PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. május 17.
(áldozócsütörtök)

Cseri Kálmán


NEKIK ADTAM


Alapige:Jn 17,1-14

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: "Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és aki elküldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett."

"Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy egy munkával töltött nap végén elcsendesedhetünk előtted.

Köszönjük neked egymást is, a gyülekezet ajándékát. Köszönjük, ha valóban egy szívvel, egy szájjal dicsérhettünk most téged az ének szavaival. Köszönjük, hogy te mindent tudsz rólunk, azt is, hogy most milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen terheket hordozunk, milyen döntések előtt állunk.

Ajándékozz meg minket azzal a csenddel, amit a te közeledben találhatunk meg. Szólj hozzánk most te magad az emberi bizonyságtételen keresztül is. Hadd érkezzék meg igéd úgy a szívünkhöz, értelmünkhöz, akaratunkhoz, hogy felismerjük, mik a te gondolataid, melyik úton kell járnunk, mire akarsz minket használni, hol akarsz megáldani és áldássá tenni. Mindnyájunknak nagy szükségünk van rád. Legyen a te igéd vigasztalás, bátorítás, útmutatás, feddés, feloldozás. Mindannyiunknak azt közvetítse, amire leginkább szükségünk van.

Köszönjük, hogy te ezt megteheted, mert mindenható Isten vagy. És köszönjük, hogy meg is teszed, mert imádságot meghallgató szerető Atyánk vagy.

Ámen.


Igehirdetés

A Bibliából tudjuk, hogy feltámadása után a negyvenedik napon az Úr Jézus kivitte tanítványait egy hegyre, néhány fontos dolgot mondott még nekik, megáldotta őket, és eközben arra lettek figyelmesek, hogy felemelkedik a földről, és egyik pillanatról a másikra jött egy felhő, ami eltakarta Őt a szemük elől. Jézus visszament a mennybe. Azóta senki nem látta Őt, és nem is fogja senki Őt látni, amíg eljön majd nagy hatalommal és dicsőséggel az Ő második eljövetelekor ítélni élőket és holtakat.

Tanítványai pedig itt maradtak pásztor nélkül, vezető nélkül, program nélkül, védelem nélkül. Elkezdhetnénk sajnálni őket. Nehéz korban, sok ellenségtől körülvéve, szegények, Jézussal mindent elveszítettek. Az Úr Jézusnak ebből az imádságából azonban, amit szoktak főpapi imának is nevezni, kiderül, hogy egyáltalán nem maradtak szegények azok, akiket Ő itt hagyott. Mérhetetlenül gazdag hagyatékot hagyott rájuk.

Ebben a részben többször ismétlődött az, hogy "nekik adtam..." Jézus itt földi munkáját befejezve számot ad az Atyának. Olyan kedves és szép az a mondat az elején, hogy "Atyám, én elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál, hogy elvégezzem..." És ezt követően sokszor egymás után mondja, hogy "nekik adtam..." Kiknek? Azoknak, akiket az Atya néki adott, az elhívottaknak, akik benne hittek akkor és hiszünk azóta is. És mit adott nékik? Hosszú felsorolásba kezdhetnénk most, de csak néhányat szeretnék ezek közül a kincsek közül említeni.

Nem voltak szegények az Ő tanítványai, az elsők sem akkor, és nem szegények az Ő mai tanítványai sem. Aki Őbenne hisz, az gazdag hagyatékot kapott tőle, amit már ezen a földön, ennek sokféle nyomorúsága, gondja, terhe, nehézsége között is élvezhetünk, és ami elvehetetlenül az övéié, a hívőké, és ez megmarad az örökkévalóságban is. Mi ez a hagyaték?

1. Mindenekelőtt a legnagyobbat említi mindjárt az imája elején: az örök életet. "... hatalmat adtál minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjak." Teljes részletességgel nem tudjuk most kibontani, hogy mit tanít az Újszövetség, főleg a mi Urunk, Jézus az örök életről, de annyit mindnyájan tudunk, hogy ezt veszítettük el, amikor fellázadtunk Isten ellen. Amikor az ember azt mondta: majd én, egyedül, Isten se szóljon bele, akkor megszakadt a Teremtővel való közössége. Már pedig az embernek a Teremtőjével való közösség az a közeg, amiben élhet, amiben kibontakozhat, teljes, boldog, tartalmas, harmónikus életre juthat. Ezt az életet veszítettük el. Maradt azóta a puszta lét.

