PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. szeptember 16.
(csütörtök)

Varga Róbert


KEGYELEMBŐL JÓCSELEKEDETEK


Alapige:Ef 2,4-10

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemért van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedeteket teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.


Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk neked sokszor a reménység múlik bennünk, fogyatkozik meg, pont az a bizalom vész el, vagy csökken, amire olyan nagy szükségünk van ahhoz, hogy a hitben igazán - ha már van hitünk-, növekedni tudjunk. Köszönjük, hogy minden ilyen alkalmat arra is szeretnél felhasználni, hogy növeld a mi hitünket, erősítsd a mi lelkünket, szívünket, békességünket, hogy reménykedjünk benned, s beléd kapaszkodjunk.

Urunk, köszönjük, hogy te nem csapsz be, és soha nem hazudsz nekünk. Köszönjük minden ígéretedet, amit komolyan vehetünk, mert komolyan mondtad. Bocsássd meg mindazt, amit félreértettünk, mert a saját szívünk szerint mentünk. Köszönjük azt is, ha valaki tehozzád megy akármilyen kérdéssel, azt te semmiképpen el nem küldöd magadtól. Így jövünk most hozzád, keresve, kutatva és kérve a te akaratodat, hadd ismerjük meg, hadd ismerjük fel azt, majd tudjuk cselekedni teljes erőbedobással, szívvel, lélekkel, odaszánva magunkat neked.

Ámen.


Igehirdetés

Egy misszionárius Kínában tartott előadást a keresztény hitről, s amikor a farizeusok meddő hitéről beszélt, akkor ezt szót, hogy farizeus - ami az angolban z-re végződik - nem értette tisztán és megkérdezte, hogy milyen tengerről beszél a misszionárius. Ő, beszélve a meddő cselekedetekről, tréfás kedvében volt, és azt mondta, hogy valójában a Holt-tengerről van szó. A farizeusok Isten nélküli, csupán cselekedetekre, holt cselekedetekre, hit nélküli életére gondolva, az jutott eszébe, hogy olyan az olyan, mint a Holt-tenger, amelyben olyan magas a só hányad - több, mint 40% -, hogy semmilyen élet sem tud meglenni, de megtelepedni sem benne.

Sok ember élete a meddő cselekedetek és a meddő hit miatt olyan, mint a Holt-tenger. Isten azt szeretné, hogy mi mentesek legyünk az ilyen meddő élettől, hogy az életünket átjárja a hit és ne a farizeusok kovásza, amely képmutatás és bizonyos értelemben csak a törvény megtartásából állt.

Pál apostol a Krisztusban hívő emberekről, mint az egyház igazi népéről beszél az Efézusi levélben. Azt mondja róluk, hogy a hitben járók, az Isten népe. Mit jelent ez? Először is, mivel itt teremtményekről beszél, nem úgy vagyunk az Isten teremtményei, mint ahogy megteremtette a füvet, a virágokat, a fát, vagy éppen a vadnyulat, hanem az ő lelki, második újjáteremtő munkájának a gyümölcsei vagyunk. Erről a munkáról beszél az apostol, amikor teremtményekről beszél. Lelki emberekről, lelki értelemben vett teremtésről. Azt mondja Pál, hogy ennek az új teremtésnek volt a prototípusa az első, a zsengéje Jézus Krisztus. Az autógyárakban is készítenek egy prototípust, és ha az beválik, akkor jöhet a sorozatgyártás. Természetesen a hit nem ilyen és Jézusnál nem volt kérdés, hogy beválik-e vagy sem. De ő volt az első, akiben minden megvolt már, ami az Istennek való engedelmességhez és a hithez kell.

