PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. július 6.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


8. NEVELJÉTEK ŐKET!


Alapige:Ef 6,4

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, szeretnénk ennek a szép zsoltárnak a megfogalmazásai után a magunk egyszerű szavaival is megvallani, hogy egyedül te vagy Isten, te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Valljuk, hogy te vagy az emberi történelem Ura. Te kívül állsz az időn, de megszabsz mindent, mindennek az idejét. Áldunk azért, mert mindent a te végtelen irgalmad és szereteted szerint cselekszel.

Köszönjük, hogy az elmúlt héten is tapasztalhattuk, hogy lábainkat meggyámolítottad és oltalmaztál eleséstől. Valljuk, hogy csakugyan csodálatosak a te dolgaid.

Áldunk téged a legnagyobb csodáért, azért, hogy úgy szeretted ezt a világod, hogy a te egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönjük, hogy ezzel a bizalommal jöhetünk most is hozzád. Miközben nyomnak a bűneink, bízhatunk abban, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.

Miközben sok nehéz döntés előtt állunk és nem tudjuk mitévők legyünk, bízhatunk abban, hogy te bölcsekké teszel és megtanítasz, melyik úton járjunk, szemeiddel tanácsolsz minket.

Könyörülj rajtunk, hogy csakugyan bízzunk ebben, hogy bízzunk benned. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy.

Áldunk téged ígéreteidért, azokért is, amelyeket már beteljesítettél és azokért is, amiknek a valóra válására várunk. Köszönjük, hogy reménységgel várhatunk és személyes sorsunk igazgatását is reménységgel kérhetjük tőled. Erősíts meg minket ebben a benned vetett bizalomban, és kérünk, hogy te szólalj meg ebben a csendben.

Köszönjük, hogy előtted állhatunk és várhatjuk mindazt, amit mondasz nekünk. Akármilyen alkalmatlan eszközökön keresztül is, de te szólíts meg minket, hiszen csak a te szavadnak van olyan ereje, amelyik felemel, megvigasztal, megsebez, de be is kötöz, összetör, de meg is gyógyít.

Szeretnénk most bizalommal kiszolgáltatni magunkat neked. Tudjuk, hogy bár-mit teszel, az a mi javunkra való. Engedd, hogy dicsőséged növekedjék mindazáltal, ami itt ma történik, és a mi egyszerű életünk által is.

Ámen.


Igehirdetés

Múlt vasárnap azt kezdtük vizsgálni, hogy a Szentírás tanítása szerint mire van szükségük gyermekeinknek ahhoz, hogy egészséges, értékes felnőttekké nőjenek. Hármat emeltünk ki a múltkor: szükségük van szülőkre, testvérekre és olyan pozitív példaképekre, akik emelik őket.

Szeretnék egy kis kiegészítést a múltkorihoz hozzáfűzni több szomorú tapasztalat alapján. Ez pedig az, hogy engedjük a gyerekeket gyereknek maradni addig, amíg az életkorukból követezően valóban azok. Itt sokszor megtéveszti a szülőket az, hogy egy-egy gyermek lelkileg érettebb vagy előbb érik, mint a többi. Sokszor meg nem is vagyunk tekintettel a gyerekekre, csak magunkra. Amikor szüksége lenne valakinek egy bizalmasra, támaszra, akkor a legkomolyabb, a legmegbízhatóbb gyermekére próbál támaszkodni.

Ne kövessük el ezt a hibát, mert ha például egy gyermekeit egyedül nevelő anyuka kislányát a barátnőjének és bizalmasának tekinti, és önti rá az életének terheit, akkor túlterheli őt, és ezzel torzítja.

Vagy amikor egy hívő szülő az egyet-len hívő gyerekét lelki testvérének, szinte lelkigondozójának is akarja előléptetni, akkor sokat árt neki, mert a túlterhelés mindig sérüléseket okoz. Ne őbennük keressük a lelkigondozót meg a barátnőt. Legyen olyan hívő barátnőnk, akivel együtt állhatunk Isten elé, akinek kiönthetjük a szívünket.

Persze, hogy be kell vonni a gyerekeket is a családi gondokba, akár a pénzbe-osztásba, a nyári tervek elkészítésébe, de fokozatosan, és az életkoruknak megfelelő módon. Semmiképpen nem idő előtt, mert azzal sokat ártunk nekik.

