PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. március 16.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


3. ELHAGYJA ...


Alapige:1Móz 2,24

Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, köszönjük ezt a csendes vasárnap reggelt. Köszönjük, hogy békesség vesz körül minket. Köszönjük, hogy te hívtál ide a hívők közösségébe a te színed elé. Köszönjük, hogy tőled várhatunk útmutatást, eligazítást, tanácsot.

Olyan nagyon rád szorulunk mindnyájan, Atyánk. Oly nagy az erőtlenségünk, olyan sokféle bizonytalanság van bennünk. Olyan hamar elveszítjük, amit tőled kaptunk, vagy elherdáljuk a tőled kapott értékeinket. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, engedj közel most magadhoz bennünket. Áldott orvos, Jézus Krisztus, neked ma is van hatalmad gyógyítani mindenféle erőtlenséget és nyomorúságot. Engedd tapasztalnunk a magunk életében ezt a gyógyító hatalmadat és szeretetedet.

Kérünk, hogy adj a kételyeink helyére bizonyosságot, növeljed hitünket. Dicsőíteni akarunk téged azzal, hogy bízunk benned. Semmiképpen nem akarjuk kétségbe vonni kijelentett igazságaidat. Szeretnénk emlékezni meg nem érdemelt szereteted sok-sok bizonyságára.

Kérünk, hajolj utánunk, emelj ki minket abból az állapotból, ahol most vagyunk, és a te gyógyító, megváltó, újjáteremtő erőiddel formálj minket olyanokká, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus.

Köszönjük, hogy ismersz és szeretsz. Köszönjük, hogy tőled várhatunk és kérhetünk alázatosan most is mindent, amire szükségünk van.

Ámen.


Igehirdetés

Két héttel ezelőtt arról volt szó, hogy mit tanít a Szentírás a házasság alapjairól. Láttuk egyrészt azt, hogy Isten készített hozzá illő segítőtársat Ádámnak, de Ádámnak kellett megszólítania és néven neveznie Évát. Másrészt láttuk, hogy Isten egymás mellé rendelte a házastársakat. Nem uralkodhat egyik sem a másikon, de Istentől kapott sajátos férfi, illetve női adottságaikkal sajátos funkciókat, feladatokat kell betölteniük, elvégezniük.

Az alapozza meg tehát jól a házasságát, aki Istentől kéri és fogadja el a társát, és utána Istentől kapott hivatása magaslatán állva, a tőle kapott sajátos adottságokkal a tőle kapott sajátos feladatokat végzi el. A múltkori képpel élve, hogyha a férfi valóban feje a házasságnak és a családnak, az asszony pedig igazán szíve. Nincs értékkülönbség a kettő és a kétféle szolgálat között, de jó, ha nem egymás helyett akarják elvégezni, és ha nem marad ki egyik sem a közösségből.

Ha az alapok megvannak, akkor rakni kell a falakat, és előbb-utóbb tető alá kell hozni az épületet. Ma a falakról lesz szó. Ebben az igében, amit olvastunk, három egymást követő, sorrendben fel nem cserélhető lépést említ Isten. "A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté." Olyan fontos isteni rendelkezés ez, hogy háromszor is előfordul a Bibliában. Jézus is idézi ezt a mondatot, amikor a házasságról tanít (Mt 19), és Pál apostol is említi így szó szerint, amikor a házasság titkát próbálja megvilágítani (Ef 5).

Ma csak az elsővel foglalkozzunk: Mit jelent az, hogy a "férfi elhagyja apját és anyját"?

Abban az időben úgy történt a házasságkötés, hogy a menyasszony minden ingóságával átköltözött a vőlegény, vagyis a férje házába és családja közé. Attól kezdve nem az apjának, hanem a férjének a fennhatósága és egyben a védelme, gondoskodása alatt állott. És ez az átköltözés az egész nagy közösség szeme láttára történt. Tanúi voltak annak, hogy két ember attól a naptól kezdve összetartozott, és hogy pontosan az a két ember tartozik össze mindaddig, amíg mind a ketten élnek.

