a felszínt látjuk, vagy pálcát törünk felettük, és azt mondjuk: Lám, te ilyen ember vagy, nem vagy méltó a szeretetre, a figyelemre, a megbocsátásra. Vagy - és ez ugyanennyire rossz - pálcát törünk saját magunk felett ugyanígy. Én már egy Isten számára és mások számára is reménytelen ember vagyok. A látszatot talán még őrzöm, de belül már feladtam.

Hányszor történik az is manapság, hogy Isten szabadító munkát kezd el valakinek az életében, és a környezete, sokszor még a templomba járó hívők is értetlenül nézik, hogy mi történik benne. Olyan más, olyan furcsa, szokatlan. Nem kellene ennyire komolyan vennie a dolgokat - ahogy ezt egyszer mondta valaki. Azért mértékkel kell az Úr Jézussal való kapcsolatot kezelni - hangzott el máskor. Azért az aranyközépút az igazán fontos.

A Szentírás - legalább is a szabadulás és gyógyulás tekintetében - nem ismeri ezt a fogalmat, hogy aranyközépút. Orvosilag valaki vagy meggyógyul, vagy beteg marad, és meghal. Ez a két választási lehetőség van. Aki az Istennel való kapcsolatában az arany középutat szeretné követni, az előbb vagy utóbb megtapasztalja, hogy az életében a sorvasztó, de egészen biztosan munkálkodó belső terhek ott vannak, maradnak. Nem azért, mert Isten ezzel büntet valakit, hanem azért, mert csak egyedül Jézus közvetlen közelében tisztulnak ki az életünkből. Amikor hozzáérünk Jézushoz, és amikor átadjuk neki mindazt a nyomort, amit mi magunk cipelnénk a saját életünkön át.

Nagy tévedés, amikor időnként úgy szoktak beszélni a bűnről, mint ami, súlyos, dogmatikai fogalom, amivel lehet ostorozni, amit rá lehet bizonyítani és húzni egymásra. Vannak, akik ezt eszközként próbálják alkalmazni különböző lelki operációk alkalmával, amikor élve boncolnak egy-egy embert, és észre sem veszik. Mások azt mondják, hogy túl sokat beszélünk róla, hagyjuk az egészet.

Ez a történet világosan mutatja, hogy mit jelent a bűn a Biblia megfogalmazása szerint. Nem arról beszélek, hogy ennek az asszonynak a bűne lett volna, hogy vérfolyása volt, vagy hogy azért volt vérfolyása, mert Isten sújtotta őt valami bűne miatt. De a bűn ugyanígy munkálkodik az ember életében, mint ahogy ennek az asszonynak az életében a betegsége. Szépen, csendben, megállíthatatlan, visszafordíthatatlan módon a pusztulását munkálja az embernek. Rámegy a teste, és mindenekelőtt a lelke. És ahogy ez az asszony nem tudott ettől szabadulni, egy bizonyos ponton túl mi sem tudunk sok mindentől szabadulni. Ezt vagy elismeri valaki, és akkor van reménye a gyógyulásra, vagy pedig nem ismeri el, és egy életen keresztül próbálja takargatni a dolgait, hogy a látszat meglegyen. Vagy egyszerűen feladja belül, és azt mondja: élek úgy, ahogy élek, nem érdekes. Úgysem lehet változtatni ezen.

Jézus, amikor megtörténik a szabadulás, érzi, hogy erő áradt belőle. Érzi, mert ezek nem automatikus dolgok. Az, hogy valaki megszabadul, ez nem olyan magától értetődő, mint az, hogy valaki felkel vagy lefekszik. Ehhez az Isten Lelkének a munkája szükséges.

Amikor az Úr Jézusból erő árad, akkor Ő ennek örül, és odafigyel arra az emberre, akinek az életében ez az isteni erő munkálkodni kezd. Jézus soha nem személytelenül gyógyított, hanem mindig szemtől szemben; embertől emberig. Jézus és az ember között mindig kapcsolat jött létre.

Nem lehet úgy megszabadulni, hogy valaki a Jézussal való közvetlen kapcsolatot ne élje át, hogy ne nézzen Jézus szemébe, hogy ne lássa meg saját magát ebben a szemben.

Jézus azt mondja, hogy aki énhozzám jön, azt én semmiképpen el nem küldöm magamtól. - Itt van ez az ember, aki reménytelen eset, akit sokan bűnösnek mondanak, sokan pálcát törnének felette, megint másokat nem is érdekli, de Jézushoz jön. Jézus örül, hogy ez az asszony eljutott hozzá, mert Jézus meg akarta gyógyítani őt. Ha nem akarta volna, nem gyógyult volna meg.

Jézus ma este arra biztat és hív mindannyiunkat, akik kisebb-nagyobb betegségeket hordozunk az életünkben - mert amíg emberek vagyunk ezen a földön, addig az ördög számtalan lelki, testi, mindenféle nyavalyával próbál bennünket sorvasztani -, arra hív bennünket a mi Urunk, hogy jöjjünk Jézushoz, hogy érintsük meg Őt, és várjuk, hogy az Ő közelében gyógyulás, tisztulás, szabadulás történjen az életünkben.

Ahogy ezt Hudson Taylor, a Kína Belföldi Missziói Társaság megalapítója mondta egyszer: "Nekünk nem nagy hitre van szükségünk, amire olyan sokszor vágyunk, hanem a nagy Istenbe vetett hitre." Arra van szükségünk, hogy végre elszánjuk magunkat azon a ponton, amiről tudjuk, hogy ott változásra van szükség, és kinyújtsuk a kezünket Jézus felé.

Ézsaiás könyvének 53. részéből szeretnék befejezésképpen felolvasni két verset: "Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ézs 53, 4-5)


Imádkozzunk!

Jézus Krisztus, áldunk és dicsőítünk téged, hogy te valóban magadra vállaltad minden nyomorúságunkat, bűnünket, tévelygésünket és szennyünket. Köszönjük, hogy te a kereszten átélted mindazt a kínt, amit nekünk kellene - ezen a földön és utána a kárhozatban - végigszenvednünk.

Köszönjük, Urunk, hogy jól tudod, amikor küszködünk, hogy milyen érzés ez, és nem akarod, hogy így legyen. Szeretnénk most bátorságot kérni tőled, hogy megszülethessen a bizalom a szívünkben, hogy hozzád kiáltsunk, hogy megérintsünk téged úgy, ahogy ez az asszony tette.

Jézus Krisztus, szeretnénk kérni, hogy magasztald fel a te szent, mindenek fölött áldott nevedet az életünkben, hogy a mi nyomorult, bukdácsoló létünk hadd mutassa fel a te hatalmadat, hogy képes vagy még ilyen szerencsétlen embereket is megszabadítani, és a te szolgálatodban használni.

Köszönjük, Urunk, aki mindenkinél jobban ismerted ezt az asszonyt, és tudtad az élete nagy nyomorúságát, tisztátalanságát, nem vetetted el őt, sőt, mindenkinél jobban szeretted.

Köszönjük, hogy te, aki látod a mi tisztátalanságainkat, nyomorúságainkat is, amitől talán mások elborzadnának és elfordulnának tőlünk, mégis szereteted szavával szólítasz meg bennünket. Kegyelmed az, ami hív szabadulásra, újulásra ma este mindannyiunkat.

Kérünk, Urunk, Lelked által végezd el bennünk, hogy ne tudjunk, akarjunk úgy továbbmenni, mint ahogy ma este ideborultunk eléd. Kérünk, igéd által végezd el bennünk újító munkádat. A te nevedben, Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy meghallgattál bennünket.

Ámen.