PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 29.
(csütörtök)

Csákány Tamás


ÉLETÜNK GYÜMÖLCSE


Alapige:Mt 7,13-20

"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják."

"Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüs-kebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük neked azt a sok jót, amivel az elmúlt napokban is megáldottál és megörvendeztettél bennünket. Köszönjük, ha az életkörülményeink olyanok, hogy sok olyat kapunk, ami nemcsak szükséges az életünkhöz, de annál sokkal több is.

Köszönjük, ha lehetnek körülöttünk olyanok, akik szeretnek bennünket, és akiket szerethetünk. Köszönjük, ha megtapasztaltuk az elmúlt héten is, hogy szóltunk hozzád, és te válaszoltál, vagy talán nem is szóltunk, és te mégis megszólítottál bennünket.

Azért vagyunk most, ezen a nyári estén itt mennyei Atyánk, hogy halljuk a hangodat, kérdezzük az akaratodat az életünk felől. Könyörgünk, hogy küldd el közénk Szentlelkedet úgy, ahogy megígérted, hiszen a te nevedben jöttünk össze! Ő legyen az, aki az igét, ami a számunkra magunktól érthetetlen, lefordítja, a szívünk legmélyéig eljuttatja, és ott elvégzi, hogy belőle élet legyen.

Köszönjük, Istenünk, hogy nem véletlenül vagyunk - egyikünk sem - itt ma este, hanem mert a szívünkre szeretnél beszélni. Add, hogy ne keményítsük meg a szívünket.

Jézus nevéért köszönjük, hogy meghallgattál bennünket.

Ámen.


Igehirdetés

A mai kor társadalma, és a ma embere mérhetetlenül büszke arra, hogy az eszével képes felfogni és megérteni a világot, hogy racionalitása mindenek fölött áll. Mégis, ami a körülöttünk lévő világban történik nagyon sokszor - ha őszinték vagyunk - azt kell hogy mondjuk, minden, csak éppen nem megindokolható és nem könnyen védhető, hogy mit és miért úgy teszünk.

Hogy ne mások portája előtt söpörjünk, elég, ha a saját életünket vesszük nagyító alá. Nem a másikét, a mellettünk ülőét vagy a szomszédét, ami sokkal könnyebb, hanem a saját magunkét.

Hogyha őszintén visszanézünk akár csak az elmúlt egy-két hétre, vajon elmondható-e, hogy amit tettünk, mondtunk, gondoltunk és akartunk, az mind jóra vivő gondolat, tett és szó volt? Ha nem, vajon miért nem? Hiszen akar saját magának tudatosan ellensége lenni? Nem feltételezem egyikünkről sem. Akkor pedig miért tesszük azt, amiről tudván tudjuk, hogy rossz a másiknak? Amikor pedig érezzük, hogy nem kellene, és mégis csak azért kijön az a mondat, és megtesszük azt, amit utána szeretnénk legszívesebben meg nem történtté tenni. Csak azért is meglépjük az olyan lépéseket, amiket utána legszívesebben kiradíroznánk még az emlékezetünkből is. De mégis megtörténnek, elhangzanak, végbemennek mindezek. Miért?

Kétféle válasz létezik erre a kérdésre. Az egyik, annak a társadalomnak a válasza, amiben mi is mindannyian élünk az, hogy ilyen az ember. Nem kell csodálkozni, ebből drámát csinálni. Mindenki így él. Senki sem jobb a másiknál, mindenkinek megvannak a hibái, ahogy cinikusan fogalmazzuk: "A lónak négy lába van, mégis megbotlik." Persze, hibázunk mi is.

Arról már nem szól a fáma, hogy miért mennek végletesen tönkre életek. Mert itt nemcsak arról van szó, hogy az ember időnként apró hibákat csinál, hogy időnként nagyon nagyokat, helyrehozhatatlanokat. És olyan bűnöket, amik utána a saját életét is tönkre tehetik, vagy tönkre is teszik, és másokét is megmérgezhetik. Erről már nem szól a magyarázat, hogy miért kell ennek így lennie.

