PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. április 27.
(vasárnap)

Csákány Tamás


A HIT ÚTJA


Alapige:Mk 16, 15-16

"Ezután így szól Jézus a tanítványokhoz: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Szeretnénk együtt, a saját szavainkkal is téged áldani. Te vagy egyedül méltó erre. Olyan sok mindent tettél már értünk, az életünkben, hogy számba se tudnánk venni mindazokat a csodákat, amiket engedtél látnunk és tapasztalnunk.

Köszönjük, hogy szereteted megújul rajtunk napról napra, s kegyelmed nem fogy el. Felfoghatatlan számunkra, hogy annak ellenére, hogy ismersz, mégis szeretsz bennünket. Szeretnénk arra kérni most együtt is téged, hogy Szentlelkedet küldd el közénk! Légy itt velünk úgy, ahogy megígérted: ha a te nevedben jönnek valahol össze, te ott vagy közöttük.

Urunk, szeretnénk, ha ez a mai együttlétünk valódi, neked tetsző istentiszteletté válhatna általad. Vágyakozunk a Te felmagasztalásodra, és dicsőséged erejéből mi magunk is erősödni akarunk.

Cselekedd meg a csodát, hogy a szavad éltető, életeket újjá formáló igévé lehessen mindannyiunk számára. Jézusért, a kereszthalált halt, de feltámadt Fiúért köszönjük, hogy meghallgatsz minket.

Ámen.


Igehirdetés

Gyülekezetünkben húsvét után ma ismét nagy ünnep van. A tízórás istentiszteleten több mint hatvan testvérünk tesz majd konfirmációi fogadalmat, és többen közülük ma részesülnek a keresztség sákramentumában is.

A konfirmáció az egyházi törvények szerint - amelyek Isten igéjén alapulva mondanak ki, és próbálnak formába önteni valamit - annak a lehetősége, ideje, amikor valaki önálló egyháztaggá válik.

Az ige alapján keressük a választ, mi az, ami által valaki Krisztus népének, a láthatatlan gyülekezetnek, az elhívottak közösségének a tagja lehet. Mi az útja, és a teendő mindehhez, illetve mi következik az ilyen módon Krisztus közösségébe belépők, betagozódók számára.

Az első kérdés tehát az, amit ezzel az igével kapcsolatban felteszünk mai ünnepünkre nézve is, hogy hogyan válhat valaki Istent nem ismerő emberből olyanná, aki nem csak a gyülekezet, de Isten választottai körének tagja is lesz.

Közhelyszámba megy, de mégis fontos hangsúlyozni, hogy mindannyian úgy kezdjük életünket, hogy nem ismerjük az Urat. Hiába születik valaki keresztyén családba, jár gyermekkorától fogva hittanra, vesz részt sok ifjúsági táborban, míg a társa ugyanakkor más környezetből jőve, Istent nem ismerő szülői háttérrel nő fel. Tulajdonképpen mindannyian ugyanúgy, Istent lényegileg nem ismerve, nem szeretve kezdünk az életünkben. Információkat kaphatunk Istenről, és életünk folyamán előbb vagy később kapunk is, de mindannyian a saját magunk útját kezdjük járni.

Isten, amikor Jézust elküldte ebbe a világba, azt az örömhírt bízta rá, hogy: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa". Amikor Jézus itt volt, mondhatta, hogy a mennyek országa itt van közöttetek. Higgyetek az evangéliumban!

Jézus kereszthalálával, eltemetésével és feltámadásával, Isten hitelesítette azt az örömhírt, ami által úgy döntött, hogy megtartja a hívőket. Tömören fogalmazva, a Biblia szavaival a lényeg: "Aki hisz, az üdvözül". Ez a legrövidebb összefoglalása annak, hogy kicsoda tartozhat Istenhez. Aki hisz, az üdvözül.

