PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. augusztus 29.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


TÖKÉLETES ELÉGTÉTEL


Alapige:Zsid 10,11-14

Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, így akarunk most magasztalni téged, mint akiről tudjuk, hogy a mennyei Felség jobbján ülsz, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, te vagy az uraknak Ura és a királyoknak Királya, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké.

Magasztalunk Urunk azért, mert te vagy az is, aki kiszolgáltattad magadat bűnös embereknek, bűnné lettél érettünk, végigszenvedted a keresztfa minden testi és lelki kínját, hogy mi Isten igazsága lehessünk tebenned. Magasztalunk téged ezért.

Köszönjük, hogy itt lehetünk most a színed előtt. Tőled szeretnénk útmutatást, igét hallani. Könyörgünk a csodáért, amit megígértél, hogy a rólad szóló emberi bizonyságtétel a te önmagadról való bizonyságtételedként érkezhet meg a szívünkhöz. Hogy aki minket, bizonyságtevőket hallgat, az téged hallhat meg. Hadd történjék ez meg most mindannyiunkkal.

Kérünk, végezd el bennünk igéddel mindazt a jót, amit ma akarsz.

Ámen.


Igehirdetés

Akik a bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk a Szentírást, a napokban kezdtük el ismét a Zsidókhoz írt levelet. Ez a levél rendkívül fontos írása az Újszövetségnek, mert egy témája van: Jézus Krisztus személyét és váltságmunkáját mutatja be. Ez életkérdés, hogy világosan lássuk, ki a mi Megváltónk, és mit tett értünk. Azon kívül ebből az írásból szépen kitűnik az is, hogy az Ó- és Újszövetség folytonossága és különbözősége milyen hatással lehet hitünkre. Fontos tehát, hogy jól értsük ezt az írást.

Szeretettel ajánlom azoknak is, akik nem e szerint a kalauz szerint olvassák a Bibliát, vagy nem szokták olvasni, hogy szánjanak rá ma egy szűk órát, és szépen, figyelmesen olvassák el ezt a nem túl hosszú, mindössze tizenhárom fejezetből álló bibliai részt. Egészen bizonyos, hogy sok új igazságra is felfigyelnek, és az egész erősíteni fogja a hitüket.

Négy fejezetben szeretnék most róla szólni. Először valamit a formai szempontokról, azután egy kicsit többet a tartalmáról, azután még többet a központi gondolatáról, és röviden arról, hogy milyen gyakorlati következmények jönnek ebből.

1. Ki írta ezt a levelet? Nem tudjuk.

Sokáig azt gondolták, hogy Pál apostol, de annyira más a stílusa és gondolatvilága, mint a 13 reánk maradt páli levélnek, hogy biztosra vehetjük: nem ő. Az utolsó előtti mondata arról szól, hogy Timóteus kiszabadult a börtönből. Ebből arra következtettek, hátha ő írta. Vagy lehet, hogy Lukács, mert olyan igényes görögséggel íródott, ahogyan Lukács fogalmazta az evangéliumát és az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet.

Nem tudjuk, ki írta. Szerény véleményem szerint teljesen mindegy. Az bizonyos, hogy aki írta, azt ugyanaz a Szentlélek ihlette, aki a többi szentírót. Ez ennek az írásnak minden betűjéből kiderül.

Kiknek írta? Minden bizonnyal olyan zsidókból lett keresztyéneknek, akik jól ismerték az Ószövetséget, hiszen gyakran hivatkozik a levél írója az Ószövetségre, sőt azt ismertnek veszi, és úgy építi fel arra Jézus Krisztus tanításait és munkáját.

Kitűnik azonban az is, hogy ezek a keresztyének valami miatt megálltak a hitbeli fejlődés útján, sőt kezdenek visszacsúszni, mert van néhány kemény figyelmeztetés is a levélben, hogy már megint a holt cselekedetekben bíztok, és nem meritek komolyan venni, hogy egyedül hittel fogadhatunk el mindent, amit egyedül Jézus végzett el helyettünk és érettünk, és amit egyedül tőle kaphat meg minden hívő. Ez a gondolat végigvonul a levélen, hogy ti most megálltatok, sőt szép lassan csúsztok visszafelé. "De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!" Úgyhogy tessék talpra állni és továbbmenni előre azon az úton, amelyen az Úr Jézus elindított titeket.

