PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. június 17.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


JOBB KEZÉBEN TARTJA


Alapige:Jel 1,17-2,7

Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, Ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő, pedig halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet."

"Az efézusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz. Az viszont megvan benned, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van."


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged, Istenünk, és valljuk, hogy erős és hatalmas Úr vagy. Te teremtetted ezt a világot, te uralkodsz rajta, a hegyeken lépdelsz és parancsolsz a felhőknek, és minden a te akaratod és bölcs elgondolásod szerint történik.

Köszönjük, hogy a bűn minden sötétsége sem teheti tönkre a tervedet, és Úr vagy minden gonoszság és a Gonosz felett is.

Magasztalunk azért, mert olyan sokan, sokféleképpen tapasztaltuk, mit jelent, hogy velünk vagy az ínségünkben.

Köszönjük gyöngéd szeretetedet, köszönjük türelmedet, köszönjük azt a sok meg nem érdemelt jót, ajándékot, amit eddig kaptunk tőled.

Köszönjük ezt a csendes órát is, amit elkészítettél ennek a napnak a végén. Az is a te kegyelmed, Atyánk, hogy egyáltalán ideértünk, hogy erre indítottad a szívünket, hogy vágyakozást ébresztesz bennünk a veled való találkozás után. Tudjuk, hogy abban is te tudsz megsegíteni, hogy amit mondasz nekünk, azt cselekedni is tudjuk, hogy boldog emberek legyünk. Hogy ne csak tudjunk bizonyos dolgokat, hanem ha tudjuk, akkor cselekedjük is. Adj ehhez erőt, és adj az engedelmesség közben örömet.

Szeretnénk most elcsendesedni előtted, és elismerni, hogy te vagy az Isten. Kérünk, szólj kegyelmesen hozzánk. Adj nekünk nyitott, értő szívet. Tedd hangsúlyossá azt, amit személy szerint nekünk szánsz. Legyen a te igéd most vigasztalás, bátorítás mindannyiunk számára.

Ámen.


Igehirdetés

Ismét a Jelenések könyvét kezdtük olvasni bibliaolvasó kalauzunk szerint. Sokan panaszkodnak, hogy nehezen érthető ez a könyv. Az első három fejezete után olyan részek következnek, amelyeknek a jelentését sokszor nem értjük. Ha azonban az egész könyvnek a célját megismerjük, akkor ezek közül a nehezebben érthető szakaszok közül is több világosabbá válik.

Ma az egész könyv céljáról szeretnék valamit mondani, és utána hajoljunk majd e fölé az efézusi gyülekezetnek írt levél fölé, ami a tegnapi igénk volt.

János apostol utolsó olyan alkotása ez, ami bekerült a Szentírásba. A 90-es években írta, akkor, amikor dühöngött az első szervezett keresztyénüldözés. Már Néró császár is kegyetlenkedett Jézus Krisztus tanítványaival. Az ő egyik utóda azonban, aki Krisztus után 81-96-ig uralkodott, egy bizonyos Domitianus, elhatározta, hogy egy szálig kiirtja a keresztyéneket, és megszervezte előbb a birodalom fővárosában, Rómában, azután a nagyobb városokban is a keresztyének üldözését.

Valószínű, János apostol is ennek esett már áldozatul, mert az első fejezetben arról ír, hogy száműzetésben van egy bizonyos szigeten és ott kapta Istentől azt a kijelentést, amit azután utólag leírt a Jelenések könyvében.

Domitianus nem válogatott az eszközökben. Ilyen szörnyűségekre is vetemedett, hogy szurokkal öntötte le azokat, akik Jézus Krisztus tanítványainak vallották magukat, azután felkötözte őket póznákra, és alájuk gyújtott. Hadd világítsanak a keresztyének Róma utcáin, ha azt mondják az ő Megváltójukról, hogy Ő a világ világossága.

A legszórakoztatóbb kivégzési mód azonban az volt, hogy kiéheztetett vadállatok, többnyire oroszlánok elé vetették a keresztyéneket a hatalmas nagy római cirkuszokban a publikum nagy gyönyörűségére, és voltak emberek, nem is kevesen, akik végignézték, hogyan tépik szét ezek a vadak a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, öregeket, akik nem voltak hajlandóak megtagadni Jézust, és nem voltak hajlandóak azt mondani, hogy a császár isten. Csak ennyit kellett volna mondani, hogy Krisztus nem Isten, de a császár isten. Ezek a császárok ugyanis istenként imádtatták magukat. Áldozatokat kellett bemutatni nekik és isteni cézárnak kellett szólítani őket. Aki erre nem volt hajlandó, az halál fia lett.

