PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. október 17.
(vasárnap)

Csákány Tamás


ISTENI MEGBÍZATÁS


Alapige:Mt 10,1-8

"Magához hívta (Jézus) tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. A tizenkét apostol neve pedig ez: az el-ső Simon, akit Péternek hívtak, és testvére, András; Jakab, a Zebedeus fia, és testvére, János; Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia és Taddeus, Simon, a Kananeus, és Júdás, az Iská-riótes, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik: "Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samari-tánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz. Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, áldunk és magasztalunk téged azért a csodálatos elgondolásért, amivel a semmiből életre hívtál bennünket.

Köszönjük, hogy nemcsak életre hívtál, de szereteteddel egész életünkön keresztül keresel, és a magad terve szerint akarsz használni bennünket. Köszönjük neked, mennyei atyánk, hogy olyan sokféle háttérből itt lehetünk együtt a te színed előtt. Hívők és téged keresők, fiatalok és idősek, férfiak és nők, és neked mindannnyian ugyanolyan fontosak vagyunk. Kérünk, hogy szólj hozzánk ezen a csendes, esős reggelen úgy, hogy megérthessük. Annyi kérdésünk, problémánk van, kérünk, hogy adj nekünk gyakorlati útmutatást, és küldd el ígéreted szerint a te áldott, életet munkáló Szentlelked, hogy Ő legyen, aki lefordítja nekünk szavaidat.

Könyörülj rajtunk, hogy legyen meg bennünk az elhatározás, és akar-junk engedni neked! Akarjuk megtartani, amit mondasz, hogy életünk legyen. Köszönjük, hogy az Úr Jézus nevéért megajándékozol bennünket azokkal a lelki áldásokkal, amiket mára készítettél nekünk. Légy ezért áldott.

Drága Szentlélek Úr Isten, jöjj és töltsd be szíveinket szent igéddel, Isten szavával, hogy az eltaláljon, személyesen megszólítson és megvál-toztasson bennünket Istennek a mi Atyánknak akarata szerint. Az Úr Jézus nevében köszönjük, hogy meghallgatsz.

Ámen.


Igehirdetés

Életünk alapvető, meghatározó kérdései közé tartozik az, amivel mindannyian szembesülünk: hol a helyem a világban, milyen céllal születtem meg, vajon mi is az értelme az életemnek?

Sokan, sokféle választ próbálnak adni erre a dilemmára, és ez így van, amióta a világ, világ. Mert az egy dolog, hogy mindennap felkelünk, tesszük a napi megszokott rutin dolgait, cselekedeteit, de érezzük, hogy ennél valami többre van szükségünk, hiszen mindez kevés. Ezért van az, hogy különböző időtálló, vagy annak gondolt alkotásokkal próbálja az ember maradandóvá tenni a nevét. Úgy gondoljuk - ahogy szoktuk mondani -, ha valamit leteszünk az asztalra, akkor volt értelme az életünknek. Mégis azt látjuk és tapasztaljuk, hogy nagyon sok az olyan ember, aki tulajdonképpen értelem és igazi cél nélkül él. A napi mókuskerék talán egyre gyorsabban pörög, de egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés is, hogy miért. Miért fut az ember ebben a mókuskerékben? Vajon mi a vége, mi a célja ennek az egésznek?

Sok minden változott Jézus kora óta. Eltelt több mint kétezer esztendő, ez a kérdés ugyanaz maradt. Azok az emberek, akiket Jézus tanítványnak hívott el, szintén - hozzánk hasonlóan - megpróbáltak választ találni erre a kérdésre a saját életük körülményeinek az összefüggésében.

Azt látjuk, hogy Jézus nagyon komoly útmutatást adott nekik ebben a néhány mondatban, ami itt az előbb elhangzott. Ezzel kapcsolatban szeretnék ma három gondolatot továbbadni.

