PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. március 2.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


2. ALKOTOK SEGÍTŐTÁRSAT


Alapige:1Móz 2,18-23

Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.

Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert miden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember:

Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, dicsőítünk téged kezeidnek munkájáért. Látod, mi csak ilyen ostobán tudjuk kifejezni magunkat, pedig tudjuk, hogy te Lélek-Isten vagy, de csak a magunk fogalmaival tudjuk leírni, hogy csodáljuk mindazt, amit akaratoddal, kimondott szavaddal létrehoztál.

Magasztalunk a teremtés csodálatos gazdagságáért, de áldunk téged mindazért is, amit a mi kicsi életünkben csak ez alatt az egyetlen hét alatt is cselekedtél. Köszönjük oltalmadat, hogy vigyáztál reánk ott is, ahol nem sejtettük. Köszönjük azt a sok testi és lelki ajándékot, amit érdemünk nélkül adtál nekünk. Köszönjük igédet, amiben megszólítottál. Köszönjük az imádság nagy lehetőségét és kiváltságát.

Bocsásd meg, ha nem éltünk ezekkel a lehetőségekkel. Bocsásd meg, ha mi is esztelen és bolond emberek voltunk, akik nem láttuk kezeid munkáit és ezért nem tudtunk örvendezni azokban. Bocsásd meg, ha csak a bajainkat láttuk, a sérelmeinket panaszoltuk, a hiányaink miatt zúgolódtunk. Bocsásd meg, ha nem láttuk a bűneinket, csak a másokét soroljuk állandóan.

Ajándékozz meg minket most azzal, hogy odaállunk a te világosságodba, és ebben a világosságban ragyogtasd fel előttünk mindenekelőtt és mindenekfelett hatalmas önmagadat. Ebben a világosságban hadd lássuk meg azt a sok ajándékot, amit adsz nekünk, és teljék meg a szívünk hálával. Hadd lássuk meg mindazt is, ami utálatos neked az életünkben, elválaszt minket tőled és egymástól.

Köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Ebben reménykedve jövünk most hozzád. Kérjük a te igédet. Hisszük, hogy te mindezideig munkálkodsz, és a te igéddel ma is véghezviszed mindazt, amit akarsz. Köszönjük, hogy te mindig jót akarsz.

Munkálkodj most bennünk. Szentlelked magyarázza, részletezze, alkalmazza bennünk az igét, és tegye meggyőzővé számunkra, hogy hadd legyen a mi életünk is a te kezednek a munkája. A te újjáteremtő kezed munkája.

Ámen.


Igehirdetés

Múlt vasárnap az a jó hír csendült ki az igéből, hogy Isten azt akarja, hogy minden házasság tartalmas, harmonikus, boldog legyen. Nincs olyan jó házasság, ami ne lehetne még jobb, és nincs olyan elrontott kapcsolat, amit Jézus Krisztus ne tudna egészen újjáteremteni. Erről nem szabad lemondanunk. Ebben makacsul bizakodnunk kell, mert Isten igéjében van erre ígéret. Ő a langyos, megszürkült, unottá vált, kiüresedett házasságokat is újra fel tudja melegíteni, áttüzesíteni, és tartalommal megtölteni. Sok szép példát lehet erre látni.

Négy kérés hangzott el múlt vasárnap: az első azokhoz, akik nem házasságban élnek, hogy ők is figyeljenek ezekre az igékre, mert sokat segíthetnek, vagy sokat árthatnak a házasságoknak. Azután elhangzott, hogy akarj változni. Utána, hogy segítsd a párodat, hogy megváltozzék. Végül a legfontosabb: hívjátok be Jézust a házasságotokba, mert Ő ma is ki tud elégíteni minden szükséget, mint annak idején az ötezernek az éhségét, és ma is le tud csendesíteni minden vihart. Ahol Ő megjelenik, ott eláll a szél és lesz nagy csendesség.

