PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. szeptember 18.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ÖRÖM ÉS BÁNAT


Alapige:Fil 1,12-18

Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.

Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, hálásan köszönjük ezt a csendet. Olyan jó az egész napi rohanás után a te színed előtt magunkba szállni, reád figyelni, leborulni. Köszönjük, hogy egy szívvel énekelhettük most ezt az éneket is.

Dicsőítünk téged, mert te a szív mozdulását úgy hajtod ide s tova, mint a vizet az edényben lehet. Köszönjük, hogy te bármelyikünkkel bármit el tudsz végezni. Magasztalunk mindazért, ami jó és szép már az életünkben. Kivétel nélkül mindet tőled kaptuk, és minden ilyet igéddel végeztél el.

Ezért köszönjük meg, hogy erre az estére is elkészítetted igédet. Kérünk, jelentsd ki benne magadat nekünk. Téged szeretnénk igazán megismerni. Tudjuk, hogy az az örök élet, hogy megismerjünk téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Szeretnénk önmagunkat is a valóságnak megfelelően ismerni. Köszönjük, hogy te ismersz minket, és mégis szeretsz. Legyen a te szereteted bizonysága az, hogy most ajándékot adsz nekünk. Hozzuk eléd az örömünket és a bánatunkat is. Kérünk, tégy helyre bennünk mindent, hogy az általad kijelölt, azt megillető helyet foglalja el minden az életünkben, és így te is az első helyre kerülj.

Imádunk téged és várjuk a te üzenetedet. Engedd, hogy a fáradtságunk ellenére is megértsük azt, és az örömhírt hallva megteljék a szívünk azzal az örömmel, amelyik tőled jön, belőled fakad, és ami soha el nem múlik.

Ámen.


Igehirdetés

A napokban fejeztük be ennek a csodálatosan szép levélnek az olvasását. Aki figyelmesen végigtanulmányozta, annak feltűnhetett valami ellentmondás ebben a levélben. Mi ez az ellentmondás és mi ennek a megfejtése?

A Filippi gyülekezethez írt levelet az Öröm levelének szokták nevezni. Pál apostol többször is kijelenti azt, amit mindjárt az elején, hogy örül, örülni akar, és bármi történjék, örülni is fog. A gyülekezetet is erre biztatja. Itt van a híres szállóigévé vált mondat, hogy "Örüljetek az Úrban mindig, ismét mondom: örüljetek." A levél végén megjegyzi, hogy azért küldi haza Epafroditoszt (akit a Filippi gyülekezet küldött követként, hogy gondozza az apostolt fogságában), és azért küldi tőle ezt a levelet, mert a gyülekezetnek ezzel is örömöt akar szerezni.

Ő örül, s parancsba adja, hogy örüljenek, és jelét adja annak, hogy örömöt akar szerezni. Pedig... Börtönben van, szükséget lát, azért küldenek neki a filippiek szeretetcsomagot Epafroditosszal. Rágalmazás miatt vetették börtönbe. Teljesen bizonytalan, hogy meddig tartják ott. Egyre inkább számol azzal is, hogy esetleg vértanúhalált kell halnia, és soha többé nem jöhet ki a rómaiak börtönéből. Ott lamentál, hogy ha meg kell halnom, akkor én járok jól, mert az nyereség. Ha kiengednek, akkor ti jártok jól, mert megyek és szolgálok nektek.

Bosszantják. Még a hittestvéreiben is csalódott, mert némelyek felbátorodnak az igehirdetésre. Nincs ott a nagy vetélytárs. Pál nem is gondolt arra, hogy vetélytársat látnak őbenne, hiszen együtt hirdetik az evangéliumot. De most a nagy evangélista börtönben van, akkor nekik nagyobb terük van, bátrabban hirdetik. Egy kicsit azért is, hogy fogságának a nyomorúságait megnöveljék, hogy bosszankodjék az apostol, mert nélküle is hangzik tovább az evangélium. Talán még ügyesebben is végzik, mint ő.

És rossz híreket is hallott a gyülekezetből, mert hallja, hogy két asszony veszekszik, s azokat próbálja békíteni a levél vége felé. Megtudja, hogy újra felütötték fejüket a tévtanítók, s igyekszik bátorítani védekezésre a gyülekezet tagjait.

