PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. március 20.
(csütörtök)

Varga Róbert


LE A HEGYRŐL


Alapige:Mk 9, 2-8

"Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas helyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk azért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettent. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: "Ez az én szeretett Fiam, rá hallgassatok!" És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül."


Imádkozzunk!

Urunk, mi sokszor elénekeljük ezt, hogy te vagy a világ Megváltója. Egyedül te látod azt, hogy a mienk is vagy-e. Minket is megválthattál-e már a bűn átkától, és ennek következményeitől, a mi vétkeinktől és bűneinktől.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te nem mérlegelsz, hanem szeretsz minket úgy, ahogy vagyunk. Nem felrovod a mi vétkeinket, hanem a megvallott bűnöket megbocsátod, a hátad mögé veted a tenger mélyére, és azokról többé nem emlékezel meg.

Kérünk, hogy áldd meg most ezt a csendes esti alkalmat, hadd váljon ez olyan beszélgetéssé közted és köztünk, amelyben épülhet a mi hitünk, amelyben világossá válhat mindaz a hamisság, ami utálatos előtted, amelyben leleplezel minket, és amelyben felépíted még inkább, ha már hívő emberek vagyunk, a mi életünket. Ha pedig még nem ismerünk téged, köszönjük, hogy ma este is öröm van a mennyekben egyetlen bűnös ember megtérése fölött is.

Ámen.


Igehirdetés

Valaki egészen felzaklatva ment oda a lelkészéhez a templomban, és a következőt mondta: "Tiszteletes úr, azt mondják, hogy itt van a világ vége. Mit tegyünk?" "Jól van" - mondta a lelkész. "Megleszünk mi egészen jól a világ nélkül is." Mert neki ott volt belül az ő belső világa Jézus Krisztus által, és ebben a belső világban ott volt az Isten tisztasága, szeretete és világossága.

A keresztyén embernek megvan az útja a jelenvaló világban is az Isten kiegyensúlyozott, győzelmes, békés, boldog életet tervezett, amely egyébként ebben a világban hatékony élet is, hogy sokakat az igazságra, Krisztushoz vezessen. És ezt úgy tervezte meg Isten, hogy akármi történik is a világban, akármit mond be a rádió vagy a televízió, ez a boldog, békés, örvendező és hatékony élet újra és újra, és mindig megmarad Isten segítségével.

Egy verssel korábban azt mondja Jézus, hogy Isten országa eljött hatalommal. Elkezdtek találgatni, hogy ez mit jelenthet. Ez azt jelentheti, hogy kitöltetik majd a Szentlélek, vagy elpusztul Jeruzsálem, vagy átveszi Jézus a hatalmat az ország fölött, és kiűzi a megszállókat? Egyiket sem jelentette, hanem ez azt jelentette, hogy a megdicsőülése Jézusnak, a kereszthalála közel van.

Péter, János és Jakab, akiket Jézus kiválasztott, felmennek Jézus Krisztussal egy magas hegyre, ahol megláthatták a Mester dicsőségét. Vajon mit szólt ehhez a többi tanítvány? Kiválaszt Jézus hármat a tizenkettőből. Velük kivételez. Testvérek, gyerekek között ez mindig komoly probléma: miért ő kapja? Miért neki adod? Miért ővele mész el? Engem miért nem viszel? És sokszor a hívő testvérek között is ott van ez a versengés. Hogyhogy ezt a szolgálatot Isten neki adta, és nem nekem, aki sokkal jobban tudná elvégezni - ahogy ezt valaki nem régen felháborodottan mondta.

Egyszerűen arról van szó, hogy Jézus önálló Mester, és önálló Úr. Ad, amit adni akar, annak, akinek adni akarja. Elvesz, amit el akar venni attól, akitől akar. Egyszerűen arról van szó, hogy a Mester dönt, hogy melyik tanítványnak mit szán, melyikkel mit kezd, mit tesz.