Erről volt szó a múltkor, ma pedig a házasság alapjait vizsgáljuk meg. Mit tanít a Szentírás mindjárt az elején arról, hogy mi Isten gondolata a házassággal?

Ma világszerte hálát adnak a keresztyének a Szentírásért, bibliavasárnap van. Fontos, hogy azt nézzük meg ebben a sorozatban, hogy a Biblia hogyan alapozza meg egy férfinek és egy nőnek egész életre szóló kapcsolatát, mi volt Isten gondolata?

Ha egy házasság is ahhoz hasonlóan épül, ahogy egy ház, akkor az alapokkal kell kezdeni, és akkor ugyanolyan fontos az alapozás. Egyebek közt azért is van olyan sok rossz házasság, mert az alapozást sokan kihagyják. Az nem látványos, nem tetszetős, ott a mélyben kell ásni, oda sok követ meg betont kell beépíteni. Dolgozunk már hetek óta és még semmi nem látszik.

Ezt megspórolják sokan, és ennek megvan a következménye. Mintha a fűre kezdené el rakni valaki a falakat, s azután az történik, amit Jézus a Hegyi beszédben mond: Fújnak a szelek, jön az árvíz, beleütköznek a házba és nagy lesz annak a romlása. Amelyik pedig biztos alapokra épült, viharálló és teherbíró. Lehetséges viharálló és teherbíró házasságokat felépíteni, azokat folyamatosan karbantartani, de megvannak ennek a feltételei.

Ma két bibliai gondolatot szeretnék kiemelni a felolvasott igéből.

1. Isten mit cselekszik, mit cselekedett a házasságunkért?

Így olvastuk a 18. versben: "Ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat."

Ez azért meglepő, mert néhány mondattal előbb azt olvassuk, hogy Isten megállapítja: minden igen jó. Ez után következik, hogy egy valami mégsem jó. És ezt, ami nem jó, ezt Ő kijavítja. Nem azt mondja az embernek: indulj el, szerezz magadnak segítőtársat, hozzád illőt. Ma sem ezt mondja, hiszen több, mint hárommilliárd másnemű szaladgál ezen a földön. Ki az, aki hozzám illő, és aki segítőtárs lesz, és nem kolonc a nyakamon?

Isten ezt magára vállalja. Azt mondja: én szerzek neki, mert annak valóban segítőtársnak és hozzá illőnek kell lennie. Az, aki teremtette az embert, magára vállalja azt, hogy szerez neki segítőtársat. Ezzel kezdődik minden jó házasság, hogy valaki ezt elhiszi. Még sehol sincs a másik, még fogalma sincs, hogy mi lesz, hogy lesz, mikor lesz, de az Istent ismerő, benne bízó ember szívében ott van ezt a bizonyosság, hogy rábízom az életemnek ezt a nagyon nagy, talán legnagyobb - mondjuk így: egyik legnagyobb - döntését, lépését is, és kivárom azt, amíg Ő szerez nekem hozzám illő társat. Közben pedig figyelek. Ez a bibliai magatartás.

Ennek a bizalomnak az alapja az, hogy bizonyos vagyok abban, hogy a legjobban Isten ismer engem, mert Ő alkotott. Ő ismeri azt is, aki majd hozzám illő segítőtárs lesz. Egyedül Ő tud megajándékozni minket egymással, mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá. És úgy fog vezetni minket, hogy egyszer majd rácsodálkozunk egymásra. Hisszük-e ezt?

