PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. szeptember 7.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A HŰ SZOLGA


Alapige:Mt 25,14-30

"Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt. Ugyanígy az is, aki a kettőt kapta, nyert másik kettőt. Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.

Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem; nézd, másik öt talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! Odament az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied. Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!

Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."


Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, dicsőítünk téged és valljuk, hogy a tied az egész föld és mindaz, ami rajta van, mert te teremtetted az eget és a földet és minden létezőt.

Magasztalunk téged, mert a teremtés jogán is a tiéd, és te váltottál ki minket abból a nyomorúságból, amibe saját lázadásunk miatt zuhantunk, és a megváltás jogán is a tieid vagyunk. Bocsásd meg, hogy ezt oly sokszor elfelejtjük. Bocsásd meg, hogy a tőled kapott javainkat csak élvezni akarjuk, és nehéz megosztanunk azokat másokkal. Bocsásd meg, ha nem tudatos bennünk, hogy mindenünk, amink van, végső soron a tiéd.

Kérünk, irányítsd most a figyelmünket erre. Vegyél ki a szívünkből minden ez ellen való tiltakozást. Olyan sok gőg ágaskodik még bennünk, Istenünk. Olyan sokszor nem vesszük komolyan, hogy ki vagy te. A világmindenség alkotója, teljhatalmú Ura, aki úgy szeretsz minket, hogy szóba állsz velünk azok után is, hogy sok mindent hiába mondtál eddig. Köszönjük türelmedet. Valljuk az igével, hogy az égig ér a te hűséged, és a felhőkig a te irgalmad.

Köszönjük, hogy valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem úgy bánsz velünk, ahogy megérdemelnénk, hanem a te érthetetlen nagy irgalmasságod szerint. Legyen a te irgalmad bizonyítéka most az is, hogy van szavad hozzánk. Szólíts meg minket egészen személyesen. Egyedül te tudod pontosan, hogy melyikünk milyen helyzetben van most, mire van szükségünk, milyen távol vagy közel vagyunk hozzád, tőled, de kérünk, hogy onnan, ahol vagyunk, hadd lépjünk most mindnyájan közelebb hozzád.

Engedd, hogy jobban megismerjünk téged, hiszen tudjuk, hogy az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Hadd legyen ez az istentisztelet most ennek az alkalma.

Alázatosan kérünk, hogy közben munkálkodj bennünk, és ajándékozz meg újabb ajándékokkal, mindegyikünket azzal, amire szükségünk van. Annyira rászorulunk a te vigasztalásodra, bátorító, biztató szavadra, feloldozó, bűnbocsátó kegyelmedre, tanácsodra, útmutatásodra, világosságodra, tereád magadra.

Könyörülj rajtunk és ajándékozz meg önmagaddal.

Ámen.


Igehirdetés

Hagyomány már, hogy ezen a vasárnapon, amikor a gyermekek is itt vannak köztünk, az ő menetrendjükhöz igazodunk, így az igehirdetés alaptextusát is a gyerekek évi munkarendje szabja meg. Velük pedig hónapok óta a Máté evangéliumát tanulmányozzuk, most már a vége felé közeledünk, és a mai napra náluk ez a példázat következik. Sokszor olvastuk már ezt, és valószínűleg sokszor hallottuk a magyarázatát is, mégis fogjuk most csokorba azt a sok gazdag üzenetet, ami ebben van, és Isten Szentlelke tegye számunkra hangsúlyossá azt az egy központi üzenetét, amire mindannyiunknak újra és újra szükségünk van.

Kikről szól ez a példázat? Egy gazdáról, aki bizonytalan időre elutazik, és addig a vagyonát a szolgáira bízza. Azt olvastuk, három szolgát rendel maga elé, és kis zsákokat helyeznek le a szolgák elé. Az egyik elé ötöt, a másik elé kettőt, a harmadik elé egyet. Mi van a zsákokban? Ezüst. Ezüstpénz. Egy zsáknak a súlya egy tálentum. Ennyi ezüst körülbelül egy millió forintot ér. Az egyik tehát kapott ötmilliónyi forintot, a másik kettőt, a harmadik egyet. Mire kapták? Arra, hogy gazdálkodjanak vele, és mire a tulajdonos visszajön, többet kapjon, mint amennyit most reájuk bízott.