Egyszer Péter megkérdezi nagy irigységgel a szívében, hogy mi lesz Jánossal? Látja, hogy a Mester kebelén nyugodott a vacsorák során, egészen közel volt Jézushoz. Akkor Jézus nagyon keményen azt mondja, hogy mi közöd hozzá? Ha akarom, hogy ő megmaradjon, te kövess engem. Péter, ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz Jánossal. Az az én dolgom, meg János dolga. Te végezd a magad szolgálatát. Végezd azt el becsületesen, tisztességesen, hittel, őszintén és szorgalmasan. Ha akarom, hogy ő megmaradjon?! És meg is maradt, tudjuk, János több mint száz éves volt, megírta a Jelenések könyvét, mert erre hívta el Isten. Kinek, mi köze hozzá, hogy Isten egy ember felől hogyan dönt. Ez egyedül és kizárólag Istenre tartozik.

A Mester itt is azt teszi, amit Ő jónak látott. Ez nem kivételezés volt Péterrel, Jánossal és Jakabbal, hanem egyszerűen valami oknál fogva, amit ott hallottak és láttak, csak nekik hármójuknak akarta megmutatni Jézus.

Sokan úgy gondolják, hogy mindez a Tábor-hegyen történt, de Jézus ebben az időben Cézárea Filippi közelében volt, az pedig a Hermon hegységhez van közelebb. Azon kívül a Tábor-hegy tetején abban a korban, amikor Jézus élt, egy nagy katonai erődítmény állt, tehát ott biztos, hogy nem történhetett mindez.

Az is érdekes, hogy ugyanazok voltak itt Jézussal, akik szemtanúi voltak Jairus leánya feltámasztásának, illetve ott voltak egészen közel hozzá, amikor a Gecsemáné kertben gyötrődött.

Jézus tanítványának lenni nagy kiváltság, ez a történet is világosan beszél erről. A tanítványokra pedig az a jellemző, ha jó tanítványok, hogy nem a világot akarják integrálni a saját életükbe, bevonni, beépíteni, hanem Jézus Krisztust akarják vinni a világba, az Isten nélkül élő emberek közé.

Hálásak Jézus váltsághaláláért, és mindazért, amit kaptak ez által, s ez a történet is előre mutat már egy kicsit a húsvéti események felé. Jézus, Illés és Mózes is beszél Jézus szenvedéséről és kereszthaláláról. Jeruzsálembe kell menned, és ott megfeszítenek, de feltámadsz. Tehát mintegy készíti lelkileg a tanítványokat Jézus arra, ami történni fog.

Ami a megdicsőülés hegyén elhangzott, és amit láttak, az erősítés és bátorítás a tanítványok számára. Meglátják Jézus Krisztus földön túli dicsőségét, erejét és hatalmát. Meglátják Illést és Mózest. Összeköti Isten az Ó- és Újszövetséget. Így lesz teljessé és kerekké az egész. Ez volt vele Isten célja.

Ugyanakkor Jézusnak is szüksége volt arra, hogy megerősödjön. Nem Illés és Mózes erősítette Őt, vagy mondták meg neki, hogy mi vár majd rá. Tudta azt Jézus pontosan. De azzal, hogy odakerül egészen közel az Atyához, a megdicsőülés hegyén, elváltozott - majd erre még kitérek -, ez azt jelenti, hogy egészen eggyé vált az Atyával, és megmutatta az Atya dicsőségét.

Mikor felértek a hegycsúcsra, így olvassuk: "A tanítványok szeme láttára elváltozott." S mindez imádkozás közben történt. Most látják meg a tanítványok igazán, hogy kicsoda az, aki vezeti őket. Eddig is hitték azt, hogy nagyszerű ember Jézus. Már tapasztaltak bizonyos csodákat, gyógyításokat, elgondolkodtak mindazon, ami történt. Túl vannak a kánai mennyegző csodáján. Attól kezdve olvassuk, hogy hittek benne a tanítványok. De itt egy olyan különleges eseménynek a tanúi, ami egészen átformálta a szívüket és a lelküket.

