PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. szeptember 19.
(vasárnap)

Csákány Tamás


NE AGGÓDJ, VAN MEGOLDÁS!


Alapige:Mt 6,33

"De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek."


Imádkozzunk!

Megvalljuk, Istenünk, hogy aggódás, bánat, teher nyomja a szívünket. Olyan sokféle megoldási kísérlettel próbálkoztunk már. Meg kell hogy valljuk, hogy életünkben nem egyszer és nem kétszer kudarcot vallottunk.

Szeretnénk azt kérni most tőled, hogy igéd és Lelked által nyúlj bele az életünkbe, gyógyítsd a lelkünket, tisztogasd az érzéseinket!

Urunk, olyan sok probléma van, aminek a megoldásáról talán már lemondtunk. Kérünk, adj nekünk bátorítást, biztatást. Beszélj velünk úgy, ahogy erre csak te vagy képes, te, aki mindenkinél jobban ismersz és szeretsz bennünket.

Köszönjük, hogy azért lehetünk itt ma reggel, mert te hoztál ide, terved van velünk. Szeretnénk megnyitni a szívünket, az életünket előtted, hogy ne legyünk itt hiába.

Köszönjük, hogy te Jézusért ajándékokat készítettél nekünk, amiket ha elfogadunk, gazdagabbá, teljesebbé és boldogabbá lehet az életünk. Szeretnénk elfogadni és dicsőíteni téged ezekért. Az Úr Jézus nevében.

Hadd könyörögjünk ismételten Szentlelkedért. Ő teremtsen életet, újít-son meg bennünket, és tisztítson meg minden bizalmatlanságtól irántad. Szeretnénk, mennyei Atyánk minden szükségünk betöltését tőled várni, és hisszük, hogy te gondot viselsz ránk.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt időben meglehetősen sok olyan beszélgetésben volt részem, ahol nagyon komoly megélhetési, életvezetési kérdések kerültek elő. Feltették fiatalabbak és idősebbek a kérdést, hogy hogyan lehet ma egy olyan világban, ami körülvesz bennünket Isten útján járni? Nem lehet ezeket a kérdéseket és problémákat egy kézlegyintéssel elintézni.

Amikor azt mondja egy szülő, hogy egyedül nevelve gyermekemet vagy gyermekeimet, és arra sincs elég pénzem, hogy a napi betevő falatunk meglegyen. Nincs munkám, és így hosszú távon lehetőségem se arra, hogy biztosítsam azt, amire szükségünk van. Ekkor, ezt a gyónást hallgatva, nem lehet azt válaszolni, hogy ez nem érdekes, beszéljünk inkább spirituális kérdésekről.

Ha azt mondja valaki, hogy a munkahelyén egyre nagyobb a nyomás, ami rá nehezedik, és érzi, hogy a tűrőképessége határához kezd érni, vagy éppen az ellenkező oldalt éli meg, mert elvesztette a munkahelyét, és nem talál munkát, mert a kora, vagy bármi más miatt nem alkalmazzák, nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni, hogy ez nem probléma, lépj tovább.

Amikor szembesül valaki a betegséggel akár saját, akár a szerettei életében, és küszködik, mert szörnyű érzés tehetetlennek lenni, és mindenképpen szeretne segíteni, de nem megy. Erre sem lehet az a felelet, hogy ez túlzás, nem probléma, mert, aki átélt már ilyen helyzetet, tudja, hogy milyen szörnyű benne lenni.

Sajnos itt a gyülekezetben is, habár Isten háza a templom, második otthonunk, tapasztaljuk és látjuk magunk körül, vagy talán a saját életünkben is, hogy párkapcsolatok, házasságok mehetnek tönkre. Erre sem vonhatnánk meg a vállunkat, hogy ez nem ide való téma. Családok, emberek élete mehet végérvényesen rá. Nem kellene ennek így lennie. Talán már le is mondtak sokan a csoda várásáról, és mindenfelé keresik a megoldást.

Vannak, akiknek a magány az a súlyos teher, amit egyre nehezebb vinniük. Fiatalabbak és idősebbek egyaránt harcolnak ezzel a nagyon nehéz élethelyzettel. Aki nem élte át, az könnyen adja a tanácsot: tanulj meg egyedül lenni, foglald el magad! Aki ebben az élethelyzetben él vagy átélte már, és nem felejtette el, az tudja, hogy milyen kemény küzdelem lehet ez a felállás is napról napra.