Ezért olvassuk többször is ezt a biztatást - nem unja meg szó szerint ismételni -, hogy az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen tartsátok meg. És olvassuk többször ezt a másik biztatást: ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Amire egyszer már eljutottatok, amiről másoknak is vallást tettetek, ahhoz tessék ragaszkodni! Ezt el akarja venni tőletek az ördög, össze akarja kuszálni a hiteteket, bizonytalanná akar tenni abban, amiben már bizonyosak lettetek, nézzétek meg, mit formált rajtatok az a bizonyosság, amit most kezdetek elveszíteni, tessék két kézzel utána kapni. Lehet újra megvizsgálni, igaz-e vagy nem igaz, amit kijelentésként kaptatok. Mivel azonban igaz, ne engedjétek ki a kezetek közül, mert ez fog megtartani titeket.

A Zsidókhoz írt levél lelkigondozói írás is. Sok melegség, ugyanakkor sok határozottság, keménység is van benne. Bíztatja, bátorítja azokat, akik megálltak a hitben.

Mikor keletkezett? Két dátum közé tudjuk elhelyezni. Az említett utolsó előtti mondatban Timóteus kiszabadulásáról van szó, és azt tudjuk, hogy Timóteus 91-ben halt meg. Ugyanakkor többször említ egy nagy tragédiát, egy nemzeti pusztulást a levél. Ha ez Izráel 70-ben bekövetkezett pusztulása volt, akkor 70 és 91 között valamikor írták ezt a levelet. Mindenesetre 95-ben Római Kelemen már idéz belőle és hivatkozik rá.

Ennyit a formai szempontokról.

2. Miről szól, mi a tartalma és a szerkezete?

Nagyon szépen felépített szerkezete van. Az első hét fejezetben, tehát a levélnek több mint a felében Jézus Krisztust összehasonlítja azokkal, akiknek a legnagyobb tekintélyük volt Izráel hitvilágában. Bebizonyítja, hogy Jézus mindegyiküknél összehasonlíthatatlanul nagyobb.

Először a prófétákról szól, olvastuk ezt a három verset. A prófétáknak nagy tekintélyük volt Izráelben. A próféták soha nem a magukét mondták, csak a hamis próféták mondták azt, amit hallani akartak tőlük. Az igaz próféták mindig azt mondták, amit Isten üzent a népnek, éppen ezért mintegy Isten reprezentánsaiként, képviselőiként tekintették őket.

A próféta szava igaz, és ebben egyáltalán nem bizonytalanítja el a levél írója az olvasókat, sőt azt mondja: ez így van, és legyen áldott az Isten, hogy küldte nekünk egymás után az Ő prófétáit, akik mindig fontos dolgokat mondtak el Istenről.

Jézus azonban mindent elmondott, amit mi Istenről tudhatunk. Jézus többet jelentett ki Istenről, mint az összes próféta együttvéve, ennyivel nagyobb náluk. Jézus hatalma szavával hordozza a mindenséget. Ilyen kijelentésre egyik próféta sem ragadtatta volna magát, mert ez nem volt igaz. Egyedül az Isten Fia mondhatja ezt el. Nagyobb tehát, mint a próféták.

Akkor ugrik egy nagyot a láthatatlan világba, és azt mondja: nagyobb, mint az angyalok. Az angyalokat Isten ember feletti képességekkel ruházta fel, de Jézushoz képest csak szolgák. Az Újszövetség, az evangéliumok, többször említi, hogyan szolgáltak az angyalok Jézusnak, sőt Isten küldetésében sokszor szolgálnak Isten embereinek is. Jézus az Úr, az angyalseregek az Ő szolgái, akik egyetlen szavára azt teszik, amit Ő mond. Nem is lehet őket egy napon említeni.

Azután jön Mózes, a törvényadó, akinek egészen kivételes szerepe volt Izráel történetében. A Zsidókhoz írt levél írója nagy tisztelettel ír Mózesről, de azt mondja: Mózes az Isten házában, az Isten egyházában szolga volt, Jézus pedig a Fiú, akié a ház. Ő az örökös. Ugye nem kell bizonygatni, melyik a nagyobb Isten házában: egy szolga - vagy a tulajdonos.

