PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. november 04. (csütörtök) Csákány Tamás

SZERET AZ ÚR, AZÉRT NINCS MÉG VÉGÜNK

Alapige: Sir 1,15-20 és 3,19-26; 31-33; 39-42/a

---

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, megvalljuk, hogy sokszor, habár tudjuk, amit most énekeltünk is imádságképpen, hogy nincs akadály előtted, minden dolgunk a te kezedben van, mégis aggodalmaskodunk, elveszítjük a bizalmunkat. Hajlamosak vagyunk a láthatókra nézni, és a te láthatatlan valóságodat, téged magad figyelmen kívül hagyni.

Megvalljuk neked, hogy sokféle nyomorúságba kerültünk és kerülünk, amikor elfordulunk tőled. Megvalljuk azt is, hogy sokakat okoltunk már emiatt. Szeretnénk most bűnbánattal megállni előtted, és könyörögni azért, hogy Lelkeddel és szavaddal tisztíts meg bennünket. Mutass rá arra, ami nem az életünk jó, szerinted való részéhez tartozik, ami bűn, visszahúz és tönkretesz bennünket. Kérünk, hogy mutass rá arra is, amit te szeretnél munkálni bennünk.

Így könyörgünk ma Urunk különösképpen is nemzetünkért. Voltak a mögöttünk álló évtizedekben olyan évek, amik történelmünk sötét pontjaiként vannak előttünk. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy gondoltuk, hogy elfordultál tőlünk, holott mi fordultunk el tőled. Bocsáss meg nekünk, és kérünk, hogy adj megújulást, és ezt az újító, drága munkát kezd rajtunk. Add, hogy amit végzel bennünk, az hadd legyen mások számára is áldás.

Köszönjük, hogy ezzel a reménységgel hívhatunk téged ma este is segítségül, és tudhatjuk, hogy a te ígéreted jelenleg is igaz. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. Az Úr Jézus nevében köszönjük, hogy meghallgattál minket. Légy áldott ezért.

Ámen.

---

Igehirdetés

Izráel népének sötét időszakában keletkezett a Siralmak könyve, amit a hagyomány Jeremiás Siralmaiként tart számon. A bibliakutatók ebben koránt sem biztosak ennyire, sőt valószínűleg más fogalmazta meg így, ebben a formában ezeket az énekeket. Mindenesetre a Siralmak könyve olyan sirató énekeket, gyászénekeket gyűjt egybe, amelyek Jeruzsálemről, mint Isten választott népének a szimbólumáról, és annak pusztulásról szólnak.

Isten választott népének a történetében többször jött el olyan időszak, amikor Isten engedte, hogy a bűn, az engedetlenség miatt a választott nép megtapasztalja, hogy milyen az, amikor Isten leveszi róluk a kezét. Milyen, amikor Isten kiszolgáltatja őket mindannak, amik, és akik rájuk fenik a fogukat.

Az előbb hallott részletek először is a jelenről szólnak, Jeruzsálem jelenéről. Visszanéz az ének írója, és azt mondja, hogy tragédia, amit látok. Szomorú a szívem, mert csak romok vannak körülöttem. Látom, ahogyan az elnyomók jöttek, amit csináltak, lerombolták Jeruzsálemet, a szentélyt, meggyalázták mindazt, ami szent. Tönkre tettek mindent, és lám, itt maradtunk.

Jó, amikor valaki még kész és képes arra, hogy szomorú legyen. Az az igazán nagy baj, amikor valaki már erre sem képes, amikor valaki már a romokhoz is hozzászokott. Azt gondolja, hogy romok között is lehet élni. Ez az adottság, díszítsük hát fel a romokat. Éljünk úgy, ahogyan a pillanatnyi helyzet megkívánja.

A próféta, akárki volt is ő, akár Jeremiás, akár más, nem tartozik ezek közé, hanem azok közé tartozik, akik átélik azt a tragédiát, ami történt. Isten levette rólunk a kezét, és ezért lehetett a történelmünkben mindaz, ami volt - mondja.

Ez egy olyan embernek a látása és gyásza, aki alapvetően az életét és népének sorsát Isten kezében látja. Aki tisztában van azzal, hogy nincs véletlen. Nem azért tudták legyőzni évekkel azelőtt a népét, mert többen voltak az ellenség soraiban. Hiszen jól tudja, emlékszik Izráel történetéből mindazokra a csodákra, amikor Isten megszabadította az Ő népét. Sokszor mérhetetlen túlerő harcolt az övéi ellen, és Isten mégis megmutatta a hatalmát. Most miért nem történt így?

