PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 25.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


19. KÖSZÖNT TITEKET...


Alapige:Kol 4,7-18

Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Thükhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket. Vele megy Onézimos is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik.

Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, akiről utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa hirdetésében, ők vigasztaltak engem. Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata.

Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban vannak. Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok. És mondjátok meg Arkhipposznak: legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!

A köszöntést én, Pál, írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én bilincseimről! Kegyelem veletek!


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy itt lehetünk. Köszönjük, hogy a szereteted vonzott ide minket. Olyan sok más helyen is lehetnénk, és olyan sok hitvány dologgal is tölthetnénk ezt az órát. Szeretnénk ezt most azzal tölteni, amiről ez a zsoltár szólt.

Segíts el mindnyájunkat oda, hogy bármi tölti be most a szívünket, tudjunk téged magasztalni teljes szívünkből. Hadd tudjuk emlékezetünkbe idézni eddigi csodáidat. Azt a sok jót, amit úgy kaptunk tőled, hogy nem érdemeltük meg. Azt a sok ajándékot, amit talán nem is köszöntünk meg. Legyen a te ajándékod most ez az óra. Te tudod, hogy melyikünknek mire van most leginkább szükségünk, és te minden szükségünket ki tudod elégíteni.

Kérünk, adj a csüggedőnek reménységet, az erőtelennek erőt. Most különösen is könyörgünk, hogy azoknak, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett, te adj igazi vigasztalást. Akik mellől pedig az elmúlt napokban szólítottad el szerettüket, adj élő reménységet. Add, hogy könnyeiken keresztül is lássanak téged, a láthatatlan Istent, és megtalálják azt a békességet, Jézus Krisztus, amit te ígértél és ajándékozol a benned igazán hívőknek. Hadd legyünk mi mindnyájan olyanok, akik igazán hiszünk benned.

Ezzel a hittel kérjük és várjuk most a te szavadat. Hisszük, hogy a te igéd hatalom, és ma is bármi jót el tudsz végezni a te szent igéddel. Hadd történjék meg a csoda itt most, hogy a rólad való emberi bizonyságtétel a te önmagadról szóló bizonyságtételedként érkezik meg a szívünkhöz.

Kérünk, hogy se a meleg, se semmi más ne zavarja meg azt, hogy rád figyelünk, beteljesedünk veled, és a te igédnek való azonnali engedelmességgel indulunk tovább.

Ámen.


Igehirdetés

A végéhez értünk a Kolosséi levél tanulmányozásának. Láttuk, hogy milyen elszánt küzdelmet folytatott Pál apostol a gyülekezet létét és tisztaságát fenyegető tévtanítók ellen. Felmutatta Krisztus egyedülálló nagyságát, az Ő kereszthalálának kozmikus jelentőségét, és meggyőzően kifejtette, hogy mivel Krisztus maga a teljesség, - ez volt a tévtanítók egyik varázsszava -, ezért mindent csak az kaphat meg, aki Krisztusban hisz. Az viszont csakugyan mindent megkap, amire szüksége van.

Ezért fontos az új ember felöltözése, amiről szintén részletesen hallottunk.

Aztán egyre gyakorlatibb kérdésekre tért ki a levél. Elmondta, hogy az új ember felöltözése mit jelent a családi kapcsolatokon belül, mit jelent a társadalmi kapcsolatokra nézve, és legutóbb arról hallottunk, hogyan lehet jól megfelelnünk azoknak a kívülállóknak, akik kérdeznek minket. Vagyis: Jézus Krisztus tanítványa legyen érett, felnőtt keresztyén, aki értelmesen, világosan, bátran tud beszélni a hitéről, és Jézushoz tud vezetni másokat.

Ezek után most már a levél befejező szakaszában csak az üdvözletek és az üzenetek vannak hátra. Ezt hallottuk most, egy hosszú köszöntéslistát, ami azonban sok mindent elárul az apostol lelkületéről, és azon túlmenően arról a Jézusról, akit ő mindhalálig hűséggel szolgált.

