PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. november 25.
(csütörtök)

Varga Róbert


HELY ISTEN KEZÉBEN


Alapige:Ézs 49,14-16

"De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, mert megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznek is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, markomba metszettelek, kőfalaid előttem vannak szüntelen."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te vagy az út, az igazság és az élet, sőt a világ világossága is. Olyan sokszor ülünk mi lelkileg is sötétben, meg sokszor testileg is. Köszönjük, hogy aki tehozzád fordul, az lát világosságot, az látja az életében az általad elvégzett csodákat, eredményeket, áldásokat. Köszönjük, hogy ezeket az esti alkalmakat is pontosan azért készíted el a számunkra, hogy áldást kapjunk, áldást vegyünk, és aztán áldássá legyünk mások számára.

Áldd meg, kérünk, ezt a csendes esti órát, hadd legyen veled való szent, számodra, számunkra elkülönített találkozássá ez a rövid alkalom. Hadd vegyünk tőled mennyei erőket, bátorítást, biztatást, reménységet, felüdülést. Köszönjük, hogy mindezt elkészítetted a számunkra. Adjál nyitott szívet, hogy befogadjuk a te üzenetedet.

Ámen.


Igehirdetés

Nem ritka az, hogy egy-egy nagy bevásárlóközpontban a gyermekmegőrző táján nagy sírás-rívás van, mert valaki elveszett, és többször is bemondják, hogy egy-egy gyermek várja a szülőket, vagy a szülők a gyerekeket.

Nyáron, a strandokon gyakran lehet hallani ilyet, hogy például: Nagy Roland várja szüleit a bejáratnál. Aztán jó esetben elviszik Rolandot, rosszabb esetben meg elfeledkeznek arról, hogy egyáltalán velük ment.

Nem egyszer előfordult az, hogy az óvodában, miközben már mindenkit elvittek, egyik-másik kisgyermek még fél hatkor is ott volt, mert a papa azt hitte, hogy a mama hozza el, a mama meg azt, hogy a papa. Végül a gyerek ott maradt egyedül, és néha csak hosszas telefonálás után mentek érte a szülők. Nem is mindig azért van ez, mert szándékosan ott akarnak hagyni egy gyermeket, hanem egyszerűen azért, mert a sok-sok gond és nehézség közepette időnként a lényegről feledkeznek meg a szülők.

Valójában a Szentírás semmi másról nem szól lapokon, száz oldalakon keresztül, minthogy ugyanígy veszett el az ember Isten nélkül, s ugyanúgy várja az üdvösségre, az üdvösség bejáratánál a mindenható Isten az embert, mint ahogy időnként a gyermek vár a szülőre, vagy a szülő a gyerekre.

Vannak olyanok, akik ráismernek a mennyei Atyára, és kéz a kézben boldogan hazatérnek vele az örök dicsőségbe. Vannak olyan emberek, ember-gyermekek, akik egy életen keresztül kallódnak, és semmi mást nem tudnak felmutatni életük végén, mint az Isten nélkül tönkretett és elrontott életüket.

Ézsaiás könyve a 49. fejezetétől az 55. fejezetig valójában egy versgyűjtemény. Ezt a címet is adhatjuk ennek a résznek: Sion énekek. Sok kisebb, nagyobb részből áll ez a gyűjtemény. Izráelről, Isten népének nyomorúságáról, és a szabadító Isten szeretetéről szól ez a fejezet.

Minden részéből süt a lelkileg és fizikailag összetört és tönkrement nép sóhajtása. Ott messze idegenben, a fogságban, elszakadva Isten szeretetétől, az engedetlenség következményeként. Isten pedig biztatja, vigasztalja, és ígéretekkel bátorítja az Ő népét. Hogyan? Erről szeretnék ma este röviden beszélni.

Először is azt a népet vigasztalja a mindenható Isten, amely pogány istenekhez fordult. Elfordult a menny Istenétől, és helyette a mennyen található és látható idegen isteneket, csillagokat, szobrokat, bálványokat kezdett el imádni, és ezért magára vonta a mindenható Isten büntetését. Bűnének pedig következménye lett az, hogy messzire, fogságba vitték az embereket. A mindenható Isten helyett idegen isteneket kezdtek el imádni.