Először is azt látjuk, hogy Jézus a legszűkebb tanítványi kört, a tizenkét apostolt nem arra választja ki és hívja el, hogy "pusztán" jól érezzék magukat. Nem csak a teológiai tudásukat, az Isten-ismeretüket kívánja növelni. Eltelik bizonyos idő, amíg ez a tizenkét tanítvány éjjel és nappal, minden időben együtt van Jézussal, hallgatják Őt, látják cselekedeteit, és részt vesznek az életében. Eljön az a pillanat, amikor Jézus azt mondja nekik: Kedves Tanítványok! A ti elhívásotok ennél többről szól. Így is fogalmazhatunk, hogy nem csak rólatok. Nem te vagy az életed értelme, és az sem életed értelme, hogy minden rendezett legyen körülötted. Ez nagyon fontos természetesen, de az életünk értelme rajtunk kívül van, rajtunk túl mutat. A tanítványok kiküldése ma egyértelműen erre irányítja a figyelmünket.

Amikor Jézus kiküldi a tanítványokat, olyan feladatot bíz rájuk, amire bátran lehetett akkor is, és lehet ma is azt mondani, hogy lehetetlen. Mit mond nekik Jézus? Azt mondja: "Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki az ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok."

Ez teljességgel lehetetlen. Erre azt mondanák, akik ma talán kicsit cinikusabban fogalmaznak, hogy ez egy vallási megszállottnak a gondolata. Ez tipikusan az a fajta küldetés, amit lehetetlen betölteni. Szép, magasztos, de hát az élet nem erről szól. Hogy lehetne halottakat feltámasztani? Hogy lehetne betegeket, gyógyíthatatlan betegeket meggyógyítani? Hogyan lehetne bezárt szívű emberekhez eljuttatni az örömhírt, akik mindenre vágynak, csak úgy tűnik, éppen erre nem?

Nyilván ezek a kérdések a tanítványokban is megfogalmazódtak. Miért bíz rájuk Jézus lehetetlen dolgokat?

Az első, amit meglátunk ebből az előbb hallott rövid kis szakaszból, hogy az Úr Jézus nem elméleteket mond csupán a tanítványoknak, nem lehetetlen feladattal szembesíti őket, mint ahogy ezt sokszor átéljük életünk különböző területein, hanem felkészíti őket.

Ezzel kezdődött az előbb hallott ige, hogy Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.

Az Úr Jézus ad feladatot, célt - így is mondhatjuk bátran -, életcélt, és megmutatja az ahhoz vezető utat. Mindig felkészíti azt, akit valamilyen szolgálatban használni akar.

A tanítványok - ha magukra néztek -, teljes joggal mondhatták azt, amit velük együtt sokszor talán mi is mondunk: teljesen alkalmatlan vagyok Jézus követésére. Hányszor hangzik ez el egy-egy beszélgetésben, hogy ha kinyitom a Tízparancsolatot, akkor könnyebb megszámolni egy-egy napnak vagy hétnek a végén azokat a parancsolatokat, amiket talán meg tudtam tartani, mint azokat, amiket nem.

Ha megnézem a Hegyi beszédet, ahol Jézus értelmezi ezeket a parancsolatokat, akkor azt mondom, hogy teljesen reménytelen az állapotom. Hiszen azt mondja Jézus, ha haragszom valakire, olyan, mintha megöltem volna. Hát ennél sokkal tovább is megyünk, nem egyszer. Ha ránézek valakire kívánságnak okával, akkor már paráználkodtam vele a szívemben. Mennyivel messzebb megyünk sokszor ennél. Hányszor lopjuk meg egymás idejét, türelmét, rövidítjük meg egymás életét a különböző haragoskodásainkkal, elzárkózásainkkal és így tovább, lehetne sorolni, hogyan és miként rontjuk meg Isten törvényét.

Akkor hol itt a megoldás? Jézus valami egészen másról beszél, és mi azt látjuk magunkban, amit Pál apostol is mond, hogy a bűn munkálkodik bennünk, és egyszerűen képtelenek vagyunk Isten törvénye szerint élni.

Nagyon fontos része a küldetésnek, hogy olyan embereket küld ki az Úr Jézus, akik már tanítványok, akik már egyszer meghallották az Ő hívó szavát, és igent mondtak rá. Akiket Ő az elmúlt időszakban formálhatott, felkészíthetett, akikkel beszélhetett.