Felteszi a kérdést, illetve kimondatlanul is ott van ez, és a rá adott válasz az előbb hallott sorokban. Látom a pusztulást, de mi ennek az oka? A felelet egyértelmű: az Isten iránti engedetlenség, amit bűnnek nevez a Szentírás.

Így beszél erről a Siralmak megfogalmazója: "Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Ruhája szegélye piszkos, nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, milyen fölfuvalkodott az ellenség."

Arról szól, hogy a nyomorult állapot, a pusztulás világosan mutat valamit, és azt, hogy ebben a helyzetben egyedül van Jeruzsálem, mert Isten ellen lázadt. Az Isten elleni lázadásnak mindig következménye van.

Izráel addig is élt át nagyon nehéz pillanatokat, és voltak komoly traumák, megrázkódtatások az életében, de amíg az Úrral járt, addig Isten vele volt ezek között a körülmények között is. Amikor valaki egyedül érzi magát a nyomorúság közepén, világos jele annak, hogy az Istennel való kapcsolata nincs rendben.

Az, aki úgy éli át a nyomorúságot, és ez hívő reménységünknek egyik nagyon fontos felismerése, hogy az Úr Isten vele van, megtapasztalja, hogy még a megpróbáltatás közepette is az Úrral való közösség megtartó erő. Az Úr vagy megszabadít, vagy pedig erőt ad ahhoz, hogy megálljak abban a helyzetben, amit fel kell vállalnom.

Az Isten nélkül élő, vagy az, aki elfordult az ő Urától, éppen ezt a közösséget, és ennek az erejét nem éli meg.

Ahogy a Siralmak írója a jelenből, a gyászból visszatér, visszatekint egy kicsit alaposabban a múltba, azt mondja: "Félredobta hőseimet mind mel-lőlem az Úr. Kitűzte azt a napot, amelyen összetörte ifjaimat, sajtóba taposta az Úr Júda szűzlányait. Az Úr rendelt elnyomókat mindenünnen Jákób ellen. Jeruzsálemre úgy tekintenek, mint egy tisztátalanra. Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak." Világosan azonosít és elkülönít bizonyos csoportokat. Azért fontos ez, mert hajlamosak vagyunk - azt hiszem mai hívők is, és ez régen is így volt - sok mindent egy kalap alá ven-ni. Isten igéje pedig mindig nagyon világosan elkülöníti az adott dolgokat.

Beszél az ige hősökről és elnyomókról. Beszél ifjakról és ellenségről, olyanokról, akik az Úr gyermekeiként eltértek tőle, és olyanokról, akik úgy tűnt, hogy szerették Isten választott népét, de cserbenhagyták őket.

Egyik kategória nem ugyanaz, mint a másik. Isten hűtlen gyermeke nem egyenlő azzal az elnyomóval, akit Isten eszközként használ. Az, aki Isten büntetése alatt van, nem egyenlő szemében azzal a pogánnyal, aki istentelen tobzódását éli meg, csak épp az Úr engedi ezt kiteljesedni.

Gyakori tévedésünk, hogy hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a történelmet is Isten uralja. De ugyanúgy, mint ahogy a személyes életünkkel, ugyanúgy nagyobb léptékben a történelmünkkel is, mint nemzet, el kell számolnunk. Izráel ezt felejtette el, és hűtlen lett az ő Urához. Olyan dolgokat tett, amikkel nem tudott, és nem akart elszámolni. Isten ezért olya-noknak a kezébe adta, akiknek az istentelensége teljesen nyilvánvaló volt, lévén bálványimádók. Szokásaik Isten igéjével teljesen ellentétesek voltak.

De, hadd hangsúlyozzam még egyszer, hogy itt elkülönít többfajta embert az ige. A megtévedt, vagy eltévedt, bűnben járó, de Istenhez tartozó ember vagy nép nem tehető egyenlővé azzal, aki abszolút Isten nélkül él és jár.

Amikor a múltról beszél a Siralmakat megfogalmazó próféta, akkor teljes reménytelenség hallatszik a szavaiból. Pusztulás, leépülés mindenütt, hiába próbálkozunk, Uram, te mégis engeded harcolni ellenünk azokat, akik utálnak bennünket. Ha itt fejeződne be az előbb hallott rész, akkor ez nagyon-nagyon szomorú lenne. Valóban azt mondhatnánk, hogy minden hiábavaló. Isten számon tartja a vétkeket, a tőle való elfordulást, és ezt bevasalja az emberen.

Azonban - ahogyan hallottuk az előbb - folytatódik az ige, és azt mondja: "Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!"

