PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 18.
(vasárnap)

Földvári Tibor


MEGSZABADÍTOTT A MADARÁSZ TŐRÉBŐL


Alapige:Zsolt 124

Grádicsok Éneke, Dávidtól. Ha nem az Úr az, aki velünk volt, így szóljon Izrael, ha nem az Úr, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek, akkor elevenen nyeltek volna el minket, amint felgerjedt haragjuk ellenünk. Akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át fölöttünk, akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. Áldott az Úr, aki nem adott minket fogaik prédájául! Lelkünk megszabadult, mint a madár a madarász tőréből. A tőr eltört, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, hálásak vagyunk neked, mert valóban még a te árnyékod is - lelkiképpen - vigyáz ránk és megőriz. Mennyire igaz ez a te személyedre, s köszönjük neked, hogy a te személyed számunkra valóban a megszabadítás, a megtartatást és megőrzést jelenti a nehéz napok idején is. Szeretnénk hálásan megköszönni minden megoldásodat, amikor igazoltad, kiáltottunk hozzád, segítettél.

Áldunk téged Urunk, ha még bármelyikünknek is várnunk kell szabadításodra, aki téged vár meg nem szégyenül, te ígérted. Arra szeretnénk kérni, mindazonáltal, hadd tudjunk mi a nehézségeink között is rád tekinteni. Hadd lehessen a mi örömünk forrása is tebenned.

Köszönjük, hogy annyi mindennel megajándékoztál minket az örömökből is. Szeretnénk hálásan megköszönni, hogy a keresztelő családdal együtt örvendezhetünk a te jelenlétedben.

Kérünk téged mindazokért, akik közöttünk először vannak itt, hadd hallják meg ők is az Úr Jézusról szóló evangélium örömhírét. Arra kérünk, Urunk, hogy a te igédet most is Szentlelked által tedd érthetővé számunkra, szólíts meg bennünket személyesen, Jézus nevéért, Atyánk.

Ámen.


Igehirdetés

Apai nagyszüleim a falu határában laktak a Sőregi erdő szélén. Amikor vasárnaponként meglátogattuk őket, akkor mi, az unokái rendszeresen kimentünk játszani. Többször megtörtént, hogy elindultunk barangolni az erdőbe a bokrok közé. Egyik ilyen emlékezetes barangoláskor történt, hogy valamelyik bátyám egy nagyobb bokor tövében egy kötelet látott meg és a kötél végén egy hurok volt elhelyezve. Egyből tudtuk, hogy ez egy csapda madár számára. Elkezdtünk kutatni több csapda után is, egy kicsit azért is, hogy hátha találunk benne madarat. Hamarosan eszünkbe jutott azonban, hogy ha a szegény állatot ez a csapda megfogja, akkor lehet, hogy el is pusztul. Még nagyobb ketreccsapdákat is találtunk, többet is egy kupacban. A csapdák mindegyike üres volt. Fájt a szívünk, hogy nem láthattunk megfogott madarat, de ugyanakkor örültünk is annak, hogy nem lett bajuk, majd azután gondoskodtunk arról, hogy ne is legyen. Szétszedtük a ketrecet, összeszedtük a hurokcsapdákat.

Az a csapda, tőr, hurok, vagy háló - ezt a jelentést lehet adni az ősi szónak -, amelyről a zsoltáros ír, olyan csapda, amelybe már beleesett a madár. Sőt a madár már csaknem el is pusztult. Elpusztult volna, madarász kezébe került volna, valaki azonban kimentette. Ezzel a képpel a zsoltáros Isten szabadítását akarja megfogalmazni. Azt mondja: "Lelkünk megszabadult, mint a madár madarásznak tőréből."

