PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. október 5.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A NAGY RENDEZŐ


Alapige:1Sám 25,32-34

Amikor Sámuel meghalt, összegyűlt egész Izráel, meggyászolták, és eltemették őt otthon, Rámában. Dávid pedig elindult, és elment Párán pusztájába.

Volt egy ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Ez az ember igen jómódú volt; volt neki háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhokat nyírta Karmelban. A férfi neve Nábál, felesége neve Abigail volt. Az asszony jó eszű és szép termetű, a férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káléb nemzetségéből való. Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhokat nyírja, elküldött Dávid tíz legényt. Ezt mondta Dávid a legényeknek: Menjetek el Karmelba, és ha megérkeztek Nábálhoz, köszöntsétek a nevemben békességgel. Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének, békesség mindenednek! Most hallom, hogy juhaidat nyírják. Tudod, amikor velünk voltak a pásztoraid, mi nem bántottuk őket. Semmijük sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg Karmelban voltak. Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Légy jóindulatú ezekhez a legényekhez, hiszen örömnapra érkeztünk. Adj azért ajándékot tehetséged szerint szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak!

(...)

Akkor ezt mondta Dávid Abigailnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy magam segítsek magamon.

Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem sietsz, és nem jössz elém, akkor reggelre még egy kutyája sem maradt volna Nábálnak! Azután átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, áldunk és magasztalunk téged. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten és egyedül téged illet minden dicséret és dicsőség.

Áldunk téged azért, mert valóban jó a te házad csendjében megpihenni. Köszönjük, hogy sokszor előfordult már, hogy nemcsak megpihentünk itt, hanem éppen hogy felzaklatott minket a te igéd. Világosságra hoztad bennünk a sötétség dolgait, megjelentetted a szívünknek az elrejtett tanácsait, hatalmasan tisztogattál, újjá formáltál bennünket.

Áldunk azért, amikor itt hagyhattunk felesleges terheket, és örömmel magunkra vehettük másoknak a terhét is.

Magasztalunk téged azért, mert csakugyan így van, ahogyan énekeltük: a te drága beszéded éleszt, halálos álmunkból felébreszt bennünket.

Köszönjük, hogy emeled vele a szívünket. Olyan nehéz sokszor a szívünk, Atyánk. Annyi minden megterheli, lehúzza, beszennyezi, rárakódik. Azzal a reménységgel vagyunk itt most is előtted, hogy a szívünket veszed kezelésbe. A beteg szívünket gyógyítod. Sőt, köszönjük, hogy ki tudod cserélni a szívünket, és adsz a kőszív helyére hússzívet. Adsz nekünk új lelket, a te tulajdon Lelkedet kész vagy belénk adni.

Engedd, hogy ez a csoda történjék meg itt most ezen az istentiszteleten.

Hozzuk mindnyájan eléd azt, ami a múlt héten történt, azt, ami nyomaszt, ami megoldatlan, ami bizonytalan. Olyan sokszor vagyunk tanácstalanok, erőtlenek. Sokszor csak vonszoljuk magunkat, vagy néha már arra vágyunk, hogy ne kellene tovább vonszolnunk magunkat. Köszönjük, hogy így fogadsz minket szeretettel, amint vagyunk. Köszönjük, hogy egészen másként mehetünk el a te színed elől.

Munkálkodj bennünk igéddel és Szentlelkeddel.

Ámen.


Igehirdetés

Sámuel könyveit olvassuk most bibliaolvasó kalauzunk szerint, és a mai nap ez a fejezet következik. Szeretném először röviden összefoglalni, hogy miről is van itt szó. Azután ismerkedjünk meg a négy szereplővel, és a végén ragyogjon fel előttünk a nagy Rendezőnek, a mindenható Istennek szent személye.

Saul üldözi Dávidot, mert tudja, hogy Isten őt jelölte ki utódául. Hiába Dávid a legjobb katonája, legmegbízhatóbb embere, esztelen féltékenységében meg akarja ölni. Közben Dávid köré egy szabadcsapat verődik össze. Sok elkeseredett ember vállal vele közösséget, és együtt bujdosnak, menekülnek Saul haragja elől. Közben pedig akivel csak lehet, jót tesznek.