Olyan világos és egyértelmű képet rajzol itt a Szentírás Ézsaiás könyvében is arról, hogyan romlott meg a nép, hogyan szakadt el Istentől, hogyan került iszonyatos lelki és testi nyomorúságba.

Végül is a Szentírásnak ebből a részéből is kicsit magunkra ismerhetünk. Milyen az, amikor Isten nélkül hozunk döntéseket, s hogyan kell annak a következményeit aratni. De mégis olyan kedves biztatás ez a ma esti rész. Azt jelenti ez a biztatás, bárki, mindenki lehet az Isten kezében.

Amikor egy-egy kezelés során az orvos azt mondja valakinek, hogy: Mostantól kezdve az élete Isten kezében van, és jó, ha ilyet mond, és nem mást. Mi általában ettől megrémülünk, mert ez valami rosszat jelent. Vagyis, akkor minden emberi segítségnek vége van, s mostantól kezdve csak a mindenható Isten segíthet. Pedig ezzel kellene kezdeni. Nem? Az én életem, gyógyulásom, állapotom, családi helyzetem, jövőm, sorsom az Isten kezében van. Ez nem elszomorító dolog, s nem félelmetes, hanem óriási kegyelem, fantasztikus lehetőség és csodálatos biztatás egyszerre.

Amikor mi ezt mondjuk, hogy ez a dolog Isten kezében van, akkor tehát látszólag kimondjuk ezt is: itt nincs sok lehetőségünk már, vagy talán nincs sok hátra. Pedig valójában ez a legjobb állapot: Isten kezében lenni, Isten kezébe tenni a mi dolgainkat, és mindent Isten kezéből venni és elfogadni. Mégis úgy beszélünk erről időnként, mintha valami borzalmas tragédia készülne, amikor egy-egy kérdésben már csak az Isten dönthet. De hát ez a legjobb. Amikor végre már letesszük a fegyvert, elcsitul a szívünk. Amikor nem kapálózunk, mint a fuldokló a vízben. Amikor kezdünk merülni, s ezt a pillanatot várja meg a segítség, a vízimentő, amikor elmerül az, aki fuldoklik, és akkor beugrik, és kihúzza. Időnként Isten is kivár, és megvárja ezt a pillanatot. De jön és segít, kivon és segít rajtunk, felépít újra, körülvesz az Ő irgalmával és szeretetével.

A legjobb helyen tehát a mi életünket, sorsunkat formáló események az Isten kezében vannak. Így olvassuk, hogy Ő formálta a mi életünket. Amikor még nem is léteztünk, a terve velünk már készen volt az Ő színe előtt.

Ő alkotta veséinket, teljesen ismer minket - mondja a zsoltáros. Nem csodálatos biztatás ez? Ismeri a lelkünket, a testünket, a jelenlegi helyzetünket, minden kérdésünket, ami a szívünkben zakatol.

Ugyanazok a szavak hagyják el sokszor a mi szánkat is, mint amit itt olvasunk Ézsaiás prófétánál. Elhagyott engem az Úr. Megfeledkezett rólam az én Istenem. Olyannal tehát már találkoztunk, s találkozhatunk, hogy egy szülő elfeledkezik a gyermekéről.

Egyszer elmondtam talán már, hogy ilyen jó hideg télben elsőszülött gyermekemet kint felejtettem az erkélyen. Még jó, hogy a feleségem gondosan betakarta, és jó meleg kezeslábas is volt rajta, csak az tűnt fel, hogy nincs a gyermek sehol. Keményen érintett a dolog. Attól kezdve ilyen nem fordult elő, de lám, lám még a leggondosabb, még a hívő szülő is elfeledkezhet az ő gyerekéről, ha nem is hosszú távon. De Istennel soha nem fordulhat ilyen elő. Isten előtt soha nem fordulhat ilyen elő.

