PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. június 22.
(vasárnap)

Varga Róbert


SZILÁSZ


Alapige:ApCsel 15, 30-35; 40-41

"Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az Úr igéjét."

"Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket."


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked ezt a mai reggelt. Köszönjük, hogy felébredhettünk, és újra itt lehetünk a te házadban, s a töredékes, emberi beszéden keresztül, de mégis csak a te üzenetedre figyelhetünk.

Urunk, cselekedd meg azt a csodát, hogy újra találkozhassunk veled, és te nem maradsz néma, hanem megszólalsz, intesz, vigasztalsz és bátorítasz minket. Köszönjük, Urunk, hogy a te igéd ma is élő és ható. Köszönjük, hogy megcselekszi, amit elterveztél velünk és bennünk.

Urunk, köszönjük ezt a felújított templomot, amelyben örvendezhetünk a te igédnek, s hallgathatjuk a te szavadat. De legfőképpen köszönjük azt, Urunk, hogy gondot viselsz rólunk, és nem feledkeztél meg most sem rólunk. Kérünk, hadd érkezzék meg hozzánk az, amit te jónak látsz, azok a szavak, intések, bátorítások. Köszönjük Urunk a te igédet.

Urunk, Jézus, ezt kérjük most együtt, akár hiszünk már benned, akár csak betévedtünk ide, vagy valami, vagy valaki miatt eljöttünk, tegyél minket engedelmes, néked élő gyermekeiddé.

Ámen.


Igehirdetés

Amikor valaki ma mintát akar adni a gyerekek vagy a fiatalok elé, vagy bárki elé, akkor elég nehéz helyzetbe kerül. Az apa nélküli családok sokaságában nemcsak az ott lakó fiú- vagy lánygyerekek előtt nincsen minta igazán, de manapság nagyon kevés olyan ember van, aki mások számára minta vagy példa lehet gondolkodásában, szavaiban, viselkedésében, cselekedeteiben.

Generációk nőnek fel biblikus minta nélkül, és ez meglátszik most már egyértelműen és világosan az egész társadalmon. Isten ajándéka az, ha a Szentírást kinyitja valaki, és az emberi sorsokat nézve, olvasva sok olyan mintát és példát talál, amely követésre méltó lehet a számára.

Ma presbiterek vasárnapja van. A keresztyén közösségben a presbiterek azok, akikre Isten feladatot bíz abban az értelemben is, hogy felügyeljenek, felvigyázzanak a gyülekezet lelki életére, lelki rendjére, anyagi helyzetére - ha vannak, akkor -, az ingatlanokra. Egyáltalán vigyázzanak lelki, anyagi meg egyáltalán a rendtartás értelmében a gyülekezet fejlődésére, előmenetelére, állapotára. Mindezt úgy tegyék, hogy közben példaképei, mintaképei, mintái a nyájnak, ahogy ezt a Szentírás mondja.

Természetesen mindaz, ami elhangzik, nem csak a presbiterekre vonatkozik, hanem mindenkire, aki szeretne úgy élni, ahogy az kedves Jézus Krisztus előtt.

Minden hívő emberre vonatkozik az a bibliai parancs, hogy példakép legyen, minta legyen mások számára Krisztushoz tartozó módon, krisztusi életet élve. Mindaz, amit ma hallani fogunk Szilászról, az első jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetőjéről, minta és példa lehet a számunkra.

Az előzményekről röviden valamit. A jeruzsálemi gyülekezet, apostoli gyűlést rendelt el. Rendkívül fontos kérdésben kellett dönteni. Abban a kérdésben, hogy elég-e az, hogyha valaki hisz Jézus Krisztus megváltói szolgálatában, elfogadja Jézust, mint Megváltót, vagy pedig meg kell maradnia-e a júdaizmus mellett is? A férfiakat körül kell metélni, és úgy kell továbbra is élni, ahogy azt a zsidó szokások és a zsidó tanítás adja? Vagy pedig az, ha valaki hisz Jézus Krisztusban - legyen zsidó vagy pogány származású - elégséges-e az üdvösséghez.

