PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. december 12.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


HASZNOS A GAZDÁNAK


Alapige:2Tim 2,20-21

Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldjuk, dicsőítjük, magasztaljuk a te háromszor szent nevedet, s valljuk a mennyei seregekkel együtt: szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, teljes az egész föld az Ő dicsőségével.

Magasztalunk, Úr Jézus Krisztus, azért az ígéretedért, hogy egyszer eljössz majd, és minden szem meglát téged. Áldunk azért, mert a második eljöveteled véget vet minden gazemberségnek, hazudozásnak, képmutatásnak, kegyetlenségnek. Magasztalunk azért, mert minden napvilágra jön majd akkor.

Köszönjük, hogy veled jött el az igazi világosság erre a földre. Valóban az történt, amit énekeltünk, hogy a sötétségben ülő sok kesergőnek hajnala felderült. Bocsásd meg nekünk, hogy ha úgy kesergünk sokszor a magunk sötétségében, mintha nem jöttél volna el. Bocsásd meg, ha nem a te szent jelenlétedben élünk örvendezve és hálásan. Bocsásd meg, hogy még mindig sok mindent elkezdünk nélküled, és azt gondoljuk, hogy bármi értelmeset, hasznosat, igazat tudunk nálad nélkül cselekedni.

Köszönjük hosszútűrésedet. Áldunk téged érthetetlen kegyelmedért. Köszönjük, hogy szabad élnünk a te kegyelmedből, s így jöhetünk most is hozzád, mint bűnbánó bűnösök, tudva azt, hogy te bővölködsz a megbocsátásban, és gazdag vagy a kegyelemben.

Istenünk, mi szépen elénekeltük, hogy híven általadjuk néked magunkat, de megvalljuk, hogy sokszor éppen attól félünk, hogy egészen és igazán alárendeljük magunkat a te akaratodnak. Bocsásd meg, Urunk, hogy féltjük magunkat tőled. Bocsásd meg ezt az Isten-káromló hitetlenséget. Kérünk, oszlasd ezt a hitetlenséget a szívünkből most is a te igéddel és Szentlelkeddel. Ragyogtasd fel előttünk a te meg nem érdemelt nagy kegyelmedet, és a te kegyelmed formáljon minket olyanokká, akik aztán teljes meggyőződéssel, önként, örömmel, híven általadják magukat neked. Ehhez vigyél most közelebb mindnyájunkat, kérünk.

Köszönjük, hogy te pontosan tudsz rólunk mindent. Ismered terheinket, bánatunkat, bűneinket, és jöhetünk eléd. Köszönjük, hogy egészen másként mehetünk el tőled.

Könyörgünk most különösen azokért a családokért, amelyek az elmúlt napokban veszítettek el valakit, akit nagyon szerettek. Sok ilyen gyászoló család van most a gyülekezetünkben, Urunk. Engedd, hogy túllássanak a könnyeiken, a veszteségen, az emlékeken, a lelkifurdaláson, a bizonytalanságaikon, és komolyan tudják venni a láthatatlanokat is, téged magadat, életnek és halálnak dicsőséges Urát, és a veled való találkozás jelentsen nekik igazi vigasztalást.

Minket pedig ajándékozz meg most a te útmutató igéddel, áraszd ki reánk Szentlelkedet, hiszen a te Lelked tud elvezetni minket a teljes igazságra.

Ámen.


Igehirdetés

Ádvent van, és ez az időszak mindig különösen ráirányítja figyelmünket Jézus Krisztus második eljövetelére. Fontos, hogy ez az esemény friss maradjon bennünk, mert csak így tudunk idejében és megfelelő módon felkészülni a vele való találkozásra. Akkor tudniillik, amikor Jézus dicsőségben megjelenik, már nem lesz többé lehetőség megtérésre.

