PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. április 3.
(csütörtök)

Csákány Tamás


IGAZSÁGOK ÉS AZ IGAZSÁG


Alapige:Jn 17, 6-19; 14,6

"Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket; és ők megtartották a te igédet. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal."

"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."


Imádkozzunk!

Szentháromság Isten, dicsőítünk téged, mint ennek a világnak az alkotóját, formálóját, fenntartóját, Urát. Urunk, megvalljuk, hogy egyedül tőled jön az életünk értelme, és az ahhoz szükséges midenfajta vezetés. Megvalljuk, hogy nélküled csak hiábavaló próbálkozásokat halmozunk fel, és azoknak a következményeit próbáljuk aztán helyrehozni.

Bocsásd meg, Urunk, ha még mindig sokszor, sok mindennel nélküled próbálkozunk! Bocsásd meg, hogyha annak ellenére, hogy már némely dolgot, talán már sok mindent tudunk rólad, mégis hajlamosak vagyunk a magunk feje szerint járni, és a te szavadat sokadik helyre tenni az életünkben.

Urunk, könyörgünk most együtt azért, hogy igéd által, a te Lelked erejével szólíts meg bennünket! Annyiféle hitető beszéd hangzik körülöttünk a világban, és sokszor azt sem tudjuk, merre fordítsuk a fülünket, hogy valami igazat halljunk. Szeretnénk most téged figyelni, minden más hangot kizárni az életünkből, a szívünkből erre az időre! Kérjük, Urunk, hogy te mutasd meg nekünk a későbbiekben is, hogy mi az, amire figyelnünk kell, és mi az, amire nem.

Köszönjük, hogy neked ma este, most is van arra hatalmad, hogy csodálatos módon közel lépj az életünkhöz, megszólíts minket, és késszé tégy az engedelmességre.

Kérünk, Urunk, add nekünk azokat az áldásokat, amiket elkészítettél Krisztusért.

Ámen.


Igehirdetés

A 17. fejezetben Jézus elfogatása előtti utolsó lejegyzett imádáságát olvassuk, amikor az Atyával beszélget még a kereszthez való vitele előtt. Könyörög a tanítványaiért. Ahogy olvastam ezt a részt, az jutott eszembe, hogy mennyire kísértetiesen hasonlított a Jézust körülvevő világ sok tekintetben ahhoz a világhoz, amiben mi is, mai keresztyének élünk.

A körülvevő világ nem fogadta be Őt akkor, a mai világ sem fogadja be. Legalábbis egy az egyben nem. A régi világban a Krisztushoz tartozókat, akik valóban nem csak szavakban, de tettekben és az életük döntéseiben is követték Őt, kinézték maguk közül az emberek, sőt tudunk arról, hogy voltak komoly üldözések is, amik miatt sokan szenvedtek és sokan meg is haltak. Ma is olyan korban élünk, amikor nem sikk, nem modern keresztyénnek lenni. Vannak a világnak olyan tájai, ahol valóban a munkájával, a megélhetésével fizethet az, aki megvallja, hogy ő Jézus útján jár, és hozzá tartozik.

Nagyon sokszor merül fel a kérdés, hogy vajon az ilyen világban, mint amiben mi is élünk, hogyan, mi módon lehet keresztyénként, Krisztust követő emberként járni? Én erre az egy kérdésre szeretném ma irányítani figyelmünket ezen ige alapján.

Jézus azzal kezdi ezt az előbb hallott szakaszt, hogy azt mondja az Atyának, hogy "én kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból", és utána a 11. versben ismét visszatér a gondolatra, ezt mondván: "Én pedig hozzád megyek Szent Atyám. Tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi."