Több fontos igazság is kiábrázolódik ebben az egyszerű tényben. Először is az, hogy a házasság soha nem volt magánügy, hanem a közösségre tartozó nagy esemény. Az egész nagy család, vagy a települések kialakulásával az egész falu szeme láttára történt ez az átköltözés. Olyan mértékű változás a házasságkötés, ami mindkét ember életében messze ható következményekkel jár, és ami mindkettőjükre nagy felelősséget ró. És ha ennek a felelősségnek nem tesznek eleget, akkor ez az egész közösségre nézve káros lehet - lásd, hogyan mérgezi meg az egész társadalmat ma az az összevisszaság és sokféle hűtlenség, ami a házasságokban van -, és éppen ezért a közösség is felelősségre vonhatja azokat, akik nem felelősen kötöttek házasságot.

Ennek a bizonyos átköltözésnek a mai megfelelője a polgári házasságkötés. Mert nemcsak a szerelmesének fülébe súgva kell valakinek közölnie, hogy együtt szeretné eltölteni vele az életét, és nemcsak a szüleitől kell kellő tisztelettel megkérni a kezét, hanem a hatóság előtt is ki kell jelentenie felelősségének teljes tudatában, hogy a világon élő több mint hatmilliárd ember közül ez az egy az, akivel attól az órától kezdve ők összetartoznak. Ennek sokféle jogi, gazdasági, emberi következménye van. Ezért hat ki az egész közösségre, ezért kell ennek a közösség tudtával és tanúskodása mellett végbemennie. Ebből is látszik, hogy sokkal komolyabb és felelősségteljesebb vállalkozás a házasság és a házasságkötés, mint ahogy azt sokan gondolják.

A másik, ami kitűnik ebből az egyszerű képből, amiről itt szó volt, hogy a házasság minden korábbi kapcsolatot átminősít. Az esküvőjétől kezdve másként viszonyul az ember a barátaihoz, kollegáihoz, az édestestvéreihez, és - amint olvastuk - a szüleihez is. Egy új egység jött létre, és ez az egység csak akkor működik jól, ha totális és kizárólagos. Totális - vagyis az élet minden területén érvényesülnie kell, kizárólagos - mert olyan közösségre senki mással nem léphet az ember, mint a házastársával. Ez lett a legfontosabb kapcsolat az életében. A házastársa a hozzá legközelebb álló másik ember. A házastársa pedig jó esetben barátja is, bajtársa is, - ha hívő emberek: lelki testvére is.

Ez nem azt jelenti, hogy attól kezdve nem ápolja a barátságot, nem törődik a kollegákkal, közömbös lesz a testvérei vagy a szüleivel szemben. Egyáltalán nem. De az biztos, hogy a legbensőbb dolgait egy fiatalasszony nem a barátnőjével fogja megbeszélni. Ha pedig igen, és vele olyanokat is megbeszél, amiről a férje nem tud, az a Biblia szerint már házasságtörés. Ez hajszálrepedés ezen a közösségen, aminek pedig totálisnak és kizárólagosnak kell lennie.

Azért kell annak lennie, mert az élő Isten és az Ő szövetséges népe közti szövetséget, közösséget tükrözi, és ez a szövetség Isten részéről mindig totális és kizárólagos.

Itt érkezünk meg a harmadik megfigyeléshez, amiről részletesebben szeretnék szólni, hogy külön kiemeli Isten, milyen mélyrehatóan megváltozik a házas ember kapcsolata a szüleivel. Elhagyja ... ilyen radikális kifejezést olvasunk itt. Elhagyja a férfi apját és anyját. Ebben az a meglepő, hogy a férfinek, a férjnek mondja ezt Isten. Nem a menyasszonynak, aki szegény kénytelen volt elhagyni apját és anyját, mert át kellett költöznie az akkori szokások szerint a férjének a családjához, hanem aki otthon marad, annak parancsolja, hogy el kell hagynod apádat és anyádat, ragaszkodnod a feleségedhez, és csak így lesznek igazán ketten egy testté.

Olyan fontos bibliai szempont ez, hogy akkor is nagyító alá kell tennünk, ha esetleg vannak közöttünk, akiket ez közvetlenül most nem érint. (Majd meglátjuk, hogy közvetve érint mindnyájunkat.)