Mit jelent hinni, és hogyan jut el valaki oda élete folyamán, hogy Istent nem ismerő emberből hívő, Krisztust követővé alakuljon? Nincsenek ebben a tekintetben automatizmusok. Szeretnénk néha, ha lennének. Hívő szülők azt gondolják és remélik a szívük mélyén, hogy a nevelés majd a gyermekeikben elvégzi azt, hogy Krisztust szerető emberekké váljanak. Ha valakivel kapcsolatban nagyon akarjuk, hogy elinduljon, hogy élete megváltozzon, akkor reméljük, hogy majd megtörténik, de bármennyire is reménykedünk, mi ebben a kérdésben tehetetlenek vagyunk. Az üdvösség kikényszerítése, adása, illetve annak a megítélése, hogy ki fog üdvözül és ki nem, az ember lehetőségeit meghaladja.

Az Írás most is ad nekünk támpontokat. Az apostolok pedig - mielőtt Jézus visszamegy a mennybe -, nem csak támpontokat, de feladatot is kapnak erre nézve. Szeretném először nagyon erősen aláhúzni, hogy a tanítványok igehirdetése által terjed tovább az evangélium. Azoknak az embereknek az egyszerű szavai által, akik látták Jézust meghalni és feltámadni, akik találkoztak vele.

Az 1Kor 1. fejezetében ír arról Pál, hogy a keresztről való beszéd, vagyis az igehirdetés botránkozás, bolondság némelyeknek, de az Isten által választottaknak Isten ereje és bölcsessége.

Ma ugyanígy cselekszik velünk is Isten. Van egy fiatalember, aki úgy él, hogy közben állandóan keresi az élet értelmét. Sok mindenben: párkapcsolatokban, esetleg marihuánás cigaretták szívásában keresi a helyét a világban, és nem találja. Hányan járnak ezen a tévúton?

Adva van egy középkorú házaspár, akik kívülről úgy tűnik, hogy minta életet élnek. Minden rendben van, valami mégis hiányzik. A kapcsolat a társak között nem az igazi már, és a gyerekekkel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők szeretnék. Kifelé ebből nem látszik semmi, de legbelül a családtagok elbizonytalanodnak, érzik hogy valami nincs rendjén.

Mindannyian keressük az igazságot. Próbáljuk megtalálni az életünk értelmét. Isten ebben nem hagy magunkra egyikünket sem. Ő az Ő szava által arra szeretne vezetni mindannyiunkat, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban. Abban a rendben, amit Isten hívott létre, és amiben nekünk is helyünk van.

Isten előre elgondolta feladatunkat, szerepünket, még mielőtt megszülettünk, sőt megfogantunk volna. Még mielőtt a szüleink megismerték volna egymást, Isten már gondolt ránk. Isten már helyet készített nekünk ebben a világban.

Hogyha valaki ebbe belegondol és átéli valóságát, beleborzong. Nem véletlenül vagyok ezen a világon. Nem a szüleim döntése révén kerültem ide. Nem azért vagyok még életben csupán, mert nem ért semmilyen baleset, betegség, ami elvitt volna, hanem van egy nagyobb, felsőbb akarat, Isten akarata, ami engem ezen a földön tart. Hiszen ezek szerint még feladatom van.

A keresztről szóló bizonyságtétel mindig, egyértelműen Krisztusról szóló bizonyságtétel is. Hiszen a keresztről beszélni Krisztus nélkül nem is lehet. Isten úgy döntött, hogy Jézus Krisztus által megment mindenkit, aki hozzá kiált.

Az elején hallottuk ezt az igét, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik. Többször, többféle megfogalmazásban előfordul ez a bibliai igazság a Szentírásban. Isten mindig komolyan gondolja azt, amit mond. Aki segítségül hívja Jézus Krisztust, talán úgy, hogy kevéssé ismeri Őt, vagy, hogy már sok mindent tud róla, az megtartatik.

Rm 10-ben így ír erről az apostol: "De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által."

Azért lehetünk ma itt mindannyian, mert Isten elküldött olyan embereket, akik továbbadták nekünk az Ő szavát. Nem biztos, hogy lelkipásztorokat. Nem biztos, hogy olyan hívő testvéreket, akik már sokakat tanítottak. Lehet, hogy egy nagymamát, egy nagypapát. Lehet, hogy egy barátot, akik csendesen, talán életének a bizonyságtételével mutatta meg nekünk azt, hogy itt valami többről van szó, minthogy eszünk, iszunk, dolgozunk, aztán majd egyszer meghalunk. Elkezdtük hallani Isten hívását.