A zsoltáros nem határozza meg közelebbről, hogy milyen támadás érhette Isten népét, de mindenképpen olyan fenyegetettség, veszedelem, amely majdnem a pusztulásukkal végződött, életveszélybe került az egész nemzet. Jellemző azonban, hogy minderről múlt időben beszél. Emlékezésre szólítja fel a templomba zarándokló, valószínűleg a templom lépcsőjén álló, vagy ott lévő hívőket, gyülekezetet. Egy nép amely átélt nagyon súlyos helyzetet, de megy a templomba, Isten házába, emlékezésre szólíttatik föl. Az emlékezés azonban átcsap hálaadásba, majd a végén őszinte hitvallás és reménység fogalmazódik meg.

Ma este erről a három jellemzőről szeretnék szólni, hogy az emlékezésben, a hálaadásban és ebben a hitvallásban, ennek a képnek a segítségével hogyan mutatja be Istenünk szabadítását.

Megszabadult a lelkünk, mint a madarász tőréből. Bizonyára már mi is többször tapasztaltuk, hogy megtörténik, amikor Isten úgy ad megoldást, szabadítást, hogy nem is kell belekerülni a bajba. Az ószövetség idején Izrael népével is sokszor megtörtént, hogy nem estek bele az életveszélyes fenyegetettségbe. Gondoljunk arra, amikor kivonultak Egyiptomból és álltak a Vörös-tenger előtt; nemcsak a tenger nyílt meg akkor, hanem azon az estén Isten angyala megálljt parancsolt az őket üldöző egyiptomi katonáknak is. Sötétség volt a fáraó oldalán, Izrael népe számára meg mindig világosság, éjjel is. Ott Isten megálljt parancsolt. Vagy amikor Ezékiás idejében Jeruzsálemet támadta meg az ellenséges hadsereg, Izrael országrészt már elfoglalhatta, Ezékiást viszont nem bánthatta. Több tízezren haltak meg az ellenséges hadseregből, mert Isten nem engedte, hogy bajba kerüljenek.

A zsoltáros viszont olyan helyzetre utal mindenképpen, ha nincs is megfogalmazva, amikor már az egyes hívő ember, vagy már az egész nép beleesett a szörnyűséges veszedelembe. Hogy ez történt, abból a képből is látszik, hogy "madarász tőréből" szabadít meg, tehát a madár már benne van, illetve azokból a jelzőkből, amelyeket a "felbőszült vizek", "átfutott rajtunk" "örvénylő víz" kifejezésekkel elmond. Olyan helyzetről szól tehát, amely nemcsak életveszélyt jelentett, hanem akár teljes pusztulást. Azt mondta: "Akkor elevenen nyeltek volna el minket, amint felgerjedt haragjuk ellenünk", "elborítottak volna minket a vizek". Aki fulladozott már, az tudja milyen szörnyű érzés, amikor nem tudja a fejét a víz fölött tartani, vagy ha valakit magával ragadt az ár. Ilyen helyzetet ír le tehát a zsoltáros.

Ézsaiás könyve 8. részében az asszír uralkodóról beszél ilyen jelzőkkel: mint az áradat jön az uralkodó a seregével és elfoglalja Izraelt. Majdnem olyan helyzet, amit valójában a hálóban vergődő madár képével tud visszaadni. Nemcsak fogoly az a szegény állat, hanem a szerencsétlen már a végét is járja. Nemcsak az fenyegeti, hogy jön a madarász és elkapja, s majd eladja, vagy ő maga meg is eszi, hanem mivel a madár szabadulni akar a hurokból, a hurok egyre szorosabban tartja, szinte fojtogatja. Egy kisebb madár esetén - amit egy hálóba fognak be -, az meg egyre jobban belegabalyodik a hálóba, eltörik a szárnya, vagy a lába. Szenved ebben a csapdában és csaknem elpusztul. És még nem beszéltünk a madarászról.

Az ókorban a felbőszült vizek, örvénylő áramlatok, átfutnak rajtunk, kifejezések az ősi keleti mítoszok gyakori kifejezései voltak arra vonatkoztatva, hogy ami a teremtő istenség feladata volt a teremtésnél, hogy legyőzze ezekkel a kaotikus vizekkel jellemzett istenséget. Ezek a kaotikus vizek mindig is ellenségnek bizonyultak, amikor özönvíz volt, akkor pusztítottak is, az árvizek az istenség büntetését jelentették. Tehát ezek a kifejezések azt jelezték, hogy valami nagy bajról, életveszélyről van szó. Ezt képként írták le arra, amikor valakit támadás ért, bajba került.