Miért olyan fontos, hogy milyen nevet ad Jézus tovább az övéinek? Nem véletlen az, hogy egy-egy irányzatnak a követőit általában az adott irányzat mérvadó gondolkodójáról vagy vezetőjéről nevezik el. Az sem véletlen, hogy a keresztyének Krisztusról neveztetnek keresztyéneknek. A Szentírás szerint Jézus Krisztus által jött el közénk Istennek teljessége testileg. Őbenne vált megismerhetővé mindaz, amit Isten jónak látott kijelenteni saját magáról. A Szentírás összefoglalja Isten üzenetét, és általa szeretne hozzánk szólni. Ezért mondjuk, hogy van az írott ige, amit olvasunk, kézbe vehetünk, és van a testté lett ige, aki Jézus Krisztusban öltött testet. Isten ígéretei benne váltak - ahogy ezt az Újszövetség üzeni - igenné és ámenné. Van még a hirdetett ige, vagyis az igehirdetés, a prédikáció, amit Isten az Ő csodálatos kegyelme folytán - annak ellenére, hogy töredékes emberi szó csupán - sokszor, amikor úgy látja jónak, felhasznál arra, hogy általa is szóljon hozzánk.

Tehát a keresztyének Krisztus neve után neveztetnek keresztyéneknek. Ahhoz, hogy valaki tudja, hogy valóban ahhoz a bizonyos csoporthoz akar-e tartozni, mindig döntően fontos, hogy kellő ismereteket szerezzen arról a csoportról vagy irányzatról.

Senki nem lehetett, és nem lehet úgy keresztyén, ha nem ismeri Istent, mert akkor egyszerűen badarság is krisztuskövetésről beszélni. Jézus kijelenti az Atyát azoknak, akik az övéi, akik figyelnek az Ő szavára. Jézus tárja fel előttünk Isten valódi lényét. Ő az, aki téves hitünket és téveszménket eloszlatja, aki megmutatja nekünk, hogy kicsoda az az Isten, aki nem csak ezt a földet teremtette, de aki minket is életre hívott. Jézus Krisztus által közelebb kerülünk Istenhez. Nagyon fontos, hogy ezt az összefüggést értsük, mert különben hiába gondolkodunk arról, hogy hogyan lehet ebben a világban keresztyénként megállni, ha nem látjuk az Isten és ember között zajló kommunikáció útját és módját. Isten az Ő igéje által beszél velünk, és itt gondoljunk az igének arra a három megjelenési formájára, amiről az előbb beszéltünk: a testté lett igére, az írott igére és a hirdetett igére. Ezek által jelent ki magáról az Úr újabb és újabb igazságokat az övéinek.

Ám az, hogy Isten némely dolgot elmond és kijelent magáról, még nem jelenti automatikusan, hogy az, aki hallja Krisztus követőjévé, keresztyénné válik, és az adott környezetében, élethelyzetében krisztusi módon fog élni, és döntéseket hozni. Mitől függ hát? Azt mondja Jézus (6. vers) "A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van, mert azokat a beszédeket, amiket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem."

Megértették, befogadták, elhitték, hogy a hallott ige hiteles, és megtartották. Ez a mai világban élő keresztyéneknek is az egyetlen lehetősége arra, hogy valóban krisztusi emberek maradjanak egy istentelen, sőt sokszor kimondottan istenellenes környezetben. Fontos az állandó kapcsolat azzal, akit követünk, Jézussal. Nagyon sokszor beszél úgy a Szentírás a keresztyénségről, mint tanítványságról, mint olyan Valakinek a követéséről, akit mindenek és mindenki előtt első számú vezetőnek ismerünk fel az életünkben.

Hogyan érti meg az ember Isten szavát? Általában ez szokott az első számú kérdés, probléma lenni - hiszen azt tapasztaljuk -, hogy számtalan igazság, igazságnak tűnő dolog hangzik körülöttünk nap mint nap. Igazságok tömkelegében élünk. Bekapcsoljuk a tv-t, és ott egymás után olyan emberek szerepelnek, akik mind arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy amit ők mondanak, gondolnak, az az igaz. Feltűnő, hogy egymásnak sokszor totálisan ellentmondó tényekről állítják ezt. Itt persze nem kell feltétlen a politikai életre gondolnunk, hiszen életünk egészére nézve zajlik az erőszakos butítás, amiben sorvadunk. Sokszor így történik társas kapcsolatokon, különböző emberi viszonyulásokon belül is. Az egyik egyfélét tart igaznak, a másik homlokegyenest mást. Mind a kettő meg van győződve arról, hogy az ő gondolata a helyes, és a másik téved.