Jézus ma is él. Az ő halála és feltámadása, mint egy első zsenge, első példány ott volt és ott van a világban. Az ő kereszthalálával és feltámadásával egy új teremtési folyamatot indított el. Azóta is szünet nélkül teremt Isten újjá életeket: ha valaki hitre jut, új teremtés az. A régiek elmúltak, Krisztusban újjá lett az ő egész élete. Azt mondja az ige, hogy új föld és új ég teremtésével teljesedik be ez az új teremtés, amiben igazság lakozik. Így folytatja: "megelevenített a Krisztussal együtt minket, feltámasztott és együtt ültetett a mennyeiek világába Krisztussal". Az együtt szó adja meg a kulcsot a továbbiakban ahhoz, amiről a Pál beszél. Azt mondja, hogy úgy lehetséges mindaz, amit ezután mondok, hogyha valakinek az életére nézve ez a Krisztussal való együttélés igaz. Azt mondja, hogy együtt szólított meg, együtt támasztott föl, együtt ültetett a mennyeiek világába. Jézus és a benne hívő a Szentlélek által munkálkodik. Benne munkálkodik Jézus Krisztus, ő pedig a Lélek által munkálkodik a világban, teljesítvén mindazt, ami Isten akarata. Akik Jézusban hisznek, azok az ő alkotásai, teremtvén általa. Vagyis, ami kezdődött vele, az ő kereszthalálával és feltámadásával, az folytatódik a hívő emberekben a földön. Ezért folytatja Pál azzal, hogy az üdvösség az ő kegyelmének az ajándéka. Ingyen ajándék, amit megszerezni nem lehet. Nem mi fogadjuk el, hanem Isten ajándékba adja. Nem lehet csak hittel megragadni, elfogadni. Hit nélkül lehetetlen dolog az Istennek tetszeni. Ezért mi semmit nem tehetünk, nem érdemeljük meg, a jó cselekedetekkel nem érdemeljük ki az üdvösséget.

Semmi más belépő nincs az Isten országába, egyedül csak az, ha valaki hisz Jézus Krisztusban, vagyis - mondja Pál tovább - a cselekedeteknek semmi érdemszerző volta nincs. Az új szívvel és új élettel rendelkező ember pont ezt ismeri föl magában, hogy képtelen az Isten szerinti jót cselekedni. Elhatározom és a kezem csinálja azt, ami nem kedves az Isten előtt. A bennem lakó Jézus viszont megakadályozza bennem azt, hogy azt tegyem, ami nem kedves előtt. A benne hívő ember gyakran átéli, hogy Isten figyelmezteti. Azért teremtetett új ember a hit által, hogy többé ne önmagunknak tetszelegjünk, hanem egészen gyakorlati módon, nem úgy, mint a Holt-tenger, hanem élő vizet víve tovább mások számára, kezdjünk el másokkal jót cselekedni. Ne magunk körül forogjunk újra és újra, Sőt megfigyelhető, hogy az igazán hívő életben egyre kevésbé lesz fontos, hogy mi lesz velem. Szolgálok Istennek, cselekszem azt, amit cselekednem kell, Isten akarata szerint cselekszem a jót. Megszűnik tehát, ill. meg kell, hogy szűnjön az, ami nagyon sok hívő embernek is probléma.

Nem régen mondta valaki egy gyülekezetben, hogy képtelen vagyok a jóra, mél-tatlan vagyok az Isten kegyelmére, bűnös vagyok. Ezek után nagyon megsértődött, amikor valaki megszólalt és azt mondta, hogy tudjuk és látjuk, kedves testvér, hogy méltatlan és bűnös vagy, és sorolták neki tovább. Hát nem komolyan mondta? Nem komolyan gondolta?

Tényleg méltatlanok vagyunk és bűnösök és Isten nélkül kívül vagyunk az Isten országán. De hát pont a kegyelem lényege, hogy az ő szeretete beemel hit által az Isten országába. Az a görcsös lelki állapot, ha van valakinek ilyen, úgy szűnik meg, hogy komolyan veszem, és igazán elhiszem, hogy az Isten kegyelme által kapok erőt a jót cselekvéséhez, és mindezért övé a dicséret és a dicsőség.