Isten, és az ige sosem elméleti síkon közelít meg bennünket, habár nagyon sokan ezt gondolják. Nem teológiailag szeretné elmondani, hogy Ő milyennek lát minket. Ugyanis a teológia csak akkor bír bármifajta jogosultsággal, ha az Úrról és az életünkről gyakorlati módon szól.

Egyikünk sem vágyik rá, hogy önmagában kapjon tanításokat, amikkel nem tud mit kezdeni. Hogyha valaki befizet egy tanfolyamra, olyant választ, amit utána használni, vagy kamatoztatni tud a továbbiakban.

Isten nem olyan dolgokat szán nekünk, amikkel teletömhetjük a fejünket és a szívünket, és utána küzdhetünk tovább egyik napról a másikra ugyanúgy, mint addig. Isten igéje, szava életet teremt. Olyan ige, ami egészen mássá teszi az őt meghalló, és neki engedő embert.

Tehát mondhatjuk, hogy Isten az eredményekre figyelve tekint az életünkre. Őt nem az érdekli, ami kifelé látszik. Sem az, hogy régóta járok-e templomba, vagy talán most vagyok itt először. Nem az érdekli, hogy hányszor olvastam el a Bibliát. Nem is az, amit mások mondanának rólam, ha megkérdeznék őket. Mert az is hozzánk tartozik, hogy nagyon jó színészekké válunk, és szemrebbenés nélkül eljátszunk olyan szerepeket, amikhez gyakran közünk sincsen.

Felteszik a kérdést: hogy vagy? Szemrebbenés nélkül, mosolyogva mond-juk: köszönöm, jól. Belül majd szétesünk. Ott szenvedünk egymás mellett, de gyakran ebből senki nem tud semmit.

Istent tehát nem a külsőnk érdekli. Nemcsak a fizikai, hanem az sem, amit mutatunk magunkból. Istent az érdekli, hogy kik vagyunk valójában, mi van legbelül bennünk. Mit miért teszünk, és annak, amit teszünk, mi a következ-ménye Jézus fogalmazásában, mi a gyümölcse.

Vajon miért van, ahogy az előbb az igehirdetés elején említettem, hogy bár sok mindenről tudjuk, hogy nem jó, mégis azt tesszük. Úgy mondja ezt Jézus, hogy sokan vannak, akik a tágas kapun keresztül, a széles úton járnak, és azon haladnak, ami nem az Isten útja, és a kárhozatba viszi őket. Miért járnak ezen az úton annyian?

Erre azt mondhatnánk, hogy a mi nyomorult, Istentől elszakadt gondolkodásunk és emberi természetünk miatt van így. Mert lehet, hogy tudjuk vagy sejtjük, hogy mi lenne a jó, de képtelenek vagyunk a szerint élni.

Itt különbség lehet, hogy ki mennyire ront el dolgokat, de összességében véve az Isten útján egyikünk sem képes járni. Tapasztaltuk már sokan, akik itt vagyunk, hogy mit ér az, amikor a saját erőnkből és elhatározásunkból próbáljuk megélni azt, ami a Bibliában van. Csúfos kudarcot eredményez. Azért, mert magunktól képtelen vagyunk rá.

A természetünk az, ami ezen az úton bennünket a széles úton, alapjáraton előre visz, amin mindannyiunkat elindít az édesanyánk, akaratlanul is, hiszen azt mondja a Biblia, hogy bűnben fogantatunk, és bűnben jövünk a világra. Ez sokakat felháborít, de tulajdonképpen azt jelenti, hogy úgy érkezünk a világra, hogy nem vagyunk a helyünkön. Azzal a Teremtővel, aki tudja, hogy milyen lehetőségek állnak az életünk előtt, nincs kapcsolatunk. Ezek szerint, hogy bűnben élünk. Ezért nincs erőnk úgy járni, ahogy járnunk kellene.

