PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. december 05.
(vasárnap)

Csákány Tamás


SZABADÍTÓ ÍGÉRETE


Alapige:Lk 1,26-38

"A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Ga--lilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve. Az angyal belépve hozzá így szólt: "Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!" Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége." Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?" Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen." Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" S ekkor eltávozott tőle az angyal."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, áldunk és magasztalunk véghetetlen szeretetedért, amivel utánunk jöttél, akik sötétségben, sokféle nyomorúságban tévelyegtünk és szűkölködtünk nélküled. Elküldted a világosságot, Jézus Krisztust ebbe a világba, hogy, aki hozzád kiált, segítséget kaphasson általa. Aki végképp elkeseredve és reménytelenül tekintve maga köré hozzád fut erőért, gyógyulásért, tisztulásért, az mindezt meg-kaphassa Krisztus érdeméért.

Megvalljuk neked, mennyei Atyánk, hogy semmifajta érdemünk nincs, amiért azt kérhetnénk, hogy könyörülj rajtunk. Egyedül csak a te nagy kegyelmedre és szeretetedre hivatkozva kérhetjük, hogy ajándékozz meg bennünket a veled való szövetség örömével és erejével.

Bocsásd meg, hogy az elmúlt héten olyan sok mindent nem tettünk meg, amit megtehettünk volna. Tudjuk, Istenünk, hogyha tehetnénk, de nem tesszük a jót, akkor ez is bűnünk, nem csak az, ha kimondottan rosszat teszünk. Kérünk, hogy így buzdíts fel bennünket a te igédnek való engedelmességre. Add, hogy úgy hallgathassuk a te szavadat, mint ami zsinórmérték a számunkra. Szeretnénk minden kérésünket, mindenfajta várakozásunkat eléd tárni. Kérjük, hogy úgy válaszolj, ahogy azt jónak látod.

Szeretnénk elkérni tőled mindazt a sok lelki áldást, a te nevedben, amit elkészítettél a számunkra. Légy áldott, mert meghallgattad az imádságunkat.

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy nem rejtetted el előlünk végleg az Úr Jézust. Habár nem érdemeltük meg, de mégis eljött közénk, és elvégezte azt a csodálatos szabadító munkát, amit rábíztál. Könyörgünk, hogy így jelentsd Őt meg nekünk ma is, hogy mindannyian megtartassunk az Ő érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

Az Úr Jézus eljövetelét nagy várakozás előzte meg. Hosszú-hosszú évszázadok imádsága. Ugyanakkor bátran mondhatjuk, hogy a lehető legváratlanabb pillanatban, és a legkevésbé várt módon érkezett meg, és lett emberré.

Sokan, sokáig, évszázadokon keresztül könyörögtek, hogy az Úr küldje el azt a Messiást, aki által majd megszabadítja az Ő népét. Ugyanakkor világos elgondolásai voltak Isten népének, hogy hogyan, miként történhet majd meg mindez.

Egyrészt sokan vártak szabadulásra, másrészt pedig sok mindennel el voltak foglalva az emberek akkor is, mint ahogy ma is. Mindenki intézte a maga ügyes-bajos dolgát. Harcoltak a római elnyomás ellen. Intézték a saját életük különböző megoldandó kérdéseit.

Máriáról annyit tudunk, hogy istenfélő leány volt, aki éppen az esküvőjére készült. Mindenfajta előzetes figyelmeztetés nélkül hallotta Gábrieltől az üzenetet, amivel Isten megszólította őt: gyermeke fog születni. Ha lehet valakinek megdöbbentő hírt mondani - akkor úgy gondolom -, hogy ez az volt. Egy tizenéves, éppen felnőtté váló leány, aki tervezgeti életének a mindennapjait, persze ő is imádkozik a Messiásért. Egyszer csak azt hallja Istentől, hogy te leszel az, akin keresztül ez a csoda megvalósul, és az az eszköz, akit majd használok ebben.

Ahogy az adventi időszakban készülünk karácsonyra, azt látjuk magunk körül, és sokszor a saját életünkben is, hogy mi is hasonlóképpen élünk, mint ahogy ezek a régi emberek is éltek. Sokan, sok mindenből szeretnénk megtapasztalni a szabadulást. Kiáltunk Istenhez úgy, mint az Ő gyermekei, vagy, mint akik még csak nagyon távolról reménykednek abban, hogy hátha válaszol a könyörgésünkre.