Egyre inkább látom, hogy milyen kimondhatatlan hátrány, ha valaki e nélkül a hit nélkül, vagyis hitetlenül indul el a párját keresni. Milyen óriási előny az, amikor egy házasságban jönnek a gondok, a nehézségek - említsem megint az előbb idézett jézusi képet: fújnak a szelek és jön az árvíz, - s úgy nézhetek a páromra, hogy őt az Isten adta nekem. Akkor biztosan éppen ilyen társ kellett nekem, és akármi történik, ez a bizonyosság nem rendül meg. Vagy úgy nézek rá, hogy a véletlen összesodort bennünket, tulajdonképpen jobb lett volna egy másikkal összekötni az életemet.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ez nem tétlenséget jelent. Ádám itt keresi a párját. Ezt onnan tudjuk, hogy van egy ilyen kifejezés, hogy nem találja. Keresi, és nem találja. Amikor azonban felismeri a hozzá illőt, akkor mindjárt nevet ad neki. Vagyis: megszólítja. Kapcsolatot létesít vele, és utána létrejön egy egészen egyedülálló közösség, amely közösségért minden egyebet elhagy. Apját, anyját is elhagyja - itt olvassuk a következő mondatban -, és egészen egygyé válik azzal, aki segítőtárs és hozzáillő.

Sokféle téves elképzelés él az emberekben, keresztyén fiatalokban is a párkereséssel, párválasztással kapcsolatban, pedig a Biblia világosan elénk adja az alapvető szempontokat. Az egész imádságba van ágyazva - pontosan úgy, ahogy Izsáknak kerestek feleséget, olvassák el ennek a könyvnek a 24. fejezetét, ott részletesen le van írva -, még azt sem tudom, hogy lesz-e párom vagy nem lesz. Ha lesz, ki lesz, mikor lesz, hogy találom meg, de már imádkozom érte. Vagyis: az egész ügy ott van Isten előtt. Engedem, hogy Ő szerezzen, tőle kérem, tőle várom, de közben nyitva van a szemem, és megakad a szemem egy-egy lányon, vagy egy-egy fiún, és átfut rajtam a gondolat: el tudnám-e képzelni, hogy egy életet vele éljek le. Aztán még nem történik semmi, de keres az ember, mégpedig az Istenbe vetett bizalommal és imádkozva keresi. Amikor pedig felismeri, akkor lép. Megszólítja, nevet ad neki. Egy idő múlva ebből lesz a házasság. Egy ido múlva ... Ezt szeretném ma hangsúlyozni.

Nem azonnal fekszenek le egymással. Nem azzal kezdődik, az majd a végén jön. Legközelebb látni fogjuk, hogy mi a menetrendje Istennek ahhoz, hogy tartósan boldog házassághoz vezessen az út. Mert mihelyt lefekszenek, kényszerpályára kerül a kapcsolatuk. Attól kezdve minden kétesélyes, minden bizonytalanná válik. Le lehet szakítani egy gyümölcsöt, ami két hónap múlva érett, ízes, zamatos lenne, korábban is. Meg lehet enni zölden is a barackot. Aztán lesz belőle gyomorrontás, és soha nem tudja meg az ember, milyen lett volna az éretten.

Ilyen gyomorrontásos fiatalok rohangálnak itt körülöttünk. Sose tudják meg, milyen az igazi szexualitás beleágyazva egy megalapozott szeretetkapcsolatba, egy egész életre szóló, visszavonhatatlanul vállalt közösségbe. Egészen más. Legalább olyan a különbség, mint az érett gyümölcs, meg az apró, ízetlen zöld barack között. Isten ettől a lelki gyomorrontástól akar minket megőrizni. Attól, hogy a fűre rakjuk a falakat és azután az első vihar összedönti a házat. Isten megtanít minket alapozni.

Mit jelent alapozni? Megismerni egymást. Beszélgetni minél többet. Megismerni a másik gondolatait, ízlését, múltját, hitét - ha van. Ha meg nincs, akkor megint egyértelmű, hogyan tovább. Elolvasni közösen egy könyvet, és elcsodálkozni, mennyire mást vett észre benne. Hát hogyne! Ő nő, én meg férfi vagyok. Másra áll rá a szemünk. Így lehet majd jól kiegészíteni egymást. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik vagy a másik buta, hanem azt jelenti: van valami sajátossága. Pontosan az hiányzik belőlem, ami neki egyszerű és természetes, és fordítva. Így ajándékoz meg Isten egymással két embert.

