PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. július 4.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


17. A BESZÉD MISZTIKUMA


Alapige:Kol 4,5-6

Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindig kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, dicsőítünk téged és köszönjük ezt a csendes vasárnapot. Köszönjük, hogy még tart a kegyelmi idő számunkra. Köszönjük, hogy most is te hívogatsz magadhoz közelebb, ahol el van készítve nekünk mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben.

Bocsásd meg, Urunk, ha eltelt ez a hét úgy, hogy nem sokat gondoltunk rád. Annál inkább köszönünk neked minden percet, amit veled tölthettünk. Köszönjük az imádság nagy lehetőségét. Köszönünk minden megértett igét, és azért is téged dicsőítünk, ha tudtunk engedelmeskedni igédnek.

Köszönjük mindazt, amit adtál nekünk és mindazt, amit tovább adhattunk másoknak. Köszönjük, hogy várhatjuk most is tőled a te életünket gazdagító szavadat, újjáteremtő igédet. Azt a világosságot, ami a te beszédedből árad, aminél lehet tájékozódni, amivel eligazítasz minket az élet útvesztőjében.

Könyörgünk hozzád, hogy nyisd meg előttünk az ige ajtaját. Nyisd meg a mi értelmünket is, hogy értsük az Írásokat. Nyisd meg a szívünket, hogy az igének ne csak hallgatói legyünk, hanem megtartói.

Urunk, ismered mindannyiunk szükségét. Tudod milyen lelkiállapotban vagyunk itt, és köszönjük, hogy így szeretsz minket, ahogyan vagyunk. De köszönjük, hogy nem akarsz bennünket ebben az állapotban hagyni. Áldunk azért, hogy a te közeledben változhatunk. Megszabadulhatunk kötelékektől, bocsánatot nyerhetünk bűneinkre, feltöltekezhetünk mennyei kincsekkel. Ajándékozz meg minket kegyelmesen a te szeretetedből.

Ámen.


Igehirdetés

A Kolosséba írt levél 4. részét tanulmányozzuk. Láttuk, hogy előbb az apostol ebben a részben arról ír a gyülekezetnek, hogyan imádkozzanak: kitartóan, éberen és sok-sok hálával.

A legutóbbi alkalommal pedig arról olvastunk, hogy egyebek között miért is imádkozzanak. "Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy világossá tegyem azt úgy, ahogyan beszélnem kell."

Kibontottuk ezt a mondatot legutóbb, és láttuk, hogy az a nagy örömhír van benne, hogy Isten beszélő Isten, nem olyan, mint a néma bálványok. Az Ő szavával teremtette a világmindenséget, és az Ő szavával, igéjével teremti újjá a mi bűntől tönkretett életünket. Ezt a teremtő erejű igét az Ő küldöttjeinek a szájába adja. Jeremiásnak szó szerint ezt ígérte: "Íme az én igéimet adom a te szádba."

Ezt azonban valóban mindig Ő adja, tehát el kell kérnie az igehirdetőnek is, meg az Istenről bizonyságot tevő hívő embernek is. Isten igéje olyan, mint egy gazdag kincsesház, de ennek a kulcsa a gazdánál, Őnála van, és újra és újra el kell kérnünk azt a mondanivalót, amit közvetítenünk kell azoknak, akikhez Isten küld. Ezért kéri itt az apostol is, akinek pedig nagy igehirdetői gyakorlata volt, hogy könyörögjetek érettem, hogy nyissa meg előttem az Úr az ige ajtaját és szólhassam a Krisztus titkát, hogy amit mondok az valóban Istentől származó ige legyen, helyén mondott ige, erővel teli ige.

Erre gondol ő akkor is, amikor a korinthusi gyülekezetnek ezt írta: "A mi prédikálásunk ne emberi bölcsesség hitető beszéde legyen, hanem Léleknek és erőnek megmutatása." Emberi bölcsességet, olykor inkább bölcselkedést sokan tudnak mondani, de az nem ige. Annak a nyomán nem fakad új élet. Élet csak életből támad, és élő beszéd, élő ige csak az, ami Isten szájából származik. Ezt adja Ő mindazoknak, akik benne hisznek és készek neki engedelmeskedni úgy, hogy másoknak is vallást tesznek Őróla. Ezt kell elkérnünk újra és újra, és erre kéri Pál a gyülekezetet: imádkozzatok, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját.