A többség erre hajlandó volt, mert ők hozzászoktak ahhoz, hogy sok mindent és sok mindenkit neveztek istennek. A maguk sötét, bálványimádó hiedelmei közé belefért ez is, és nem esett nehezükre istenként tisztelni a császárt. Egy keresztyénnek azonban ez elképzelhetetlen volt, és ezekben az évtizedekben bizony sokan vértanúhalált haltak emiatt.

Amikor mai igénkben olvastuk a második rész tizedik versét, és arról sokaknak csak Móricz Zsigmond jól ismert regénye jut eszükbe, Nyilas Misinek a történetével, akkor nem árt, ha tudjuk, hogy ott nem efféléről volt szó. Az a mondat, amit gyakran emlegetünk, hogy: "Légy hű mindhalálig, mert néked adom az élet győzelmi koszorúját", az a vértanúságra bátorította a vértanúságnak bármelyik pillanatban kitett keresztyéneket.

Egyáltalán, az egész Jelenések könyvével János apostol bátorította ezeket az embereket, akik éveken át folyamatosan életveszélyben voltak, ha nem akarták megtagadni Krisztust. Egyrészt ebben a veszélyben voltak, hogy netalán mégis megtagadják, másrészt abban a veszélyben, hogy amennyiben nem, akkor viszik őket és valamilyen kegyetlen halál lesz a részük. Légy hű egészen a vértanúhalálig! - ez a szó van ott. Ne csak addig, amíg nem kell áldozatot hozni Jézusért. És ha hű vagy a vértanúhalálig - mondja Jézus -, neked adom az örök élet győzelmi koszorúját. Alig volt már keresztyén család akkor, ahol ne lett volna halott.

Gyászoltak a keresztyének, és mindenkinek el kellett készülnie arra, hogy ha nem tagadja meg Krisztust, lehet, hogy ő is vértanúvá válik. És ezt a két dolgot tartotta szem előtt az idős János apostol. Egyrészt vigasztalta a gyászolókat, másrészt kitartásra bátorította a vértanújelölt keresztyéneket. Vigasztalni azokat, akiknek a rokonát már kivégeztette ez az őrült, tömeggyilkos, diktátor Domitianus és bátorítani azokat, akik meg-megrettentek a gondolatától is, hogy esetleg őket is viszik és nem jönnek vissza, hogy tartsanak ki mindvégig.

Vigasztaló és bátorító irat a Jelenések könyve. Sok bátorítást a jelképek nyelvén mond el, amit az akkori hívők teljesen egyértelműen értettek, de az ellenségnek nem kellett mindent az orrára kötni. Az ellenség nem értette azokat a jelképeket, amiket mi, késői olvasók, szintén nem értünk már. Ezért fontos a jó, világos magyarázat, szinte egy kis szótár kellene a Jelenések könyvéhez, mert úgy világos minden üzenete. A szándék azonban mindig ez: vigasztalni és bátorítani.

A vigasztalás lényege az volt, hogy János sokat ír arról, hova kerültek azok, akik a Jézusról való hitvallásukért haltak vértanúhalált. A mennyei dicsőségről ezért adott a Szentlélek neki olyan csodálatos kijelentéseket. Ezek az emberek győztek.

Mind a hét levél utolsó mondata így kezdődik: "Aki győz..." Vigyázzatok! Ebben az van: ti is győzzetek! Le ne győzzön benneteket a félelem, a szorongás. Az, hogy az életeteket elveszik, az sokkal kisebb dolog, mintha az üdvösségeteket elveszítitek, ha Jézust megtagadjátok. Győzzetek, tartsatok ki mindvégig, mert aki győz ... és akkor a hét levél végén hétféle ígéret következik, hogy milyen csodálatos jövő lesz annak az osztályrésze. Aki itt ragaszkodik Krisztushoz, az vele fogja tölteni az örökkévalóságot is. Aki itt vállalja érte a gyalázatot, az az Ő dicsőségében fog részesedni. A mártírok lelke a mennyei oltáron nemcsak imádja Istent, hanem könyörög azért, hogy legyen már vége ennek a vérengzésnek: Uram, mikor adsz már parancsot, hogy be kell fejezni ezt?

Ez tehát a vigasztalás része. Hova kerültek azok, akik Jézusért vállalták a halált.