Ugyanakkor számtalan fontosabb, vagy kevésbé fontos dolog fog-lalja el szívünkben a legfontosabb helyet, és egyúttal leköti a gondolatainkat is. Az ajándékvásárlástól kezdve a mindennapos intéznivalóink soráig, és addig, hogy próbáljuk magunkat utolérni. Betöltik sok-szor a gondolatainkat a kedvteléseink, vagy az önsajnálatunk, a mások iránt végzett buzgó munka, ami szintén válhat bálvánnyá, mint sok minden más, vagy éppen az önmagunk körül való forgás. Ez így, karácsonyhoz közeledve különösképpen is érzékelhető.

Nem régen fogalmazott így valaki: "Nem szeretem a karácsonyt, mert ilyenkor olyan sok álságos dolgot lehet látni és tapasztalni. A szeretet ünnepéhez közeledve - ahogyan szokás karácsonyt nevezni - egyre türelmetlenebbek az emberek, ugyanakkor mosolyogni illik. Megajándékozzuk egymást, de sokszor a szívünkben egészen más van, mint amit kifelé mutatunk, vagy mutatni szeretnénk." Micsoda kettősség: vágyunk a változásra, hogy egészen más legyen bennünk és körülöttünk minden, ugyanakkor úgy tűnik, hogy saját magunk tesszük ezt lehetetlenné.

Istennek legyen hála, hogy a történet, amit az előbb hallottunk, és ami nem más, mint a világtörténelem legnagyobb eseményének a be-vezetője, mégis arról tesz tanúbizonyságot, hogy Isten mindebbe nem nyugszik bele. Ő nem legyintett a régen élt emberekre, és ránk sem. Nem mondja, hogyha el vagy foglalva mással, amikor segítségét kéred, akkor valójában lehetetlenné teszed, hogy Ő az életedben működjön, maradj hát magadnak.

Ez a történet kétség kívül emlékeztet bennünket arra, amikor Iz-ráel fiai Egyiptomban voltak fogságban, és kiáltottak Istenhez segítségért, szabadulásért. Telt egyik év a másik után, és egyre rosszabb lett a helyzetük. Egyszer csak Isten a pusztában megállított egy Mózes nevű embert, akinek az élete teljesen - ahogy ma mondanánk - reménytelen volt. Gyilkosként menekült el a pusztába mindenki elől, és magába zárkózva élt. Az Úr azt mondta: "Mózes, meghallottam az én népem könyörgését, és téged küldelek el, hogy kihozd őket Egyiptomból." Érthetetlen időzítés, és teljesen lehetetlen feladat volt ez.

Jól tudjuk a Szentírásból, hogy Isten mégis megcselekedte azt, amit elhatározott. Mert ahogyan hallottuk az előbb, az angyal mondta Máriának, hogy ami az embereknél lehetetlennek tűnik, az Istennél lehetséges. Ez a szó, hogy lehetetlen, ismeretlen az Úr előtt.

Ma is sokszor elképzeljük, hogy Istennek hogy kellene munkálkodnia. Ám újra és újra fel kell ismernünk, hogy az Isten útjai sokszor nagyon-nagyon mások, mint a mieink, és az Ő gondolatai különböznek a mi gondolatainktól.

Karácsony, és az arra való készülődés ismételten Isten hatalmára és az Ő felséges személyére irányítja tekintetünket és gondolatainkat. Legfőképpen arra a szabadulásra, amit Ő készített el nekünk, mert meghallgatta az imádságainkat. Talán sokszor mi sem hiszünk abban, amit elmondunk az Úr Istennek. Olyan félve, hitetlenül fogalmazzuk meg magunkban a gondolatainkat. De az Úr - ahogy a Zsoltár mondja -: Még ajkunkon sincs a szó, már érti mindazt, amit mon-dani szeretnénk. Már elkészítette a választ.

Egy másik Zsoltár-vers így mondja: "Ha késik is, bízzál benne!" Lehet, úgy tűnik, hogy késik, de nem késik el. Éppen alkalmas időben érkezett az Úr Jézus, amikor Isten ezt jónak látta, és szabadítása, az Ő jelenlétének megtapasztalása először vagy talán sokadszor az életünkben akkor érkezik el, amikor annak rendelt ideje van.

Jézus születése biztat bennünket, ne adjuk fel a reményt, hanem várjunk az Isten válaszára. Várjunk arra, hogy a szabadító Jézus egészen nagy lehessen a mi életünkben is. Ugyanis Jézus neve, amit Gábriel angyal mond Máriának, hogy így fogod majd nevezni őt, azt jelenti: Szabadító.

Jézus lényében, sőt még a nevében is erő van. Miért? Azért, amit így mondott az angyal: "Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége."