Látni a másikat mérgesnek, elkeseredettnek, vidámnak. Hogyan éli át a sikereket és kudarcokat. Ezeket előre meg kell tanulni. És közben is figyelni Istenre, mert ez még nem házasság, ez csak az alapozás. Ez az ismerkedés. És lehet, hogy tévedtünk, mert a hívő is tévedhet. És akkor szép csendesen abba lehet hagyni, és ez nem tragédia. Az, hogy megszólított, nem azt jelenti, hogy megkérte a kezemet. Meg akar ismerni. Vannak elkötelezettség nélküli szakaszai a kapcsolatnak, de nem felelősség nélküliek. Ne szórakozzunk egymással, mert a másikban könnyen tövist hagyhat az, amin az egyik könnyedén túlteszi magát. Ez, hogy abbamaradhat az ismerkedés, nem azt jelenti, hogy havonta váltogatom a partnert, hanem azt jelenti, hogy tévedtem. És még mindig jobb idejében abbahagyni, mint bizonytalanul, vagy a rossz bizonyosságával továbbmenni.

A jegyesség sem házasság. Jobb egy felbontott jegyesség, mint egy rosszul megkötött, boldogtalanná váló házasság. A hívő ember itt is mindig Istenre figyel. Ehhez kell az alapozás időszaka. Ehhez idő kell. Ez időigényes, munkaigényes dolog. Sok türelem kell hozzá, de olyan befektetés, ami azután később kamatozik.

Itt szeretném megjegyezni, hogy sokkal nagyobb vállalkozás a házasság, mint ahogyan azt sokan gondolják. Hála Istennek, viszonylag még mindig sok fiatal pár jön ide és kéri Isten áldását a házasságára egy-egy esküvő alkalmával. Előtte többször beszélgetünk, és rémülten látom azt, hogy sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mire vállalkoznak. Milyen komoly és gondos előkészületek kellenek ahhoz, hogy aztán majd évtizedeken át jól üzemeljen valami.

Ha csak egy lakáscserébe belekezd valaki, megnéz több lakást, mert vannak szempontjai. Azután egyet kiválaszt. Ott sem mindjárt az adásvételi szerződést fogalmazzák, hanem elmegy, és nem az a döntő szempont, hogy milyen kilátás van az ablakból. Egyszer fültanúja voltam annak, hogy egy család lakást nézett, és a család egyik tagja elkezdett lelkesedni. ezt vegyük meg, mert gyönyörű rézkilincsek vannak. Aztán láttam a családfő megbocsátó mosolyán, hogy őt kevéssé érdeklik most a kilincsek, hanem megkérdezte miből épült a ház. Meg is nézte. Kívülről hámlott le a vakolat, lehetett látni. Megkérdezte volt-e csőcsere, a vezetékek hány évtizedesek, csőben vannak-e. Azután mikor volt utoljára tatarozva. Egy kicsit érdeklődött a szomszédok felől. Milyen messze van ilyen-olyan megálló. Van-e láthatáron belül üzlet. Meg nézzük csak azt a tulajdoni lapot. Milyen kilincsek? Milyen haja van? Ez a kilincs. De mi van ott belül? Nemcsak a fejben, hanem a szívben is. Van-e szíve, van-e érző szíve? Megesik-e a szíve a másik nyomorúságán, a vadidegenén? És így tovább ...