Vannak olyanok - ez is kiderül a beszélgetésekből -, akik nagyon komoly terhekkel, megkötözöttségekkel küzdenek napról napra. Próbálnak szabadulni, de úgy tűnik, hogy minden esély nélkül teszik ezt. Vannak látható szokások, és vannak olyanok, amik talán csak kevesek és Isten előtt nyilvánvalóak, és gúzsba köthetik, kötik az életünket. Ezekre is talán már gyakran azt mondjuk, hogy minden hiába. Megpróbáltam mindent, én nem tudok már megváltozni: a korom miatt, vagy azért, mert gúzsba köt valami vagy valaki. Nincs remény a továbblépésre. Lehetne még sorolni szám-talan olyan területét az életünknek, ami kétséggel, aggodalommal tölthet, tölt el bennünket.

Ha most lenne arra alkalom, hogy őszintén elkezdjünk beszélni a félelmeinkről, a bennünk lévő görcsökről, hihetetlen dolgok hangoznának el olyanok, amiket talán megfogalmazni sem szeretünk, nem is szoktunk, mert úgy gondoljuk, hogy még ez is fölösleges, hiszen úgysincs a továbblépésre mód.

Jézus soha nem volt képmutató. Ő, aki emberi testében átélte, hogy mit jelent éhezni, szomjazni, azt, amit így fogalmazott, hogy a rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának - vagyis neki - nincs egy csendes zuga, ahol lehajthatná a fejét. Átélte, hogy milyen az, amikor elfordulnak tőle és elárulják, s a magány érzése. Átélte azt is, amikor reggeltől estig dolgozik valaki, és hullafáradtan szeretne megpihenni, és mégis tovább kell dolgoznia, és lehetne sorolni az élethelyzeteket, amiket a Biblia elénk ad. Jézus nem azt mondja, hogy mindezek nem fontosak. Azt sem mondja a kérdéseinkre és életkríziseinkre, hogy ne foglalkozzunk velük. Hanem azt hangsúlyozza, hogy fontosak, de nem mindegy, hogy mit kezdünk velük, hogyan próbáljuk orvosolni őket

Ugyanis - és erről szól többek között az ige -, az aggodalom - vagyis az az érzés, hogy hogyan lesz tovább, nem látom a kiutat, a továbblépés lehetőségét -, a belső félelem nem visz előbbre. Rombol, de semmi megoldást nem ad.

Jézus nem azt mondja csupán, hogy ne aggódjatok, mert akkor ez nem lenne más, mint a problémák szőnyeg alá söprése, hanem azt mondja, hogy aggódás helyett csináljatok valami mást. Azt az energiát, amit eddig az aggodalmaskodásba öltetek, az elkeseredésbe, a depresszióba, a sokféle menekülési kísérletbe, helyezzétek valami egészen másba. Rögtön meglátjuk, hogy egészen konkrét lépeseket is mutat a tanítványoknak, és az Őt hallgatóknak a Mester.

Így is megfogalmazhatjuk igénk mai biztatását, hogy Jézus azt mondja: Ne add fel! Nincs olyan élethelyzet, amiben Ő ne tudna, és ne akarna segíteni. Nincs olyan élethelyzet, amiből ne tudna kiutat mutatni azoknak, akik ezt kérik, és hittel elfogadják. Nincs olyan mélység, amiből Jézus ne tudná, és ne akarná kimenteni azokat, akik hozzá kiáltanak. Olyan sokan vannak, akik ezt a szívük mélyén nem hiszik, és azt gondolják, hogy ez csak egy templomi beszéd. De hadd bátorítsak mindenkit ma, akik halljuk az igét: nem baj, ha nem hiszed, de próbáld meg, fogjuk szaván az Úr Jézust! Csak így látjuk meg, hogy Ő igazat mond, vagy csalódunk benne.

Ne a lelkésznek higgyünk, vagy ne egy testvérnek, mert az ember tévedhet vagy félrevezethet, de próbáljuk meg magát Istent! Ne tegyük úgy félre az Ő szavát és ígéretét, hogy eleve megfosztjuk magunkat annak a lehetőségétől, hogy átélhessük a csodát, hogy a mi életünkben is olyan dolgokat munkálhasson, amiket el sem tudtunk volna képzelni. Tehát: ne add fel!