A bátorítás része, hogy mi lesz azokkal, hova kerülnek azok, akik ezután fogják vállalni Jézusért a halált, vagy akik megijednek és megtagadják őt. Erről is szól a könyv helyenként közérthetően, más helyeken pedig a jelképek nyelvén. Itt bátorít ő mindig hűségre. Érdemes kitartani. Lássatok túl az esetleges vértanúhalálotokon, mert utána is van valami, sőt utána jön az igazi.

Az első fejezet gyönyörű nyitánya a Jelenések könyvének, mint egy nagy zeneműnek, és Jézusról beszél. Csupa olyan jelzőt mond Jézusról, amelyekben már benne van ez a vigasztalás és bátorítás. Csak az 5. verset hadd olvassam el, és ezek után azt hiszem, önmagáért beszél itt minden kifejezés.

"Kegyelem néktek Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől..." A hű tanútól, itt a mártüsz görög szó van. Azt mondja: testvérek, Jézus is vértanú volt. Ártatlanul végezték ki. Őt is megalázták, leköpdösték, megkínozták, mielőtt kivégezték volna. Nem fájdalommentes halállal halt meg. Akinek közülünk ez lesz az osztályrésze, az Őhozzá marad közel. Az Őt követi nemcsak életében, halálában is, és ez nagy kiváltság. Jézus vértanú - ne felejtsétek el! Ha esetleg közületek némelyeket kivégez még Domitianus, nem rossz társaságba kerülnek: Jézussal maradnak együtt és kerülnek még közelebb hozzá. És Őt is megkísértette az ördög, hogy térjen le arról az útról, ami a kereszthez vezetett, és Ő nem tért le. Ő hű tanú. - ezt olvassuk. Az Ő hűségét kérjétek el. Lehetséges az, hogy ilyen magunkfajta remegő szívű emberek is mindvégig kitartsanak, és hűségesek legyenek. Légy hű a vértanúhalálig, - mert akkor Jézust követitek. Ő is engedelmes maradt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

Nem véletlen egy ilyen szó. Ez semmit nem jelentett az avatatlan cenzoroknak, de sokat jelentett a hívő keresztyéneknek. Szinte felkapták a fejüket: erre nem is gondoltunk. Tényleg, Megváltónk is vértanúhalált halt. Akkor követhetjük Őt ezen az úton.

Ezután azt mondja: "elsőszülött a halottak közül." Vagyis: nem maradt a halálban. El ne felejtsétek már, mi történt a halála után három nappal. Jézus, mint utolsó ellenséget, legyőzte a halált. Amivel minket Domi­tianus fenyeget, az legyőzött ellenség. Az, hogy kiolthatja az életünket, ez nem azt jelenti: megszűnünk. Ez azt jelenti, hogy átvisz minket a mi Megváltónk az örök dicsőségbe. Mert Ő elsőszülött a halottak közül. Nem egyet­len, aki túllépett a halálon, hanem az első. Ő nem úgy támadott fel, mint ahogy Lázárt feltámasztotta, meg a naini ifjút, meg Jairus leánykáját. Azok meghaltak még egyszer, de Jézus nem halt meg még egyszer. Ő keresztüllépett a halálon. Ő a halál áthatolhatatlan falán ütött egy rést az Ő feltámadásával, és ezen a résen követjük Őt mindnyájan, akik mindvégig hűségesek maradunk hozzá.

Azzal, hogy Domitianus kivégeztet titeket, nincs vége mindennek! Vége van ennek az életnek, amelyik tele volt nyomorúsággal és most tele van félelemmel. Utána következik az igazi. Lássatok túl a láthatókon. Jézus, a mi Megváltónk, elsőszülött a halottak közül.

És most jön a legrázósabb kifejezés: "a föld királyainak fejedelme." Erre már lehet, hogy egy-egy jobb fülű cenzor jobban odafigyelt. Itt nincsenek jelképek, itt nevén nevezi a lényeget János. Jézus, akit szintén megöltek és vértanúhalállal halt meg, a föld királyainak a fejedelme. Ezt a titulust a római császár vindikálta magának. Vannak kiskirályok szerte a világon, olyan Heródes-félék, de azok csak bábok és Rómából mozgatják őket. A föld királyocskáinak a fejedelme az isteni cézár, a római császár.