Odakerül ugyanis az első gyülekezeti központ mellé, Jeruzsálem mellé egy másik központ is, amely lassan a pogányok központjává nőtte ki magát. Ez pedig Antiókhia volt. A környező területeken piciny - inkább így lehet mondani - házi közösségek jöttek létre, ahol szinte teljesen, ha nem is teljes egészében - mert voltak zsidó származásúak is a megtértek között -, de nagyrészt már pogányokból lett keresztyének éltek.

A missziói munka azonban lassan úgy, ahogy ezt egyébként Jézus mondta, a belső körből koncentrikus körökként először Júdeába, aztán Samáriába, aztán egész Izráelbe, aztán a pogány világra, majd a föld végéig terjedt. Jézus szava beteljesedett.

A törvény korszaka lezárult, erről a Zsidókhoz írt levélben bárki olvashat egyértelmű és világos tanítást. A kegyelem, a kegyelmi időszak korszakába lépett az emberiség, ahol az evangélium, a jó hír hangzik, és függetlenül attól, hogy ki milyen származású, megtérhet bárki Istenhez, járhat vele, s kaphat új életet ajándékba Jézustól.

Pál és Barnabás, noha zsidók voltak, a júdaizmustól, tehát a zsidó hagyományoktól, törvényektől a tóra előírásaitól mentes hitet hirdettek. Tudjuk, hogy 70 után, amikor a jeruzsálemi templom elpusztult, megszűnt az áldozatbemutatás is, mert lerombolták a templomot. Isten ebben az értelemben is pontot tett az Ószövetségre, és az Újszövetség korát hozta el az egyház számára.

Mivel Pál és Barnabás is amellett volt, hogy vége ennek a korszaknak, és jön az új időszak, amit Isten jelölt ki, ők is felmennek Jeruzsálembe a nagyjelentőségű tárgyalásra. Megmarad-e a fiatal, Krisztust követők közösség szabadsága, vagy visszasüllyednek a júdaizmusba, amelyből kiszabadította őket Isten?

A jeruzsálemi, mondhatjuk így is, hogy első apostoli tanácskozás vagy zsinat egyértelmű határozattal ért véget. Kivétel nélkül minden hívő, akár pogány, akár zsidó származású volt, egyetértett abban, hogy valami lezárult az egyház korszakában, s Isten valami újat kezdett.

Gondoskodnak arról is, hogy ez az üzenet eljusson, ez a határozat, ez a döntés a pogány keresztyén közösségekhez is. Méghozzá úgy, hogy senki ne magyarázhassa azt félre. Ezért úgy cselekedtek, hogy küldtek küldötteket, s mindazt, amit eldöntöttek, azt leírták levélben is. Ezzel a határozattal, döntéssel, levéllel indul el egy küldöttség. Pál, Barnabás, Júdás, Barsabás és Szilász. Júdás és Szilász a jeruzsálemi gyülekezet két vezetője volt, felvigyázója. Eljut tehát a vének határozata hamisítatlan hitelességgel a pogánykeresztyénekhez írásban és szóban is. Abban a következők voltak.

Egyértelmű és világos, hogy csak Jézus által lehet üdvösségre jutni. A többi, amit mondanak, hogy a pogányok ne botránkoztassák a zsidókból keresztyénné lett hívőket, hanem ezt a négy pontot tartsák meg. Ezek a következők: tartózkodjanak a bálványáldozati hústól, mert a bálványáldozati hús, amit bálványtemplomokban áldozati állatok húsát feldolgoztak, ma így mondanák, akciós áron, kilónként fél áron, mint a normál piaci hús. Kitették, s abból bárki vásárolhatott. S amikor pogányból lett keresztyének ezt megvették és megették, ezen a zsidókból lett keresztyének felháborodtak és megbotránkoztak. Az ő régi hitük és meggyőződésük szerint nyilván jogosan. Arra kérik a vének, a pogányból keresztyénekké letteket, hogy szeressétek annyira a ti zsidókból keresztyénné lett testvéreiteket, hogy nem botránkoztatjátok őket ezekkel a dolgokkal.

