PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. november 18.
(csütörtök)

Csákány Tamás


HŰ AZ, AKI AZ ÍGÉRETET TETTE


Alapige:5Móz 8,1-12; 18-20

"Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok, hogy élhessetek, elszaporodhassatok, és bemenvén birtokba vehessétek azt a földet, amelyet esküvel ígért meg atyáitoknak az Úr. Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megérthetted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az Úr, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. Tartsd meg tehát Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, az ő útain járj, és őt féljed! Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen ered-nek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szűkölködöl semmiben sem; olyan földre, amelynek a köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz. Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott. De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked! Amikor jóllakásig eszel, szép házakat építesz, és azokban laksz,"

"Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyá-idnak. Így van ez ma is. De ha mégis elfeledkezel Istenedről, az Úrról, és más isteneket követsz, azokat tiszteled, és azok előtt borulsz le, kijelentem ma neked, hogy akkor menthetetlenül elvesztek! Elvesztek ugyan-úgy, mint azok a népek, amelyeket az Úr kiveszít előletek, ha nem hallgattok az Úrnak, Isteneteknek a szavára."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged, mert a te kegyelmed valóban messze felülhaladja minden elképzelésünket. Sok minden van, amit ha magunk elé idézünk akár csak az elmúlt hét eseményei közül is, akkor a szívünk összeszorul, mert még mindig sok mindennel bántottunk téged, számtalan olyan gondolatunk, mondatunk és tettünk volt, ami megszomorított, és amivel másoknak az életében is kárt okoztunk.

Köszönjük neked, mennyei Atyánk, hogy a te szereteted nem fogy el, a kegyelmed megújul napról-napra rajtunk. Köszönjük, hogy a te igéd még ma is élő és ható, és nem azért lehetünk elsősorban együtt itt ma este, mert ezt mi így akartuk, hanem mert neked ez így volt kedves, mert lelki ajándékot, útravalót, erősítést és újulást készítettél nekünk. Szeretnénk, Urunk elkérni tőled ezeket az ajándékaidat. Szeretnénk kérni, hogy tisztíts meg bennünket minden olyan nyomorúságunktól, ami beszennyez minket előtted, hogy fedhetetlenek és szentek lehessünk Krisztus véréért.

Szeretnénk, Urunk úgy elmenni innen, hogy te gyönyörködj bennünk, és a mi erőtlen, nyomorult életünk a te kegyelmedet ragyogtathassa fel. Könyörgünk, hogy ez hadd legyen több szép, vallásos szólamnál mind-annyiunk számára. Hadd kapaszkodjunk most beléd, hadd várjunk tőled áldást. Az Úr Jézusért köszönjük, hogy meghallgatsz minket.

Ámen.


Igehirdetés

Izráel népe a pusztai vándorlás vége felé jár, negyven esztendeje van a pusztában. Ennek a negyven évnek kétfajta olvasata van. Az egyik olvasat a nyomorúságé. Visszatekint valaki, aki megélte ezt az időt, és azt mondja: lám, nem volt hajlékunk, vándorok voltunk, és ki voltunk szolgáltatva az időjárás viszontagságának. Nem volt olyan hely, ahol letelepedhettünk volna, és ahol saját gazdaságot alapíthattunk volna. Folyamatosan költözködtünk egyik helyről a másikra, nyomorúság volt ez az idő. Valóban, hogyha visszatekint Izráel erre a negyven esztendőre, számtalan nehéz helyzet, és ítéletes idő az, amit láthat.

Ugyanakkor a másik olvasat Isten kegyelmének az olvasata. Ahogyan Izráel elindult Egyiptomból, és ahogyan utána Isten hordozta őket hűtlenségük ellenére negyven esztendőn keresztül, ahogyan táplálta őket a pusztában, vizet adott nekik, megőrizte őket az ellenségtől és mindenfajta veszedelemtől: ez nem volt természetes.

Hajlamosak vagyunk arra, amire régen élt elődeink és az izraeliták is hajlamosak voltak, hogy a múltban csak azt lássuk meg, ami nekünk éppen akkor úgy tűnik, hogy fontos, vagy igazolja a saját gondolatainkat, sérelmeinket.