Sok házaspár szenved amiatt, és igen sok házasság megy tönkre amiatt, hogy Istennek ezt a világos rendelkezését nem veszik komolyan sem a szülők, sem a fiatal házasok. Különösen a fiús anyákat fenyegeti a veszély, kivált, ha egyetlen fiúk nősült meg, hogy nem akarják elengedni. De a leányos anyák is arra törekszenek, hogy mintha nem történt volna házasságkötés, továbbra is úgy igazgassák a lányuk háztartását, gazdálkodását, egész életét, mint az esküvő előtt. Még a hálószobai eseményekről is szeretnének pontosan értesülni, és kényesen vigyáznak arra, hogy az uralmuk ne szenvedjen csorbát, és változatlanul ők uralkodjanak a házasságban s majd a kis családban, és ne a vejük, akinek Isten ezt a feladatot adta.

Márpedig Istennek e világos rendelkezése ellen vétkezni, még ha a szeretetre hivatkozik is valaki, bűn, és ennek a bűnnek sajnos megvannak a szomorú következményei. Meg kell tanulnunk Isten igéjének engedelmeskedve elengedni a szüleinket, a szülőknek pedig teljesen szabadon engedni a gyermekeiket. S megint mondom, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük többé egymást, hanem azt jelenti, hogy másként szeretjük egymást. Egyszerűen azért, mert a szülő-gyerek kapcsolat elé került egy olyan új kapcsolat, amit a Biblia a legfontosabb emberi közösségnek nevez, és ez a házasság. A szülő-gyerek kapcsolat ideiglenes, a házasság halálig szóló. Isten külön kiemeli az összes emberi kapcsolat közül a házasságot, mert ebben tükröződik az Ő szövetsége a benne hívőkkel. Ezért másként szeretjük egymást a házasságkötés után. Mást jelent tisztelni a szüleinket (tisztelni kell), és más jelent szeretni a gyermekeket.

Hadd mondjak erre néhány szép példát és néhány elrettentőt.

Az egyik szép példát egy idős, bölcs lelkipásztortól hallottam. Nevezzük most őt Nagy Jánosnak. Szerette az özvegy édesanyját. Annyira szerette, hogy az esküvője napján is bement a mama szobájába és megkérdezte tőle: ugye tudja édesanyám, hogy mennyire szeretem. Tudom, édes fiam. Akkor szeretnék ma mondani valamit. Én továbbra is szeretni fogom, de mától kezdve ebben a házban két Nagy Jánosné fog élni, és én mindig az ifjabbik mellett fogok állni. Akkor is, ha nem neki lesz igaza.

Anyuka sírdogált egy darabig, elgyászolta egyetlen fiát, akit íme ilyen kegyetlenül elrabolt egy jöttment fehérnép, de aztán tapasztalnia kellett, hogy igaz, amit mondott a gyerek. Valóban szereti. Nem töltött ugyan annyi időt nála, mint korábban, és nem számolt be neki mindenről, de sok mindenről beszámolt, és sokféleképpen éreztették, hogy fontos nekik, hálásak neki, tisztelik és szeretik. Az ifjú feleség is megpróbálta a nénit anyjaként szeretni. S egyszer az anya egy látogatónak ezt mondta: tudod milyen jól jártam, hogy megnősült a fiam: azóta ketten szeretnek.

Így is lehet ezt tenni, de ehhez egyszer kellett egy kemény mondat. Az, hogy mától kezdve a feleségem is itt lesz, és én vele tartozom össze és nem anyukával. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük, azt jelenti, hogy ketten szeretjük. Esetleg azt, hogy kétszeresen szeretjük.

Létrejött egy új egység, és ez az egység funkcionál a továbbiakban. Ezt egyszer keményen meg kellett mondani. Ez a fiatalember nem őrlődött két malomkő között, mint ahogy sok, kevésbé bátor fiatalember, és amikor az anyukánál ül, az szidja az ifjú feleséget, amikor otthon van, a feleség panaszkodik az illető anyukájára, és ebben tönkre lehet menni. Egyszer meg kellett mondani, hogy minden megváltozott, csak az nem, hogy szeretjük anyukát, de másként.