A másik, tartózkodjanak a fúlva holt állattól, a vértől. Bizonyos pogány szektáknál belefojtották az állatokat vízbe. Benne maradt a vére, mert nem vágták el a nyakát. Így megették a hússal együtt a vért, amit tiltott a zsidó vallás. Ha valaki ilyet tett, az megint csak botránkozást okozott.

Aztán mondja, illetve írja azt is a levél, hogy tartózkodjanak a paráznaságtól, ez pedig a lelki és a testi paráznaságot is jelentette. A pogányból keresztyénné lettek megszokták azt, hogy elmennek a pogány templomba is. Most már ugyan Jézusban hisznek, de a barátaik még ott voltak a pogány templomokban, és régi életükhöz kötődően elmentek oda is. Részt vettek esetleg megint egy pogány istentiszteleti szertartáson. Ez botránkozást okozott egyébként jogosan. Néha még az is előfordult, hogy kultikus célra, kultikus paráznaságot követtek el. A befolyt összeget befizették egy pogány templom céljaira. Ez megint csak botránkozást okozhatott.

Ott volt a levél a vének döntéséről, a küldöttek kezében, ott voltak ők maguk is hitben idős, tapasztalt emberek a legtöbben. Pál volt talán egyedül ekkor még a kivétel. Vitték ezt a körlevelet, és ennek a hatása nem is maradt el aztán a gyülekezetben.

Ennek a határozatnak az egyik kézbesítője volt az a Szilász, akiről több mindent mond el az Apostolok cselekedetei. Miben lehet ő, Szilász, minta a számunkra?

Először is azt olvassuk róla, hogy mint Pál munkatársa, részt vett a galáciai, a mecedónaibeli és a korintusi gyülekezet megalapításában. Ez nem volt kis munka. Gyalog, a legtöbbször gyalog bejárni Kis-Ázsia hegyes völgyes vidékeit ínségben, éhezve, szomjazva, sokszor éjszaka fázva, nélkülözve Isten igéjét, az evangéliumot hirdetve. Nem lehetett ez könnyű. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy megbíztak benne a testvérek.

Kiderül Szilászról, mint a jeruzsálemi gyülekezet egyik felvigyázójáról, hogy megbízható ember volt. Megbízható ember volt. A bizalmat talán könnyű megszerezni, de nem könnyű megtartani. Szilász nem szerezte meg könnyen, de mégis megbíztak benne, mert megbízható ember volt. A szavai egységben voltak gondolataival és a cselekedeteivel. Olyannyira, hogy elismerték, hogy alkalmas arra, hogy új gyülekezeteket alapítson igehirdetés által.

Olyan ember volt, akire sok mindent rá lehetett bízni. Mi vajon ilyenek vagyunk-e? Megbízható emberek vagyunk-e? Vagy ha már hívő keresztyének vagyunk, akkor megbízható hívő keresztyének vagyunk-e? Minták vagyunk-e a megbízhatóságban, a pontosságban, az igazmondásban, a becsületességben, az igazságos döntésekben? A mi életünkben az igen az igen, a nem pedig nem? S ami ezen felül van, az a gonosztól van. Egyértelműen viselkedünk-e, nézünk-e, szólunk-e, beszélünk-e?

Szilász azt mondta, amit tett, és azt tette, ami Isten Szentlelke szerint jó tett volt. Mennyire vagyunk szavahihető emberek? Amit vállalunk például, abban számíthatnak-e ránk mások, vagy pedig nem?

Szilász ilyen ember volt. Amit elvállalt, az biztos, hogy véghezvitte. Amikor keresték valahol, ahol lennie kellett, biztos, hogy ott volt, és tette a dolgát. Nem máshol volt, és nem mentegetőzött, és nem késett el újra és újra. S valószínű, hogy soha, egyetlen istentiszteletről sem késett el, ha csak valamilyen nyomós oka nem volt.

