PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. szeptember 14.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


JÉZUSHOZ VITTÉK


Alapige:Mk 2,5

Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: "Fiam, megbocsáttattak a bűneid."


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk az irgalmasságodat. Köszönjük, hogy a te irántunk való irgalmad legfőbb bizonyítéka, hogy egyszülött Fiadat adtad azért, hogy hihessünk benne, és aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönjük, hogy te hívtál most is ide minket. Köszönjük, hogy mindnyájan a te színed előtt vagyunk. Ismered mindannyiunk terheit, nyomorúságát, szükségeit, és egyedül te tudod szükségeinket kielégíteni.

Kérünk, hadd értsük meg most hozzánk szóló szavadat, és teremtő beszédeddel támassz szívünkben igazi bizalmat irántad. Taníts meg minket hinni, és engedd tapasztalnunk, hogy neked ma is minden lehetséges. Tudsz békességet és erőt adni. Meg tudod bocsátani a bűnöket. Egyedül tőled kaphatunk igazi feloldozást minden nyomorúságunkból.

Kérünk, ajándékozz meg most külső és belső csenddel, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.


Igehirdetés

Három örvendetes esemény is indokolja, hogy ma ezen a jól ismert történeten keresztül szóljon hozzánk Isten üzenete.

Az első, hogy ma adunk hálát Istennek azért, hogy tíz évvel ezelőtt elkezdődött gyülekezetünkben a Kapernaum csoport szolgálata. Az ő indulásuknak ez volt az egyik ihlető igéje, innen vették a nevüket is, mivel ez a különös történet, amit most hallottunk, Kapernaumban történt.

Tíz évvel ezelőtt Isten egyre többeknek a szívét Isten a sérült, sőt halmozottan sérült testvéreinkhez irányította, valamint az ő szeretteikhez, szüleikhez, és néhányan elkezdtek az Úr Jézustól kapott szeretetükkel szolgálni nekik. Azóta kinőtt ez a szolgálat a mustármagból. Vasárnaponként többen elhozzák őket ide a gyülekezetbe. Az istentisztelet után együtt töltik velük a délutánt, elmennek közösen kirándulni, beszélgetni, szórakozni, és így próbálnak örömöt szerezni a sérült testvéreknek és a szeretteiknek.

Hadd köszöntsem innen is őket, családjukat, és azokat, akik az elmúlt tíz évben örömmel részt vettek ebben a szolgálatban. Hadd bátorítsak mindenkit, aki nemcsak szóval, hanem cselekedettel és valósággal is szeretné megmutatni Jézus iránti szeretetét, hogy kapcsolódjon be ebbe a szolgálatba. Sokaknak van autójuk, s havonta egyszer az az autó elhozhatna ide olyan sérült testvéreket, akik nem tudnak eljönni saját lábukon, meg villamoson, buszon sem, és így mi is olyanokká válhatnánk, mint a felolvasott történetben a négy jó barát, akik Jézushoz vittek valakit, aki magától nem tudott volna menni.

Vendégeinket pedig hadd bátorítsam arra, hogy legyen második otthonuk ez a gyülekezet. Jöjjenek ide minden vasárnap, hogy hadd erősítsen Isten mindnyájunkat együtt az Ő igéjével, és tanítson meg nehéz körülmények között is örömmel, békességgel, reménységgel élni.

A második oka annak, hogy ennek a történetnek az üzenetét most komolyan kell vennünk, hogy ha Isten éltet bennünket, jövő vasárnap kezdődik az őszi evangélizációs hetünk, és ilyenkor különösen is időszerű és szükséges, hogy minden hívő testvér legalább még egy valakit hívjon magával ide. Semmiképpen ne egyedül jöjjön igét hallgatni, hanem másod- vagy többedmagával, úgy, mint ahogy a történetbeli négy jó barát tette, hogy Jézushoz vittek valakit, aki magától nem tudott volna odamenni, de akinek Jézusra volt szüksége és meg is kapta tőle a segítséget.