Mi azt mondjuk, hogy elhagyott engem az Úr, és elfeledkezett rólam az én Istenem. Olyat is láttam, miközben a csecsemő kint üvöltött a kocsma előtt a babakocsiban, addig a két szülő rendkívül jól érezte magát az ivászat közepette a meleg kocsmában. Mindenféle előfordulhat ezen a téren, csak az nem fordulhat elő, hogy az Isten az Ő ember-gyermekeiről elfeledkezne. Isten nem feledkezik meg rólunk.

Tipikus ördögi sugallat ez, hogy látod: ilyen helyzetbe hozott, engedett és hagy az Isten. Azt jelenti, hogy elfeledkezett rólad. Nem törődik veled. Nem érdekli Őt az, hogy mi lesz veled. Nem érdekli Őt az, hogy mi lesz veled. Tegnap sem érdekelte, ma sem, a jövőben sem fogja. Jobb, ha te is elfeledkezel róla, mert erről szól minden, minden kísértés. Ne törődj vele, mert Ő sem törődik veled.

Ma este szeretném, ha ezt újra komolyan vennénk mindnyájan: én is, ti is. Soha nem fordulhat elő olyan, hogy az Isten elfeledkezne rólunk. Olyan előfordulhat, hogy nem szól hozzánk. Nem üzen. Olvassuk a Szentírást, és nincsen személyes üzenet. Ez megtörténhet, de olyan, hogy elfeledkezik rólunk az Isten, ez nem fordulhat elő.

Mi sokszor elmondjuk neki: Uram, nem ismered az órát? Már itt a segítség ideje. Sokkal nagyobb a baj, mint azt gondolnád. Nem látod, hogy miben vagyok? Nem nyújtod ki a kezed? Nem szólalsz meg, nem segítesz, és nem küldesz senkit sem? Magamra hagysz ilyen nyomorult helyzetemben? És lehet, hogy továbbra is csend a válasz. De az nem azt jelenti, hogy az Isten elfeledkezett rólunk, és ügyünkkel nem törődik.

Hányszor előfordult az is: Uram, hát holnap le kell adnom a papírokat. Be kell fizetnem, és nincs miből. Akkor most mi lesz? S nem törődsz velem? Bezzeg a pogányok, azok megszerzik, elintézik, ott van kapcsolat és összeköttetés, vagy egyszerűen lefizetik, és megoldják. Te meg nem törődsz velem?

Legtöbbször ilyen esetben nem is fogjuk fel igazán, hogy mit mondunk, hogy mivel vádoljuk az Istent: szeretetlenséggel, nemtörődömséggel, irgalmatlansággal, de mindez ránk jellemző, és nem az Istenre. Az Istenre a szeretet, a könyörületesség és az irgalmasság a jellemző.

Én azt hiszem, hogy mivel emberek vagyunk, nem lehet elítélni azt, aki időnként így gondolkozik. Ha ezt Istennek mondjuk el, még az sem olyan nagy baj, mert végül is akkor beszélgetünk vele. Mondjuk csak el, ha így érezzük, vagy valóban ez a helyzet, hogy az a helyzet, hogy úgy látjuk, hogy nincs megoldás. Közeledik a határidő, és mi nem tudunk lépni. Mondjuk meg neki őszintén. Nagyon izgulunk, nagyon fáj, rosszulesik, nem értjük, de ezt neki mondjuk el.

Mondjuk el azt, hogy úgy gondoljuk, hogy nem törődik állapotunkkal, ügyünktől elfordult, helyzetünk és lelkiállapotunk látszólag, vagy mi úgy érezzük, hogy valóságosan, nem érdekli Őt. Ezt világosan ki lehet, és időnként jobb, ha ki is mondjuk. Ki kell mondani, de neki mondjuk. Ne a szomszédnak, ne egy hívő testvérnek csupán, hanem valljuk meg az Istennek, hogy ez van a szívünkben.