Mielőtt bárki is azt mondaná, hogy Isten elfordult, elfeledkezett az Ő népétől, rólunk, egy pillanatra álljunk meg. Itt most Isten népén érthetjük a testi Izráelt, akiket kiválasztott. De érthetjük Pál apostol bizonyságtétele alapján a lelki Izráelként, mint azokat, akiket Jézus Krisztus által megszólított, elhívott, mint azt a népet, akik bárhol, bármikor Istenhez kiálthatnak segítségért. Tekintsünk vissza az elmúlt időre, akár csak a saját életünkére, vagy a nemzetünk történetére. Vajon nem Isten megtartó kegyelme-e, hogy például ma este itt ülhetünk, és még létezünk, mint nemzet, ennek a földnek a színén. Vajon nem Isten megtartó kegyelme-e, hogy keresztyénekként egyáltalán még a föld színén vagyunk? Hiszen az a keresztyénség, amit mi fel tudunk mutatni, nagyon kevés sokszor ahhoz képest, amit Isten várna tőlünk. Isten kegyelme az, ami megtartott és megtart bennünket.

Isten szeretete pedig az, amiről a Szentírás mindennél világosabban bizonyságot tesz. Isten látja a bűneinket, és engedi, hogy időnként azoknak a következménye elérjen bennünket. A célja nem az, hogy halálra sújtson, végképp megsemmisítsen, pedig megtehetné, semmibe sem kerülne neki. Hanem az, hogy végre észhez térítsen minket.

Hátranézünk, és látjuk, ami volt. Érezzük a súlyát, de a döntő mégis az, hogy hogyan tovább? Mindig fontos az a kérdés, hogy vajon mi okból történt, ami történt? Mert sok szomorúságot látunk a saját és a mások életében is, és ezek mellett nem szabad elmenni. De fontos, hogy rájöjjünk: mi okból történt mindez? Mit kell tanulnom, tanulnunk az előbbiekből?

Azt mondja a szentíró, hogy: "Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket."

Isten szabadítása el van készítve az Őt segítségül hívók számára. Mindennél csodálatosabban felragyog azoknak az életében, akik kérik, és Jézus érdeméért hittel elfogadják.

Ez igaz a mi személyes életünkre, és arra a világra nézve is, amiben élünk. Hányszor hangzik el beszélgetésekben, hogy hol tart ez a mai magyar társadalom, ez a világ, amiben élünk? És sokszor talán legyintünk is: Hát, igen. Itt már nem lehet hívő életet élni igazán, vagy ha lehet, hát csak egy-két embernek sikerül.

Nem erről beszél az ige, hanem arról, hogy a megújulásnak rajtunk kell kezdődnie. A bűnbánat szavainak először a mi szánkon kell kijönnie. Persze, az ellenség, az elnyomó majd elszámol az Úr előtt. Attól, hogy ő eszköz volt Isten kezében, nem válik - amit tett - jóvá és elfogadhatóvá Izráel népének történetében, és máshol sem, de azzal neki kell elszá-molnia.

A kérdés az, hogy miben kell változnunk és megújulnunk az Úr előtt. Mi az, amiben ki kell mondanunk ezt: igen, Istenem, vétkeztem ellened.

Így mondja a szentíró: "Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ..."

Először is fedezzem fel, hogy mi az, ami miatt idáig jutott az életem, ameddig, vagy ami miatt idáig jutott az életünk, akár nagyobb közösségként is, ahová jutott. Ne mindig másokra mutogassunk. Másoknak is megvan a felelőssége, azzal majd elszámolnak, de mi a mi felelősségünk?

A következő lépés a szentírás szerint, hogy kiáltsunk Istenhez. Nem elég azt mondani, hogy Uram, idáig jutottunk, hanem ha ezt látjuk, akkor Isten igéje biztat, hogy kiáltsunk hozzá szabadulásért és megújulásért, mert Isten előtt kedves az ilyen imádság.

Ha látjuk, hogy az a környezet, amiben élünk, egyre szörnyűbb, akkor ez még inkább kell hogy buzdítson bennünket, hogy először is a saját életünkben vegyük egyre komolyabban Isten igéjét. Az Úr használhasson, mint csatornákat az Ő kegyelmének és szeretetének kiárasztására, és könyörögjünk azokért, akik közé helyezett bennünket az Úr. Minél többeket ébresszen fel, hogy rájöjjünk, hogy nem jó így. Isten nélkül csak elveszni lehet. Ideig-óráig még húzható, de egy idő után leveszi a kezét azokról, akik nélküle járnak, és kiszolgáltatja őket. Nem azért, mert neki ez tetszik, hanem azért, hogy észhez térnek.

Végül a bűnbánat és a bűnvallás után várjuk, hogy Isten megújítson bennünket. Legyünk egészen bizonyosak abban, hogy Isten igéje ebben a vonatkozásban is igaz. Ő a bűnbánó magához fogadja.