Pál apostol itt már hosszabb ideje börtönben volt. Azért csukták oda, hogy elszigeteljék testvéreitől, kivonják őt a misszió irányításából, és személyesen is minél jobban elkeserítsék, lebénítsák, szolgálatképtelenné tegyék. Sikerült-e ez? Ebből a listából mindenekelőtt az derül ki: nem sikerült. A börtönből is mintegy tábornok intézkedik. Teljes apostoli tekintélyével küldi munkatársait egyik helyről a másik helyre. Megismétli régebbi parancsait.

Kiderül, hogy sok hír elérkezett hozzá így is, és ő az információkat számon tartja, de önmagáról is tájékoztatja azokat, akik a gyülekezetekben szolgálnak. Intézkedik arról, hogy kit hogyan fogadjanak a gyülekezetekben, és minden szaván átsüt - nem tudom feltűnt-e nekünk most itt, miközben ebben a melegben hallgattok a hosszú listát - a szeretet, a figyelmesség, a törődés, a felelősség, az egész ügynek a hordozása és az a reménység, hogy az evangélium ügye győzelmes ügy, ha az egész világ összefog ellene, akkor is.

Mindezt nagyrészt olyan emberekről írja, akiket sose látott, és olyan gyülekezetekről, amelyekben soha nem járt. Tíz versen keresztül tíz név sorjázik, és egészen konkrét biztatások, utasítások, bátorítások, bizonyságtételek hangoznak.

Vegyük sorra először egész röviden ezt a névsort, mert érdemes, és utána néhány általános igazságot szeretnék megemlíteni.

"Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett testvér, (...) szolgatársam az Úrban. Őt azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek a mi körülményeinket..." E szerint a levelet ez a bizonyos Tükhikosz viszi, aki szintén ott volt egy ideig az apostollal a fogságban, és akit szolgatársának nevez. Három változatban is előfordul mai alapigénkben ez: társ. Az egyikről azt mondja: szolgatársam, a másikról: fogolytársam, a harmadikat így jellemzi: munkatársam.

Az apostol úgy tekintett ezekre a keresztyén testvérekre, mint akik közvetlen társai ebben a nagy szolgálatban, a Jézus Krisztusnak végzett szolgálatban. Vajon miért írja, hogy Tükhikosz majd elmond mindent pontosan, hogy mi van itt nálunk? Miért nem írja le a levélben? Mi miért nem írtunk le egy-egy levélben húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt mindent? A legfontosabb információkat nem írtuk le, hanem személyesen közöltük egymással. Pál sem naiv, nem köti az ellenség orrára, hogy milyen helyzetben van és mik a tervei, és melyik gyülekezetben mi történik, majd elmondja Tükhikosz. Viszont annál fontosabb ápolni ezeket a személyes kapcsolatokat és mindent meg kell tenni azért, hogy azok a testvérek, akik összetartoznak a szolgálatban, ténylegesen is összetartozzanak és találkozzanak.

"Vele megy majd Onézimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való." Hű és szeretett testvér? Szökött rabszolga gyerek, aki otthagyta keresztyén gazdáját, Filemont, aki éppen a kolosséi gyülekezet egyik vezetője. Hogyhogy hű és szeretett testvér? Jó lenne, ha megéreznénk mennyi bölcsesség, lelkigondozói szeretet van e mögött a néhány szó mögött. Mert Onézimosz valóban szökött rabszolga volt. Valahogy odakeveredett Pál apostol közelébe, Pál Jézushoz vezette őt, és most visszaküldi a gazdájához, mert ez volt a rend. De egy levelet is küld vele, ez a Filemonhoz írt levél, most nem arról van szó, csak azért említem, mert Filemon Kolosséban lakott. Onézimosznak most vissza kell menni oda, ahol méltó büntetés várna rá, talán halálbüntetés. A legjobb esetben is a homlokára sütik és mindkét fülét átszúrva ott is rögzítik, hogy szökevény.