Azután említi Áront, a főpapot és a lévita papságot. Csak a papok mutathattak be áldozatot. Csak a főpap mehetett be egy évben egyszer a szentek szentjébe. A papságnak kiemelt helye és helyzete volt Izráelben. Itt is következik azonban egy "de", mert a levél úgy folytatja, hogy de Jézusnak nem kell bemutatnia önmagáért áldozatot, mint ahogy a papoknak naponta kellett, mert ők ugyanolyan bűnös emberek voltak, mint a többi. Jézus nem egy évben egyszer merészkedik oda a Mindenható színe elé, hanem így olvassuk szó szerint: "Olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbján ül a mennyekben." Áron nem ült ott, és az utódai sem. Ez egyedül a Fiúnak, Isten Fiának adatott meg.

Tiszteljük Áront és az áronita papságot, az ő tevékenységüket, de Jézus összehasonlíthatatlanul nagyobb náluk.

Végül hivatkozik a hívők atyjára, a nagy Ábrahámra, akit Isten kihívott a pogányságból, akit az Ő választott népének ősatyjává tett, aki egy életen át hitben és engedelmességben követte az Urat, aki minden hívőnek példaképe lehet a mai napig. De - mondja - Jézus összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint ő. Ábrahám még Melkisédeknek is tizedet adott, és ezzel elismerte, hogy felette van. Jézus pedig mennyivel felette van Melkisédeknek is.

Tiszteljük Ábrahámot, követni akarjuk a hitben való engedelmességét, de Jézus az Isten egyszülött Fia, és Ő sokkal nagyobb Ábrahámnál is.

És eközben az első hét fejezetben többször előfordul ez a középfok: jobb. Jézus jobb szövetséget kötött, jobb ígéreteket hozott, jobb reménységre bátorít bennünket. Nem azt mondja: jó (hogy az Ószövetség rossz és az Újszövetség jó), hanem azt mondja: az Ószövetség jó, mindenestől. Egészen kivételes volt a pogány tengerben, de mi most kaptunk egy még jobbat, és ezt Jézus Krisztus tette hozzáférhetővé mind annyiunk számára. Ez az első hét fejezet.

A 8., 9. és 10. rész a levél közepe. Itt mondja el a legfontosabbakat, majd erre később még visszatérünk. Itt szól Jézus Krisztus golgotai áldozatának a kozmikus jelentőségéről és páratlan erejéről.

A 11. részt a legjobban ismerik a testvérek. Itt sorolja fel az úgynevezett hit hőseit Ábeltől a prófétákig, ki hogyan hitt bátran Isten szavának, és milyen csodák követték ezt a hitet.

A 12. és 13. részben pedig gyakorlati tanácsokat, segítséget ad az említett újrakezdéshez, hitben való megújuláshoz.

Ennyit a tartalmáról.

3. A harmadik szakaszban szeretnék beszélni arról, amit egy kifejezéshez köt a Zsidókhoz írt levél, és ez a jelző gyakran ismétlődik benne. Ez pedig: a tökéletes jelző, mindig Jézussal kapcsolatban.

Azt mondja: Jézus tökéletes kijelentést adott nekünk. Tökéletes elégtételt szerzett nekünk, és egyedül Jézus a tökéletes közbenjáró Isten és emberek között. Ezeknek pedig gyakorlati, hétköznapi következményei vannak.

a) Mit mond erről ez a szentírási könyv? Mit ért azon, hogy Jézus "tökéletes" kijelentést adott?

Olvastuk az első három verset - megint említem -, hogy Isten sokszor, sokféleképpen szólt a prófétákon keresztül. Önmagáról csak Izráelnek, az Ő népének jelentett ki fontos dolgokat. A pogányok csak úgy tapogatóznak a maguk bálvány világában. Nem ismerik, milyen az, hogy Isten megszólal, és igazságot közöl, hogy önmagáról hiteles információkat ad. Ehhez egy élő Isten kell, aki valóban létezik, a pogányoknak meg nincs ilyen istenük. De Izráel Istene ilyen, és ezekből az igazságokból élt a nép évszázadokon keresztül.

Minden próféta azonban csak valami aktuális, részleges igazságot közölhetett arról, hogy kicsoda Isten és mit akar az Ő népével. Mindig csak azt, amit Isten reá bízott. Jézus viszont mindent elmondott Istenről. Amit nekünk tudnunk kell Istenről, önmagunkról és az Ő velünk való szándékáról, ezt Ő mind kijelentette nekünk.