Viszont azt is értsük meg, hogy pont ez az, ami nem igaz, ami ördögi kísértés, Isten és az ember közé akar ilyenkor a Kísértő éket verni. Pont ez a ma esti bibliai rész mond ennek ellent. Azt mondja, hogy a szülő elfeledkezhet - számtalan példa van erre -, de én nem feledkezem el rólad.

Nagyon fontos tisztázni tehát, hiszen így folytatja, hogy markomba metszettelek fel. Akkor az egy jogos kérdés, hogy mekkora az Isten tenyere? Mi fér abba bele? Mi fér el azon? Nagyon fontos ezt tisztázni. Mekkora Isten keze? Mi fér el az Ő tenyerében? Először is biztos, hogy elférünk mindnyájan: ti is, meg én is. Helyünk van az Isten kezében. Még azoknak is, akik nem hisznek esetleg benne. Isten azokat az embereket is nagyon szereti.

Aztán belefér az egész családod akkor is, ha vannak közöttük olyanok, a családtagjaid között, akik nem akarnak tudni az Istenről. Akkor is elférnek az Isten gondoskodó szeretetében és tenyerében. A társad is belefér, a hívő meg hitetlen gyerekeid, a nagyszülők, a tanárok, a munkatársak, mindenki, aki nekünk fontos, mert az fontos az Istennek is, mert mi fontosak vagyunk neki. Ami nekünk fontos, az fontos az Istennek is, a legapróbb dolgoktól a legnagyobbig. Benne van a mi nemzetünk is. Az össz magyarság. Úgy, ahogy élünk, és ahol élünk.

Hadd mondjam ilyen egyszerűen, hogy a népszavazás is az Isten kezében van. Nekünk megvan a magunk feladata, hogy jól döntsünk, Isten szerint való módon. De Ő tudja egyedül, hogy milyen eredmény jó ennek a népnek, mi jó a magyarságnak. Mi jó ennek a meggyötört, saját és mások bűne miatt szétszakadt nemzetünknek. Majd, ha kíváncsiak vagyunk az Isten válaszára, és érdekel minket az Ő vezetése, meg fogjuk érteni a választ, és helyesen, szerinte való módon fogunk dönteni.

Lassan olyanná válik ez az ország, mint egy megtört nád, és egy pislogó gyertyabél. Az igazi élet alig pislákol. Isten mégis tud életet támasztani, mégis fel tudja lobbantani újra a tisztaságot, a szeretetet, az irgalmat, a bizalmat. Sokan csak kihúzni akarják, és túlélni ezt a nehéz időszakot. Olyan jó, hogy az Istennek akkora a keze, hogy az egész nemzetünk belefér. Mindegy, hogy hol húzódnak az átkos trianoni határok. Nincs jelentősége. Isten kezében ott van ez a nemzet, meg az összes többi is. A nemzet múltja, mája és jövendője. Jézus az, aki megbűnhődte a mi népünk összes bűnét is, már előre is.

Isten kezében van a jövőnk, mert annak is van hely. A nemzetünk sorsa, és ennek az országnak a léte is. Ezért végképp nem politikai kérdés az egész, ami most zajlik. Etikai kérdés. Etikai kérdés tisztán. Mi az Isten akarata? Hogy azt felismerjem, és jól tudjak dönteni. De ugyanilyen egyszerű és etikai kérdés, erkölcsi kérdés az egész további létezésünk, és életünk is. Ha az Ő kezében van, és ez számunkra, a mi életünkre nézve is igaz, akkor a legjobb helyen van az életünk. Akkor igazán rossz semmi nem történhet velünk, bár ezt sokan nem így gondolják. De akik itt vagyunk, legalább mi ezt hisszük? Ha fölmetszett Isten az Ő tenyerébe, belevésett, akkor a legjobb helyen van az életünk. Akkor akármi történt ma velünk, bárhogyan alakul a holnapi nap, s az egész jövőnk, akkor a legjobb helyen van. Óriási biztatás ez.