Mennyit ér a szavunk és az ígéretünk? Ha azt mondjuk, hogy ötre ott leszünk, akkor nem fél hatkor vagy negyed hétkor érünk oda, és nem azt mondjuk, hogy kicsit késtünk. Bocs, elfelejtettem. A szavahihetőség kérdése nagyon fontos kérdés volt már abban a gyülekezetben is, és kérdés most is. Mert, ha egy hívő ember rendszeresen nem tartja a szavát, akkor a hívők is szavahihetetlenné válhatnak.

Ebbe beletartozik egyébként az is, hogy esetleg újra értékelünk egy döntésünket. Megmondjuk őszintén: ne haragudj, tévedtem, olyat ígértem, amit nem bírok megtartani. Elnézést, kérek, bocsánat. Mostantól kezdve ez így és így lesz. Nem baj, ha valaki ezt megteszi. Mindenkivel előfordulhat, hogy téved, elkésik, eltéveszt valamit, vagy éppen elfelejt valamit.

Nagyon fontos az, hogy az emberek előtt való tisztességre gondot viseljenek a hívők is. Vagy amikor kimondtunk egy esküvői istentiszteleten olyan szavakat, hogy vele tűrök, vele szenvedek, hűtlenül el nem hagyom. Ez is a szavahihetőség kérdése. És időnként ez tényleg szenvedést jelent. Elszenvedvén egymást szeretetben. Nem is olyan könnyű dolog megtartani. Isten nélkül lehetetlen. Mikor kimondja valaki egy másik embernek, hogy amíg élek, a kezedet el nem engedem, veled tűrök, szenvedek, s kitartok veled.

Mi történt az ígéreteinkkel? Megtartjuk, megszegjük könnyedén? Átlépünk a saját szavunkon, vagy pedig felelősen gondolkodunk Isten előtt ebben a kérdésben?

Jézus azt mondja, hogy a ti beszédetek legyen igen, igen, nem, nem, ami ezen felül van, az a gonosztól van.

A második, ami kiderül Szilászról, hogy a gyülekezetben a hívők támasza volt. Szilász Júdással együtt - így olvassuk - buzdította és bátorította azokat, akikkel Antiókhiában találkozott. Ugyanis sok fajta külsőség volt a gyülekezetben, amit nagyon fontosnak tartottak. Ugyanakkor megmaradt egy része a törvényeskedésnek is. Amikor Júdás és Szilász ott voltak, a szolgálatuk nyomán ezek a dolgok megszűntek. Bátorították és biztatták a gyülekezet tagjait.

Nagy ajándék az, amikor valaki nem akad el a külsőségnél. Például, hogy néz ki az, aki szolgál. Nem botránkozik meg azon, hogy milyen emberek járnak a gyülekezetbe. Minden gyülekezetbe olyan emberek járnak, amilyenek: külsővel, meggyőződéssel, szavaikkal, viselkedéseikkel. Szilász szabaddá vált az ítélgetéstől, mások meggyőződésének a bírálgatásától. A szíve Jézus Krisztus iránt égett, tele volt szeretettel. Ő gyámolítani, vigasztalni és bátorítani akart, és nem ítélkezni. Nem beledöngölni egy másik embert a földbe.

Maga is kegyelemből élt, s ezért nem vált kegyetlen kegyessé. Vannak ilyenek. Annyira kegyesek, hogy az már kegyetlenség. Annyira tudnak mindent, annyira a csúcson gondolják magukat a hitben, annyira a fejükben van minden. Kívülről fújják az igéket, s kegyetlenül vágják ezt a másik ember fejéhez, hogy a maguk kegyességében kegyetlen és szívtelen emberekké váltak.

Szilászra az volt a jellemző, hogy legeltette Isten rábízott bárányokat (Jn 21. szerint) Az is igaz volt rá, hogy aki másokat felüdít, az maga is felüdül. A Szentlélek ereje által példa volt tehát abban, hogy a hívők támasza lett, buzdítván és bátorítván őket.