Ezt neki ki kellett mondani, a néninek pedig szintén el kellett őt engednie, hogy könnyű legyen szeretni. Meg lehet könnyíteni azt, hogy valakit szeressenek, és lehet folyamatosan nehezíteni.

Most nem sorolom el, milyen sok tragédiának vagyok tehetetlen szemlélője amiatt, hogy ezt a határozott isteni parancsot nem veszik idejében komolyan az emberek. Nem kell, hogy a szülőknek kulcsuk legyen a fiatalok lakásához, ha csak ők nem kérik tisztelettel és nem adnak. Nem kell, hogy ott üljenek, hogyha nem hívták őket oda. Nem kell a fiatalok távollétében terepszemlét tartaniuk. Másik egység, más vállalat, más vállalatvezetője van, a férfi, akit Isten ezzel bízott meg. Ebbe nem szabad belerontani, mert ezzel valóban Isten ellen való bűnt követ el az ember.

Az ifjú férj ne az anyukához menjen először, amikor munkából hazajön. Ne az ő főztjével lakjék jól, amikor a felesége várja otthon. Ennek egészen evidensnek kell lennie. Valamint annak is, hogy az iskolából hazatérő unokák ne a nagymamához menjenek először, hacsak nem így szól a családi egyezség, és nem ez a nagy segítség a nagyszülők részéről. Ne ott tömjék meg őket édességekkel, hogy aztán főzeléket soha életükben ne egyenek otthon. Ne ott lehessen nézni akármit a tv-ben és mérgezni a kicsi lelküket mindenféle kontroll és ellensúlyozás nélkül, mert ezzel sokat ártanak a kicsiknek is, a szüleiknek is, meg keresztben-kasul mindannyiuk kapcsolatának.

Hallottam egyszer egy borzasztó mondatot. Isten őrizzen meg ennek még a közelétől is bennünket. Azt mondta valaki: Értek hozzá, hogyan kell megvennem az unokáim szeretetét, hogy jobban szeressenek engem, mint az anyjukat. Milyen gondolkozás ez? Egyáltalán miféle üzletelés ez családon belül? Tisztában van, aki így gondolkozik, hogy milyen nagy árat kell ezért a többieknek fizetniük? Elhagyja ... - azt mondja a Szentírás, a szülő meg elengedi, akármilyen nehezére is esik, ha Isten igéje szerint akar élni.

Egyébként is rendkívül egyenlőtlen harc - egyáltalán ha van ilyen harc, az már borzasztó. Egyenlőtlen küzdelemben maradnak felül így a nagyszülők, mert minden hálátlan feladatot viszont a szülőnek kell elvégeznie. Nagymamánál mindent szabad, de a leckét otthon kell megírni, a tv elől otthon kell felállni, a fürdést otthon ellenőrzik, ágyba otthon parancsolják, a testvérek közti viszályban a szülőnek kell igazságot tennie. Minden hálátlan feladatot nem a nagyszülők, hanem a szülők kell, hogy elvégezzenek, és ez így is van rendjén. Csak akkor ebben támogassák őket, ha tudják az idősebbek, és ne nehezítsék ezt a feladatot.

Nagyon sokszor rászorulnak a fiatal szülők a nagyszülők segítségére. Ilyen nyomorult lakáskörülmények között, amiben élünk, ilyen szerény fizetésekkel, meg ha összejönnek a betegségek, ó, de nagy ajándék, ha van egy szeretetteljes, kedves nagymama, nagypapa, aki segít, és úgy segít, ahogy senki más nem tudna. Csakhogy éppen ilyenkor kell tudni azt, hogy neki már úgy kell segítenie, mint aki komolyan vette, hogy elhagyta őt a gyermeke, és a házastársához kapcsolódik. Nem szabad ezért a segítségért benyújtani a számlát.