Tehát sok oka van a szomorúságra. Kis túlzással azt mondhatnánk: minden oka megvan arra, hogy szomorú legyen, aggódjék a saját, a gyülekezet jövője miatt, panaszkodjon és bosszankodjék. Erről ő maga őszintén ír is. Kifejezetten leírja, hogy szomorú.

"Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett. Bizony megbetegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam." (Fil 2,25-28)

Ez azt jelenti, hogy szomorkodom, és azáltal, hogy nektek örömöt szerzek, most kevésbé szomorkodom. És miért szomorkodom? Azért, mert egyik baj a másikat éri. Szomorúság jön a szomorúságomra.

Most akkor melyik vallomás igaz? Én ennek örülök, sőt örülni is fogok, vagy szomorkodom, mert egyik szomorúság a másikra jön. Örül az apostol, vagy szomorkodik? Mind a két érzés nem lehet egyidejűleg egy szívben. A Szentírás arra tanít minket, hogy lehet, csak nem azonos szinten. Erről gyönyörű bizonyságtétel Pál apostolnak a helyzete (ha valaki részletesen ismeri, hogy milyen helyzetben volt ő akkor), és ez a rövid levélke is.

Arról vall, hogy az öröm az ő szíve mélyén van. Alapvetően betölti, meghatározza minden eseményhez való viszonyulását, minden reflexióját. Alapvetően, mélyen betölti őt a Krisztusban megtalált öröm. Majdnem minden esetben utána teszi: az Úrban. Örüljetek az Úrban. A Krisztusban megtalált öröm betölti a szívét egészen. De sok baj történik vele, sok szomorúság éri, és a szomorúság a felszínen borzolja őt, mint a szél. A tenger vizének csak egészen a felszínét háboríthatja fel a legnagyobb vihar is. Néhány méter mélységig hullámzik a tenger, de alatta irdatlan mélységben mozdulatlan csend van. Vagy az embernek a haját borzolhatja fel a szél, de a gondolatait nem.

A múltkor háborodott fel valaki, hogy végre egyszer elmehet a színházba férjével, még fodrászhoz is elment, hogy csinos legyen. Leszállnak a villamosról, és hátulról telibe kapta a gyönyörű frizurát a szél, és előre borította a haját. Még ha elölről jött volna! De ezt még rendbe hozni sem lehet. Aztán elnevette magát, és azt mondta: ez semmit nem változtat azon, hogy szeretem a férjemet, gyerekeimet, meg a zenét. Csak a felszínen borzolhat. Kellemetlenkedik, jobb lett volna, ha nem történik, de a mélyen nem változik meg semmi. Ami az életet alapvetően meghatározza, azt nem befolyásolják a szomorúságok, bajok, csalódások, bosszantás, keserűség. Még az sem, hogy majdnem meghal mellette Epafroditosz, akit azért küldtek, hogy neki segítségére legyen.

Nagy bajok is történhetnek, de akinek a szíve tele van a Krisztusban megtalált örömmel, az az öröm megmarad, mint a tenger mélye: nyugodt marad és állandó. És az határozza meg alapvetően az embernek az életét. A kedélyét felborzolhatják a bajok, de a kedélyét is alapvetően a szíve mélyén uralkodó öröm teszi majd helyre és regenerálja.

Erről szól a Filippi levél, meg Pálnak sok más bizonyságtétele is, és szeretném néhány példán ezt szemléltetni. Látni fogjuk, hogy ez valóban működik, ez gyakorlati dolog, és egyebek között ez is nagy kincsük azoknak, akik Jézus Krisztussal már összeköltöztek, összekötötték az életüket vele, hogy az Ő öröme betölti a szívüket, és akármi történik velük, ez ott megmarad. Akkor is, ha átmenetileg a könnyeiket törölgetik, akkor is, ha időnként ők is lesznek dühösek, vagy elszomorodnak valami miatt. Nem változtat azon az örömön semmit, ami ott van, és ami helyreállítja a felbillentett egyensúlyt az ember kedélyében is.