Aztán a harmadik, ami kiderül róla, hogy próféta volt. Szilász korában még nem állt össze az Ószövetségi kánon sem, illetve nem írták le, és az újszövetségi kánon sem, tehát a Szentírás nem volt úgy készen, ahogy mi azt most a kezünkbe vesszük. Ekkor még mindig hívott el embereket Isten arra, hogy az Ő üzenetét továbbítsák, mondják. Sokszor a hívő emberek számára is Szilászon keresztül, prófétálásán keresztül adta Isten az Ő kijelentését.

Agabus, aki szintén prófétált, egyszer próféciában elmondta, hogy nem sokkal később egy nagy éhínség támad majd, és ez be is teljesedett. Isten ekkor még, amikor nem volt kézben a kész Szentírás, kijelölt, elhívott embereket arra, hogy rajtuk keresztül különösképpen adja az Ő üzenetét és szavát.

Szilász jól magyarázta az írásokat. Nem keverte össze a dolgokat. A bűnt bűnnek nevezte, a kegyelemről beszélt, az Isten szeretetéről. Világossá tette a hamisságot, ha volt ott a gyülekezetben. Azon kívül abszolút tekintélynek tartotta az Szentírást, és a szerint élt. Mindig örömmel magyarázta Isten igéjét másoknak is, amit ő megértett, továbbadta azt. Ismerte és szerette Isten igéjét, ezért őt is szerették és elfogadták azt, amit mondott, mert ő is feltétel nélkül elfogadta Isten szavát az élete számára.

A negyedik, ami kiderül Szilászról, az az, hogy megbecsülték, mint munkatársat. Szerették és becsülték. Pál és Barnabás elválásakor azt olvassuk, hogy Pál Szilászt vette maga mellé munkatársnak. Szilász nem mondja azt, hogy ez abszurdum kedves Pál. Te vagy a kezdő. Én már a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetője vagyok. Hogy jössz te ahhoz, hogy te szólsz nekem? Nem fordítva kellene? Én, Szilász, a tapasztalt hívő azt mondom Pálnak: Na jó, elmegyek veled! Nem. Nem sértődik meg. Pál megkéri őt, hogy gyere velem. Kijelöli, itt ilyen kifejezés áll, és Szilász ezen nem bántódik meg.

Pál imádkozott, és felkéri Szilászt arra, hogy gyere velem. S később a 2Kor 1-ben Pál dícsérőleg szól Szilász szolgálatáról, mert részestárs volt a kis-ázsiai gyülekezetek megalapításában és bátorításában.

Aztán később Szilász Péterrel szolgál együtt, és Péter levelének a tanúsága szerint a szétszórtságban lévő hívőket bátorítja és biztatja. Amikor Péterrel szolgál, akkor ott már voltak üldözések is, a keresztyén hit képviselőit üldözték. Azt mondja Péter, hogy ebben is melléállt Szilász, és bátorított, vigasztalt és reménységet öntött a hívők szívébe.

Olyan kevesen vállalják a bátorítás és vigasztalás szolgálatát, pedig ez fontos szolgálat ám, amikor valaki elesett lelkiállapotban van, vagy depressziós, és talán úgy érzi, hogy nincs értelme az életének sem. Ez nem látványos szolgálat. Itt nem kell igéket felolvasni, nem kell kiállni kisebb, nagyobb gyülekezet elé. Nem kell Bibliamagyarázatokat tartani. Csendben, észrevétlenül egy gyászoló vagy egy elesett ember mellé le kell ülni, bátorító, vigasztaló szavakat lehet és kell mondani. Vagy csendben, mint Jób barátai, ülni mellette. Ez nem látványos szolgálat. Ez nagyon kemény kitartást, hűséget, szeretet kíván. Kevesen vállalják emiatt a bátorítás, biztatás és vigasztalás szolgálatát. Szilász ajándékba kapta ezt a szolgálatot.