Itt most Isten igéje valami egészen mást ad elénk. Felteszi a kérdést, hogy vajon miért vezetett ezen az úton bennünket az Úr, amit úgy gondolom, sokan felteszünk fiatalabbak és idősek egyaránt a saját életünkkel kapcsolatban is. Miért vezetett eddig ezen az úton engem az Úr? Akkor három válasz az, ami kibontakozik. Az egyik: azért, hogy próbára tegyen, hogy meglássa, mi van a szívemben. Utána azért, hogy neveljen, végül pedig azért, hogy megerősítsen.

Sok miértre nem kap feleletet Izráel sem, és nem kapunk mi sem. Ezeket a miérteket talán majd odaát megértjük, de ez sem biztos. Világos választ ad viszont Isten arra a kérdésre, hogy mi célból történt mindez.

Azt a három gondolatot szeretném nagyon röviden a szívetekre helyez-ni, amit én is Istentől kaptam. Mi okból vezetett bennünket az Úr, ha visszatekintünk a múltra? Mi célból munkálkodott, ha a jelenre tekintünk, és mi célból munkálkodik a jövőnkre nézve?

Ha visszatekintünk saját múltunkra, mint ahogy Izráel visszanézett a pusztai vándorlásra, akkor sok minden feldereng. Látunk hitetlenséget, bukásokat, olyan dolgokat, amiket talán még említeni is nagyon nehéz, és nem szívesen tennénk. Látunk sok küzdelmet, talán betegségeket, legközelebbi szerettünknek az elvesztését. Látunk sok fizikai és lelki harcot és gyötrelmet, és ugyanakkor ma este azt kell hogy tudatosítsuk, hogy nem ülnénk itt, ha ezek mellett nem láthatnánk hatalmas erővel és nagyon világosan Isten kegyelmét és szeretetét.

Amit az előbb felsoroltam, és amit még lehetne hosszan folytatni, hogy mi minden nyomorúságot látunk a múltunkban, ez mind igaz. De hadd irányítsa most az ige arra a figyelmünket, hogy mindezek mellett még kevésbé természetes az, hogy itt, Isten közelében lehetünk. Még kevésbé természetes, hogy még nem tűntünk el végleg a süllyesztőben - ahogy szokták ma mondani - lelki értelemben, és talán fizikaiban is egyaránt. Isten megtartó kegyelme és szeretete valami egészen hihetetlen módon túlcsordul.

Ez akkor is igaz, amikor mi épp nem tartjuk számon, mert Isten ennek ellenére számon tart bennünket. Mert hű az, aki tette, és be is akarja teljesíteni az ígéretet, mert neki felőlünk valami jobb terve van, minthogy elkallódjunk út közben, minthogy szomjan vagy éhen haljunk, mint ahogy az izraeliták sokszor érezték ezt a sivatagban.

Hányszor környékez bennünket is ilyen gondolat, hogy most már nem bírom erővel, vagy belefáradtam, elfásultam. Nem vagyok alkalmas arra, hogy tovább menjek. És mégis tovább megyek, kapok erőt. Mégis, amikor úgy érzem, hogy már nem vagyok képes talán tükörbe nézni sem, Istentől kapok feloldozást és bocsánatot.

A múltunk egyértelműen Isten kegyelméről beszél, és arról, hogy hogyan tartott és szabadított meg bennünket az Úr olyan helyzetekből és helyzetekben, amiket sokszor teljesen kilátástalannak láttunk.

Ha most lenne lehetőségünk megosztani egymással a múltunk, az életünk élményeit, akkor számtalan ilyen helyzetet tudnánk egymásnak elmondani. Amikor úgy tűnt, hogy nincs tovább, nem láttam utat magam előtt, Isten maga volt az út. Talán nem is tudatosítottam. Egyszer csak kinyílt egy olyan ajtó, amiről nem is tudtam, hogy ott van. Isten tartott meg, és Ő emelt ki. Ő volt az, aki vigasztalást adott egészen reménytelennek és vigasztalhatatlannak tűnő helyzetekben, amikor úgy éreztem, hogy senki nem tud már nekem reménységet nyújtani. Ő volt az, aki rehabilitált, mióta kapcsolatba kerültem vele. Aki a bűneim terhe helyett megajándékozott az Ő szeretetének a békességével és örömével.

