PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. március 9.
(vasárnap)

Varga Róbert


ELISMERÉS, VAGY ÖNÁTADÁS?


Alapige:Ez 20, 1-4, 10-14

"A hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedikén eljöttek hozzám néhányan Izráel vénei közül megkérdezni az Urat, és leültek előttem. Akkor így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia szólj Izráel véneihez, és mondd nekik: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem? Életemre mondom: Nem hagyom, hogy kérdezgessetek! - így szól az én Uram, az Úr. Akarsz-e ítélkezni fölöttük, emberfia, akarsz-e? Akkor add tudtukra elődeik utálatos dolgait!"

Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A nyugalom napját is nekik adtam annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, s megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket. De engedetlen volt velem szemben Izráel háza a pusztában: rendelkezéseimet nem követték, és törvényeimet megvetették, pedig ha az ember teljesíti azokat, él általuk. A nyugalom napjait is igen meggyalázták. Ezért azt mondtam, hogy kitöltöm rajtuk haragomat a pusztában, és végzek velük. Mégis másként bántam velük nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket."


Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal valljuk meg neked azt, hogy sokszor bízunk hatalmasságokban, sokszor bízunk egy másik emberben, és csak benne. Sokszor bízunk önmagunkban, és csak önmagunkban, és elkerüljük, hogy beléd vessük a bizalmunkat, s tőled várjunk mindent.

Urunk, köszönünk neked minden olyan alkalmat és lehetőséget, amikor ezeket a bizalmakat félretehetjük, és igazán beléd vethetjük a mi hitünk és bizalmunk erős horgonyát.

Köszönjük, Urunk, hogy te megígérted, hogy a te örökkévaló karjaid tartanak minket a mélység színe felett. Köszönjük azt is, Urunk, hogy ma reggel is találkozhatunk veled, eljössz ide közén a te Lelked által, és van mondanivalód a számunkra.

Köszönünk minden szót, legyen az ígéretes vagy éppen ítéletes. Köszönünk minden biztatást, bátorítást, simogatást vagy éppen fenyítést. Köszönjük, hogy mindezzel az a szándékod, hogy ne maradjunk olyan korcsok, amilyenek vagyunk nélküled, hanem fejlődjünk, növekedjék a hit bennünk, a felismerés, a bátorság, a bizalom, a reménység és a hit. Köszönjük, Úr Jézus, hogy te ezért mindent megtettél. Bátoríts, vigasztalj, ints és fedj minket belátásod szerint, kérünk!

Urunk, mi szeretnénk boldog emberek lenni, akiknek a reménységük a mindenható Isten, akiknek pásztoruk, vezetőjük Jézus Krisztus, akiben bízhatnak. Kérünk, cselekedd meg ezt a csodát, fordulatot ezen a mai istentiszteleten, hogy először vagy újra rád bízzuk önmagunkat.

Ámen.


Igehirdetés

Több mint kétezerötszáz éves a felolvasott történet. Az ember azt gondolná, hogy csak olyankor és akkor történt olyasmi, amiről most halottunk, hogy a templomba járó emberek egy csoportja teljesen félreértette Istent. A félreértések lehetnek mulatságosak is, de lehetnek olyanok, amelyeknek súlyos és komoly következménye van. Ez a félreértés ilyenné vált. Súlyos és komoly következménye lett.

Végül is, amit felolvastam, az tulajdonképpen egy felháborító történet. Páran, Izráel vénei közül, tekintélyes emberek, ez általában gazdagságot és jól menő üzletet jelentett abban az időben. Tekintélyes emberek, akiknek a szavára hallgatott a nép, az előbb említett okok miatt, odamennek Ezékiel prófétához, leülnek előtte, és szeretnék megkérdezni Istent. Mindent úgy tettek, ahogy illett ilyenkor tenniük. De mielőtt elmondták volna azt, amit mondani vagy kérdezni akartak, szinte rájuk förmed a próféta, és a következőt mondja: "Azért jöttetek, hogy megkérdezzétek az Urat?" Tudjátok meg, hogy nem hagyja magát megkérdezni. Ez elég kemény mondat volt, pedig valójában Ezékiel örülhetett volna. Ő az a próféta volt, a legnagyobbak közül való, akiknek a próféciáját általában nem fogadták el, a látomására azt mondták, hogy ideggyenge és beteg. Az a szó, amit Isten szavaként továbbadott, legtöbbször elutasításra talált.