A következő, ami kiderül róla, az ötödik, hogy kipróbált volt a nehézségekben is. Ilyen vezető volt, ilyen felvigyázója volt a jeruzsálemi gyülekezetnek. Végigjárta a missziói szolgálatot. Elment úttalan utakra, tehát Isten megpróbálhatta a nehézségek idején is. A missziói utak veszélyes utazások voltak mindenki számára. Sok bajjal és ellenállással kerültek szembe. Nem egyszer az életük is veszélyben forgott. Csak úgy, mint manapság is nem egy misszionáriusnak az élete is veszélyben forog, mert Krisztust prédikálja egy olyan helyen, ahol pogány totem oszlopot vagy istenséget imádnak, vagy a szelet, a vizet, a füvet, a fát, az erdőt, a földanyát - még Európában is van bőven ebből. Mindig veszélyes vállalkozás ilyen esetben kimondani az igazságot.

Azt olvassuk róluk, abban a felolvasott részben, amit lekcióként felolvastam, hogy Filippiben az életük is veszélyben forgott. Letépték durva katonakezek róluk a ruhát. Megverték és bebörtönözték őket, plusz még kalodába zárták a legbelső cellába, nehogy megszökjenek, mert akkor a börtönőrt végzik ki helyettük. És Szilászt ugyanúgy megverték, mint Pált. Vagy, amikor Pált megverték és bebörtönözték, ott maradt Szilász egyedül, és neki kellett Pál helyett is elvégezni a szolgálatot.

Ember volt Szilász is, és néha talán nem is volt könnyű elhordani az igazságtalanságot, és az igazságtalan bebörtönöztetést. Amikor Filippiben börtönbe kerülnek este hatkor, azt olvassuk, hogy éjfélig csend van. Éjfélkor imádkoznak, és zsoltárokban dicsőítik Istent. Elgondolkodtam azon, hogy mit csináltak hattól éjfélig? Valószínű emésztették a dolgokat. Hogy is van ez? Jézusért megverettetést és szenvedést elhordozni? Ember volt Pál is és Szilász is. Legalább hat órára szükségük volt abban az esetben nekik is. Máskor nem. Aztán éjfélkor imádkoznak közben is nyilván imádkoztak, egyértelmű, és dicsőítik az Istent. Azért tudták dicsőíteni ebben a helyzetben Istent, mert imádkozó emberek voltak.

Ez a hatodik, ami kiderül Szilászról is, hogy imádkozott, és dicsőítette Istent nyomorúságos helyzetben, amikor igazságtalanul bántak vele. Mi mit teszünk? Káromoljuk Istent, lázadunk, zúgolódunk. Pedig az ige azt mondja, hogy mindent zúgolódás nélkül tegyetek. Vagy pedig imádkozunk, és dicsőítjük Istent?

Szilász és Pál nem tudták, hogy mi lesz ebből az egészből. És mi lett? Az lett belőle, hogy megrendült a föld, ledőlt a börtön egyik fala. Kinyíltak a cellák, ők a helyükön maradtak. Belép a börtönőr. Azt hiszi, hogy megszöktek a foglyok. Előveszi a kardját, hogy öngyilkos legyen, s utána megtér Krisztushoz. Mi lett az igazságtalan bánásmódból? Mert megverik őket keményen. A botozás kemény dolog volt. Negyven botütésbe már bele lehetett halni. Ezért van az, hogy egy híján negyvenet kaptak az elítéltek, mert volt, aki a negyvenet már nem bírta ki. Utána börtönbe zárják. Megverve, vérző háttal, plusz még kalodába is záratja a börtönőr, mert biztosra akart menni. Lehullnak a rácsok, a bilincsek, s hitre jut a börtönőr. Ezt akarta Isten. Ennek ilyen ára volt. Mivel ők imádkozó emberek voltak, és ismerték Jézust, ezért nyugodtan a helyükön maradnak, s várják a fejleményeket. Imádkozó emberek voltak, dicsőítették Istent a nyomorúság idején, és nyomorult helyzetben is.

Az imádkozó ember előtt tényleg megnyílik az ég. Hadd mondjam, amit az ige is mond: Ha valamit az Ő akarata, Isten akarata szerint kérünk, azt megkapjuk. Ebbe szinte minden benne van már. Ami az Isten akaratával megegyezik, azt megkapjuk.