Ezt mind előtte gondosan megvizsgálja az, aki tudja, mire készül. Alapozni mindenképpen kell. Viszont ha azután felismeri a másikban, vagy felismerni véli azt, akit Isten vezet hozzá, akkor lépni kell. Ettől a lépéstől félnek a fiúk. Olyan sok rossz példát látnak maguk körül, hogy ez bénítja őket. Szeretném bátorítani a hívő fiúkat, hogy ha az az egész nagy vállalkozás, amit házasodásnak neveznek, imádságba van ágyazva, ha ez ott van Isten előtt, és benne bíztok, akkor amikor elétek hozza Évát, akkor merjétek megszólítani. Valahogy el kell kezdeni. Ádám nevet adott neki. Megszólította. És közben is, meg utána is Istenre figyelni. Ezt az első lépést mindig hittel kell megtenni.

Van egy jó barátom, aki még évtizedekkel ezelőtt, abban az időben kapott ösztöndíjat, amikor nagyon kevesen kaptak. Amikor itthon még kevésbé fejlett technikánk volt. Első este telefonálni akart a kollégium előtti fülkéből. Belépett oda és kereste a villanykapcsolót - gondolván, hogy itthon ugyan sötétek a fülkék, de a fejlett nyugaton biztos van villanykapcsoló. Nem találta, de egyszer csak magától felgyulladt a villany. Ilyet még nem látott. Látta ezt az egyik tanára, aki hívő ember volt. Megvárta, s amikor kilépett a fülkéből azt mondta: ja, fiatalember, az első lépést mindig sötétben kell megtenni, hittel.

Ez valahogy így van a párkeresésnél is. Egy ideig várok, kérem, s amikor Isten valami módon elém hozza az én Évámat (nem egy nőt, hanem a nekem szánt ajándékot), akkor viszont lépni kell. Az első lépést sötétben, de Istenbe vetett hittel megtenni. Aztán majd világos lesz. Egyre inkább megismerjük egymást, és hálás lesz az ember egy életen át.

Az alapozást tehát ne spóroljuk meg, és hadd mondjam azt idősödő vagy öreg házasoknak is, hogy törekedjetek egymást megismerni. Elképesztő, hogy mennyire nem ismerik egymást sokszor olyanok sem, akik évek, évtizedek óta együtt éltek. Ennek az oka sok keserűség, fásultság, beletörődés, legyintés. Meg kell ismerni, hogy ő minek örül, neki mi fáj, és miért fáj az. Milyen emlékeket juttat eszébe. És ami fájdalmas emlékeket juttat eszébe, és amiben nekem nem volt részem, nem értem ennek a jelentőségét, azzal nem okozok neki fájdalmat. Megjegyzem, hogy mi szerez neki örömöt, és mi okoz neki fájdalmat. Én pedig örömöt akarok szerezni neki. Mert szeretem.

Néha olyan pici dolgokkal boldoggá tudnánk tenni egymást, ha ismernénk igazán egymást és megtanulnák egymást megismerni. Megjegyeznénk, hogy mi vezetett odáig, hogy ő ilyen. És ott lenne a boldog érzés, hogy a párom legalább megért engem. Lehet ezt pótolni később is, ne legyünk restek.

Ez tehát az egyik, hogy Isten azt mondja: én szerzek neki ... De akinek szerzett, annak lépnie kellett adott esetben, és azután az egészet Isten áldása kísérte tovább.

2. Hogyan szerezte Isten a férfinek az asszonyt? Hogyan történt ez?

Ezt olvastuk: "Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját (...), asszonnyá formálta és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett." Nagyon jó ez a fordítás, mert az eredeti héber szövegben a férfi azt jelenti: "ís", az asszony pedig ugyanez a szó, csak hozzá van téve egy nőnemű képző: "issá". Lényegileg ugyanaz, csak az egyik férfi, a másik nő.

Isten tehát munkához lát és ennek a csodálatosan szép jelképes leírásnak minden mozzanata sokat mond. Isten teremtette, alkotta Ádámot is. Ott olvassuk előtte: formálta őt a föld porából és aztán a saját lelkét lehelte bele, így lett élőlénnyé. És Ő alkotja a párját is. Ez mindig Isten műve. Azt már belőle alkotja. Kivesz egyet a bordái közül.