Olyan sok mindenről lehet hallani ma a tévében, rádióban, újságokban. Sokféle gondolatot fogalmaznak meg emberek, de én arról nem nagyon hallok, hogy megújulásra lenne szükségünk, hogy bűnbánatot kellene tartanunk. Mint ahogyan például Ninivének a lakói tették, amikor Isten azt mondta Jónáson keresztül, hogy ha nem tér meg ez a város, elvész. Akkor hamut szórtak a fejükre, megszaggatták a ruhájukat, és együtt, egy akarattal Isten elé álltak, és Ő kegyelmezett nekik.

Növekedhet itt az életszínvonal. Sok minden jó, vagy jónak tűnő dolog történhet. Bevezetik majd az eurót, emelkednek az átlagfizetések és így tovább. Ez mind jó valamilyen szinten. De ez az életünk megoldása? Ettől áll majd helyre mindaz, ami nincs a helyén az életünkben és a szívünkben?

Nézzünk nyugodtan azokra az országokra, ahol gazdasági téren előrébb tartanak. Azt látjuk, hogy ugyanazokkal a nyomorúságokkal küzdenek ott is. Ugyanaz az üresség van az emberekben, mint itt. A külső jó, ha változik, de a belső változásnak kell az elsőnek lennie, vagy még rosszabb állapotba kerülünk.

Isten népeként először minket biztat az ige. Arra hív, hogy mi is biztassunk másokat. Ismerjük el, hogy hol tartunk. Bűnbánattal kiáltsunk az Úrhoz. Nem úgy, hogy Uram, ők mit csinálnak, én mosom kezeimet, semmi közöm hozzájuk. Hanem, hogy vétkeztünk az Úr ellen, és utána várjuk hittel az Ő szabadítását. Mert az Úr meghallgatja a hozzá kiáltók szavát.

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy kegyelmedből és számunkra érthetetlen szeretetedből még mindig nincs végünk. Köszönjük, hogy te nem a bűnös halálát akarod, hanem hogy megtérjen, és életet kaphasson tőled ajándékba.

Urunk, hálát adunk neked mindazért a sok csodáért, amit már a saját életünkben is megtapasztaltunk, amikor külső és belső nyomorúságok között is megtartottál bennünket, holott talán nem is tudtunk rólad, nem is ismertünk téged.

Köszönjük, Urunk, hogy úgy ülhetünk ma itt nyugodt körülmények között, hogy visszatekintve azt látjuk, hogy a történelem során is te voltál, aki oltalmaztad az elődeinket. Akkor is megtartottál bennünket, amikor minden másra utalt.

Urunk, szeretnénk bűnbánatot tartani most együtt is előtted, és szeretnénk megvallani, hogy egyen-egyenként is és közösségként is vétkeztünk ellened.

Könyörgünk, hogy adj őszinte bűnbánatot a szívünkbe, hogy fájjanak a bűneink. És tisztíts meg bennünket mindattól, ami utálatos a te szemedben, hogy történhessen olyan újulás, ami bennünk kezdődik.

Így könyörgünk, Urunk, gyülekezetünkért és egyházunkért. Add, hogy minél többen felébredjenek, akik idejárnak és hallgatják szavadat. Kérjük, Urunk, hogy ezek közül hadd legyünk mi az elsők, akik megújulunk benned. Könyörgünk, hogy egész egyházunk, az egész keresztyénség hadd legyen olyan eszköz a kezedben, akiket használhatsz a te országod építésére.

Könyörgünk, Urunk, nemzetünkért. A sok elkeserítő jel közepette hadd kérjük, hogy légy kegyelmes velünk. Kérünk, adj nekünk felelősségérzetet és felelősségtudatot, hogy megértsük, nem mindegy, hogy mit teszünk. Nem mindegy, hogy hogyan imádkozunk, és másokkal hogyan beszélünk és viselkedünk.

Urunk, kérünk, hogy ezt az országot, ahová helyeztél bennünket kifürkészhetetlen akaratodból, újítsd meg, hogy arról ismerjenek meg bennünket, hogy téged hívunk segítségül. Így kérünk országunk és egyházunk vezetőiért, könyörülj rajtuk. És add, hogy akár hívő, akár téged nem ismerő emberek, meglássák, megtapasztalják a te akaratodat és hatalmadat, és hadd ébredjen az ő szívükben is bűnbánat és vágy a megújulás után.

Köszönjük, Urunk, hogy nem véletlenül adod ma nekünk ezt az igét, hiszen te már elkészítetted a szabadítást és a megújulást. Légy áldott, hiszen Krisztus keresztje a pecsét, ami a te ígéreteidet igazzá teszi. Ezért rá nézve, belé fogódzva, és egyedül benne bízva, köszönjük, hogy meghallgattál bennünket.

Ámen.