Ennyit még a múltkorihoz.

Azt láttuk tehát, hogy szülőkre, testvérekre és pozitív példaképekre van szükségük ahhoz, hogy jó irányban növekedjenek. Mai igénk még valamivel kiegészíti ezt a sort. Azt mondja, hogy nevelésre van szükségük a gyermekeknek. Azzal kezdődik ez a szakasz, hogy ti gyermekek legyetek engedelmesek a szüleiteknek. Egyszerűen azért - így indokolja -, mert ez Isten akarata. Idézi a Tízparancsolatot, amelyben az első olyan parancs, amihez ígéretet is fűz Isten az, hogy tiszteld apádat és anyádat.

Ugyanakkor mindjárt a szülőkhöz is szól, hogy ők meg könnyítsék meg a gyerekeiknek az engedelmeskedést, mert azt meg lehet nehezíteni, és meg lehet könnyíteni. Ha egy szülő maga sem él úgy, ahogy azt gyermekeitől megkívánja, ha kicsinyes módon kötözködik velük, ha visszaél helyzeti előnyeivel és hatalmaskodik rajtuk, akkor megnehezíti nekik az engedelmeskedést. Akkor az történik, amit itt olvastunk: elkeseríti őket, és haragra ingerli.

Hogyan neveljük a gyerekeket, hogy az Isten akarata szerint történjék? Ehhez ad alapigénk két fontos szempontot.

1) Az egyik így hangzik: "Ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket..."

Miért az apáknak mondja ezt? Nyilván azért, mert a legtöbb édesanya ösztönös szeretettel gondoskodik gyermekeiről. Pici korukban a legtöbb időt ő tölti velük, ő táplálja, öltözteti őket. Az apukák ezekből a gondokból nagy előszeretettel ki is vonulnak. Egy hízelgő megjegyzéssel igazolják mulasztásaikat: anya úgyis jobban ért hozzá. Márpedig a nevelés sokkal több, mint a gyerekek etetése és ruházása. Sokkal több, mint a taníttatásuk, amire szenvedélyesen ráállt ebben az időben minden szülő és tölcsérrel töltenénk a gyerekek fejébe mindent, amit csak lehet, ha belepusztulnak is. De a nevelés ennél több, mert a nevelés a gyermek egész személyiségére kihat és az egész jövőjét meghatározza.

A nevelés olyan, mint a fiatal gyümölcsfáknál a metszés. Kevés, hogy a táplálékot odahordjuk a fához, de fiatal korában kell kialakítani a koronáját, és fiatal korában kell különösen ügyelni arra, hogy irányítsuk a növekedését, mégpedig a természetének megfelelő növekedést. (Hiába próbál valaki egy szomorúfüzet arra kényszeríteni, hogy fölfelé nőjenek az ágai, annak nem olyan a természete. A jegenyét meg nem tudjuk lefelé kényszeríteni. )

Meg kell ismerni, hogy melyiknek milyen a természete, és ha gyümölcsfáról van szó, mindent elkövetni azért, hogy hosszú időn át bőven teremjen majd. De fiatal korában dől el, hogy az megvalósul-e. Most kell kialakítani azt a termőfelületet, amiről aztán majd lehet szüretelni. A metszés egyik célja az, hogy a fát, ami nőne vadul, visszaszorítom, azért vágom el az ágát, és ez a visszaszorított erő kijön majd az ágak oldalán termőrügyek formájában. Magától csak nőne, az-tán hol lesz rajta gyümölcs, hol nem. A nevelés azt jelenti, hogy irányítom a természetének megfelelően, és rászorítom arra, hogy majd teremjen.

Ugyanezt mondja nekünk Isten igéje a nevelésről is. Ezzel az iskolákban egyre kevesebbet törődnek. Sok oka van ennek, de most nem az a feladatunk, hogy ezt elemezzük. A Szentírás viszont ezt elsősorban az édesapák feladatává teszi. Az édesapák szép feladatává. Néha nehéz, de gyönyörűséges és hasznos feladatává.