Nem úgy működik ez, hogy Jézus ismeretleneket bíz meg feladattal, hanem először ott kell hagyniuk a régit, hogy valami új elkezdődhessen. Mindenkinél másképpen történt ez. Péter a hálója mellett állt kétkezi munkásként. Odament Jézus, és azt mondta: gyere, kövess engem, és embereket fogsz halászni. Máté a vámszedő asztala mellett ült, és végezte a napi munkáját sokak megbotránkozására. Jézus így szólt hozzá: gyere, kövess engem! Felkelt, otthagyta az asztalát, a vagyonát, a mindenét, és követte Jézust. És lehetne sorolni tovább.

Nincs séma arra, hogy kit hogyan szólít meg az Úr Jézus. Ám ahhoz, hogy az életem Isten akarata szerint a helyén legyen, vagy másképpen, hogy boldog életet élhessek, ennek záloga első renden, hogy Jézus megszólíthasson, és én az Ő szólítására válaszoljak. Volt olyan is, akit az Úr hívott, és Ő nem válaszolt erre. A gazdag ifjúról mondja ezt a Szentírás. Jézus azt mondja, hogy menj, add el minden vagyonodat, és kincsed lesz a mennyben. A fiatalember szomorúan elsomfordált, mert azt olvassuk, hogy igen nagy vagyona volt. Ő is döntött. Az ő életében soha nem lett valósággá az Isten országa. Isten országának az erői meg sem érintették a továbbiakban. Miért? Tudatosan döntött, hogy Isten nélkül akar élni.

Ha megnézzük a saját életünket, akkor ez az első számú kérdés, amit fel kell tennünk: Vajon hallottam-e már az Úr Jézus hívását, és ha még nem, akkor akarom-e meghallani? Válaszoltam-e, és, ha igen, hogyan válaszoltam rá?

Ez a mai istentisztelet alkalom arra, hogy talán először, vagy már sokadszor megszülessen bennünk a válasz: Jézus, ha engeded megérteni hívó szavad, akkor én szeretnélek téged követni, bármerre is mész. Ezt jelenti tanítványnak lenni, és a záloga, első lépése annak, hogy a helyemre kerüljek, és az Úr olyan feladatot adhasson nekem, amihez erőt és felkészítést is ajándékoz.

Azt mondja az ige, hogy a mi alkalmas voltunk nem tőlünk van, hanem csak Isten tesz, tehet bennünket alkalmasakká. Tehát ha most eljutunk odáig, hogy magunkba nézünk, azt mondjuk, hogy az egész, amiről a Biblia beszél, lehetetlenség, látva az erőnket, hitünket, múltunkat. Teljesen jogos a megállapítás, valóban valamennyien híjával találtatunk. De mit mond az ige? Ami az embereknek lehetetlen, az az Istennek lehetséges, mert az Istennek semmi sem lehetetlen.

Ha úgy vagyunk itt ma reggel, hogy sok minden keserít, hadd legyen ez az első számú örömhír: Isten az életünkkel annál is valami sokkal jobbat tervezett, mint amit el tudnánk gondolni.

Az ige második üzenete, amikor látjuk az apostolok felsorolását, kicsit hosszadalmasnak tűnő sorban: hányfajta ember van itt egymás mellett említve. A hirtelen haragú Péter; a - ma így mondanánk - terrorista vagy ellenálló másik tanítvány; a harmadik, aki csendes és magába húzódó; a negyedik, aki csak a pénznek élve fösvény, kapzsi, önző. És ott van Júdás is, aki később elárulja Jézust. A lehető legkülönbözőbb műveltséggel, val-lásos előélettel, háttérrel, próbálkozásokkal az élet értelmének megválaszolására nézve, és Jézus mégis összegyűjti őket. Mert Ő nem a szuper embereket hívja magához, akik mindenben mindig eminensek voltak, akik tökéletesen meg vannak magukkal elégedve. Azokat keresi, akiket Ő tesz, tehet alkalmassá a feladatra.