Hadd legyen így tehát bátorítás a mai este, amikor visszanézünk a múl-tunkra. Ha sok minden rosszat látunk, ez hadd mutasson még inkább Istenre. Ne arra nézzünk: igen, én csak ennyit tudok felmutatni. Ám Isten még így is szóba áll velünk. Még így is az Ő szeretetéről, megbocsátó kegyelméről akar velünk tárgyalni. Ez döbbenet! Mert nincs ember, aki ezt tenné.

Ha Izráel történetét nézzük, akkor ugyanezt látjuk, csak nagyban. Izráel azok alatt az évek alatt is újra és újra hátat fordított Istennek. Az Úr szó szerint a szívét, lelkét tette ki ezért a népért, ők pedig semmibe vették Őt. Isten mégsem mond le róluk. Van büntetés, fenyítés - ahogy ír erről az ige - "Megérthetted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az Úr, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. Tartsd meg tehát Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, az ő utain járj, és őt féljed!"

Isten fegyelmezi az Ő népét. Neveli, mert nem akarja, hogy neveletlen és csellengő nép legyen. Nem akarja, hogy használhatatlan és élhetetlen legyen. Ezért sokszor fájdalmas helyzetekbe is beleengedi, hogy ami nem oda való, az letisztuljon és kiégjen az életéből.

Sokszor ez nagyon nehéz, és nem is értjük, hogy miért kell olyan kemény próbákon, szenvedéseken átmenni. Többek között ez az egyik válasz: azért, mert Isten fegyelmez, nevel bennünket, mert ki akarja formálni bennünk azt a bizalmat, ami egyébként soha nem születhetne meg. A tudás nem azonos a hittel. Az, hogy ismerek sok igét, nem azt jelenti, hogy kritikus helyzetekben rá is tudok állni Isten ígéreteire, vagy ha megtapasztaltam Isten szeretetét, ha kiformálhatta bennem a felé irányuló bizalmat, akkor rá tudok majd állni az Ő igéjére. Ehhez sok-sok küzdelmen keresztül visz az út.

Ha a múltra tekintünk, akkor látjuk Isten fegyelmező, ugyanakkor mérhetetlenül irgalmas szeretetét.

Ha a jelenre nézünk, akkor az ige figyelmeztet bennünket, hogy semmiképpen ne bízzuk el magunkat. Eszünkbe se jusson az a gondolat, hogy azért vagyok itt, mert én olyan ügyesen elrendeztem az életem dolgait. Habár volt sok minden: küzdelem, nehézség, de mégis megoldottam, azért vagyok itt.

Azt mondja Isten az izraelitáknak, hogy ne imádjatok más isteneket, mert annak hihetetlen következménye van. Isten egy darabig figyelmeztet, de egy idő után már nem. Utána jön az ítélet. Vagyis, ne kerüljön Isten elé más az életemben. Az elbizakodottság minden esetben azt szüli, hogy az ember elfordul Istentől. Mert már nincs rá szüksége, ő is be tudja tölteni az élete vágyait, legalábbis azt gondolja sokszor.

Ebből következik az is, hogy amikor nehéz helyzetbe kerül, már nem Istentől vár segítséget, hanem mástól vagy másoktól: más istenektől, vagy olyanoktól, akiket annak gondol az ember, vagy emberektől. Isten azt mondja: ha visszanézel a múltra, akkor abból tanuld meg azt, hogy a jelenben belém fogódzkodj! Tőlem várd a megoldást, a szabadítást és a kegyelmet, senki mástól. Miért? Mert mástól nem jöhet szabadítás, kegyelem, egyedül csak Istentől. Bárki mást mond, az nem mond igazat, az hazudik. Bárki azt mondja, hogy más úton meg lehet oldani egy embernek az életét, élete alapvető kérdéseit, az nem mond igazat. Lehet látszat-or-vosságokat kapnunk és adnunk. De helyünkre kerülni egyedül csak Isten kegyelméből lehet.