Tulajdonképpen úgy mehetünk el, ha akarjuk, ma este innen, hogy itt hagyhatjuk mindazt, ami terhel minket. Beletesszük Isten hatalmas kezébe. Azt is, meg magunkat is. És akkor kéz a kézben vele lelki értelemben, mehetünk innen haza, s egészen más lesz a szívünk állapota, és a lelki állapotunk.

Olyan nagy Isten keze, az Ő irgalmas tenyere, hogy belefér mindaz, ami bánt minket, ami zavar, ami megnyomorít. Az összes megoldatlan kérdés minden szála az Ő kezében fut össze, mert elfér abban. Isten számon tart téged. Ez nem üres ígéret, hanem igaz. Próbáljuk ki ma este is. Beszéljünk vele, tárjuk fel előtte a kívánságainkat, a kérdéseinket, a gyötrő bántásainkat, ami ért minket a mai munkanapon. Valljuk meg neki a bűneinket, s fogadjuk el a bocsánatot.

Hogyan tartja számon Isten milliárd és milliárd ember minden percét, óráját, évét, életidejét? Ez legyen nyugodtan az Isten gondja. Mi erre nem tudunk válaszolni. Isten azonban látható módon számon tudja mindezt tartani, mert Ő Isten, és nem ember. Ezért ez neki nem kérdés, és nem okoz nehézséget. Nem okoz olyan gondot, mint amilyen aggodalmat okoz ez időnként nekünk.

Ha az anya elfeledkezik is gyermekéről, Isten nem feledkezik el rólunk. Olyan jó lenne, ha nem mondanánk többet tehát ezt, elfeledkezett rólam az Isten, és ügyemmel többé nem törődik. Egyszerűen ez nem igaz. Isten nem hagyja el az övéit. Jézus maga mondja a tanítványainak: nem hagylak el, és nem távozom el tőled. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon.

Jelent azonban ez még valami mást is. Azt is jelenti, hogy elmenekülni sem lehet ám előle. Akkor lát mindent. Akkor tényleg szeretne mindent a kezében tartani. És akkor bűn az, ha valamit kiveszek a kezéből, és magam kezdem manipulálni, kézi vezérléssel, mert ez ezt jelenti, irányítani az életemet. Akkor nem lehet elbújni sem szerető keze elől, és időnként szigorú vagy irgalmas tekintete elől sem lehet elrejteni semmit.

Jó lenne tehát ma este először azon a véleményünkön, ha ez a véleményünk, módosítani, hogy az Isten elfeledkezik rólunk. Az Isten nem törődik velünk. Az Isten nem látja, hogy mi történik velünk. De. Látja, tudja, ismeri, s előle elrejteni sem lehet semmit sem.

Mivel biztat még az Isten? Markomba metszettelek téged. Ez ezt jelenti, hogy a neved, ha hívő ember vagy, fölírattatott az Isten kezébe. Ott vagy Isten színe előtt. Ismeri az övéi nevét az Isten. Mondhatom ilyen egyszerűen is, hogy a tenyerén hordoz az Isten. Tényleg így van. Hányszor átéltük, nem? Amikor minden sikerült, amikor adta az áldást, amikor soha nem látott jövedelem ért bennünket. Kaptunk olyan összegeket, amire nem is számítottunk. Kaptunk olyan lehetőséget, amit más nem kapott meg. Mindenkinek volt már ilyen talán az életében, amikor sok vonatkozásban átéltük Isten áldását. Amikor minden sikerült az iskolában, a munkahelyen, a házasságunkban. Sokszor úgy van ez, és ezt a képet használja itt Isten igéje, mint amikor egy gyerek az iskolában csalni akar, s a legfontosabb dátumokat felírja a tenyerébe. Mindig előtte van. Ez ezt jelenti. Rá tud nézni. Pontosan ezt a szót használja. Vagy egy más magyarázattal azt is jelenti ez a mondat itt, az ókori népek között divatos volt, hogy a szerelmük nevét beletetoválták a tenyerükbe. Mint ahogy ma is látunk izmokon, karokon, kezeken neveket, aztán cigarettával, mikor elmúlt, kiégetik, vagy próbálják, de nem tűnik el. Vagy akár öt-hat név is van egy-egy kézen egymás alatt, mert jönnek az idők, és változnak a szerelmek. De hát a nevet nehéz eltűntetni.