A harmadik ok pedig az, hogy több kisgyermeket keresztelhetünk meg majd ma a szülők kérésére, és jó lenne, ha ez nemcsak néhány család örömünnepe lenne, nemcsak néhány hívő szülő érezné fontos feladatának, hogy gyermekeit Jézushoz vezesse, hanem mindnyájan felelőseknek éreznénk magunkat a gyülekezet gyermekeikért, meg a felnövekvő nemzedékért, hogy közülük minél többen, minél előbb az Úr Jézus tanítványai legyenek.

De most nem az indokok fontosak, hanem az, hogy miről szól ez a történet. Miről is olvastunk itt?

Arról, hogy az Úr Jézus ismét Kapernaumba megy, és Péterék házában tanítani kezd. Pillanatok alatt nagy sokaság gyűlik össze úgy, hogy nemcsak a házba nem férnek be, hanem megközelíteni sem lehet a házat. Egy valaki nincs ott, aki pedig szeretett volna szintén részt venni a faluból, ez pedig az a férfi, akiről a történetünk szól. De nem hagyják egyedül a barátai, megfogják négyen azt a nyoszolyát, hordágyfélét, amin feküdt, és elviszik, hogy Jézus elé letegyék. Ennek azonban akadályai vannak. Mint ahogy mindnyájan tapasztaljuk, akik sérültek körül szolgálunk, sok akadály van azon az úton, amelyiken nekik segíteni akarunk.

Nem nyílik meg a tömeg előttük, ott Kapernaumban sem, és nem nyílik meg sokszor emberek szíve sem, csak a szájuk nyílik meg idétlen és szeretetlen megjegyzésekre, és akik felkarolják a segítségre szorulókat, azoknak ezt vállalniuk kell.

Ez a négy derék ember is vállal mindent, és legyőzve az akadályokat, végül is a háztetőt megbontva engedik le Jézus elé - elég szokatlan módon - az ő beteg társukat. Jézus azonnal a beteggel foglalkozik, mintegy megfeledkezve a sokaságról, és megbocsátja a bűneit. Ez a beteghordóknak csalódást, a jelen levő írástudóknak botránkozást jelent. Végül azonban Jézus isteni hatalma meg is gyógyítja ezt a beteget.

Úgy értsük meg ennek a történetnek az üzeneteit, hogy vegyük sorra a szereplőket.

1. Először is ott van ez a beteg, aki elmenne Jézust hallgatni, de tehetetlen arra is, hogy elmenjen vagy megmozduljon, és nem tud magán segíteni. Hiába szeretik nagyon a barátai, ők sem tudnak rajta alapvetően segíteni. Elvinni tudják, de ők nem tudják megoldani a nyomorúságát.

Jézus sokszor tudatosan használ ilyen részleteket elbeszéléseiben, és tudatosan használ ki egy-egy eseményben, hogy bemutassa nekünk, hogy Istentől elszakadva mindnyájan ilyen tehetetlenekké váltunk. Képtelenek vagyunk azt cselekedni, ami Isten minősítése szerint jó. Képtelenek vagyunk egymást őszintén szeretni, önzetlenül, önfeledten. Képtelenek vagyunk egyenletesen elosztani az élelmiszert a világon. Képtelen az ember akármilyen büszke is a maga tudására, tudományára, technikájára, kiküszöbölni a betegségeket, véget vetni az éhínségeknek, véget vetni az oda-vissza bosszúálló háborúknak. Nem tudjuk abbahagyatni és abbahagyni. Be kellene látni már végre, hogy tehetetlenekké váltunk. Isten nélkül csak a szánk nagy, meg lehet a tudományunk és a technikánk meglepő, de alapvetően fontos dolgokat nem tudunk megvalósítani. Nem tudjuk abbahagyni a rosszat, nem tudunk egészen másként élni és együtt élni.