Sokszor elkövetjük a hibát, hogy vagy a múltban élünk, és régi szép vagy szomorú emlékek között töltjük a napjainkat, vagy pedig folyamatosan tervezgetünk, de a jelen kicsúszik a kezünkből.

Isten bennünket a jelenben tud és akar használni. A múlt következtetéseit levonva, most mondd újra, vagy talán először ki, hogy Istenem, én a te kezedbe akarom tenni az életemet. Nem akarok segítséget várni más-tól, mert bebizonyosodott, hogy az mire vezet, és látom következményeit az életemben, meg magam körül. Most azt kell hogy mondjam: Uram, én veled akarom folytatni!

Ha a jövőre tekintek előre, akkor bátoríthat az az ige, amit az elején már idéztünk, hogy hű az, aki az ígéretet tette. Istennek számtalan drága szava, igéje, ígérete van a számunkra, ami arra bátorít, biztat bennünket, hogy Ő nem hagy el bennünket, nem marad el tőlünk. Ha mi hűségesen törekszünk rá, megtartjuk az Ő törvényét, - ezt hívja úgy a Szentírás, hogy engedelmesség -, akkor az Úr minden képzeleten felül megáld bennünket. Megtart a nehézségekben, és a magával való egyre szorosabb közösséget munkálja bennünk, ami békességet, örömet és hihetetlen reménységet, bizalmat formálhat ki lassan a hívő szívében.

Izráel, amikor visszatekintett, és negyven év pusztai vándorlást látott, akkor meg volt a kísértése, hogy elcsüggedjen. Ez már örökké így lesz talán? Isten azt mondta, hogy nem. Világosan megígértem nektek, hogy bementek Kánaán földjére.

Milyen ez a föld? Nagyon szemléletesen ír erről az ige. Azt mondja: "Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, amelyek a völgyben és a hegyen erednek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére." És így tovább. A sivatagból, a teljes nincstelenségből és nélkülözésből Isten olyan földre vezeti az Ő népét, ami szó szerint tejjel és mézzel folyó kánaán, ami a legmerészebb elgondolásukat is messze-messze felülmúlja majd.

Hiszed ezt? Isten nem azt szeretné tőlünk és velünk, hogy valahogy kihúzzuk ezt a néhány évtizedet, hanem Ő valami sokkal jobbat gondolt felőlünk. Valami olyat, ami már kezd kibontakozni. Ha engedjük, akkor Isten egyre többet fog belőle megmutatni nekünk. Ha rá bízom az életem, akkor megtapasztalom, hogy az ígéreteiből egyre több teljesedik be. Az Úr nem viccel, amikor valamit megígér. Ő nemcsak puszta bátorításként mondja ígéreteit, hanem azért, mert be fogja teljesíteni őket.

A Bibliát úgy érdemes olvasni, hogyha az ember felteszi a kérdést minden alkalommal: Istenem, mi az, amit ebből az én számomra személyessé szeretnél tenni? Ugyanis a Biblia nem csak általánosságban szól mindenkinek. A Biblia - valamilyen, számunkra érthetetlen csoda folytán - Isten beszédévé is válik, válhat mibennünk, emberekben, mint ahogy Isten már régen is beszélt az Ő népével.

A jövődről és a jövőmről beszél itt velünk a mi Urunk. Azt mondja, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben van jövőnk! Ez a jövő nemcsak az, hogy őrlődünk tovább, mint ahogy eddig, hanem út közben egyre több minden bontakozik ki abból, amit Isten mondott és ígért nekünk.

Bátran álljunk rá az Ő ígéreteire, és várjuk, hogy Ő megcselekedje ezeket! Nézzek rá, legyek engedelmes, tanuljak a múltból. Ami rossz, arra emlékezzek és fájjon, de ne legyek miatta depressziós, mert Isten, ha megvallottam neki, megbocsátotta. Emlékezzek arra, hogy honnan hozott ki engem az Úr. Így nem fogok ítélkezni, pálcát törni mások felett, elszállni magamtól. Nézzek reménységgel a jövendőbe, mert az én Uram előttem jár, aki nagy mélységekből hozott, hoz ki engem, és megtart a jelenben. Csodálatos jövőt készített nekem.