Fogoly volt maga is, mint a többiek. i.e. 597-ben, Krisztus előtt, vitték el az első deportációs csoporttal fogságban. Pár év múlva ott meghalt a felesége. Így, ilyen helyzetben több mint húsz éven keresztül hirdette Isten igéjét, mondta el Isten szavát a népnek.

Nagyon nehéz körülmények között bízta rá Isten a prófétai szolgálatot. Oly módon, hogy újféle kifejezéssel kellett megtalálnia a csatornát az emberi szívekhez, hogy tovább tudja adni Isten üzenetét.

Többször mondta már el a véneknek Isten szavát, de most kénytelen volt ezzel az ítéletes mondattal kezdeni: "Így szól hozzám az Úr igéje: Emberfia szólj Izráel véneihez, és mondd nekik: Ezt mondja az Uram, az Úr, nem hagyom, hogy kérdezgessenek!" Istennek nincs mondanivalója számotokra.

Meg is indokolja a próféta, hogy miért van ez így. Felsorolja, hogy átvették Egyiptomból szabadulva Egyiptom bálványait, az ünnepnapot, a szombatot megszentségtelenítették, nem engedelmeskedtek Istennek, noha ismerték Isten törvényét, mégsem tartották meg azt. Vagyis elismerték Isten törvényéről, hogy az jó és igaz, de a gyakorlatban, a hétköznapi életben mégsem a szerint éltek. Megszegték Isten törvényét, és aztán odaültek a próféta elé, és kérdezgetni akarták Istent. Elismerték, hogy Isten törvénye jó, nem a szerint éltek, és mégis úgy gondolták, hogy válaszoljon Isten a kérdéseikre.

Az első, amit szeretne Isten a szívünkre helyezni, hogy Ő nem elismerést kíván csupán, hanem önátadást. Isten nem azt akarja, hogy ismerjük el, hogy Ő létezik. Ez jó dolog, ha valaki ezt belátja és kimondja, vagy hogy fontos dolog a Bibliát olvasni. Isten azt mondja: Add a szívedet nekem! Ettől változik meg minden.

Ma is sokan úgy élnek, és úgy vélik, elég időnként gondolni az Istenre. Mondjuk egy nehéz helyzetben, olyankor jól jön. Gondolni arra, hogy talán, ha senki más nem, Isten tud segíteni. Sokan úgy gondolják, hogy elég vallásos cselekedeteket végezni, vasárnaponta elmenni mondjuk egy templomba, vagy nagy ünnepeken meghallgatni egy igehirdetést, de máskor nincs szükségük Istenre. Pedig jó tudni azt, hogy nem Istennek van szüksége arra, hogy mi imádjuk és tiszteljük Őt, hanem nekünk van múlhatatlanul szükségünk Isten szeretetére és kegyelmére.

A legnagyobb baj az, amikor az ember kiépít magának egyfajta vallásos menetrendet, vagy ranglétrát. Mit kell elérnem, teljesítenem még ahhoz, hogy szeressen az Isten? Nem tudunk annyit tenni, hogy önmagunkban, önmagától szeressen minket az Isten.

A fő cél tehát az, hogy Isten nem elismerést kíván, hanem önátadást. Adjuk át magunkat neki! Valójában Isten törvénye nem kíván semmi mást az Istenben hívő embertől, minthogy szeresse az Urat, és ezzel a szeretettel szeresse a felebarátját.

Pál ott állt egy napon az Aeropagoszon Athénban, ez az a hely volt, ahol a filozófusok semmitmondó dolgokról vitatkoztak egymással. Órákon keresztül ragozták a semmit. Ott álltak a csodálatos templomok Pál korában még nem dőltek össze a földrengés miatt. Pál maga is döbbenten nézi ezeket a hatalmas, szépséges épületeket. S aztán azt mondja nyílt beszéddel a filozófusoknak: A ti isteneitek abból élnek, hogy az emberek elismerik őket. Az az Isten, akiről én beszélek, nem ilyen. Neki nem az emberek elismerésére van szüksége, hanem a szívünket kéri, mert azt átformálva tud más élettel megajándékozni minket.

