PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. július 13.
(vasárnap)

Földvári Tibor


ISTEN REMÉNYEN FELÜL MEGHALLGAT


Alapige:ApCsel 12,1-17

Abban az időben pedig Heródes király elkezdett kegyetlenkedni némelyekkel a gyülekezetből valók közül. Megölette pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, karddal és látva, hogy ez tetszik a zsidóknak, eldöntötte magában, hogy megöleti Pétert is. (akkor a kovásztalan kenyerek napjai voltak). Akit el is fogatott, tömlöcbe vettetett, átadva négy négyes katonai szakasznak, hogy őrizzék őt; húsvét után akarva őt a nép elé vezettetni. Péter azért őriztetett a fogságban, a gyülekezet pedig szüntelen könyörgött az Istennek őérette. Mikor pedig Heródes őt elő akarta vezetni, azon az éjszakán aludt Péter két vitéz között, megkötözve két lánccal; és őrök őrizték az ajtó előtt a tömlöcöt. És íme az Úrnak angyala eljött, világosságnak angyala fénylett a tömlöcben; és meglökve Péter oldalát azt mondta: Kelj fel hamar! És leestek a láncok kezeiről. És mondta néki az angyal: övezd fel magad és kösd fel saruidat. És úgy tett. És monda neki: vedd magadra felső ruhádat és kövess engem! És kimenvén követte őt; és nem tudta, hogy valóság az, ami történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát. Mikor pedig átmentek az első őrsön, és a másodikon, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba visz; amely magától megnyílt előttük: és kimenve egy utcán előrementek; és azonnal eltávozott az angyal tőle. És Péter magához térve monda: most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától. És miután ezt megértette, elment Máriának a János anyjának házához, aki Márknak neveztetik; hol sokan voltak egybegyűlve és könyörögtek. Amikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzék: és megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitotta meg a kaput, hanem befutva, hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig azt mondták neki: Elment az eszed. Ő azonban erősítette, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ő angyala az. Péter pedig szüntelen zörgetett. Amikor azért megnyitották az ajtót, meglátták őt és elálmélkodtak. Miután pedig kezével hallgatást intett nekik, elbeszélte hogyan hozta ki az Úr a tömlöcből. És mondta: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenve elment más helyre.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged Urunk, mert akik benned bíznak, nem szégyenülnek meg soha. Magasztalunk, hogyha a gonoszoknak, a bennünket bántóknak néha szerencsésebb az élete, mi akkor is benned találjuk meg a békességünket, a nyugalmunkat. Dicsőítünk azért is, mert te a külső körülmények tekintetében is bármikor megoldást adhatsz, ha szükséges. Valljuk Urunk, hogy te minden szükségünket kielégíted, sőt sokszor többet is adsz.

Szeretnénk arra kérni, erősítsd meg hitünket, hogy legyen hitünk reménység is. A reménység Istene, te magad töltsön be bennünket, amikor várnunk kell, amikor sírunk a bántalmak miatt, s megoldásodat várjuk ilyen tekintetben is.

Köszönjük Urunk, hogy te Jézus Krisztusban mutattad meg milyen szabadító Isten vagy. Szeretnénk most reád tekinteni, félre tenni akadályainkat, terhünket, még a megkörnyékező bűneinket is. Köszönjük, hogy nálad van a bocsánat és a szabadítás.

Könyörülj meg mindazokon, akik nehéz terheket hordanak, akik gyászolnak, akik betegek. Hadd tudjanak most ők is reád figyelni.

Urunk, köszönjük, hogy te beszélsz és szólsz ma is hozzánk. Nem érdemeljük meg, de a te kegyelmed és irgalmad mégis ezt teszi. Szeretnénk tebenned gyönyörködni és a mi kéréseinket is így elmondani neked.

Urunk, hálásan köszönjük neked, hogy a jó Pásztor azért jött, hogy a juhok élhessenek, bőségben legyenek. Dicsőítünk, hogy meghalni is kész volt ezért. Szeretnénk hittel ránézni most és köszönjük, hogy meghallgatod kiáltásunkat.

Jézus Krisztusért, Urunk.

Ámen.


