PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. február 16.
(vasárnap)

Csákány Tamás


ISTEN OLTALMAZÓ SZERETETE


Alapige:1Pt 2,18-25

"Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosoknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibáitok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez."


Imádkozzunk!

Mindenható Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged, hiszen naponként olyan sokfajta módon mutatod meg szeretetedet nekünk.

Köszönjük, hogyha visszagondolunk az elmúlt hetünkre, akkor is számtalan olyan alkalom juthat eszünkbe, amikor megoltalmaztál, megajándékoztál, megerősítettél bennünket.

Bocsásd meg Urunk, hogy sokszor élünk és járunk úgy mégis, mintha csupán magunkra lennénk utalva. Bocsásd meg, ha keresztyénként is úgy gondoljuk, hogy a magunk erejére kell támaszkodnunk, nekünk kell eleget tennünk törvényednek.

Azért vagyunk most itt, előtted, hogy kérdezzük akaratodat, jelenlétedben megerősödjön, megtisztuljon az életünk. Olyan nagy szükségünk van rá, hogy szereteteddel újjáépíts bennünket. Kérünk, Urunk, add nekünk most azokat a lelki ajándékokat, amiket elkészítettél számunkra! Tedd, áldott, általad elkészített alkalommá ezt az istentiszteletet, és Szentlelkeddel munkálkodj bennünk!

Urunk, Istenünk, dicsőítünk igéd gazdagságáért. Lelked által végezd el, hogy gyümölcsöt teremhessen bennünk a te szavad! Jézus érdeméért, kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.


Igehirdetés

A levél címzettjei az első század végén olyan keresztyének, akiknek mindennapos tapasztalata volt, hogy Krisztus követése nem csupán azt jelenti, hogy sok minden pozitív módon változik meg az életükben, hanem sokszor hátratételt, nehézséget is jelent ez számukra.

Nem kevesen akadtak az első keresztyének között olyanok, akiket a társadalom nagy része lenézett. Sokan voltak szolgák és többen rabszolgák is. Nyilvánvalóan elsősorban az ilyen alacsonyabb származású hányatott sorú emberekhez szól az előbb hallott igerész.

A rabszolgák annakidején emberként nem, hanem vagyontárgyakként voltak számon tartva. Olyan eszközökként, amik azért értéket képviseltek, amelyek fölött uruknak teljes, korlátlan hatalma volt, és amelyekkel néha igen kegyetlenül volt szabad bánni. Csak zárójeles megjegyzésként említem, hogy készülvén erre az alkalomra, eszembe jutott, hogy hányféle szolgaság vagy rabszolgaság működik ma is az emberi kapcsolatokban: munkahelyen, családokban, esetleg barátságnak nevezett vagy társas kapcsolatokban, ahol egyik kiszolgálja a másikat, és a másik kihasználja az egyiket. Nem szeretnék most erről többet mondani.

Azonban nyilvánvaló ebből a szakaszból, és Péter apostol egész leveléből is, hogy nem csupán szolgáknak, illetve rabszolgáknak íródott, hanem mindazoknak, akik valaha olvasni és hallani fogják ezeket az igéket. Az apostol azt szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy a különböző alá- fölérendeltségi viszonyokban, emberi kapcsolatokban hogyan álljon meg a keresztyén ember. Így hallgassuk nyitott füllel és szívvel az apostol szavait és tanítását, hiszen mindannyian ebben a világban élünk. Ha iskolában, akkor ott tapasztaljuk meg a fölénk rendelt emberek irányítását a munkahelyen is vannak fölénk és alánk rendeltek, a családban szintén, s a különböző emberi kapcsolataink során is állandóan érezzük, hogy ezek a viszonyulások sokszor ki nem mondott, kívülről meg sem határozott összefüggéseken alapulnak. Gyakran arra alapozódnak, hogy az egyik erősebb, a másik gyengébb. Hogyan viszonyuljunk ehhez keresztyénként?

Három rövid gondolat alapján vizsgáljuk meg az előbb hallott igénket! Először azt nézzük meg, hogy Jézus példája, amiről az apostol beszél, pontosan mit is jelent ebben az összefüggésben.