Itt egy olyan görög szó szerepel, ami azt jelenti, hogy teljesen átváltozott Jézus, de nem valamivé, hanem átjárta a környezetet a fény, maga is fénylővé vált, tükrözte, adta Isten dicsőségét. Tulajdonképpen az idő és az örökkévalóság metszéspontjában Jézus teljesen eggyé vált az Atyával. Ezt látták a tanítványok. De tanít minket ez arra is, hogy az imádkozás közben nagy dolgok történhetnek. Ahogy Jézus imádkozott és megdicsőült, és eggyé vált az Atyával, mert azt mondta, kérte, mondhatta, ami az Atya akarata volt. Amikor mi, akik itt ülünk ebben a templomban, és jövünk bizonyos értelemben a világból megpihenni, felüdülni, megtöltekezni, nem feltöltekezni, megtöltekezni Isten igéjével, akkor nekünk ez nagy biztatás lehet, hogy az imádság csodálatos találkozás lehet a megdicsőült Jézus Krisztussal. Egyesít bizonyos értelemben lelkileg a mindenható Istennel.

Az örökkévaló Isten és a testileg halandó lét találkozik. Az örökkévalóságban élő, de a testben is élő tanítványok is találkoznak a mindenható Istennel, és megvalósul Isten akarata. Megjelenik Illés, és megjelenik Mózes is. Azt is jelenti, hogy akit felvitt Isten a maga színe elé, és nem halt meg, meg aki meghalt, és akit Isten eltemetett, Mózes, ott vannak az örökkévalóságban. Mózes nem mehetett be az ígéret földjére, de bement a mennyei dicsőségbe. Testi értelemben nem látta meg Kánaán földjét, de színről színre látta és látja a mindenható Istent. Bement hit által az Isten országába.

A tanítványok előtt, akik bizonyos értelemben azért képzettek voltak, ismerték a Bibliát, a Szentírás ószövetségi részét, megértettek bizonyos összefüggéseket. Lám, így épül egybe a múlt, a jelen és a jövő, amiről Jézus beszélt. Isten megmutatta az egységet az Ó- és az Újtestamentum között olyan értelemben is, hogy az Ószövetség nem veszítette el a fényét, a dicsőségét, a fontosságát. Nem igaz az, hogy csak az Újszövetség fontos, mert az Jézusról szól. A próféciák az Ószövetségben nem Jézusról szólnak?

Majd, amikor - mondja a Biblia - egy szűztől gyermek születik, uralkodásának és hatalmának nem lesz vége - szól a prófécia. Csillag származik Jákóbtól stb. Ha nézzük az ószövetségi prófétákat és próféciákat, mind Jézusról szólnak.

Elmondják Illés és Mózes a küldetését Jézusnak: Jeruzsálembe kell mennie, és meg kell halnia a bűnösökért. Itt Illés és Mózes mintegy elpecsételi, megpecsételi azt. Nem igazolja, csak még egyszer elmondja, hadd értsék meg a tanítványok is, de ez után sem értették egyébként, hogy mi Jézus Krisztus küldetése. Miért van itt velük, és miért erősíti Őt az Atya.

Az a mondat, ami elhangzik: "Ez az én szeretett Fiam, rá hallgassatok!" Ez is azt jelenti a tanítványok számára, az akkoriaknak meg a maiaknak is, ha valaki Jézus Krisztusra hallgat, akkor felismerheti a mindenható Isten, az Atya akaratát. Sőt, az áldások lesznek élete középpontjává. Sok áldást él át, és középponttá válnak az áldások az életében. Ha valaki Jézusnak szenteli oda az életét, abban a Mester tekintélye jelenik meg, és az érvényesül is. A Mester erejével tud szolgálni, és Isten adja a hatalmat is.

Ha valaki Jézustól függő életet él, azt Isten függetleníti az emberektől. Jön a világ vége - mondta az említett asszony. Megleszünk, mi a világ nélkül - válaszolta a lelkész, mert megvolt a saját belső világa.