A másik biztatása az igének, hogy ne menekülj, ne söpörd a szőnyeg alá a dolgokat. Ne csinálj úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincs. Kifelé ezt sokáig elő lehet adni, talán egy életen keresztül, de legbelül érezzük, ha nincsenek rendben a dolgaink. Az arcunk talán mosolyog, talán a hozzánk közelállók sem látnak rajtunk semmit, mert megtanultuk, hogy hogyan lehet egészen bezárni a problémáinkat, de Isten tudja, hogy szenvedünk. Isten látja a sebeinket, a görcseinket, félelmeinket, és nem akarja, hogy így maradjunk. Azt sem akarja, hogy mindenféle pótcselekvésbe vessük magunkat. Sokféle pótcselekvéssel próbáljuk elfedtetni - magunk előtt is - problémáinkat. Kiválónak tűnik, ha valaki munkamániás. Ezért még sok dicséretet is be lehet söpörni: igen, ez egy keményen dolgozó ember, komolyan veszi a munkáját. De vajon miért van az, hogy pihenni sem tud? Ha öt percre leül, akkor már megint miért kell csinálnia valamit? Va-jon nem azért, mert nincs békessége?

Ugyanígy lehet menekülés a család is. A család nyilvánvalóan Isten ajándéka. De amikor csak a család, ami betölti az ember gondolatait, senki és semmi másra nem marad hely a szívben és a gondolatok között, akkor vajon a család nem válik a menekülés esközévé?

Menekülés lehet az is, amikor valaki a bankszámláját kezdi el növelni, mert biztos, ami biztos. Ha százötven évig élne, akkor sem tudná értelmesen elkölteni a pénzét, de csak azért is félretesz. Sok minden van még, ahova, és amibe menekülhetünk és menekülünk.

Végül a harmadik biztatása az igének, hogy bármilyen helyzetben vagyunk is, elsősorban ne emberektől várjunk segítséget. Ezért csalódunk újra meg újra. Egyrészt azt gondoljuk, hogy mi mindent meg tudunk oldani. Nagyon nehéz azt beismernünk, hogy ez nem így van. Amikor rájövünk, akkor mérhetetlenül elkeseredünk. Olyat várunk el a körülöttünk lévőktől, amire ők sokszor - mivel ők is csak emberek - képtelenek, vagyis hogy oldják meg az életünk alapvető krízishelyzeteit.

Az, hogy a rokonaink, barátaink nem tudnak segíteni bizonyos helyzetekben, és hogy mi sem tudunk azokon a helyzeteken úrrá lenni, nem jelenti azt, hogy Isten ne lenne Úr ezeken a helyzeteken. Ilyenkor egyedül tőle kaphatunk segítséget, tőle jöhet tisztulás a bűneinkre, és kaphatunk megbocsátást. Egyedül tőle jöhet jó útmutatás, amikor fogalmam sincs, hogy mit csináljak, és más sem tud értelmes tanácsot adni.

Az 1Kor 3, 11-ben azt mondja Pál: "Más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, ami a Jézus Krisztus."

Képzeljünk magunk elé egy építkezést. Nagyon szép háznak a tervei vannak előttünk, de a kardinális, mindent eldöntő kérdés az, hogy vajon az alap kibírja-e a rá eső terhelést. Mert lehet bármilyen szép a ház, ha az alap nincs jól letéve, akkor előbb vagy utóbb katasztrófa következik be.

Vajon nem ilyen-e sokszor az életünk? Úgy tűnik, hogy minden rendben van, csak éppen az alap nincs a helyén, nem elég erős. A legváratlanabb pillanatokban inog meg, rogy össze az életünk.

Ahogyan a megfelelő alap nélkül előbb-utóbb életveszélyessé válik az épület, így ezzel párhuzamosan bátran állíthatjuk, hogy megfelelő alapozás nélkül életveszélyessé válik az életünk is. Káosszá válhat pillanatok alatt az ember élete, és nem tud többé úrrá lenni rajta. Mi nem vagyunk képesek magunknak jó alapot vetni. Egyedül Jézus az olyan alap, aki el nem vehető, és ki nem mozdítható az életből, az életünkből.

Ha valakinek az életében, mint alap, ott van Jézus, az ilyenre mondja a Biblia, hogy keresztyén, Krisztus-követő. Aki segítségül hívta már életében legalább egyszer Jézust, kijelentvén: Jézus, én mostantól fogva téged akarlak követni, tehát ha valakinek alapként ott van már az életében Jézus, nem mindegy, hogy mit épít rá.