Péter is hű atyafinak nevezi ezért Szilászt. S ő tényleg hűségesnek bizonyult örömben, bánatban, nyomorúságban, börtönben Isten hűséges szolgájának, a gyülekezet felvigyázójának.

Bíztak tehát Szilászban, mert szavahihető volt. Támasza volt a hívőknek, mert teherhordó ember volt. Rá lehetett tenni a terheket, és ő hűségesen, pontosan és megbízhatóan elhordozta azokat. Támasza volt a gyülekezetnek és a hívőknek is. Próféta volt, és mintegy Isten igéjét szólva prédikált. Megbecsült ember volt Szilász, mert becsületes szolgája volt Istennek. Kipróbált volt a nehézségekben. Ebből következett, hogy imádkozó ember volt, s így bírta viselni a terheket. Vagyis minta lehet bárki számára Szilás élete.

De hát ő honnan vette a mintát a maga élete számára? Jézustól. Jézus volt az ő mintája. Jézus áldozatkészsége, szolgálata, tisztasága, szentsége, Isten Fiú volta, áldozata a golgotai kereszten. Szilász Jézus Krisztus tanítványa volt. Jézus élte, szolgálata volt a minta a számára.

Amikor Szilász imádkozott azért, hogy Uram, ábrázolódj ki bennem egyre inkább, akkor Isten meghallgatta ezt az imádságot, s egyre inkább olyan lett Szilász élete, szava, arca, sugárzása, öröme, amilyen Krisztusé volt. Így lehetett hűséges vezetője, egyik vezetője a jeruzsálemi gyülekezetnek.

Akiknek Jézus Krisztus a minta az életükre nézve, akik Jézust követik, azok átélik ezt a csodát, hogy egyre inkább hasonlítanak rá. Kiábrázolódik bennük a Krisztus, s lesznek szavahihetőkké, támasszá mások számára. Amikor beszélnek, mintegy Isten igéjét mondják. Kipróbált emberek a nehézségben, tudnak imádkozni a nyomorúság idején, s meglátják az Isten szabadítását.

Az is olyan kedves mondat, hogy miután elolvassák Szilászék a levelet, azt olvassuk, hogy örültek az Antiókhiában lévő keresztyének. Nem kapnak nagyobb terhet, mint amit el tudnak hordozni. Pogány létükre nem kell felvenni az ószövetségi hitet. Szeretetben megtartották azt, amire intették őket. S így újra békesség és egység volt abban a fiatal gyülekezetben.

Vagyis akinek Jézus élete a minta, az mások elé tudja élni örömmel, békességgel Jézus Krisztus szeretetét, szabadságát, megbízhatóságát és kedvességét.


Imádkozzunk!

Köszönjük neked Úr Jézus, hogy ebben a minta nélküli világban te adod a te mintádat, életedet, szent és tiszta lényedet elénk, s aki csak akar, az veled járhat, tőled és általad kaphat mennyei erőket, követésre méltó példát.

S köszönjük, Urunk, hogy nem csak külsőségben jelenhet ez meg, hanem átformálod a mi szívünket, életünket, lényünket, s lehetünk egyre inkább olyanokká, amilyen voltál te. S köszönjük azokat a sorsokat és életeket, akiket láthatunk, akikről olvashatunk a Szentírásban. Köszönjük, urunk, hogy mindezek, a mi intésünkre, megjobbításunkra és biztatásunkra írattak meg.

Kérünk, Urunk, formáld a te igéddel újra és újra a mi szívünket, életünket, lényünket, hogy kiábrázolódj bennünk, s rajtunk keresztül mások számára is egyre inkább. Erősíts meg minket, kérünk. Köszönjük, Urunk azok munkáját és áldozatkészségét is, akik segítettek a templomot kitakarítani.

Köszönjük, Urunk azt is, hogy újra és újra beszélhetünk rólad, hirdethetjük a te igédet, s ez által változhat ez a világ, és újra és újra lehet világosság ebben a sötét és Istentől elfordult világban.

Kérünk, Urunk arra, hogy tégy bennünket világosság gyermekeivé, akik sokakat az igazságra, hozzád vezetnek.

Ámen.