Én is ezért imádkoztam, amikor a mai igehirdetésre kezdtem készülni, és eközben jutott eszembe, hogy hiszen ez a vasárnap egészen közel van ahhoz a naphoz, amelyen Isten elszólította közülünk Joó Sándort, a gyülekezet első lelkipásztorát. Régebben hagyománnyá lett, hogy az ő halálához legközelebb eső vasárnapon egy olyan igehirdetés hangzott itt el, amit ő mondott el valamikor erről a szószékről.

Kíváncsi voltam, vajon prédikált-e ő a Kolosséi levélről. Legnagyobb meglepetésemre az első kötetben, amit kinyitottam, látom, van egy ilyen igehirdetés, aminek az alapigéje Kolossé 4,6. Az a vers, ami most következik nekünk. Ezért engedjétek meg, hogy visszatérjünk ehhez a régi hagyományhoz, és hadd hangozzék el most az az igehirdetés, amit 38 évvel ezelőtt, halála előtt 4 évvel mondott ő el itt a gyülekezetben, és aminek minden mondata ma is időszerű.

Arról szól ez az igehirdetés, hogy nemcsak az imádságunknak, tehát az Istenhez való beszédünknek, nemcsak a bizonyságtételünknek, tehát az Istenről való beszédünknek, hanem egyáltalán a beszédünknek, minden szavunknak igaznak, tisztának, építőnek kell lennie. A beszéd felelősségéről szól ő itt világosan, Isten igéjének a szellemében.

Hallgassuk most meg ezt az igehirdetést és épüljünk általa. Ennek tehát ez az alapigéje: "Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni."

* * *

"Rövid ez az ige, de rávilágít az emberi beszéd misztikumára. Mert valóban misztikus dolog a beszéd. Ebben fejeződik ki a gondolat, a gondolat pedig maga az ember! Legbensőbb lényünk a beszédünkben látszik meg, akkor is, ha hazudunk, akkor is, ha hallgatunk. Próbáljuk meg hát az ige fényében bepillantani ebbe a különös titokba, a beszédünk világába.

Mindnyájan naponta sokat beszélünk és a legtöbben sok emberrel beszélünk. Isten igéje arra figyelmeztet most minket, hogy a hívő embernek a beszédén is érződjék meg valami abból a lelkiségből, amit az Istennel való kapcsolata jelent a számára. Így mondja ezt Isten igéje: "Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett!" Hogy mi az a kedves és sóval fűszerezett beszéd, talán jobban előtűnik, ha ennek az ellenkezőjében, vagyis a kellemetlen és sótlan, ízetlen beszéd sötét hátterében vizsgáljuk meg.

Egyszer egy mókás fiatalember különös módon tréfálta meg a társait. Titokban elrejtett a szobában egy magnót akkor, amikor éppen sok vendéget vártak a lakásba. Megindult a vendégek között a társalgás és az emberek nem sejtették, hogy minden szót felvett a magnetofon.

Az egyik egy új kalapról regélt, amit most vett a belvárosban, a másik kicsit öntelten mesélte a nyaralása élményeit, majd egy sikamlós viccen nevetett az egész társaság, azután terítékre került egy közös ismerős, persze aki nem volt jelen, s a jelenlevők csámcsogva tárgyalták annak a távollevőnek a szomorú családi zűrzavarát. Néha pedig összevissza beszéltek, keresztbe ide-oda, és monoton zajjá olvadt össze a szavak zűrzavara. S ez került rá a magnóra.

Mielőtt a vendégek elmentek, a fiú elővette a készüléket és leforgatta a felvételt, úgy hogy mindaz az üres csevegés, semmitmondó beszélgetés újra hallhatóvá lett mindenki számára. Akkor derült ki, hogy egy ilyen estén milyen kevés értelmes, tartalmas szó esett az emberek között, és milyen jelentéktelen, értelmetlen üres fecsegés adta ki a beszélgetés nagy részét.