Tehát ha hazavitte a kicsiket az óvodából, akkor ne telepedjen rá a családra, hanem csendesen hagyja őket magukra akkor is, ha esetleg egyedül kell már hazamennie, és nem várja otthon az idős párja. Akkor is örüljön annak, hogy legalább azt a rövid esti időt együtt töltse a kis család, és mindenki a maga szerepében a maga feladatát tudja végezni, és ne telepedjen rájuk egy ellenőr, aki akarata ellenére is úgy van ott jelen sokszor. Mert ha arra vágyik valaki, hogy a segítség fejében benyújtja a számlát, és uralkodni is akar azokon, akiknek segített, akkor nem tudja, milyen nagy árat követel, és ez szinte mindig a házasság lassú megromlásához vezet.

Ezért kell világosan látnunk, mik a cselekedeteink indítékai. Mi a motiváció. Szeretetből segít valaki, vagy számításból. Lásd az előbb idézett szörnyű mondatot: tudom, hogyan kell megvenni az unokák szeretetét. Szolgálni akar, vagy uralkodni? Adni akar valóban, vagy kapni? Azt akarja, hogy boldogok legyenek a fiatalok, vagy ő akar boldog lenni és kiélni bizonyos ambíciókat? Ezekre a kérdésekre kíméletlenül válaszolnunk kell.

Röviden szólva: aki azt akarja, hogy boldogok legyenek a fiatalok, az hagyja magukra őket. Akkor is, ha több mindent el fognak rontani, akkor is, ha sok mindent másként csinálnak, mint ahogy a szüleik csinálnák. Lehet, hogy jobban fogják csinálni. Még ez is előfordulhat. Ha meg nem, akkor a maguk kárán majd tanulnak. Segíteni azt jelenti, hogy ameddig szükség van rám, ott vagyok, s utána csendesen elmegyek. Mint az irgalmas samaritánus. Ő megállt a bajba jutott ember mellett úgy is, hogy nem kérték. Áldozatot hozott érte, mert a bor és olaj a legdrágább áru volt abban az időben. Még a fogadósnak is fizetett, hogy legyen gondja rá, de nem akaszkodott a nyakába. Nem nyújtott be neki semmiféle számlát. Amiben segíthetett, elvégezte, s utána eltűnt.

Ismerek egy ilyen nagymamát, biztos, hogy van több is, legyen áldott ezért Isten. Ő mindig megjelenik, különösen finom érzékkel, ha baj van, vagy ha szükség van rá. Mosolyogva elvégzi, amit tud, s utána olyan csendesen, ahogy jött, eltűnik. Lánya, veje, unokái rajongnak érte. És sokszor meghívják olyankor is, amikor nincs baj és nincs szükség rá, mert örülnek, hogy együtt lehetnek vele. Más nagyszülők meg keserű szemrehányást tesznek azért, hogy nem kapják meg, amire vágynak.

Ezt kell komolyan vennünk, amit a Szentírás tanít, hogy a házasság az új egység. És olyan egység, ami sérülékeny. Különösen egy ilyen bolond világban, amiben mi élünk. Naponta támadások érik, éppen ezért naponta erősíteni, mélyíteni, tisztítani, ápolni kell, és nem rombolni, akár még családon belülről is.

Tudom, hogy ezek kemény szavak, de a Biblia nekünk azt tanítja, hogy a szeretet sokszor kemény, főleg a saját önzésünkkel szemben kemény. Mert a szülői önzés és értetlenség, vagy a gyermeki gyengeség és határozatlanság sok kárt tehet a házasságokban. Az igazi szeretet mindig a másikat az ő szabadságában szereti. Aki magához akarja láncolni a másikat, az nem szeret, hanem önző.

Legyen áldott Isten, hogy nemcsak olyan nagyszülők, család idős tagjai vannak, akik nem veszik figyelembe az igének ezt a mondanivalóját, és sok rosszat okoznak. Vannak hűséges, valóban másokat szerető, csendesen szolgáló, áldott öregek is. Legyen áldott Isten értük! Nem szabad visszaélni a szeretetükkel és sokszor erejükön felül vállalt szolgálatukkal, hanem szeretni, tisztelni kell őket, nekik hálásnak lenni, és róluk gondoskodni.