Valljuk be őszintén, mindannyiunk életében volt olyan időszak, amikor eszünkbe se jutott volna, hogy egy vasárnap délelőtt templomba menjünk. És most itt vagyunk. Isten kegyelme ez. Az Ő szavának, Lelkének a munkája mibennünk az, hogy színe előtt lehetünk ma.

Megállapításunk először is az ige alapján, hogy Isten az igehirdetés, a róla szóló bizonyságtétel által szólít meg némelyeket, és hív el az Ő közösségébe.

Azért imádkozunk sokan, hogy azok a fiatalok és felnőttek, akik ma majd konfirmációi fogadalmat tesznek, mindezt szívből jövő hittel tehessék. Ugyanis - és erről szeretnék most a második gondolatként beszélni - hitünk megvallása, a külső jelek felmutatása akkor ér valamit az ember életében, ha amögött szívbéli, Istenbe vetett bizalom, és iránta való engedelmesség van.

Hallja valaki az igét, Istennek az örömüzenetét, hogy lehet másképp élni, mint ahogy addig élt. Lehet szabaddá válni számtalan nyomorúságtól, félelemtől, bűntől, sok mindentől. De kérdés, hogy mit válaszol erre?

Ezt mondta Jézus a tanítványoknak: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." Nem divatos ma arról beszélni, hogy létezik a kárhozat, s hogy egyáltalán ítélet bármikor és bárkinek az életében elkövetkezhet.

A kegyelmet, Isten üdvözítő akaratát úgy érthetjük, élhetjük meg, ha rádöbbenünk, hogy mitől, miből ment ki bennünket Isten? Az, hogy valaki igent mond Isten hívására, nem olyan döntés, minthogy este elmegyek-e moziba, vagy sem. Veszünk-e víkendházat vagy nem. Melyik iskolába íratjuk a gyereket, és melyikbe nem. Nem olyan, ami így is, úgy is jól sülhet el. Vagy így, vagy úgy, de olyan sorsfordító döntés ez, amihez hasonló nincs más az ember életében. Mert a világon elfoglalt helyem, itt betöltött szerepem, és a földi életem után következő része az életemnek ettől a döntésemtől függ.

Sokan vannak, akik azt mondják, gondolják végső soron a lényegesnek, hogy valaki tiszta szívvel az igazságot keresse. Mindegy, hogy hogyan teszi, milyen közösségben, milyen írások alapján. hogy például a Szentírás, vagy a Korán, vagy valami más prófétának a "szent" iratai vezetik. Hány ilyen ember van?

Egyszer egy krisnás fiatalemberrel - ők így szeretik emlegetni magukat, mint a "krisna tudatúak" társaságához tartozók - beszélgettem. Azt mondta: tudod, mi végül is ugyanazt hisszük. Nekem is van egy szellemi vezetőm, aki engem a megismerésben egyre előrébb visz, és neked is van. A tiédet Jézusnak hívják. Tulajdonképpen ugyanabban a cipőben járunk. Ki kellett ábrándítanom. Azt mondtam, hogy én őt emberként nagyon szeretem, tisztelem, és elismerem az igazság utáni vágyát. Mindazonáltal én nem ugyanabban a cipőben járok, amiben ő. Jézus nem egy a guruk közül. Jézus nem egy a sok istenhez vezető út közül. Akinek efelől kétségei vannak, érdemes a Jn 14, 6-ot felütnie, ahol Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. És senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." Mert Krisztus keresztje által tartja meg Isten ezt a világot.

Jó, hogyha világosan látunk ebben a kérdésben, mert nagyon sok a maszatolás ezen a vonalon. Az nem szeretet, ha valaki elől az igazságot eltitkolja az ember. A szeretet igyekszik mindazt elé adni a másiknak, ami az ő életének, sorsának a jobbra fordulásához is segítség lehet.