Nem tudunk uralkodni magunkon, mert egymáson akarunk. Nem tudunk uralkodni a nyelvünkön, ezért kell megállapítani, hogy jaj, kiszaladt a számon... Ha olyan nagy úr vagy, olyan okos, olyan erős akaratú, miért szaladt ki a szádon olyan, amit nem akarsz kimondani? Nem tudjuk irányítani a gondolatainkat, a fantáziánkat sokszor. Nem vagyunk urai az indulatainknak.

Azt kellene végre bevallanunk, hogy Isten nélkül a legfontosabb jó és szép cselekedetekre képtelenekké váltunk. Ezt is szemlélteti nekünk ez a történet. És ezt a jóra való képtelenséget nevezi a Biblia bűnnek. Jézus azért jött, hogy ebből a tehetetlenségből kiszabadítson minket.

2. Aztán ott vannak ennek a betegnek a barátai. Vannak néhányan, akik szeretik őt. Vannak néhányan a faluban, akiknek fontosabb a beteg társuk, mint önmaguk. Nem ott tülekednek, hogy hallgassák Jézust, pedig szerették volna hallgatni, hanem elmennek valakiért, hogy együtt hallgassák, és az is odajuthasson hozzá. Ezért készek áldozatot is hozni, mert szeretik a segítségre szorulót, s mert ismerik Jézust és bíznak benne. Ahol ez a kettő találkozik, ott elkezdődik az örömmel hozott áldozat. Ott mindenre készek az emberek. Ez a másik iránti szeretet, meg a Jézusban való bizalom leleményessé és elszánttá teszi az embert.

Megérkeznek, szeretnének befurakodni Jézushoz, de nem nyitnak nekik ösvényt. Nem lehet megközelíteni Jézust. Mondhatnák azt, hogy megtettük, amit tehettünk, visszafordulunk. Szidhatnák a kemény szívű tömeget, amelyik nincs tekintettel másokra. Sok egyebet is tehetnének, de nem ezt teszik, hanem eszükbe jut, hogy az akkori házaknak a lapos tetejére a ház háta mögött egy külső lépcső vezetett fel. Ha elöl nem engednek be, bemegyünk hátulról. Ha oldalról nem közelíthetjük meg Jézust, megközelítjük felülről. Igaz ugyan, hogy ez ugyanolyan szokatlan dolog volt, mintha most itt elkezdene hullani a deszka, utána a rajta levő szigetelés, és egyszer csak megjelenne itt egy hordágy, amit leengednek.

Sokféle vélemény hangozna el itt is a testvérek ajkán, és bizonyára ott is elhangzott sokféle megjegyzés. Azokat a házakat többnyire úgy építették, hogy a vályog-, vagy a vert falra méterenként helyeztek fagerendákat, azokra merőlegesen közönséges fagallyakat, ágakat tettek, és az egészet kemény, agyagos sárral letapasztották. Ez olyan kemény volt, hogy enyhe lejtéssel lefolyt róla a víz.

Nos, ezt a kemény sarat kaparják fel, bontják meg. Egy része nyilván lefelé hullott. Az ágakat szétszedik, és leengedik ezt az ő testvérüket. Miért? Mert szerették, és mert feltétel nélkül bíztak Jézusban. Ennek az embernek Jézushoz kell jutnia, csak Ő tud segíteni rajta, de Ő tud.

Jó lenne, ha egy kicsit engednénk, hogy megelevenedjék ez a kép előttünk, mert ma is ugyanígy történik ez a dolog. Olyan szépen teszi ezt ez a négy ember. Nem dicsekednek vele, nem panaszkodnak miatta, egyszerűen csak szeretik a társukat, bíznak Jézusban és mindenre készek azért, hogy hozzá juttassák őt. Hallgatják az emberek megjegyzéseit, legyőzik az útközben eléjük tornyosuló akadályokat, mert a célt tartják szemük előtt.

Bárcsak így tudnánk hívogatni Jézushoz mi is embereket! Bár így tudnánk állhatatosan, szívósan, kitartóan imádkozni másokért! Nem szidni a hitetlen rokonokat, felháborodni a kiállhatatlan szomszédokon, hanem odavinni Jézushoz. Előbb imádságban, aztán esetleg úgy, hogy elhívjuk valahova, ahol igét hallhat, és az egészet az Úr Jézus kezébe letenni, mint ez a négy derék ember.