Ha úgy látod, hogy alkalmatlan vagy - ez az első lépés ahhoz, hogy az Úr Jézus használhasson. A második az, hogy engedd, hogy alkalmassá tegyen. Ne mondd azt, hogy nem olyan a múltad, nincs annyi hited, ez mindenki más életében igaz lehet, csak a tiédben nem. Engedd, hogy az Úr Jézus hívjon el, állítson munkába, adjon feladatot, célt, és Ő készítsen fel erre. Nem véletlenül hozott ma mindannyiunkat ide a mi mennyei Atyánk. Azért, mert személy szerint ismer. Ahogy a 139. Zsoltárban is mondja a zsoltáros: tudja a szívünk gondolatait. Még meg sem fogalmazzuk a kéréseinket, vagy amit mondani szeretnénk neki, Ő már tudja, és elkészíti a választ.

Sokszor azt gondoljuk, hogy egyedül vagyunk a küszködéseinkben, de Ő már elkészítette a szabadulást, mert neki sokkal jobban fáj a vergődésünk, mint bárki másnak, vagy akár magunknak. Olyan jó lenne erre rácsodálkoznunk. Nem vagyunk egyedül. Az Úr Jézus nem elvárásokat ad elénk, hanem csodálatos felszabadulást arra, hogy a helyünkön a munkánkat, feladatunkat betölthessük.

Végül az utolsó, amit megállapíthatunk ebből a részből, az az, hogy az Úr Jézus mindig figyel rá, hogy konkrét, érthető feladatokat adjon nekünk.

Ha úgy hívna bennünket most Jézus: gyere, és tartsd meg mindazt, ami az igében van, akkor lehet azt válaszolni, hogy erre képtelen vagyok. Nem megy. Isten azt mondja, hogy szentek legyetek, mert én, az Úr szent vagyok. Ránézek magamra, és azt mondom, hogy ez akkora szakadék, amit nem lehet áthidalni. Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy mindenben légy azonnal tökéletes, változz meg, és ha bármi hiba és fogyatkozás van benned, akkor reménytelen eset vagy. Nem is azt, hogy mindenkihez menj oda, mindenkihez te vidd el az evangéliumot. Csak azok mellett állj ott, akik mellé Isten állít. Azokat szeresd, akiket Ő helyez a szívedre! Nem arról van szó, hogy vannak, akiket ne szeressünk. Nem lehet mind a hat és félmilliárd embert ugyanúgy szeretnünk. Aki mindenkit szeret, az tulajdonképpen senkit sem fog igazán.

Azt a feladatot vegyem komolyan, amit és amennyit az Úr Jézus bíz rám. Abban legyek engedelmes, amennyit Ő megmutat nekem. Ne azt mondjam, hogy mennyi mindent nem értek még. Azt a lépést tegyem meg, amit már értek.

Ha valaki járt már éjszakai kiránduláson, az jól tudja, hogy az a sajátsága az ilyen túrának, hogy nagyon-nagyon kell figyelnie az embernek. A zseblámpa fénye csak egy-két métert világít meg előtte. Főleg az erdőben csak a következő lépést látja maga előtt. Ha valaki elbizonytalanodva azt mondja, hogy addig nem vagyok hajlandó tovább menni, amíg nem látom be az egész utat, akkor sokáig fog ott ücsörögni az erdőben. Ha megteszi a következő lépést, akkor feldereng ismét a következő, utána az azt követő. Isten vezetése ilyen. Nem mutat meg mindent előre halálunkig, és még az után, de a következő lépést mindig felfedi azoknak, akik ezt kérik tőle, akik kérdezik Őt.

Hogyan lehet kérdezni az Úr Jézust? Hiszen nincs itt testben közöttünk, nem tudunk odamenni hozzá: Jézus, magyarázd el nekünk, hogy az életünk dolgai miért történnek így, vagy úgy, és mit kellene tennünk. Erre való az imádság, ami nem más, minthogy nagyon egyszerűen, őszintén, mindenfajta mesterkéltség nélkül, ugyanúgy, mint ahogy beszédben a másikkal kommunikálok, elmondom az Úrnak szívem csendjében mindazt, ami bennem van: öröm vagy bánat, kérdés vagy bármifajta olyan küszködés, amivel nem tudok mit kezdeni. Várom, hogy Ő válaszoljon.