Az Ő megjelenésekor egyetlen dolog lesz fontos mindenkinek a jövőjét illetően: Jézussal járta-e ennek a földi életnek az útját, vagy nélküle. Ott már nem lehet vele kapcsolatot találni. Vagy ahogy Jézus mondta: hitt-e valaki Őbenne, vagy nem. Nehogy úgy járjunk, mint Noénak a kortársai, akikről Jézus azt mondta: "ettek, ittak, házasodtak, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindent elpusztított."

Ebben az ádventi időben mindenképpen szükséges, hogy biztosítsunk magunknak egy kis csendet, és válaszoljunk becsületesen ilyen kérdésekre: Mivel töltöm én tulajdonképpen ezt a rövid földi életet? Csakugyan olyan fontos minden, amit annak tartok? Nem maradnak ki esetleg igazán lényeges dolgok az életünkből? Milyen célok vonzanak, milyen rugók mozgatnak?

Pál apostol alapigénkben egy képpel szemlélteti azt, hogy mi az ember Istentől kapott rendeltetése. Azt mondja: egy nagy házban sokféle edény van, de egyáltalán nem az a fontos, hogy melyiket miből készítették, aranyból, ezüstből, cserépből, fából, még csak nem is az a fontos, hogy melyiket mire használják, hanem az, hogy mindegyik hasznos legyen a gazdának. Ez a fő szempont: hasznos-e a gazdának?

Ezt a három szót szeretném most nagyító alá tenni: mit jelent a Szentírás szellemében ez, hogy valaki hasznos-e a Gazdának?

Még kórházban voltam, amikor a Timótheushoz írt második levelet olvastuk, s volt egy kivételesen csendes, nyugodt reggel, amikor belemélyedhettem az igébe, és Isten kinyitotta ezt a kifejezést előttem. Mit jelent ez: hasznos a Gazdának? Egyáltalán szempont ez nekünk? Egyáltalán a Gazdára való tekintettel teszünk mi mindent? Úgy akarjuk eltölteni az életünket, - vagy Ő teljesen kimarad a szemléletünkből, a napi gyakorlatunkból, próbáljuk tenni azt, amit kénytelenek vagyunk?

Jézus egyik ádventtel kapcsolatos példázatában ugyanerről tanít. Mindnyájan jól ismerjük a talentumokról szóló példázatot, amikor a gazda elutazik otthonról, és erre az időre különböző értékeket bíz a szolgáira. Az egyik öt talentum ezüstöt kap, (az elképesztő mennyiség volt), a másik kettőt, a harmadik egyet. Aztán egyszer csak váratlanul hazajön és elszámoltatja őket. Az első kettő forgatta a pénzt, és megkétszerezte. Ők hasznosak voltak a gazdának. A harmadik nem lopott el belőle, hiánytalanul visszaadja, de semmit nem csinált vele. Csak annyit tud visszaadni, amennyit kapott. Az első kettőnek nagy jutalma lesz, a harmadik súlyos ítéletet szenved, mert ez a döntő, hogy a szolga hasznos-e a gazdának.

Térjünk vissza Pál apostol képéhez, aki tehát azt mondja, hogy minden ember olyan, mint egy edény. Önmagában üres, de valamilyen célra készítették. Minden ember akkor áll hivatása magaslatán, ha használható eszköz lesz annak a kezében, aki készítette: a mindenható Isten kezében, aki teremtette. És ha csak Isten használhat minket. Tehát nem én döntöm el, hogy mire való vagyok, nem kényszerpályán mozgok és sodor az ár, nem mások használnak fel vagy használnak ki valamire, de nem is állok ott üresen, kihasználatlanul a polcon, mint üres edény, hanem hasznos leszek a gazda számára. Az apostol arra inti itt a levél olvasóit, hogy éljünk úgy, hogy hasznosak legyünk.

1. Ennek alapján négy egyszerű gondolatot szeretnék elsorolni. Hármat csak megemlítek, a negyedikről szeretnék részletesebben szólni.