Sok hívő embert a szüntelen magakörül való forgás bénít meg. Az ilyen ember csak magával törődik, ezért nincs ideje már arra, hogy jót cselekedjen, hogy mással törődjön, lelkileg megbénul, és egyre lejjebb csúszik. Depresszióba esik, de és egyéb más is jöhet. Ha valakinek ez kérdés, már ma abba lehet hagyni az önmagunk, vagy valaki más körül való forgást. Odaadni újra önmagam Krisztusnak, odaszánni magam, oda adni azt is, aki miatt aggódom, aki miatt kérdéseim vannak, akire haragszom, aki mél-tatlanul bánt velem. Kilépni ebből a körből az Isten segítségével. Ma véget vethetünk ennek.

Kegyelemből, hit által van üdvösségetek - mondja Pál -, ez nem tőletek van, Isten ajándéka, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék. A mi cselekedeteinknek nincs semmi értelme és jelentősége? Teljesen mindegy hogyan él egy keresztény ember? Akkor olyanná lehetünk nyugodtan, mint amilyen volt egy korai keresztény szekta, amelyik azt hirdette bármit tehetünk a testünkkel, Jézus Krisztus visszajövetele úgyis olyan közel van már, erre a kis időre nem érdemes már dolgozni sem, - nem is dolgoztak semmit sem. Léhűtőkké váltak, várták Jézus második eljövetelét, mert hiszen azt mondta, hogy ők azt meglátják. Aztán egy idő után kiderült, hogy nem jól értelmezték azt, amit Jézus mondott. Tehát ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehet a hívő ember arra a kis időre, amíg ebben a testben van, vagy Jézus el nem jön másodszor.

Mi akkor a jó cselekedetek szerepe a hívő ember életében? A hogyanról azt kell tudni, hogy Isten adja ajándékba a kegyelmet, és nem én dolgozom meg érte. Nézzük meg most, hogy mi célból fontosak a jó cselekedetek? Mi a szerepe a jó cselekedeteknek a hívő ember életében?

A Szentírás szerint a cselekedet önmagában nagyon fontos, de egyáltalán nem mindegy, hogy valaki hogyan cselekszik, mivel tölti ki az életét, mivel tölti meg azt. Ahogyan valaki egyszer nagyon kedvesen mondta, hogy telik az élete az Isten ajándékaival, vagy múlik az élete, ami egyszer véget ér és eltemetik. Megtöltheti Isten az életünket az ő kegyelemével, a cselekedetekkel, amelyet előre elkészített, vagy nem.

Az ApCsel 11,38-ban azt olvassuk: "Jézus szerte járt Izraelben, jót cselekedvén." Istennek az az akarata, hogy a mi hívő életünkben is így legyen. Végezzük a munkánkat ott, ahova Isten minket letett, azok között az emberek között, ahova Isten lehelyezett, és azok között, akiket Isten mellénk helyezett. Imádkozzunk azért, hogy hadd ismerjem föl, hogy Uram, mi a szerinted való cselekedet. Mit akarsz te velünk cselekedni és általad. Felismerve azt elkezdem cselekedni, megkezdem azt, amit felismertem. Isten az embert nemcsak arra teremtette, hogy szolgáljunk neki, hanem arra is, hogy cselekedjük azt a jót, amit ő elkészített. Ne tegyük azt, ami az Isten előtt nem kedves.

Egyszer egy áruházban voltam és a zöldségek között válogattam, és pár szem leesett és elgurult. Magamban azt mondtam, hogy hát nem számít ez a multiknak, kibírják. Abban a pillanatban bevillant a fejembe az, ami a Márk 10,19-ben van, hogy senkinek kárt ne okozz. Még a multiknak sem. Lehajoltam, összeszedtem, visszatettem. Milyen jó, hogy eszembe jutott. Belülről azt gondoltam, kibírják, úgyis annyiszor becsapják az embert. Milyen jó, hogy Isten eszembe juttatta, hogy ez nem az én dolgom! Majd ő megítéli, ha akarja. Senkinek semmilyen kárt ne okozz, vagy másképpen, kárt ne tégy! - ahogyan Pál írta Timóteusnak.