Arról beszél Isten, mint amikor így beleírta egy pogány gondolkodású ember egykoron azt a nevet vagy dátumot, ami neki fontos volt. Ilyen kitörölhetetlenül ott van a hívő ember Isten színe előtt. Feljegyzett. Itt ilyen erős héber kifejezések szerepelhetnek, mint amit említettem.

Ez azt jelenti, hogy senki ki nem ragadhat minket az Isten kezéből. Olyan jó lenne ezt megérteni, komolyan venni. Hányszor láttuk Isten keze nyomát az életünkön, amikor felruházott ötletekkel, erővel, józansággal, életerővel, vidámsággal, bűnlátással. Nem ajándék ez újra és újra? Amikor tisztáznak velünk dolgokat, amikor kibékülhetünk egy ellenséges légkörben valakivel. Amikor úgy mehetünk haza, hogy akkor most nem viszálykodással találkozunk ma este, hanem békességgel, örömmel és szeretettel nyitunk be az ajtón, és úgy is várnak és fogadnak. Amikor kezd rendbe jönni egy tönkrement vagy halálba induló házasság, a megroppant emberi kapcsolatok. Mindez Isten áldása és gondolkodása.

Amikor még a mulasztásokat is vehettük és vehetjük, meg a tévedéseket is Isten kezéből. Amikor nem rója fel a mi gonoszságainkat, hanem eltörli a mi álnokságainkat, és a mi vétkeinkről többé nem emlékezik meg. Ezért nagyon fontos, hogy ott vagyunk-e az Isten kezében? A nevünk szerepel-e az élet könyvében? Felmetszhetett-e minket már, a nevünket az Ő tenyerébe? Ott lakunk-e az Isten tenyerén? Tud-e minket hordozni, mert ezt engedjük.

Végül is az Ő dédelgető szeretete átölel, titkokat jelenthet ki. Megjelentheti a jövendő dolgokat is. Megérthetünk vele járva fontos eseményeket, amik majd történnek. Kijelenthet nekünk, megmagyarázhat dolgokat. S megértjük, hogy ez mind az Ő szeretetéből fakad. Védő áldása alatt növekedhet a hívő ember hite. Még azzal is biztatja itt az övéit, minket: kőfalaid előttem vannak szüntelen. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az akadályok, az akadályaink, a nehézségeink, a kikerülhetetlen falak, amelyek tényleg azok időnként. Ne szépítsük! Van, amikor fejjel rohanunk a falnak, és nem gondolkozunk, és nem mérlegeljük a dolgokat. Amikor bezárt ajtót találunk, és nem nyitja ki nekünk senki. S van, amit nem tudunk elintézni, és nem sikerül egy napunk. Lekéstük a vonatot, a metrót, a buszt. Elfelejtettük a lakáskulcsunkat, hova tettük, és nem működik a lift. Áramszünet van, és nem tudjuk megfőzni, amit akarunk, és semmi nem sikerül. Csak egyest hoz a gyerek az iskolából, és lehetne sorolni vég nélkül. Amikor úgy érzi az ember este tízkor, hogy ez a mai nap csődhalmaz volt, és akkor nem is túloztam.

Amikor minden összeomlani látszik, amikor a beteg nem gyógyul, hiába könyörgünk, abban sincs változás. Akkor is igaz az, hogy nem enged ki az Ő tenyeréből, és a mi nehézségeink, a megaláztatások, a keserűség, a bezárt ajtók szüntelenül, szüntelenül előtte vannak. Vagyis, nem feledkezik meg ezekről a kérdésekről az Isten. Kőfalaid szüntelenül előttem vannak.

Még olyat is mond ám, hogy akik az Úrban bíznak, azok akár még a kőfalon is átugornak vele. Nem mindig az a megoldás, hogy kikerülteti velünk, meg kinyitja az ajtót. Van úgy, hogy visszanéz az ember, jé, kőfal volt? Nem is vettem észre. Átemelt rajta az Isten.