A mi időnkben, nálunk, itthon, valószínűleg nem ilyen költői nyelven fogalmazzuk meg azt, amikor nagy bajban vagyunk. Ma is léteznek olyan jelzők, olyan nevek, amelyeket hallva összeszorul a szívünk. Ilyen az, amikor a diagnózis: rák. Összeszorul annak is a szíve, aki hallja, a családé, a barátoké, és a gyülekezeté is. Vagy amikor arról van szó, hogy depresszióba került valaki, pedig nem gondolta volna, hogy még őt is utolérheti ez a betegség. Hadd mondjam a zsoltár képét, a madár belekerült a csapdába és talán már vergődik is benne. Vagy amikor valóban a szó szoros értelmében valamilyen testi, vagy lelki rabságban szenvedő hozzátartozó gyülekezeti tag nagyon sok bajt, keserűséget, fájdalmat okoz, egy-egy családon belüli tragédiák, szenvedések. Megvannak a mai időszaknak is azok a felbőszült vizei, rajtunk átbukó patakok, folyamok, amelyek azt jelzik, hogy nagyon nagy baj van. A legszörnyűbb általában mindig az, amikor valaki azt érzi, hogy nemcsak ő került bajba, csapdába, hanem miatta mások is.

A 49. Zsoltár 15. versében a zsoltáros a Seolra, a halálra használja ezeket a jelzőket, amikor valaki ezzel szembesül, és nem tud szabadulni attól a szörnyű érzéstől, hogy nagyon hiányzik neki az, aki elment. Tényleg, mintha valaki tőrként fogja, nem szeret senkivel beszélgetni, mert mindig ez a téma jönne elő.

Most szeretnék utalni a madarászra. Az egészben az a szörnyű, hogy a csapdát valaki elkészítette. Nem is a háló, a hurok a valódi probléma, hanem az, aki elkészítette. Talán tudjuk, hiszen a Szentírásból egyértelműen tudható, hogy a mi lelkünk elleni nagy madarász a Sátán, aki emberölő volt kezdettől fogva. Ő nagyon jól tudja, hogy az egyes hurkokat, hálókat hova helyezze, milyen élethelyzetben tud megfogni bennünket, hívő embereket is. Jézus őt erős fegyveresnek nevezi, aki nagyon sok helyre ki tudja tenni a maga csapdáit, és tudja, hogy kinek melyik a legmegfelelőbb.

A zsoltáros arról beszél, aki belekerül a csapdába, akár a hívő ember is. Nagyon fontos viszont tudatosítani, hogy a zsoltáros mindenről már múlt időben beszél. Tehát, amit idáig elmondtam, az már csak a múlt volt, hiszen az emlékezésben csak azért beszélt erről a szörnyűséges életérzésről, mert el akarta mondani, hogy ebből szabadult ki. Sőt emlékezését azzal kezdte: "ha nem az Úr az aki velünk volt". Kétszer is kijelenti ezt, ami a héber gondolkodásban mindig a hangsúlyt erősíti, illetve ezzel kezdődik a zsoltár.

Beszélni kell a másik oldalról is, akiről szóltam a magyarázatban, de arról csak azért, mert az Urat akarja bemutatni. Azt mondja, hogy ebben a legnagyobb nyomorúságban, ami már majdnem a teljes véget jelentette - testi, lelki értelemben egyaránt -, mégsem következett be a pusztulás, mert ott volt az Úr. Az emlékezésben, már a szabadulás fényében gondol rá.