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy ahogyan élünk, mozgunk, hogyan bánunk az időnkkel, pénzünkkel, vagy amiket mondunk, nem okozunk-e valakinek kárt. Úgy is okozunk sokszor, feleslegesen, hogy nem akarunk, de legalább szándékosan és indulatból ne tegyük. Ha a cselekedeteink hitből születnek, akkor, ha tudunk valami rosszat nem tenni, akkor azt ne tegyük és ha tudunk valami jót tenni, akkor - ha ezt felismertük -, akkor tegyük meg!

Azt mondja a Szentírás mindez nagyon szép dolog, de nem helyettesítheti a hitet. Akármennyi jót cselekedhetünk is, de ha valaki nem igazán hisz Jézusban, nem rendeli alá az életét az ő akaratának, akkor ezek meddő cselekedetté, Holt-tengerré válhatnak, és semmiképpen nem lesznek belépőkké az Isten országába.

Fontos a jó cselekedet, de hol a helye és mi a jelentősége? Nincs tehát üdvösségszerző ereje!- ezt nagyon világosan tanítja a Szentírás. Akkor is ez az igazság, ha más keresztény felekezetek mást tanítanak. Sőt még némely felekezet azt is tanítja, hogy más helyett is cselekedhetek jót és Isten majd azt neki beszámítja és így ő is bejut az üdvösségbe. Az Isten nem az idős ószeres, akivel alkudozni lehet. Az Isten szent, aki nagyon szereti az embert, de aki az élete végén az embert ítélet alá vonja. Számot kell adni a cselekedeteinkről, a hívőknek is, csak azoknak nem üdvösség, kárhozat kérdésében. A nem hívők számára üdvösség, kárhozat kérdése a dolog, hogy mit cselekedett a testben. A hívők pedig megítéltetnek, hogy mit tettek; hogyan bántak a gyerekeikkel, a házastársukkal, az idős szülőkkel, a kollegákkal, a kereskedőkkel, vagy idegenekkel is. Számot kell adnunk a cselekedeteinkről, nincs kivétel, Isten nem személyválogató. Isten szerint való módon, Isten mércéje szerint jót cselekedni az tud, akiben Jézus él hit által, mert elfogadta a kegyelmet. Tehát a jó cselekedet nem következménye valaminek, hanem gyümölcse. Mégpedig a hit gyümölcse. Nem ok, hanem megelőzi először a hit, és annak lesz gyümölcse. Nem terem úgy magától. Nem úgy teremtődik valakinek a hívő élete, hogy mint nem hívő ember tud jót cselekedni, és aztán hitre jut, hanem először hitre kell jutnia, és aztán tud az Isten szerinti jót cselekedni. Tehát a jó cselekedetek soha nem előzik meg a hitre jutást, hanem annak mindig a gyümölcseivé lesznek.

Pál azt írja az efézusbelieknek, hogy Isten ajándéka a jó cselekedet. Már az is, ha valaki észreveszi, hogy Isten olyan helyzetbe hozta, hogy ott most tud valami olyan jót cselekedni, ami Isten előtt kedves és jó. Itt nem a polgári törvénykönyv szerinti jócselekedetről vagy bűnözésről van szó, hanem az Isten mércéje szerint, amit ő jónak tart. Lehet valami nagyon jó, mint például egy társasutazás, és mégis bűn az Isten szemében, hogyha nem kell oda elmenni, mert nem az az Isten akarata. Akkor tévúton járok akkor is, ha nagyon jól érzem magam egyébként. Vagy elmegyek valakit meglátogatni. Ha nem ott van a helyem, akkor nem a jó úton járok, akkor az engedetlenség, akkor is, ha jó beszélgetésem volt. Isten megfordíthatja és ő mindent fölhasználhat, mert kegyelmes, de senki ne hivatkozzon arra egy-egy helyzetben, hogy azért tette, mert azt helyesnek látta. Akarta az Isten, vagy pedig nem?