Ez nem azt jelenti, hogy az édesapa időnként megszidja a gyermekét, vagy naponta nógatja, hogy tanuljon. Ezzel csak elkeseríti és ingerli, úgy, ahogy itt olvastuk. Ez azt jelenti, hogy mindig kész megadni a gyermeknek azt a lelki segítséget is, amire éppen szüksége van. Ehhez ismernie kell a gyermekét, követni őt a fejlődésében, és szeretnie kell. A szeretet pedig időigényes magatartás és igen sok önmegtagadást is követel tőlünk.

Ha valaki csak szidja a gyermekét vagy még ennyire sem törődik vele, az azt cselekszi, ami neki magának jól esik. Aki neveli a gyermekét, az arra figyel, hogy a gyermeknek mire van szüksége, és azt igyekszik kielégíteni. A szidás vagy éppen a lágy elnézés a szülők állapotából következik. A nevelés pedig a gyermek mindenkori szükségeit tartja szem előtt.

Az előbbinek többnyire az oka hangsúlyos, a nevelés mindig a célra néz. Mit szeretnék elérni ennek az emberpalántának az életében. Vigyázzunk arra, hogy nevelésünkben soha ne csak az ok domináljon, hanem mindig a cél legyen a fontosabb. Ne felejtsük el, hogy a szülő mindennel nevel, amikor nem is gondolja, amikor nem is szeretné, akkor is nevel. A puszta létével, magatartásával, hangsúlyaival, arckifejezésével, nemcsak a szavainkkal, amikor nagy okosakat mondunk gyerekeinknek, hanem azzal, akik vagyunk. Nemcsak azzal, amit mondunk, hanem akik vagyunk. A pedagógusok szintén.

Ezért is fontos, hogy a hívő szülő növekedjék a megszentelődésben és növekedjék bennünk Krisztus, a mi apáinktól örökölt hiábavaló természetünk pedig legyen egyre kisebb és szoruljon háttérbe, és a puszta megszentelt lényünk is nevelőerővé válik.

2) Ezért egészíti ki alapigénk az előbbieket ezzel: "... neveljétek őket az Úr tanítása szerint ..."

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy neveletlenek vagyunk. És neveletlen szülő, hogyan tudna helyesen nevelni gyermekeket? Nekünk mindnyájunknak arra van szükségünk, hogy mielőtt helyesen nevelni akarunk, nevelődjünk az Úr Jézus Krisztus iskolájában. Őt kell megismernünk először, hogy Ő irányíthasson és formálhasson minket, aztán majd helyesen tudjuk irányítani és formálni a reánk bízottakat.

Csakugyan az történik minden neve-lésben, hogy tanulva tanítunk, formálódva formálunk másokat, Isten iskolájában alázatosan alakulva válunk egyre alkalmasabbakká arra, hogy alakítsuk azokat, akikért felelősekké tett minket. Ehhez pedig igen sok alázatra és kitartásra van szükség. De ez a fáradozás gazdagon gyümölcsözik majd a gyerekek életében.

Ez a kifejezés, hogy az Úr tanítása szerint, azt is világossá teszi, hogy nem a magunk feje szerint, még csak nem is a tapasztalataink alapján, végképp nem a mindenkori korszellemnek megfelelően, vagy az éppen uralkodó divat szerint, hanem az Úr Jézus Krisztus tanítása szerint, ami azt jelenti, hogy a bibliai nevelés egyértelműen tekintélyelvű. Akár-mit mond ez a modern világ, meg lehet nézni, hogy hova vezet az, ahova a tekintélyek szétrombolása útján elindul valaki. A keresztyén szülő az Úr Jézus Krisztus abszolút tekintélyét komolyan véve igyekszik nevelődni előbb, azután nevelni a gyermekeit.

Ezt pedig így részletezi alapigénk: "az Úr tanítása szerint: fegyelemmel és intéssel." Két sokat mondó fontos kifejezés ez. Fegyelemmel és intéssel. Az előbbi valóban a fegyelmet, sőt a fenyítést is jelenti. A másik pedig azt jelenti: bíztatás, bátorítás, buzdítás, lelkesítés, elismerés, dicséret. Minden, ami bíztatja, bátorítja, buzdítja a gyermeket.

Ha csak vagy nagyrészt fenyítésben, fegyelmezésben van része, akkor könnyen félénkké és riadttá válik, vagy megkeményedik és ellenállóvá lesz. Ha meg csak dicsérik, és szabadjára engedik, akkor alkalmatlanná válik a közösségi életre. Telhetetlen, követelőző, erőszakos fel-nőtté válik, aki nem tud és nem is akar alkalmazkodni.

a) Fegyelmezésre azért van szükség, mert ahogyan a folyó gátak között, mederben folyik, s még a hatalmas óceánnak is van partja, ugyanúgy mindannyiunk életének vannak határai a szó sokféle értelmében.