A második gondolat, hogy ez a példa, hogyan válhat a Krisztust követő embernél életgyakorlattá? Tehát az idea, a szép elmélet szintjéről hogyan kerülhet a mindennapok alkalmazásába?

Harmadik zárógondolatunk pedig az, hogy mindebből nekünk, mai keresztyéneknek milyen konkrét tanulságok szűrhetők le?

Jézus példájáról úgy beszél az apostol, mint ami alapvetően kell hogy meghatározza levele olvasói hétköznapjait. Azért tartja nagyon fontosnak, hogy Jézus példáját aláhúzza, mert az Ő élete és az Ő viszonyulásai a többi emberhez az, ami előttünk állva a mérce. Nyilvánvalóan mi nem tudjuk reprodukálni, újra élni azt, amit Jézus megélt, de mindenesetre azt az irányt kell követnünk, hogyha Jézus Krisztust akarjuk követni, amit Ő is követett.

Milyen volt ez az irány? Ezeket mondja róla az apostol: "Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját. Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél."

Jézus nem érvényesítette sok esetben azt a jogát, amit pedig érvényesíthetett volna. Nem használta ki azokat a lehetőségeit, amiket kihasználhatott volna. Nem érvényesítette isteni hatalmát, amit érvényesíthetett volna. Különösen küldetése vége felé és egészen jól láthatóan a nagyhét folyamán, a keresztre feszítés alkalmával és előtte olyan szidalmakat, méltatlan gúnyolódásokat tűrt el, szó nélkül, és az Őt gúnyolókért imádkozva, amit a legtöbben nem tűrnénk el. Ennél kevesebbet sem tűrnénk el.

Azonban mindenekelőtt fontos azt leszögeznünk és meglátnunk, hogy az apostol miért biztatja arra az olvasókat, hogy Jézus példáját kövessék? Azért, mert Jézus példája olyan, ami által az ember nemcsak, hogy túlélheti valahogy az életét, azt a néhány évtizedet, amit Isten adott neki, de ha Jézus példáját az ő saját életében kezdi el megélni, abban az összefüggésben, amibe őt Isten helyezte, akkor válik az élete teljes, Isten által megáldott életté.

Mit jelentett ez konkrétan abban az időben például azoknak a hatalom alá vetett embereknek, szolgáknak, rabszolgáknak? Mit jelent ez bármely keresztyénnek, aki fölött áll valaki? Azt, hogy nem véletlenül van abban az élethelyzetben, amiben él. Nem véletlenül érhetik azok a dolgok, amikkel éppen szembesül.

Jézus nem azért nem tett sokszor ellene mindannak, ami Őt érte, mert nem tehetett volna. Nem azért, mert elmismásolta a dolgokat, hanem azért, mert Ő újra és újra az Úr, az Atya Isten színe előtt harcolta meg, hogy megértse, hogy vajon mi, és hol van a konkrét feladata. Ahhoz minden áron ragaszkodni akart, és ragaszkodott is. Nem az volt az elsődleges szempont a számára, hogy ez tetszik-e az embereknek, és támogatják-e Őt, vagy nem. Nyilvánvalóan könnyebb volt akkor végeznie a küldetését, amikor ez sokaknak tetszett, és sokan örömmel hallgatták Őt. De amikor ellene fordultak, akkor sem lehetett Őt eltántorítani mindattól, amit az Atya adott neki, mert amit megértett belőle, ahhoz akarta tartani magát.

A Szentírás világosan tanít arról, hogy mivel Jézus valóságosan Isten, ugyanakkor valóságosan ember is volt, küzdött a nehéz helyzetekben Ő is, akárcsak bármelyikünk. Addig harcolt, amíg az Isten akaratát valóra nem tudta váltani egy-egy konkrét helyzetben.