Akinek Jézussal megvan a saját belső élete és világa, az tudja magát függetleníteni a világtól. Hallotok majd háborúkat, és háborúk hírét, de ez még nem a vég - mondja Jézus. Ez a vajúdás kezdete. Mondhatom így is, az ötperces, tízperces fájások kezdete. Majd ez után jön a szülés. Elég borzasztó ez is, a fájások, a háborúk híre, meg a háborúk maguk, de ez még csak a vajúdás kezdete. Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy függetlenek vagyunk-e mindattól bizonyos értelemben nyilván nem tudunk azok lenni, mert érint minket az olajár, a kenyér meg a gáz ára. De belsőleg, lelki értelemben nincs ott az a független világ, a világtól független világ, amelynek az ura, a középpontja az Isten dicsősége, maga Jézus, akkor biztos, hogy koldusszegény emberek vagyunk akkor is, hogyha nagyon jó körülmények között élünk. Az Istentől függő élet függetlenít az emberek véleményétől, akaratától, elvárásától vagy éppen követelésétől. Szabad az ember.

Valaki azért nem vállalt el egy munkát, mert ott vasárnap is dolgozni kellett, és ő nem hajlandó vasárnap dolgozni. Abban az összefüggésben ez érthető volt. Természetesen egy orvos nem mondhatja azt, hogy én nem vagyok hajlandó vasárnap segíteni. Nyilván nem erről van szó, de ennél az embernél ez egy tipikus, olyan helyzet volt, amikor csupán azért, mert a munkaadójának ez volt a fixa ideája, hogy nem lehet kihagyni egy napot sem. Inkább nem vállalta, és utána legalább negyven százalékkal kevesebb fizetést kapott egy másik munkahelyen. Egyszerűbb - és mondhatom így primitívebb - munkát kellett végeznie, de megmaradt az a függetlensége és szabadsága, amit ő semmiért nem volt hajlandó odaadni. Vagy ha emlékszünk a Tűzszekerek című film egyik főszereplőjére, aki megmondta őfelségének is, hogy márpedig és vasárnap nem futok. Ha tetszik, tegyék át akár a versenyt hétköznapra, de vasárnap nem futok, mert az Isten napja, és ő világosan beszél: szenteld meg. Vasárnap nem futok. Inkább el sem indulok azon a versenyen. S akármit próbáltak vele tenni, kitartott a véleménye mellett. Tudjuk, aztán találtak egy köztes megoldást, ami mindenkinek jó volt, és a végén általában kiderül, hogy mindig van valami köztes megoldás. Az Istennél biztos, hogy van.

Belülről függetlenek vagyunk ettől a világtól, mert Krisztus az életünk középpontja, vagy pedig nem.

Aki igent tud mondani a Lélek vezetésére, az a kísértés órájában nemet tud mondani mindarra, ami Istentől elszakítaná és elválasztaná. Aki igent tud mondani az Isten vezetésére, a Szentírás szavára, a törvényre, Isten igéjére, az független mindattól, ami ennek a megszegésére akarja rávenni. Az szabad ember igazán. Szabadon tud szeretni, amikor gyűlölnek. Szabad az ellenségei szeretetére, és ez nem könnyű dolog. Szabad arra, hogy lemondjon, ami annyira kiment a divatból még hívő körökben is. A lemondás valami borzasztó dolog, hogy nem szerzem meg, amit megszerezhetek. Tényleg mindent meg kell szerezni, amihez hozzájuthatunk, és amit megszerezhetünk?

Még az idegenforgalomból, amikor ott dolgoztam, mint üzletkötő, a mai napig előttem van egy kép: Első magyar csoport a Jugoszláv tengerparton, svédasztal, sose láttak ilyet. Elő a nejlonzacskókat, pakoltak. Akkor kedvesen odajött az egyik felügyelő az étteremben: tessék már szólni, hogy nem erre van. Mondta az egyik a másiknak, hogy nem kell egész nap venni semmit, van itt annyi minden az asztalon. Megszerezni, amit meg lehet. De ne nevessünk nagyon, és ne ítéljük el őket nagyon. Mi legfeljebb nem a svédasztalnál csináljuk ugyanezt. Más vonatkozásban. Egy lehetőséget se hagyok ki - ahogy ezt szokták mondani, mert azt ki kell használni bármi áron. Böjtös időben a lemondásnak különleges szerepe és jelentősége lehet.