Talán sokan úgy vagyunk itt, eljöttünk Isten színe elé, leültünk, és szeretnénk kérdéseket feltenni neki. Beszélgetni vele, kérdezgetni Őt. Itt egy olyan szó szerepel a szövegben, hogy csipegetni az Isten dolgaiból. Ezt is, azt is, mint a svédasztalnál. Ami tetszik, azt kiveszem, az olyan furán néz ki, abból inkább nem eszem, nehogy baj legyen. De ezt így nem lehet. Nem lehet Istent kérdezgetni. Lehet Istennek kérdéseket feltenni, s ha Isten akar, akkor válaszol majd a kérdéseinkre.

Így szól az Úr: Nem hagyom, hogy kérdezgessetek. Nincs válasz. Engedelmességet akarok, önátadást, és nem azt, hogy ismeritek a törvényeket, és nem tartjátok meg azokat. Önátadást és nem csupán elismerést.

A vallás lelki kiégést okoz egy idő után, mert az ember rájön, hogy a vallás előírásait nem tudja megtartani. Az Istennek való feltétlen engedelmesség pedig bizalmat szül, örömet okoz, békességet hoz magával, és felszabadít minket a szeretetre. Isten kegyelméből él az, aki átadja önmagát a mindenható Istennek.

A kárisz = kegyelem szó később került be az Újszövetségbe, már korábban is ismerték. A római császárok ugyanis minden évben kijelöltek egy napot, amelyen a császár a trónra lépését ünnepelte, s ilyenkor plusz ajándékokat adott a katonáknak. Ez volt a kárisz, a kegyelem. Nem érdemelték meg, nem kellett érte semmit sem tenniük, nem is tudtak. Nem számított bele a zsoldba, ez azon felül plusz, extra volt - ahogy szokták mondani. A kárisz a császár ingyen, kegyelemből való ajándéka volt.

Amikor egy tavernában koccintottak, vagy egy esküvőn jókívánságokat mondtak, akkor is a kárisz szót használták. A kárisz ellentéte annak, amit érdemel az ember. Mi a Biblia szerint nem kegyelemet érdemlünk, hanem bűneink miatt Isten ítéletét. Ezért a kegyelemért nem tehetünk semmit, nem szolgálunk rá, nem lehet elérni, és nem lehet kikaparni. Isten ajándéka minden ember számára.

Ezért Isten nem elismerést kíván, hanem önátadást. Akkor tudja a kegyelmet nekünk adni, ha mi neki adjuk a szívünket. A kegyelemből fakad az is, hogy neki tudjuk adni a szívünket. Nekünk nem felemelkedni kell az Istenhez, hanem elfogadni azt, hogy Jézusban lejött hozzánk. A kegyelem ezt is jelenti, hogy lehajol, átformál és felemel magához. Az önátadás azt jelenti, hogy azt akarom tenni, amit az Isten akar velem, és aztán általam.

A második tanítása ennek az igének, hogy Istennek nincs szüksége ránk, de nekünk rá nagy szükségünk van. Gondoljunk a történetbeli vénekre! Bizonyos leereszkedéssel odaülnek Ezékiel próféta elé, és azt mondják: Na, beszélgessünk! Olyan régen nem jöttünk már ide, van-e valami mondanivalód a számunkra? Vagyis, használni akarták valamire a prófétát. Ezékiel még bele is ment volna talán, hiszen örül annak, hogy ezek a vének jönnek. Mégis a nép tekintélyes emberei. Ha őbennük elmozdul valami Isten felé, akkor talán az Istentől távol, fogságban élő - mindenféle értelemben fogságban élő - nép szívében is mozdul valami. Alig várja, hogy megszólalhasson. Végre beszélgethet ezekkel az emberekkel. Nagyszerű, hogy itt ülnek, és akkor nem mondhatja azt, amit szeretne, hanem ezt az ítéletes mondatot kell kimondani: Istennek nincs mondanivalója a számotokra! A végén így fejezi be a próféta, mert a vének nem akarnak hinni a fülüknek. Így szól az Úr: Mivel nem akartok nekem engedelmeskedni, menjetek útaitokra. Vagyis, mivel nem akartok nekem engedelmeskedni, folytassátok nyugodtan tovább, amit eddig csináltatok. Meglesz a következménye. Menjetek tovább azon az úton, amin az Isten nélkül jártok. Ha nem kell az én utam, akkor menjetek tovább a sajátotokon, és majd meglátjátok, hogy mi lesz a vége. Nagy szeretettel mondja ezt Isten, de nagyon világossá teszi, hogy aratni kell a következményeket. Menjetek tovább a saját útaitokon, ha nem kell nektek az az út, amit én jelölök ki a számotokra. Mivel nem akartok nekem engedelmeskedni, menjetek útaitokra! Nem tudok mondani nektek semmit, mert a szívetekben nincs ott a készség az engedelmességre. Vagyis, ha nincsen bizalom, akkor Isten nem tud vezetni senkit sem. Lehet tőle kérni benne bízó szívet, és akkor Ő átformálja a szívünket, és bizalmatlanság helyett bizalom lesz.