Nagy megtiszteltetés volt az, hogy a szolgák közül melyikre bízott ilyen vagyont, vagyonrészt a gazda. Megtisztelte őket, bízott bennük, és ez kötelezte is őket. Tudniuk kellett, hogy amikor visszajön az Uruk, akkor el kell számolniuk.

Az első kettő azonnal munkához látott, elhelyezték a pénzüket akkori bankokba, pénzváltókhoz. Vállalkozásba kezdtek - mennyire ismerős szó ez ma - és nem azzal foglalkoztak, hogy mikor jön vissza a gazda, hanem hogy szaporodjék a pénze, és amikor visszajön, megszámolják, mennyi lett.

A harmadik azonban nem kezdett el vele foglalkozni. Ő nem strapálja magát. Ő nem izgul amiatt, hogy esetleg veszít rajta, vagy útközben ellopják tőle. Egyáltalán ő nem cipekedik, nem küszködik, nem vesződik vele. Megőrzi. Ásott egy gödröt a földbe, és beletette a zsák ezüstöt.

Eltelt egy hét, két hét, egy hónap, két hónap, talán egy esztendő is, és akkor váratlanul hazajött a gazda. El kellett számolni. Az első vitte a másik ötöt is, és örömmel jelentette, hogy száz százalékos a növekedés. A másodiknak is ugyanilyen magas, száz százalékos növekedése volt. A harmadik letette maga elé azt a kis zsákot, amit kapott, azon földesen, ahogy előbányászta a gödörből. Hát veled mi van? Beteg voltál, vagy nem hallottad, mivel bíztalak meg? Akkor mondja ezt a szemtelen választ: én nem fáradoztam emiatt. Itt van, ami a tied. Nem loptam el, nem loptalak meg, visszaadom. Mire a gazda azt mondja: megloptál, mert a kétszeresét lehetett volna most ide letenni, és ennek csak a felét adtad ide. Gonosz és lusta szolga vagy, és ennek ítélet lesz a következménye.

Mit mond az első kettőnek? Abban, amit nekik mond, van egy rövid szócska, és ez a leghangsúlyosabb ebben a példázatban. Jézus ezért mondhatta el ezt a példázatot. Azt mondja mind a kettőnek: "Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!" Kétszer fordul elő ebben az egy mondatban ez a rövid szócska: hű.

Az első két szolga hűséges volt, a harmadik nem volt az. Az első kettőnek az a jutalma, hogy bemehet a gazda ünnepi lakomájára. Ez azt jelenti, hogy a lehető legközelebb engedte magához őket, a korábbinál sokkal bensőségesebb, mélyebb, tartalmasabb, melegebb közösség alakult ki velük, mint addig az volt. A harmadikat pedig kiveti a külső sötétségre, az még messzebb kerül tőle. A harmadik őrizni akarta a tisztes távolságot a gazdától. A maga önállóságában döntött, nem azt tette, amit a gazda mondott. Nem függött tőle. Neki ne parancsoljon. Ő megőrzi, visszaadja, aztán hagyják őt békén. De kiderül, hogy nincs semleges magatartás: vagy még közelebb kerül, ha azt teszi, amit mondott a gazda, vagy még messzebb kerül tőle, ha nem azt teszi, amit mondott.