Az első, hogy ne felejtsük el, és ez ádventi gondolat, hogy ennek a világnak van gazdája, és mindannyiunknak is van gazdája. Az az Úr Jézus Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő az Úr e felett a világ felett. Ezt a szót egyébként, amit Károli így fordít: gazda, az új fordítás nem véletlenül adja vissza úgy, hogy Úr. Hasznos az Úrnak. Mert a házigazda, az a háziúr. Mind a két fordítás helyes.

Jézus Krisztus tehát Ura ennek a világnak. Akkor is, ha sokszor olyan kétségbeejtően zajlanak az események körülöttünk, hogy úgy véljük, nincs gazdája ennek a világnak. Vagy már-már attól félünk, mivel a gonoszság megsokasodik, hogy talán maga a gonosz irányít itt mindent.

Sokan meg amiatt kételkednek Jézus gazda voltában, hogy nem látják Őt. Ugye, hogy mindenre kiterjed a mi Urunk figyelme, és ezért mondja a példázatban: a gazda elutazott. Ő is elutazott most. Felment a mennybe és onnan jön el majd ítélni élőket és holtakat. De így is lát mindent, ami itt történik, mégpedig gazdaszemmel látja. És lát mindent, amit mi személy szerint is teszünk vagy elmulasztunk, vagy akár csak titkon gondolunk. Amikor Ő dicsőségesen visszatér, mindenért számot kell adnunk.

Hinni azt jelenti, hogy a hívő Jézus jelenlétében él. Tudja, hogy igaz, amit Ő ígért: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Akkor is, ha nem látjuk Őt. A Péter levelének az elején olvastuk nem olyan régen, hogy akiben, ha nem látjátok is, hisztek, és akit, ha nem láttok is, szerettek. Éppen ezt jelenti hinni. És azt, hogy azt végzem, amivel Ő bízott meg, és ugyanakkor - Pál apostolt idézem - "vágyva várjuk az Ő megjelenését." Tudatosan készülünk a vele való találkozásra.

Ez ádventi evangélium: Jézus ennek a világnak a gazdája, láthatatlanul bár, de jelen van, és a hívők az Ő jelenlétében élhetnek. Az elmúlt hetek sokféle nyomorúsága között kimondhatatlan sokat jelentett ez nekem. Jézus jelenlétében élni akkor is, ha ebből semmi nem látszik, mert ez akkor is valóság.

2. A második az, hogy ez a gazda ennek a világnak a tulajdonosa is. Az Úré a föld, és minden, ami azon van. Minden az Ő tulajdona. A hívő ember tudja, hogy mi is. Drága áron váltott ki minket a bűnnek a rabságából. Nem a maga ura az ember. Ez azonban azt is jelenti, hogy nincs kiszolgáltatva senkinek. Az ő tulajdonosa, gazdája vigyáz rá. De azt is jelenti, hogy az ő Ura parancsol. Neki pedig nagy kiváltsága és lehetősége, hogy engedelmeskedjék neki.

Az előbb említett jézusi példázatnak minden mozzanata is erről szól. Ott a gazda szabja meg, hogy mely szolgát mivel bízza meg, ki mennyit kap, és a végén elszámoltatja őket. És ha tetszik, mai szóval mondom, igazi karriert az tud csinálni, aki engedelmeskedik a gazdának. Az első két szolga azt tette, amit parancsolt, és anyagilag is gyarapodtak, meg a ranglétrán is nagyot léptek előre. A harmadik meg nem jutott sehova, sőt büntetést kapott.

3. A gazda tehát tulajdonos is. És mint gazda, és mint tulajdonos, minden szolgájának ad valami szép feladatot. Nem kötelező ezeket a feladatokat végrehajtanunk. Lehet úgy is lezavarni egy életet, hogy fütyül valaki arra, hogy a gazdának mi a szándéka vele. Függetleníti magát tőle. Ez a bűnbe esett embernek az állapota. Maga szervezi meg az életét. Isten nélkül is el lehet tölteni ezt a földi életet. Isten nélkül is lehet tevékenykedni, lehet sok jót is tenni, de az ilyen emberekben mindig ott marad egy hiányérzet: nem tudom, hogy a helyemen vagyok-e, és vajon érdemes volt-e élni? Megvalósítottam-e azt, amit meg lehetett és meg kellett volna valósítanom?