A széles útnak van néhány olyan jellemzője, ami könnyűvé teszi az azon való járást. Először is a széles úton bármi elfér. Bármit lehet csinálni bárkivel és bárhogyan. A széles útnak ma az egyik kedvenc jelszava a tolerancia, ami annyit jelent, hogy bármilyen szörnyű, szokatlan dolgot művelhetsz, szíved joga. Úgy teheted magad tönkre, ahogyan akarod. Úgy élhetsz vissza a saját és mások életével, ahogy az neked tetszik. Miért ne? Szabad vagy rá! Tied az életed!

A széles úton sokan járnak, ahogyan ezt Jézus mondja. Tehát azt is mondhatjuk, hogy a széles úton olyan társaság van, amelyik mintegy a saját lendületével is viszi előre az embert. Szinte a tehetetlenségi nyomaték is a széles úton visz bennünket előbbre. Ott vannak azok, akik megnyugtatnak bennünket, hogy nem olyan rossz, amit csinálunk. Ott vannak azok, akiknek az életével összehasonlítva, a mi életünk még egészen rendben lévőnek tűnik. Ott vannak azok is, akik a jobbnál jobb ötleteket és gondolatokat adják, hogy hogyan kellene még gyorsabban előbbre jutni. Ugyanis ez az információs társadalom - ahogy szokták nevezni - nagyon ad arra, hogy mi hogyan néz ki, mi és hogyan látszódik. Úgy nevezzük ennek a szakterületét, hogy marketing, azaz amikor megmutatom, hogy hogyan kell látnia a másiknak valamit.

A világ azt állítja: a lényeg az, hogy az életedből mi és hogyan látszik. Nem az a lényeg, hogy mi van benned és az mennyire maradandó. Ez a te dolgod. Ne foglalkozz vele! Nem kell ezt mellre szívni - ahogy mondják a mai fiatalok. Hogyan és mennyi látszik Így is mondhatnánk a széles útnak a szlogenjét, legalább is a Szentírás szemszögéből, hogy a széles út: az eladható kudarcok útja. Az olyan embereké, akik profi módon menedzselik a kudarcaikat, akik kifelé megtanulnak mindent jól adni tovább, csak éppen azt mondja az Írás, hogy az életük előbb vagy utóbb, nem biztos, hogy tízen, húszon évesen, de valamikor, előbb vagy utóbb kettétörik. Egészen egyszerűen azért, mert a széles útnak ez a végállomása: hozzá tartozik a teljes összeomlás. Ha máskor nem, akkor, amikor odakerülök Isten színe elé, és el kell számolnom mindazzal, amit a széles úton vittem magammal. Amikor az Úr törvényével össze lesz hasonlítva az életem, és azt látom, hogy még apró átfedések is alig akadnak köztük, és nem fogok tudni mit mondani Istennek, amikor azt kérdezi, hogy miért tetted mégis mindezt. Tehát a széles út az eladható kudarcok útja.

A keskeny útról azt mondja Jézus, hogy kevesen találják ezt meg, mert szoros a kapu, keskeny maga az út is, amin a Krisztust követő, keresztyén ember halad. Ugyanis, a keskeny úton semmi más nem fér el, mint egyedül az az ember, aki egy vékony csapáson követi Jézust, és a kereszt, amit Istentől fogad el, és azért viszi magával; és semmi más nem fér el sem a kezében, sem a hátán.

Mit jelent ez? Azt, hogy az, aki a széles úton jön rá arra, hogy az élete - ha így folytatja - a legjobb úton van az összeomlás felé, akkor - ha máskor nem -, amikor az Isten színe elé kerül, Istenhez kiálthat segítségért. Isten az, aki megadja neki a lehetőséget, hogy egyáltalán elkerüljön a szoros kapuig. S ott a nagy döntés elé kerül: vagy visz magával mindent, amit addig, és akkor irány újra vissza a széles útra. Vagy letesz mindent, amit addig hurcolászott magával, és ami lassan, de biztosan tönkre tette és teszi az életét, és akkor egy minőségileg új kezdődik. Ez az a pillanat, amikor valaki azt mondhatja Jézusnak: Jézus, én a te kereszted alá szeretném tenni a bűneimet, a nyomorúságaimat, bocsánatot szeretnék kérni, és ezt újra meg újra ki kell mondania. Azt szeretném végre elfogadni, amit te tartasz jónak.