Olyan jó lenne, ha az igének ezt az örömüzenetét minél többen megélhetnénk, része lehetne a mindennapjainknak. Ha ebben a hihetetlenül reménytelenné és fásulttá vált magyar társadalomban lennének olyanok, akik belekiabálják a kilátástalan emberi lelkekbe: van jelened és jövőd! Nem kell tönkretenni az életedet! Nem kell mindent egy lapra feltenni, mert van, aki jobban szeret téged, saját magadnál is sokkal jobban! Van, aki olyan dolgokat is megcselekszik majd veled, amikről magadtól álmodni sem mernél.

Még mielőtt azt mondanánk: jó lenne, ha lennének ilyen emberek, hadd tudatosítsam, hogy nekünk kell ilyenekké válnunk. Isten nem má-sokat, hanem minket indít. Elmenvén e világra, tegyetek tanítványokká minden népeket. Mindenki, aki Krisztust követő akar lenni, adja tovább az örömhírt. Hadd indítson Isten minket ezzel tovább, hogy a családunkban, barátaink, munkatársaink között adjuk tovább ezt az örömhírt: van jövőnk!


Imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk, áldunk téged azért a hűségért, amellyel megtartottad népedet. Habár sokszor vétkeztek ellened, te mégsem fordultál el tőlük. Köszönjük, hogy nem hagytad őket magukra neveletlenül, hanem újra és újra ébredést és bűnbánatot munkáltál bennük, hogy megtapasztalhassák szabadító kegyelmedet, és azt a sok-sok áldást, amit készítettél nekik.

Köszönjük, Urunk, hogy az ő példájukon felbuzdulva most úgy jöhetünk eléd alázatosan, hogy bizakodunk: Krisztus érdeméért még a számunkra is van remény. Tudjuk, hogy nincs semmi, amire hivatkozhatunk előtted, egyedül csak a te szent Fiad, aki magára vette azt a sok-sok nyomorúságunkat, amit még elmondani is szégyen.

Köszönjük neked, mennyei Atyánk, hogy te már akkor jót gondoltál és terveztél felőlünk, amikor mi még az ellenségeid voltunk. Nem érdekelt minket, hogy te ki vagy, mit akarsz velünk, és nagy öntudattal éltük az életünket. Te már akkor is mentettél és megtartottál minket számtalan helyzetben.

Köszönjük, Urunk, hogy a jelenünket is a te kezedbe tehetjük. Köszönjük, hogyha épp sok áldás között járhatunk. Dicsőítünk téged ezekért, de kérünk, hogy te tarts meg bennünket, ha próbák vagy mélységek közepette is vagyunk.

Könyörgünk, Urunk, hogy te adj nekünk bizalmat a jövőnkre nézve. Olyan sokszor nem látunk magunk előtt semmit: sem a magunk, sem népünk, sem ennek a világnak a sorsára nézve. Kérünk, hogy te adj nekünk bizalmat. Te, aki eddig hűséges voltál, ez után is az maradsz.

Eléd hozzuk, mennyei Atyánk betegeinket. Kérünk, hogy te légy az ő erősítőjük és gyógyítójuk. Kérünk Draskóczi Gábor testvérünkért, hogy te erősítsd meg őt egészségileg, és add, hogy munkatársaival együtt hadd szolgálhasson a te dicsőségedre majd itt közöttünk is.

Különösképpen is kérünk ma este a gyermekek között folyó szolgálatért, hívj el és állíts ebbe a szolgálatba embereket továbbra is. Add, hogy minél több kis élet meghallja az evangéliumot, és megnyissa a szívét előtted. Urunk, annyi nagyon rossz hatás éri a gyermekeket. Könyörgünk, hogy te oltalmazd őket.

Kérünk, egyházunk és országunk vezetőiért. Áldd meg őket, és adj nekik bölcs szívet. Könyörgünk, hogy közülük egyre többen hadd ismerjenek meg téged, és hadd döbbenjenek rá, hogy emberi síkon nincs mire büszkéknek lennünk. Egyedül csak veled dicsekedhetünk.

Ámen.