Erre szoktuk mondani, hogy ilyenkor már könnyű emlékezni, amikor Isten már megoldotta a bajomat, ilyenkor már könnyű örülni, meg hálát is adni. De ha netalán valamelyik gyülekezeti tag úgy ment a templomba, hogy éppen volt baja akkor is már, amikor ezt a zsoltárt hallotta, akkor hallhatta a felszólítást, hogy "így szóljon Izrael!". Teljesen mindegy, hogy a jelenben mi a helyzet, az biztos, hogy a múltban tapasztalhatták Isten szabadítását, s ezen van a hangsúly. Bármennyire is dühöngjünk az ellen, Isten mindig a hívő oldalán áll. Ezért van a mi református címerünkben is a Római levél 8,31: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk". Az Úr volt vele. Ez a feltételes kifejezés azt jelzi, hogyha nem lett volna. De tudjuk, hogy a történelmi távlatokat szemlélve mit jelent a "de mi lett volna, ha" gondolat. Pontosan azt húzza alá, hogy ott volt. De ezzel is azt kívánja aláhúzni, hogy nagy volt a baj, de még nagyobb volt az az Úr, aki ott volt mellette, vele, érte.

Dániel társai, akik megvallották Nabukaneccár királynak, hogy az ő Istenük ki tudja szabadítani az égő tüzes kemencéből is őket, de ha nem tenné is, akkor sem imádják az idegen szobrot, és ő sem árthat nekik igazán, testileg elpusztíthatja őket, de az ő Istenük akkor is az igaz Isten. Dániel három társa akkor ott még nem szabadult meg. Még akkor sem szabadultak meg, amikor megkötözték őket és vitték az égő tüzes kemence elé. Azok, akik vitték őket, elpusztultak a tűz heve miatt, de nem úgy, hogy nem volt erejük bedobni a tűzbe őket, vagy bele estek volna a tüzes kemencébe, hanem a három barát beleesett a kemencébe. A madár benne van a szörnyűséges csapdában. Hiszen testileg az a három ember életveszélyben volt, esélyük sem volt arra, hogy életben maradjanak, kiderül azonban, hogy az Úr ott volt. Amikor Nebukaneccár király benéz a kemencébe, akkor négy alakot lát, a negyedik egy titokzatos, mennyei alak.

Van-e nekünk ilyen emlékünk? Akár a személyes életünkre, akár a családra vonatkoztatva, vagy a gyülekezetre gondolva, vagy akár kicsiny hazánkra gondolva? Amikor hívő emberekként azt mondtuk ki, hogy ha az Úr nem lett volna, de így volt. Akinek van ilyen emléke az tudja, hogy ilyenkor az emlékezés hálaadásba csap át, mert ilyenkor örülünk. Az is lehet, hogy bajban van még mindig, de jelenbeli problémája eltörpül, és mindenképpen elkezd hálás lenni azért, ami történt. Az igében is azt olvastuk, hogy amikor ezt megvallották, akkor azt írja: "Áldott az Úr, aki nem adott nekik fogaik prédájául:"

Az egyik írásmagyarázó úgy értelmezte ezt a zsoltárt, hogy az első néhány verset lehet, hogy egy lévita mondta, és az áldás mondás pedig a gyülekezet válasza volt az istentiszteleten. Fontos azonban észrevennünk, hogy nemcsak látja az Urat élete eseményeiben, a legnagyobb tragédiák idején is, hanem áldja is, mert tudja, hogy az Úr szabadító. A héber nyelven az Úr éppen azt húzza alá, hogy ő szabadító Isten. Nem akármilyen Isten, hanem olyan, aki kifejezetten szabadítást cselekszik.