Így segítettek ennek a bizonyos Nábál nevű nagygazdának is, akinek a pásztoraival összetalálkoztak a pusztában, és védték a pásztorokat meg a nyájat sok rájuk leselkedő veszélytől. Aztán egyszer csak meghallja Dávid, hogy Nábál a juhait nyírja. A juhnyírás nagy örömünnep volt, kisebb népünnepéllyé alakult mindig. Az volt a szokás, hogy ez örömünnep alkalmából az emberek ajándékokat küldtek barátaiknak. Egy kicsit hasonlít ehhez az, amikor nálunk disznóvágáskor kóstolót küldenek azoknak, akik a legközelebb állnak az emberhez.

Nábálnak azonban nem jutott eszébe, hogy meghálálja Dávid és vitézei jótéteményét, és nem küldött nekik semmit. Ők viszont ott a pusztában rászorultak minden falat kenyérre, és Dávid úgy dönt, ha Nábál nem emlékezik magától, akkor emlékezteti arra, hogy annak idején ők - így mondja később az egyik szolgája - mint egy erős fal vették körül az ő hatalmas nyájait, és Nábál sok mindent köszönhet Dávidnak. Így küldi el ezt a tíz vitézét ezzel a rendkívül udvarias szöveggel. Erre elhangzik egy végtelen otromba mondat. Nábál azt mondja: Ki az a Dávid? Manapság sok rabszolga megszökik a gazdájától. Adjam ilyeneknek az én drága kincseimet? És elkergeti Dávidnak a követeit.

Amikor ezt Dávid meghallja, méregbe gurul, és azonnal bosszút akar állni. Elhatározza, hogy kiírtja Nábál egész háza népét.

Közben a történtekről egy szolga értesíti Nábál feleségét, Abigailt. Ő azonnal átlátja a helyzetet. Érzékeli, milyen minősíthetetlen udvariatlanság volt ez Dáviddal szemben. Sejti a készülődő veszedelmet is, és tüstént összepakol jelentős ajándékot, és elindul, hogy Dávidot megkövesse. Dávid és katonái jönnek felfelé egy ösvényen, Abigail megy lefelé az ajándékkal. Útközben találkoznak.

Csodálatosan szép annak a találkozásnak a leírása, - olvassa el ezt a fejezetet az, aki még nem olvasta. Abigail bocsánatot kér a férje nevében is Dávidtól. Úgy beszél vele, mint Izráel leendő, de Isten által már most felkent királyával, utána határozott hangon óvja attól, hogy beszennyezze a kezét. Isten felkent királyához nem méltó, hogy vérfürdőt rendezzen, hogy a saját indulataitól vezérelve kövessen el ilyen bűnt, amit aztán később meg kell bánnia. Isten hívő királyához nem méltó, hogy maga segítsen magán. Megvédi őt az Úr, és egyébként is meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek.

Meglepő bátorsággal beszél ez az asszony ott Dáviddal. Jellemző Dávidra, hogy megérzi Abigail szavaiból, hogy ez Istentől jövő figyelmeztetés, és azt mondja: Áldott vagy te, hogy az Isten ideküldött, és az Úr visszatart most engem ettől a szörnytett elkövetésétől, amit már elhatároztam. És van bátorsága visszafordulni, nem hajtja végre azt, amit eltervezett.

Ennyi a történet, és ha a rövid idő miatt csak felszínesen is, de ismerkedjünk meg a négy szereplővel.

Az első Nábál. Ilyeneket olvasunk róla itt az igében: gazdag ember volt, de durva, rossz erkölcsű, buta, gőgös. Olyan, akiről Jézus azt mondja az egyik példázatában: Istent nem fél, embert nem becsül. Az egyik szolgája mondja: olyan kegyetlen, hogy nem lehet vele beszélni: Annak már hiába mondunk mindent, sőt legjobb, ha ki sem nyitjuk a szánkat előtte, mert csak mi húzzuk a rövidebbet.

Ha Nábál nem tudja, hogy kicsoda Dávid, akkor az elképesztő tudatlanságról és tájékozatlanságról tanúskodik. Ha tudja, és úgy beszél róla így, az meg az Istennel szembeni lázadás és hitetlenség, mert nem veszi komolyan azt, hogy Dávidot Isten választotta ki a királyságra.

Nábál az az ember, akinek csak teste van, legalábbis csak azzal törődik. Nagyokat enni, inni, dőzsölni, mulatozni, és akkor érzi jól magát. Ő a kőszívű ember. Azt is olvassuk a történet végén, hogy amikor meghallja, hogy a felesége közbenjárt Dávidnál, elhárította a veszedelmet és akkora ajándékot vitt, (ó, szörnyűség, az ő gazdagsága most valamivel kevesebb lett), akkor olyanná lett a szíve, mint a kő, és nemsokára meghalt. Semmi lelki és szellemi érték iránt nincs fogékonysága és érdeklődése.