Maradt ez a lét, amit mi életnek nevezünk, de amit át meg átszőnek a halálnak a szálai. Hiszen mindannyiunkban van valamiféle, néha egészen sokféle félelem. Mindannyiunknak az életéből hiányzik valami: szükséget látunk, szűkölködünk. Mindannyian ismerjük a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség állapotát. Mindannyiunkat gyötör valamiféle betegség. Nincs köztünk senki, akinek még nem kezdett el hullani a haja, vagy ne lenne néhány tömött foga, hogy egyebeket ne soroljak. Átszövi a halál az életet.

Akik nem ismerik Istent és azt az életet, amiről a Szentírás beszél, azok azt hiszik: ez a normális élet, amit élünk. Félelemmel, ínségekkel, szorongásokkal, betegségekkel, gyásszal és a végén a halállal. Ez már egy megbetegedett, hiányos, torz lét. Jézus Krisztus a teljes életet, az igazit, az elveszítettet adja vissza a benne hívőknek. Azt az életet, aki tulajdonképpen Ő maga.

Nem véletlenül mondta ezt többször is: "Én vagyok az élet ..." És nem véletlenül idézi Őt Pál apostol, amikor a halál küszöbén áll a kivégzésére várva: "Mivel nekem az élet Krisztus, ezért a meghalás is nyereség." Ha kivégeznek is, jól járok, mert még jobb jön utána, még nagyobb teljességében élem át ezt az életet. Ez az igazi élet maga Jézus, és akinek vele kapcsolata van, az visszazökken az igazi életbe.

Olyan szép az a karácsonyi énekünk, amelyik egyebek közt erről lelkendezik: "Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is véle éljetek, boldogságban örvendjetek." Ha valami - különösen mai sokféle nyomorúságunk között - jellemez minket, az, hogy nem tudunk boldogságban örvendezni. Ha néha vannak örömbetétek, epizódok az életünk, azt külön ajándéknak tekintjük mindnyájan, de nem ez jellemzi általában az emberek életét, hogy boldogságban örvendeznek. A Jézustól visszakapható életet viszont ez jellemzi. A benne hívőknek Ő ezt az örök, vagyis teljes, hiánytalan életet már itt adja, és ez nem múlik el, nem szenved csorbát akkor sem, amikor utolsót dobban majd a szívünk, és azt mondják: meghalt. Ez az élet akkor is a hívőké marad.

2. Mit említ Jézus utána? Háromféle megfogalmazásban is mondja, hogy az övéire hagyta azt az ismeretet, hogy kicsoda Isten. Az Istenről szóló hiteles beszédet, és az Isten tulajdon beszédét, az Ő igéjét is. "Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nékem adtál a világból." Később azt mondja: "Nekik adtam a te igédet..." "... azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik..." Jézustól tudhatjuk meg, hogy ki valójában Isten. Nélküle nem tudjuk. Elkezdünk képzelődni, kitalál az emberiség magának sokféle istent, de hogy ki az egy igaz Isten, azt tőle tudhatjuk meg. Ezért mondja itt, hogy az maga az örök élet is, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent. Nyugodtan fogalmazhatjuk így is: az egyedül valódi, valóságos, valóban létező Istent Jézus mutatta be nekünk, és az az ige, amit Ő Istenről mondott, az lehet a számunkra nagy segítség.

"Átadtam nekik" - mondja az Atyának -, vagyis a benne hívőknek átadta azt az üzenetet, amit Ő is úgy kapott az Atyától. Mi ez az üzenet? Valaki egyszer így fogalmazta meg (úgy gondolom találóan), hogy ha néhány szóba kellene összefoglalni az evangéliumot, hogy az a mai embernek is érthető legyen, így fogalmazná meg: Ezt üzeni Isten: szeretlek, gyere haza! Valóban ez az evangélium. És ezt üzente Jézuson keresztül: Szeretlek annak ellenére, amit tettél. Így, ahogy vagy, gyere haza, nyitva van az ajtó. Jézus kinyitotta az atyai ház ajtaját, amit mi becsuktunk magunk mögött.