Ezt akarja megelőzni Pál és ezért e mögött a néhány szó mögött Onézimosz rehabilitálása van. Azt mondja, hogy Tükhikosszal, a tekintélyes testvérrel együtt megy ez a kiszolgáltatott ember is, de vigyázz Filemon, hogy fogadod őt. Ő nem szökött rabszolga, ő közben testvéred lett a Krisztusban. Ugyanazt a kegyelmet kapta, amit te. Ő hű és szeretett testvérem nekem is, meg neked is. Így fogadd őt vissza.

Aztán folytatja tovább több név említése után, és említi ezt a bizonyos Epafrászt, akiről egyszer már külön beszéltünk, hogy milyen fontos dolgokat kért imádságaiban a gyülekezet tagjainak. Ő több gyülekezetnek a pásztora is lehetett, nemcsak a kolosséinak, hanem a laodiceainak és a hierápoliszinak is. Ezért írja itt az apostol, hogy ha a három közül bármelyik gyülekezetbe levelet ír, azt olvassák fel a másik kettőben is. Ilyen elrejtett megjegyzésekből rajzolódik ki előttünk az első keresztyén gyülekezetek élete. Innen tudjuk meg azt is, hogy a Kolosséba írt levél is tulajdonképpen körlevél volt.

Aztán említi még Lukácsot, a szeretett orvost, aki mindvégig mellette maradt. Démászt, aki később rútul cserben hagyta az apostolt. Közben eszébe jut, hogy Hierápoliszban kinek a házánál is jönnek össze a keresztyének, és ezt az ismeretlen hívő testvért is nagy szeretettel köszönti. Tudja a nevét, és név szerint köszönti. Aztán jön még egy utasítás, hogy Arkhipposz ne félig-meddig végezze a reá bízott szolgálatot, hanem egészen és tökéletesen végezze azt el.

Az utolsó mondat: "A köszöntést én, Pál, írom a saját kezemmel." Ebből kiderül, hogy a levelet nem ő írta, hanem tollba mondta, mint több más levelét is. A nagy nehéz, római bilinccsel a kezén keserves lett volna leírni egy levelet. Ezért mondhatta ő tollba a börtönből írt legtöbb levelét.

És az utolsó két szó a legfontosabb, amit valaki kívánhat a szeretteinek: "Kegyelem veletek!"

Ennyit erről a listáról. Az emberben felmerül a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy valaki évek óta börtönben van, és mégis így benne marad a misszió pezsgésében, sőt irányításában? Hogy képes valaki ennyi emberről, ennyi információt, ilyen hosszú időn át fejben tartani, komolyan venni, régi ügyekre visszatérni, friss ügyek alakulása után ilyen szenvedélyesen érdeklődni?

Ezekre a kérdésekre magából a levélből kapunk választ. Hadd soroljak fel néhány választ, és legyen ez üzenet a számunkra, s legyen ebből életgyakorlat is.

Az első válasz az, amivel kezdődik maga a levél. Amikor Pál apostol azt írja a gyülekezetnek, amelyikben - megint mondom - soha nem járt, hogy "hálát adunk mindenkor Istennek, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely él bennetek minden szent iránt. Mindenkor imádkozunk értetek." (Kol 1,3-4).

Aztán néhány mondattal később elmondja azt is, miért imádkoznak. "Ezért tehát attól a naptól kezdve, amelyen hallottunk rólatok, szüntelenül imádkozunk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az Isten akaratát, és minden lelki bölcsességgel sok gyümölcsöt teremjetek az Ő dicsőségére." Akiért valaki naponta imádkozik, annak nem felejti el sem a nevét, sem a sorsát. Ez biztos. Aki ezt gyakorolja, az tudja, hogy így van.