A Jelenések könyve 3, 8-ban azt olvassuk: "Íme, adtam eléd nyitott ajtót, amit senki be nem zárhat." Ezt Jézus mondja az övéinek. Azt mondja, ha én egyszer kinyitok előtted egy ajtót, mert te figyelsz az én vezetésemre, akkor azt senki nem fogja tudni bezárni. Nem hogy nem zárhatja be, nem tudja. Én nyitom ki, és én zárom be. Ebbe nem kontárkodhat bele senki más. Így folytatta: "Bár kevés erőd van, mégis megtartottad beszédemet, és nem tagadtad meg nevemet."

Ha valakinek Jézus nyit ki egy ajtót, akkor az nyitva marad. Egészen addig, amíg Ő be nem megy oda, és el nem végzi, amit kell. Ahova Ő küldött, ott az ajtók is kinyílnak, a nehézségek megoldódnak, vagy megmaradnak, de kapunk hozzá erőt. Nem csak az a megoldás, hogy Isten elveszi a nehézségeket. Az is megoldás, hogy benne hagy, s megadja hozzá az üzemanyagot. Az is megoldás, hogy át kell rágnia magát az autónak a hegyen, ha teletöltik előtte a tankot, és akkor át tud menni. Nem üres tankkal hajszolják az autót az autóversenyzők, hanem teli tankkal. Isten feltankol minket mennyei, lelki erőkkel, hogyha olyan helyzetbe kerülünk.

Mit tettek a tanítványok azután, hogy látták mindezt a megdicsőülés hegyén? Először is felejthetetlen benyomást tett rájuk mindaz, amit ott láttak Jézus mellett. Aztán kiderül ez is a felolvasott részből, hogy jól érezték magukat a hegyen. Ez nem baj. Közel voltak Jézushoz. Csak ők hárman voltak. Van ilyen is. Nem volt ott senki más. Mindazt, amit láttak és hallottak, az kinyitotta a szívüket Jézus felé. Megteltek mennyei erőkkel, hálával, örömmel, békességgel. Nem érezték a saját erőtlenségüket. Nem volt ott a világ bűne, és főleg a világ csábítása. Nem voltak ott a farizeusok, akikkel annyi vitájuk és küzdelmük volt, akik olyan sokat bántották Jézust. Szóval, jól érezték magukat, és ezért Péter ki is mondja. Ő mindig őszinte volt. Olyan hebrencs természetű, de nagyon őszinte. Azt mondja: "Mester, jó nekünk itt lenni" Maradunk. Építünk három sátrat: Neked, Illésnek, Mózesnek, mi meg elalszunk majd valahogy, de eszük ágában nincs innen elmenni. Itt vagy nekünk. Látjuk Illést és Mózest. Megérthetjük az összefüggéseket. Mester, maradunk. Építünk sátrakat és maradunk. Semmi más nem számít. Nem eresztünk el többé. Megfogtuk az alkalmat. Megállítjuk az időt. Mai fogalmakkal: Merevítjük a képet. Megáll a kép, nem fut tovább a filmszalag. Az a legkedvesebb pillanat. Arról külön lenyomatokat, fényképeket készít az ember. Ez nem baj. A tanítványok pont ezt akarják. Állítsuk meg az időt. Itt, most megállunk. Ez olyan pillanat, ami után nem akarunk továbbmenni. Semmi más nem számít, csak mi maradjunk együtt.

Talán Péter félhetett, hogyha eltűnik Illés és Mózes, ha nincs tovább ott a mennyei dicsőség, akkor eltűnik az áldás is. Majd a végén látjuk, hogy egyáltalán nem így történt.

Örökké abban a légkörben akartak élni, ami ott volt, és nem értette meg Péter, hogy ez nem lehetséges. Ő a lehetetlent akarta lehetségessé tenni. Ez pedig nem megy. Ebben a helyzetben nem ment.