Még régebben hallottam, hogy Chicagóban történt egyszer, hogy egy felnőtt leány, akit az édesanyja egyedül nevelt, nagy lázadásában otthagyta az anyai házat és megpróbált egyedül boldogulni, illetve kipróbálni mindazt, amit otthon nem volt szabad. Elindult a züllés utján. Hosszú ideig nem jött haza és nem is adott hírt magáról. Az édesanyja sokat imádkozott érte, és kereste, ahol csak lehetett. Az a gondolata támadt az anyának egyszer, hogy készíttetett önmagáról egy csomó fényképet és egy kis plakáton fénykép alá ez volt írva: Gyere haza, anyád vár! És elhelyezte ezt a város lebujaiban, a legrosszabb hírű múlatókban. Egyik este történt, hogy az egyik ilyen mulatóba beesett az a lány, és az édesanyja képét látja a falon magával szemben, alatta ez a néhány szó: gyere haza, anyád vár! Fogta magát, és még aznap éjszaka hazament.

Ez az Isten üzenete is: Szeretlek, gyere haza! Jézus ezt az üzenetet adta át az embereknek, és ezt az üzenetet hitelesítette, pecsételte meg az Ő golgotai kereszthalálával. És amit Ő elkezdett, hogy átadta másoknak ezt az üzenetet, azt rábízta az övéire. Azt mondja: "A te beszédedet is átadtam nekik..." Merjük-e továbbmondani ezt az üzenetet? Benne van-e a mindennapi gyakorlatunkban, hogy valamilyen formában, ahogy éppen arra szükség van, ki hogyan értheti meg azt, továbbadjuk azt, amit Jézus átadott nekünk. Hogy ami rajtunk segített, az másokon is segítsen. Hogy ami hozzánk eljuthatott az Ő nagy szeretetéből, az továbbjusson másokhoz is rajtunk keresztül. És azok közé tartozunk-e már, akiknek helyre állt ez az elveszített közösségük a teremtő Istennel, akik méltán mondhatjuk Jézus bátorításának engedve: Mi Atyánk, akiknek Atyjukká lett az Isten.

3. Ezek után Jézus küldetést is hagyott a benne bízókra, amikor felment a mennybe. Ezt olvastuk itt: "Ahogyan engem elküldtél e világba, Atyám, én is elküldtem őket a világba." Tudniillik így már mehetnek, hogy helyreállt a közösségük az Atyával, hogy van muníciójuk, van mondanivalójuk, amit rajtuk kívül senki más nem tud hitelesen, meggyőződéssel és meggyőzően mondani ebben a világban. Őket már meggyógyította az Atya szeretete, akkor hirdethetik másoknak is, hogy ez a szeretet elég neked is, érvényes reád is. Neked is azt üzeni az Atya: Szeretlek, gyere haza!

Erre a küldetésre gondolva mondta Jézus az övéinek a Hegyi beszédben: "ti vagytok a föld sója." Nem sok kell abból, de ha semmi nincs belőle, élvezhetetlen az étel. Ízesít is, tartósít is. Sőt azt mondta: "Ti vagytok a világ világossága." Miközben előzőleg önmagáról állította ezt: "Én vagyok a világ világossága." Erre szokták azt mondani az emberek: ellentmondás a Bibliában. Ő a világ világossága, vagy a benne hívők? Holott ez nem ellentmondás, hanem evangélium. Akinek az élete fényt fogott Jézus közelében, azt ugyanúgy világosságul küldi a sötét világba, mint ahogy Ő világosságként jött. Ő az igazi világosság (ahogy János evangéliuma elején olvassuk). De világítanak azok is, akiknek az életét Ő már megtisztította, akiknek Ő új életet adott. A hívők megváltozott élete és a rájuk bízott üzenet - ez a küldetésünk tartalma.

Megint csak kérdezem mennybemenetel ünnepén: Úgy maradtunk-e itt, a mi Urunkban hívők, mint akiknek a megváltozott életük prédikál, és mint akik ki tudják nyitni a szájukat, hogy ha erről az evangéliumról van szó, és el merik mondani másoknak is: téged is szeret, te is hazamehetsz, tereád is vár?

Jézus mennybemenetelének egyebek között ez is célja volt, hogy részben folytassák az övéi az Ő küldetését. Volt, amit csak Ő tudott elvégezni, a váltságot egyedül Ő tudta elvégezni, de azt tökéletesen elvégezte. Ennek az örömhírnek a továbbadását mindazokra bízta, akik nála már meggyógyultak, Őt ismerik, és az Ő küldetésében készek járni.