Nem ők kezdtek el barkácsolni otthon, hogy próbáljunk segíteni rajta. Tegyünk úgy, mintha mi megbocsátanánk neki. Megbocsátani csak az Isten tud, akkor hadd hallja az Isten megbocsátó szeretetéről szóló jó hírt. Mert miközben hallja, aközben kezd magához térni a szívében az elalélt hite, megizmosodik, megerősödik, és rá meri bízni magát a Megváltóra, és mindennek egészen más súlya lesz így. Bár adna Isten nekünk ilyen bizalmat Jézusban, és ilyen szeretetet azok iránt, akikért felelősekké tett minket!

3. A harmadik, akinek a dicső személye itt felmagasodik ebben a történetben, Jézus. Izgalmas lehetett, hogy mit szól majd hozzá. Először hullik a fejére a száraz sár, a vakolat, aztán megjelenik előtte egy beteg ember, miközben Ő prédikál. Micsoda udvariatlanság! Hogy jut ilyen eszükbe? Lehet, hogy Jézus felháborodik. Lehet, hogy felnéz, és rendreutasítja őket. Lehet, hogy azt mondja: húzzátok innen fel azonnal! De Ő nem ilyen.

Mond Jézus egy szót, ami enged bepillantanunk az Ő szívébe - ha szabad ilyet mondanunk. Ezen a szón keresztül láthatjuk, hogy ki a mi Megváltónk, és Ő ma is ugyanez.

Az első szava, amit mond, így hangzik: "Fiam". Ez az akkori füleknek nagyon bántó volt ám. Mert akkor volt egy olyan filozófia, hogy minden nagy nyomorúság mögött valami nagy bűnnek kell lennie, és az a nagy bűn az illetőt kirekeszti a szövetségből, az Isten szövetséges népéből, az szinte nem ember. Az ilyeneket megvetették. Ezért amit Jézus mond neki, ez provokáció. Tűntetően azt mondja: "Fiam".

És ebben benne van az, hogy el ne hidd már ezt az ostobaságot, hogy azért, mert neked ilyen nyomorúságot kell hordoznod, nem szeret az Isten. Vagy hogy büntet téged az Isten. Vagy hogy nem tartozol a szövetséges nép közé. Te nem egy eset vagy, hanem egy ember. Ugyanolyan, mint a többi. És Isten ugyanúgy szeret, sőt, mivel még nagyobb szükséged van az Ő szeretetére, még jobban szeret. Sokféle oka lehet egy-egy nyomorúságnak, de mindegyik nyomorúságnak van célja is, amit Isten valami módon a mi, és mások javára akar felhasználni. Ezek ezt nem értik, fiam, de mi ketten legalább értsünk egyet ebben.

Ez a szó, ha valaki ismeri az akkori gondolkozást és körülményeket, akkor látja, hogy simogatást jelent. Ha fizikálisan talán nem is simogatta meg ott az előtte fekvőt, Jézus a szavaival biztatást, reményt öntött belé. Ne legyen neked semmi miatt kisebbrendűségi érzésed, vagy keserűség a szívedben. Istennek te nagyon fontos vagy. Ennek a bizonyítékaként így folytatja a megszólítást: "Fiam, megbocsáttattak a bűneid."

Ez a jelenlevő írástudókat felháborította. Mondják is: ez istenkáromlás! A bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. A többieknek meg csalódás. Nem azért hozták oda, mert a bűneit szeretné rendezni, hanem fizikai, testi segítséget várnak Jézustól. Most miért beszél másról Jézus?

Meg kell ebből tanulnunk azt, hogy Jézus sohasem tüneti kezelést adott és ad bajainkra. Nagy kísértésünk nekünk is, hogy újra és újra úgy megyünk hozzá, hogy Uram, nekem nem bűneim vannak, hanem gondjaim. Nem a bűneimmel vagyok bajban, hanem sokféle terhet kell hordoznom. A gondjaimon, a terheimen könnyíts.