Fegyelmezéssel nevelni egyebek között azt jelenti, hogy megtanítjuk a gyermeket a határaira és arra, hogy milyen következményekkel jár az, ha azokat át-lépi. Ezeket a következményeket következetesen foganatosítani is kell. Meg kell tanítani őt, hogy uralkodjék az indulatain, az ösztönein, a vágyain, az igényein, még az érzelmein is.

Természetessé kell tenni számára, hogy nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. Az emlegetheti a jogait, aki teljesítette a kötelességeit. Meg kell tanítani arra, hogy egymásra vagyunk utalva. Egyedül senki sem élhet. Rászorulunk egymásra, de egymás számára ajándékká is válhatunk. Ez azt jelenti, hogy alkalmasint sok mindenről le kell mondanunk mások, a közösség érdekében.

Ez a fegyelmezés azzal is jár, hogy sok mindentől óvnunk kell őt, esetleg tiltani is. Sok mindenre figyelmeztetni kell, esetleg fenyíteni is. Fel kell hívni figyelmét a reá jellemző hibákra, tévedésekre. Meg kell tanítani, hogy folyamatos önkritikával éljen. Meg kell győzni arról, hogy mindez az ő érdekében, meg a közösség érdekében van, amelyiknek ő is egy tagja. E nélkül fegyelmezetlen és fegyelmezhetetlen felnőttekké nőnek, akik nagy gondot jelentenek a társadalomnak és sok felesleges kiadást azoknak, akik nem ilyenek. Sajnos egyre több ilyen ember él körülöttünk. Élősködők lesznek, könnyen válnak szenvedélyek rabjaivá, teherré válnak mások számára.

b) Ugyanakkor viszont sok biztatásra is szükségük van gyermekeinknek. Bátorításra, buzdításra. Arra, hogy a lelkükre beszéljünk, hogy meggyőzzük őket, mi jó nekik. Nemcsak pillanatnyilag, hanem hosszú távon. Ami pillanatnyilag kellemetlen, lehet, hogy hosszú távon az lesz hasznos. Érdemes ezt vállalni a jövő érdekében. Az értelmére hatni - ez van ebben a szóban.

De benne van ebben a magatartásban az is, hogy engedjük őket hibázni, azután együtt törekedjünk a hibák kijavítására. Engedélyezzünk újrakezdést sokszor egymás után, türelmesen. S ahogy nőnek, engedjünk nekik egyre több szabadságot, mert akkor válnak önálló, felelős, döntés-képes, teherbíró felnőttekké.

Ha azonban egy anyuka a gyermekének minden lépését figyeli, örökké a sarkában van, mindent szóvá tesz, mindent észrevesz, mindent meghatároz; ha az apja soha nem dicséri meg és mindenben talál valami hibát; ha a gyerek sose veheti fel magától azt, amit szeretne, nem ehet azt, amit kíván; nem mehet el oda, ahova szeretne, és egyáltalán, ha nem tud semmi olyat tenni, ami mindenestől jó lenne, akkor nemcsak hogy nem érzi otthon magát, hanem bekövetkezik az, amitől itt óv minket az ige: elkeseredik és haragra ingereljük. De legfőképpen nem lesz önálló emberré.

Az ilyen szülői magatartás nem a gondoskodó szeretet jelenlétére utal, ha-nem a szükséges bölcsesség hiányára. Hadd mondjam el ezt még egyszer, hogy azok is meghallják, akik nem akarják: ez a kicsinyes, erőszakos, fejlődésképtelen nevelési magatartás nem a szeretet meglétét mutatja, hanem a szükséges bölcsesség hiányát. Ezzel pedig sok kárt okozunk, mert ennek a mélyén mindig gőg van. Az a szülői gőg, hogy én mindent jobban tudok, és csak úgy jó, ahogy én megszoktam. Ami nyilvánvalóan nem is igaz. Az ilyen szülő azt akarja bizonyítani, hogy ő milyen fontos, sőt nélkülözhetetlen. Márpedig minden nevelés célja, hogy előbb-útóbb kiderüljön, hogy feleslegesekké váltunk. Már egyedül is tudják csinálni, - esetleg jobban, mint ahogy tőlünk látták. Ehhez azonban az az út vezet, amit Isten igéje ad elénk.