Rábíznánk-e betétkönyvünket, kártyánkat vagy pénztárcánkat olyan valakire, akit nem ismerünk? Istenben feltétel nélkül bízhatunk. Biztosan nem tennénk ilyet, ha valakivel egy szót sem váltottunk még. Jézusban mégis megbízhatunk látatlanban is nyugodtan, egészen, teljesen, újra bízhatunk benne. Az önátadás ezt jelenti: újra vagy először rá bízom magam Jézus Krisztusra, az Ő kegyelmére, a káriszra, és majd meglátom, hogy Ő megadja mindazt, amire szükségem van.

A János 1, 35-ben olvasunk két tanítványról, akik azt kérdezték, hogy hol lakik Jézus. S Jézus azt mondta, hogy gyertek el velem, és ők mennek. Látszólag ez értelmetlen dolog. Nem is ismerik Jézust, és mégis elmennek a lakóhelyére, a szálláshelyére, ahol lakott. Teljesen megbíztak benne, egészen rábízták magukat. Ez nem azt jelenti, hogy nem használom az értelmemet, dehogynem. Ez azt jelenti, hogy az értelmemet is a mindenható Istenre bízom: formálja át, alakítsa át, vezessen benne. Végül is az egész Újszövetség erről szól. Bízni Jézusban ez azt jelenti, mint Péternél: kilép a hajóból, és jár a vízen. Bízni Jézusban, ez azt jelenti, mint Bartimeusnál: mit akarsz, hogy tegyek? Uram, hogy lássak. És akkor indul Jézus után, és lát. A vérfolyásos asszony megérinti Jézus ruhája szegélyét. Bízott abban, hogy Jézus segít, és megtörtént az, amiben reménykedett.

Bízni Jézusban azt jelenti, amit a százados mondott. Nem kell, Uram, hogy odamenj, szólj, s meggyógyul a szolgád. Micsoda bizalom, mondja Jézus, és micsoda hit. Nem lát még semmit, de ha Jézus mondja, biztos, hogy meg fog történni. Jézus szava teremtő erővel bír. Kimondja és megtörténik.

Hogy állunk mi ezzel a bizalommal? Elismerjük, hogy Isten létezik? Nagyszerű dolog. Elismerjük, hogy fontos könyv a Biblia? Óriási. S megmaradunk itt? Eljöttünk, leültünk, és kérdezgetjük az Istent? Majd mi eldöntjük, hogy mi az, amit meg akarunk tartani, s mi az, ami kellemetlen, kényelmetlen vagy áldozatokkal jár? Nincs válasz. Menjetek tovább az útaitokon, ha nem akartok engedelmeskedni nekem!

Magunk átadása azt jelenti, s ez a harmadik, Isten nem vitákat akar az Ő dolgairól, hanem gyermeki engedelmességet. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet vele beszélgetni. Más az, hogy kérdezgetem, vagy őszinte kérdéseket teszek fel. Uram, ha akarsz, légy szíves válaszolj! Ha akarsz, ha nem, akkor azt is elfogadom. Beszélgetek az Istennel, s ebből gyermeki engedelmesség fakad.

Nyugodtan dobjuk ki az életünkből az EGO-t, ezt az elhízott ölebet, ne cipeljük tovább, mert megront minket, és tönkre tesz. Ez azt jelenti, hogy átadom az Istennek az akaratomat. Nem magamat akarom megvalósítani. Aki már ezt próbálgatta, az tudja talán, hogy mire jutott az önmegvalósítással. Hogy tette tönkre saját magát, és milyen mértékben ártott a környezetében élőknek is. Megvalósítja önmagát a gyerek, és aztán megnézzük, hogy milyen felfordulás lesz a lakásban. S hány felnőtt is megvalósítja önmagát. Az önátadás azt jelenti, hogy lemondok erről. Már többé nem magamat akarom megvalósítani, hanem azt kérem Istentől, hogy az valósuljon meg az életemben, amit Ő akar velem, és aztán általam.