Hányszor mondják el ide jövők is, hogy itt maradni a templomban. Itt olyan jó. Eljövünk, ki se akarok menni. Nem bírom azt, ami az életben történik. Itt minden olyan tiszta, békés és csendes. Sokszor mi sem akarunk továbbmenni, tovább küzdeni. Elég volt a sártaposásból, a mocskolódásból, a dobálózásból, mindabból a szennyből, ami ömlik ránk. Tényleg időnként jogos is, hogy elegünk van belőle. Sokszor saját magunkból is - ezt ritkábban mondjuk.

Jézus küld, mi meg sátrat akarunk építeni. Nem így van? Ahogy a tanítványok. Jézus azt mondja, hogy menj, mi meg azt mondjuk, hogy dehogy megyek, olyan jó nekem itt. Itt vannak a testvérek, ők ritkán bántanak. Néha ők is, de megbocsátunk egymásnak, szeretjük egymást. Olyan jó itt lenni a gyülekezet közösségében. Maradunk. Ki se megyünk, Csütörtöktől csütörtökig, vasárnaptól vasárnapig. Megőrizni mindazt, amit kaptunk.

Hányszor kísért minket is az, hogy kimaradni mindabból, ami odakint van. Megőrizni a belső egységünket Istennel. Ezt a csendes, nyugodt létet, amiben vagyunk. Megállni vele, kisajátítani magunknak, és nem engedni el többé.

Péter azonban valamit elfelejtett. Jézust várta kint a küldetése. Vártak rá a többiek a tanítványok közül, akik ott a hegy alatt képtelenek voltak azt az ördöngös, megszállott gyermeket meggyógyítani. Nem úgy tették, ahogy kellett volna. Ott vádolják őket a farizeusok és az írástudók, és ha Jézus nem megy, úgy marad minden. Várták azok, akik gyógyulásra vártak. Akik szerettek volna a kérdéseikre választ kapni. Nem látták azt Péterék, hogy Jézusra vár a világ. Ezért jött, a kereszthalálért jött.

Mit mond Jézus: "Atyám, nem azt akarom, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." Péter, mint már annyiszor, most is csak magára gondol. Hányszor hangzik el hívő szájból is a következő mondat: Jöhetne már Jézus igazán. Megérett ez a gonosz világ a pusztulásra. De jó, hogy Isten nem hallgatja meg. Akkor is elhangzott nyilván, amikor azok, akik közülünk már keresztyének, még nem voltak azok. Ha akkor meghallgatta volna Jézus, amit más mondott így, mikor még nem voltunk hívők. Akkor sohasem ismerjük meg Jézust, és a kárhozatba hullunk. De jó, hogy nem hallgatja meg az Isten az ilyen meggondolatlan beszédet, szöveget.

Bizonyos, hogy a megdicsőülés élmény előre vitte a három tanítvány hitét. Ők szerették volna megragadni, lehozni maguknak az Istent. De nem mi ragadjuk meg az Istent, hanem Isten ragadhat meg minket, ha engedjük és akarjuk. Isten nem birtokolható. Nem lehet sehol ott tartani. Nem lehet itt sem itt tartani. Nem itt lakik az Isten. Amikor becsukjuk az ajtókat nem itt alszik az Isten valahol a templom egyik sarkában, mint ahogy ezt a gyerekek kérdezték, hogy hol szokott megágyazni, és hol alszik az Isten. Isten nem itt lakik. Ez nem a lakása. Ez ideiglenes tartózkodási helye. Sátor - lehet ezt is mondani. Amíg hangzik az igehirdetés, itt van. Aztán elmegy azokkal, azokban, akik benne hisznek, vele élnek, és már otthont, lakozást vehetett bennük. Nem mi ragadjuk meg Isten Lelkét, hanem Isten Lelke tölti be a hívő ember szívét.