Mi a hűségnek a lényege? Jézus példázata szerint az, ha valaki az Istentől kapott értékeit arra használja, amire kapta. Az a hűséges, aki az Istentől kapott javaival azt teszi, amit a tulajdonos, Isten, mondott. Mert az a néhány zsák ezüst, ezek a tálentumok nemcsak addig voltak a gazda tulajdona, amíg a raktárban voltak, hanem akkor is az Ő tulajdona maradt, amikor kiosztotta kezelésre, munkára a szolgáinak. Nekik semmijük sem volt, mindent úgy kaptak. Addig, amíg nem volt otthon a gazda, bizonyos szabadsággal gazdálkodhattak vele, de azt kellett tenniük, amivel megbízták őket. Aki azt tette, az hűséges, és az még közelebb kerül hozzá. Aki nem arra használta, amire kapta, az nem hűséges, az gonosz és lusta.

Sokszor hallottuk a Szentírásnak ezt a tanítását, mert sok helyen ismétlődik, hogy mindenünk, amink van, Istené, sőt mi magunk is az Ő tulajdona vagyunk. Nem mi hoztuk létre magunkat. Nem én alkottam meg magamat ilyenné. A Szentírás tanítása szerint Isten gondolt el mindnyájunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk. Mindent, amink van, tőle kaptunk, hogy arra használjuk, amire adta. És egyszer el kell számolni.

Néhány példán próbáljuk ezt szemlélni! Istentől kaptuk a testünket, és a testünk az Ő tulajdona. Tehát nem tehetjük tönkre felelőtlenül következmények nélkül. Nem azt csinálok a testemmel, amit akarok. Vagy tehetem azt, de akkor megkapom: gonosz és rest szolga, menj ki a külső sötétségre! Aki nem gyarapítja azt, amit Isten reá bízott, az azt is elveszíti, amit kapott tőle, mint ez a szolga. Nem a mienk tehát a testünk.

A legtöbben újszülött korunkban kaptunk egy egészséges testet, tele sok-sok lehetőséggel. Isten nagy ajándéka ez. Mivé tettük az évek, évtizedek alatt? Mennyi mérget tömtünk bele teljesen feleslegesen, mennyire visszaélünk a benne levő lehetőségekkel, mennyire nem használjuk ki sokszor a belé rejtett jó lehetőségeket. Mennyi mindent nem arra használunk, amire adta Isten. Gondoljunk a szemünkre. A Bibliában sok minden van erről, hogy mire nézzünk. Ehelyett sok hitvány dologra tapad oda a tekintetünk. Gondoljunk a nyelvünkre. Isten arra adta, hogy dicsőítsük Őt és áldásul legyünk egymásnak. Ehelyett sok más jön ki a szánkon. Pál apostol kénytelen ilyen bántó, éles, csúnya szót használni, hogy semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne jöjjön, hanem csak ami hasznos a szükséges építésre, hogy áldás legyen annak, aki hallgatja. Aztán mindig áldás-e? Mindig csak annyit mondunk-e, ami szükséges, ami hasznos, ami épít? Messze nem! Nem arra használjuk ezt a csodálatos nagy ajándékot, hogy tudunk egymással beszélni, amire Isten adta.

És az újjászületésben mimindent kap egy új életet nyert, hitre jutott ember! Kapja Jézus békességét. Olyan bőségesen ott van-e a hívők szívében, hogy kiárad a környezetre is? Kapja Jézus örömét. Ő maga mondja: "Az én örömömet adom nektek, hogy a ti örömötök teljes legyen." Kapunk tőle teljes bűnbocsánatot. Továbbadjuk-e ugyanolyan feltétel nélküli, készséges szeretettel, mint ahogy Isten adta a Krisztusért nekünk?

Kapunk Istentől mindennap huszonnégy teljes órát. Az idő is az Övé. Nem tudjuk sem megnyújtani, sem megrövidíteni. Kimondhatatlan ajándék. Arra használjuk-e a huszonnégy óránkat, amire Ő adta? Mennyi időt elpocsékolunk, agyonütünk - ahogy mondani szokták, másra fordítunk, mint amire adta.