Igehirdetés

Édesapám több kismalacot is felnevelt élete során, így alkalmam volt megfigyelni a kicsi állatok viselkedését, illetve az anyakocáét. Akkor, amikor bajba került a kicsi - ehhez elég volt csak az, hogy egy vékony fácska takarta el az anyakocát a kismalac szemei elől, vagy ha játék közben észrevette, mintha egyedül lenne, egy pillanat alatt megállt, elkezdett remegni és hangosan sírt malacnyelvén. Az anyakoca, ha éppen akkor szoptatta a többieket, csak felemelte a fejét, elkezdett röfögni és ilyenkor a kismalac rájött, hogy csak egy kis fa volt előtte és odament a mamához. Ha a ház mögé ment el játszani és ott döbbent rá arra, hogy valaki hiányzik neki, és még a testvérei sem voltak ott, akkor újra csak elkezdett remegni, és malac nyelvén röfögni. Az anyakoca ugyancsak felemelte a fejét és elkezdett kocanyelven röfögni. Hamarosan azonban rájött, hogy nem történik semmi, egyre hangosabban hallja a sírást. Ebben az esetben, még ha szoptatott is, otthagyta amazokat és rohant a hang irányába, mert tudta, hogy most nagy baj lehet a kicsivel. Így tudta neki megmutatni, hogy ott van, nem kell félni. Ha nemcsak ilyen apró, hanem nagynak tűnő probléma lett volna, akkor is megvédte volna a kicsit, akár vadállattal szemben is, mert minden állat védi a kicsinyeit, pláne akkor, ha veszély van. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy ez az embereknél is hasonló módon szokott történni. Az ember is védi a gyermekét, amikor segítségért kiált, mindent megtesz érte. Isten is hasonlóképpen, sőt még hatalmasabban cselekszik.

A történet egyik tanulsága, Isten védelme néha olyan, amiben nem mindig bíznak azok, akik kiáltanak hozzá. Az igehirdetés során ennek a történetnek az imádkozó gyülekezetét, vezetőjével, Péterrel együtt tartjuk szem előtt. Mi is volt annak az oka, hogy ők tényleg kiáltottak, de valami még sem volt helyes könyörgésükben, valami apró, de lényeges probléma adódott. A szabadítás így is végbement, de egészen másképpen élték volna át Péter és a gyülekezet is a szabadítás tényét.

Megnézzük, hogyan kiált a hívő ember akkor ha baj van, hogyan szabadít Isten, aki az ő szabadító munkáját oly módon végzi, hogy még az övéi kiáltását is meggyógyítja.

Jézus gyülekezete Saulus megtérése után viszonylagos nyugalomban élhetett. Gyarapodtak, erősödtek, még a pogányok is testvéreikké lettek ünnepélyes módon, gondoljunk Kornéliusékra. A Sátán azonban nem sokáig hagyta Isten népét nyugalomban. Támadásra készült. Eszköze ez esetben nagy Heródes unokája, az idősebbik Heródes Agrippa volt. Flávius Josephus megjegyzi róla, hogy buzgón követte a mózesi törvényeket, rendszeresen mutatott be áldozatot, ezzel a nép és a zsidó vezetők jótetszését is elnyerve, akik ezért elismerték hatalmát. Így talán érthető, hogy ellenséget látott a keresztény gyülekezetben. Valamint az is, hogy vallásos indoka is lehetett, hogy elkezdi támadni a hívőket, de elsőrendűen mégis a politikai szándék volt a háttérben. A zsidók jó tetszését akarta ezzel is elnyerni.

A gyülekezet számára azonban így rettenetes időszak jött el, hiszen most már Izrael politikai vezetője az, aki üldözi őket. Ráadásul ő nagyon "bölcsen" a vezetőket is célba veszi. Jakabot már ki és végeztette, olyan gyorsan, hogy talán még imádkozni sem tudtak érte a gyülekezet tagjai. Jellemző a leírásban, hogy átgondolta a dolgot és feltett szándéka volt, hogy elfogatja Pétert és hamarosan el is fogta. Pétert szuper biztos börtönbe záratja. A legszigorúbb őrizet alatt tartja, két katonához van láncolva, az ajtó előtt is két katona őrzi, akik folyamatosan váltják egymást. Esély sincs arra, hogy elaludjanak, mert nem lehetnek fáradtak. Ilyen abszolút biztos módon őrizteti Pétert. A szökés vagy akár a szöktetés lehetősége teljesen kizárt. A menekülés lehetetlen. Csak órák kérdése - és ezt a gyülekezet is tudja, Péter meg fog halni, mert kivégzik.