Döntő tehát mindannyiunk életére nézve, hogy mi van a mélyen. Egyáltalán van-e valami érték az életünk mélyén, és nem nagy űr van-e ott. Döntő, hogy mit engedünk mélyre az életünkben, és mi az, ami elakadhat és el is kell, hogy akadjon a felszínen. Mi határozza meg alapvetően az életünket? Mik azok a szavak, kik azok a személyek, mik azok a történések, események, amiket mélyre engedünk tudatosan, és mik azok, amiket nem engedünk mélyre? Illetve, ha a mély már tele van értékes tartalommal, akkor azok úgy sem mennek a mélyre.

Gondoljunk csak arra, ami itt, a Filippi levélből kiderül. Pál leírja, hogy nekem az élet Krisztus. Az ő számára az értékpiramis csúcsértéke maga Jézus Krisztus és a vele való közössége. Ez a közösség semmi miatt nem szakadhat meg. Ezen nem neki kell erőlködnie, ennek az a tulajdonsága, hogy nem szakad meg. Azt írja: "Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róm 8,38-39) Ez tölti be őt egészen, most ehhez képest hányad rangú probléma az, hogy néhány komisz keresztyén bosszantani akarja őt azzal, hogy mi akkor is prédikálunk, ha te a börtönben vagy. Örül neki! De jó, hogy prédikáltok!

Az ő szempontjukból elég szomorú, hogy ilyen motivációval, ilyen indítékkal prédikálnak, de a Krisztust prédikálják. Ez a fontos. Azt mondja: nem az a fontos, hogy színből vagy szívből. Jobb, ha szívből és nem színből, de ha Krisztust prédikálják, ennek örülök és örülni is fogok. Hogy ők ezzel engem bosszantani akarnak? Kit érdekel! Ezt nem fölényesen és nagyképűen mondja, hanem úgy, mint akinek csak milliméterekre érinti az életét ez a bosszantás, és mélyen betölti Krisztus. Mivel ők Krisztust prédikálják, ő ennek örül.

Vagy ami ennél súlyosabb: Meglegyintette a vértanúhalálnak a szele. Szóba jött az is, hogy meg kell halnia. És akkor mit ír? "Mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség." Vagyis, ha kivégeznek, ha csak magamat nézem, jól járok. Miért? Megszabadul a penészes római börtöntől, megszabadul a bosszantóktól, az örökös tévtanítókkal való harctól, a gyógyíthatatlan betegségétől. Mindentől, ami megkeseríti az életét. És minden, ami már most is szép, kiteljesedik a számára a Krisztussal való közösségben. "Kívánok elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb."

Ezzel akartok engem fenyegetni, hogy kivégeztek? - mondja a rómaiaknak. Én jól járok, mert alig várom, hogy odakerüljek. De ha mégis életben maradok - írja a filippieket megnyugtatva -, akkor első utam hozzátok vezet, mert szeretnék még szolgálni közöttetek. Itt jön egy furcsa mondat: "Melyiket válasszam, meg sem mondhatom." De majd eldönti az Úr. Nem az ő hatásköre, akkor ezzel nem kell foglalkozni. Helyére került az élet és halál kérdése.

Ezt sem fölényesen, vagy hányaveti módon, hanem mélyen átgondolva, mert az alap rendben van. Nekem az élet Krisztus. Tehát velem már végzetes baj nem történhet. - De Pál, megölnek! - És az végzetes baj? Még közelebb kerülök Krisztushoz. Akinek tele van az élete Krisztussal, Krisztus örömével, azt tényleg csak a felszínen borzolják a nehézségek, rossz hírek, bosszúságok, bajok, szenvedés, veszteség és minden egyéb.

Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem veszi komolyan ezeket. Tudjuk, hogy az Úr Jézus is sírt. Két esetben is feljegyzi az evangélium. Neki is érző szíve volt, de Őt végképp nem lehetett kizökkenteni soha az Atyával való közösségből, és abból az eltökéltségből és biztonságtudatból, hogy Ő azon az úton megy, amelyiken járnia kell, és ez az egyedül jó, és nekünk embereknek is ez lesz az egyedül jó. Mondhatott bárki bármit, ígérgethettek, jöhetett maga az ördög, hogy letérítse róla, minden lepergett. Fecsegett a felszín, és hallgatott a mély - ahogy József Attila írja. Mert tele volt az Atyával való közösséggel és ennek a biztonságával.