Sok ilyen férfit ismerek. Sajnos egyre több olyan fiatal férfit, fiút, akik azt hiszik, hogy attól lesznek nagyok, attól látszanak felnőttebbnek és férfiasabbnak, ha cigiznek, ha füves cigit is szívnak, ha bírják az italt, ha legalább minden hét végén a sárga földig leisszák magukat, vagy ha úgy gondolják, hogy pontosan ismerik, mi az a mérték, ami még nem lesz nagyon feltűnő, és nem okoznak botrányt. Ismerek férfiakat, akik ha hazamennek, otthon elhallgat a kacagás és megnémul a család, mert legjobb, ha egy szót sem mondanak neki. Nem tudják ezek az emberek, hogy nem ezek az igazán férfias tulajdonságok. Az igazán férfias tulajdonság a gyengédség, a belső erő. Az a szellemi és lelki erő, ami akaratlanul is árad valakiből. Az, hogy ha úgy ismerte meg a környezete, hogy rá lehet számítani. Neki érdemes valamit elmondani. Vele meg lehet beszélni. Tőle lehet várni valamit: megértést, tanácsot, segítséget vagy szolidaritást. Ezek az igazán férfias tulajdonságok.

Most nem tudjuk tovább elemezni Nábál jellemét, csak megkérdezem: Te milyen férfi vagy, vagy milyen férfi szeretnél lenni? Van ebben a leírásban egy nagyon kedves, szép kifejezés: Dávid az Isten kedve szerint való ember volt. Bár lehetnénk mindannyian az Isten kedve szerinti férfiak!

A másik szereplő Abigail. Azt olvassuk: jó eszű, szép termetű asszony volt, aki azonban sokat szenvedett korhely férje mellett, de kitartott mellette, szükség esetén intézkedett helyette, sőt védte is őt. Ebben az esetben megmentette az életét. És minden erényének a forrása az élő Istennel való szoros közösségében volt.

Olyan szépen végighúzódik ezen a történeten, anélkül, hogy külön emlegetné vagy ismételgetné a leírás, mindenen átsüt az, hogy Abigail Istennel hordozza a terheit, Istentől fogadta el a sorsát, Istent kérdezi minden döntése előtt, és feltétel nélkül neki engedelmeskedik minden cselekedetében. Ezért lesz áldott eszköz Isten kezében. És ezért lesz gyönge asszony létére is, ha kell, bátor. Mert hit kellett ahhoz, hogy Dávidot úgy szólítsa meg, mint az Isten által felkenetett királyt, noha üldözött senki volt. Menekült a katonáival együtt barlangról barlangra, erdőből erdőbe. De Abigail azzal a tisztelettel beszél vele, mint aki a láthatatlanokra néz. Bátorság kellett ahhoz, hogy egy akkoriban megvetett fehérnép így szólítsa meg Izráel leendő királyát: "Most azért uram, az élő Istenre és a te életedre mondom, hogy az Úr az, aki visszatartott téged a vérontástól, és attól, hogy magad segíts magadon. Úgy járjanak ellenségeid, akik vesztedre törnek. Ha majd az Úr véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz téged, akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és magad segítettél magadon, uram!"

Kemény szavak ám ezek. Dávid haragra gerjedt. Minden oka meg van arra, hogy ő most odacsapjon, bosszút álljon és akkor elé áll egy gyönge asszony, meg a vele masírozó négyszáz vitéznek, és azt mondja: álljon meg a menet! Tudod te, mit akarsz tenni? Te akarsz magadon segíteni, akinek az egész eddigi élete azt példázta, hogy az Úr őriz meg, az Úr segít meg, Ő akar királlyá tenni és Ő fog királlyá tenni? Tedd hüvelyébe a kardodat! Ez az asszony ezt mondja itt neki, és négyszáz ember leengedi a karját és pihenteti a kardját.

Abigail itt Isten küldetésében járt. Ehhez a kényes, nehéz feladathoz Isten adott szavakat a szájába. Ő adott bátorságot a szívébe. Ő adta neki azt a lelket, lelkületet, amivel Pál apostol a Római levél 13. részében idézi a mózesi törvényt: a gonoszt jóval fizesd meg. Akivel csak lehet, békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok, mert enyém a bosszúállás, én megfizetek - ezt mondja az Úr. Abigail szinte szó szerint így fogalmazza meg a reá bízott üzenetet, és mivel ez ige, Istentől való üzenet, ezért hat.