A hívő azt kérdezi: Uram, mire való vagyok én? Mire teremtettél? Mire akarsz te használni?

4. A negyedik, amiről részletesebben szeretnék szólni, az lesz alkalmas eszköz Isten kezében, akinek valóban ez a legfőbb célja, hogy hasznos akarok lenni a gazdának. Akinek egyáltalán van már gazdaképe, aki függ, és függni akar ettől a gazdától, és mindennél fontosabb a számára, hogy neki legyen hasznos. Ez teljes életprogram. És ebből sajátos életszemlélet, biblikus világnézet és krisztusi erkölcsiség, életvitel fakad.

Mi kell ahhoz, hogy valakinek ez legyen a legfőbb célja: hasznos akarok lenni az én gazdámnak?

Ez már a keresztyénség magasabb iskolája. Itt már az a teljes belső azonosulás szükséges, amikor a megváltott, bocsánatot nyert bűnös egészen eggyé akar válni az őt szerető Istenével. Amikor egészen magáévá teszi Isten céljait. Amikor mindenben egyetért Istennel. Különösebb magyarázat nélkül is, előre igent mond Isten akaratára. Amikor kész mindenben engedelmeskedni neki. Abban is, amiben talán nem könnyű. S mindezt önként, örömmel, mert Isten soha, semmire nem kényszerít bennünket.

Persze ahhoz, hogy valaki lélek szerint, bensőleg, maradék nélkül azonosuljon gazdájával, Istennel, ahhoz ismerni kell Őt. Ha nem ismerem, ki a gazdám, nehéz benne bízni. Addig csak maradnak a kérdések, hogy vajon megbízhatom-e benne? Vajon bizonyos-e az, hogy mindig jót akar nekem? Vajon szeret-e engem? Bebizonyította-e, hogy szeret? Bebizonyította! Csak egy igét hadd olvassak, mert ezt frappánsan fogalmazza meg a János első levele 4. rész 9-10. verse: "Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa." Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." Nem az az Isten irántunk való szeretetének a bizonyítéka, hogy ha hiszünk benne, minden jól fog menni, hanem ez az objektív, történelmi bizonyítéka az Ő szeretetének, hogy az Ő Fiát elküldte erre a világra. Ez történt meg az első ádventben, az első karácsonykor, és áldozatul adta a mi bűneinkért.

Aki ismeri a gazdát, az aztán egészen reá bízza magát. Az érti, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: "Aki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem." Aki utána akar nézni, annak nem kell megtagadnia magát. Aki az Ő dolgairól akar elmélkedni, annak sem kell megtagadnia magát. De aki menni akar Ő utána, aki mindig az Ő közelében akar maradni, aki semmiért nem adja oda ezt a vele való közösséget, annak meg kell tanulnia megtagadni magát.

Az ilyen szolga viszont mindenre kész a gazdájáért, mert szereti. Ez a szeretet az alapja ennek a közösségnek. Az ilyen hívő már nem egy tant akar csupán elsajátítani, nem egy intézményhez akar tartozni, még csak nem is valamiféle magasabb erkölcs szerint óhajt élni, hanem legfőbb célja Isten dicsőítése, leghőbb vágya, hogy Isten terve valósuljon meg az életében, és ennek mindent radikálisan alárendel. Minden vágyát, az elképzeléseit, a kényelmét, a gondolatait, a teljes akaratát. Valóban ez lesz egyetlen motivációja az ilyen hívőnek: hogyan lehet hasznos a gazdának. Annak a gazdának, aki előbb szeretett minket, mint ahogy mi egyáltalán hallottunk róla. Aki önmagát adta érettünk, aki kezébe vette a mi üres edény életünket, és használni akar valami szépre. Teljesen mindegy, mire, csakhogy Ő használjon, az Ő kezében maradjon az életünk.