Isten, amikor ítéletről beszél, akkor nem ijesztgetni akar bennünket. Nem jeges rémületbe szeretne taszítani, hogy lássuk, hogy mi minden fog velünk, gonosz emberekkel történni. Mindez bekövetkezhetne. Ha Isten úgy látná jónak, akkor figyelmeztetnie sem kellene, csak egyszerűen hordoznánk a bűneink következményeit, és belerokkannánk. Végső soron Istentől távol töltenénk az örökkévalóságot. Ő, amikor az ítéletről beszél velünk, akkor figyelmeztet. Felkiáltójelet rajzol elénk nagyon világosan és jól láthatóan: Ember, ha ebben az irányban folyik tovább az életed, ennek ilyen meg ilyen következményei lesznek. Ha nélkülem hozod a döntéseidet, akkor ezeknek a következményeit le kell majd aratnod. De - és itt jön az örömhír - mindez nem kötelező, hogy így történjen.

Sok keresztyén ember megakad az ítéletnél, és úgy él, hogy újra meg újra kétségek között vergődik. Vajon Isten megkegyelmez-e nekem? Vajon tényleg alkalmas vagyok-e Isten követésére?

Ahogy az előbb említettem, Isten, amikor az ítéletet elénk tárja, akkor figyelmeztet bennünket. De az ítélet után a kereszt hirdetése következik. Azé a kereszté, amin Isten magára vállalta az ítéletet mindazokért, akik ezt hittel elfogadják tőle. Ez azt jelenti, hogy aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, az üdvözül.

Jézus itt a keresztséget is említi. Azt mondja: "Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz elkárhozik." Az ősegyházban teljesen egyértelmű volt, hogy aki megtapasztalta azt, hogy Jézus Krisztus Úr, ezt meg is vallotta, és mindenki előtt felvállalta. Jól láthatóan és egyértelműen.

A keresztségnek az akkori formája az volt, hogy nagyobb vízben, folyóban, vagy később keresztelőmedencében alámerült a keresztelendő, és utána kiemelkedett a vízből. Ez szimbólum, egy kép volt. Ahogy elmerül, mintegy meghal a vízben, s kiemelkedik új emberként. Így hal meg Krisztusban az ember régi, Isten ellen lázadó természete, és támad fel az új, a krisztusi ember. Ez a szimbólum világossá tette mindenki előtt, hogy az adott ember mostantól fogva Krisztushoz és az övéihez, az Ő közösségéhez tartozik.

Ez a másik közkeletű tévedés és - merem állítani - tévelygés ma, hogy sokan azt mondják, hogy tulajdonképpen elég, ha a szívemben én igaznak hiszek bizonyos dolgokat. Hogy látszik kifelé, vagy nem, ez már az én dolgom.

Ha valaki a házastársának megpróbálná az ilyen fajta ötletét vázolni, hogy tulajdonképpen elég, ha ők ketten tudják, hogy összeházasodtak, mást fölösleges ebbe beavatni, akkor mit szólna ehhez a párja? Élem a kis világomat, ugyanúgy én osztom be magamnak az időmet, pénzemet, mindent, de mi ennek ellenére férj és feleség vagyunk. Van ilyen? Talán igen, de kérdés, hogy mennyire lehet az ilyet házasságnak nevezni. Az igazi, működőképes házasság soha sem ilyen.

Ugyanígy van ez az Istennel való kapcsolatra nézve is. Aki hisz, és felvállalja a hitét, megkeresztelkedik, az üdvözül. Mert a hite következményeként tette valaki annakidején, hogy elment, a gyülekezet előtt megvallotta a bűneit, majd a hitét, bemerítkezett, megkeresztelkedett, és utána már keresztyénként, Krisztushoz tartozó emberként élte tovább az életét. Erről szól mai ünnepünk, a konfirmáció is.

Egyházi gyakorlatunk szerint sokakat gyermekkorban megkeresztelünk, hiszen valljuk azt, hogy a keresztség Isten jele egy ember életén. Nem önmagában üdvözít, de olyan jelzés Isten részéről, ami azt fejezi ki, hogy Ő fontosnak tartja annak a megkeresztelt picinek az életét. Szövetséget kínál neki, amit később a gyermek elfogadhat.

