PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. február 14.
(csütörtök)

Varga Róbert


EGY NAP A BIBLIA FÉNYÉBEN


Alapige:Neh 8,1-12

"Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtt lévő téren, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izrálnek. A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat. Fölolvasta azt a vizi-kapu előtt lévő téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet. Az írástudó Ezsdrás erre a célra készült szószéken állt, mellette pedig jobb felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal felől pedig Pedájá, Misáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám állt. Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. És amikor Ezsdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az Úr előtt. Jésua, Báni, Sérébjá, Jámin, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelitá, Azarjá, Józádáb, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat. Akkor Nehémiás királyi helytartó és írástudó Ezsdrás pap meg a léviták, akik magyaráztak a népnek, így szóltak az egész néphez: Az Úrnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait. Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket."


Imádkozzunk!

Megvalljuk neked őszintén, mindenható Istenünk, hogy a legnagyobb szükségünk arra van, hogy megerősíts minket. Ha már hitben járunk, abban, ha még nem, akkor pedig abban, hogy minél előbb meghozzuk ezt a döntést melletted, hogy más, egészen más életünk legyen.

Köszönjük, Urunk, a te igédet, amely újra és újra élő és ható, s mindig azt akarja megcselekedni, amire leginkább szükségünk van. Mi ezt nem értjük, nem látjuk, és kiválasztani, eldönteni sem tudjuk, de köszönjük, hogy pont a te igéd és Szentlelked által meggyőzhetsz minket a te igazságodról. Rávilágíthatsz mindarra, ami nem helyes az életünkben, nem szerinted való. A változáshoz és változtatáshoz szükséges erőt, mennyei erőt is megadod nekünk szeretetedből, irgalmadból, kegyelmedből.

Így légy itt velünk, kérünk, és áldd meg a mi rád figyelésünket.

Ámen.


Igehirdetés

Többször halljuk majd ebben az évben azt, hogy ez a Szentírás, a Biblia éve. Amennyiben azonban ez a legtöbb ember számára semmi mást nem jelent, mint az egyházak által felvetett jelszót, akkor nem sok értelme van az egésznek. Amennyiben azonban ez számunkra személyes, további jelentéssel is bír, vagyis azt jelenti, hogy még többet, még mélyebben lehet és kell Isten igéjével foglalkozni, akkor sok jó jöhet ki ebből az elhatározásból.

Miért fontos kérdés ez? Egyszerűen ezért, mert a keresztyén életben minden azon múlik, hogy mennyi időt szánunk Isten igéjére, a hallható igére és az olvasható Szentírásra. Ugyanis Isten furcsa módon, de ezt a csatornát jelölte ki arra, hogy megszólítson bennünket.

Sok más módon is lehetne, biztos, mert Isten gazdag ötletekben, elhatározásokban és kijelentésben is, de Ő úgy döntött, hogy az emberek által leírt, Istentől ihletett Szentírás szavain keresztül szólal meg, és szólít meg minket.

Azért fontos ez a kérdés, de én azt mondom, hogy még fontosabb, mint a mi fizikai testünknek a jó táplálék, amely tele van nyomelemekkel, vitaminokkal és így tovább, és amely jó esetben és egészséges módon felszívódik a testbe, és táplálja a mi testünket, megfelelő erőnlétet biztosít fizikai és sokszor lelki erőt is.

Ennél sokkal fontosabb, ez is nagyon fontos, hogy a lelki táplálék felszívódjon a mi lelkünkbe. Tápláljon és megtartson minket. Mi válik nyilvánvalóvá és táplálékká a számunkra? Ezt mindig az dönti el, hogy mennyire figyelünk. Mennyire koncentrálunk Isten szavára? Mennyire fontos, vagy igazán fontos mindaz, amit a Biblián keresztül Isten mondani akar?

Valójában Nehémiás könyve egy nagy ébredést ír le, amikor a nép odafordult Istenhez, de mégsem volt ez igazi, szívbéli megtérés, csak egy fellángolás, s később azt látjuk, hogy mivel voltak jó vezetők, kihunyt a láng. Mindig intő jel minden gyülekezet számára, ha csak a vezetők meghatározók egy gyülekezetben, és nem Isten igéje. Akkor, ha a vezetők meghalnak, vajon mi lesz a gyülekezettel, a közösséggel? Ez elgondolkodtató kérdés. Sok-sok olyan példát lehetett látni, hogyha csak a vezető miatt járt egy gyülekezet templomba, meg a vezetők miatt, vagy az igehirdetők miatt, nagyon sokszor utána szétesett a gyülekezet. Ha azért jártak a legtöbben templomba, mert Isten igéjét akarták hallgatni, akkor ez vezetőktől függetlenül is ugyanúgy szólt tovább, és ugyanúgy megéledt újra és újra a gyülekezet, és ment az Isten rendje szerint való módon minden tovább.