Kevesen vannak ezen az úton, mert nem népszerű az, hogy letegyük mindazt, amihez úgy ragaszkodunk. Vannak ugyanis kedvenc bűneink. Vannak olyan nyomorúságai az életünknek, amikhez ragyogóan hozzá tudunk szokni, amik már szinte nélkülözhetetlenné válnak. Olyan gondolatok, frázisok, hozzáállás, amire időnként még büszkék is vagyunk. Az az ember, aki a keskeny úton akar járni, minderről le kell hogy mondjon. A széles út sokszor sokkal simábbnak tűnik, mint a keskeny.

Jézus soha nem mondta, hogy aki Őt fogja követni, annak nem lesznek komoly bukkanók az életében, s nem kell megküzdenie azért, hogy valóban követni tudja.

Hadd bátorítson most bennünket ez: a küzdelmek együtt járnak Jézus követésével. Küzdelem nélkül nincs Krisztus-követés. Küzdelem nélkül nincs szabadulás. Csettintésre senkinek az élete nem kezd az Isten akarata szerintire formálódni, hanem ez harc. A mi nyomorult természetünk folyamatosan másra próbálna vezetni bennünket: arra, hogy menjünk a többiekkel együtt a halálba. Arra, hogy nem baj, hogy mi következik, majd csak lesz valahogy. A lényeg, hogy abba a társaságba legyek most, ahol jól érzem magam. A legkönnyebb út, ahol úgy vannak a dolgok, ahogy azt sokan jónak mondják.

Hogyha szeretnénk a keskeny út szlogenjét is megfogalmazni a széles útéval szemben - ami ugye az eladható, kudarc volt -, akkor azt mondhatjuk, hogy a Szentírás szerint a keskeny út: az eredményes küzdelemnek az útja. Küzdelem, de Isten adja hozzá az erőt, és a megtartatást is ebben a harcban. Ezért van az, hogy hívő embereknek az élete, akiket - adott esetben - nagy nyomorúságból hoz ki az Úr, egészen megváltozik, mert már nincsenek egyedül, nem csak a saját logikájuk, erejük és mindenféle elképzelésük szerint teszik, amit tesznek, hanem Jézus jár előttük. Amikor éppen újra lecsúsznának az útról, akkor utánuk nyúl, és visszahúzza őket.

Azt mondja Jézus, hogy óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nagyon nagy figyelmeztetés ez. Lehet kedvesen, aranyosan, jópofán olyan életet élni, ami a halálba visz. Lehet kedvesen, aranyosan olyan tanácsokat adni másnak, amitől tönkre megy az élete.

Olyan sokszor azt gondoljuk, hogyha valaki kedves, nem akar mindjárt az első pillanatban valami rosszat nekünk - mert már ez is szinte csodaszámba megy -, akkor jó kell hogy legyen, amit mond. Jézus világosan azt mond-ja, hogy nem erről van szó. A gyümölcseiről lehet megismerni az embereket.

Jó lenne a saját és a körülöttünk élők életét is ezen a csendes délutánon, estén így megvizsgálni, nem csupán a látszat alapján. Milyen gyümölcsöt terem az én életem? Kit visz előre mindaz, amit teszek? Saját magamat előre viszi-e? Olyan gondolatok, tervek foglalkoztatnak, amiktől több leszek, és több lesz a körülöttem élő, vagy nem. Vajon az önzés mennyire tartozik jellemző tulajdonságaim közé? Mert ha igen, akkor ez csalhatatlan jele annak, hogy nem a keskeny úton haladok, vagy legalább is nem olyan intenzitással, ahogy haladnom kellene.

Azok az emberek, akik körülvesznek, és akiknek a szavára adok, milyen gyümölcsöt mutatnak az életükben? Mi az, amiért dolgoznak, amit szeretnének elérni? Egyáltalán van-e amire törekednek?

Azért fontos ezeket a kérdéseket feltennünk, mert nagyon könnyen az ember elkanyarodhat a keskeny útról, még ha azon jár is, vagy könnyen ringathatja magát tévhitbe, hogy igen, én jó úton haladok, mert útitársaimmal kedvesen, aranyosan vagyunk együtt.