Azt mondja tehát Péter apostol az olvasóinak és a hallgatóinak: az életetek minden egyes eseménye az Istennel való kapcsolatotokon belül értelmezhető csupán. Mit jelent ez? Azt, hogy van esetleg egy olyan uratok, főnökötök, aki méltatlanul újra és újra nehézzé teszi az életeteket. Szörnyű dolgokat követ el veletek szemben, élvezi a szenvedéseteket. Isten mégis engedi, hogy ez így legyen. Honnan tudjuk? Az írás mondja, hogy Isten gyermekeinek a fejéről egy hajszál sem eshet le úgy, hogy azt az Úr ne tartaná számon. Isten gondoskodása az, ami őrzi az övéit. Nem csak akkor, amikor jó dolgok történnek. Akkor is, amikor gonosz felettesek kerülnek valaki fölé. Akkor is, amikor ellenségek kezdenek aknamunkát folytatni ellenünk. Isten felhasználja az ilyen eseményeket az övéinek az életében.

Tehát fontos világosan látnunk, hogy az ige nem arra biztat bennünket, keresztyéneket, mint ahogy ez régen sem így volt értendő, hogy a keresztyén ember legyen mindenkinek a lábtörlője. A keresztyén legyen az, akivel bármit, bármikor meg lehet csinálni. A keresztyén legyen az, akinek az életén keresztül az Isten ügyéből mindig gúnyt lehet űzni. Szó sincs erről. Gondoljunk csak Dávid és Góliát történetére! Ott van egy nagy behemót, Góliát, aki szidalmazza Isten seregét, és magát Istent is. Dávid ott áll Isten előtt, a Vele való közösségben éli meg ezt a helyzetet is, és Isten arra vezeti őt, hogy ne tűrjön tovább. Mivel Isten indítja, Dávid a lehetetlen helyzetben, ahol ember nem győzhetne, győz a sokkal hatalmasabb, erősebb ellenfél fölött, mert Isten harcol vele. Isten harcol az ő keze által.

Nagyon-nagyon fontos megértenünk, hogyha Isten helyez valakit egy helyzetbe, akkor ott erőt, és békességet is ad az embernek. Ha olyan vezetőt, főnököt, családtagot, barátot enged a környezetünkben létezni - akivel miután megkérdezzük tőle, megértjük, hogy kapcsolatban kell az illetővel maradnunk -, akkor a továbbiakban nem kérdés, hogy most mégis találkozzam-e, beszéljek-e vele, vagy se. Keresztbe tegyek-e neki, vagy ne. Hanem az, hogy Uram, hogyan tudom őt elhordozni úgy, hogy az a te dicsőségedre legyen? Uram, nekem ehhez magamtól nincs erőm. Hogyan kaphatok tőled megerősítést?

Emlékezzünk, amikor maga az Úr Jézus tusakodik a Gecsemáné-kertben! Nem azt mondja, hogy jaj de jó, nemsokára vége lesz ennek a földi útnak. Még néhány óra, és befejeződik a küldetésem. Véres veríték és könnyek között tusakodik az Atya előtt.

Nem azt várja tőlünk az Úr, hogy mindenre könnyedén tudjunk igent mondani, hanem, hogy a vele való kapcsolatunkban újra és újra kérdezzünk rá a körülöttünk lévő világ eseményeire, és saját életünk történéseire. Uram, mi a te akaratod? Uram, a helyemen vagyok-e? Ha igen, akkor bármilyen nehéz is, az Atya akaratával, tudtával és megtartó kegyelmével, szeretetével együtt érhetnek mindezek.

Az életemben meghatározó példa volt a nagyapámé, aki gyerekként nagyon sokat szenvedett idősebb bátyja kínzásaitól, gonoszkodásaitól. Sokszor megverte a testvére, de gyakran a testi épségét is veszélyeztette. Egyszer úgy meglökte, hogy fél napig nem tudott utána megszólalni. Átmenetileg megnémult. Mondták a húgai, hogy menj oda a szüleinkhez, és mondd el, hogy mit tett veled a bátyánk. Az ő válasza azonban mindig az volt, hogy látja azt az Úristen. Ő majd elrendezi, én rábízom magam. Nem azért nem védte meg magát, és nem ment árulkodni, mert nem volt már később ehhez elég ereje, vagy ne lett volna igaza, hanem az Úrra bízta az ítéletet. Az egész életét így élte végig, és számomra élete és az elmenetele is hitelesítette mindazt, amit fiatal korától fogva igaznak tartott.