Jézusban mi nem egy vallásalapítót tisztelünk, hanem Isten egyszülött Fiát dicsőítjük, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Aki nem erkölcsi utakat ad elénk, amiket vagy követünk, vagy nem, hanem aki Szabadító Istenként utánunk nyúl abba a tévelygésbe, amiben nélküle járunk. Aki kiszabadít bennünket abból a sok mindenből, amibe belegabalyodott az életünk. És aki egészen újjáteremti azokat, akik engedik ezt neki. Ez így volt régen, erről szólnak az evangéliumok, és így van ma is.

Sokan tehetünk bizonyságot - azok közül is, akik ma itt vagyunk - arról, hogy Isten milyen mélységekből és reménytelen helyzetekből tudott és tud kihozni ma is. Ez van, amikor nagyon látványos. Van, amikor először csak az tudja, akinek az életében az Úr munkálkodik, de kétség kívül valóságosan.

Régen is úgy volt, ahogy ma: az emberek körülnéztek, mérlegeltek, s a lehetőségeik alapján hoztak ítéletet. Ugye ez a logikus? Számba veszem mindazt, ami lehetséges kimenetele egy dolognak, és az alapján döntöm el, hogy mi történik majd.

Csak az a problémája ennek a fajta gondolkodásnak - bármennyire természetesnek is tűnik -, hogy ilyenkor az ember figyelmen kívül hagyja Isten számítását és gondolatait. Ahogyan mondja Pál apostol: mi nem a láthatókra nézünk, vagy kellene hogy nézzünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók, amikbe két kézzel fogódzkodunk, és azt gondoljuk, hogy ezek a biztos alapok a döntéseinkhez, ezek csak ideig valók. A láthatatlanok pedig, az Isten szava, és Ő maga: örökkévalók. A helyzet az, erről tanúskodik a Szentírás és a tapasztalat is, hogy az örökkévaló határozza meg az ideig valót, és nem fordítva. Nem Istennek kell alkalmazkodnia mindahhoz, ami a világunkban van. Sokszor pedig ilyen erőtlennek gondoljuk Őt. Azt mondjuk, hogy ez meg, ez a lehetőség, akkor nyilván nincs is már kiút.

Istennél azonban nincs lehetetlen. Ha saját életünk különböző kereséseire, hiányaira tekintünk, családunkra vagy a munkatársainkra, vagy arra a világra, országra, amiben élünk, akkor kétség kívül bátorít, biztat bennünket ez a történet. Isten meghallgatja a hozzá szóló és szálló imádságot. Ahogyan az ige biztat erről bennünket: a mi imádságaink ott vannak Isten előtt, és Ő alkalmas időben válaszol. Sőt, azt is mondja az Írás, hogy maga az Úr Jézus fohászkodik, imádkozik értünk szüntelenül, kimondhatatlan esedezésekkel, hogy amit nem tudnánk kérni, azt Ő saját maga kérje mi értünk, a nevünkben, az Atyától. Kell ennél értékesebb biztatás, minthogy Isten a saját, egyszülött Fiát küldte Szabadítóul, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen?

Amikor az Úr Jézus megszületett, és később, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Ő kicsoda, sokan, sokféleképpen fogadták Őt. Voltak, akik imádták, mint Isten Fiát. Voltak, akik segítségért kiáltottak hozzá, és megtapasztalták az Ő szeretetének és istenségének erejét, és voltak, akik kinevették. Azt mondták, hogy bizonyítsd be, hogy te vagy az Isten Fia, de már eleve elhatározták magukban, hogy gúnyt űznek belőle. Ők soha nem tapasztalták meg azt, hogy kicsoda is valójában Jézus.

Ma is lehet így, és az ellenkező módon is hozzáállni az Úr Jézushoz. Ma is vannak olyanok, akik évtizedeken át diadalittasan és önelégülten tetszelegnek abban, hogy ők "betartanak" az Istennek, ha egyáltalán létezik. Kézben tartják életük dolgait, jobban tudnak mindent, még az Istennél is. Tudják, hogy mit lehet, és mit nem. Meddig tarthat ez?

Sokszor már életük folyamán szembesülnek azzal, hogy mindez csupán önáltatás. Mint ahogy a kártyavár összeomlik, amikor óvatlanul hozzáér valaki, így omlik össze az ilyen emberek élete is. De ha máskor nem, akkor a saját elmenetelünkkor szembesülünk azzal, hogy ez nem volt igaz alap. Amit két kézzel szorongatunk, az kicsúszik, kifolyik a kezünk közül. Hol lesz majd az a sok-sok minden, amit felhalmoztunk? Társadalmi elismerés, felhalmozott anyagi javak, élvezetek, vagy akármi más. Hol lesznek? Sehol.

Aki viszont talán kezdetben bátortalanul úgy dönt, hogy megpróbálja mindazt, amiről a szentírás beszél, most, 2004-ben is megtapasztalhatja, hogy az Úr Jézus valóban Szabadító.