Az Isten nemcsak velük volt, hanem megszabadította őket. A "lelkünk megszabadult, mint madár a madarász tőréből" kifejezésben az állítmány is azt jelzi, hogy megszabadíttatott. Nem a madárnak sikerült valahogy kikerülni a hálóból, hanem valaki megszabadította a háló tőréből. Azt mondja tehát, hogy valaki odalépett a csapdához, megragadta a kismadarat, kiemelte, a tőrt pedig széttörte. Itt is a múlt időt hangsúlyozza a zsoltár: így szabadított meg Isten. Olyan szép a kifejezés, hogy a tőr elszakadt, eltört, attól, aki a szabadítást végbe vitte. A 91. Zsoltárban ugyanezt a gondolatot jelen időben fogalmazza meg a zsoltáros: "Aki a felséges rejtekében lakozik, a Mindenható árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: én oltalmam, várom Istenem, őbenne bízom, mert ő szabadít meg téged a madarász tőréből." Itt pedig azt mondta: ő volt, aki megszabadított. Összetörte a csapdát - itt a múlt idő nagyon hangsúlyos. Mert akinek van emléke az Isten szabadításával kapcsolatban, az valóban a múlt, amelyből ma is élünk. Mivel megszabadított, ezért másképp élhetünk, szabadon. Arról még nincs szó, de mi van, hogyha azóta újabb veszedelem, fenyegetettség ért.

Ha valakinek azonban nincs semmilyen élménye, aki még nem tapasztalta Isten megoldását, mert lehet, hogy éppen arra vár már hosszú ideje, számára ennek a zsoltárnak a végső értelme újszövetségi szempontból az, hogy valóban az Úrról beszél, csak ez az Úr az újszövetségi kifejezésben már a Jézus nevet hordozza. Az Úr Jézus személye és szabadítása ragyog fel ebben a zsoltárban is az újszövetségi kijelentés fényében, hiszen Jézus azért kapta ezt a keresztnevet, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Az Úr Jézusnak neve is a lényét hordozta. Éppen ő volt az, aki azzal a bizonyos erős fegyveressel kapcsolatban azt mondta: "Az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, és amije van békességben van.", azaz aki a gonosz fogja az egy ideig úgy érezheti még magát, mintha nem lenne még semmi baj, békességben van. Jézus azután így folytatja: "de amikor jön a nálánál erősebb, megkötözi a gonoszt és elveszi mindenét", így szabadítja ki a fogságában levőt. Jézus nemcsak a tőrt törte össze, hanem a madarászt is legyőzte. Ezért több az újszövetségi kijelentés fényében a zsoltár üzenete. Mert már nemcsak a madarász tőréből szabadít meg, hanem az Úr Jézus szabadítása a madarásztól, magától is.

Természetesen ez az evangélium titka, hogy úgy törte össze a tőrt, a hálót úgy szakította szét, hogy ő maga összetöretett. Az úrvacsora azt mutatja, hogy megtöretett Jézus teste. A kereszten úgy mért megsemmisítő csapást a gonosz madarászra, a Sátánra, illetve összes csapdájára, a halálra, betegségre, bűnre, kárhozatra, hogy ő maga összetöretett nemcsak testileg, de lelkileg is. "Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?" - ez volt a lelki megtörettetése, az ítélet. De itt fontos tudatosítani, hogy ez is múlt, ezt tette Jézus.

Hogyha valaki úgy érzi, hogy az ő életén még nem látszott Isten megoldása, hiába kérte imádságban, lehet, hogy vádolta is emiatt Istent, annak is tudnia kell, hogy a Szentírás szerint az Isten igazi nagy szabadítása - még a legkomolyabb hívő ember számára is - Jézusban látható. Az, amit Isten igazán a szabadulásunk érdekében tett, az a kereszten látszik. Isten ebben mutatta meg, hogy ő megszabadított minket a madarász tőréből, a tőrtől is és a madarásztól is.

Akkor viszont miért vannak veszélyhelyzetek? Miért érhet támadás? - kérdezhetjük jogosan. A zsoltáros egyértelműen utal arra, hogy múlt időben emlékezik és hálát ad, de a zsoltárban ott van a jelen idő is. "Így szóljon Izrael" - mondja a legelején, a végén pedig azt mondja: "A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet."