Ismerős a mondás, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A pokolba vezető út is - úgy tűnik, hogy - kedves és jó, csak éppen a pokolban ér véget.

Arra biztat bennünket Jézus, hogy ne elégedjünk meg kevesebbel, minthogy gyümölcstermő életre törekszünk, vagyis arra, hogy ne csupán a túlélés, feladataink teljesítése legyen, ami meghatározza döntéseinket, hanem elsősorban annak a megértése és megvalósítása, amit Isten gondolt a számunkra el. Merthogy van ilyen felkínált cél mindannyiunk számára. Az életünk jelentősége sokkal több annál, minthogy eltöltünk itt néhány évtizedet, és aztán meghalunk. Van utódunk, akit felnevelhetünk, és örülhetünk neki, vagy nincs, de ennyivel be kell érnünk. Ám sokkal többet, sokkal gazdagabbat gondolt felőlünk Isten.

Ne elégedjünk meg látszat-életünkkel. Ne nyugodjunk bele abba se, ha mások látszat-élete vesz körül bennünket. Ne erősítsük környezetünket sem ebben, mert akkor mi magunk is cinkossá válunk. Ez olyan lenne, mint amikor valaki mellett direkt mérgezés folyik. A másik olyan ételt eszik, amiben tudom, hogy méreg van, de nem szólok neki. Tudom, hogy belehal, de mégsem jelzek neki, mert olyan kedves, aranyos, nem akarom bántani. Igaz, tudom, hogy kínos szenvedés közepette fog meghalni, de legalább addig érezze jól magát. Szeretet ez? Nem hiszem. A szeretet az, amikor nagy óvatossággal és körültekintéssel tényleg belülről fakadó szeretettel azt mondom a másiknak: figyelj, én tudok valamit, ami jobb, mint amit eszel, amit csinálsz, mint amire törekszel. Mert ez a megszokott nem visz előre, sőt. Nem akarlak én téged bántani, mert én is ugyanezt tettem, vagy ugyanezt tenném, de ennek ellenére gyere, mert van, ami - meggyőződtem róla - megmarad, van, ami igazi boldogságot ad. Van, amit nem lehet elvenni tőled, sem tőlem.

Sokszor gondolják azt, akik nem ismerik az Úr Jézust közelről, hogy a keresztyénség arról szól, hogy Isten mindent elvesz tőlünk. Közben a Krisztus-követésre jellemző, hogy Isten mérhetetlenül többel, mindennel mega-jándékoz bennünket. Az üresség helyett, ami ott terpeszkedik az életünkben bármit is csinálunk, bárhogyan is próbáljuk betölteni. Ő ad igazi békességet, képességet a szeretetre és a bocsánatra. Ő ad maradandó gyümölcsöket, amik nemcsak nekünk, de a körülöttünk lévőknek is ajándékok.

Képzeljük el, hogy valaki elmegy televíziót vásárolni. Bemegy az Elektro-world-be, lát egy 72 cm-es hiper-szuper televíziót, ami igen jutányos áron kapható. Egy apró hibája, hogy nem működik, egyébként tökéletes. Milyen botorság lenne otthagynia, hiszen tévére van szüksége. Jó az ára, de nem lehet használni. Jó. Nem kell mindenbe belekötni, mégis hazaviszi a szép készüléket. Ugye, hogy mennyire abszurd a kép? Persze, hogy nem fogunk olyan tévét megvenni, amit nem lehet használni, bármilyen olcsón adják is, mert bármilyen csinos is a kinézete, ez selejt.

Miért elégednénk meg azzal az élettel, ami a tönkre-menetel felé visz ben-nünket? Miért nyugodnánk bele abba, hogy a szeretteink és ebbe az irányba haladnak? Azért, mert jól néz ki? Azért, mert azt mondják rá, hogy de klasz? Nem az a lényeg, hogy hogyan használható?