Ezzel buta tréfálkozásokat szoktak űzni, mert nem értik az emberek, miről van szó. Nem a fejéből vesz ki egy darab csontot, hogy az asszony a fejére nőjön. Nem a lábából vesz ki, hogy megalázza és taposson rajta, hanem egy bordáját veszi ki. A szíve közeléből vesz ki valamit. Az oldalából, mert nem fölé és nem alá rendelte, hanem mellé. Egymás mellé. Egymáson nem szabad uralkodniuk. A felelőssége a férfinek nagyobb. (Pál apostol így magyarázza: mert őt teremtette Isten elsőnek.) De ez nem azt jelenti, hogy uralkodhat az asszonyon, hanem azt, hogy gondoskodnia kell róla, védenie. A mindenkori Éváknak meg úgy kell élniük, hogy örömmel gondoskodjék róla, és könnyű legyen róla gondoskodni. És ha ez a kölcsönösség megvan, akkor van mindenki a helyén.

A Bibliában nincs értékkülönbség férfi és nő között. De hangsúlyozza a Biblia a funkcionális különbséget. Nem több az egyik, mint a másik, de más a feladata, és ehhez a más feladathoz kaptak sajátos adottságokat. És ha mindenki tudja, hogy mi az ő feladata, és azt végzi, nem cserélik fel, akkor nem lesz baj a házasságban. Ha nem tudja (és ma nagyon sok ilyen férfiatlan férfi és nőietlen nő van), nem vállalja, nem végzi, vagy felcserélődik, abból mindig súlyos bajok származnak.

Világosan és szépen benne van ebben a tömör leírásban, hogy mi volt Isten eredeti gondolata. Valami hiányzik mindnyájunkból, és ezt a valamit éppen az a másik egészítheti ki. Ha nem tartjuk rangon alulinak, hogy rászorulunk egymásra, és nem tagadjuk büszkén, mintha nem hiányoznék belőlünk valami, akkor illeszkednek a házastársak.

Ha egy házasságban a szív szerepét az asszony tölti be, a fej szerepét a férfi, akkor szeretném, ha valaki megmondaná, melyik hiányozhat ahhoz, hogy az egész még jól működjék. Nincs értékkülönbség, butaság ezen vitatkozni, de sajátos feladatok vannak.

Egészen egyszerű, profán képpel hadd szemléltessem: szombat van, takarít a házaspár. A házaspár, nem az asszony. A férfi kirázza a szőnyegeket, mert az az ő funkciója. A nagy szőnyeghez is van ereje. A helyét felmossa, feltörli, attól függ hogyan szokás, kiporszívózza. De azt lehetőleg ne kívánják tőle, hogy utána a polcon a mütyürkéket ő kezdje el törölgetni, meg a kis terítőcskéket, vázácskákat idébb-odébb rakosgatni. Ehhez sokkal több készsége van a feleségének, aki közben meglátja azt is, hogy ezt ki kell cserélni, mosásba küldi. Amikor minden kész, mind a ketten gyönyörködnek abban, hogy egy kicsit más lett. Változatosabb, hangulatosabb, otthonosabb.

Aztán jönnek a váratlan feladatok: délután el kell menni még a nagyszülőkhöz, de az autó elromlott. Az a férfi feladata. De mielőtt könyékig olajos lesz, eszébe jut, hogy a feleségének közben ebédet is kell főzni, ráadásul most két napra. Akkor ne ő menjen már a boltba. Vagy valamelyik gyerekkel megbeszéli, vagy ő még elszalad oda. Mindez úgy magától megy, mert mindenki a helyén van. Akinek erősebb a fizikuma, a nehezebbet végzi, akinek könnyebb a kezecskéje a könnyebbet végzi, de tudnak egymásról, hogy ki mit csinál, és mindez az egészért, meg egymásért történik jó esetben. Mindenféle külön szervezés nélkül, szeretetbe ágyazva. Ha a funkcióját mindenki érti.