Pál apostol itt az imádságot nem egyfajta semleges unaloműzésnek tekintette, amire ott a börtönben tehetetlenségében éppen ráért az ember, hanem - volt erről szó korábban - fontos munka volt számára az imádság. Az evangéliumért és emberek üdvösségéért folytatott harc volt az imádság. Aki naponta küzd másokért, azoknak a nevét nem felejti el. Sőt, minél hosszabb ideig küzd értük, annál jobban bevésődik a nevük, a múltjuk és a sorsuk az emlékeibe.

Vajon nem azért magányos közülünk sok ember, mert igazán senki és semmi nem fontos már neki? Mert önmagadon kívül talán semmi igazi szívügyed nincs, ami naponta komoly imádságra indítana odaadóan, hűségesen, hosszú időn át is, abban a bizonyosságban, hogy ez az imádság nem hiábavaló. Pál apostol imádságaiban a hálaadás uralkodott. Erről is volt szó korábban. Akiért valaki hálát ad, azt megint nem lehet elfelejteni. Sőt az érette való hálaadás elmélyíti a vele való közösséget, még akkor is, ha közben nem találkoznak egymással.

Aztán nyugodtan megemlíthetjük, hogy az apostol szerette ezeket az embereket. Nemcsak úgy meghallgatta, amit róluk mondtak, hanem saját ügyévé vált az ő ügyük és úgy hordozta azt tartósan Isten előtt. Aki ezt gyakorolja, annak megint nem nehéz megjegyeznie sok nevet és sok ügyet. Úgy tekintett rájuk, mint akik társai a Krisztusnak végzett szolgálatban. Mint akik közül mindenki a maga helyén, a maga módján ugyanannak az Úrnak szolgál. Ezért a szó nagyon mély értelmében kollegák, munkatársak, szolgatársak.

Végül: ez a hosszú névlista szépen szemlélteti a Krisztus-testnek a csodáját. Az Isten családjának a valóságát, Isten gyermekeinek a mély lelki összetartozását. Minden újjászületett ember személyes élménye, tapasztalata az, hogy milyen mélyen egyek vagyunk azokkal, akik szintén Jézus Krisztus kereszthaláláért kaptak bűnbocsánatot, akiket Isten azért fogadott gyermekeivé, mert ők hittel befogadták Jézust az életükbe. Ez független a múltunktól, a körülményeinktől, független nemtől, fajtól, társadalmi helyzettől. Aki a Krisztustól új életet kapott és újjászületett ember, az szolgatárs, fogolytárs, munkatárs-testvér. Ez olyan mély kapcsolat, amit semmi nem szakít el. Aki valóban az Isten gyermekeinek a családjába tartozik, az nem lehet egészen magányos soha. Ha valaki a közös szolgálatban áll és újjászületett ember, és mégis elmagányosodik, az - ki kell mondani keményen - magára vessen! Ott valami más baj van.

Hosszú idővel ezelőtt elkezdett járni a gyülekezetünkbe egy asszony. Igen rossz néven vette, hogy egy ideig senki nem szólította meg, nem vettük őt körül szeretettel. Ez súlyos hiba volt részünkről, ilyet egy gyülekezetben nem szabad elkövetni. Már éppen azon gondolkozott, hogy elmegy máshova, és ott keres lelki otthont és közösséget, amikor az egyik bibliaórán feltűnt neki, hogy nagyon szomorúan ül egymagában egy asszony. Odaült mellé, megszólította, elkezdtek beszélgetni, s egy életre szóló barátság lett belőle. Aztán mégis csak itt maradt.

Azon a bibliaórán hallotta, hogy kórházban fekszik egy asszony, akinek nincs senkije, és szüksége lenne egy hálóingre is. Még az nap bement hozzá, bevitte hozzá az egyik hálóingét, meg egyebet is, amire ott szükség lehetett. Megszületett a kettes számú barátság, sőt testvéri kapcsolat.