Mit gondoltok, adott Isten mindennap időt arra is, hogy Őt imádjuk? Mennyi időt adott vajon naponta arra, hogy Őreá figyeljünk, és Őt imádjuk? Sokszor csak a maradék az Övé. Ha éppen várakozni kell egy váróteremben, hát ott megpróbálok imádkozgatni, ha már "hasznosabbat" nem tudok tenni. Micsoda gyalázatos istenkáromlás!

Sorolhatnánk még, hogy mimindent kapunk tőle. Jó lenne, ha ma alázatosan tudatosítanánk magunkban, hogy mindenünk, amit a magunkénak mondhatunk, Istené. Egy időre reánk bízta. Mindig behatárolt időre bízza ránk ezeket az ajándékokat, és a végén elszámoltat, hogy arra használtuk-e, amire Ő adta. Akit érdekel, hogy mit mire adott, olvassa a Bibliát. Isten világos használati utasítást ad benne mindenre, amit kaptunk tőle. Mire való a testünk, kié a lelkünk, hogy mire adta az időt, és így tovább. Mire adott minket egymásnak. Mert tőle kaptuk a szűkebb és tágabb környezetünket is. Rettenetes lenne Robinsonként élni valahol. Ő úgy alkotott meg minket, hogy legyenek, akik szeretnek, és legyenek, akiket szerethetünk. Legyenek nehéz emberek is körülöttünk, akikkel formál, tisztít, alakít bennünket. Akikkel kapcsolatban gyakorolhatjuk a megbocsátást, a béketűrést, amit Ő gyakorol velünk szemben folyamatosan. Őket is ajándékként kaptunk.

Olyan szörnyű az, amikor kiderül, hogy valaki csak használni akarja a másikat. Sokszor még a párját, a házastársát is. Ha kihasználni akarjuk egymást. Ha a végén elhasználjuk egymást. Nem erre adott Isten minket egymásnak, hanem arra, hogy Ő használhasson minket egymás javára. S miközben Ő használ, aközben bontakozunk ki és válunk egyre inkább olyanokká, akiknek Ő eltervezett.

Aki meg akarja őrizni az Istentől való függetlenségét és abban az illúzióban ringatja magát, hogy ő a maga ura, az egyre inkább tönkreteszi magát, és egyre messzebb sodródik attól a céltól, ami végre Isten őt teremtette. Aki tudomásul veszi, hogy én, így ahogy vagyok, mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban az én megváltó Uram tulajdona vagyok, az elindul a kibontakozás útján. Nem az önmegvalósítás útján, hanem az Isten tervének a megvalósulása útján. Az ilyen emberek válnak harmonikus személyiséggé. Az ilyenek maradnak kiegyensúlyozottak minden helyzetben. Ők lesznek - ezt az elcsépelt és sokféle jelentéssel használt szót mondom most - igazán boldogok minden körülmények között. Mert ők vannak a helyükön, ők kapják azt a bizonyosságot, hogy Istentől kijelölt helyükön vannak. Ők veszik tudomásul, hogy milyen feladatokra teremtette őket Isten, és Isten a tőle kapott feladatokhoz mindig megadja az azokhoz szükséges ajándékokat is. Tulajdonképpen minden megy az életükben. Nem nehézségek és gondok nélkül, de mégis ebbe a bizonyosságba ágyazva, mert ők tudatosan függeni akarnak attól a gazdától, akiéi és akitől kaptak mindent.

Jó lenne, ha ezt a felelősséget is felébresztenénk magunkban, hogy egyszer mindennel el kell számolnunk. Ezt szeretjük elfelejteni. És ma különösen divatossá válik egy ilyen félevangélium, hogy az Isten szeretetével - mondják - nem egyeztethető az össze, hogy Ő számon kér rajtunk dolgokat. Ez nem ellentétes az Ő szeretetével, hanem az Ő isteni lényéből következik. Istennél az igazság és szeretet tökéletes egységben van. Ő kimondhatatlanul szeret minket, ugyanakkor utolérhetetlenül igazságos. Az Ő igazságából egyenesen következik, hogy amit rám bízott, azzal el kell számolnom.