Ha Jézus legyőzte a Sátánt, a bűnt, mindent, ami miatt a mi életünkben is annyi nehézség, baj lehet, akkor miért vannak az ő szabadítása után is nehéz helyzetek, problémák az életünkben? Az ige szerint nem Isten miatt, hanem minden esetben a gonosz miatt. A gonosz végső legyőzetése akkor lesz, amikor eljön az Úr Jézus. Addig azonban csapdákat helyezhet el, de Jézus mégis legyőzte. Azért fontos ezt tudatosítani, mert ez azt jelenti, hogy lehet, hogy kiteszi a csapdát a gonosz, de nem kell beleesni. Ha mégis beleesik valaki, azaz, Jézus nélkül olyan helyzetbe kerül - a maga rossz döntése, vagy egyáltalán a bűn rontó hatása miatt, vagy talán mások miatt -, hogy beleesik, akkor is van szabadító. Isten az ő szabadítását elvégezte. Kérdés az, hogy hittel megragadja-e az, aki tudja mindezt. Jézus győzött, a Sátán próbál támadni, van neki rá lehetősége, de végső soron mégis az az igaz, hogy az Úr Jézus szabadítása végbemegy. De fontos, hogy a jelen időt a hívő nép komolyan veszi-e. "Így szól Izrael: A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet." Mert az, hogy Isten szabadító ez a mi életünkben akkor kezd működésbe indulni, mikor a bizalom és a hit és az engedelmesség jelenik meg.

Ő nagyon jól látja, ha bárki közülünk csapdákban vergődik. Az ő szabadítását hit által végzi az övéi életében. Azt mondja: "vallja meg Izrael, ha nem az Úr lett volna velünk." Ezzel a felszólítással arra buzdít, hogy nézz az Úrra, bízz abban, amit ő ígért és mondd ezt ki. Pszichológusok szokták elmondani, hogy van, amikor az is segít már egy betegen, ha kimondhatja, ha valami baja van. Itt nemcsak a bajokat lehet kimondani, hanem meg lehet vallani, hogy ki az Isten. Isten szavára imádsággal felel a benne bízó. Az emlékezés néha azért kell, mert könnyen elfelejtjük, vagy az újabb bajok és terhek alatt úgy érezzük, mintha mégsem az Úr lenne az erősebb. Nagyon szép a múlt emléke, de a mostani baj még nagyobb, mint ami akkor volt.

Meddig kell még várni Isten megoldására? Az ige azt mondja: a tőrt eltörte Jézus. Azért nem kell egyikünknek sem szenvedni különböző csapdák, hurkok fojtogató erejével, mert Jézus legyőzött mindent. Ezért a hívő ember átélte, hogy minden egy pillanat alatt megváltozik. Előfordul, hogy a külső körülmény még nem változik, még mindig ott van a veszély, a baj, de lelkünk megszabadult. Lehet, hogy a test elpusztul, de a lélek megnyugszik, Isten megbékíti, felszabadítja. Isten legtöbbször a fizikai dolgokat is megoldja, mert tudja, hogy erre szükség van.

A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette a mennyet és a földet. Azt mondja: az Úr a mi segítségünk. Az Úr neve az Úrra utal, mert ő eget és földet teremtő Úr. Az egyik oldalon ott van egy senki, ez a madarász, aki árthat bizonyos ideig, de a másik, aki odalép a hurokhoz és kimenti a madárkát, az az Isten. Ez a Sátánra is így igaz. A madarász csak teremtmény, nem árthat, a tőrt eltörte az Úr Jézus.

Dávid, amikor harcolnia kellett Góliáttal, nem azért ment oda, mert olyan erősnek érezte magát, hanem tudta, hogyan kellett megvívnia a maga harcait a medvével, az oroszlánnal. Ezek a vadállatok is jelképes módon Dávid életét fenyegető hurkok voltak, de Isten megerősítette és legyőzte az állatokat. Góliát is egy fenyegető nagy vad volt, és Dávid legyőzte. Mielőtt azonban a parittyát eleresztette, a követ elrepítette kimondta Góliátnak, hogy le foglak győzni, mert én az Úr segítségével szállok ellened harcba. Még ott volt a fizikai fenyegetettség, Góliát még nem esett össze, de Dávid lelke teljesen megnyugodott. Tudhatta, hogy Isten milyen erős emlékekkel erősíti őt, hiszen győzött az oroszlánnal és a medvével szemben. Amikor Góliát még ott állt vele szemben, az Urat már akkor is nagyobbnak látta a három méteres katonánál, mert Dávid nemcsak emlékezett, nemcsak hálát adott, hanem ő maga hittel megvallotta, ki az ő Ura.