Mi tehát az igazság? Hogyha ezt a kérdést nem válaszoljuk meg, akkor hiába próbálunk eligazodni ebben a világban. Ha elfogadjuk, amit ma nagyon sokan népszerűsítenek és vallanak, hogy végül is az az igazság, amit valaki annak tart, vagy ami mellett sokan teszik le a voksukat, akkor tulajdonképpen alaptalanná válik az életünk. Akkor, ha valaki mást mond nekünk, akkor azt fogjuk jónak látni, s ha egy harmadikkal találkozunk, akkor ő győz meg arról, hogy mi a jó.

Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogyha ez valóban úgy lenne, ahogy ezt sokszor halljuk, hogy végül is az igazság képlékeny valami, és ez így is helyes, akkor a mi világunknak ezzel a mentalitással szellemiekben, lelkiekben is fejlődő világnak kellene lennie. De nem az.

Azt látjuk, hogy az ember szabadságát egyre jobban hangsúlyozva - abban a kultúrában, amiben élünk -, mozgásterünk sok tekintetben egyre szűkebb lesz. Egyre több minden kötözi az életünket, befolyásolja a döntéseinket, sokszor negatív módon. Mi az igazság?

A Szentírás arról beszél, hogy létezik olyan, hogy valódi, objektív, a kívülálló okoktól vagy körülményektől független igazság, de ezt nem emberek birtokolják.

A keresztyénekkel kapcsolatosan elhangzik időnként kritikaként, hogy "Azt gondoljátok, hogy nálatok van az igazság, és ti vagytok a birtokosai. Hogy lehettek ilyen beképzeltek és fennhéjázóak." - mondják némelyek.

Szögezzük le gyorsan, hogy az igazság nem nálunk és nem másoknál van. Ha igazságról beszélünk, akkor nem elvekről van szó: arról, hogy az én véleményem helytálló-e, vagy a másiké. Hanem, ha a Szentírás szerinti igazságról ejtünk szót, akkor Isten egyik alapvető tulajdonságáról beszélünk, ami sokféleképpen nyilvánul meg ebben a világban. Ugyanis Ő szent és igaz Isten. Ezért, amit Ő jelent ki, és mond jónak, az szent és igaz ebben a világban is.

A keresztyén ember számára az igazság nem annak a kérdése, hogy ki mit mond az adott kérdésről. Meghallgatja nyilván, hiszen az ige is mondja: ebben a világban élünk. Azonban nem ez dönti el a keresztyén ember viszonyulását. Hanem, és itt szeretnék utalni Jézusnak egy nagyon-nagyon fontos mondatára, amit a tanítványoknak mond: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Amikor erre gondol a keresztyén, és ennek igazságára, akkor érti meg, hogy az igazság Jézusban, Jézus által ismerhető fel a számára, számunkra.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ez azt jelenti, hogy aki keresztyén, az nem bizonyos viselkedés-kódex szerint él. Nyilván vannak felismerései az életre nézve, viselkedési szabályok, amiket az ember betart, például, hogy bizonyos helyekre öltönyben illik menni, máshova esetleg más öltözetben. De nem ez a lényeg. Alapvető életdöntéseket nem elsősorban a társadalom elvárása alapján hoz. Látja, hogy a társadalom tévedhet. Sőt sokszor téved is. Tapasztalja, hogy magukat nagyon bölcsnek gondoló és beállító emberek időnként hihetetlen nagy hibákat követnek el. Ezért az életét elsősorban nem ilyenekhez szabja.