Ki az közülünk, aki nehéz körülmények között is ilyen szoros közösségben él Istennel? Ki az, akinek ilyen tiszta látása van, ilyen tiszta szándékkal tud másokhoz közeledni? Ilyen alázattal, felelősséggel, bölcsességgel és bátorsággal tud embereket visszatartani a bűntől? Csodálatosan szép asszonyi feladat. Bár mindannyian követnék ezt a példát!

Van itt szó valakiről, akit nagyon megszerettem, és szeretném a példáját követni. Ez a névtelen szolgafiú, aki ott volt a pusztában, amikor Dávid és vitézei jót cselekedtek Nábál pásztoraival, aki éppen hallotta az udvaron, amikor Nábál durván elzavarta Dávidnak a követeit, és aki előtt felrémlik az, hogy ennek súlyos következményei lehetnek. Ő ezt a fenyegető veszedelmet nem tudja elhárítani, de megint Jézus szavai jutnak eszembe: ő, ami tőle telt, megteszi. Szól az egyetlen illetékesnek, a gazdaasszonynak, Nábál feleségének. Ezzel fontos láncszem lesz abban az akcióban, ami megakadályozza a készülő vérfürdőt.

Pedig - úgy elgondoltam - ez a szolga mondja, hogy olyan kegyetlen ember Nábál, hogy beszélni sem lehet vele, ő nem is merészel a színe elé kerülni, nyilván voltak tapasztalatai. Most mondhatná: na, végre. Jöjjön csak az a Dávid. Lesz valaki, aki megleckézteti ezt a kegyetlen Nábált. Vagy ilyenkor szoktunk teológiát is alkotni: íme, utolérte Isten büntetése Nábált. Ő értesült a veszedelemről, kivonul a balhéból, mielőtt még az bekövetkezik, és kívülről majd végignézi a krimit.

Ez a lelkület jellemez ma nagyon sokakat. Nekem semmi közöm hozzá, nem én csináltam a bajt. Milyen jó, hogy idejében értesültem. Mentem a bőrömet, és biztos fedezékből én leszek a nézőközönség. De akik egy kicsit is ismerik Istent, és akikben egy kicsit is munkálkodhat Isten Lelke, azok soha nem így gondolkoznak. Azoktól ez a fajta közöny, ez a fajta önzés, káröröm vagy egyszerűen a fásultság, hogy mindegy, csinálják, az ő dolguk, ez távol áll.

Ő nem ezt teszi. Miért? Mert ez a fiú menteni akarja az életet. A másokét is, nemcsak a magáét. Az ellenségéét is. Ez a fiú menteni akarja az értékeket. A másét is. A gonosz, kegyetlen szívű gazdájáét is. Ez az életmentő és értékmentő szenvedély, amelyik csendes helytállásra indítja az embert, ami párosul felelősséggel, áldozatkészséggel, ez kívánatossá lett a számomra. Ebben a világban, amelyiknek a közgondolkozását és lelkületét végképp nem ez jellemzi, hanem az ellenkezője, nagyon fontos, hogy Isten gyermekeit ez jellemezze. Ez az élet- és értékmentő szolgálat.

Ez a fiú nem fontoskodik. Elmondja az információt és visszamegy, teszi a dolgát. De ami tőle telt, azt valóban megtette és fontos szolgálatot végzett igy.

És mit tudunk meg Dávidról? Azt, hogy kegyetlenül nehéz időszakban érkezett. Minden összejött. Azt olvastuk az elején, hogy meghalt Sámuel. Ő volt Dávid lelki atyja. ő volt a lelkigondozója, a biztos támasz, akihez minden kritikus helyzetben menni lehetett, nincs többé. Ugyanakkor Mikalt, Dávid feleségét, az apja, Saul, egyszerűen hozzáadta egy másik férfihoz feleségül. Ez azt jelentette, hogy Saul semmibe veszi Dávidot. Dávid a számára nincs. Nem létezik. Ez elképesztő cselekedet volt a részéről. Hihetetlen nyílvános megalázása Dávidnak.

Azonkívül mióta bujdosott, menekült már Saul elől, amit Saul időnként megbánt, aztán megint rátámad. Csakugyan az volt a sorsa: "Bujdosik az éren, bujdosik a nádon, nincs hová lehajtsa fejét a világon. Hasztalan kereste a magányosságot, mert beteg lelkének nem lelt orvosságot." Itt már csakugyan megbetegedett Dávidnak a lelke. A sok rúgás, a sok megaláztatás, a hosszúra nyúlt bizonytalanság, folyamatos életveszély nagyon megterhelte őt.