Van úgy, hogy neki kell menni, bele kell ütközni, hogy megtanuljuk, mi a helyes, a jó, az Isten szerint való.

Valaki évek óta várt már arra, hogy Isten férjhez adja őt - ő fogalmazott így -, és azt olvasta az igéből: "Én az Úr vagyok a te Istened, és én tudom, hogy milyen úton kell járatnom téged." Én tudom, hogy milyen úton kell járatnom téged. Itt van ez is az Ézsaiás 48,17-ben. Megértette. Hát akkor pontosan az történik vele, még akkor is, ha még várni kell arra, aki majd megszereti, és feleségül veszi. Ha az Isten pontosan tudja, hogy milyen úton járatja őt, akkor majd eljön annak is az ideje. Akkor nem feledkezett el róla az Isten, és nem hagyja ott. Akkor fölemeli, sőt már fölemelte ezzel az igével. Akkor majd beteljesedik az az ígéret, amit ígért neki az Isten. Az tőle való ígéret volt. Megértette tehát ebből, hogy Isten azon az úton járatja, amin kell. Vagyis nincs itt semmi hiba, csak még egy kicsit várni kell, amit mi nagyon nem szeretünk. Bizonytalanságot sem szeretjük, meg a várakoztatást sem.

Pontosan az történik tehát velünk, történt ma is, ami az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Még akkor is, ha ez nem mindig örvendetes, ha nem mindig az történik, amit mi szeretnénk, ha nem minden vágyunk és tervünk sikerül, vagy ha soha nem megyünk férjhez, vagy sosem fog adni Isten feleséget, vagy ha sosem születik gyerekünk. S bizonyos kérdések nem fognak sosem megoldódni.

Ha Ábrahám életét nézzük, végül is igazán nem látta meg Isten ígéretének a beteljesedését minden vonatkozásban a saját életére nézve. És mégis hitt Ábrahám az Istennek, mert tudta, hogy akár meglátja, akár nem, hogy minden ígéret beteljesedik, az Isten nem hazudik. Ábrahám nevét is fölmetszette Isten a kezébe, és hordozta őt szüntelen.

Tudjuk, és olvashatjuk, hogy milyen volt az, amikor Ábrahám kilépett az Isten kezéből, elment Egyiptomba, ott magához vette Hágárt, és aztán később bement hozzá, és Hágártól is született gyereke. Milyen az, amikor egy hívő ember kiveszi a kezét az Isten kezéből.

A vele való csöndes közösség nagyon fontos dolog. Lehet, hogy idejöttünk ma este fáradtan, kimerülten, talán még idegileg is megrendülve. Lehet, hogy semmi másra nincs szükségünk, mint egy meleg lakásra, meleg ágyra, egy forró teára, egy jó vacsorára. Egyszerű dolgok ezek. Jó fürdésre. Nem a szennyeződés miatt, hanem más miatt, és mindarra, hogy ezt, ami ma ért, csöndes imabeszélgetésben megbeszéljük az Istennel. Néha olyan egyszerűvé teszi a dolgokat és a megoldást. Ilyen egyszerű. Időnként testi dolgok, máskor lelki dolgok csupán. S van úgy, hogy egyszerre mind a kettő. Miközben iszom a teát, s melegszem, aközben csöndesen beszélgetek Istennel. Aztán nemcsak a testünk melegszik föl, hanem a lelkünk és a szívünk is.

Kőfalaid szüntelenül előttem vannak. Isten keze Jézus. Ezt mondja a Biblia: Aki látott engem - mondja Jézus -, az látta az Atyát.