Az ellenség tehát tombolhat, győzedelmeskedhet, örülhet. Isten népe, a lelki vezető kiszolgáltatott, űzött vad. Olyan helyzet ez, amikor a hívő nép megkérdezte talán Istentől, hát hol vagy Uram, miért engeded ezt, hol az Isten. Ha ők talán nem is pont így kérdezték, amikor én ehhez hasonló bajokat éltem át, akkor így éreztem imádságban is. Minket ugyan fizikailag nem bántanak, de a gonosznak megvannak az eszközei arra, hogyan üldözze az övéit. Gondolom valamennyien tudnánk példát mondani, talán éppen a mostani időszakunkból is arra, hogy akár testi, akár lelki módon hogyan kegyetlenkednek mások velünk csak azért, mert valamire nemet mondunk, vagy éppen valamire igent és ahhoz ragaszkodunk, amellett kitartunk. Ha pedig valaki mást bántanak, aki nekünk sokat jelent, akkor megint érezzük a baj súlyát.

Egyetlen jellemzőt azonban szeretnék kiemelni. Az írásmagyarázók mindegyike hangsúlyozza, hogy számunkra, ma élő keresztények számára, ezt a fajta börtönt lelki módon is lehet értelmezni. Amikor látjuk a másikon, hogy egyre mélyebbre süllyed, talán már ő maga is belátja és szeretne szabadulni, változtatni, de nem megy, mert valami köti. Valami hihetetlenül rombolja az életét, s egyre mélyebbre süllyed folyamatosan; a tékozló fiú megy a vályú felé. S aki ebben szenved, érzi a bajt már, de nem tud szabadulni. Ha valaki pedig látja ezt és ráadásul fontos személy ez a másik, s évek óta imádkozik talán érte, akkor megint nagy a baj.

A bajban mit tesz Isten népe? Ha talán meg is kérdezi, hogy hol az Úr, mindenképpen imádkozik.

A történetben érdekes, hogy hol szerepel először Isten személye a leírásban, mert nem ott, ahol már elkezd munkálkodni is, hanem még előtte a könyörgésnél. Péter azért őriztetett a fogságban, a gyülekezet pedig szüntelenül könyörgött az Istenhez őérette. Ott volt az Isten, a gyülekezet számára így volt jelen. Akkor még nem tett semmit. Ezért szokott a hívő ember mindig könyörögni, akkor különösen, mikor már semmi más lehetősége nincs. Ne értsük félre, hogy "csak" imádkozni tudnak. Ez nem azt jelenti, ahogy lekicsinylő módon mondják némelyek, hogy most már nincs mit tenni, csak imádkozhatunk, hanem ez annak a hitvallása, hogy igen, én tudom, hogy kit szólíthatok meg még most is. Nem sok esélyt látok, nekem lehetetlen, de Istennek semmi sem lehetetlen, mert neki minden lehetséges. Én tehetetlen vagyok, de az Isten bármit megtehet.

Azt az Urat szólítják meg könyörgésükben a bajban, akiről tudják, hogy amikor készült elmenni azt mondta, hogy nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Akiről a Szentlélek személyében meg tapasztalták már többször is, hogy milyen hatalommal bír. Például Pétert egyszer már kihozta a börtönből éppen egy angyal által (ApCsel 5,19). Aki a Mindenható Isten, akinek a bátorítását ők is jól ismerhették; aki titeket bánt, az az ő szeme fényét bántja. Gondolhatunk arra is ami a 37. Zsoltárban olvasható, vagy a 145. Zsoltárban, ahol a hűséges, kitartó imádságról beszél bátorítólag Isten szava: "Közel van az Úr minden őt hívóhoz, mindenkihez, aki hűséggel hívja őt. Beteljesíti az őt félő kívánságát. Kiáltásukat meghallgatja, megsegíti őket." Ezeket az ígéreteket biztosan ismerte a gyülekezet is, ezért imádkozott, Istenét szólította meg.

A történet olvasása során engem az ragadott meg, hogy az imádság a leírásban úgy szerepel, hogy előtte csak arról van szó, milyen az ellenség, utána csak arról, mit tesz Isten. Valami olyat, amit még a gyülekezet sem tudott elképzelni, hogy megtesz, de mégis ott van az, hogy imádkoztak és ott szerepel az Isten. Ez azt jelzi, hogy Isten nemcsak abban volt ámulatra méltó a gyülekezet számára is, amit tett, hogy ő az utolsó pillanatban, de még időben segített. Isten nem szokott soha kapkodni, de nem is szokott elkésni sem soha. A megfelelő időben szabadítja meg szolgáját. Kegyelemes és irgalmas szeretete abban is látszik, hogy szabadítását úgy vitte végbe, hogy közben meghallgatta a könyörgést.