Krisztus követése és a Krisztusért való szenvedés nem egyenlő az önkínzással, a mazochizmussal. Ha valaki bármilyen butasága miatt nehéz helyzetbe kerül, akkor ezért nem kötelező örülni. Nyilván ilyen helyzetben is lehet segítséget kérni az Úrtól, és Ő sokszor meg is könyörül rajtunk. Ha a helyemen vagyok, ha az Úr dolgában buzgólkodom, akkor bármilyen külső vagy belső nyomorúság ér, az Úr ad erőt az elhordozásához.

Hogyan lehet ez a szép, sokunknak biztató gondolat személyes életgyakorlattá keresztyén életükben? Így folytatja gondolatmenetét Péter apostol: "Bűneinket Jézus maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk." Vagyis a rövid, egymondatos válasz az, hogy egyedül Krisztus keresztje által lehet ez valóság a hívő életében. Így volt ez régen, és így van ez ma is.

Többnyire olyan embereknek íródott ez a levél - hadd emlékeztessek ismét erre -, akik szörnyű kínokat és szenvedéseket kellett, hogy kiálljanak. Talán voltak közöttük, akiknek a rokonai, szerettei mártírhalált haltak, és talán közülük is némelyek később így jártak. Olyan szenvedések között éltek, amiket ember magától el nem viselhet. De az apostol azt mondja, hogy ti nem a saját erőtökre vagytok csupán hagyatva, hanem a Krisztuséi vagytok, hogyha elfogadtátok mindazt, amit tett értetek. A kereszt nem csupán egy szép tanításbeli igazság, teológiai teória, hanem valóság az erőnek, kegyelemnek a helye számotokra. Itt találhat egészen új perspektívát, új távlatot az életetek, mert magatoktól, ha megpróbáljátok, előbb vagy utóbb kudarcot kudarcra fogtok halmozni. Előbb vagy utóbb megkeseredtek a fölétek rendeltekkel kapcsolatban. Előbb vagy utóbb azt fogjátok gondolni, hogy a keresztyénség folyamatos kudarcokat jelent. De nem így van. A keresztyénség a Krisztus halálában való részesedést jelenti, vagyis azt, hogy Ő a mi bűneinket átvállalta, és ezért valami teljesen újat, mást tett lehetővé a számunkra.

A 2Kor 5. fejezetben olvassuk: "Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden." Erről beszél itt az apostol.

Krisztus azért halt meg a bűneitekért, hogy az életetek teljesen más lehetőségekkel bírjon, mint bírna Isten nélkül. Vagyis, hogy az életetek minden körülménye között, amibe az Ő tudtával juttok, megállhassatok. Akár nehézségek közé kerültök, akár nem. Akár mártírhalált kell majd halnotok, mint ezeknek a keresztyéneknek, akár ágyban, párnák közt fogtok meghalni. Az Úr veletek lesz, mert az övéi vagytok.

Ez az a pont, Krisztus keresztje, a vele való találkozás és közösség, ahol Isten ereje az az igazság, amit kifejez az evangélium, személyessé, életet formáról erővé, valósággá válhat az ember életében.

Hogyha valaki egyedül próbálja Jézus példáját megélni, ez bukások és kudarcok sorozata lesz. Megkeseredett emberré válik előbb vagy utóbb. Aki Krisztussal próbálja ugyanezt, az megtapasztalja, hogy egy úton járhat, olyan úton, ami el van készítve a számára, ami sokszor nehéz, sokszor talán elesik rajta, de ahol újra és újra az Úr felsegíti őt. Nem csak felsegíti, de továbbsegíti. Ennek az útnak van kezdete, és van vége is. Az ilyen keresztyének, az úton járók érik el azt a célt, amit Isten elkészített a számukra. Lehet, hogy a másik fajta, a folyamatosan elbukó, saját erejére támaszkodó keresztyén is Isten kegyelméből üdvösséget nyer. Az üdvösség Isten ajándéka. S ha valaki ezt egyszer elfogadta, az többé el nem veszítheti. De nem mindegy, hogy az életünket ezen a földön hogyan éljük végig. nem mindegy, hogy mennyire töltjük be Isten akaratát, amire Ő kiválasztott és megformált minket.