Egy szombaton lement Neszmélyre takarítani. Egyszerre négy-öt asszony lett a testvére és barátnője, akikkel attól kezdve hetente összejöttek és imádkoztak. Lett a gyülekezetben egy komoly és hűséges imasejt.

Amikor aztán ő lett beteg és ő került kórházba, akkor megkért, hogy hirdessem ki, ne látogassák olyan sokan, mert az kellemetlen a szobatársaknak.

Ez így szokott történni. Ez nem menti az említett mulasztásunkat és ennek nem szabad ismétlődnie, de azért mégis csak úgy kezdődik, hogy aki nagyon vágyik testvérekre, megértésre, közösségre, az üljön oda valaki mellé, akinek szintén testvérre, megértésre, közösségre van szüksége. Aztán az Úr Jézus majd szervezi tovább a kapcsolatokat, meg a szolgálatokat.

Pál apostol fontosnak tartotta ezeket a testvéri kapcsolatokat és egymásnak végzett kölcsönös szolgálatokat. A Római levélben ő maga vall arról, hogy neki is milyen nagy szüksége van ezekre a testvérekre, de ő is kész testvérként odaállni bárki mellé.

Ezért példamutató itt a levél végén ez a névsor, mert az apostol nem magát sajnálja, nem a hatóságokat szidja, hanem nyitva van a füle és a szíve minden hírre, ami a testvéreiről érkezik. Önmagáról is ad információkat, nem zárkózik be, nem titokzatos rejtvény az ő élete mások előtt, de a legfontosabb az, hogy azt a sok időt, amit kénytelenségből kapott, a testvéreiért mondott imádságra használja fel. Bővölködik a hálaadásban, szívügye lesz sokaknak az ügye és az evangélium ügye, és így sok-sok testvér szeretete veszi körül, úgy hogy alig tudja abbahagyni a nevek sorolását a levél végén. Pedig abban az időben veszélyes volt egy római fogollyal kapcsolatot tartani. Az, hogy ilyen kapcsolata mégis volt, ezeknek a hívő testvéreknek a hűségét is mutatja.

Szeretném három olyan gondolattal befejezni az igehirdetést, amit nem fejtek ki, csak megemlítek, aztán otthon folytassuk a gondolkozást és a magunkra alkalmazását.

Az első egy kérdés: te tagja vagy-e már az Isten gyermekei nagy családjának? Ennek megvannak a pontos újszövetségi, jézusi kritériumai, ezt önmagáról mindenki tudhatja. Aki nem tudja, az alázatosan kérheti, hogy Isten Szentlelke adjon ebben neki bizonyságot. Ide a Jézusba vetett hit által lehet belépni. Akik befogadták Jézust - olvassuk a János evangéliuma elején -, azoknak megadja azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Ez a célja minden igehirdetésnek, istentiszteletnek, Jézusról való beszédnek, hogy aki azt hallja, Isten gyermekévé legyen.

A másodikat csak úgy megemlítem. Amiről ez a névsor árulkodik, ez a különbség a szentek közössége, meg a ma annyira erőszakolt ökumené között. Az ökumené erőszakolásában megpróbálnak egybegyömöszölni különböző felekezeteket egy mesterkélt, összetákolt keretbe úgy, hogy mindegyik veszítse el a saját színét és jellegét. Ez a keret mindig újra szétfeszül, mert merev, nem életes. Ez az úgynevezett egység nem organikus egység. Ez csinált egység.

Az az egység, amiről ez a lista szól: élő közösség, amelyik működik, amelyik magától a Szentlélektől jött létre. Amelyikbe bekerül mindenki, aki Jézus Krisztust az élete urává és megváltójává fogadta, és akit ezért az Atya gyermekévé fogadott. Ez a közösség úgy működik, hogy ezek ismeretlenül is imádkoznak egymásért. Ezek segítik egymást, ezek tudják, hogy összetartoznak. Ha egymaga ül egy börtönben összebilincselve egy pogány őrrel, akkor is tudja, hogy ennek a családnak a tagja, és ez a család imádkozik érte, ő imádkozik a családért, és a közös hit olyan mély kapocs, amit még a halál sem fog elszakítani. Ez az egyetlen kapcsolat ember és ember között, ami a halál után is megmarad. És ezt nem kell csinálni, szervezni, ez van. Ebbe belép, betagolódik mindenki, aki Jézus Krisztust hittel befogadta a szívébe.