Az a kérdés, hogy ő a mi Urunk-e is már? Közülünk is az mondja, vallja, aki ismeri ezt az Urat. Azért szól ma is az igehirdetés, hogy megismerhessük a Szentírásból ki a mi Istenünk.

A Szentírás egy másik helyen arról beszél, hogy ez a madár nemcsak kiszabadul a hálóból, a tőrből, a csapdából, hanem elkezd újra szárnyalni. Amikor Isten megszabadít bennünket, azt mindig szárnyalás követi, mert akik az Úrban bíznak, azoknak megújul az ereje, és szárnyra kelnek, mint a sasok.

Az alapige üzenete azt kérdezi tőlünk, volt-e fenyegetettségünk, veszélyes helyzetünk, amiből kiszabadított már az Úr? Vagy van-e most éppen? Az emlékezésben azért hív önmagához, hogy láthassuk meg egyrészt a jelen bajait a szabadító Isten fényében és engedhessük így hit által, hogy ő oldja először meg a problémánkat. Lehet, hogy elsőként a lelkünkben ad megoldást, de utána a fizikai dolgokat is bármikor megoldhatja.


Imádkozzunk!

Megvalljuk neked azt mennyei Édesatyánk, hogy amikor éppen bajunk van, szenvedünk és fojtogat annak a csapdának, tőrnek a hurka, amely bennünket is fenyegetett, akkor olyan nehéz arra gondolni, hogy te vagy a szabadító. Köszönjük, hogy mégis arra hívsz minket most, hogy tekintsünk rád hit által. Megvalljuk neked, hogy nem egyszerű ezt kimondani, de mégis szeretnénk megtapasztalni, ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk. Arra kérünk, segíts, hogy az emlékezés során ne csak a bajainkra figyeljünk, hanem lássunk meg téged hatalmasnak, győztesnek.

Köszönjük, hogy a legnagyobb veszélyből is kimentettél Jézus által. Áldunk téged, hogy a számunkra sokkal kisebb veszélyekből is hatalmasan kimentesz. Segíts, kérünk, elhinni, hogy a madarász csapdája eltöretett, hadd tudjunk ennek a fényében élni. Ha mégis vétkezünk hordozzuk bűneink következményeit, vagy ha bűnös emberek vétkei miatt szenvedünk, lássuk meg azt, hogy te győzelmet arattál, és amikor te eljössz, tiéd a győzelem. Arra kérünk, segíts ezért másokat is ennek a fényében látni, másoknak is elmondani bizonyságtételként, amit te elvégeztél életünkben, mások előtt is megvallani téged szabadítónak.

Köszönjük neked Urunk, hogy mi is megszabadulhattunk a madarász tőréből. Segíts megvallani nekünk, hogy a mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta. Ennek tudatában szeretnénk imádkozni családjainkért, rokonainkért, azokért, akik kórházban vannak, akik betegséggel küzdenek. Könyörülj meg azokon, akiket lelki bajok és szellemi betegségek nyomorítanak meg, adj nekik felszabadulást!

Kérünk a mi népünkért, adj megtérést népünknek, adj jövőt! Könyörülj meg azokon, akik bajban vannak, szenvednek. Segíts, hogy bővölködő élete lehessen népünknek! Istenfélelemben élhessük le, mint nemzet is azt az életet, amit kirendelsz számunkra!

Köszönjük, hogy mindezt Jézus nevében megtehettük most is, imádságban elmondva neked. Kérjük, hallgasd meg könyörgésünket!

Ámen.