Isten igéje azt mondja, hogy egyszer mindannyiunk gyümölcse megméretésre, illetve elbírálásra kerül. Itt a földön: élünk, ahogyan élünk, mutatunk, amit mutatunk, de lesz egy olyan pillanat - nem tudjuk, hogy közel vagy távol, melyikünk számára hogyan jön el -, amikor elválik, hogy mi volt az, ami termett az életünkben.

Isten igéje bátorít bennünket, és azt mondja, hogy Isten az, aki a mi gyümölcstelen, gyümölcstermésre képtelen életünkből gyümölcsöző életet hozhat létre úgy - egy másik helyen mondott jézusi példázat szerint -, hogy mint egy élő, igazi szőlőtőkébe vadhajtásként beolt bennünket. Ami tönkrement, és tönkremenetelre képes életünket Jézus által egészen újjá teszi.

Ez a biztatásunk akkor, amikor keresztyénként megfáradunk, és azt érezzük, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Ez lehet a vigasztalásunk, amikor Istent nem ismerve talán azt látjuk, hogy tényleg nincs gyümölcsünk. Lehetünk gyümölcstermővé!

Tegyük fel most a kérdést: milyen gyümölcsöt terem az életem? Jézus azt mondja, hogy "én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek". Nemcsak, hogy legyen egy-két szem gyümölcs az életükben, hanem hogy roskadozzon a fájuk.

Hidd el, hogy Isten éppen ezért hozott ide ma este, hogy ezt megértesse veled. Ezt szeretné tenni velünk, erről lehet kérdezgetni tőle, és ezt lehet elfogadni tőle akkor, ha erre valaki már megérett.


Imádkozzunk!

Köszönjük neked Úr Jézus, hogy te nem azonnal vágod ki a terméketlen fákat és a gyümölcstelen életeket, hanem figyelmeztetsz bennünket. Sokszor figyelmeztetsz. Megvalljuk, hogy olyan gyakran mentünk már el a figyel-meztetéseid mellett. Sokszor olyan büszkék voltunk sötétségünk terméketlen cselekedeteire, amik jellemeztek is bennünket. Azt gondoltuk, hogy ez okosságunk, életrevalóságunk gyümölcse. Közben csupán a halál gyümölcseit teremtük.

Urunk, bocsáss meg azért, hogyha gyakran hozzászoktunk már ahhoz, hogy az életünk üres, és időnként már nem is törekedtünk többre. Bocsáss meg, ha keresztyénekként is belenyugodtunk abba, hogy újra meg újra padlóra kerüljünk, és úgy gondoltuk, hogy ennek így kell lennie.

Szeretnénk Jézus most hozzád kiáltani: könyörülj rajtunk! Kérünk, hogy ne ítélj meg bennünket bűneink és nyomorúságaink szerint! Hiszen te a kereszten magadra vetted mindannyiunk bűnét. Kérünk, tisztíts meg bennünket, változtasd meg a gondolkodásunkat, újítsd meg az értelmünket. Az engedelmesség lelkével ajándékozz meg minket.

Hadd kérjünk most Urunk különösképpen is azokért, akik még soha nem hívtak téged segítségül, akik talán most szembesülnek először azzal, hogy a gyümölcs, ami az életükben van - a te igéd szerint -, nem maradandó gyümölcs. Kérünk, hogy segítsd őket tovább, hogy megtapasztalják azt, hogy te olyan gazdagsággal, bőséggel ajándékozod meg a tiéidet, amit elképzelni sem lehet.

Kérünk beteg és terhek között lévő testvéreinkért, te légy az ő erősítőjük és gondviselőjük. Kérünk a gyászolókért, azokért, akik most készülnek a hozzád való hazamenetelre, te légy az, aki békességet és örök életet ajándékozol nekik.

Hadd kérjünk, Urunk, hogy most, amikor majd csendben, saját magunkban beszélünk veled tovább, hadd legyünk őszinték. Te nem a szép szavakat várod tőlünk, hanem azt, hogy talán egy mondatban is, de azt mondjuk, amit érzünk, hogy érdemben válaszolhass nekünk. Kérünk, segíts, hogy ez így legyen!

Ámen.