Félelmetes dolog lenne egy magnószalagról visszahallgatnunk mindazt a semmitmondó, összevissza beszédet, üres blablát, locsogást, ami például egy bridgepartin vagy ebédlőasztalnál, vagy egy presszóban, vagy villamoson, vagy akár egy hivatali szoba csendjében elhangzik. Elképednénk, hogy mennyi felesleges semmiséggel tudjuk traktálni egymást. Ennek a csodálatos Isten ajándékának, ennek a legemberibb képességnek, amit a beszéd jelent, van egy ilyen rettenetes lehetősége is, hogy úgy tudunk beszélni, hogy nem mondunk semmit! És sokszor úgy beszélünk, hogy nem mondunk semmit.

Az igazán örvendetes dolog, hogy "édes anyanyelvünk" megvédésére, tisztogatására sok erőfeszítést fejtenek ki hozzáértő emberek. Ez helyes. Szükség van rá. De mindez csak nyelvi csiszolgatás, a külsőt igazítja. Mai igénkben azonban a beszéd tartalmáról van szó. A tartalmatlan beszéd, az üres szóáradat semmiképpen sem kedves és sóval fűszerezett!

De még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy üres, tartalmatlan valakinek a beszéde. Sokkal nagyobb baj és veszedelem az, ha olyan tartalma van, ami árt. Mert hogy mit lehet ártani a beszéddel, azt alig-alig lehet felmérni.

Egyszer egy békétlen szívű asszony ment a lelkigondozójához, aki egy hegyoldalon lakott. Kint a virágoskertben beszélgettek. Mondd meg nekem, kérte az asszony, miért nem szeretnek engem az emberek? A lelkigondozó ismerte az asszonyt, annak áskálódó, kellemetlen természetét és éles nyelvét. Felvett egy elhervadt virágot a földről. Az elnyílt virág koronája helyén már csak kis fehér szárnyas magvak ültek. Fújjál rá - mondta az asszonynak. Az asszony ráfújt és a könnyű kis magvak szétrepültek a levegőben, majd lassan lehullottak a földre. Most légy szíves, szedd össze ezeket a magvakat. - Nem tudom - válaszolta az asszony. Már nem látszanak, és ki tudja, hova hullottak? Igen - mondta a lelkigondozó -, ki tudja hova hullottak. Azokat a szavakat éppen így nem tudod összeszedni, amiket szétszórtál az emberek között. Ott fekszenek, ahova hullottak, és kikelnek majd, éppen úgy, mint ezek a magocskák. Az asszony értette, miről van szó és hallgatott.

Fogd meg ezt a követ és hajítsd el - mondta neki a férfi. Az asszony zavartan megtette. Lehetett hallani, amint a kő zörögve gurul lefelé a domboldalon, nekicsapódik más köveknek és lehuppan a földre. Most hozd vissza. - Ezt nem tudom - mondta az asszony -, hol találnám meg azt a követ a sok törmelék között? Nos, éppen így nem tudod visszahozni valakinek a reménységét sem, amit a te szennyes szavaiddal tönkretettél.

Törd le ezt a hajtás innen a fenyőről - parancsolta a férfi. Az asszony most már gépiesen engedelmeskedett. - Most tedd vissza rá megint, ahogy volt. - De ez már igazán képtelenség! - tört ki az asszony. Igen - mondta a férfi -, ez képtelenség! Ugyanígy nem tudod visszaadni valakinek a sarjadó hitét, a másokban való bizalmát, amit a te botránkoztató, bomlasztó szavaiddal eltörtél.

Hetek múltán újra eljött az asszony.- Megpróbáltam jóvátenni a károkat, amiket okoztam - mondta -, de nem sikerült. Elmentem az egyik szomszédasszonyhoz, aki az én szavaim miatt veszítette el a bizalmát a férjében. Elmondtam neki, hogy az nem úgy volt, ahogy én akkor mondtam. Elmondtam a valóságot, ami igaz a férjéről. Megpróbáltam megmagyarázni, de már késő volt. Már nem tudott bízni a férjében az én múltkori beszédem miatt.

Azután eszembe jutott egy fiatal leány, aki ragyogott a boldogságtól. Tele volt reménységgel, és én felvilágosítottam őt, hogy ez hogyan van a valóságban. És amit ő olyan szépnek tart, az micsoda. És utána szinte hirtelen megöregedett. Olyan lett, mint egy fiatal fenyő hajtások nélkül. Valamit összetörtem benne a szavaimmal.