Emlékszem még a teológustársakra, amikor ezelőtt több mint tizenöt évvel mindenki Nyugat-Európába kapott ösztöndíjat az Istentől, az NDK-ba senki nem kapott, pedig az is Németország volt. Oda nem kapott elhívást senki, csak mindenki Nyugat-Németországba, Franciaországba, vagy Angliába. Valahogy a 22 teológus közül nem küldött az Isten senkit a keleti országokba, csak nyugatiakba. Egyszer beszélgettünk erről egymással, és többen rájöttek arra, hogy valamit nem jól értenek, illetve értettek.

Pál azt írja az efézusbelieknek, hogy Isten ajándéka a jó cselekedet, meg az is, hogy valaki felismeri, hogy mi az Isten szerint való. Azt is mondja, hogyha valaki tudna jót cselekedni, de nem teszi azt, bűne az annak. Egy idő után a hívő ember életében belülről fakad az igény, hogy szeretne adni az Istennek. Nem tudunk mi túl sokat, ha odaadtuk az életünket az elég. Még talán azt tudjuk tenni, hogy cselekedni azt - ez is az ő ajándéka -, amit ő jónak, kedvesnek és tisztának lát. Nem azt nézi a hívő ember, hogyan tudna egyre több jót tenni, hanem figyel arra mit készít el az Isten, hogy ne mulassza el, hogy felismerje, hogy el tudja mondani a jó hírt. Vagy egyszerűen csak megfogja másiknak a kezét és beszélget vele a arról, ami neki fontos.

Ha valaki elfogadta hittel Isten kegyelmét, akkor az imádkozik azért az Úrhoz, hogy adjon olyan helyzetet, vagy helyzeteket, hogy tudjak szerinte való jót cselekedni. Vagyis tudjam teremni a hit gyümölcseit. A jó cselekedet a hívő embernél tehát gyümölcs és nem oka valaminek. Ajándékba kapja és termi benne a benne lakó Jézus Krisztus. Követi a hitet, termi a cselekedetet és nem előtte jár. Isten ajándéka a hívő ember számára, tehát nem a mi érdemünk, ha valami elkészített jót megteszünk, hanem kapunk hozzá erőt, felismerjük és megtesszük.

Talán nagyon profán, egyszerű a hasonlat, hogy ha valaki hazamegy, és ott van a számára megterített asztalon az étel, leül, elfogyasztja. Semmi része, érdeme nem volt abban, hogy a másik ember azt az ételt elkészítette, ő csak leült és elfogyasztotta. Semmi része és érdeme, munkája nem volt az elkészítésben, csak felismerte a lehetőséget, tudta, hogy azt neki tették oda és elfogyasztotta azt hálás szívvel és örömmel. Ugyanerről, ill. hasonlóról van szó. Isten elkészít valamit és az ige szerint a hívő embernek megújult értelme van, úgy éli a maga életét, jár, kel, fölismeri, hogy ebben a kérdésben ez az Isten akarata és elkezdi azt cselekedni.

Ahogyan nem a másét szokta az ember megenni, jó esetben, ugyan úgy az Isten sem azt kéri, hogy a másét tegyük meg, azt másnak készítette el. Azt szeretné, ha azt ismernénk föl, amit nekünk készített el, ahova minket helyezett, és amit nekünk kell elvégezni engedelmesen. Nem valami kiizzadott, vagy valami mesterségesen előállított szellemi termék a jó cselekedet, végképp nem olyan, amire büszkék lehetünk, vagy azt gondoljuk, hogy jegyzik ott fönt az angyalok, valamiféle számítógépes nyilvántartásukba beírják, hogy mondjuk ez már az 1242. negyvenhat vagy tizennyolc év alatt. Nem mond ilyet a Biblia. Nagyon sok szekta és felekezet azonban azt tanítja, hogy jegyzi az Isten. Nem jegyzi! Mondhatnánk azt is, hogy kutya kötelessége egy hívő embernek, hogy teremje a gyümölcsöt.