A harmadik, mivel ma éppen megterítve áll előttünk a kegyelem asztala: ne feledjük el azt, amit az úrvacsoráról az Újszövetség hangsúlyosan tanít, hogy ez különösen is kifejezi és elmélyíti a Krisztussal és egymással való közösségünket. Mármint a hívőknek a Krisztussal és az egymással való összetartozását.

Minden úrvacsora alkalmával eszünkbe kell jutnia annak, hogy alapvetően összeköt bennünket, hogy mindnyájan kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Ebben nincs különbség közöttünk. Aki megvallotta bűneit, a bocsánatot hittel elfogadta, az bocsánatot nyert bűnösként mehet tovább az útján. Ebben sincs különbség közöttünk. De ezen kívül éppen ez is legyen egyre inkább hangsúlyosabb, hogy mélyen összeköt minket, hogy kegyelmet nyert bűnösök lehetünk. Nemcsak kegyelemre szorulók, hanem kegyelmet nyertek. És ha valaki elmondhatja, amit a zsoltárból tudunk, hogy: "Boldog, akinek a bűne megbocsátatott, és boldog ember az, akinek az Úr bűnt többé nem tulajdonít", akkor ne feledjük el azt, hogy ez az összes többire is érvényes, aki itt hittel úrvacsorázott. Ez a kisebb közösség mintája, példája annak a nagy közösségnek, amelyiknek tagjai a már elhunyt hívők is, és tagjai mindazok, akik ezen a földkerekségen élnek: a szentek közösségének, a Krisztus-testnek.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus magasztalunk mindenekelőtt azért, mert ilyen teljes belső egységre léptél velünk nyomorult, elveszett, Isten ellen lázadó bűnösökkel.

Áldunk azért, mert egyenesen bűnné lettél érettünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk tebenned.

Köszönjük, hogy közösséget vállaltál velünk, hogy minket visszavezessél a mi Atyánkhoz, és közösségre juthassunk veled. Áldunk téged mindazért, amit a kereszten érettünk elvégeztél. Köszönjük, hogy ugyanakkor tökéletes egységben maradtál az Atyával.

Bocsásd meg, Urunk, hogy oly sokszor elfeledkezünk arról, hogy vannak testvéreink ezen a világon. Bocsásd meg, valahányszor a veled való közösségünket is kockára tesszük és sok minden egyéb fontosabb, mint az.

Bocsásd meg, amikor nem vagyunk társai azoknak, akik teéretted és az evangéliumért szenvedést is vállalnak. Hozd elénk kérünk mindezeket a bűneinket és segíts ezeket elhagyni. Segíts el minket a bocsánatot nyert bűnösök örömére. Nyisd ki a szemünket, hogy kiknek lehetünk mi testvérei, akikben aztán tőled kapott testvért találhatunk.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a legszemélyesebb dolgainkat is. Bizonyosak lehetünk abban, hogy neked gondod van reánk.

Kérünk, áldd meg azokat, akik a következő héten lesznek csendeshéten. Végezze el bennük munkádat, aminek most van itt az ideje. Őrizd meg az igét azoknak a szívében, akik tegnap jöttek onnan haza, hogy teremjen az sok gyümölcsöt a te dicsőségedre.

Segíts most a csendben folytatni az imádságot, és készíts otthon is nekünk időt arra, és add, hogy arra használjuk azt az időt, hogy eléd állunk és beszélsz velünk, mi pedig kiönthetjük a szívünket neked.

Ámen.