Nagyon fontos tehát ez, hogy mit jelent a számunkra a Szentírás, Isten igéje? Azzal, hogy Círus, perzsa király első rendeletével, Kr.e. 536-ban, a hetvenéves fogság után szakaszosan, csoportokban kezdte hazabocsátatni a második generációt, amelyik már a fogságban született. Jeruzsálemet sosem látták, de mégis elindultak haza, hogy fölépíthessék a szent várost. Cirus király tehát kisebb nagyobb, több százas, több ezres csoportokban engedi haza az embereket. Isten ezzel nemcsak azt akarta, hogy Jeruzsálem fölépüljön, hanem azt is akarta, hogy a fogság után megszomorodott, megnyomorodott, kétségbeesett és reményt vesztett nép fölemelje lelki értelemben is a fejét, és átmenjen egy lelki megújuláson, hogy feltöltődjön Isten szavával. Ez az utolsó kísérlet volt Isten oldaláról, hogy a nép visszaforduljon hozzá, hogy megtisztíthassa Isten az Ő népét, megújíthassa, új élettel ajándékozhassa meg, aztán jött az ítélet.

Ahogy említettem is, sajnos csak egy felszínes odafordulás volt ez, aztán amikor Ezsdrás és Nehémiás nem volt ott, amikor ők már meghaltak, akkor a nép megfordult, és újra elszakadtak Istentől. Ötvenkét nap alatt felépült a fal, amit elkezdtek építeni, és ennek szenteltek a végén egy nagy örömünnepet. Ennek örömére, rendeztek egy örömünnepet. Ma így mondanánk, hogy állófogadást, amely istentisztelettel kezdődött, és aztán tulajdonképpen egy közös étkezéssel, szeretetvendégséggel ért véget. Felnőttek és gyerekek hallgatták Isten szavát. Fontos volt nekik ott, akkor Isten üzenete. A szívük, lelkük kiszáradt volt, reménytelenségbe zuhant állapotban voltak. Nagyon fontos volt az, hogy mennyit hittek el, mennyit hisznek el Isten szavából. Képesek-e meghallani, nem csak hallgatni azt, amit Isten üzenetként eléjük ad?

Nem tudom, feltűnt-e? Hajnal hasadtától délig. Most csak vegyük egyszerűen: reggel hattól tizenkettőig. Mi kibírnánk? Sokszor már akkor lázadoznak itt némelyek, hogyha egy óránál pár perccel hosszabb az istentisztelet ideje, mert van még egy keresztelő is. Minek ez most, minek éppen most, minek ekkor, és miért nem lehet rövidebben, és mennyi hirdetés hangzik el és így tovább? Vég nélkül. Pedig legfeljebb öt, maximum nyolc percig tart. Vannak felekezetek, gyülekezetek, ahol három és fél órás az istentisztelet. Nem mondom ez követésre méltó példa. De ők kibírták. Örömmel, csöndben kicsinyek és nagyok. Nem olvassuk, hogy az öregek vagy a gyerekek zúgolódtak volna. Hajnal hasadtától, virradattól délig ott álltak. Tűzött a nap is akár. Nem tudjuk, milyen idő volt, de figyelmesen hallgatták Isten igéjét.

Pár éve volt itt vendégségben egy kínai keresztyén, tehát nem Kínában szolgáló misszionárius, hanem eredeti kínai keresztyén, és ő elmondta azt, hogy ott, abban a tartományban titokban, mert betiltott jelenleg is a keresztyénség, kilométereket gyalogolnak éjjel nappal, sokszor két-három napon át, hogy eljussanak egy olyan helyre, ahol titokban keresztyén istentiszteletet lehet tartani. Eszükbe nem jut, hogy jaj, kifáradtam. Biztos, hogy elfáradnak. Jaj, ez és ez a baj. Jaj, nem tudtam közben enni és pihenni. Nem számít. Isten igéjét hallhatják, és képesek napokon és éjszakákon át, ha kell, gyalogolni. Vállalva az üldöztetést meg a fenyegettetést is. Vállalva az üldöztetést és a börtönt is, akár, csak azért, hogy Isten igéjét hallani tudják.