Jézus azt mondja: azért ilyen nehezek a gondjaid és terheid, mert egyedül vagy. Távol vagy Istentől. Elválasztanak tőle a bűneid. Ezt az akadályt veszem el az útból. Gyere, visszatalálhatsz Istenhez mint Atyádhoz. Az Ő közelében, vele együtt minden tehernek más súlya lesz, és nem fogsz összeesni a terheid alatt. Nem nyomnak agyon gondjaid. Lehet, hogy megmaradnak, - mert akkor sem gyógyított meg minden beteget Jézus. Lehet, hogy megmarad a testi nyomorúság, de egészen másként hordozod úgy, hogy már vele vagy közösségben. Ő békességet ad a szívedbe, reménységet, hálát, elégedettséget.

Ismerek közelről személyesen sok olyan embert, akik elképesztő terheket hordoznak, sokféle testi nyomorúságban is szenvednek, de amióta Jézussal közösségben élnek, mindennek egészen más a súlya. Sokszor ők bátorítanak és vigasztalnak másokat, sőt ők veszik magukra még a sajátjuké mellé másoknak a terhét, mert Jézustól kapnak erőt.

Ezek nem illúziók és üres szólamok a Szentírásban. Pál apostol elképesztő nyomorúságok közül írja börtönből, betegen, sokakban csalódva, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Akármi történik velem, én örülök, és örülni fogok, mert a Krisztussal való közösségben találta meg ezt a csendes, belső örömöt.

Ez a történet bátorít minket arra, hogy fogadjuk el hittel Jézusnak a sorrendjét. Ő először ennek a betegnek a lelkét gyógyítja meg. Először közel segíti önmagához, hogy vele hadd legyen közössége már itt és mindörökké, és utána másként folytatódik majd az élete, másként hordozza a terheit.

4. Végül itt vannak ezek az írástudók, akik szerencsétlenek az egészből semmit nem értenek. Elkezdenek sugdolózni maguk között: hallottátok, mit mondott? Azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneid. Hát hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthatna meg bűnöket az egy Istenen kívül? - S milyen igazat mondanak! Pont erről van szó, hogy itt az egy Isten bocsátotta meg ennek az embernek a bűneit. Mert az ember Jézus Krisztusban a mindenható Isten jött közel hozzánk, hogy segítsen rajtunk. A láthatatlan Isten hajolt le olyan mélyre, ahova zuhantunk, hogy onnan felemeljen. Teljesen igazuk van, csak fel kellene ismerniük, hogy Jézus Isten. Jézusban maga a Mindenható van itt közöttünk. Akik ezt felismerték és felismerik, elismerik ma is, azok tudnak olyan hittel közeledni Jézushoz, hogy tudják: bármit megadhat nekik, bármi jót elvégezhet az életükben.

A Biblia arról beszél, és sokan úgy tapasztaljuk, hogy Jézus Krisztus ma is ugyanaz, mint aki akkor volt, amikor emberi testben itt járt a földön. Amikor Péter kapernaumi házába bement - olyan kedves ez a megjegyzés: "hogy újra otthon van" (otthon van-e nálunk Jézus?), és amikor elkezdett tanítani, és a maga isteni hatalmát megmutatni. Aki hozzá bizalommal jön, ahhoz az első szava ma is az: fiam. Ebben benne van az Ő szeretetének a melege, benne van a felkínált segítség, de úgy, ahogy azt Ő gondolja. Benne van az az erő és békesség, amit mi rajta kívül senki mástól nem kaphatunk.

Nem feltétlenül ad testi nyavalyáinkra megoldást. Pál apostolt sem gyógyította meg, pedig nagyon imádkozott az apostol. De azt mondta neki, hogy meg fogod látni: elég neked az én kegyelmem. Meg fogod látni, hogy a te erőtelenségeden keresztül nagy erők fognak munkálkodni, és az az én erőm. Az én erőm erőtlenség által ér célba. A bűnbocsánatot azonban mindenkinek ígéri és adja, meg az azzal járó békességet, reménységet, a vele való közösséget.