Az elején szóltunk arról, hogy Isten Jézus Krisztus által jelenti ki magát az embernek. Az írott igén, a Jézussal való Szentlélek általi találkozáson, a hirdetett igén keresztül. Azonban a kijelentéssel való találkozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy valakinek az élete gyümölcsöt termő lesz - ahogy erről Jézus beszél. Azt mondja Jézus következő lépésként, hogy azok, akik az enyéim, azok befogadták azt az igét, amit tőled kaptam, és továbbadtam nekik. Nemcsak meghallgatták, hanem a sajátjukká tették. Elfogadták mint számukra is érvényes igazságot. Elfogadták, mint olyan mértéket, amihez a saját életüket, és a körülöttük lévő világot is mérik.

Hadd fogalmazzuk meg most így a kérdést az ige alapján, hogy vajon ez így igaz-e a mi életünk minden területére nézve is? Isten szava, amit Ő mond nekem, az az első és legfőbb mérték, amihez mérem magam? Mérték a családi életemben, mérték a más emberekhez való viszonyulásomban, a munkámban, a döntéseimben, abban, hogy mit válasszak, és mit ne válasszak? Mérték abban, hogy kit válasszak, és kit ne válasszak? Mérték a kapcsolataimban stb.? Vajon igaz-e ez rám, ránk?

Én azt tapasztalom, hogy sok olyan hívő ember van ebben a mai világban, aki bizonyos dolgokat megértett. Isten kijelentésének bizonyos részeit felismerte az Ő kegyelméből. De ebből semmi nem látszik az életében. Ez a világ igencsak másképpen nézne ki, ha mi keresztyének nem csak hallanánk olyan sokszor Isten üzenetét, de valóban befogadnánk azt sokkal többször, mint amennyiszer tesszük. Hogyha valóban elkezdhetne munkálkodni az az életünkben, amit Isten olyan nagy szeretettel mutat meg nekünk. Mert miért jelent ki magáról Isten bizonyos dolgokat? Nem azért, hogy a tudásunkat csiszolja. Nem azért, hogy a teológiai ismereteinket mélyítse. Ezek mind fontosak lehetnek. Hanem mindenki előtt azért, hogy az életünket egyre alkalmasabbá tegye arra, hogy megéljük, hogy ebben a világban élünk, de nem vagyunk ebből a világból valók. Itt élünk olyan emberek között, akiknek semmit nem jelent az, hogy Isten mit mond, mi pedig egyre inkább tanuljunk meg kapcsolódni az Úrhoz. Ezt jelenti, hogy nem a világból valók vagyunk. Megtanulunk Isten igéjére hagyatkozni, azt megérteni, és így egyre inkább megtanuljuk azt be is fogadni.

A befogadás Istennel való kapcsolatunknak az a része, amiben nagyon-nagyon nagy felelősségünk van nekünk is. Mennyei Atyánk kegyelme az, hogy mikor és hogyan szólít meg valakit. Ezt nem lehet kikényszeríteni, kiprovokálni. Kérni lehet, várni lehet, de Istenen múlik. Ha végre hallhatóan szól, utat mutat, akkor azt azért teszi, hogy kövessük azt a nekünk kijelölt utat.

Hányfajta tévelygésben, erőtlenségben élünk, pedig nem kellene így lennie. Isten utat mutat, és én azt mondom: Uram, nekem ez az út nem tetszik. Mutassál valami másfélét! Uram, én szeretnék kicsit másképpen élni, mert nekem ez a rám szabott annyira szögletesnek tűnik. A világ annyifajta lehetőséget kínál, és ezt gondoljuk sokszor keresztyénként is. Lehet, hogy nem látható, mégis sok apróbb vagy nagyobb engedetlenség visszatart attól, hogy valóban Jézus után járjunk azon az úton, amin Ő vezet egyetlen vezetőként.