Ha nem akarunk Isten útja szerint élni, a magunk számára is elviselhetetlenek leszünk. Isten nélkül mindig önmagunkkal együtt, és még bírjuk? Sokszor olyan nehéz saját magunkat is elviselni. Aztán később mások sem tudnak minket elviselni emiatt.

Az önző élet előbb vagy utóbb kiüresedik, s miután kiismerik az emberek így az illetőt, magára hagyják. Az önző, egoista ember nem kell senkinek sem.

Isten az egész életet úgy alkotta meg, hogy csak akkor lesz egy ember élete egészséges, ha túl mutat önmagán, a mindenható Istenre. Ha Isten lakik a szívében, akkor lesz egészséges ember. Az élő sejt, ahogyan fejlődik, képes lemondani arról, hogy egészként működjék. Beépül egy nagyobba, egy szervezetbe. Megelégszik azzal, hogy az egész megkülönböztetett része legyen. A gyülekezeti élet is erről szól. Az egész része vagyok. Megkülönböztetett része, de része vagyok. Nem én vagyok az egész. Végül is ebben a lemondásban nyerik el a sejtek az igazi megvalósulást. Úgy válnak a szervezet építőivé.

Isten megvalósíthatja a tervét velünk és általunk, ha engedünk neki. Ezért van múlhatatlanul szükségünk az Ő vezetésére. De ha nem akarunk engedelmeskedni, nincsen válasz. Menjünk tovább a saját utunkon. A választ az érti meg, akinek a számára Jézus az út, az igazság és az élet.

A következő: azt olvassuk, hogy Isten gyermeki engedelmességet vár tőlünk, mert egyébként elpusztítjuk magunkat, és pusztítunk másokat is. A rák olyan betegség, amelyben a sejtek nem adták át magukat, hanem elkülönülve akarnak egészet alkotni, és a többi sejtet a maguk szolgálatára szorítják, sőt megeszik, felélik, elpusztítják azokat. Megöli a másikat, s a végén megöli a rákos sejt magát is, mert meghal a beteg, és meghal a rákos sejt is. Elpusztítja önmagát.

Az Istennel szembeni ellenállás maga a halál. Itt azt mondja a próféta: Rendelkezéseimet nem követtétek - mondja Isten -, törvényeimet megvetettétek, pedig, ha az ember teljesíti azokat, él általuk. Mi az értelmes, boldog és kiegyensúlyozott élet kulcsa? Megtartani Isten törvényét. Pedig ha az ember teljesíti azokat, él általuk. Nem valósítja meg önmagát. Isten valósítja meg önmagát benne. Benne él a Krisztus. Pál azt mondja: Nekem az élet Krisztus. Bennem él. Ha meg is halok, az csak nyereség. Nem rossz történik velem, hanem az Isten szerint való terv valósul meg.

Jézus sem önmagát valósította meg. Elvégeztetett, mondja a golgotai kereszten. Befejezte Isten tervét, megtartotta törvényét.

Vagy megtartjuk Isten törvényét, vagy szétesik az életünk. Csak az tart bennünket össze, ha őszintén odaszenteljük magunkat az Isten akaratára, máskülönben darabokra hullik az életünk.

Jakab apostol így mondta: a kétszívű, és minden útjában állhatatlan ember. Szíve egyik fele az Istené, a másik önmagáé. Megvalósítja önmagát, de akkor Isten a háttérbe szorul, és háttérbe vonul, mert Isten Lelke megszomorodik. Nem lehet kétféle szívvel élni. A kétszívű ember minden útjában állhatatlan. A végén elpusztítja magát is, és pusztítja a másik embert is.

Mi hát a megoldás? Ezékiel ezt is megmondja a véneknek: Így szól az Úr, az én nevemért másképpen bánok veletek. Az én nevemért másképpen bánok veletek. Hagyjátok el bűneiteket, és engedelmeskedjetek nekem a mindennapjaitokban. Lefordítja a hétköznapokra. Nagyszerű dolog, hogy eljöttetek a templomba, és leültetek Isten színe elé, itt vagytok előtte. És a mindennapok? Megtartjátok Isten törvényét, vagy nem?