Segíteni kell tehát, hogy önállóságra jussanak a gyerekek, mégpedig már akkor, amikor még otthon vannak. Nem majd akkor, ha anyagilag is függetlenekké válnak a szülőktől.

És akkor mi a szülő feladata ilyenkor - kérdezte kétségbeesve valaki? Az, hogy csendes készenlétben ott álljon. Fél-szemét a gyerekeken tartja, és ha szükség van a segítségére - főleg, ha kérik is -, akkor szívesen segítsen.

A kacsáknál lehet azt megfigyelni, hogy amikor először vezeti vízre a kacsa a piciket, akkor lassan, fokozatosan száll vízre ő. Mindig hátranézeget és nyilván kacsanyelven, valami furcsa hangon bátorítja őket, hogy ne féljenek a víztől, ez az ő elemük, menjenek csak utána. Ami-kor megtanultak úszni és nagyobbak, akkor sokszor a parton napozik a kacsamama, és néha-néha nézeget oda, hogy nincs-e baj a vízen.

Ez a cél, hogy egyedül is tudják csinálni, esetleg jobban, mint ahogy mi, mert még ez is előfordulhat.

Természetesen a fegyelmezésnek és a biztatásnak az aránya és formája változik a gyerekek életkorával együtt. A négyévesnek egyszerűen a fejére húzom a sapkát, amikor hideg van, legfeljebb vidám beszélgetés közben. Ha nem akarja, meggyőzőm őt, hogy a mikulásnak is volt sapkája. Józsika a mikulás bácsi és észre sem veszi, hogy sapkában léptünk ki a hidegbe. A tizenkét évesnek már nem mondok ilyeneket, de figyelmeztetem, hogy ma hideg van. A húsz évesnél meg tudomásul veszem, ha sapka nélkül megy el. Nem értek egyet, hogy mínusz tíz fokban miért nem lehet felvenni, lehet, hogy ő fizeti meg majd az árát, de ott már nem okoskodom.

Ellenkező esetben oda fogunk jutni, amit az első szolgálati helyemen hallottam, hogy egy kilencvenhárom éves déd-mama kikiabált a szobából a hetven éves fiának: Pistike, vettél fel sálat? Ez nem növelte a bácsinak a tekintélyét előttünk.

Aki az Úr tanítása szerint neveli gyermekeit, az tudni fogja a fegyelmezés és biztatás helyes arányát. Az mindkettőt gyakorolja, és annak mindig a reá bízott gyermekek vagy unokák valóságos szükségei vannak a szeme előtt, és azoknak megfelelően igyekszik segíteni. Ez azt jelenti, hogy ne azért és akkor fenyítsük a gyerekünket, amikor felmérgesített bennünket a főnök. Neki nem ugorhattunk, akkor a gyereken verjük le a mérgünket. Ne akkor legyünk lágyak és elnézőek, amikor estére hazatérve semmihez nincs erőnk meg kedvünk, hanem mindig az legyen a szemünk előtt, hogy használjunk a gyereknek. Ezért mondtam, hogy ne az oka, hanem a célja határozza meg a nevelésünk gyakorlatát.

Befejezésül hadd irányítsam tekintetünket a mi mennyei Édesatyánkra. Hogyan nevel Ő minket? Ugyanezt mondja el a Szentírás Istenről.

A Zsidókhoz írt levél 12. részében többször egymás után előfordul ez a szó: fenyítés. Ő fenyít minket, de ez az Ő bölcs szeretetének az egyik megnyilvánulása. Ennek határozott célja van. Mi a célja Isten fenyítésének? Így olvassuk: "... hogy szentségében részesüljünk." (Zsid 12,10) Ő adni akar valami nagy kincset a gyermekeinek. Aki bizalommal fogadja tőle a fenyítést is, aki komolyan veszi azokat a határokat, amiket Ő kijelöl, aki teljesíti azokat a követelményeket, amiket Ő ad, azt Ő nagy gazdagsággal ajándékozza meg: az Ő szentségében részesül.