Jézus azt mondja, hogy ama napon mindnyájunknak vissza kell hallanunk majd minden hiábavaló és hitvány szót, ami kijött a szánkon. Borzalmas lesz! Azt visszahallani, amire nem kaptunk bocsánatot, nem kértünk bocsánatot, ami az utolsó ítéletig vádol, elintézetlen, ami csak úgy kiszaladt a számon... Miért szaladt ki? Nem tudok parancsolni a nyelvemnek? Nem. A Szentlélek tudna parancsolni, de ha nem az Ő uralma alatt van, akkor sok minden kiszalad a számon, amit vissza kell hallanom, és aminek az ítélete meglesz. Minden eltékozolt órának az ítélete meglesz, és így sorolhatnám tovább.

Jó lenne megcsendesednünk Isten előtt, félretenni a velünk született gőgöt és rátartiságot. Jó lenne, ha lefagyna a szánkról a gúnyos mosoly, amikor az igének ezeket az igazságait olvassuk és halljuk, és bűnbánattal megalázkodnánk Isten előtt, és legalább a testben hátralevő időnket - ahogy Péter apostol írja - az Isten akarata szerint töltenénk el.

Ennek a példázatnak nagy örömhíre van, de a felelősségünket is ébresztgeti. A nagy örömhíre az, hogy Isten nem akarja, hogy nincstelenül, szegényesen, hiányos munícióval töltsük el az életet. Ő mindenkire nagy értékeket bíz. Mindannyiunkra mást. Mindannyiunkat más-más próbákkal edz, mert a tálentumnak súlya is van. Van egy ilyen magyarázata is ennek, hogy kinek-kinek erejéhez képest adja Isten a próbákat is, és erősíteni, edzeni akar minket. Ő nagyon jól tudja, hogy melyikünknek mire van szükségünk. De ismeri a teherbíróképességünket is, és azt olvassuk, hogy senkit sem próbál feljebb, mint ahogy elszenvedheti, sőt a próbával együtt már a megoldást, a szabadítást is elkészíti, hogy elszenvedhessük.

Nagy evangélium tehát ez, hogy Isten ismer minket, megajándékoz minket, és ez ad értelmet ennek a rövid földi életnek, hogy tőle kapott feladatokat végezhetünk, a tőle kapott képességekkel. Ugyanakkor a felelősségünk is nagy, hogy azzal töltjük-e ezt a néhány évtizedet, amire Ő adta.

Amíg valaki tudatosan nem rendeli alá a maga akaratát, életét, egész programját Istennek, addig csak mással tudja tölteni az életét, mint amire Isten adta. Ezt azok tudják elmondani, akik az újjászületésükkor visszatekintenek az addig eltelt időre, hogy mennyi hiábavalóságot tettek. Volt abban sok jó és szép is, de azon is rajta volt ez a bélyeg. Aki tudatosan alárendeli magát Istennek, annak az életében kezd megvalósulni az isteni program. Az tudja személyes meggyőződéseként mondani: az Úré a föld és annak teljessége. Az Övé vagyok én is. Áron vétettem meg, nem aranyon vagy ezüstön, hanem a Krisztus drága vérén, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén. Ezért írja Pál a Korinthusiaknak: ti pedig az Istenéi vagytok, dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi. Aki ezt felismeri, az elkezd örülni ennek, hogy nem a magamé vagyok. Mert ez azt is jelenti, hogy nem vagyok magamra hagyatva és magamra utalva soha. Nem leszek egyedül egy pillanatra sem. Sem ebben a sokszor nehéz földi életben, sem a halálom óráján, sem a halálon túl. Én a gazdához tartozom, nem vagyok gazdátlan. Az én gazdám kimondhatatlanul szeret engem.