Szeretnék mondani néhány példát arra, hogy milyen az, amikor ez megvan valakiben. Mennyire másként vesszük az akadályokat így, ha Krisztus és az Ő öröme betölti egy hívő ember szívét, vagy hogy ha üres a szív, vagy ha nem az van a mélyén.

Azt mondja a múltkor egy kislánynak az édesapja: te vagy a környék legrondább és legbutább gyereke. A kislány megrettent és arra gondolt, hátha igaz. Amikor hazament, először a tükör elé állt. Aztán ahogy nézte magát, eszébe jutott: "leg", ez nem igaz. Ki bizonyítja be, hogy én vagyok a "leg"? Lehet, hogy nem vagyok világszépe, tudom, hogy nem vagyok nagyon okos, de hogy a legrondább, legbutább? Ez biztos, hogy nem igaz. Akkor ez az állítás nem igaz. De azért fáj a szíve. És mit tesz Isten? Este előveszi a Bibliát. Mi is következik ma este? Következik az Ézsaiás 43, ahol azt mondja Isten: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. És te becses vagy az én szemeimben és én szeretlek."

Az Isten azt mondja, hogy becses vagyok a szemeiben és szeret. A nevemen szólít, nemcsak egy szám vagyok neki, vagy egy a sok közül. Akkor mindegy, hogy ronda vagyok, buta vagyok, vagy ezt csak mondják, meg ez milyen mértékben igaz... Ennél nagyobb vigasztalást senki nem mondhat, ha maga Isten ezt mondja nekem éppen ma este.

Ha a szíve üres lett volna, ha nem kerül kezébe naponta a Biblia, ha nem kap ilyen gyógyszert erre a sokkra, akkor abból sokféle deformáció következhet. De így a helyére került. Így is felborzolta, de csak a felszínt, a mély maradt.

Valakit súlyos gyász ért. Nagy a veszteség, nagy űr támadt az után, akitől végleg el kellett válnia. Mi lesz most? Ez mindannyiunkat keményen vizsgáztat. Az illető hívő ember volt, és többször bizonyságot tett arról, hogy különös békességet adott Isten a szívébe, és eddig ez a békessége mindig megmaradt. Most megmarad-e?

Ahogy a temetésről jött haza, eszébe jut egy ige. Egy ige, amit régen olvasott. Azt mondja Pál: "...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)

Az első gondolata ez volt: ez az ember nem normális. Minden nyomorúságunk ellenére csordultig örömmel? Ez túlzás! Arra gondolt, hogy legjobb, ha ellenőrzi. Igaz-e ez nálam? Kénytelen volt rájönni: igaz. Miközben gyászolt, és időnként a zsebkendőhöz is kellett nyúlni, megállapította, hogy tényleg tele van a szíve vigasztalódással, tudja, hol van az, akitől elbúcsúzott. Tudja, hogy sokkal nehezebb lesz nélküle, de tudja, hogy semmi nem változott az Istennel való közösségében. Sőt a Biblia gyakran szól arról, hogy Isten még közelebb hajol azokhoz, akik még inkább rászorulnak az Ő gyöngéd szeretetére, és alapvetően békesség van a szívében. Tényleg tele van vigasztalódással.

Nem azt mondta, amit oly sok nem hívő szokott mondani: tessék adni egy kis vigaszt. Isten nekünk nem egy kis vigaszt ad, miután már nagy baj ért, hanem előre megtölti a szívünket vigasztalódással. A nagy nyomorúság kellős közepén - mert Pál mikor ezt leírta, olyan helyzetben volt - megállapítja, hogy tele van vigasztalódással. Nem tehetek róla, Isten előre megvigasztalt engem, előre felkészített ezekre a veszteségekre, megaláztatásra, nyomorúságra, és bírom. Rosszul esik, jobb lenne, ha nem így lenne, de nem roppanok össze. Nem azért, mert erősebb idegeim vannak, mint az átlagnak, hanem azért, mert nekem az élet Krisztus, és bennem van az Ő öröme.