Azt szokták mondani: ezek elvont dolgok és a teológusok elszórakozhatnak ilyen igazságok fejtegetésével, de ennek nincs társadalmi haszna. Mivel ezt a közelmúltban is hallottam, elgondolkoztam: tényleg nincs? A megváltozott életnek nincs társadalmi haszna? Ha minél többen leszünk, akik egy életen át hűségesek maradunk a házastársunkhoz, ha minél többen vállalják a gyereket, és felnevelnek egészséges idegzetű, igényes gondolkozású, szorgalmas munkára nevelt gyerekeket, netalán nemzedéket, ha minél kevesebben lesznek, akik lopnak, hazudnak, csalnak, gyűlölködnek - nincs társadalmi haszna? Azt hiszem, nem is kell választ adni erre, annyira költői ez a kérdés. Ennek messze kiható gazdasági, egészségügyi, kulturális és sorolhatnánk még milyen pozitív következményei vannak. Jézus ezt bízta egyebek között az övéire. Ehhez azonban valóban megváltozott életre, újjáteremtett életre van szükség, és az Ő Szentlelkére is, hogy merjük továbbadni az örömhírt.

4. Az Ő hagyatékából tehát mindenekelőtt az örök életet, a teljes életet említette, azután az Ő igéjét, és az igaz Isten-ismeretet, harmadszor ezt a küldetést, amiről most volt szó, és eközben, hogy bátorítsa az övéit, biztosítja őket az Ő védelméről. Arról, hogy Ő megőrzi őket: "Én megtartottam őket, akiket nekem adtál, megőriztem őket" - és ez továbbra is érvényes. A benne hívők nincsenek kiszolgáltatva senkinek és semminek, még önmaguk rossz természetének sem. Hiszen éppen ezt a természetet teremti újjá Jézus Krisztus. A benne hívők az Ő szüntelen jelenlétében élhetnek. Éppen itt érthetjük meg a mennybemenetel igazi célját. Jézus nem kiment ebből a világból, amikor visszalépett a mennyei, szellemi világba, hiszen ott az utolsó mondatai között mondta ezt: "tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Azzal, hogy nem köti Őt többé a földi testnek semmilyen korlátja, korlátlanná tette az Ő jelenlétét, és a földön élő minden hívő tapasztalhatja, hogy az Ő szüntelen jelenlétében telhet az életünk.

Mellesleg azt is ígéri, de erről most nem szólok részletesen, hogy szüntelenül könyörög is az övéiért. Velünk van, megőriz, megtart, véd és könyörög érettünk.

5. Ezután említi, hogy sok nyomorúságuk lesz ugyan az övéinek, az Ő mennybemenetele után is, de ad nekik valami különös ajándékot. És ezt is az övéből adja. Így olvastuk ezt: "Most pedig hozzád megyek, Atyám, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen az enyéimben." Még erről is gondoskodik. Nemcsak védelemről, hanem arról, hogy belsőleg is harmonikus személyiség legyen minden benne hívő. Miközben gyalázzák, gúnyolják, hátrányokat szenved esetleg gyakran vagy általában, aközben valami elvehetetlen, kiolthatatlan, csendes öröm legyen a szívében, a Jézus öröme. "Az én örömömet adom nekik." Ez is a hagyatéknak egy része.

Csak ezt tudva érthetjük meg például Pál apostolnak ilyen furcsa állításait, amire a második Korinthusi levélben mindig újra felfigyelek, amikor azt mondja a temérdek nyomorúság és szenvedés felsorolása után, hogy "mi pedig tele vagyunk vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4).

Erre egyszer valakiből ez a bántó mondat bukott ki, mikor életében először hallotta ezt: ez az ember nem normális. Ha normálisnak azt tekintjük, ami általános az Isten nélkül élő emberiség életében, akkor valóban nem normális. Ez az ember egészen más normák szerint gondolkozik és él. És ő sok nyomorúsága ellenére is csordultig van örömmel, ami azt jelenti: másnak is jut belőle, mert kicsordul a szívéből és a száján. Ez az öröm, ami Jézus öröme, és amit a hagyatékban szintén felsorol.