Ezt a szemléletet a világ őrültségnek tartja. Valaki egyszer azt mondta: ez tragédia! Így feladni magunkat? Hova lesz az önmegvalósítás? A hívő azonban tudja, hogy éppen ez az életünk kiteljesedése. Mert így válik az ember azzá, akinek Isten teremtette. Ezek az emberek boldogok a nehézségek között is. Ők azok, akik elégedettek és hálásak sokféle próba között és a szerényebb anyagiak mellett is.

Azonkívül ez a teljes önátadás különös szabadságra segíti el az embert. Szabad lesz másoktól, önmaga kívánságaitól és a körülményektől. Nem érdekli, ki mit szól hozzá, mert csak a gazdára van tekintettel. Lesz ereje, hogy ne engedjen a saját kívánságainak, hiszen a gazda kívánsága felette áll mindennek. Nem a körülményektől függ az, hol könnyebb, hol nehezebb engedelmeskedni a gazdának, hanem attól függ az engedelmessége, hogy minden körülmények között hasznos akar lenni az ő gazdájának.

Erre csak az képes, akiben a gazda iránti szeretet és hála ott van. Aki Istennek a Jézus Krisztusban megjelent érthetetlen és végtelen kegyelmét nemcsak megcsodálta, hanem hittel megragadta, elfogadta. Naponta megköszöni és abból él. Ehhez a vele való személyes kapcsolat kell feltétlenül. És kétségtelenül van érzelmi töltése is ennek a hitbeli kapcsolatnak.

Nem véletlenül mondta Isten az Ő választott népének, hogy a legfőbb parancs ez: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és minden erődből." Aztán szeretni fogod a felebarátodat is, mint magadat. És nem véletlen az, hogy húsvét után Jézus Pétertől csak ezt kérdezte, de azt háromszor: szeretsz-e engem? És nem véletlen, hogy a dicsőséges Krisztus a bajba került Efézusi gyülekezetnek ezt írja: "Az a baj, hogy elhagytad az első szeretetedet. Térj meg ebből az állapotodból, és az előbbi cselekedeteket cselekedd."

Aminek ez a szeretet az alapja és forrása, ott könnyű engedelmeskedni, és ott egyre magától értetődőbb lesz a hívő számára, hogy engem csak az érdekel, hogy hasznos vagyok-e a gazdának.

Ezért őrzi meg magát tisztán - mert erről is olvastunk itt. Ezért törekszik a szent életre. Ezért él fegyelmezett életet a hívő. Ez nem öncél és nem önsanyargatás, hanem éppen ennek a célnak az érdekében történik, hogy hasznos lehessen a gazdának.

Ki hasznos és ki nem hasznos? Csak néhány példát említek, hogy ugyanarra gondoljunk.

A képmutató vallásos ember, akinek kettős élete van, nem hasznos, mert botránkoztat másokat, és miatta káromoltatik az Isten neve a pogányok között. Aki kész szívesen szolgálni másoknak Isten parancsára, az hasznos, mert látván az emberek az ő cselekedeteit, dicsőíteni fogják az ő mennyei Atyját. Aki ítélget másokat, az nem hasznos. Aki nagy szeretettel meginti azt, aki eltévelyedett, és visszasegíti a keskeny útra, az hasznos. Aki jól megmondja a magáét, nem hasznos. Aki helyén mondott igét kér el a gazdától és adja tovább annak, akinek arra van szüksége, az hasznos.