Keresztyénként is kitűnően tönkre tudjuk tenni az életünket. Az Úr Isten nem kényszerít bennünket dolgokra. Felszabadít, lehetőséget, erőt, vezetést ad, de nem erőszakol.

Ez a mai istentisztelet mindannyiunk számára lehetőséget biztosít arra, hogyha akár már személyesen ismerjük az Úr Jézust, akár mostanában kezdtünk el róla először hallani, az életünk igazán fontos és tátongó sebeit és nehézségeit odavigyük Isten elé, szaván fogjuk Őt. Erre biztat bennünket az ige. Amit Isten mond nekünk, azt bátran alapnak vehetjük, mert Ő komolyan gondolja mindig, amit kijelent.

Ha azt látjuk, hogy az életünk nem úgy épült, ahogy kellett volna hogy épüljön, nem kell mindjárt elcsüggednünk. Mi magunktól ennyire vagyunk képesek; de Isten nemcsak az alapot vetheti meg az életünkben, nemcsak a Jézussal való találkozás örömével ajándékozhat meg. Ha kérjük és elfogadjuk tőle, Ő a napi építkezésben, a dolgaink napi megélésében is segít. Nem általános útmutatást ad a mai embernek, felszólítván, hogy élj így, mert az ember előveszi a Bibliát, és azt válaszolja, hogy így lehetetlen élnie. Azt kéri Isten, hogy élj velem, és úgy fogsz igazán élni. Engedd, és én elvégzem, hogy ezután így gondolkodj, érezz és cselekedj.

Az Úr Isten tudja, hogy mi az, ami boldoggá tehet bennünket, és Ő szeretne boldoggá tenni. Szeretné, ha nem kellene menekülve élni az életünket kétségek és gyötrő bűntudat közepette, hanem úgy, ha lehetne békességünk, és ha az igazi helyünkön lehetnénk.

Az a megoldás, amit Jézus ajánl a tanítványoknak, tulajdonképpen úgy is tekinthető, mint egyfajta lelki szabály, mint ahogy a gravitáció megke-rülhetetlen törvényszerűség a fizikai életben, ugyanúgy ez a törvényszerűség is, amiről itt szól Jézus, megkerülhetetlen az életünk egészére nézve.

A másodszor olvasott 33. vers a kulcs. "Keressétek először az Isten országát, és az Ő igazságát, és ezek mond - ami csak ott van hiányként, vágyként, kérdésként az életünkben -, megadatnak majd ráadásképpen."

Tehát arra biztat, hogy először Isten országát keressük. De hát mi is ez az Isten országa? Úgy is lehet fordítani ezt a kifejezést, hogy Isten királysága, Isten uralma. Vagyis törekedjek arra, hogy Istent egyre jobban megismerjem, egyre többet tudjak róla. Kérdezzem: Isten, ha te tényleg vagy, mit akarsz velem? Ha te tényleg konkrétan az én életemre nézve is tudsz és akarsz mondani dolgokat, akkor én vállalom, ha ezeket megértem, s a szerint fogok élni. Ezt jelenti Isten országát keresni.

A következő héten - a mai estével kezdődően - Isten ajándéka, hogy egy evangélizációs sorozaton vehetünk részt, amikor az Ő országának a dolgairól hangzik majd az üzenet. Ha az a kérdésünk, hogy mi az Isten országa, akkor vegyük komolyan ezeket a lehetőségeket az ige biztatására: az alkalmat áron is megvéve. Ez a második lépés. Isten országát keressem, és ne mást. Ha kell, szánjam rá az időt, az energiát, hogy kérdezzem újra és újra az Urat, és várjam a válaszát.

Sokan mondják azt egy-egy beszélgetés alkalmával, hogy hozzájuk még nem szólt Isten. Majd ha szól, akkor foglalkoznak a kérdéssel. Egy randevúra általában úgy megy az ember, hogy fontos neki a másik. Félretesz dolgokat azért, hogy találkozhasson a szeretett személlyel. Sok minden másról lemond, hogy vele végre együtt lehessen.

Milyen érdekes, hogy Isten, aki ezt a világot teremtette, sokszor nem ennyire fontos nekünk. Úgy viselkedünk, mintha mi lennénk azok, akik kegyet gyakorlunk Ővele.