Az utolsó gondolat, amiről szeretnék beszélni mintegy összefoglalásképpen is, hogy mindebből az apostol szerint, az ige szerint mi következik a hívő ember számára? Azt mondja az apostol: az Ő sebei, mármint Jézus sebei által gyógyultatok meg, mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.

Nem csupán testi gyógyulásról beszél az apostol. Mi hajlamosak vagyunk a saját gondolkodásunk szabályai szerint leszűkíteni Isten cselekvési terét. Itt, amikor gyógyulásról beszél az ige, akkor az életünk helyreállásáról van szó. Amiben, ha Isten úgy látja jónak, lehet, bár nem szükségszerű testi gyógyulás is. De mindenképpen az életben, a világban való helyünkre kerülésünk jelenti azt, hogy meggyógyulni Krisztusban. Jelenti azt, hogy bűnök következményeit, amik nyomorítanák az életünket, és bűnök kötöttségét Isten elveszi arról, aki ezt elfogadja tőle. Megszabadít félelmektől, kényszerképzetekről, régi emlékektől, sok olyan dologtól, ami esetleg mások bűnének a következménye a mi életünkön, és felszabadít arra, hogy örömmel, békességgel legyünk ezen a földön, amíg ezt Ő jónak látja.

Alapvető kérdés az, hogy elsősorban kinek a szolgái vagyunk? Azoknak, akik a környezetünkben erősebbek nálunk, a munkahelyünkön, a világban, a családunkban talán, az iskolában, és egy csendes szabadságharcot folytatunk a fogunkat összeszorítva, s így a túlélésért való küzdelem az életünk. Időnként Istenre is rátekintünk, és elmondjuk neki, hogy milyen lehetetlen ebben a világban keresztyénként megmaradni. Vagy pedig elsősorban, bármilyen emberi összefüggésben is az Úr szolgái vagyunk. Azért szolgálunk, azért engedelmeskedünk másoknak, mert elsősorban az Úrnak engedelmeskedünk. Mert, ha az Úr akarata valami, akkor elfogadjuk. Csak ez a hozzáállás és életgyakorlat az, amiben az ember számíthat Isten erejére. Az első a magára hagyott, lassan elégő élet háttere.

Miről beszélt az ige? Minden, ami a keresztyén embert éri, Isten tudtával, engedélyével történhet. Minden, ami a keresztyénnel történik, az valamilyen módon Isten tervébe illik, ahogy ezt a Római levél mondja: "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van." Nem biztos, hogy ezt azonnal látom, megértem, amíg ezen a földön járok. De Isten mégis a javamra fordítja, beépíti az életembe. Formál, alkalmassá tesz arra, hogy használni tudjon.

Végül minden olyan helyzet, amibe Isten engedi bele az övéit, azzal az ígérettel is együtt jár, hogy megoltalmazza azt, aki benne bízik. Nem biztos, hogy mindig fizikailag oltalmazza meg, de a hűségét, a hitét, a békességét megőrzi. Azt - aki újra és újra felteszi a kérdést: Uram, hol a helyem, szeretnélek téged követni, neked engedni minden körülmény között -, Isten áldássá teszi. Beosztottként vagy főnökként, kisemberként vagy nagyként, teljesen mindegy, mert az ilyen mindenképpen az Úr szolgája.

Ennek az igének a kapcsán jó lenne, ha, amikor lesz egy kis időnk, vagy most majd, amikor imádkozunk, feltennénk ezt a kérdést magunknak, hogy vajon mi kinek is szolgálunk? Az emberi kapcsolatainkat milyen lelkület határozza meg? Állandó érdekérvényesítés, ami emberileg magyarázható, de tulajdonképpen az Isten szeretetéhez semmi köze nincs. Vagy pedig engedjük azt, hogy ez az isteni szeretet, s a neki való alárendeltség határozza meg ellenségeinkkel, nehéz emberekkel, szeretteinkkel, a munkatársainkkal, testvéreinkkel való kapcsolatunkat.