Vizsgázunk mindig olyankor, amikor összejönnek a bajok. A nagymamát kórházba kellett vinni. Az éjszaka azzal telt el, hogy hol az egyik gyereknek tartottuk a lavórt, hol a másiknak, meg lázmérőztük őket. Reggel még be kell szaladni a kórházba. Soha nem késett el az illető a munkahelyéről, ezen a reggelen elkésik. Soha nem szokta ellenőrizni a főnök, hogy ott van-e, ezen a reggelen ellenőrizte. Mindjárt leszúrja, nem tudva semmit arról, hogy mi történt. Amikor hazamegy, kiderül: csőtörés volt. Beázott az alattuk levő lakó miattuk. Eddig békesség volt, most ott ordibál a lépcsőházban. Még vele is összevesztek. Összejönnek a bajok.

És akkor mi van? Ez aztán mégis csak mélyen felháborgatja az embert. Kiderül, hogy ha tele van a szíve vigasztalódással, az Úrban való örömmel, az Úr Jézus Krisztussal, akkor még ez a sok minden is csak a felszínt mozgatja meg. Megmozgatja, és el tud fáradni az ember, de mégis hozzálát, és egyiket a másik után próbálja megoldani, mert az egész élete, így a sok bajjal együtt, ott van ennek a hatalmas Istennek kezében, akiről énekeltük: mint a vizet az edényben, oda hajlítja az embereknek a szívét.

Ugyanez érvényes mindenre. Egy hívő ember kezd elkeseredni, hogy van egy bűne, ami ismétlődik. Hányszor megvallotta már! Ez azonban nem változtat semmit azon, hogy ő Isten gyermekévé lett, őt Isten elfogadta. Elég baj, hogy ilyen gyermeke Istennek, de ez a tény állandó. Ezen ez nem változtat. Ez segíti mégis győzelemre, meg arra a bizonyosságra, hogy van bocsánat a számára.

Kételyei, kérdései támadnak valakinek, de abban egészen bizonyos, hogy Isten igéje így, ahogy van, igaz, és ezekre a kérdésekre majd fog választ találni. A kételyeinek a helyére Isten meg valamikor ad bizonyosságot. Nem lovalja magát bele ebbe.

Ugyanígy meghatározza ez az emberekhez való kapcsolatunkat is. Valakitől hallottam valami furcsát, ami rá nem jellemző, akkor azonnal előítéletem alakulhat ki, hogy na, ő is most már tévtanító. Na de évtizedek óta ismerem, tudom, hogyan gondolkozik. Most nem pontosan fogalmazott, vagy valami olyat mondott, amit nem gondolt végig. Tisztázzuk, kérdezzem meg tőle, ha ez fontos nekem, de nem mindjárt tévtanító. Az csak a felszínig ér, nem kell, hogy mindjárt az egész mélyet felkavarja, és évtizedes tapasztalatokat megrontson.

Valaki alapvetően szereti a gyerekeit. Normális esetben ez jellemző egy szülőre. De van olyan, hogy haragszik rá. Sorozatosan teszi azt, ami neki is, mindnyájuknak rossz, és mérges lesz rá. Na de ez a harag csak a felszínen van. Ha arra kerülne a sor egy óra múlva, hogy az életét kellene odaadnia neki, vagy a fél veséjét, ő lenne az első, aki adja, mert alapvetően betölti a gyerekei iránti szeretete. Attól még lehet mérges rá, de csak a felszínen.

Ha csak ez nem fordítva van, mert erről is kell azért néhány mondatot mondani. Tudniillik van olyan, hogy valami negatív tölti be egészen az embert, és a felszínen próbálja eljátszani - például ebben az esetben -, mintha szeretné. Alapvetően haragszik rá. Minek született meg? Minek akkor született? Miért fiúnak vagy lánynak született? Ha ezt nem tudatosította, nem dolgozta fel, Isten nélkül, hit nélkül ez nagy gombóccá növekedhet valakiben, és alapvetően haragszik a gyerekére. Közben taníttatja, öltözteti, eteti, de ez ott van a szíve mélyén, és a felszínen igyekszik ezt kompenzálni valahogy. Néha túlzottan is elhalmozza ajándékokkal, hogy megnyugtassa a saját lelkiismeretét. Ebből aztán megint sok görcs és feszültség származik.