Ha valóban igazat mond Jézus, és Isten az egyedüli, aki az életünk alapvető dolgait a helyére teheti, akkor mindenáron keresnünk kell Őt. Félretéve minden mást, ami elé kerülhetne.

A harmadik útmutatás: az első helyre tenni Isten dolgait az életünkben. Hányszor hangzik el: sajnos, nincs időm templomba menni, mert szükséges pihenni, el kell végeznem a házimunkát, annyira fáradt vagyok az egész heti hajtás után, hogy ez már nem fér bele. Kár, hogy nincs idő Bibliát olvasni, beszélgetni Istennel, de hát egyszer majd biztos lesz rá. Érdekes, hogy sok minden másra van időnk, pénzünk, energiánk, és nem vesszük észre, hogy az életünk szépen, lassan amortizálódik, egyre jobban morzsolódik le. Nem figyelünk fel rá, hogy éppen csak arra nincs lehetőségünk, ami építhetne, és segíthetne nekünk.

Vegyük komolyan az Úr Jézus biztatását! Van remény, megoldás, és Aki mindezt megadja a számunkra. Vegyük komolyan a mi részünket. Mondjuk el azt, ami fáj, rossz, megoldhatatlannak tűnik, és várjuk, hogy Isten akár még a mai nap folyamán, vagy amikor Ő jónak látja, feleljen. Válaszolni fog, ha komolyan és őszintén - nem lankadva - kérdezzük Őt.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked a te drága, szent igédért, köszön-jük, hogy ma is érvényes. Lehet, hogy mi megváltoztatjuk a véleményünket, sokszor mást mondunk, mint ami az igazság, de te ilyet soha nem teszel. Amit megígérsz nekünk, az biztosabb minden másnál.

Köszönjük, Urunk, hogy az életünk legkülönbözőbb próbái közepette is biztos alap lehet számunkra szavad, és Te magad. Szeretnénk könyörögni, hogyha még nem találkoztunk veled, adj nekünk bátorságot, hogy megpróbáljuk az ígéreteidet, szavadon fogjunk téged, és magad győzhess meg minket arról, hogy mi, és ki is az igazság.

Könyörgünk, mennyei Atyánk, ha már régebben ismerhetünk téged, építsd újjá életünknek azokat a területeit, amiket hitetlenségünk és engedetlenségünk folytán tönkre tettünk vagy megrontottunk.

Vágyunk egyre inkább csak azt tenni, mondani és gondolni, amit te tartasz jónak. Szeretnénk egyenesen csak tőled várni a boldogságunkat és senki és semmi másban nem reménykedni.

Urunk, együtt hozzuk eléd könyörgésünkben gyászoló testvéreinket. Kérünk, hogy te adj nekik vigasztalást, töltsd be azt az űrt, ami szerettük eltávozásával ott maradt az életükben, és ami emberileg nem betölthető.

Kérünk betegeinkért. Te légy az, aki megerősíted és megvigasztalod őket. Könyörgünk, Urunk, hogy ajándékozd meg őket újra testi egészséggel is, hogyha neked ez kedves! Add, hogy bármit is kapnak, bárhogyan is vezeted őket, megtapasztalhassák, hogy te mindig a tieidnek a javát munkálod.

Könyörgünk, Urunk nélkülöző és mindenféle testi, lelki szükséget szen-vedő testvéreinkért. Add, hogy amiben tudunk, segítsünk, és hordozzuk egymást imádságban! Tudjunk együtt örülni az örülőkkel, és együtt sírni a sírókkal.

Kérünk azokért, akiket a beléd vetett hitük miatt üldöznek világszerte. Légy az ő oltalmazójuk és gondviselőjük. Te légy az, aki megerősíted őket, hogy mindvégig kitartsanak.

Könyörgünk országunk és egyházunk vezetőiért. Add, hogy közülük minél többen ismerjenek meg téged! Add, hogy ez a nép, aki olyan nagy lelki sötétségben és mélységekben jár nélküled, bűnbánatot gyakorolhasson, és feléd fordulhasson segítségért. Hadd legyünk mi az elsők, akiben ez elkezdődhet.

Kérünk, hogy most, ahogy saját szavainkkal folytatjuk az imádságot, a te Lelked által adj bátorságot és őszinteséget a veled való beszélgetésünkben. Az Úr Jézus nevében köszönjük, hogy meghallgattál minket.

Ámen.