Most a végén, teljesen félretéve a házassággal kapcsolatos gondolatokat, azt kérdezzük meg magunktól, hogy kinek könnyű elengedni bármit és bárkit. Mikor könnyű az, hogy engedjem el azt, ami addig az enyém volt és nekem fontos volt? Ebben az esetben szülőknek a gyerekeiket, gyerekeknek a szülőket.

Kinek könnyű elengedni? A Biblia azt tanítja és a tapasztalat ezt bizonyítja, hogy annak könnyű, aki komolyan veszi azt, hogy semmi nem a mienk, hanem ezen a világon mindennek a tulajdonosa a teremtő Isten, aki reánk bíz egy időre értékeket, személyeket, hogy legyünk az Ő munkatársai. És ha úgy mutatja is be valaki a szüleit, a feleségét, a gyermekeit, hogy az édesanyám, a feleségem, a gyerekeink - ott van a birtokos személyrag a végén, de tudnia kell azt, hogy nem pontos ez a megjelölés, mert nem a tulajdonom. Tehát nem birtokolhatom. Én mint sáfár, feladatként kaptam a szüleimet, a gyermekeimet, a házastársamat is. Isten a tulajdonos.

Tehát ha történetesen el kell engedni, vagy esetleg végleg visszaveszi tőlem, akkor nem az enyémet veszi el, hanem a sajátját veszi vissza. És ez nagy különbség. Nekem gyakran kell szenvedő, gyászoló, beteg, veszteséget szenvedett emberekkel találkoznom. Látom, hogy ég és föld az a különbség, ahogyan azok élik meg ezeket a nehéz élményeket, akik ezt komolyan veszik - még a hívők közt is kevesen vannak, akik ezt konzekvensen komolyan veszik -, hogy semmi nem az enyém, még én sem a magamé vagyok. Áron vétettetek meg, nem a magatoké vagytok - ez bibliai idézet. Jézus Krisztus fizette ki az árat értem. Nem az enyém az időm, amit kapok, mert nem is tudom, mennyit kapok. Ajándék. Életem ideje is kezedben van - mondja Dávid. Minden lehetőség, minden találkozás, mindenki, akiért felelőssé tesz Isten egy időre, az Övé. Nagy felelősség, hogy kikké lesznek mellettem azok az emberek, akik nem az én birtokom, hanem Isten drága tulajdonai, de megajándékozott engem egy időre azzal, hogy tehetek értük valamit. Megtettem-e, amit kellett? Nem miattam mennek-e tönkre? Nagy felelősség, miközben nagy öröm. Szabad élvezni egymást, az egymással való közösséget. De tudni kell, hogy Isten a tulajdonos. És ha egyszer el kell engedni, akkor nekem semmi alapom nincs arra, hogy okoskodjam, meg haladékot kérjek, meg csak a felét engedjem. Engedjem el, mert az Övé. Adjak hálát, hogy eddig úgy élvezhettem, hogy reám bízta, most pedig elengedem. Sokkal könnyebben megy azoknak az élet mindenféle területén - mert ezt sokféle formában kell próbálgatnunk -, ha ezt komolyan vesszük.

Jó lenne, ha ma megkérdeznénk magunktól, mi az, vagy ki az, akit nagyon szorongatunk, akihez tíz körömmel ragaszkodunk, és nem adjuk Istennek sem ... Ezzel ártunk neki is, megkeserítjük magunkat is, és szembe kerülünk Istennel, mert azt hisszük, hogy Ő ellenség, aki meg akar fosztani valamitől. Pedig sokszor, amikor kivesz valamit a kezünkből, valami mást, néha még értékesebbet ad a helyére. Csak ehhez bízni kellene Őbenne. Ehhez komolyan kellene vennünk azt, hogy "jól tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk." Szent kíváncsisággal kellene várnunk: mi lesz. Most ezt elengedtem, mert elkérte, de mit ad a helyébe?

Megint csak azt mondom, hogy akik ezt is komolyan veszik és gyakorolják, soha nem válik üressé az életük. Soha nem magányosodnak el. Soha nem lesz céltalan és értelmetlen a jövő. Más feladatot kapnak attól az Istentől, aki kimondhatatlanul szeret minket.