A konfirmáció latin szó, és annyit jelent, hogy megerősítés. Annak a fogadalomnak a megerősítése, amit gyermekkorban tettek a szülők és keresztszülők a gyermek helyett. Annak a felvállalása ország világ előtt, hogy én az Úrhoz akarok ez után tartozni.

Az előbb említettem azt, hogy fontosak a külső jelek, de a külső jel belső tartalom nélkül nem ér semmit. Erről beszél itt Jézus. Azt mondja, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki viszont nem hisz, az elkárhozik. Nem arról beszél, hogy aki nem hisz, és nem keresztelkedik meg, az kárhozik el.

Az életünk mozgatórugója a Jézussal való kapcsolatunk hívő, keresztyén ember-ként legalábbis. Ennek lehetnek - és kell is, hogy legyenek - gyümölcsei. Jó, hogyha mások számára is nyilvánvalóvá válik. Ám nem a templomba járás, nem a keresztség, nem is az úrvacsorázás fogja önmagában megtartani az ember életét, hanem egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit, amiből mindezek következhetnek.

Hogyha valaki elindult Jézussal, annak a szívében előbb vagy utóbb óhatatlanul felébred a vágy, hogy ezt mások előtt is megmutassa. Jó dolog, ha enged ennek a vágynak. Hogyha talán felnőttként eljut oda, hogy lehet, hogy nem voltam megkeresztelve eddig, de most már tudatosan szeretnék az Úr mellett dönteni, mint ahogy Ő is döntött mellettem. Vagy: lehet, hogy gyermekként megkereszteltek, de eddig nem erősítettem meg még ezt a fogadalmat. Szeretném megerősíteni ország, világ előtt. Talán valaki konfirmált is, de akkor ez nem volt nagy jelentőségű az életére nézve. Lehet megújítani a fogadalmat, mert ezek az ünnepek nem csupán egy pillanatra szólnak. Isten számon tartja őket, és azt várja, hogy mi is ragaszkodjunk ahhoz a szövetséghez, amit Ő kötött velünk.

A záró gondolat, amit ez ige alapján szeretnék elétek adni az, hogy aki megismeri személyesen, hogy kicsoda is Jézus, az előtt az a csodálatos lehetőség áll, hogy ő maga is igehirdetővé, evangéliumot továbbadó emberré válhat.

A tanítványok nem kaptak semmifajta teológiai képzést. Jézussal jártak, sokszor elbuktak, és Jézus mégis őket látta jónak tovább indítani mások felé az örömhírrel.

A Jn 17-ben Jézus nem csak a tanítványokért imádkozik, hanem mindazokért, akik az ő szavukra hisznek majd, mert így terjed tovább az ige, növekszik Isten országa. Én elmondom a mellettem lakó szomszédnak, vagy elmondom a munkatársamnak, a barátomnak, valakinek, aki mellettem él. Figyelj, van megoldás! Nekem segített valaki. Nem azzal jövök, hogy te ilyen, meg olyan ember vagy. Én viszont meg tudom mondani, hogy az életed miért rossz. Ez hiteltelen, mert a gőgös, felülről való ítélkezésnek a hangja. A hiteles az, amikor valaki azt mondja, hogy figyelj testvér: engem megszabadított valaki. Engem valaki reménnyel töltött el. Ezt szeretném neked, amilyen formában te ezt be tudod fogadni, továbbadni. Lehet, hogy szavak nélkül. Lehet, hogy nagyon egyszerűen. Lehet, hogy hosszú idő alatt, de engedd, hogy rajtad is segíthessen nem valami, hanem Valaki, Jézus Krisztus.

A mai konfirmációi ünnepünk erre irányítja a figyelmünket. Vajon hitvalló emberek vagyunk-e? Olyanok, ahogy az ige mondja: akik bármikor, bárkinek készek számot adni a hitükről.