Az utóbbi hetekben megpróbáltam körbejárni és keresgélni azokat a magokat, amiket kifújtam abból a virágból. Csak néhányat találtam már. Hiszen az ember nem emlékezhet mindenre, amit egy életen át mondott.

Nem folytatom tovább a történetet. Ki-ki pótolja ki a saját emlékeiből.

Jakab apostolnak szomorú tapasztalatai lehettek, amikor a nyelvről azt írja, hogy a nyelv tűz, a gonoszságnak összessége. Megszeplősíti az egész testet, lángba borítja életünk folyását, fékezhetetlen gonosz, halálos méreggel van tele. Micsoda titokzatos hatalma van egyetlen kimondott szónak! Sőt, még egy ki nem mondott szónak is. Mert nemcsak egy kimondott szó bánthat, hanem sokszor egy ki nem mondott szó is nagyon-nagyon tud fájni. Egy elmaradt köszönöm, egy visszatartott bocsánatkérés, egy elhallgatott elismerő, dicsérő, megértő szó. Egyetlen szóval, egy kimondott, vagy ki nem mondott szóval fel lehet borítani, vagy helyre lehet állítani két ember között a békességet. Egyetlen szóval szét lehet törni, vagy szorosabbra lehet fűzni egy barátságot. El lehet mélyíteni, vagy át lehet hidalni egy tátongó szakadékot. Meg lehet nyugtatni, vagy fel lehet zaklatni egy szívet. Gátat lehet vetni egy indulatnak. Meg lehet vigasztalni, vagy kétségbe lehet ejteni egy ember lelkét. El lehet indítani, vagy le lehet állítani egy pletykaáradatot. Egyetlen szóval, egy kimondott, vagy ki nem mondott szóval halálos sebet lehet ütni, vagy halálos sebet lehet bekötözni egy lelken. Egyetlen szó pokollá tudja tenni az otthont. Egyetlen szó csak, és egy ember a lelke mélyéig megbántva - vagy megvigasztalva távozik. Egyetlen szó, és tisztátalan indulatok heve terjeng a levegőben.

Egyszer egy kisdiákon az iskolában rajta maradt ez a gúnynév: töpörtyű. Valaki meggondolatlanul így nevezte, azután a társai állandósították. Ez a szó az egész életében nyomott hagyott a lelkében és végül öngyilkosságba kergette. A búcsúlevelében, amit hátrahagyott, csak ennyi állt: Egy töpörtyűnek nem érdemes élnie. Milyen igaz, amit Jakab apostol ír: "csekély tűz milyen nagy erdőt felgyújt!" És ez a kicsi tűz ott parázslik mindnyájunk nyelve alatt. Így ég, így emésztődik a családunk, a környezetünk, a világ abban a tűzben, amit szavainkkal gyújtunk. Pedig lehetne ez másképp is. Isten nem erre adta a nyelvünket és a beszédet.

Nos hát, ez az a sötét háttér, amiből jobban kiviláglik ennek az igének az értelme: "A ti beszédetek legyen mindig kedves, sóval fűszerezett!" Nyilván nem arra gondol az apostol ezeknél a szavaknál, hogy otthon az asztalnál, látogatóban, munkahelyen mindig csak komoly dolgokról beszéljünk, vagy akár mindig csak Istenről beszélgessünk. Nem arról van szó, hogy soha nem szabad egy jó tréfát, adomát elmondani. Hanem arról van szó, hogy az egymással való társalgásunk soha ne fajuljon üres locsogássá, és különösen soha ne legyen káros, bántó, ártalmas tűzgyújtogatássá, hanem próbáljunk meg az egymással való beszélgetés közben is, amit úton, vonaton, autóban, otthon folytatunk, közel maradni Istenhez. Próbáljunk meg az emberekkel úgy beszélni, hogy mondjunk is valamit. Valami olyat, aminek értelme van, amiből a másik erőt meríthet, megvidámodik, reménysége lesz. Tudjunk mondani mindig valami szépet és jót. És mindig igazat.