Érdemes ezt végiggondolni, hogy mennyire elpuhultunk. Nem? Újra mondom, hogy egy órát sokszor alig bírunk végigállni, vagy végig ülni. Nincs névtábla sem ezeken a székeken, és nincsenek foglalt helyek sem. Kibírunk-e legalább negyven percet? Előfordul, egy kicsit hosszúra nyújtja a lelkész. Tudjuk a Bibliában is volt ilyen. El is aludt valaki, és leesett az emeletről. Igyekszünk elkerülni ezt. Néha nem sikerül olyan összeszedetten talán, meg olyan érdekfeszítően. Bennünk is lehet hiba meg fogyatkozás. De azért mégis gondoljuk ezt végig, hogy nem kéne-e jobban odafigyelni, és többet bírni? Úgy készülni, hogy nem baj, ha most hosszabb. Az sem baj, ha nem mindent talán olyan érthetően mond, aki éppen szolgál. De fontos-e a számunkra a gyülekezet közössége, az Istennel való közösség? Arról nem is beszélve, hogy nem válogatunk-e? Jaj, hát ez olyan lassan és vontatottan olvas és beszél. Miért pont ő? Nem mindegy? Azért jövünk ide, hogy Istent hallgassuk, az Ő szavát, vagy pedig személyválogatók vagyunk abban, hogy most éppen ki az, aki igét hirdet. Nem csak a lelkészekre gondolok. Lehetnek vendégek is, de nyugodtan ki-ki gondoljon, akire és amire akar. Ezen egyszer túl kell végre jutni, hogy teljesen mindegy. Amikor én szabadságon vagyok, akkor oda megyek igét hallgatni, ahol lakunk, és mindegy, hogy ott ki szolgál. Mert az Isten ott van akkor is, ha talán látszólag nem olyan kaliberű igehirdető, ahogy szokták mondani. De igen is nagyon sokszor tapasztaltam, hogy megszólalt az Isten. Mondott valamit, ha csak két mondatot, vagy éppen, amit felolvasott, abból vált világossá Isten üzenete, mert Isten meg tud minket szólítani időtől, helytől és személytől teljesen függetlenül. Ő szabad a személyválogatástól. Ezt olvassuk: nem személyválogató az Isten. Akkor mi se legyünk azok.

Mennyire fontos nekünk, hogy amikor lehet, itt legyünk, és Isten igéjét hallgassuk? Vagy minden más fontosabb? Ki áll az első helyen? Vagy mi van az első helyen Isten igéje helyett?

Mit olvastunk? A nép hallgatta az igehirdetést, és örült. És semmi nem jött közbe. Ez a kínai keresztyén azt is elmondta, amikor megkérdezte tőle valaki: és ha közbejön valami, és nem tud odaérni? Nem értette a kérdést? Nem értem. Ha istentisztelet van, akkor hogy jöhet közbe valami? Ott nem jön közbe semmi. Sokszor betegen is elmennek, mert egy hónapban az az egy lehetőség van, vagy kétszer. Vagy esetleg háromszor összesen. Megbecsülik, amit meg kell becsülni.

Mit olvastunk tehát, hogy mikor történt mindez? Hajnaltól délig olvasták föl Isten igéjét. Nem zúgolódtak, nem reklamáltak. Ezsdrás pap, az írástudó fölállt egy emelvényre. Itt olvasunk először arról, hogy szószéket készítettek, és fölmentek, ott olvasták Isten igéjét, és onnan magyarázták. De a legfrissebb, agyilag a legfrissebb időszakot szánták oda, a hajnali időszakot, amikor még nem volt meleg. Fölébredtek, nyilván megmosták legalább az arcukat. Talán pár falatot bekaptak, hogy tudjanak figyelni. Nem egyszer azért ájulnak itt el emberek, mert nem reggeliznek semmit. Úgy jönnek ide, és rosszul lesznek. Adjuk meg Isten igéjének a tiszteletet ezzel is, hogy felkészülünk, hogy minden vonatkozásban tudjunk arra figyelni.

Tudom, hogy vannak olyanok, akik nehezen kelnek fel reggel. Néha nekem is nehezemre esik. De mégis. Föl kell kelni. Megadni Isten igéjének a tiszteletet, és úgy indulni.