Ugyanakkor a Szentlélek munkájáról újra és újra azt olvassuk, hogy Isten azért küldte az Ő Szentlelkét, hogy biztasson, bátorítson, buzdítson, lelkesítsen, vigasztaljon, erősítsen bennünket. Adjon kedvet az újrakezdéshez, adjon erőt a teherhordozáshoz, az állhatatossághoz. A fenyítés és a buzdítás, ha valakinek a pedagógiájában, a mi mennyei Atyánk pedagógiájában tökéletes egyensúlyban van.

Engedjünk, hogy Isten neveljen minket! Tanuljuk meg a gyermekeinket úgy nevelni, ahogy az az Úr tanításából következik! Vegyük komolyan ma az intésnek ezt a részét (majd a gyermekek engedelmességéről is lesz szó): "Ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel."

Ne azt mondogassuk újra és újra, hogy ki mennyiben nem teljesíti azt, amit az ige előír neki, tehát a gyermek mennyiben nem engedelmeskedik, a szülő mennyiben nem helyesen neveli, hanem sokkal inkább könnyítsük meg egymásnak az engedelmeskedést is, meg azt is, hogy nevelődjenek, formálódjanak. Jussunk el erre a helyes gyakorlatra, miközben magunk is kérjük és engedjük, hogy formáljon minket a mi mennyei Atyánk.


Imádkozzunk!

Édesatyánk, mindenekelőtt türelmedet köszönjük meg. Magasztalunk téged azért, mert kezedbe vetted az életünket, mert most is a lelkünkre beszéltél, mert a te Szentlelkeddel folyamatosan meggyőzöl minket.

Köszönjük, hogy még nem mondtad azt: elég, ilyenekkel nem foglalkozol tovább. Áldunk téged végtelen hosszú tűrésedért. Nem akarunk visszaélni ezzel. Szeretnénk formálódni. Szeretnénk tanítható tanítványaiddá válni, Urunk Jézus Krisztus. De még erre sem vagyunk képesek magunktól. Add ehhez is a te kegyelmedet és a te Szentlelkeddel, az engedelmesség Lelkével támogass minket.

Kérünk, bocsásd meg mindazt a bűnt, amit ezen a téren elkövettünk. Akár keserű szemrehányás van bennünk, hogy nem kaptuk meg ezt a szüleinktől, akár mint szülők vagy nagyszülők követtünk el ilyen mulasztásokat és bűnöket.

Köszönjük, hogy van mihez tartanunk magunkat. Köszönjük, hogy ismerhetjük, és egyre jobban megismerhetjük az Úr tanítását. Adj ebben nekünk állhatatosságot. Szeretnénk téged magadat egyre jobban megismerni, megváltó Urunk Jézus Krisztus. Szeretnénk nevelődni, formálódni, tisztulni a te iskoládban. Így szeretnénk alázatosan neked engedelmeskedve nevelni a reánk bízottakat.

Könyörgünk hozzád minden családért, különösen azokért, ahol ez egyáltalán nincs a helyén. Kérünk, segíts nekünk is újat kezdenünk. Abbahagyni a régi beidegződéseket, és valóban az Úr tanítása szerint berendezni egész életünket, különösen a családi életet.

Könyörgünk a gyermekeinkért. Kérünk, legyen a te áldásod most a kis hittanosokon Neszmélyen. Te kísérd el a kis konfirmandusokat Kölkedre. Adj mind a két helyen hozzájuk illő eledelt. Áldd meg azokat, akik szolgálnak körülöttük, és add, hogy higgyék, hogy a mi munkák nem hiábavaló az Úrban.

Könyörülj meg rajtunk is, hogy legyen hiteles mondanivalónk a családban, és az életünk legyen megerősítő illusztrációja annak, amit mondunk.

Könyörgünk hozzád népünk fiatalságáért. Könyörülj meg ezen az ifjúságon, Urunk. Hadd jusson el sokakhoz az evangélium ezen a nyáron is, hogy sokan megszabaduljanak szenvedélyeknek a rabságából, az erkölcstelenség posványából, a nihilnek, a semminek a fogságából, hadd jussanak el sokan az Isten fiainak a szabadságára.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk egész jövőnket, a kenyerünket, az egészségünket, a békességet, az evangélium előrehaladásának az ügyét, legszemélyesebb gondjainkat. Áldunk téged, mert minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Ámen.