Utána néztem ennek a szónak: ez a kedves, kellemes azt is jelenti: megnyerő, vonzó, szívderítő, bátorító, de ugyanakkor nem édeskés, ezért sóval fűszerezett, vagyis ízes, érdekes, hasznos és tartalmas. Tehát az a szándék van mögötte, hogy használni akarok vele. Jót akarok tenni a másiknak. Gazdagabbá akarom tenni azzal, hogy mondok neki valamit.

Talán itt már látjuk, hogy ez mennyire lelkület kérdése. Mert nagyon igaz az, ami így van megírva a Bibliában: a szív teljességéből szól a száj. Amikor az Úr Jézus ezt mondta, ezzel azt fejezte ki, hogy amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon. A beszédünkben tehát a szívünk valódi állapota tükröződik. Akit például ki lehet hozni a béketűrésből, és úgy fel lehet bosszantani, hogy keserű, haragos vagy trágár szavak törnek ki belőle, ez annak a jele, hogy a szívében keserűség, harag és trágárság van, csak lehet, hogy ezt ügyesen álcázta, mint kultúrember jó mélyre lenyomta, de felszínre kerül egy váratlan pillanatban. Hiszen csak az törhet elő a szánkon, ami a szívünkben van. Ha egy mézzel teli üveget ütök-verek, megsértek, összetörök, abból akkor is csak méz fog kifolyni, mert méz van benne.

Jézus, amikor a legmélyebben megalázták, imádkozott gyalázóiért. Belőle is azt verte ki a bántás, ami benne volt: imádságot. Nem mentség tehát a gonosz indulatokkal teli beszédre az, hogy felbosszantottak, vérig sértettek, hirtelen elveszítettem az önuralmamat. A szó nem a nyelvünkön születik, hanem mélyebben, a szívünkben.

Amikor Jakab apostol a nyelv bűneiről beszél, az emberi lélek romlottságát és bűnös voltát írja le. Tehát a megoldás nem az, hogy igyekszünk - legalább is olykor - választékosan, kedvesen, ízesen beszélni. Vagy mielőtt egy indulatos szót kimondanánk, elszámolunk háromig, vagy tízig. Ez ostobaság! Ez csak plasztika. Egyetlen megoldás van: a belsőnek az újjáteremtése. Az a lelki újjászületés, amiről Jézus beszél. Újjászületés az igazság beszéde, az Isten igaz igéje által.

Mert van egy másik tűz is, ami lángba borítja a nyelvet, nemcsak a gyehenna tüze. Ez a másik tűz: a Szentlélek lángja. Isten is beszél, és az Ő szava teremtés, megváltás. Az Ő szava maga Jézus Krisztus. Aki számára Isten Szentlelke ezt a szót élővé teszi, aki Istennek a Jézus halálában és feltámadásában kifejezett szavát komolyan veszi és befogadja, és erre egész élete hálás odaadásával felel, az a Lélek tüze által újjá lett, annak a Szentlélek új szót ad az ajkára. Egyfelől az Isten iránti boldog hálaadás szavát, másfelől pedig a szeretet szavát az emberekhez. Elnémul a romlott szívből fakadó démoni nyelv, és megszólal az újjáteremtett szívből áradó angyali nyelv.

A te nyelved most melyiket beszéli? Ki használja a nyelvedet? Vedd az ajkadra Isten szavát, és azt add tovább. Az egész környezeted, családod, az egész világ vágyakozik a tiszta, örömet, békességet hirdető igaz beszéd után. A beszédünkben is megjelenő, a nyelvünket is uraló élő Jézus Krisztus után."

* * *

Két igével hadd tegyem még nyomatékosabbá azt, ami itt elhangzott.

Jézus mondja: "De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged." (Mt 12,36-37).

Nem tréfadolog az a magnó, amiről az igehirdetésben szó volt. Jézus szavai szerint egy mennyei magnó rögzíti a beszédünket, és minden haszontalan szavunkért számot kell adnunk az ítélet napján, ha csak ezekre a haszontalan szavakra bocsánatot nem kértünk és bocsánatot nem kaptunk.

A másik ige, amiben pozitív programot ad nekünk Pál apostol, így hangzik: "Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef 4,29)

Semmiféle, egyáltalán semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szánkon, csak ami hasznos, ami szükséges, ami építi azt, akinek mondjunk, hogy így áldásul legyen a hallgatóknak.