Egyébként a mindenható Istenre ez jellemző. A szeretet azt jelenti, hogy elenged és ad. A szeretet azt jelenti, hogy a másik fontosabb, mint ő. Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő legdrágábbját, egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isteni vonás az a szeretet, amiről olvastunk az imént az 1Kor 13-ból. Egy valakihez kell nekünk ragaszkodnunk, és ez a mi mennyei Atyánk. Akkor minden körülmények között gazdag marad az életünk.

E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem szerelmed és a hit.
Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó Úr Isten
Remélni megtanít.

Akinek ott van a szívében ez az imádság, az nem lesz szegényebb, amikor el kell engednie valakit, aki neki drága volt, vagy valamit, ami sokat jelentett. De el kell döntenünk, hogy mit akarunk: valóban szeretetből, vagy számításból teszünk dolgokat. Csakugyan szolgálni akarunk-e, vagy be nem vallottan, uralkodni? Szívesen megteszünk szolgálatokat, ha uralkodhatunk. A bűnbe esett ember uralkodni akar, birtokolni akar, és maga akar boldog lenni a másik boldogtalansága árán is. Ebből akar kisegíteni a mi Urunk, és felszabadítani arra, amit Ő tett, amíg itt volt a földön. Ő valóban szolgálni akart, az életét adta oda másokért. Ő mindenről lemondott az érdekünkben. Ő azt akarta, hogy boldogok legyünk. Még ha ezért nagy árat kellett is fizetnie.

Isten segítsen minket abban, hogy felszabaduljunk erre a boldog szemléletre és gyakorlatra, és meg tudjuk ragadni, amit Ő ad a kezünkbe, - de el is tudjuk engedni, amit Ő elkér!


Imádkozzunk!

Édesatyánk, köszönjük, hogy oly sokféle ajándékot adsz nekünk. Bocsásd meg, hogy sokszor észre sem vesszük ajándékaidat. Bocsásd meg, ha sokszor természetesnek tartjuk, hogy kincsekkel halmozol el. Oly sokat ezek közül elherdáltunk már. Oly sokszor nem látjuk, milyen felelős dolog neked szolgálni.

Köszönjük azt a nagy tisztességet, hogy egyenesen munkatársaiddá teszel minket. Könyörülj rajtunk, hogy valóban azokká váljunk, és ne élősködők legyünk, hanem bízhass bennünk.

Könyörgünk minden emberi kapcsolatunkért: ami a feladatunk, hadd tudjuk azt elvégezni. Könyörgünk hozzád a megromlott házasságokért. Te légy a gyógyítójuk, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Könyörgünk a házaspárok közötti lelki szolgálatokért. Legyen azon a te áldásod.

Könyörülj mindannyiunkon, akármilyen családi állapotban élünk is, hogy azt, amit reánk bíztál, örömmel tudjuk elvégezni. Hogy valóban fontosabbak legyenek nekünk mások, mint magunk. Hogy tudjunk önfeledten és szívesen szolgálni. Hogy ne számításból tegyünk semmit, hanem tiszta és igaz szeretetből. Hogy ne uralkodni akarjunk, hanem el tudjuk mondani, Jézus Krisztus azt, amit te mondtál: olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.

Köszönjük neked azokat, akik a történelmünk során ilyen lelkülettel éltek. Köszönjük azokat, akik újra és újra felkeltek a szabadság érdekében. Ezen a vasárnapon hálát adunk neked mindazokért, akik az életüket is odaáldozták ezért.

Könyörgünk hozzád, hogy ajándékozd meg népünket és ezt az embervilágot igazi, tőled való szabadsággal. Szabadsággal minden gonosz késztetéstől. Szabadsággal arra, hogy engedelmeskedjünk neked és szeressük egymást.

Könyörgünk azokért, akik ennek az ellenkezőjén munkálkodnak, szabadítsd meg őket ebből a lelki sötétségből. És mutass utat mindnyájunknak, hogy mit tehetünk azokért, akik között élünk. Akár vér szerinti rokonaink, akár csak oda helyeztél minket közéjük.

Kérünk, Urunk, most a szó igazi gazdag értelmében: áldj meg minket, hogy áldássá lehessünk.

Ámen.