Ezért döntő: mi van a mélyen? Mit tűrünk meg az életünk mélyén, mit engedünk be oda, mit ápolunk, hogy az csak ott maradjon és növekedjék, és arra épüljön fel minden. Aztán, ha azzal ellentétes dolgok történnek, az ott a felszínen történhet, és a hullámok megint kisimulnak. De ez a meghatározó: mi van a mélyen?

Vannak emberek, akiket alapvetően a gyászuk tölt be. Nem lehet megvigasztalni őket. Vannak kis örömeik, de ha véletlenül elmosolyodnak, igyekeznek azonnal összehúzni az arcukat, mert ők gyászolnak, őket nem lehet megvigasztalni.

Vagy alapvetően betölt valakit az, hogy egyedül van. Ilyen keményszívűek az emberek: senkit nem érdekelnek az ő gondjai. Senkivel nem sikerült barátságot kötni stb. Ismerek több ilyen tüskés, szúrós embert. Tesznek jót, néha mosolyognak, még egy viccet is elmesélt a múltkor az egyik, de szinte szégyellte maga előtt is, hogy megfeledkezett egy kicsit arról, hogy nincs a teremtésben vesztes, csak ő, és mert egy viccet elmondani, és azon nevetni. Mert alapvetően valami más tölti be, és minden egyéb, még az örömök is csak a felszínen vannak.

Vagy valami keserűség, félelem betölt valakit és néha még ő bátorít másokat, de valahogy úgy, mint a félős gyerek, aki kiabálni kezd a sötétben, hogy valahogy bátorítsa saját magát is.

Milyen problémák adódnak ebből? Ezekről már csak röviden.

Az egyik, ha ennyire mélyen van ezeknek az embereknek a szívében ez a Krisztusban megtalált öröm, akkor néha talán nem is látszik meg. Ügyelnünk kell, hogy ha az ott van, akkor legyen látható is. Ezt különösen a családban a kisgyerekek kívánják meg, hogy legyen derűs hangulat otthon, mégpedig őszintén derűs, onnan belülről fakadó. Lehet, hogy éppen sok gondja van az illetőnek, de arra ügyelnie kell, hogy ha a szívében ott van az öröm, azt nem szabad eltakarniuk a gondoknak és a nyomorúságoknak úgy, hogy abból ne láthasson senki semmit.

Egy másik probléma, hogy ha ennyire csak a felszínt érinti, vagy érintheti meg az a sok bánat és baj, ami ér bennünket, akkor az ilyen ember nem tud együtt érezni a másikkal. Márpedig meg van írva, hogy "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal." Ha a szívemet betölti a Krisztusban megtalált öröm, akkor hogyan tudok őszintén sírni a síróval? Akkor az nem őszinte. Dehogynem! Az őszinte, de a maga helyén legyen az. Az én bánatom is csak a felszínt szokta felborzolni, és a mélyén megmarad a Krisztusban megnyert békességem, reménységem, biztonságom, örömöm.

Ez megmarad akkor is, ha a másik bánatát a magamévá teszem. Én őszintén sírok a síróval, de közben éppen ezért tudom őt vigasztalni is, bátorítani is. Árad belőlem ez a csendes öröm és vigasztalás, miközben lehet, hogy a szó szoros értelmében egymás nyakába borulva sírunk. Utána szóhoz jut ez a mélyen levő nagy öröm és békesség. Ez nem skizofrénia, itt semmiféle hasadás nincs. Itt szintek vannak. Mi tölt be igazában, alapvetően, mélyen, és mi az, aminek másutt van a helye, egy-két szinttel feljebb, és nem szoríthatja ki ezt a másikat.