Isten Szentlelke bátorítson minket, hogy jusson a mai napból egy kis idő becsületes önvizsgálatra. Isten előtti csendben vizsgáljuk meg, hogy nem jellemző-e ránk is a sok semmitmondó beszéd. Nem volt-e jellemző sokszor az ártó beszéd akár úgy, hogy akaratlanul ártottunk, akár úgy, hogy nagyon is jól tudtuk, mi lesz a következménye annak, amit most mondunk. Vajon nem hiányzik-e az életünkből az Istent dicsőítő beszéd és az Istenről másoknak hitelesen bizonyságot tevő beszéd?

Törekedjünk arra, hogy az utóbbi legyen a jellemző!


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, újra hálát adunk azért, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy a te nagyságos gondolataidat, amelyek annyival magasabbak a mieinknél, mint az ég a földnél, engeded, hogy megértsük.

Köszönjük, hogy a te Szentlelked lefordítja nekünk a te kijelentésedet, és képesekké tesz arra, hogy megértsünk téged. Köszönjük, hogy Szentlelked segít el oda, hogy örömmel engedjünk is neked. Áldunk azért, mert a te Lelked által vált lehetővé, hogy másoknak is továbbmondjuk a te életet támasztó beszédedet.

Bocsásd meg, hogy olyan sokszor úgy beszélünk, hogy oda sem figyelünk, mit mondunk. Bocsásd meg, hogy sokszor semmit sem mondunk. Bocsáss meg nekünk minden hazugságot, minden féligazságot, minden csúsztatást. Urunk, annyira megfertőz minket a világ, amelyik tele van most ezekkel.

Könyörgünk védelmedért. Kérünk, hogy a veled való közösség, mint egy búvárharang boruljon ránk és védjen meg minket ettől a fertőzéstől. Adj nekünk bátorságot igazat mondani. Adj bátorságot megszólalni akkor, amikor egyébként gyáván hallgatnánk. És adj bátorságot befogni a szánkat akkor, amikor könnyelműen fecsegnénk.

Könyörülj rajtunk, és tiszta szívet teremts bennünk! Az erős lelket újítsd meg bennünk, hogy ebből igaz és tiszta beszéd fakadjon. Segíts el oda, hogy ez legyen a jellemző mindnyájunkra, hogy csak azt mondjuk, ami hasznos, szükséges és áldásul lesz annak, aki hallgatja.

Kérünk, ajándékozz meg minket a te beszédeddel. Engedd, hogy egyre mélyebben értsük a te igédet. Adj a szívünkbe egészséges szomjúságot a te beszéded után, hogy táplálkozzunk azzal, amíg lehetséges.

Kérünk, végezze el bennünk munkáját a te újjáteremtő szavad, és adj nekünk is szót, amikor megnyitjuk a szánkat. Adj nekünk helyén mondott igét. Használj minket, hadd lehessünk a te szócsöveid, és úgy tudjunk másoknak bizonyságot tenni rólad, hogy közben a magunk hite is megerősödik.

Könyörgünk azokért, akiknek sokat kell beszélniük. Tudjuk, Urunk, hogy sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, őrizd őket ettől. Könyörgünk azokért, akik félénkek, félszegek és nem mernek beszélni. Bátorítsd meg őket.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a többi gondunkat, terhünket, bűnünket, kétségünket is. Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Kérünk, készíts mindnyájunknak egy kis pihenést a nyárra. Könyörgünk azokért, akiknek ez a legnagyobb dologidő. Adj nekik fizikai erőt és nagy-nagy hálát irántad a szívükbe.

Könyörgünk azokért, akik egy-egy hétig hallgathatják a te beszédedet. Hadd lássák, Urunk, hogy milyen nagy kiváltság ez. Könyörgünk azokért, akik csendes-heteken, konferenciákon vehetnek részt, és akik ilyen alkalmakon szolgálhatnak a te igéddel. Kérünk, te magad légy az, élő Urunk, Jézus Krisztus, aki általuk szólsz, és aki új életeket teremtesz.

Kérünk, készíts nekünk ma még csendet, amikor odaállhatunk eléd, és abban, amire most ilyen világosan rámutattál, megtisztulhat, megújulhat az életünk.

Segíts folytatni az imádságot most a csendben, és majd otthon is.

Ámen.