Az a Jézus, akiről beszél a Szentírás, akinek a kezét odaszegezték a keresztfára. Kitárt kezét odaszegezték a keresztfára. Az Isten keze Jézus. Nyújtja ma este is a kezét. Azt kéri, hogy tegyük bele a miénket. A lelkünket, a lelki kezünket. Kérjük Őt, kérdezzük Őt, beszélgessünk vele csendes beszélgetésben, és majd meglátjuk, hogy felemeli a fejünket, letörli a könnyeinket, együtt örül velünk az örömeinkben. Megbátorít minket, elaltat, s lesz végre csendes, nyugodt, egész végig alvással töltött éjszakánk, és lelkileg és testileg kipihenve ébredünk fel, s látunk újra munkához.

Isten azt akarja, hogy mindnyájunk neve, élete ott legyen felmetszve az Ő kezében. Áron vett meg minket. Tulajdonává tett. Vajon azok vagyunk-e? Ott van-e a nevünk az élet könyvében, vagy nincs? Isten vigyáz az Ő tulajdonára. Aki titeket bánt, az az Ő szeme fényét bántja. Hisszük ezt? Valljuk? Így van, hogy fölmetszett minket a tenyerébe? Markaimba metszettelek téged. Olyan kedves, csöndes, bátorító, simogató vigasztalás. Engedjük, vagy elhúzzuk magunkat, s csodálkozunk, hogy nincs békesség és nincs vigasztalás?

Ha ez igaz, ha ezt elfogadjuk, ha ezzel élünk, ha ma úgy megyünk innen haza, ahogy ezt Isten mondja és kéri, akkor fölemel minket. Akkor félelem és aggodalom nélkül fejezzük be ezt a mai napot, és bátran futunk neki a holnapi kőfalaknak. Átugrunk, megkerüljük, vagy azt vesszük észre, hogy fal nincs is, lerombolta az Isten, s elvette előlünk. Véd, tart, őriz, vezet, és utat mutat szüntelen. Szeret. Most is szeret, mindig szeret, sosem fordul el tőlünk. Még a bűneink is csak percekig, ideig-óráig választanak el minket az Istentől. De adja a bűnvallás és bűnbocsánat lehetőségét is.

Olyan jó az, hogy ma este belesimulhatunk Isten szeretetébe lelkileg, fázva, magányosan, betegen, gondok között, gyötrődve, öregen, panaszkodó szívvel, anyagilag megroggyanva, vagy fizikailag elkeseredve, vagy éppen hitbelileg kihűlt szívvel, átszögezett keze Jézusnak megtart és felemel, s letörli a mi könnyeinket, megnyugtat, megbátorít, vigasztal, s aztán újra szolgálatba állít. Szeret minket úgy, ahogy vagyunk. Olyan kedves az az ének, amit éneklünk egy másik énekeskönyvből: Hű Jézusom kezébe teszem kezem le én. Az egész életem. Ma este ezért készítette el ezt az alkalmat, hogy így tegyük oda egész lényünket az Ő értünk átszögezett kezébe.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a te csodálatos vigasztalásodat, bátorításodat, szeretetedet. Köszönjük, hogy te vagy az Úr, a mindenható Isten. Köszönjük, hogy a markodba metszetted föl a mi nevünket, kezedben tartod a mi életünket, annak minden örömével, bánatával és gondjaival együtt.

Köszönjük, Urunk, hogy te vagy az Úr, s úgy járatsz minket, ahogy az kedves előtted, s ami leginkább a javunkat munkálja. Segíts, hogy ezt elhiggyük először, újra, mindig.

Köszönjük, Urunk, hogy nálad megmelegedhet a mi szívünk. A mi fagyos lelkünket fölmelegíted, átölelsz bennünket a te Lelkeddel, megtöltöd a szívünket szeretettel és békességgel. Köszönjük, Urunk azt, hogy áldássá akarsz tenni mások számára is. Cselekedj ma este velünk belátásod szerint úgy, ahogy azt jónak tartod. Ítélj meg, Urunk, tedd szóvá mindazt, ami ebben a mai napban nem volt szerinted való, aztán vedd ki belőlünk az engedetlenség lelkét, s add a te Szentlelkedet, az engedelmesség Lelkét.

Köszönjük, hogy ez a csodálatos helycsere megtörténhet, s mi újra kezedbe tehetjük az egész életünket.

Ámen.