Ez is azt jelzi, hogy milyen ereje van a hívő ember imádságának, áll mindaz, amit az írás erről elmond. Istennek tetszik imameghallgatásra szabadítani. Az Apostolok cselekedetei amikor imádságról szól több helyen, vagy a hívők közös imádságáról, akkor éppen erre teszi a hangsúlyt. Megmutatja, hogy mit tesz Isten, s rámutat arra, hogy az emberi oldalon ott van a hívő nép imádsága. Gondoljunk arra, amikor Péter kész volt arra, hogy elmenjen egy pogány ember házába. Kornélius is imádkozott, Péter is imádkozott és közben Isten cselekedett. Vagy amikor Pált és Barnabást kiválasztja a gyülekezet a szolgálatra. A Szentlélek cselekszi mindazt, de közben a gyülekezet imádkozott. Nagy dolog volt az is, mikor Pál megtért. Lehet, hogy Pál haláláért könyörögtek a gyülekezet tagjai, de Isten megmutatta az ő dicsőségét, megtérésre vezette.

Isten hatalma, ami szabadítását abban is megmutatja, hogy még imádságot is meghallgat közben. Ilyen Isten ő. Amikor a gyülekezet szüntelen könyörgött az Istenhez érte, azaz buzgón, kitartóan, hűségesen, igazán szívből az egész közösség, akkor azért tette, mert tudták, hogy ilyen az Úr. Ő bármit, bármikor megtehet, meghallgatja az övéi kiáltását.

Most ki lehetne térni arra is, hogy szüntelenül imádkoztak, de nem ez a központi gondolat, csupán gondolkozzunk el rajta, hogy vajon nem akkor szoktuk abbahagyni imádkozást, amikor imádkozunk, bízunk és egyszer csak arra gondolunk, hogy lehet, hogy Isten nem is akarja és akkor abbamarad a könyörgés. Amikor kétségbeesünk a másik állapota miatt, és úgy érezzük, hogy lehet, hogy nem is érdemes érte imádkozni.

A gyülekezet kiált, mert baj van, Isten pedig cselekszik. De hogyan is?!. Erről van szó a másik fontos gondolatnál az alapigében. Mert imádkoztak ők, de valahogy mégsem hitték el, hogy Péter megszabadulhatott. S Péterről is az derül ki, hogy átéli a szabadulást, de úgy tűnik számára, hogy csak álmodik, látomást lát. Könyörög tehát a bajban Isten népe, Isten szabadít hatalmasan, de az imádkozóknál még sincs valami rendben. Fontos, hogy Isten nem feddi a gyülekezetet, semmiképpen sem. Egyszerűen közli a tényt a történetben és rámutat arra, hogy miközben szabadít, aközben az imádkozókat is erősíti, gyógyítgatja, bátorítja, még Péter hitét is. Kálvin ezért jegyzi meg a kommentárjában, hogy Isten azért tesz így, mert eljárásának mikéntjét a mi felfogásunkhoz és a hitben való előmenetelünkhöz alkalmazza, úgy szabadít, hogy közben az imádkozót is szabadíthassa. Nézzük meg Péter esetében, majd a gyülekezetnél.

Péter esetében olyan jellemző az egész történet leírása. Aprólékosan elmondja, hogy az angyal tanácsol, parancsol és Péter felébred és teszi azt, amit mondtak neki. Hozzáteszi azonban a szentíró, hogy azt azért nem gondolta, hogy ez valóság, azt hitte, hogy látomás. Átéli a szabadulást, benne van, de nem tudatos számára, nem gondolja, hogy az valóság. Amikor rádöbben, akkor azt mondja, hogy most tudom, igazán, hogy az Úr elbocsátotta az angyalát; magához tért. Péter az Isten szabadítása hihetetlensége miatt annyira megrendült, hogy nem is volt magánál. Péter nagyon tudatosan tette, amit tett, de mégsem, azt hitte, hogy látást lát. Pedig ő is átélte már a szabadulást, de most itt még is úgy hiszi, hogy ez csak álom lehet, nem valóság. Ezért Isten jellemző módon, aprólékosan szabadítja. Kálvin megjegyzése itt is tanulságos - azt mondja -, hogy az Isten egy pillanat alatt kiragadhatta volna Pétert, de fokozatosan különféle nehézségeket győz le, hogy annál nagyobb legyen a csoda dicsősége Péter számára. Isten az ő jóságát abban mutatta meg, hogy szépen, fokozatosan cselekedett és egyszerre Péter rádöbben, mikor az angyal elmegy. Amikor tudatosodott benne, akkor hálát ad. Megmentett az Úr, hát ezt nem gondoltam volna, azt hittem, hogy csak álmodom.