Isten nem nagy teljesítményeket vár tőlünk, hanem azt, hogy azt tegyük végre, amivel Ő megbízott. Miközben a napi kötelességünket elvégezzük, a munkánkat folytatjuk, és mindazt tovább is tesszük, amit kell egy magunkfajta embernek, aközben mindenek felett ott lebeg ez: vajon mikor mi az én gazdám akarata, kívánsága, mikor hogyan leszek neki hasznos.

Azt szeretném mondani végül, hogy ha valaki úgy érzi most, hogy ő haszontalan, ne keseredjen el, mert válhat még nagyon hasznossá Isten kezében. Filemon megszökött rabszolgájáról, Onézimuszról írja Pál apostol, hogy haszontalanná vált, de most, hogy megismerte az Úr Jézus Krisztust, igen hasznos lett nekem is, meg az lesz majd neked is.

Aki az Úr Jézus Krisztust szív szerint megismeri, urának elismeri, az haszontalan szolgából hasznossá lesz.

Aki pedig csendesen megállapíthatja, hogy Isten engem használ, én hasznos vagyok, az ne bízza el magát, és el ne felejtse, hogy az mindig a kegyelemnek a csodája. Isten kegyelme az, hogy kézbe vesz és használ bennünket.

Alapigénk utolsó szavai így hangoznak: ... az ilyen ember "minden jó cselekedetre alkalmas lesz."

Ez már majdnem maximalizmus: Minden jó cselekedetre alkalmas lesz... Persze, mert a jó cselekedeteket is Isten készíti el a benne hívőknek, akik kegyelmet nyertek tőle. Az Efézus 2,10-ben olvassuk ezt, hogy arra teremtett minket, hogy az általa nekünk elkészített jó cselekedeteket végezzük, miután tőle kegyelemből üdvösséget kaptunk. Ha valakinek ez a szempontja, hogy hasznos legyen a gazdának, magától értetődik, hogy észre veszi a számára elkészített jó cselekedeteket. Azonnal munkához lát ott, ahol neki valamit tennie kell, és nem fontoskodik ott, ahol nincs számára elkészített jó cselekedet. De ehhez is az kell, hogy valóban ez legyen az őszinte célja: hasznos akar lenni a gazdának.

Láttuk tehát, hogy ennek a világnak van gazdája, és ez a helyettünk meghalt Jézus Krisztus. Ő a tulajdonos is, aki mint Úr, parancsol, és nagy kiváltság, hogy engedelmeskedhet a hívő neki. Minden szolgájának készített valami feladatot. Minden edényt valamilyen célra készítettek. Kérdés, hogy tudatosan törekszünk-e arra, hogy hasznosak legyünk a gazdának, vagy pedig akadékoskodunk, késleltetjük, nehezítjük az Ő munkáját.

Ehhez ismerni kell a gazdát, vagy egyre jobban meg kell Őt ismernünk. Növekedni kell az iránta való szeretetben, és akkor elsegít minket erre a szabadságra, amiről szó volt. Az Ő kegyelme használ minket mások javára, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, és ez az igazi, amikor már egészen odaadta magát valaki az Ő kezébe.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy még velünk is tudsz valamit kezdeni. Köszönjük, hogy neked nincs lehetetlen. Áldunk a te kegyelmed gazdag áradásáért.

Köszönjük, hogy a golgotai latornak is volt helye a Paradicsomban. De köszönjük, hogy szabad téged egy egész életen át is szolgálni.

Segíts minket, hogy valóban ne emberek kívánsága, ne is a magunk kívánsága szerint, hanem a te akaratod szerint töltsük el a testben hátralevő időt. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne legyen eltékozolt időnk. Szabadíts meg a pótcselekvésektől. Segíts, hogy egyre jobban megismerjünk téged, és tedd egyre könnyebbé a neked való engedelmességet.

Segíts el minket oda, hogy ne is legyen a számunkra alternatíva, hogy csak te használhass minket, csak neked akarjunk engedni mindenben, s így lehessünk hasznosak neked, akik a te dicsőségedre élünk, és mások javára.

Ámen.