Isten adjon nekünk világosságot és őszinteséget önmagunkhoz és őhozzá, és adja az Úr, hogy valóban pásztorként és gondviselőként tapasztaljuk meg jelenlétét az életünkben, hogy ne csak egyes krízis alkalmával kiáltsunk hozzá, hanem minden, ami ér bennünket a vele való kapcsolatunkon belül, annak a kereteiben történhessen.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, nem győzünk dicsőíteni téged, mert nem álltál meg félúton. Nem lett eleged mindabból a kínból, gonoszságból, ami ért méltatlanul, hanem a célra néztél, amit az Atya tűzött ki eléd, s ami a mi megváltásunk volt.

Köszönjük, Urunk, hogy te felvitted a mi minden bűnünket is a keresztfára. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor mégis hiábavalóvá tesszük áldozatodat, és cipeljük tovább nyomorúságainkat.

Bocsáss meg Atyánk, hogy olyan sokszor elfelejtjük, hogy egyedül csak tőled jöhet erő és a megtartatás, és mindenütt másutt keresünk oltalmat és menedéket. Bocsásd meg, hogy sokszor olyanok vagyunk, mint a tyúkanyót elvesztett csibék, rohangálunk és elvesztjük a fejünket, és elfelejtjük, hogy te vagy a mi őrizőnk és pásztorunk.

Urunk, köszönjük, hogy az életünk minden eseményét, nehézségét, küzdelmét, megpróbáltatását és sebét eléd hozhatjuk most bátran és őszintén.

Köszönjük, hogy a te üzeneted arról szól, hogy gyógyítasz bennünket, helyreállítod az életünket, és ha engedjük, vezetsz minket. Kérünk, ha van közöttünk olyan, akinek az életében ez még nem valóság, hanem csupán elmélet, tedd lehetségessé, hogy az ő élete is veled, általad működhessen!

Kérünk Urunk áldást erre a gyülekezetre, minden tagjára: kicsikre és nagyokra, régen ide járókra és újakra, mindazokra, akik hitben már elindultak, és azokra, akik talán először hallják a te szavadat. Urunk, a te szereteted nemtől, kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül fog körül és keres bennünket. Kérünk, lágyítsd meg a szívünket, hogy ne csak hallgatói, hanem gyümölcstermői is lehessünk a te igédnek.

Kérünk, Urunk áldást egész egyházunkra. Kérjük, hogy támogasd, és Lelkeddel erősítsd új püspökünket. Adj neki szeretetet, bölcsességet, hogy azon az úton járhasson és vezethesse a te népedet, amit te mutatsz neki.

Kérünk államunk, nemzetünk vezetőiért, mindazokért, akiket feladattal bíztál meg! Urunk, egyedül te vagy arra képes, hogy ezt a nemzetet felébreszd abból az álomból, amibe merült nélküled. Könyörgünk, hogy ne vétkeinkre nézz, ne hitetlenségünkre, önzésünkre, hanem azokra a kevesekre, akik Krisztus érdeméért hozzád kiáltanak. Légy velünk, Urunk, kegyelmesen, és adj ébredést.

Kérünk az egész világért, adj békességet ezen a földön. Ha lehet, akkor te tartsd vissza a fegyvereket, és adj megoldást Irakban és szerte ezen a világon. Urunk, tudjuk, hogy ígéreted, miszerint meghallgatod imádságainkat, megáll most is. Erősíts minket, hogy ne csüggedjünk, ne restüljünk meg a hozzád való könyörgésben egymásért és ezért a világért.

Végül Urunk kérünk mindazokért, akik betegségben szenvednek, akik külső-belső próbákat kell hogy megtapasztaljanak. Adj nekik erőt. Te vigasztald a gyászolókat. Te légy a hitetlenek megerősítője, és aki bizonyosságot adsz nekik.

Urunk a te áldásod legyen és maradjon velünk. És most, ahogy a szívünk csendjében tovább imádkozunk, Lelked által adj nekünk őszinteséget. Krisztusért kérünk

Ámen.