Nem tudom, érezte-e ezt már valaki közöttünk, hogy egyszer csak rádöbbent, hogy az Isten még ezt is meg tudja tenni.

Ez az ige azért lett leírva, hogy számunkra előre bizonyossá váljon, hogy Isten mire képes. Így másképp lehet még imádkozni is. Fontos, hogy tudatosodhasson csakugyan, hogy Isten mit tesz velünk, meg az is mit tett. Amikor valaki keresi Istent, és azt látja, hogy az életében megoldódott minden, megtérésre jutott, nagyon fontos emlékeztetni arra, hogy ezt az Isten tette. Sőt, amikor még nem ismerte őt, már akkor mi mindent munkált érte, nem a véletlenek játékszere volt az a helyzet, amibe került. Nem a szerencsés egybeesés segített, hanem Isten. Az Apostolok cselekedeteiben a misszionáriusok mindig visszamentek a gyülekezetekbe, és azt hangsúlyozták, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében. Tudatosítsák, hogy mit tett az Úr, és higgyenek ebben.

Előre meggyőződni az Úr szeretetéről. Ez akkor fontos, amikor nagyon aprólékosan szabadít Isten és szeretnénk, ha már hamarabb megoldana mindent. Amikor késni látszik a segítség, ahogyan egyik énekünk is írja, amikor már olyan nehéz várni, akkor fontos, amit például a 37. Zsoltárban mondott: Bízzál, hagyjad az Úrra az útadat, csillapodjál le, akkor is, ha bántanak téged. Amikor ilyen helyzetben imádkozik a hívő ember, és szabadulásért könyörög, tudhatja, hogy Istene megszabadítja, neki erre van hatalma. Jób könyvét olvasva fontos, hogy Jóbban a hit és a kételkedés küzdött. Volt amikor bizonyságot tett Istenről, máskor ő is panaszkodott, úgy érezte elhagyta. A barátai egyre erőtlenebbé tették. A 19. részben azonban elmondja mi mindent nem tud, sok mindent nem is ért, amit Isten tesz vele, de egyet biztosan tud: tudom, az én Megváltóm él. Ott a reménység hangja szólalt meg. Jézus Krisztusban mi hatalmasabban láthatjuk, hogy Isten milyen szabadító Isten, hiszen Jézus Krisztusban mutatta meg, meghalni is kész volt a mi Megváltónk, hogy az ő szabadítása teljes legyen.

Péter ismerte az Úr Jézust, nem akarta azonban elhinni ő sem, hogy mégis csak kiszabadítja. Aki Jézusban látja ma is a Megváltóját, az még mindég ámulhat sokszor, hogy még ezzel is törődik, de Jézus ilyen. Minden keresőnek, mindenki, aki esetleg úgy érzi, hogy nem tud kiszabadulni abból, amiben szenved, Jézus ott is segíthet.

Itt szeretnék rátérni a gyülekezet példájára. Péter már tudja, hogy mi történt, már meggyőződéses hittel vallja, hogy ilyen a szabadító Isten. Jellemző, hogy kész arra, hogy elmenjen ezt az örömhírt megosztani másokkal. Itt lepleződik le az a probléma, ami a könyörgő gyülekezetet jellemzi. Valami nincs rendben, mert amikor Péter zörget és a szolgálóleány örömmel újságolja, hogy itt van Péter a kapu előtt, ők nem hiszik De Rodhé ragaszkodik ahhoz, amit látott, illetve amit hallott, hogy a kapu mögött biztos, hogy Péter áll, akkor meg a gyülekezet nagyon bölcs teológiai érvekkel alátámasztja, az csak az ő angyala lehet. Elgondolkoztató, vajon ezt viszont miért tudták elhinni. Igazából nincs rá válasz, az írásmagyarázók is csak találgatnak, hogy őrangyalra gondoltak, vagy esetleg arra, hogy már biztosan meghalt és azért jelent meg az angyal. A lényeg az, hogy azt semmiképpen nem tudták elhinni, hogy Péter áll a kapu előtt.