Azért olvastam fel a János evangéliumából azt a részt, mert ott az emberek latrok barlangjává, "bevásárlóközponttá" tették az Isten templomát, és Jézus kiverte őket a templomból. Felborította az árusok kosarait és asztalait. Szétszórta a pénzt. Azt mondja, hogy ez nem erre van. Nem értitek? Nem erre van. A te tested, az életed nem erre van, hanem arra, hogy engedelmeskedj az Istennek, hogy a Szentlélek temploma legyél. S minden, ami ebbe nem illik bele, vagy kidobod, vagy pedig mehetsz tovább a saját utadon, mert nincs válasz. Ezt mondja az Úr. Kérdezgettek, s én nem fogok válaszolni, mert nem teszitek azt, amit én mondok nektek. Isten neve a kulcs.

Mi Újszövetségben élő emberek vagyunk. Isten neve Jézus, Jézus a kulcs. Jézus az ajtó az Atyához. Jézus nevére - azt mondja a Biblia - minden térd meghajlik: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké most is, és egyszer majd így lesz. Pontosan így, amikor Jézus újra eljön. Akár akarják az emberek, akár nem. Minden térd meg fog hajolni, mert Jézus nevére minden térd meghajlik. A mienk meghajlik? Térdelsz az Isten előtt? Megismered az Ő útját? Odaadod a szívedet? Mert ha ez így van, akkor megismered, és akkor tudsz járni.

Azt mondja a Biblia, hogy azon az úton a bolond sem téved el. Mi bolondok vagyunk? Nem hiszem. Azt mondja a Biblia, hogy nem téved el, ha valaki Istennel jár. Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Időszerű ez a Bárány dolog? Sokan azt mondják, hogy nem. Időszerű, hogy lesz-e háború vagy nem; időszerű, hogy bezárnak-e újabb gyárakat vagy nem, és ez tényleg fontos kérdés. Időszerű a bér kérdése, mert ez mindig időszerű, a munkakérdés, a család, a belépés az Unióba. Vannak sokkal időszerűbb dolgok, mint az Isten Báránya. Bárányokkal nem foglalkozunk.

Isten igéje azt mondja, hogy Jézus az Isten Báránya a kulcs, a megoldás. Az én nevemért, így is lehet ezt mondani: Jézusért másképpen bánok velük. Hány és hány ezer, százezer bárányt öltek meg az áldozatbemutatások során. Igazán egyik sem segített. Amikor Jézus, az Isten Báránya meghalt a golgotai kereszten, akkor megoldódott az egész bűnkérdés, az önmegvalósítás, meg az Isten útján járás kérdése.

Ő vet véget minden vallásos bizonytalanságnak és nyomorúságnak. Jézus nevére minden térd meghajlik. Jézushit nélkül nem értjük Isten válaszát. Jézus az ajtó és az út, de ha nem ismerem Őt, nem tudom, hogy hol az ajtó, melyiken menjek be. Benyitok az összes vallás összes ajtaján, s nem találom meg. Jézus az út az Atyához. Aki Őt megismerte, megismerte az Atyát. Jézus neve, Jézus maga a kulcs a mindenható Istenhez.

Jézusban kellünk az Istennek. Nála nélkül nem. Szörnyű vétkeink és bűneink miatt halált érdemlünk. Jézusért kegyelmet, káriszt kapunk. Jézusért szeret minket. Bennünk bármilyen botránkoztató ez, nincsen semmi szeretetre méltó. Ezt csak mi hisszük, hogy van. Isten igéje ezt nagyon világosan mondja. Jézus nélkül nem tud mit szeretni rajtunk az Isten. Ha Jézus mögött vagyunk, ha Ő előttünk van, ha benne élünk, az Ő egyszülött Fiáért beenged minket az Ő csodálatos országába.

Lehet botránkozni, felháborodni. De világosan mondja az ige, ha nem azért jöttünk ide, amit az Isten mond, nincs válasz, akármit csinálunk. Fokozhatjuk a vallásos tevékenységünket, növelhetjük az adományok mértékét, még többet lapozhatjuk a Bibliát, de ha nincs a szívünkben a készség az engedelmességre, nincs válasz. Menj tovább a saját utadon!