Gondoljuk csak végig! Ha Jézus fenn marad a hegyen, akkor nem maradhat fenn a golgotai kereszten. Ha Jézus ott marad a megdicsőülés hegyén, akkor nem megy Jeruzsálembe. Nem adja oda a szent és tiszta életét áldozatul. Akkor nem áll a kereszt. Jézusé biztos, hogy nem állt volna. És mi a bűneinkben és a bűnünkben halunk meg. Akkor mi nem is ülhetnénk itt, ha Ő nem hal meg a golgotai kereszten.

Az emberek sokszor okoskodnak, s közben nagy butaságokat mondanak. Péterről azt olvassuk tehát, hogy ezt mondta: "Építsünk itt három sátrat." Így folytatódik tovább a szövegben: "Mert nem tudta, hogy mit mondjon, ugyanis annyira megrettent." Azért mondott valamit, ami talán jól esett Jézusnak legalábbis az ő gondolata szerint. Talán olyasmit mond Péter, amit egyébként józanabbul sosem mondott volna. Péter a szeretetét akarta talán kifejezni, de elfelejtette azt, amit Jézus az Isten országáról mondott korábban.

A Szentírás azt tanítja, hogy az ember újra és újra megpróbálja az örökkévalót levonni a maga hatáskörébe. Az örökkévalót múlandóvá tenni így, az istenit emberivé tenni. A szent dolgokat profánná, hétköznapivá. A keresztyén hitet beszorítani szervezett organizációs keretek közé, az egyház keretei közé. Pedig mindez csak akkor és úgy létezik, ha valakiben létezhet, ha valakiben él az élő, feltámadott Jézus, és ők már ketten vagy hárman vannak, ott ott van az egyház, Jézus Krisztus teste.

Emberi indulat az, hogy az örökkévaló dolgokat az idő keretei közé szorítsuk. Pontosan úgy, ahogy nem érdekli a legtöbb embert, hogy lesz-e tiszta víz és tiszta levegő, fűtőanyag, amit eltüzelhet tíz év múlva, csak most. Most legyen mindenből elég, még több is. Jusson a szemétbe, és az, hogy mi lesz a következő generációnak, hogy annak építsünk, ahogy tették az őseink egészen addig, amíg negyvenöt után nem történt itt, ami történt. Erre nem gondol senki globálisan. Legfeljebb globalizációval, de ez teljesen másról szól, semmiképpen nem a jövőnek, és a jövő generációnak. Carpe diem! Élvezd a napot! Amit ma elfogyaszthatsz, azt ne halaszd holnapra.

Az Isten dolgainak emberi sátrat építeni - sokszor ilyen az ember. Lehozni az Istent, s akkor majd azt teszünk vele, amit mi jónak látunk. Így nem lehet a mennyei javakat megőrizni. Mondhatom így is, hogy olyan ez, mint a manna. Egy napra való. Megromlik. Nem lehet harácsolni, összegyűjteni, ráülni, tartogatni, nem adni tovább. A lényege az egésznek az, hogy sokakat, másokat az igazságra, Krisztushoz vezetni.

Ami mennyei, az soha nem marad földi sátorban. Isten Lelke sem marad az emberben vég nélkül. Sőt, a hívő ember pont ezért nem marad a testében örökké. Nem marad a testében örökké.

Le kell vetni azt, ami múlandó, hogy megkaphassuk azt, ami igazán örökkévaló. Isten olyan, mint a jó szülő. Mielőtt lefekteti a gyerekét, levetkőzteti, és ráadja az éjszakai holmit. Mielőtt elvisz innen az Isten, sokszor sok mindent kivesz a kezünkből. Ő tudja, hogy nincs rá szükségünk. Elveszi az ideig-óráig valót, a földit, hogy kezünkbe, lényünkbe adhassa a mennyeit, az örökkévalót. Sőt, mi magunkat átvihessen az örökkévalóságba.

Mi az utolsó? Jézus azt mondja: Nem lehet itt maradni, menjetek le a hegyről. Vissza oda, ahonnan jöttetek. Vigyétek, amit láttatok. Itt ugyan még azt mondja, hogy ne mondjátok el senkinek. De ezt csak azért mondta Jézus, mert nem jött még el az Ő órája, hogy az nyilvánvalóvá váljék, hogy mi az Ő küldetése. Aztán később már elmondhatták a kereszthalálról szóló hírt.