Azért gondoljunk abba bele, hogy amikor valami fontos utazásra indulunk, amikor egy szerelmes találkozni fog a szerelmével. Jó esetben nem késik el. Udvariatlanság. Úgy készül. Nem? Mennyi időt tölt a tükör előtt? Jobbra fésüli, balra fésüli, megigazítja, újra megköti és így tovább. Ki mit szokott csinálni. Vagy csak egy fontos utazás. Nézzük az órát, hogy mikor indul a jármű, repülőgép, autóbusz stb. Le ne késsem. Ugyanilyen lázasan készülünk, amikor idejövünk? Vagy beülünk, aztán..., ha innen kimegy az ember, már nem tudja, hogy miről volt szó. Mit is olvasott föl a lelkész? Fogalma sincs. Akkor csak testileg vagyunk itt, vagy lelkileg is? Készülünk Isten igéjének a hallgatására, vagy nem?

A második, ami kiderül, hogy az egész nép nagy figyelemmel hallgatta, ami elhangzott. Csak testileg vagyunk itt, de lélekben valahol egészen máshol járunk?

Valaki egyszer elmondta, és azért mondom, hogy ne tessék most nevetni, bár az sem baj, hogy megszámolta a gerendákat istentisztelet közben, és elképedt azon, hogy egy egész erdőt beépítettek ide. Nem döbbenetes? Elképedve mondta, hogy egy egész erdőt, de most ne tessék számolni, utána majd lehet. Egy egész erdőt beépítettek ide. A legfontosabb a számára aznap ez volt, mint üzenet, hogy majdnem egy egész fenyőerdőt beépítettek a templom mennyezetébe. Elképesztő. Nem? Nem ítélkezem. Semmi ilyen nincs bennem. Csak úgy elgondolkodtam azon, hogy ezért is ide lehet jönni? Nem biztos, hogy ezt akarta Isten mondani azon a reggelen. Nem ezért hozta őt ide. Figyelünk-e arra, ami elhangzik? Azt is tudom, hogy lehet vontatottabb, meg szárazabb. Még egyszer megismétlem. Mi is csak emberek vagyunk, meg akik hirdetik az igét. Minden lehetséges. De Isten át tudja törni ezt a falat, és meg tud szólalni. Még ha nem olyan könnyű figyelni, mert lehet, hogy belül vagyunk feldúlt állapotban, vagy betegek vagyunk, vagy nyugtalanok, vagy valami nagyon bánt, és akkor nehezebb, nyilvánvalóan, figyelni arra, ami elhangzik. De várunk-e üzenetet? Értjük-e azt, amit hallunk vagy olvasunk? Mert azért azt jó tudni, hogy valójában az egész Szentírás Jézusról szól. Ő akar megszólalni a hirdetett és olvasott igén keresztül.

Nem a bibliaolvasás a cél egyébként, amikor Bibliát olvasunk, hanem az Istennel való találkozás a cél. Ez nagy különbség. Az Istennel való találkozás Isten célja, s nem az, hogy egy könyvet olvassunk.

A János 20-ban ezt olvassuk: Mindezek azért vannak megírva (Jn 20,31), hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus. Miért van megírva? Hogy hitet támasszon Isten az Ő igéje által a szívünkbe, és hogy elhiggyük, hogy Jézus a Megváltó, akit Isten küldött el. A cél a személyes találkozás magával az Istennel.

Az apokalipszisz görög szó azt jelenti, hogy leleplezés. A Jelenések könyvét így is szokták említeni, hogy apokalipszisz.

Amikor egy köztéri szobron lepel van, aztán jön az ünnepség, és ha a szél előtte nem tépi le, akkor a leleplező, aki odamegy, megrántja a leplet, jó esetben elsőre le tudja tépni, rántani. Megrántja, és leleplezi a domborművet, emléktáblát vagy szobrot. Isten itt újra és újra apokalipsziszt akar végrehajtani. Lerántani az Ő igéjéről a leplet, hogy megértsük, és lerántani a mi dolgainkról is a leplet, hogy megértsük, hogy mi az, ami nem Isten szerint való. Engedjük-e, hogy a mi életünkre nézve is ilyen apokalipsziszt hajtson végre a mindenható Isten? Ez nem mindig kellemes, mert ha kiderül, hogy a király meztelen, akkor ott sok mindent látnak. Kellemetlen dolog. Ha Isten leleplez minket, ott sok minden kiderülhet. Nem túl kellemes dolog bizonyos orvosi vizsgálatokon átesni. Nem? Amikor itt-ott megnyomkodnak, megvizsgálnak, bevezetik, föltöltik és így tovább. Ez nem túl kellemes. Maga a tény sem. Idegen ember előtt kitárulkozni. Ki szereti? De az Isten úgy leplez le, hogy nem bánt, hanem szeret. Pont azért, hogy ne maradjunk olyanok. Amikor Isten leleplez, az ezért van, mert segíteni akar.