6. Végül még egyet említek meg, ami az út végén várja azokat, akik mindvégig hűségesek voltak Őhozzá. A főpapi ima végén ezt mondja az Atyának: "Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nékik adtam, hogy ők is úgy egyek legyenek, mint ahogy mi, Atyám."

A dicsőséget is nekünk adja. Az Ő dicsőségét. Az Atyától kapott dicsőségét. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudjuk. Úgy gondolom, nincs az a tudós teológus, aki ezt le tudja írni, de több biztos ígéretünk van arra nézve, hogy a mennyei életben Jézus dicsősége is az övéié lesz. Ez olyan állapotot is jelent, amit egy esetben részletez a Szentírás, hogy ott nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom, betegség, jajkiáltás. Ott Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Ott az Isten lesz minden mindenekben. Jézus pedig úgy summázza ezt az állapotot, amikor ígéri, hogy az "én Atyám házában sok lakóhely van, előre megyek, helyet készítek nektek, és egyszer majd eljövök értetek, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok." (Jn 14,1-3).

Egyszer egy kisgyerek azt kérdezte: mit fogunk ott csinálni? Mi mindig csinálni akarunk valamit. Erre Jézusnak ez a válasza: "Ott lesztek, ahol én vagyok." Aki egy kicsit átélte már úgy igazi gazdagságában a Jézussal való lelki közösséget itt a földön, annak halvány sejtelme van erről, hogy vajon mit jelenthet ez majd ott. A vele való teljes, tökéletes, zavartalan közösség mind anélkül, ami itt megnyomorítja az életünket.

A tanítványok tehát nem maradtak szegények, amikor Jézust szem elől tévesztették és Ő visszament a mennybe. Gazdag hagyatékot bízott rájuk, és a Bibliából tudjuk, hogy ez a gazdagság mindazoké, akik Jézusban hisznek. Még azoké is, akik majd a mi bizonyságtételünkre fognak hinni benne, mert ezekért még külön is imádkozik ebben az imádságban. Nemcsak őértük, hanem akikhez továbbterjed az evangélium. Mindazoké ez a gazdagság, akik Őbenne hisznek. Boldog ember az, aki így tudja áldani a mennybe ment Krisztust. Nem véletlen, hogy egyebek közt azt is mondta a tanítványainak tőlük búcsúzva: "Jobb nektek, hogy én elmenjek..." Ezért is jobb, meg azért is, mert így egyidejűleg mindazokhoz közel tud maradni, akik Őbenne hisznek.

Szeretném javasolni, hogy olvassuk el ma esete az Úr Jézusnak ezt az imádságát a János evangéliuma 17. részéből, és álljunk meg ezeknél a mondatoknál, ahol újra és újra azt mondja: "Én nekik adtam..." Mit is hagyott Ő miránk? Mi az a gazdag örökség, aminek sokszor nem vagyunk a tudatában? Milyen gazdagok a benne hívők? Milyen gazdagságból adhatnak tovább másoknak? Engedjük, hogy Isten Lelke bátorítson erre minket. Legyünk valóban az övéi, akiknek sok mindent adott, akik így sok mindent adhatnak tovább.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy mindezt nem mi találtuk ki, hanem te mondtad, és neked minden szavad igaz.

Bocsásd meg, hogy sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen gazdaggá tettél minket. Bocsásd meg, hogy sok a panasz, az elégedetlenség, néha még a zúgolódás is az ajkunkon. Bocsásd meg, ha mi akarunk megszerezni sok mindent, amitől azt reméljük, hogy majd akkor boldogok leszünk, pedig már most azok lehetnénk.

Ajándékozz meg minket bátor hittel, hogy azt, ami a mienk, meg is tudjuk ragadni, merjük élvezni, tudjuk megköszönni, és boldogan továbbadni másoknak.

Kérünk, add nekünk valóban ezt a gazdag életet, a te örömödet. Segíts ebben a küldetésben járni. Add a te igéidet a mi szánkba. Add azt a bizonyosságot és békességet, hogy a te oltalmad vesz körül, hogy te szüntelen esedezel érettünk. És nagy nyomorúságunkban segíts még arra is gondolni, hogy milyen dicsőségben lesz részük azoknak, akik teéretted mindent vállalnak itt a földön.

Kérünk, segíts folytatni az imádságot most.

Ámen.