És most jön egy újabb pofon. Nábál így beszél róla, és elküldi a követeit. Ez volt az a csepp, ami már nem fért bele a pohárba, ami kicsordult. Itt Dávid kétségbeesett dühvel megragadja kardja markolatát, és azt mondja: kiírtjuk azt az egész társaságot.

Lehetséges az Isten választott embereivel is, hogy ilyen helyzetbe jutnak? Lehetséges. Miért? Mert nekik is van idegrendszerük, és ha azon hosszú időn át taposnak, azt minden irányból tépázzák, akkor az őket is megviseli. És lehetséges, hogy eljutnak oda, hogy maguk akarnak magukon segíteni, mert Abigail minősítése szerint ez volt Dávid haragjának a végső oka. Szem elől tévesztik a Mindenhatót, és nem merik rábízni a jövőjüket.

De van egy döntő különbség Isten emberei meg a hitetlenek között ebben a helyzetben is. Az, hogy Isten gyermekeivel lehet beszélni. Az, hogy ők azonnal felismerik, ha Isten üzen nekik valamit. Ők meghallják, hogy ez ige. Ez nem csupán emberi jó szándékból fakadó aggódás, amit Abigail mond, ez Istentől küldött üzenet. Ez nem olyan, mint amivel Péter óvta Jézust, hogy Isten mentsen, hogy veled ilyen történjen, hanem erre az asszonyra az az Isten bízta ezt az üzenet, aki most belenyúl határozottan Dávid életébe és leállítja őt. És akik ismerik Istent és az Ő igéjét, azokat le lehet állítani ilyenkor. Azok Istennek mindig igazat adnak. Azok Isten előtt mindig készek letenni a fegyvert.

Van-e bennünk ilyen beidegződés? Begyakoroltuk-e ezt, hogy ha bármit elhatároztunk, de megértjük Isten akaratát, akkor azt mondjuk: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Egy ilyen helyzetben is készek vagyunk-e megalázni magunkat Isten előtt?

Olyan gyönyörű hitvallása ez Dávidnak. "Akkor ezt mondta Dávid Abigailnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged, és megakadályoztál ma a vérontásban, és abban, hogy magam segítsek magamon. Áldott az Úr, hogy Ő akadályozott meg engem ebben." Nem Abigail ügyessége, ő a követ volt. Elmondta, amit Isten reá bízott. De éppen ez jellemzi a Dávidokat, hogy meglátta a követ mögött a Küldőt és a Küldő előtt borult le és alázta meg magát.

Ennyit röviden Nábálról, Abigailról, a névtelen szolgafiúról és Dávidról.

És mit tudunk meg a nagy Rendezőről?

Csodálatos az, ahogy ennek a hosszú-hosszú szép, izgalmas történetnek minden mozzanata mögött felismerhető Istennek a keze nyoma. Az, ahogyan Ő őrzi a népét egy őrült király uralkodása alatt is. Az, ahogyan végső soron Ő őrzi az életet, az értékeket, miközben tébolyodott tékozlás folyik. Az, ahogyan Ő készíti a jövőt ennek a népnek is, s miközben sokan kétségbe estek, hogy mi lesz, ha ez a Saul még sokáig itt lesz, tönkretesz mindent, ami felépült, aközben már lehet előre látni, túllátni a jelen sötét eseményein és emberein, és aki tud felfelé is nézni, látja azt a mindenható Istent, aki mérhetetlen magasságban, utolérhetetlen fenséggel irányít mindent. Nélküle semmi nem történhet.

A kis és nagy királyok ugrabugrálnak össze-vissza a történelemben, de Ő a történelem ura, és viszi azt a felé a cél felé, amit Ő jelölt ki neki. Közben van gondja arra, hogy ne roppanjon össze a terhei alatt az Ő választottja. Van gondja arra, hogy a bűn elnyerje a büntetését, ha Nábálnak a további sorsát olvassuk. És fel tud használni örök isteni terve megvalósításában egy szenvedő, gyenge asszonyt is, egy névtelen szolgafiút is, meg akármelyikünket. Ha valaki kétségbeesik az élete eseményeinek az alakulásán, vagy a népe sorsát látva, vagy az egyház jövőjét mérlegelve, akkor ez az ige arra bátorítja: emeljük fel a tekintetünket. Nemcsak itt lenn zajlanak az események. Nemcsak itt követi egymást Világos és Arad és egyéb tragédiák, hanem Valaki ura a helyzetnek, és végső soron mindig az lesz, amit Ő jónak lát.