Hogyan válaszol? Nagyon sokféle útja-módja lehet Isten válaszának. Ő sokszor erre használja például az igehirdetéseket. Ez érdekes döntése Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által kívánja megtartani azokat, akik üdvözülnek. Az első korinthusi levél ír erről.

Sokszor Isten a Biblián keresztül hallatja az Ő szavát, aminek egy-egy része olvasásakor rányitja az ember értelmét: jé, ez most nekem szól. Felhasználhat egy adott beszélgetést. Adhat változatlanul olyan gondolatokat, amikről az ember világosan látja, hogy ezek nem tőlem jönnek, nem is mástól, hanem egyedül Istentől.

Az én feladatom az, hogy kérdezzem az Urat, várjam, hogy Ő adja meg a választ, mutassa meg a következő lépést, és döntsem el, hogy engedelmeskedni fogok. Az összes többi: a felkészítés, az, hogy hogyan válaszol és erősít meg, az az Isten dolga. Én végezzem csak a saját dolgomat, a többit hagyjam Istenre. Az Ő szava sokkal biztosabb, mint bármi más.

Ezek az első tanítványok átélték ezt. Azt mondja Jézus, hogy ne vigyetek magatokkal semmit. Nem nagy hátizsákkal kell felkerekedni a szolgáló útra, Isten végig gondoskodik rólatok.

Hadd legyen ez is bátorítás mindannyiunk számára. Nem kell mindenáron mindenben, bebiztosítani magam, hanem elég, ha az Úrra hagyatkozom. Ő a semmiből is táplál. Az abszolút reménytelenségből is felemel. A teljesen tönkre tett helyzeteket is megújíthatja.

Adja Isten, hogy mindannyian a magunk helyén így kiáltsunk ma hozzá feladatért, célért és az Ő személyes útmutatásáért, hogy átélhessük, hogy az Úr Jézus nemcsak mindenkihez jött, nemcsak mindenkiért jött, hanem személy szerint értünk halt meg és támadt fel, hogy nekünk életünk legyen.


Imádkozzunk!

Olyan jó, mennyei Atyánk meglátnunk és rácsodálkoznunk arra a szeretetre, amivel te megformáltál és életre hívtál bennünket. Köszönjük, hogy nem a véletlen műve, hogy itt vagyunk, hanem életet teremtő és megtartó szeretetedé, hiszen te még mindig nem mondtál le rólunk, hanem szeretnéd megértetni mindannyiunkkal, belevésni a szívünkbe, hogy Krisztus a mi bűneinket vette magára, és elszenvedte azt a büntetést, ami minket illetne, azért, hogy nekünk örök életünk legyen általa.

Köszönjük, Atyánk, hogy van cél és feladat, amit a mi számunkra gondoltál el, személyesen. Te, aki jobban ismersz bárkinél, ezt meg is mutatod, világossá is teszed előttünk, ha kitartóan kérjük és várjuk tőled.

Könyörgünk, hogy ajándékozz meg bennünket engedelmes szívvel, hogy ne csak hallgassuk, hanem be is fogadjuk, és cselekedetekbe ültessük át a te szavadat.

Könyörgünk, mennyei Atyánk azokért, akik erőtlenek a gyülekezetben, akik különféle kísértések, lelki tusák között élik most az életüket. Erősítsd meg őket. Légy a támaszuk, aki felemeled tekintetüket a láthatókról a láthatatlanokra.

Így könyörgünk különösképpen is gyászoló testvéreinkért. Légy te a vigasztalójuk, aki betöltöd a hiányt, ami életükben szerettük elmenetele után támadt. Add Urunk, hogy hadd legyünk mi, a gyülekezet tagjai mellettük a gyászukban imádságainkkal, szeretetünkkel, és mindenféle más módon való segítésünkkel. Kérjük, hogy tedd valósággá a számukra, hogy te vagy a feltámadás és az élet, és aki hisz benned, ha meghal is, él az.

Könyörgünk, mennyei Atyánk, betegeinkért, Te légy a gyógyítójuk. És különösképpen is könyörgünk szeretett lelkipásztorunkért, hogy te erősítsd és tartsd meg, és adj neki békességet.

Kérünk, Istenünk, hallgasd meg csendben elmondott imádságainkat is az Úr Jézusért.

Ámen.