Jézus keresett a gyümölcsöt a fügefán és amikor nem talált és ez komoly ítélet volt Izraelre nézve. Isten keresi a hívő ember életében a gyümölcsöt. Talál-e például jó cselekedetet, amit az ő szereteténél, irgalmánál, kegyelménél fogva - felismerve, hogy az elkészített alkalom - megtettük? A Heidelbergi káté 64. kérdés, válasza ezt mondja: "Akik igaz hit által a Krisztus Jézusba oltattak, lehetetlen, hogy a hála gyümölcseit ne teremjék." Kizárt dolog! Ha benne lakik a Krisztus valakiben, akkor ő termi a jó gyümölcsöt és Krisztus által fölismeri azt a jó helyzetet, amiben cselekedni kell.

Akkor a nem hívő ember nem tud jót cselekedni semmit sem? Érdekes, amit Kálvin ír erről: "az Istentől elszakadt emberben megmaradt a jóra való készség maradványa." Nem az maradt meg, hogy tudja cselekedni a jót, hanem a jóra való készség maradványa. Találkozunk mi ezzel, talán mi is ilyenek voltunk. Sok jó indulat van az emberekben, és hogy az mivé lesz, az egy másik kérdés. Az ilyen ember vágyik a jóra, de Isten akaratát, az Isten szerint való jót, a Biblia tanítása szerint nem tudja cselekedni. Sok jót, sokszor megszégyenítő jót tudnak cselekedni azok is, akiknek semmi közük az Istenhez. A Róm 8,7-ben azt olvassuk, hogy a test törekvése ellenségeskedés az Istennel. Az Isten nélkül élő ember testi ember, pszichikus értelemben; nem az Isten szerint él. Tehát nem a hústest szerinti emberről van szó, hanem az indulatáról. Az indulata nem az Isten indulata, mert nem lakik benne Krisztus. Nem is tudja felismerni és cselekedni az Isten akaratát. Sokszor elmondják, hogy tudják, hogy ez nem jó. A gyerekek még nagyon őszinték és amikor egyszer megkérdeztem, hogy miért csinálta ezt, azt válaszolta, hogy nem akarta, de nem tudta nem megtenni. Ez a tökéletes igazság. Isten nélkül nem akarja, de nem tudja nem tenni. Nem tudja nem megmondani a magáét és megmondja és lesz belőle nagy botrány, vagy sértődés. Az Isten nélkül élő ember képtelen az Isten szerinti jóra. Ebben segít a nem hívő embernek Isten törvénye, a Szentírás. A kezébe kerül, elkezdi olvasni, s ha becsületes, rájön, hogy nem tudja megtartani. Nem is érti, felháborodik, és nem tudja megtartani. Nem tud nem lopni, nem paráználkodni, nem tud nem rosszat mondani a kollégára, mert jobban tudja, amit tennie kell és irigy rá. Ezt így nem szoktuk kimondani, de belül ez van. Tehát, fúróm, faragom a helyét, amikor kérdeznek felőle, akkor egy kétes mosoly.

Nem tudja nem tenni, mert nem lakik benne Krisztus. Sajnos sokszor a hívő emberek is teszik, pedig bennük Krisztus lakik. Ez bűn, meg kell bánni, meg kell vallani és Isten ,megbocsátja. A törvényről azt mondja a 3,24, hogyha szembekerül a nem hívő ember Isten törvényével, s a törvény Krisztushoz vezérlő mester. Fölismeri, hogy nem bírja megtartani. Akarom tenni a jót, s a kezem a rosszat cselekszi. Gondoltam valamit és a szám mást mond a másik emberről. Jobb esetben kétségbeesik az ember, és felismeri, hogyha Isten törvénye ennyire kemény, akkor nem tud ennek megfelelni. Ha nem tud megfelelni, akkor Isten meg fogja ítélni. Ki az aki tud rajta segíteni? Így vezet, illetve így vezethet Isten törvénye bárkit Jézus Krisztushoz. A törvény Jézus Krisztushoz vezérlő mester.