Ez azért fontos, mert erre az Úr Jézus is utal. A Máté evangélium 11. részében olvassuk azt, amikor szinte hangosan gondolkozik, elmélkedik egy szűk hallgatóság előtt, és ezt mondja: "Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni."

Vagyis mi emberek magunktól soha nem jutunk el hiteles, igaz Isten-ismeretre. Mi mindig csak annyit tudhatunk Istenről és velünk való terveiről, amennyit Ő elmond nekünk. És itt azt olvassuk, hogy Isten ezt Jézuson keresztül mondja el nekünk. De rajta keresztül mindent kijelent, amit fontos tudnunk.

Mi következik ebből? Sok minden, de most csak egyet említek. Egyebek között az, hogy ahhoz képest, amit Jézus Istenről elmondott, nem létezik új kijelentés. Tehát a mai szekták és vallási csoportok úgynevezett prófétái, és főleg prófétanői a magukét mondják, vagy még rosszabb esetben valami démoni kijelentést közvetítenek. Néha, mint írómédium kénytelen írni éjszakákon keresztül, amit a démonja mond neki, de ezek nem Istentől jövő kijelentések.

A Szentírás szerint Isten mindent elmondott nekünk Jézusban, amire szükségünk van, hogy megismerjük Őt, magunkat és a világgal való tervét. Úgyhogy, aki többet akar tudni ebből az igazságból, annak nem különböző szekták prófétanőinek a vaskos köteteit kell tanulmányoznia, hanem Jézust kell jobban megismernie. És azt, ami a Szentírásban erről van, azt kell alaposan, összefüggéseiben is és helyesen megértenie, akkor jut el teljesebb ismeretre. Nem beszélve arról, hogy a teljes Szentírás, mind az Ó-, mind az Újszövetség a megismerésen sokkal többet ért, mint mi.

A Biblia szótárában megismerni nemcsak értelmi, intellektuális feladatot jelent, hanem teljes életközösséget. És amikor Isten megismeréséről van szó, akkor a Biblia mindig arra gondol, hogy a hívő olyan teljes lelki közösségben él az élő Istennel, ami mindennapi kommunikációt jelent, ami a neki való szüntelen engedelmességet jelenti, amiben együtt él és összeforr a hétköznapi élete az ő kegyelmes Istenével.

Sokszor elmondtuk már, hogy a megismerni szó jelenti a legszorosabb házastársi közösséget is. Azt olvassuk mindjárt a Biblia első lapján, hogy Ádám ismerte az ő feleségét Évát, és ebből megszületett Káin. Itt a testi közösségről van szó, de a legteljesebb lelki közösség is a megismerés címszó alá tartozik, és egyáltalán ez az együttélés, ezért mondja Jézus: "Az ajtó előtt állok és zörgetek, aki meghallja és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem." (Jel 3,20).

Elkezdődik a gyakorlati együttélés, és eközben ismerheti meg egy magunkfajta hívő ember egyre mélyebben Jézust és Istent. Itt arról van szó; ami ehhez szükséges, azt Jézus Krisztus tökéletesen kijelentette.

b) De Ő a tökéletes elégtétel szerzője is. Istennek a bűnnel szembeni igazságos haragját tökéletesen enyhítette, megszüntette, mert Istennek a bűnös emberrel szembeni jogerős ítéletét tökéletesen elszenvedte a kereszten, és ezért lehet leírni ilyeneket, amiket olvastunk: "Egyetlen áldozattal örökre tökéletesekké tette a megszentelteket."

Ezért Biblia-ellenes az, amikor valaki Krisztusnak a Golgotán bemutatott áldozatát bármilyen formában meg akarja ismételni. Először is: azt nem lehet megismételni, másodszor meg nem kell. Ha az tökéletes, akkor mit akarunk ismételni? Akkor annak az erejében kell hinnünk, és azt kell magunkra nézve személyesen is érvényesnek tekintenünk. Ezért igeellenes és istentelen dolog, ami ellen a Zsidókhoz írt levél hadakozik, hogy újra a holt cselekedetekben kezdenek bízni a levél címzettjei, vagyis ki akarják egészíteni Krisztusnak az áldozatát: Jó, jó, Ő sok mindent elintézett a kereszten, de azért nekünk is olyan cselekedeteket kell még felmutatnunk Isten előtt, amiknek a fejében kaphatunk tőle kegyelmet, bocsánatot, áldásokat, stb. - Itt nem üzletelésről van szó. Itt Jézus egyszer és mindenkorra eleget tett mindannyiunk bűnéért. Ha cselekedni akarunk, akkor az után, hogy ezt az üdvösséget ajándékként, ingyen, hittel elfogadtuk, képesek leszünk olyan cselekedetekre, amelyek már kedvesek Istennek.