A Róma 8. Beszél arról, hogy a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. Komolyan vesszük-e ezt? Komolyan vesszük-e azt, hogy akik ma itt elindulnak előttünk, friss gyülekezeti tagként kicsit később, őket lehet, kell imádságban hordozni. A szolgálatunknak ez is fontos része lehet. Isten igehirdetőként is akar bennünket, keresztyéneket használni. Az ige terjedése a mi engedelmességünkön is múlik.

Három dologról esett ma szó. Az első az volt, hogy Isten az Ő szava által szólítja meg az embert. Mindannyian Isten nélküliként kezdjük az életünket, de Ő az Ő szava által megszólít.

A második gondolatunk az volt, hogy erre a hívó szóra mindenkinek saját magának kell a saját döntése alapján választ adnia: vagy igent, vagy nemet. Mert csak Jézus Krisztus által ismerhetjük meg Istent. Ennek a döntésnek következményei is vannak, amiket, hogyha őszintén végiggondolunk, mások előtt is fel kell, hogy vállaljuk.

Harmadik gondolatunk hangsúlyozza, hogy Isten minket is tovább szeretne küldeni a körülöttünk élő emberekhez, hogy a szabadulás, az üdvösség örömhírét továbbadjuk nekik. Adjuk tovább!


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged szavad gazdagságáért. Olyan nehéz elképzelnünk, hogy te valóban ennyire jól ismersz bennünket, hogy már az előtt szerettél, mielőtt megformálódtunk volna. Valóban helyet készítettél nekünk ezen a földön. Nem csak elférünk a többi ember között, nem csak még esetleg beférünk a te országodba, hanem te ránk vársz, te személy szerint szeretsz bennünket.

Urunk, szeretnénk most külön-külön is mindannyian hozzád kiáltani akár távolról, akár már közelebbről, téged ismerő emberként. Könyörülj rajtunk! Olyan sokan vagyunk ma itt, akik hosszú-hosszú órákon, napokon keresztül tudnánk mesélni arról, hogy egyedül csak te menthettél meg minket. Bocsásd meg, ha elfeledkezünk erről sokszor. Bocsásd meg, ha kisebbítünk téged, és azt gondoljuk, hogy azért a számodra sem lehetséges minden.

Köszönjük, Urunk, hogy nincs túl nehéz eset, túlságosan elrontott élet, végletesen megfáradt hit a számodra. Aki hozzád jön, azt te Krisztusért semmiképpen nem küldöd el magadtól.

Hálát adunk azokért a fiatalokért, felnőttekért, akik ma a gyülekezet színe előtt megvallják a beléd vetett hitüket. Kérünk, hogy a külső, mások felé való bizonyságtétel mögé te adj a szívükbe valódi tartalmat, veled való kapcsolatot. Urunk, neked erre is van hatalmad.

Kérünk mindazokért, akiket körülöttünk ránk bíztál. Olyan sokszor elfogy az erőnk. Azt gondoljuk, hogy nem mi vagyunk az alkalmas emberek. Hiteltelenek vagyunk, mert sokszor mi magunk is küszködünk. Bocsásd meg, Urunk, ha sokszor rajtunk bukik meg a te terved más emberek életére nézve, és más eszközöket kell, hogy használj, mert mi restek vagyunk továbbadni azt, ami bennünket is megmentett.

Kérünk, Urunk azokért, akik megterheltek, betegségek között járó életet élnek. Kérünk a magányosokért. Kérünk a válságban lévőkért, azokért, akik gyászolnak. Urunk, te legyél az ő erősítőjük, vigasztalójuk, gyógyítójuk.

Kérünk, Urunk, országunk vezetőiért, mindazokért, akikre bármilyen szinten feladatot bíztál, könyörülj rajtuk. Olyan nagy a felelősség, amivel előtted kell majd elszámolniuk. Add, hogy akár tudtukon kívül is, de hadd legyenek a te sáfáraid.

Kérünk, országunk vezetői mellett egyházunk vezetőiért is. Adj nekik bölcsességet, hitet, beléd vetett reménységet.

Most a saját imádáságainkban a te Lelked által vezess minket, hadd legyünk őszinték, hadd legyünk egészen nyitottak előtted. Jézus nevében kérünk.

Ámen.