Nagyon szorosan összefügg, amit Jézus ezzel kapcsolatban jelez, hogy befogadták, igaznak ismerték el, amit mondtam, és megtartották. Befogadták, meghallgatták és felismerték róla, hogy az nem egy az igazságok közül, hanem ez az Igazság, utána pedig elkezdték cselekedetekbe átültetni mindazt, amit a Vezető mondott nekik.

Itt megint csak tegyük fel a kérdést, hogy hogyan lehet átültetni cselekedetekbe, az életünk gyakorlatába azt, amit Isten megértet velünk igaz dologként, igaz döntésként? Úgy gondolom, hogy mindannyian keresztyénekként küzdünk ezzel. Ahogy Pál mondja: sokszor értjük és tudjuk a jót, de nem tudjuk cselekedni. Mert éppen hogy azt érezzük, hogy nincs hozzá erőnk.

A Szentírás arról beszél, hogyha valaki valóban Istennek engedelmeskedik, és az Ő küldésében jár, az Ő általa adott feladatokat tartja elsőszámúnak az életében, és igyekszik azokat betölteni, akkor Isten ehhez erőt és vezetést is ad. Nem arról van szó, hogy Isten elmond nekünk nagy és igaz dolgokat, és utána azt mi valahogy meg kell hogy valósítsuk. Ebbe belefáradunk előbb-utóbb, és felismerjük, hogy ez nekünk tényleg nem megy. Arról van szó, hogy Isten megmutatja azt a speciális utat, amin Ő vezetni szeretne, és vezetni fog, ha engedjük neki.

Ez nem egyszerű és könnyű - erről is beszél Jézus. A világ nem szereti az övéit, mint ahogy Őt sem szerette. Nem a világból valók azok, akik a Krisztuséi, mint ahogy Ő sem volt a világból való.

Fel kell tennie az embernek magában újra és újra azt a kérdést, hogy mi az igazán fontos az életemben? Az, hogy sokan azt mondják, hogy milyen kedves, aranyos, jólelkű, a fiatalabbak pedig, hogy jó fej ez az ember, vagy pedig az, hogy valóban az az igazság határozza-e meg az életemet, amire nem fogom öt év múlva azt mondani: a csudába, nagyot tévedtem, vagy igen rossz úton jártam. Az a lényeg, hogy pillanatnyilag a saját kedvteléseim szerint folyjék az életem - lehet így is élni. Vagy pedig azt mondom: Uram, én nem értem azokat a távlatokat talán, amiket te nyitsz fel előttem, de mégis hajlandó vagyok ezek szerint gondolkodni.

Legyünk őszinték! Isten nem mindenre ad nekünk magyarázatot és választ, amit megkérdezünk tőle. Van olyan, amikor Ő mutat nekünk egy utat, és nekünk hitből kell megtenni azt az első lépést és a továbbiakat, amik ezen az úton elindítanak és visznek bennünket. Hitben járni azt jelenti, hogy nem a saját gondolataimat tartom abszolút mérvadónak, hanem Isten gondolatait. Hitben járni azt jelenti, hogy Jézust követem minden áron, minden dologban.

Egészen szomorú hallani - most a napokban ez valahogy rám terhelődött -, ahogy szemrebbenés nélkül tudunk állítani teljesen hamis dolgokat, amikről adott esetben mi is tudjuk, hogy nem igazak. Ez érvényes például politikai, világpolitikai szinten is. Érvényes az ember saját életében, kicsi és közepes szintű kapcsolataiban, tehát közvetlen és társadalmi téren egyaránt. Meg vagyunk arról győződve, hogy az igazságot az határozza meg, az a mércéje, hogy nekünk mi a jó, számunkra mi az elfogadható. Az én életemben ez az igaz, ám a te életedben ugyanezt már hamisként ítélem meg, mert más mérce alá esünk. Ilyen nincs. Pontosabban van, de nem Isten elgondolása szerint való.