A boldog Isten evangéliumát hirdetem nektek - mondja Pál apostol a galatákhoz írt levélben. A boldog Isten azt akarja, hogy az Ő követői boldog gyermekei legyenek. Nem boldogtalanná akar minket tenni. Egyébként Ő tud egyedül, sem a feleség, sem a férj, sem a gyerekek, sem a nagy vagyon. Lehetne minderről mesélni épp eleget. Igazán boldoggá nem tud tenni. Ideig-óráig, percekig igen. A boldog Isten, aki a boldog Isten evangéliumát hirdeti embereken, angeloszokon, küldötteken keresztül, a boldog Isten tud minket igazán boldoggá tenni.

Aztán tisztelték Isten igéjét. Mikor kinyitotta Ezsdrás a tekercset, fölállt az egész nép. Ugye világos, hogy nem azért kell fölállni a gyülekezetnek, mert mi bejöttünk. Nem minket tetszenek tisztelni, akik igét hirdetnek, hanem a gyülekezet az Isten igéje miatt áll fölt. Nem a személyek miatt. Megint csak nem az ember a lényeg. Az Isten igéjét tiszteli meg azzal a gyülekezet - mert sokan nem tudják, hogy miért kel fölállni -, hát ezért. Az Isten igéje hirdettetik. Ennek, az Isten igéjének adjuk meg a tiszteletet, amikor föláll a gyülekezet. Tisztelettel hallgatták Isten szavát.

Aztán azt olvassuk, hogy Ezsdrás és a nép áldotta és dicsőítette Istent az Ő igéjéért. Hálaadással és dicsőítéssel hallgatjuk Isten szavát, vagy amikor olvassuk a Bibliát? Mert az igazán hálaadásra kell, hogy serkentsen minket, amikor megértünk valami keveset. Az még inkább, ha meg tudjuk azt tenni. Megértettük, s aztán megtesszük. Nem megyünk el üresen, üres szívvel, hanem cselekedni kezdjük, amit Isten mondott nekünk, azt a keveset.

A következő: azt olvassuk, hogy megalázták magukat, s leborultak Isten előtt a földre. Mikor fordult az elő velünk utoljára, hogy térdre rogytunk az Isten előtt? Talán akkor, amikor nagy volt a baj a családban. Akkor megtanulunk térdelni. Az elképesztő. Mindenki térdre esik, mert nagy a baj. És amikor nincs baj, akkor nem kell ilyen módon akár tisztelni az Istent? Uram, térdre borulok előtted nagyságodért, irgalmadért, szeretetedért, dicsőségedért, azért, hogy nincs még végem. Por és hamu létemre magad elé engedsz minket. Valaki egyszer azt mondta: úgy fájnak a térdeim. Térdeljen puhára. De volt olyan valamikor már, hogy letérdeltünk, s így adtuk meg a tiszteletet, és megaláztuk magunkat Isten előtt? Mindenekfeletti valóságát elfogadva? Újra mondom, megtanulunk ám térdelni. Nagy a baj, úgy térdel mindenki. Elképesztő. Ne csak akkor! Vagy amikor nagyon szeretnénk valamit elérni, megkapni az Istentől.

A hatodik, elgondolkodtak azon, amit hallottak. Máriáról azt olvassuk, Jézus édesanyjáról, hogy amikor az angyal elmondta az üzenetet, forgatta a szívében az angelosz, a küldött üzenetét. Forgatta a szívében mindazokat az igéket, amelyeket hallott. Elmélkedett azon, és lehet elmélkedni azon, amit hallottunk. A hívő ember nem meditál. Azt a hinduk meg a buddhisták csinálják. A hívő ember elmélkedhet mindazon, amit Isten igéjéből megértett. Lehet gondolkodni azon. Hálát adni Istennek, elmélkedni, és felismert igazságokra jutni, vagy igazságok felismerésére jutni.