Azt mondja a tanítványoknak, hogy vigyétek belül a szívetekben az Isten országáról szóló örömhírt. Azoknak, akik azt sem tudják, hogy ez létezik. Vigyétek az evangéliumot abba a világba, amely most is gyilkolni készül, amely most is marakodik, ahonnan a háborúk meg a háborúk híre jön, amely nem sejti, hogy pontosan úgy van, mint Noé napjaiban. Esznek, isznak, házasodnak, háborúznak, és nem sejtettek semmit. Nem sejtettek semmit. Pedig tudhatnák a Szentírásból az emberek, hogy mi következik, de a legtöbben egyáltalán nem akarják tudni. Azt akarják tenni, amit ők akarnak. Negligálják, félreteszik, nem vesznek tudomást Isten igéjéről.

Körülnéz Péter, János és Jakab. Mennek lefelé a hegyről. Nincs ott Illés, nincs ott Mózes, nincs ott a mennyei dicsőség és fényesség. Minden eltűnt, és mindenki eltűnt.

Mit olvasunk? Nem láttak mást a hegyen, csak Jézust egyedül. Jézust egyedül. Mit akar ezzel mondani Isten? Azt, hogy elég ez. Elég Jézus egyedül. Nem kell más vallás. Nem kell kiegészített Biblia. Nem kell semmi más, csak Jézus egyedül. Ő megvan-e bennünk? - ez az igazi kérdés. Jézus egyedül. Nem Jézus és még valaki: szentek, társmegváltó. Nem a Szentírás és még valami. Nem a hit és még valami, például a jócselekedetek. Jézus egyedül. Nem láttak mást, csak Jézust egyedül.

Maradhatott volna a három tanítvány a hegyen, de Jézus nélkül egyedül. Nem jobb így? Jézussal, egyedül. Jézus nélkül sötétségben, a dicsőség fénye nélkül. Világosságban Jézussal.


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked azt, hogy nincsen még végünk. Köszönjük, hogy nem itt dúl ez a háború, az esztelen öldöklés. Kérünk arra Urunk, hogy taníts minket jól látni mindazt, ami ebben a világban történik.

Adjál nekünk mennyei, örökkévaló látást, hogy megértsük, amit ez a világ üzen nekünk, hogy el tudjuk aztán mondani válaszként azt, amit te üzensz ennek a világnak rajtunk keresztül.

Kérünk, segíts nekünk, hogy a magunk hegyéről lemenjünk, vigyük a jó hírt a hegy alatt élő embereknek, akik olyan nagy nyomorúságban vannak nálad nélkül, akik a legtöbben sosem hallottak még rólad, és akik az Isten nélkül a haláltól való félelemben, rettegésben, kiszolgáltatott helyzetben élnek világosság nélkül.

Köszönjük, Urunk, hogy te azt mondtad, akik sokakat az igazságra vezetnek, fénylenek, mint a csillagok örökkön örökké.

Köszönjük, Urunk, hogy még küldesz, hogy van küldetésünk, hogy vihetjük a jó hírt másoknak, mindenkinek. Köszönjük, hogy időnként megállhatunk itt előtted, együtt lehetünk veled, sőt egyek lehetünk veled. S aztán kapva mennyei, örökkévaló erőt, szolgálhatunk tovább.

Urunk, teremts bennünk ilyen külön belső világot, aminek te vagy a középpontjában. Köszönjük, hogy itt függetlenek lehetünk mindattól, ami mást megnyomorít, tönkre tesz, megaláz. S köszönjük azt is, Urunk, hogyha időnként megaláznak minket is, talán pont azért, mert hiszünk benned. Köszönjük, hogy aki hisz benned, annak minden a javát szolgálja.

Így kérünk, Urunk, hogy erősíts, bátoríts, vigasztalj minket, s aztán küldjél le a hegy alá, oda, ahova te jónak látod.

Ámen.