Mivel a mai napunkon a gyerekek vannak a gyülekezeti munka középpontjában is, és sokaknak az imádsága is értük hangzik, ezt még külön szeretném megemlíteni mindazoknak, akikre Isten gyermekeket bízott, hogy ők sem a mi tulajdonunk. Ezt olyan nehezen veszik tudomásul a kedves szülők. Nem az enyém a gyerekem. Isten reám bízta egy időre, csak egy időre. Pontosan megmondja, miért: Azért, hogy neveljétek őket az Úr rendelése szerint. Ezért. Hogy neveljük őket a példánkkal, a megszentelt, Istennek engedelmes élet példájával, és neveljük őket az Isten igaz igéjével, amire nekik is szükségük van ahhoz, hogy üdvözüljenek. Ezért bízta ránk. Ehhez sok járulékos feladat jön még. Sok örömöt, sok gondot jelentenek. Az Isten gondviselő munkáját egészen kicsiben mi is gyakorolhatjuk az ő életükben. Az Isten bennünket védelmező szeretetéből valami kicsit megtapasztalhatnak a részünkről. Ez mind-mind kiváltság. Ez megtiszteltetés egy szülő részére Istentől. De nem szabad elfelejteni, hogy az Övéi ők, egy időre bízta ránk és elszámoltat. Kíméletlenül viszontlátjuk a gyerekeinkben azt, amit tőlünk láttak és hallottak, vagy amit tőlünk nem kaptak meg.

Azt hiszem, nem vita kérdése, hogy kinek-kinek a gyermeke a legnagyobb kincse. Egyszer csak kényszerűségből jött szóba egy beszélgetés során ilyen buta összehasonlítás, hogy mi drágább neked, az autód vagy a gyereked? Nem kérdés, a gyerekem. A lakásod vagy a gyereked? A gyerekem. A saját életed vagy a gyereked? Itt már egy kis szünet volt, de azért elhangzott: a gyerekem. Ha ő a legnagyobb érték - amit Isten reánk bízott, most már tudjuk -, akkor nem sokkal jobban oda kellene figyelni rájuk? Akkor sok mindent alá kellene rendelni annak, hogy ők megkapják mindazt, amire szükségük van. Mert nemcsak kenyérrel él az ember, a gyerekember sem, hanem Isten minden igéjével, ami az Ő szájából származik. Megkapják-e a gyerekeink - ott már néha nehézségek vannak, hogy az unokáink, a keresztgyerekeink - azt az igét is, amire szükségük van? És ha nem kapták meg, van-e bennünk őszinte bűnbánat, amivel szeretnénk Istentől bocsánatot kérni mulasztásainkra? Ő olyan hatalmas és kegyelmes, hogy tudja pótolni azt, amit mi elmulasztottunk. De bűnbánat nélkül nincs továbblépés. Nem kell nekünk egy életen át vádolni magunkat, ha később ismertük meg Istent, hogy jaj, mit mulasztottam a gyerekeimmel szemben. Ezt egyszer kell őszintén megvallani és megbánni, és komolyan venni, hogy bocsánatot kapunk rá, és utána másként élni, másként folytatni az életet.

Hadd olvassak fel egy mondatot a Bírák könyvéből, ami számomra sokat jelent régóta. Sámsonnak az édesapja, Mánóah mondta ezt, még mielőtt Sámson megszületett. Meghallja, hogy hosszú várakozás után Isten kegyelméből gyermekük fog születni, és akkor Mánóah ezt mondta: "Ha majd beteljesedik ígéreted, milyen legyen a gyermek élete, és mit tegyünk vele? (13,12)