Ha meg traktorra ültetik a nőket, meg mozdonyra, mint az én gyermekkoromban, a nagy emancipáció jegyében, akkor utána százával lesznek meddő asszonyok, sérülten született gyerekek, mint ahogyan ez gyerekkoromban elkezdődött. Lehet így is, hogy nem veszem tudomásul Isten kit, mire teremtett. Majd mi megoldjuk! Emancipáció, feminizmus, kibontani a zászlót. Lehet, - aztán oda jutunk, ahol vagyunk. Vagy pedig lehet elfogadni magunkat meg a másikat, és helytállni ott, ahova Isten állított.

Olyan szép ebben a leírásban az is, hogy amíg Isten Évát megalkotja, addig Ádám alszik. Elaltatja. Mély narkózisban van. Készen kapja a feleségét. Semmit nem tett érte. Mint ahogy mindnyájan készen kapjuk egymást. Emlékszem, évekig meg voltam hatódva, hogy készen kaptam Istentől egy asszonyt, akit nehéz körülmények között a szülei felneveltek, kitaníttattak, aki fiatal leánykora óta egyedül főzött, mosott három férfira, mert az édesanyja korán meghalt, akit felkészített Isten egy nehéz szolgálatra, és én ezért semmit nem tettem. Itt van előttem készen. Jaj, de meg kell becsülni! Jaj, de hálásnak kell lennem annak az Istennek, aki ekkora ajándékot készített. Nem szabad elfelejteni, hogy el kell számolnom vele. Kivé lesz mellettem, és kivé lesz miattam?

Jó lenne, ha ma ezt a kérdést, akik házasságban élünk, mindnyájan feltennénk: kivé lett a párom mellettem, vagy miattam? És meg lehet ezt bánni és bocsánatot kérni, ha kell. Vagy kivé lettem én mellette? És sokkal jobban kell vigyáznunk egymásra, mert el kell ezzel mindnyájunknak számolnunk.

Azt olvastuk: Isten magára vállalja azt, hogy Ő szerez nekünk segítőtársat, de adott esetben nekünk kell lépnünk és meg kell szólítani. Ő maga viszi oda Évát Ádámhoz és nem bízza a véletlenre, hogy majd esetleg találkoznak, és nekünk hívő embereknek ebben bizakodnunk kell. Egymás mellé rendelt minket, és nem alá vagy fölé. Segítőtársként adja egyiket a másiknak, de őrizőként adta a férfit az ő segítőtársának. És ha esetleg nem így indult valakinek a házassága, mert sokan vannak itt, akiknek nem így indult, csak menet közben ismerték meg Istent, akkor utólag is Istentől kell elfogadni a párunkat.

Egy házasságkötés után már nincs spekulálás azon, hogy hátha mégsem ő lett volna. Ő az. Ez adottság. Őt fogadom el Istentől, és a házasságban egyébként is érvényes az, amit Jézus így mondott: új parancsot adok nektek, hogy egymást szeressétek. Akármilyen furcsa. Itt parancsra kell szeretni. Előzőleg nem, amikor bontakozik a szerelem, ott ne szóljon közbe érdek, számítás, parancs, rokonság ajánlása, semmi. Ott az legyen a döntő, amiről itt szó volt. Ha azonban már összekötöttük az életünket, attól kezdve ez érvényes: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. És Ő úgy szeretett minket, ahogy voltunk, elfogadott, és áldozatot hozott és hoz azért, mert szeret minket. Mindehhez egyedül Ő adhat erőt és képességet. Ő csak olyan parancsokat ad a benne bízóknak, amikhez megadja a képességet is, hogy azokat teljesítsük.

Olvassuk el ezt a szakaszt otthon szép nyugodtan, az 1Mózes 2. fejezetét, kiegészítve a 24. résszel, hogyan működött ez a gyakorlatban Izsák esetében. És engedjük, hogy Isten alkalmazza ezt mindannyiunk életére.


Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert egyedül te tudod, hogy mi jó és mi rossz. Egyedül te tudod azt is, hogy mi igazán jó nekünk, és mi az, ami ártana.

Köszönjük, hogy azt is te tudod, hogy melyikünket akarsz használni és megáldani házasságban, és kit akarsz használni és áldássá tenni házasság nélkül. Köszönjük, hogy nem a házasság tesz boldoggá, hanem a veled való közösségünk és az, hogy ha a helyünkön vagyunk, és azt végezzük el, amit reánk bíztál. Engedd ezt is megértenünk, és hadd szivárogjon ez le a szívünkbe, hadd kerüljön a helyére az életünkben, hogy hadd kerüljünk mindnyájan a helyünkre. Hadd legyen bátorságunk és örömünk ott helytállni, ahova te helyeztél minket.

Kérünk, bocsásd meg, ha megvetettük bölcs és igaz rendelkezéseidre, és könnyedén túltettük magunkat a te parancsaidon. Bocsásd mg, ha a házasságunkat nem a tőled kapott "használati utasítás" szerint éljük meg, és ezért van benne annyi nyomorúság. Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk ma ezeket a nyomorúságokat. Köszönjük, hogy mindegyikből van gyógyulás.

Kérünk, Urunk, használj minket mások házasságának a gyógyításában is. Őrizz meg minket okoskodástól, fontoskodástól, tudálékoskodástól. Őrizz meg attól, hogy kioktassunk bárkit. Attól még inkább, hogy ítélkezzünk mások felett. De taníts meg minket tőled kapott bölcsességgel, nagy szeretettel, a te élő igéddel szolgálni, gyógyítani, utat mutatni.

Könyörgünk hozzád azért, hogy hadd jusson el minél többekhez a te írott igéd, a Szentírás is. Szentlelked vezesse azokat, akik a fordítás nehéz munkáját végzik. Te irányítsd azokat, akik terjesztik a Szentírást. Indíts sokakat anyagi áldozatra, hogy legyen miből nyomtatni és terjeszteni. Könyörülj meg mindnyájunkon, hogy ne halott szöveg maradjon a számunkra. Nyisd meg előttünk az ige ajtaját, és nyisd meg a szívünket és értelmünket a te igéd előtt. Olyan nagy csoda az, Urunk, hogy noha nem a mi gondolataink a te gondolataid, mégis megérthetjük azokat. Szentlelked nagy csodája ez, és kérjük tőled alázatosan.

Könyörgünk azokért, akik most különösen nehéz helyzetben vannak. Adj igazi vigasztalást azoknak, akik a héten álltak meg ravatal mellett. Nehéz ravatalok, nehéz búcsúk voltak ezek. Segítsd őket, hogy valóban ne a láthatókra nézzenek, hanem a láthatatlanokra, legfőképpen pedig tereád, a hit elkezdőjére és bevégzőjére.

Könyörgünk betegeinkért. Különösen könyörgünk most egy súlyos beteg asszonyért meg egy nagyon beteg leányért. Dicsőítsd meg magad az ő életükben. Még van annyi erejük, hogy hozzád kiáltanak. Köszönjük, hogy mikor még ajkunkon sincs a szó, te már érted azt.

Megállunk előtted mindnyájan, és tőled kérünk útmutatást, fizikai erőt, helyes döntéseket az előttünk levő napokra és feladatokra.

Hozzád kiáltunk, Urunk, hogy az emberi bűn és őrültség ne okozzon újra tűzvészt a világon. Engedd, hogy csendes és nyugodalmas időket éljünk, noha nem érdemeljük meg, és így végezhessük a munkánkat. Így tanuljuk meg tőled, hogyan lehet és kell egymást úgy szeretni, ahogy te szerettél minket.

Ámen.