Amikor azt mondom, hogy én vagyok az igazság mércéje a te számodra is, és én megmondom neked, hogy az életedre nézve mi a helyes és jó, ez mindig azzal a veszéllyel jár, hogy nem az Úr Jézus szavára figyelek. Én tudom, én mondom meg, én döntöm el, és már nem te mondod meg, te döntöd el, nem alázom meg magam, hanem az énem nő egyre nagyobbra.

A keresztyén embereket a világ ellenállása sokszor abba az irányba taszítja, hogy megmutassák, megmutassuk, hogy azért velünk sem lehet bármit megtenni. Mi is fel tudjuk emelni a hangunkat. Mi is tudjuk érvényesíteni a jogainkat. Ha Jézus életét nézzük, akkor azt kell mondanunk: az Ő általa végigjárt út nagyon nehéz, de az alázat útja volt. Nem a megalázkodásé, hanem az alázaté. Ami a szenvedések ellenére, vagy talán éppen azok által mérhetetlen gyümölcsöket termett, amiknek az élvezői, jótéteményének birtokosai vagy megajándékozottjai mi magunk is vagyunk, illetve lehetünk.

A mi életünkre nézve is Jézus példája a mérvadó. Vagy olyan döntéseket hozok, amik rövid távon elérik azt az életemben, amit eltervezek, de hosszú távon nem válnak be, vagy pedig azt mondom: Uram, én arra vagyok kíváncsi, amit te jelentesz ki nekem magadról, és én ezt elfogadom. Ha megértettem, és Szentlelked világossá tette előttem, hogy ez tőled jön, akkor én - bármi is az ára - át akarom ültetni a gyakorlatba. Segíts ebben, Uram!

Olyan jó lenne, ha Istennek a vezetése valóban azt munkálhatná az életünkben, hogy ebben az istentelen világban egyre világosabb legyen legalább a környezetünkben az az igazság, aki Jézus Krisztus. Nem csak a szavaink, de az életünk igaz döntései által is, amik rá mutathatnak. Engedjük, hogy Isten újra meg újra megvizsgálja az életünket, mert Ő az, aki igazán megtisztíthat, erőssé tehet arra, hogy valóban el ne vesszünk, mint ahogy Jézus mondja, hogy mindannyian megmaradtak, akiket nekem adtál, és csak a kárhozat fia veszett el. Hiszen akiket elhív, azokat Ő meg is szenteli, meg is igazítja, és meg is tartja. Engedjük, kérjük ezt tőle!


Imádkozzunk!

Istenünk, olyan kicsiknek tűnünk időnként a saját szemünkben is azokkal az erőkkel szemben, amik ebben a világban uralkodni látszanak. Olyan erőtlen a hitünk, gyenge a beléd vetett bizalmunk. Szeretnénk most rád nézni! Szeretnénk most a te keresztedbe kapaszkodni, Urunk!

Kérünk, világosan beszéld meg velünk azt, amit fontosnak tartasz, hogy megértsünk. Vésd a szívünkbe! Urunk, ne hagyj minket addig békén, amíg az életünk apróbb és nagyobb dolgaiban nem kezdjük el megélni a tőled kapott igazságot.

Urunk, szeretnénk, hogyha valóban a te nevedről neveztetnénk, hogyha nem csak azt tudnák rólunk elmondani, hogy ez az ember ilyen vagy olyan tulajdonságokkal bír, hanem az lenne a legfőbb ismertetőjelünk, hogy krisztusi emberek vagyunk.

Könyörögve kérünk, hogy ne engedj minket nagyobb kísértésekbe! Urunk, könyörgünk a háború áldozataiért, és a háborútól szenvedőkért. Könyörgünk hozzád katonákért és civilekért. Azokért, akik döntéseket hoznak. Légy irgalmas hozzánk, Urunk! Légy irgalmas mindannyiunkhoz, hiszen annyian szenvedtek a mi elsietett döntéseink miatt is.

Urunk, a te igaságod hadd legyen egyre világosabb, mértékadó ebben a világban, s a mi közvetlen környezetünkben is.

Ámen.