A feladatunk az, hogy amíg ezt nem kaptuk meg tőle, addig menjünk oda azért a magunk érdekében, hogy elhangozhassék ez: Fiam, megbocsáttattak a bűneid. Amikor pedig már megkaptuk, akkor legyenek fontosak nekünk a körülöttünk élők. Legyenek olyanok, akiket megfogunk és odavisszük hozzá. Imádságban is, úgy is, hogy idehívjuk a gyülekezetbe, úgy is, hogy az evangélizációs hét estéin valahol találkozunk velük munka után, várjuk őket Istenhez imádkozva. Várjuk, hogy az ige a szívükig érjen és megoldódjék az életüknek sok nyomorúsága, mint ahogy a mienk is megoldódott.

Ez a világ tele van lelkileg tehetetlen emberekkel. Olyanokkal, akiknek nincs erejük Jézushoz menni. Akik nem is hiszik, hogy Ő van, hogy fogadja őket, hogy tud rajtuk segíteni. Akiknek csakugyan mintegy bénává lett lelkileg a kezük. Tehetetlen arra, hogy simogasson, hogy adjon. Mindig csak kapni akar. Tehetetlen arra, hogy esténként egy idő után kinyomja a televízió és a számítógép gombját, kinyúljon a Biblia után, és engedje, hogy Isten erősítse. Már mindenre tehetetlen. Talán magáról is lemondott. Ezeket lehet nekünk odavinnünk a bűnbocsátó és szabadító Jézushoz, nem kímélve időt, autót, pénzt, hogyha van erre szeretet a szívünkben.

Mert mi kell ahhoz, hogy valaki ilyenné váljék, mint ez a négy férfi a történetben? Kell szeretnünk azokat, akiket Jézushoz vihetünk. Kell bíznunk Jézusban, hogy érdemes hozzá fordulni, és hozzá vinni másokat. Kell kitartás, hogy az akadályokon keresztüllépjünk, legyőzzük őket.

Adja Isten, hogy legyen ilyen szeretet a szívünkben. Tudjunk egyre jobban bízni benne, és ne torpanjunk meg, riadjunk meg az akadályoktól. Jusson eszünkbe az idős János apostol figyelmeztetése: Fiacskáim, ne szóval szeressünk csupán, meg nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük mindazt, amit értünk tettél. Köszönjük, hogy neked semmi nem volt drága, csak segíthess rajtunk. Köszönjük azt a tökéletes szabadítást, amit golgotai kereszthaláloddal és dicsőséges feltámadásoddal szereztél nekünk. Köszönjük, hogy győzelmed hit által a mienk lehet.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor csak a jó szándékig jutunk el, de valóban tehetetlenek vagyunk sok jót megvalósítani. Köszönjük, hogy ami nekünk lehetetlen, az neked lehetséges.

Kérünk, mondd nekünk is: Fiam. Segíts el minket is oda, hogy bűnbánattal tudjunk bocsánatot kérni bűneinkre. Tisztíts meg minket minden hamisságtól. Állíts be minket ebbe az örömmel végzett szolgálatba, hogy fizikálisan is, lelkiképpen is tudjunk hozzád vinni olyanokat, akik maguktól nem tudnának menni.

Könyörgünk hozzád sérült testvéreinkért és szeretteikért. Sokszorozd meg erejüket, türelmüket.

Könyörgünk azokért, akik közöttük szolgálnak. Hadd tudják ezt úgy végezni, mint akik közvetlenül neked szolgálnak, és valóban az Isten szeretete töltessék ki a szívükbe a Szentlélek által.

Könyörülj meg mindannyiunkon, Urunk, hogy ne szóval szeressünk és nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.

Eléd hozzuk mindnyájan a magunk sokféle nyomorúságát, terhét, megoldatlanságát, szükségét. Adj nekünk tőled való megoldást, adj nekünk tőled való erőt, békességet, reménységet.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Ámen.