Azokat, akik hitben járnak, Isten arra bíztatja, hogy járjanak elől a jó cselekvésében. Mt 5,16: "hogy látván az emberek a ti jó cselekedeteiteket dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat". Látják és dicsőítik? Lehet, hogy mától sokkal komolyabban kell imádkozni mindenkinek! Sokkal komolyabban kell ezért imádkozni: Uram, segíts, hogy sokkal több jót, szerinted valót tudjak cselekedni, igazit.

2Pt 1,5-ben azt olvassuk: "A ti hitetekhez ragasszatok jó cselekedetet!" A nem hívő ember nem tud jót cselekedni, nincs ragasztó anyaga. A bennem lakó Krisztus, aki ragasztja, mert ő cselekszik bennem, s aztán cselekedni akar általam. Ha igaz, hogy hívő keresztény vagyok, akkor cselekedhet bennem Krisztus és cselekedhetik általam is. Akkor elkezdik majd dicsőíteni a mindenható Istent.

A ti hitetekhez ragasszatok jó cselekedeteket. Mit jelent ez? Nem látványos dolgokról van itt szó, hanem csendes életről és szorgalmas életről. A munka megbecsüléséről, kedvességről, józanságról, szelídségről, nyájasságról. Odaszeretni valakit Jézus Krisztushoz.

Kicsit olyan ez, mint amikor valaki megismerte a feleségét és még csak együtt jártak, szerette volna mindenképpen feleségül venni, mert annyira megszerette. Udvarolt neki, s aztán eljött az a pillanat, amikor eggyé válhattak. Azóta is becsüli, tiszteli és szereti. Megnyerni magának, megnyerni Krisztusnak. Mennyivel nagyobb feladat az, valakit megnyerni Krisztusnak. Cselekedni a jót, úgy beszélve, viselkedve, élve, úgy intézni a dolgainkat. Ami lehetőséget felismerek, amit Isten ad, azt megteszem. Lehet az pár jó szó, elmenni a Postára valaki helyett, egy tál étel megfőzése, egy kedves levél, egy telefonhívás, egy nehezebb csomag cipelése egy ideig. Vagy egy segítség egy építkezésen, vagy segíteni anyagilag valakinek, akiről tudom, hogy számára nagyon nagy segítség lenne, ha odaadom azt, amire éppen szüksége van, vagy sejtem, hogy kell neki. De lehet, hogy egyszerűen őszinte érdeklődés hogyléte iránt és nem futok tovább, nehogy elmondja, hanem leülök, megvárom.

Most amikor készültem az istentiszteletre otthon, öt óra előtt tíz perccel becsöngetett egy BKV statisztikus és mondta, hogy baj-e ha zavar egy kicsit, mert a buszközlekedéssel kapcsolatban szeretne pár kérdést feltenni. Úgy voltam vele, hogy jöhetett volna máskor is, de neki nem mondtam, de ezt gondoltam. Nem volt túl szimpatikus gondolat részemről, de hát az ismert okok miatt talán érthető. Aztán bejött és a tíz percből lett húsz perc lett, én már néztem az órát, hogy be kell még érnem, össze kell szednem a gondolataimat, de hát kiderült, hogy szinte mindenki elküldte. Ő pedig ezért kapja a fizetését és szerette volna a munkáját legalább egy helyen elvégezni. Hálás voltam Istennek, hogy mégsem lettem ideges, olyan jó volt. Hálás voltam, hogy nem küldtem el, imádkoztam azért, hogy teljesen normális választ kapjon. Belegondoltam abba, hogy milyen jó lenne sokszor így tenni, amikor feltartanak, amikor nem jókor jönnek, amikor azt kérdezik, amit nem kellene, vagy nem kérdezik azt, amit szükséges volna. Az ember teszi, amit nem kellene, és nem teszi azt, amit végre már meg kellett volna már tennie. Hány olyan alkalmatlan helyzet van, amikor igazán meg lehetne mutatni, hogy más emberek lettünk Jézus Krisztus által. Lehet ez természetesen lelki beszélgetés is, vagy csak egyszerűen gyorsan és tisztán elmosogatok, felmosom a konyhát valaki helyett, nem hagyom ott az edényt, hanem elmosom, tisztán hagyom magam után a fürdőszobát. Ilyen egyszerű dolgok ezek. Mi mindig nagy dolgokban gondolkodunk, Isten pedig azt kéri, hogy kezdjük már el a kicsinyeken. Hogy végre rendet rakjak a szekrényben, hogyha arra van szükség. Másképpen beszélek azzal, akivel másképpen kell beszélni. Akinek a tisztelettel és engedelmességgel tartozom, azt megadom akkor is, hogyha esetleg a főnök és nem szívleljük egymást. Mától kezdve legyen ez másképp. És majd ő is másképpen fog bánni velem.