Ezsdrás azt olvasta a Szentírásból, hogy az Isten megajándékozta őket örömmel. Magyarázta az igét, a nép pedig hallgatta, és meggyőzte őket Isten Lelke. Nem kell vakon hinni. Azt olvassuk a Bibliában, hogy a Szentlélek meggyőz bűn, igazság és ítélet tekintetében. Isten Lelke az.

Nem régen valakivel beszélgettünk, s azt mondtam: ne haragudj, én mindent elmondtam. Téged már csak Isten Lelke tud meggyőzni arról, hogy amit most éppen teszel, az nem szerinte való. Én nem akarlak erről meggyőzni. Nem is tudlak. Nem is az én feladatom. De legalább azt kérd az Istentől, hogy Uram, ha ez nem szerinted való, te győzz meg erről. Ezt megtette, meggyőzte. S nagy örömmel mondta: megértettem, hogy ez nem Isten szerint való. Vagy, megértettem, hogy ez Isten szerint való. Az is nagy öröm, vagy még nagyobb öröm. Jaj de jó. Most éppen nem bűnt cselekszem, hanem engedelmeskedem Isten szavának.

Eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell. Elvezet minden igazságra. Meggyőz minket - olvassuk a Bibliában.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Filep megkérdezte az etióp kincstárnokot, hogy érted, amit olvasol? S kiderült, hogy nem értette. S azt mondja a kincstárnok, hogy kiről mondja a próféta ezt? És akkor elkezdte az írások kezdetétől magyarázni Filep evangélista az etióp kincstárnoknak, hogy a próféciák Krisztusról szólnak. Ki az a Krisztus, a Megváltó. Utána ez az etióp kincstárnok hitre jutott. Megkeresztelkedett, s azt olvassuk, hogy örvendezve ment tovább az útján. Nem véletlenül van Etiópiában a mai napig annyi keresztyén. Ez innen indult el. Hazament, és nagy örömmel ő is elmondta a népe között, hogy kicsoda az a Jézus Krisztus, akiről ő a próféciákban olvasott, s akiről Fileptől megfelelő tanítást, magyarázatot kapott.

Értjük-e, amit olvasunk? Vagy azt olvassuk egy másik helyen, hogy megrendült a szívük. Itt Ezsdrás felolvasása nyomán is. Belerendült a szívük abba, amit hallottak a Bibliából. Belsejükben. Ez több helyen így van a Bibliában. Péter pünkösdi beszédében, mintha szíven ütötték volna őket az igehirdetés hallgatása közben.

Olvasták, megértették, és elkezdték cselekedni. Hallgatták, megértették és megtették. Ez a legjobb sorrend. Hallgatni Isten igéjét, megérteni, és aztán megcselekedni azt, amit hallott. Így van-e ez nálunk, vagy valahogy másképp?

Ézsaiás 30,15. Azt mondja Isten, hogy csöndességben és reménységben erősségetek lett volna Isten szava. De ti nem akartátok. Ezért futtok, mert futnotok kell. Kész. Nem akarjátok csöndben végighallgatni Isten szavát? Nem akarjátok, hogy reménységet öntsön a szívetekbe? Akkor marad a futás, a stressz, az infarktus, az agyérgörcs és így tovább, hogy csak a kellemesebbeket említsem. Marad mindez, ha nem kell a csöndesség, ha nem kell az Istentől kapott erő. Csöndességben és reménységben erősségetek lett volna Isten szava, de ti nem akartátok. Ezért futnotok kell. Egy megijeszt titeket - azt mondja ott Ézsaiás -, és mind elfuttok. S úgy maradtok ott, mint egy szál fenyő a vihar után. A többi elpusztul. Futnotok kell. Ez az átok van ott az emberen, hogy nem bír megállni, nem bír leállni. Nem bír csöndességet tartani, s út közben, futás közben utoléri sokszor a halál. Vagy pedig csöndesség Isten igéje előtt, reménység és erősség. Nekünk kell választani. Isten nem dönt helyettünk.