Ahogy készülünk karácsonyra, Isten azt a bátorítást adja most ne-künk, hogy ez az advent lehet más, mint amilyenek az eddigiek voltak. Nem kell elvesznünk az ajándékvásárlás lázában, nem kell túlpörögnünk, mint ahogy ezt sokszor, sokan tesszük. Hanem egyre inkább gyönyörködhetünk abban a Szabadítóban, akinek a születésére, annak megünneplésére készülünk.

Megerősödhetünk abban, hogy amikor körbenézünk, és a magunk életét, a körülöttünk lévő világot látjuk, nem kell elcsüggednünk, bár sok minden csüggesztő. Örömmel és bizalommal tehetünk mindent az Ő kezébe, és tudjuk azt, hogy jó helyen van nála. Mert az Úrnál nincs lehetetlen.

Erre hív bennünket most a mi Urunk. Ebben a világban, amiben élünk, hihetetlen a reménytelenség. Kapkodunk fűhöz és fához, rosszabbnál rosszabb döntéseket hozunk egyéni, társadalmi szinten, gaz-dasági dolgokban, világpolitikában, mindenben. Elfelejtünk ahhoz a Szabadítóhoz menni és fordulni, akitől minden jó, maradandó megoldás jön. Emberi elképzeléseket erőltetünk, és csodálkozunk, hogy az nem igazán megy. Ez régen is így volt, nem új keletű az emberek ilyetén hozzáállása.

Jézus személye a biztosíték rá, hogy lehet másképp is élni. Enged-jük, hogy Isten most, ezen a vasárnapon megbátorítson minket ebben. Ha még nem kezdtük el, soha nem próbáltuk, itt a vissza nem térő alkalom. Kiáltsunk az Úr Jézushoz, és várjuk, hogy Ő személyesen nekünk is válaszoljon. Ha már Isten gyermekei vagyunk, akkor kérjük azt, hogy mindent, ami nem oda való, tisztítson ki a szívünkből az Úr, hogy ez az advent hadd legyen a vele való találkozásra készülésnek áldott ideje. Minden mást, ami ezt hátráltatná, nyugodtan tegyünk a háttérbe, vagy tegyünk teljesen félre. Tanuljunk meg a fontos dolgokkal foglalkozni, az Isten szavára igent mondani, hiszen Mária ezt tette, és ezért történhetett az életében mindaz a számos csoda, ami történt. Tanuljunk meg a saját önző gondolatainkra, meg minden más olyan dologra, ami az Isten igéjével ellentétes, nemet mondani magunkban. Hogy azzal foglalkozzunk végre, ami igazán építő, és az Isten csodája ne csak a többiek életében, de a miénkben is valóság lehessen. Adja az Úr, hogy így legyen!


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged, mennyei Atyánk azért a csodálatos tervért, ami-vel már régebben eltervezted a mi megváltásunkat, mielőtt még hallottunk volna rólad. Köszönjük, hogy te már akkor döntöttél a mi meg-mentésünkről, amikor mi még az ellenségeid voltunk. Te már akkor elkezdtél bennünket szólongatni, amikor mi még meg voltunk győződve büszkén arról, hogy mi vagyunk ennek a világmindenségnek a középpontja.

Kérünk, bocsásd meg nekünk a számtalan rosszat, rombolást, ami-vel vétettünk ellened és egymás ellen, sőt magunk ellen is.

Könyörgünk, Urunk, hogy mindazt, ami most még lehetetlennek tűnik, végezd el mégis bennünk, hogy mindenből valami egészen más, egészen új legyen!

Kérünk téged, mennyei Atyánk, hogy ez a csendes vasárnap délelőtt hadd legyen alkalom arra, hogy hozzád kiáltsunk, és a lehetetlent is eléd téve várjuk a válaszodat. Tudva, hogy a te drága, isteni terved valósul meg mindenekfelett, és jó, hogyha azzal akarunk azonosulni.

Kérünk, Urunk, hogy így adj nekünk alázatot bármilyen dolgunk-ban, döntésünkben, és áldd meg családjainkat, egész egyházunkat.

Könyörgünk, hogy légy kegyelmes a betegeinkkel! Erősítsd és tartsd meg őket! Kérünk gyászoló testvéreinkért, hogy te légy, aki felkarolod és megvigasztalod őket, s betöltöd mindazt az űrt, ami támadt az életükben.

Kérünk, adj nekünk bátorságot személyesen megszólítani téged, és alázatot, megvallani mindazt, amiben kudarcot vallottunk. Köszön-jük, hogy te már elkészítetted a szabadulást.

Ámen.