Mégis, mondja az ige, másképpen bánok velük a nevemért. Jézus az ajtó, amely után út nyílik az Atyához. Ehhez nem elég elismerni azt, hogy Jézus Úr, ehhez önmagunk átadása vezet. Míg Jézus nélkül mi vezetjük az életünket, az karambolok sora. Van olyan ember, aki beül az autóba, és mindig töri a sajátját, meg a másikét. Fél az egésztől. Jaj, most jön egy kanyar! Jaj, most bevágtak elém! Jaj, most ráfékezett! Jaj, de jó, hogy kiszálltam! És így vezet egy életen át. S lehet, hogy neki nem kellene vezetni. Sok ember élete ilyen Jézus nélkül. Jajok sora. Ha Jézus vezeti az életünket, alig van baleset, egyre kevesebb. És minden jó irányba halad, egészen a teljes délig.

Jézusért az Atya meghallgat, megbocsát és megáld. Miért nem elég csupán templomba menni, és kérdezgetni az Istent? Miért nem elég csupán ilyen indulattal olvasgatni a Bibliát? Mert a szívünket nézi az Isten, s az indulatunkat látja.

Egyszer egy lelkész azt mondta egy gyülekezetben az egyik asszonynak, aki megkérdezte, hogy miért kell olvasni a Bibliát komolyan? Miért kell imádkozni? Miért kell komolyan venni az igehirdetést, mindazt, ami abban elhangzik? Halkan azt mondta a lelkész neki, hogy: Tessék venni a szenes vékát, kosarat, menjen le a patakhoz, és merítse meg többször a patakban, és hozza be, ami benne lesz. Az asszony már akkor mosolygott, de hát lement és megtette. Merítgetett, merítgetett, aztán diadalmas mosollyal vitte vissza a kosarat: tiszteletes úr, nincs benne semmi. Erre a lelkész azt mondta: Igaza van, de tiszta lett.

Ha én belemerítkezem Isten igéjébe, ha táplálkozom azzal, ha komolyan imádkozom, ha átadom a szívemet Jézusnak újra és újra, először is, meg aztán újra, ha szólhat hozzám Isten igéje, megtisztít. Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Ha csak kérdezgetem, ha csak csipegetem, jó lenne, ha válaszolna, csak ne komolyan, mert a végén még meg kell tenni. Nincs válasz, s mehetsz tovább a saját utadon.

Ha Jézus kell, és odaadod neki a szívedet, akkor átéled azt a csodát, Ő vezet minket mindhalálig.


Imádkozzunk!

Istenünk, bocsásd meg nekünk azt, kérünk, ha csak kérdezgetni jöttünk, ha csak leültünk, megpihenni akarunk vagy feltöltődni, ahelyett, hogy engedelmeskedni akarnánk a te szavadnak, vezetésednek, ahelyett, hogy aláhajtanánk a mi lelkünket, szívünket, akaratunkat a tiednek, és a szerint akarnánk élni, ahogyan azt te mondod nekünk.

Bocsásd meg, Urunk, hogy nem értjük, hogy miért nincs válasz. Olyan sokszor nem értjük, hogy nem mondasz semmit. Köszönjük, hogyha most megítéltél minket, hogyha csak kérdezgetünk, ha csak csipegetünk, ha csak érdeklődünk, de nem érdekel igazán a te válaszod, akkor te nem válaszolsz nekünk.

Köszönjük azt is, Urunk, ha igazán, őszintén, valóságosan érdekel az, amit mondasz nekünk, rólunk a te igédben, ha őszintén, szívből imádkozunk, beszélgetünk veled, ha úgy olvassuk a te igédet, hogy a te válaszod érdekel, akkor csendesen s halkan, de megszólasz, áldunk és dicsőítünk ezért, ha már átélhettük.

Kérünk, formáld a mi szívünket úgy, hogy miközben elhagyjuk és kidobjuk a mi akaratunkat és önmegvalósító vágyainkat, aközben engedhetjük azt, hogy te valósulj meg bennünk, s váljunk olyanná, amilyenné te akarsz formálni minket.

Köszönjük, Urunk, hogy ez nem pusztulást jelent, hanem úgy, ahogy te mondtad: az életet jelenti a te törvényednek való engedelmesség. Teremts bennünk tiszta, engedelmes szívet, hadd legyen az egész életünk olyanná, amilyenné azt te tenni akarod!

Köszönjük, Urunk, hogy számíthatunk rád, a te segítségedre, hiszen azért jöttél, hogy átformálj minket, és megváltoztasd a mi életünket.

Köszönjük, Urunk, hogy ha hiszünk benned, számunkra te vagy az út, az igazság és az élet, s máris bent vagyunk a te csodálatos országodban.

Ámen.