c) Azt mondja még a levél, hogy Ő tökéletes közbenjáró. Miért? Mert teljesen azonosult velünk, emberekkel és közben teljesen megmaradt a maga mindenhatóságában Istennek. Ezt ésszel felfogni sem tudjuk - én legalább is nem tudom -, és ezt megismételni sem tudja senki. Erre is csak Ő volt képes, hogy az Ő örök, isteni természete mellé magára vegye még a mi emberi természetünket is. Miért kellett ezt csinálnia? Mert az ember bűnéért csak ember szenvedheti el a büntetést. Ő ezt komolyan vette és vállalta. Ezért tette ki magát minden szenvedésnek, kísértésnek, inzultusnak, ami miatt mi nap mint nap szenvedünk.

Nincs olyan emberi megpróbáltatás, amin az Úr Jézus keresztül ne ment volna. Ezért olvassuk mindjárt a Zsidókhoz írt levél elején azt, hogy mivel Ő megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan, ezért tud segíteni azoknak, akik kísértések között járnak. Óriási evangélium. Majd még erre visszatérünk.

Ő tehát valóságos emberré lett, de mint valóságos Isten végezte el a váltságmunkát, és ezért lett tökéletes.

Olyan kedvesen írja ezt a 4. rész végén: "Értsétek meg hát, hogy olyan főpapunk van, aki áthatolt az egeken, az Isten Fia. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Éppen ezért ezzel a bizalommal járuljunk a kegyelem trónusához, ahol irgalmat fogunk nyerni, amikor szükségünk van rá."

És a 8. rész elejéről: "Olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben."

Egymás mellé teszi a kettőt. Olyan főpapunk van, aki kipróbálta, milyen embernek lenni, ezért tud mélységesen megérteni bennünket, és tud segíteni rajtunk, de aki pillanatnyilag a mennyei trónus jobbján ül, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és aki ezzel a hatalmával éppen hogy rajtunk akar segíteni és minket akar erősíteni. Ezzel a bizalommal járuljunk hozzá, és engedjük, hogy segítsen rajtunk.

4. Éppen ezért szeretném még megkérdezni: mekkora Krisztusunk van nekünk?

Borzasztó, hogy mindenféle elképzeléseink vannak Istenről és Jézus Krisztusról, és ezek néha messze járnak a valóságtól. A múltkor bizonygatta nekem valaki: Értsd meg, hiszem azt, hogy az Úr Jézusnak sokkal több megoldási lehetősége van az én problémámra, mint nekem. - Mondtam neki: nem sokkal több, hanem neki végtelen megoldási lehetősége van. Kicsit gondolkozott, és őszintén bevallotta: ezt nem tudom felfogni. Persze, hogy nem tudjuk felfogni, hogy mi az, hogy nem egy és nem ötven, hanem végtelen. Mi az, hogy végtelen? Mennyi a végtelen?

Persze, hogy nem tudjuk felfogni, mikor Ő mindenható, örökkévaló, mindenütt jelen való, szent és igaz Isten. Hogy tudnánk felfogni? Na de itt kellene a hitünknek működnie. Mivel ezt mondja róla az ige, mivel ezt mondta Ő önmagáról, s mivel egyet-mást már tapasztaltunk is az Ő mindenható hatalmából, ezt kellene a következő esetben is komolyan vennünk. Alázatos hittel kérni, várni és csodálkozni, hogy megint milyen megoldása volt... fantasztikus! Megint Ő lépett, Ő cselekedett. Legyen áldott egyedül az Ő neve! Ezt jelentené hitben járni.

Egy újabb nehéz feladat tornyosul előttünk, azonnal magunkra nézünk, hogy nem vagyok rá képes. Nem. Ezt már korábban is tudhattam, hogy sok mindenre nem vagyok képes. De ha Ő bíz meg azzal a feladattal, akkor most nem magamra nézek, nem a feladat nagyságától riadozom, hanem Őreá. Uram, most hogyan fogod ezt megoldani? Vagy hogyan fogsz engem alkalmassá tenni arra, amire magamban nem vagyok alkalmas, mert ez neked lehetséges.