Ismerem ezt a fajta helyzetet, hogy valamiért imádkozom, de igazán nem hiszem, mondom még közös imádság során is, de annyira lesújt az az egész baj, probléma, hogy nem tudok arra figyelni, hogy az Istenhez imádkozom, hogy oldja meg a problémát és hogy ő megoldhatja. Aztán persze csak álmodok, mikor megoldja.

Az is lehet, hogy nem is mertek ezért imádkozni. Hiszen Jakabot is milyen gyorsan elvitték, biztosan Pétert is haza hívja most már az Úr. Akkor talán azért imádkoztak, hogy őrizze meg őket, vagy segítse meg Pétert, hogy meg tudjon halni nyugalommal. A lényeg az, hogy nem hitték el, hogy Péter ott áll, azaz, hogy Isten így szabadíthat. Erről a helyzetről azért beszéltem ilyen részletesen, hogy még inkább érthető legyen, hogy Isten ennek ellenére is szabadított és nem feddi őket. Egyszerűen a szabadítását úgy hajtotta végre, hogy még ők is álmélkodtak a végén. Az ő kishitűségük ellenére is meghallgatja az Úr az imádságukat. Nem remélték, egyáltalán nem remélték, hogy megszabadul Péter. Isten azonban a reménytelen és a lehetetlen helyzetet is meg tudja oldani. Isten többet adott nekik, mint amit kértek, vagy mint amit remélni mertek.

Teológus koromban Kárpátaljáról hazatérőben volt egy nagyon kellemetlen élményem teológus társammal együtt, amikor a határon huszonkét órát kellett arra várni, hogy átengedjenek Magyarországra. A következő alkalommal, a szó szoros értelmében is remegni kezdtem, hogy hány órát kell majd várakozni. Persze imádkoztunk, hogy Urunk, ha lehet, ne huszonkét órát kelljen várni, de nem nagyon reméltük, hogy megússzuk nyolc-tíz óránál kevesebbel. Ezért volt megdöbbentő, hogy akkor nem állt senki előttünk. Lehet, hogy nem is működik a határállomás? Mindegy, begurultunk, vállalva a veszélyeket. S nem akartuk elhinni, két-három perc alatt átengedtek. Megkérdezték, kik vagyunk, mondtuk, hogy papok és ez elég volt, átengedtek. Utána döbbentem rá, hogy ezt nem mertem remélni. Valahogy képtelenségnek tűnt ott, ahol máskor huszonkét órát kellett várni. Isten tényleg olyat tett ott, amit nem is reméltem. Ez utólag kis problémának minősül. Vannak ennél sokkal nagyobb bajok az életben és Isten ott is sokkal többet tehet, mint amit imádságban is remélni tudunk.

Pétert a szó szoros értelmében kiszabadította és a gyülekezet ámult. Nehezebb egy picit Jakab esete, hiszen Jakab meghalt. Azért fontos ezt megemlíteni, mert ez azt jelzi, hogy még a meghalás, a halál sem tudja Isten népe reménységét elvenni.

Olyan jellemző, hogy Jakab apostoli helyét nem töltötte be a gyülekezet. Jakab az Úr Jézus apostola volt, nem is akármilyen, a három legszorosabb kapcsolatban lévők egyike. Őt olyan gyorsan megölte Heródes, hogy valószínű még imádkozni sem tudtak érte. Ő elment, neki letelt a szolgálati ideje.