Az emberi bűn mérhetetlen károkat okozhat. Hihetetlenül tönkre tudjuk tenni egymást és önmagunkat, pedig olyan pici kellene ahhoz, hogy jó legyen hazamenni, hogy békesség legyen otthon, hogy regenerálódhassunk, vagy ne is kellene regenerálódni, mert nem okozunk sebeket egymásnak, hanem szeretetben és békességben élünk együtt. De az Istentől elrugaszkodott ember és emberiség erre nem képes. Annál nagyobb a felelősségük azoknak, akik már ismerik az Urat. Ismerjük-e mi eléggé Őt? Komolyan vesszük-e azt, hogy Ő a nagy rendező?

Nem véletlenül indul el Dávid azon az ösvényen, amelyiken elindul Abigail. Nem véletlenül találkoznak ott, ahol még meg lehet akadályozni a vérontást. Nem véletlenül fogalmaz ez az iskolázatlan asszony ilyen választékosan és bölcsen, mert kapja a szavakat az Úrtól. És nem véletlenül alázkodik meg a felingerlődött, felhevült király, Dávid, az Isten előtt. Mindez a Mindenható munkája.

Sokkal bátrabban bízzuk Őreá a személyes jövőnket, a családunk problémáit, népünknek a helyzetét és jövőjét, az egyháznak a jövőjét, az egész világot!

Lehetett volna másképpen is. Maradhatott volna Saul olyan király, amilyen kezdetben volt. Nem kellett volna Dávidnak azzal töltenie értékes éveket az életéből, hogy bujdosik és menekül. És Nábál is másként viselkedhetett volna. Minden lehetett volna másként. De így alakult, mert ez a bűnnek a munkája. Nekünk számolnunk kell azzal, hogy ebben a szellemi sötétségben élünk. De ebben a szellemi sötétségben mondta Jézus a benne hívőknek: ti vagytok a világ világossága. És ha minél több ilyen kis fényforrás felgyullad ebben a sötétségben, mint Abigail, mint ez a szolgafiú, akkor mégiscsak lehet tájékozódni. Lesznek olyan pontok, amihez igazodhatnak emberek, és sokan mégiscsak megmenekülhetnek a végső pusztulástól.

Ennek a történetnek az olvastán feltétlenül eszünkbe jut az, amit Jézus az utolsó időkről mondott, a Noé napjaival összehasonlítva azokat, amikor azt mondja: Úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is, mint Noé napjaiban volt, hogy ettek, ittak, házasodtak, és nem vettek észre semmit. Aztán jött az özönvíz, illetve jön majd az ítélet. - Mint Nábál: Ettek, ittak, és eszébe sem jutott, hogy a reggelt nem éri meg, ha Isten közbe nem lép.

Isten adjon nekünk éberséget, hogy észrevegyük mindig, amit az Úr mond, és tudjunk erre figyelmeztetni másokat is, hogy legyen az életünk életmentés és értékmentés!


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert ebben is te vagy előttünk a példa. Köszönjük, hogy te adtál példát arra, milyen élet az, aminek a programja nem az, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és odaáldozza önmagát másokért. Köszönjük, hogy a te áldozatod gyümölcseit a mai napig élvezhetjük.

Kérünk, hogy ne csak példát adj nekünk erre, hanem erőt is adj hozzá. De még azt is tőled kérjük, hogy add, hogy legyen kedvünk egy ilyen önző, kárörvendő, fáradt, közömbös világban így másokért és tenéked élni.

Köszönjük mindazokat, akiken keresztül minket már megszólítottál, formáltál, és kérünk téged, használj minket is a te eszközeidül.

Könyörgünk hozzád családunkért. Könyörgünk Nábáljainkért. Neked van hatalmad a kőszíveket is kicserélni és megváltoztatni.

Könyörgünk hozzád népünk jövőjéért. Adj ennek a népnek lelki ébredést, és add, hogy minél többen ráébredjenek, milyen reménytelen állapotban vagyunk nélküled, és milyen az az élet, amit te készítettél a benned hívőknek.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk. Segíts, hogy ezt komolyan vegyük, merjük hinni, és így tudjunk mindennek ellenére reménységgel, derűsen, másokat is vigasztalva és bátorítva élni.

Ámen.