Hány ilyet tapasztaltunk már! Isten kegyelméből itt a nehéz gyülekezeti feladatok között én is. De amikor jön egy újabb, szégyenkezve bevallom innen a szó- székről, sokszor megint magamra nézek, meg a feladattól riadozom. Miért nem tudok azonnal Őreá nézni? Uram, itt van egy újabb csodának a lehetősége. Szent kíváncsisággal várom: mit fogsz most tenni? Ezzel dicsőítenénk Őt igazán.

Meg amikor egymásért imádkozunk sokszor úgy, hogy magunk sem hisszük, hogy az illetővel megtörténhet az, amit kérünk. Miért nem hisszük? Ha Ő az uraknak Ura, a királyoknak a Királya, és ott ül most is a felséges Isten trónusának a jobbján a mennyekben, és én az Ő barátja vagyok? Mert azt mondta: ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit én mondok nektek. Ha én azt cselekszem, akkor mint a barátja jöhetek hozzá, a világ legbefolyásosabb hatalmához. Miért nem tudunk így imádkozni hozzá?

Nos, ebben akar Ő megerősíteni minket, mert ez lehetséges. Ez nem illúzió, nem rózsaszínű álom, erről nem szabad lemondanunk. Elesettségünkből Ő felemel, imádságainkban megbátorít. Amikor újra vétkeztünk, elég nekünk az Ő kegyelme, mert tökéletes elégtételt szerzett. Sokkal bátrabban bízzuk rá magunkat és vegyük komolyan, hogy Ő az, akinek önmagát mondja.

Újra javasolom: olvassuk el a Zsidókhoz írt levelet akár egyvégtében is, vagy naponta kisebb szakaszokban, hadd erősítse meg Isten ezáltal is a hitünket.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsáss meg nékünk, hogy sokszor csak annyit látunk belőled, vagy annyira veszünk komolyan téged, amennyire a szűkös fantáziánk terjed. Köszönjük, hogy nem a képzelőerőnkre kell hagyatkoznunk, hanem a te kijelentésedre és azokra a tényekre, amikkel bizonyítottad már nekünk hatalmadat és irántunk való gyengéd szeretetedet. Áldunk téged ezért!

Szeretnénk dicsőíteni azzal, hogy sokkal jobban bízunk benned.

Magasztalunk a tökéletes kijelentésért, a tökéletes elégtételért, amit a kereszten szereztél, és köszönjük, hogy ma is tökéletes közbenjárónk vagy és szüntelen esedezel értünk a mennyei Atya trónja előtt. Áldunk téged ezért!

Köszönjük neked ezen a vasárnapon az új kenyeret. Köszönjük, hogy adtál olyan időjárást, hogy megtermett. Bocsásd meg, hogy ha kevés, akkor panaszkodunk, ha sok, ügyetlenkedünk, hogy nem tudjuk hova tenni. Annyi értetlenség és nehézkesség van bennünk, ahelyett, hogy tudnánk téged dicsőíteni, és egymásnak hálásan szolgálni. Segíts el minket ide!

Könyörgünk hozzád ezen a vasárnapon az új tanévért: diákokért és tanárokért. Könyörülj rajtuk, hadd legyenek a tanárok áldott eszközzé kezedben. Sokféle nehézség és akadály között is tudjanak reád figyelni. Legyen egész éven át mindenre erejük a Krisztusban, aki őket megerősíti, és tudjanak sokkal többet adni diákjaiknak a leadott anyagnál.

Áldd meg a diákok között különösen azokat, akik ismernek már téged, hogy ebben a nagy lelki sötétségben tudjanak világítani, hogy merjenek vállalni téged, hogy ragaszkodjanak hitvallásukhoz. Őrizd meg őket mindvégig erősen a veled való közösségben.

Könyörgünk betegeinkért. Légy irgalmas nekik. Erősítsd azokat, akik körülöttük és értük fáradoznak.

Könyörgünk népünkért és országunkért is. Ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te végtelen nagy irgalmasságod szerint.

Kérünk, tedd áldássá mindannyiunk számára ezt a bibliai könyvet. Nyisd meg előttünk az ige ajtaját és nyisd meg értelmünket, hogy értsük az Írásokat. Azután nyisd meg a szánkat is, hogy tudjunk a te igazságodról másoknak is beszélni.

Ámen.