Fontos tehát, hogy mi van alul, mert "habár felül a gálya s alul a víznek árja, azért a víz az úr." És maradjon is a víz az úr, vagyis maradjon az Úr az Úr. Az Úr Jézus Krisztus töltse be alapvetően az életünket, a vele való közösség, a benne megtalált reménység, bocsánat, békesség, öröm, és akkor lehet, hogy szomorúság jön szomorúságomra, és mégsem ez jellemez, hogy szomorkodom, hanem az, hogy még annak is örülök, ha bosszantani akarnak, meg annak ellenére is örülök, hogy másoknak a fájdalmával együtt érzek, próbálom azt enyhíteni, mert alapvetően ez tölt be.

Hasznos lenne, ha megvizsgálnánk magunkat, hogy nem üres-e a szívünk, és megvizsgálnánk, hogy mi van alul? Mi az, ami számunkra a legfőbb érték? Megkaptuk-e már azt, van-e elég belőle, és csakugyan az határozza-e meg az alapmagatartásunkat, az értékítéleteinket, a váratlan eseményekre való reakcióinkat? Van, amikor az ember spontán módon reagál, nem mindig tudatosan. De alapvetően az jellemez-e, hogy örülök az Úrban, minden helyzetben örülök, és noha szomorúság jön szomorúságomra, mégis ez az öröm árad belőlem. A szomorúságok olyanok, mint a hó, amit elhord a tavasz, amit a Krisztusban megtalált öröm előbb-utóbb felolvaszt, és a hullámok újra elcsitulnak. És ha esetleg át kell rendezni valamit a szívünkben, akkor ne halogassuk azt, nehogy valami negatív dolog töltse be ott alul, aztán a felszínen néha kis örömöcskék vannak, kis szeretetgesztusok, kis jótétemények másokkal, - hanem fordítva legyen. Legyen ott a nagy öröm, a nagy szeretet, az állandó készség a segítésre, szolgálatra, amit megkeseríthetnek a bánatok, csalódások, szomorúságok, betegség, rossz hírek, de nem ronthatják meg.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ebben is te vagy számunkra a példa, ezt is te tudod valósággá tenni az életünkben. Oly sokszor tele van a szánk panasszal, elégedetlenséggel, mintha észre sem vennénk azt a sok jót, amit adsz, és amit azért adtál, hogy osszuk meg másokkal.

Nyisd ki a szemünket erre. Szeretnénk most kinyitni előtted a szívünket, és csak előtted szeretnénk kinyitni egészen. Kérünk, teremts ott rendet. Szabadíts meg mindattól, ami belülről rombol és rág bennünket, amivel mérgezzük a környezetünket is, és tölts meg minket önmagaddal. Szeretnénk előtted ajtót nyitni ma, vagy még szélesebbre nyitni az ajtónkat.

Kérünk, add nekünk a te ajándékaidat úgy, ahogy ígérted. Segíts ezzel a gazdagsággal boldogan szolgálni másoknak. Köszönjük, hogy Pál apostol még a börtönben is és onnan is szolgálhatott. Taníts meg minket a magunk körülményei között benned való örömmel élni, másokat vigasztalni, bátorítani, s mindazt, amit tőled eddig már kaptunk, szíves örömmel megosztani.

Könyörgünk azokért, akiknek éppen most vannak viharok az életükben. Hadd tudják minél többen elmondani, hadd tudjuk mindnyájan elmondani, akik most itt vagyunk, hogy tele vagyok vigasztalódással, és minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.

Könyörgünk hozzád a jövő hétért. Engedd, hogy erővel hangozzék az örömhír. Hisszük, Jézus Krisztus, hogy te magad vagy a magvető, aki az igét hinted. Hintsd azt erővel és hatalommal. Oly nagy szükségünk van a te világosságodra.

Könyörgünk mindazokért, akiknek szükségük van rád. Hadd legyenek itt és hadd jusson el mindannyiunk szívéig a te igéd. Ne csak a fülünkig, ne csak az értelmünkig. Ne akadjon el a felszínen. Egészen mélyre hadd menjen a mag, verjen bennünk gyökeret, és teremjen sok gyümölcsöt.

Indíts minket a hívogatás szolgálatára is, és vezess minket abban. Indíts minket állhatatos könyörgésre is.

Ámen.