Ez a hívő édesapának a kérdése. Uram, te gyermeket bízol rám. Ez csupa csoda. Akkor kérek szépen hozzá tanácsot is. Mit tegyen a gyermek? És amíg én tehetek érte valamit, mit tegyek érte? Nem azt mondja: ami nekem nem sikerült, azt mind megvalósítom a gyerekem életében. Ez gőg, ez az Istentől való függetlenség állapotában születik meg. Azt mondja: Uram, nem tudom, mire való ez a kincs, akit te alkottál. Mi a te terved vele? Én mit tegyek annak érdekében, hogy a te terved megvalósuljon az Ő életében? Ez a hívő emberek gyereknevelési programja. Mit cselekedjék ő, mert én nem ismerem, te ismered, - és mit cselekedjem én, mert még soha sem neveltem ilyen gyereket. Lehet, hogy öttel már próbálkoztam, de a hatodik egészen más, és a hatodikkal neked más terveid vannak. Én tőled akarok függeni, mert te vagy a tulajdonosa a gyerekemnek is meg nekem is. Én pedig hű szolga akarok lenni. Arra akarok használni minden tőled kapott értéket, amire adtad.

Engedjük, hogy muzsikáljon ez a bibliai igazság a szívünkben. Engedjünk, hogy mélyen leszivárogjon egészen a szívünk mélyéig, és minden ágabogát gondoljuk végig ma. Teremtsünk egy kis csendet még a mai nap folyamán, hogy beszélhessen Isten velünk ezen az igén keresztül, mert meggazdagodik az, aki mindezt komolyan veszi és elkezdi gyakorolni.


Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan kérünk, bocsásd meg, valahányszor magunknak tulajdonítottuk azt, amit te végeztél el. Valahányszor kisajátítottuk magunknak azt, amit csak ránk bíztál. Bocsásd meg, amikor elfeledkezünk a felelősségünkről. Arról, hogy egyszer eljön egy nap, amikor te kérdezel, nekünk meg felelnünk kell.

Köszönjük, hogy nem kell rettegnünk ettől a naptól, mert nem kell rettegnünk tőled. Köszönjük, hogy jó gazda vagy, köszönjük, hogy szerető Atyánkká lettél Jézus Krisztusban. Köszönjük, hogy nagy kincseket bízol ránk. És köszönjük, hogy te magad segítesz minket abban, hogy hű sáfárok legyünk. Hogy arra használjunk mindent, amire adtad. Köszönjük, hogy igéddel erre nevelsz. Köszönjük, hogy Szentlelkeddel erre indítasz. Tedd könnyűvé az engedelmeskedést.

Kérünk, hogy világosítsd meg az értelmünket, hogy igazán megértsük ennek a példázatnak minden hozzánk szóló üzenetét. Az engedelmesség lelkével támogass minket, hogy amit kell, másként folytassuk, mint ahogy eddig tettük. Hadd legyünk mi olyan jó és hű szolgáid, akiket a neked való engedelmesség egyre közelebb visz hozzád, s akiknek majd ott az út végén valóban ezt mondhatod: Gyere be a te Urad örömlakomájára.

Könyörgünk ma hozzád a felnövekvő nemzedékért. Könyörgünk azokért a kicsikért, akik a mi gyerekszobáinkban nőnek. Könyörülj rajtunk, hogy az Úr rendelése szerint tudjunk élni előttük, és nevelni őket.

Könyörgünk a pedagógusokért, akik fáradoznak körülöttük. Könyörgünk a most megnehezített helyzetükért. Adj nekik bölcsességet. Kérünk téged, hogy tudjanak neked engedelmeskedni azok, akik már ismernek téged. Engedd, hogy úgy végezzék munkájukat, mint akik tudják, hogy az nem hiábavaló az Úrban.

Könyörgünk a gyülekezetekben folyó gyermekmunkáért is. Engedd, hogy tőled vett élő igével tudjuk táplálni a reánk bízottakat, és hitelesen tudjuk mutatni nekik a hozzád vezető utat, hogy az élet útvesztőjében megtalálják mindig azt a keskeny utat, amelyik az életre visz.

Segíts a mai napunkat megszentelni, és az egész hátralevő időnket ne emberek kívánsága, hanem a te akaratod szerint eltölteni.

Ámen.