Péternek azonban még volt feladata, ezért Isten őt nem engedte bántani. Nekünk ez abban tanulság, hogy mi még azt is kérhetjük, hogy Uram, tartsd még itt közöttünk azt a másikat, könyörülj rajta, meg rajtunk is. De ha netalán meghalna is, az Úréi őhozzá mennek, az ő szabadítása a gyászban is igaz. A meghalásnál is áll. Letelik a szolgálati idő és elviszi az Úr. Ez nem jelenti azt, hogy könnyűvé válik a gyász, hogy nem fogunk sírni, de ez a történet arról beszél, hogy ekkor is lehet könyörögni a teljes reménység tudtában, hiszen a feltámadás reménysége Jézusért a miénk. Azért fontos ez, mert számunkra az életben általában megoldódhatnak dolgok, a halál az talán nem, kivéve, az Úr Jézus visszajövetele esetén. De még az sem lehet akadály Isten népe számára. Azt már nem olvastam fel, olvassuk el otthon a folytatásban, hogy Isten még a külső okokat, még a körülményeket is megoldotta úgy, hogy meghalt Heródes. Nagy fájdalom között, szégyenben, mert istenkáromló lett, de Isten eltette az útból. Isten nem hagyja az övéit megszégyeníteni. Ha egy ideig bánthatják is, aki a szeme fényét bántja, az az Istennel játszik. Heródes meghalt, a külső körülmény is így megoldódott.

Jellemző a történet lezárása, nem olvastam fel, de most hangsúlyosan elmondható a 24.vers: "Az Isten igéje pedig növekedett és terjedt". Péter is élt még, a gyülekezet, akik közösen tudtak imádkozni sok mindenért, megtapasztalta, hogy Isten ennyire hatalmas, ilyen szabadító, s ők is meggyógyultak a maguk kételkedéséből, reménytelenségéből, s ezért az Isten ügye haladt előre dicsőségesen.

Nekünk is azért szólt most az ige, hogy tanuljunk ebből. Legtöbbünk számára úgy hiszem természetes az, hogy imádkozunk. Ebben legyünk kitartóak, ne legyünk restek, abban viszont tanuljunk az előttünk járó példájából, hogy lehet az Úrtól nagy dolgokat kérni. Még Jézus is kért nagy dolgokat az Atyától, mi is kérhetünk, ha meghallgatja, úgy tetszik szabadítani neki. Ha nem, akkor meg úgy. A lényeg az, hogy az imádság közben is lássuk, hogy ki az az Úr, akit megszólíthatunk a magunk bajai miatt, vagy másokéért imádkozva. Tegyük ezt hittel.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, magasztalunk azért, mert te szabadító Isten vagy valóban. Hódolunk előtted, mert neked minden lehetséges. Dicsőítünk, mert Jézusban látjuk a te szabadításod lényegét. Szeretnénk őbenne a mi hétköznapjaink során is látni azt a megtartót, szabadítót, aki a mi reménytelen helyzetünkben is reménységet jelenthet, a mi tehetetlenségünk során mindent megtehet.

Könyörülj meg rajtunk Urunk, hadd tudjunk egyen-egyenként, és mint közösség is így imádkozni a bajok idején, talán még előre is hálát adva neked. Valljuk Urunk, hogy ez nem könnyű, amikor szembesülünk a nehézségekkel, akkor könnyen kishitűvé válhatunk, de szeretnénk reád tekinteni még így is.

Köszönjük, hogy bátorítasz és buzdítasz az igében. Köszönjük Urunk, hogy volt amikor ámulhattunk hatalmas tetteiden. Dicsőítünk téged, hogy kishitűségünk ellenére megoldottad azt, amiért könyörögtünk, vagy már el is felejtettünk imádkozni érte és te mégis segítettél. Urunk, te ilyen Úr vagy, valljuk ezt. S kérünk mindazokért, akiknek a mostani időszakban van nagyon nehéz helyzetük, segítsd őket. Vedd el a félelmet szívükből, a kételkedést, hadd tudjanak Jézusra nézni.

Kérünk, áldd meg mindazokat, akik gyermekeket nevelnek, vagy várnak. Legyél azokkal, akik időseket ápolnak és hordoznak szeretettel. Segítsd meg a Neszmélyen levőket, igéd munkálkodjon bennük is. Áldunk téged a Kölkedről hazajött konfirmadusainkért, a gyermekekért, akik Neszmélyről jöttek meg. Kérünk, őrizd meg bennük is igédet, maradjanak meg a kegyelemben.

Kérünk téged népünkért és népünk vezetőiért. Bűnbánattal valljuk meg Urunk, hogy amikor őérettük könyörgünk, olyan sok kételkedés van bennünk. De szeretnénk érettük is most abban a hitben imádkozni, hogy neked minden lehetséges. Adj megtérést nekik, segítsd őket, hogy bölcsen vezessenek minket.

Jézus érdeméért kérünk hálaadással.

Ámen.