A jó cselekedetek tehát olyan gyümölcsök, amelyet öröm teremni, amely Istent dicsőíti, belül pedig a szívünket békességgel tölti el.

Nemsokára itt a Karácsony. Tavaly is sokak számára kérdés volt, hogy egyedül van, magányos, nem törődik vele senki sem. Talán nem panaszkodni kell, hanem mostantól kezdve szervezkedni. Megbeszélni más magányos emberrel, aki egyedül van, hogy gyere el hozzám, vendégem leszel. Beszélgessünk, imádkozzunk együtt, töltsük együtt a Szentestét, meg a többi estét is időnként. Te sem, én sem, meg ő sem lesz olyan magányos. Nem lehetne gondolkozni ezen? Vagy elhívom egy kávéra, elmegyünk beszélgetni, hiszen tudom, hogy egyedül van. Nem panaszkodni kellene már azoknak, akik egyedül vannak, hanem egy kicsit gondolkozni, mert lehet, hogy ő nem tud meghívni, mert nincs olyan lehetősége, nem olyan körülmények között lakik. Tedd meg akkor te! milyen öröm lesz ott forgolódni, kiszolgálni őket, jót cselekedni. Azt mondja az ige, hogy olyanokkal, akik nem tudják visszaadni. Olyan világos ez! Nem is várván azt, hogy visszakapom.

Kedves volt valaki a nyár végén. Odament a gyülekezetben egy asszonyhoz és azt mondta: látom nálatok sok gyerek van, hadd főzzek be nektek 15-20 üveg lekvárt. Meglepett, amikor hallottam, hogy ilyen is van még. Ne hozzál semmit, megveszem a cukrot, a gyümölcsöt, holott az nem olyan olcsó manapság. Egyet kérek, hogy ekkor, és ekkor gyere el a kész üvegekért. Nem olyan bonyolult dolog ez. Ha valaki odaszánja a szívét, ha valaki jót akar cselekedni, néha pénzzel is, néha fizikai segítséggel, néha egy simogatással, akkor egyszer maga is rádöbben arra, hogy termem a gyümölcsöt. Miért? Mert bennem lakik.


Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk a biztatást, a te szeretetedet. Köszönjük, hogy a legjobb jót te tetted meg értünk, amikor meghaltál értünk a keresztfán, amikor föltámadtál és azóta a hívőkben élsz. Köszönjük, hogy a halál sem választ el tőled, és míg a földön vagyunk teremni akarod bennünk a szerinted való jó cselekedeteket.

Köszönjük azt is, hogy tudhatjuk egyedül te vagy a jó és egyedül a te cselekedeteid hibátlanok. Hogy megbocsátod minden vétkünket, eltörlöd minden álnokságunkat, és nap, mint nap kész vagy velünk egészen újat kezdeni.

Hadd legyen ez a mai este fordulópont és kezdjük el cselekedni újra, vagy életünkben először azt, ami jó. Hadd induljon el a szívünkben a hit, azután a hit ajándéka, hogy majd a hitet követni tudja a szerinted való jó cselekedet.

Áldunk és dicsőítünk azért, ha dicsőítenek téged a cselekedeteink miatt.

Ámen.