Hajszolt életünk van, vagy csöndes életünk? Futunk, mert futnunk kell, vagy a csöndességben megszólal Isten igéje. Lecsendesít, megnyugtat, reménységet ad, erősséget, és utána el tudjuk dönteni. Ja, hát ezt nem kell csinálni. Most miért fussak oda? Semmi értelme. Nem kell futnom, s tudok leállni, s tudok elengedni, kiengedni, megengedni dolgokat. Szabaddá válik az ember a csöndesség és reménység által. Nem mások fognak diktálni. Nem a másik mondja meg, hogy neked ezt kell csinálni. S ha nem csinálod, jaj lesz neked. Mert a hívő ember szabad ember, s nem fogja csinálni, mert ő Krisztustól függ egyedül.

A végeredmény, amikor Ezsdrás felolvasta a törvénykönyvet, megvallották és megbánták a bűneiket ott Isten előtt, s azt olvassuk, hogy megajándékozta őket örömmel. Azt mondta nekik Ezsdrás és Nehémiás: Ne bánkódjatok, és ne sírjatok, mert Isten szent napja ez. Isten megajándékozta őket örömmel. Ez mindig a célja. Adni: örömöt, békességet, reménységet, nyugalmat.

Így van az új fordítás szerint: az Úr előtt való öröm erőt ad nektek. Odaállok Isten elé, lecsöndesíti a lelkemet. Így olvastuk itt, hogy elsírták magukat a bűneik miatt, mert siralmas volt az a helyzet, lelkiállapot, amiben voltak. Fölismerték a bűneiket, Isten igéje rámutatott arra, s azt mondja Ezsdrás és Nehémiás: megbántátok, elrendeztétek, most már nem kell sírni és búslakodni, mert az Isten előtt való öröm belső nyugalmat, békességet és szeretetet ad nektek, annak a forrásává lesz. Örültek, és erőre kaptak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket. Micsoda nagy öröm. Megértették azt, amire oktatták őket.

Mi tehát a végeredmény? Egy nép elkezdett újra Bibliát olvasni. Addig nem olvasták. Olyan is volt az életük. Tele félelemmel, sötét indulattal, reménytelenséggel, irgalmatlansággal, a pénz szerelmével, szeretetlenséggel, gyűlölettel, ahogy ez van egy nép sorai között, meg a családokban. Látjuk ezt mi bőségesen. Elkezdik olvasni a Szentírást, megértik, megcselekszik, mert meghallották és megértették, s kezd minden megváltozni. Érdemes végigolvasni Nehémiás könyvét. Rend lesz a nép életében. Sokak számára ez olyan borzalmas szó, hogy rend. Pedig ez egy nagyszerű szó, mert az Istennél rend van, és nem hajszoltság és rendetlenség.

Mindig az ördög hajszol minket. Így mondja a Biblia, hogy a hátukat veri bottal az ördög, és futnak, és belepusztulnak, mert az ellenség halálba akar hajszolni minket. Ez az ő akarata. Az Isten akarata, hogy ne hajszolt életet éljünk, hanem békességes, csöndes életet.

A végeredmény: a nép Bibliát olvas, megújul a hitében, és megerősödött a lelki és fizikai életében is.

Amikor Jézus vére kifolyt a Golgotán, akkor Ő elvégezte a megváltásunkat. Ilyen csöndes reménységgel és örömmel akar megajándékozni minket. Azt mondja, hogy az az akaratom, hogy az enyéim örüljenek, életük legyen és bővölködjenek. Micsoda fantasztikus program az Isten gyermekei számára. Életük legyen, örüljenek és bővölködjenek.

Az Úrtól kapott öröm a hívő élet erőforrása. Ismerjük mi ezt? Ha igen, nagyszerű dolog, de lehet mindent jobban csinálni. Ha még nem, akkor kérjük el Istentől. Uram, nem tudok örülni. Hajszolt az életem. Most is olyan lelki értelemben kinyúlt állapotban vagyok, segíts. Az Úr előtt való öröm megerősít minket.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük a biztatást. Köszönjük, hogy soha, de soha nem mondasz le rólunk. Bármit tettünk, gondoltunk, cselekedtünk a mai napon is, te nagy irgalommal és nagy szeretettel jöttél el ide. Letörlöd a könnyeinket, fölemeled a fejünket. Világossá teszed a bűneinket, de meg is bocsátod azokat. Elfelejted, és többet azokról nem emlékezel meg. Fölemeled a fejünket, meg akarsz ajándékozni örömmel, békességgel, reménységgel.

Segíts, hogy helyére kerüljön a te igéd az életünkbe, és akkor mi is a helyünkre kerülünk előtted.

Köszönjük, Urunk, hogy ez a jó terved velünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.