Azt mondja János: el ne higgyétek már ezt! Kicsoda ez a Domitianus? Tizenöt évig randalírozhat mindössze, azután elragadja a halál és megy a pokolba. Ti pedig, ha áldozatul estek a gonoszságának, mentek a mennyei dicsőségbe. Őt is főleg azért emlegetik, mert sok keresztyént kivégzett. Ezek nem fejedelmei a királyoknak, de a mi Megváltónk, Ő ténylegesen uralkodik. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő az uraknak Ura és a királyok Királya - olvassuk a későbbiekben a Jelenések könyvében.

Kicsi úr ez a császár, ne féljetek tőle. Attól féljetek, hogy ha esetleg megtagadnátok azt, aki neki is ura, azt ne tegyétek! Se félelemből, se semmi indokból. Tartsatok ki bátran Jézus mellett.

Hiszen (8. vers, ahol Jézus szólal meg) "Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki van, aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható." - így mutatkozik be Jézus. És úgy folytatja, amit már olvastunk is a 17. verstől: Ne félj - mondja Jánosnak. Úgy látszik, ő is félt. Ki az, aki nem félne ilyen helyzetben? Nehogy hősködjünk meggondolatlanul, és ne ítéljünk el senkit, aki ilyenkor fél. János is félt, de Jézus első szava: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő, noha halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."

Lehet, hogy Domitianus csak a kisujját mozdította és vitték a következő csoportot a kivégzésre. De a halál és a pokol kulcsai... azok nem nála vannak. Azok az Úr Jézusnál vannak, és azokat küld oda, akiket akar, és azokat enged ki onnan, és óv meg attól, akiket akar. Mert Ő az Úr.

És itt következik a hét ázsiai gyülekezetnek írott levél. Ezek voltak a legjelentősebb keresztyén központok akkor Ázsiában. Úgy nevezi őket a kijelentés: gyertyatartó. Egy gyülekezet egy gyertyatartó, mert világít egy bizonyos körzetben. A gyülekezet vezetőjét pedig a gyülekezet csillagának nevezi. Azt mondja: "Írd meg, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót..." Itt még van a magyarázat, a későbbiekben már nem lesz szimbólumok magyarázata. "A hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet."

Ezek a gyülekezetek teljesen kiszolgáltatott állapotban voltak. Bármikor azt tett velük a hatalom, amit akart. Elsősorban mindig, minden üldözés során - ma is - a gyülekezetek vezetői, pásztorai vannak veszélyben. Éppen ezért, hogy kezdődik az első levél? "Az efézusi gyülekezet angyalának (vezetőjének) írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár..."

Minden szava vigasztalás és bátorítás. Ezek az emberek az Ószövetségen nőttek fel. Ők tudták, mit jelent az Úrnak a jobbja. Ők tudták, egyáltalán kicsoda Isten. (Elfejtettem mondani a XLVI. zsoltár éneklése előtt, hogy az ismeretlen szó: Zebaóth mint jelent. Isten neve ez volt: Seregek Ura. A héber Bibliában így hangzik: Jahve Zebaóth. Ennek a rövidebb és magyarított változata ez: Zebaóth Isten, ami azt jelenti: Isten mind a mennyei seregeknek, az angyaloknak, mind a földi hadseregeknek (Domitianus katonáinak is), mind a Sátán földalatti démoni seregeinek teljhatalmú Ura és Főparancsnoka. És ezek azt teszik, amit Isten el akar végeztetni velük. Nincs apelláta.)

Hiszik-e ezt az üldözött keresztyének? Hinniük kell, hogy ilyen hatalmas Istenük van, és hogy Jézus Krisztusnak is ilyen hatalma van. Ez a Jézus jobb kezében tartja a hét csillagot, és ott jár-kel a hét arany gyertyatartó között. A jobb kéz az erőnek, a hatalomnak, az uralkodásnak a szimbóluma volt, ugyanakkor a gondoskodásnak és a védelemnek is.

Mindez együtt benne van ebben: jobb kezében tartja. Micsoda evangélium volt ez akkor! Ezt el ne felejtsétek, halál szélén álló keresztyén testvéreim, hogy Jézus Krisztus, aki él és uralkodik, a jobb kezében tartja a gyülekezet pásztorait, vagyis azokkal nem tehet az ellenség azt, amit akar, csak azt, amit az ő Uruk megenged nekik. Az meg úgy lesz jó, fogadjátok ezt el tőle. És ott jár-kel a hét arany gyertyatartó között. A kiszolgáltatott, védtelen, sokszor kicsi létszámú gyülekezetek között, ha meg nagyobb létszámúak voltak, azért provokálták az ellenséget. Ez teljesen mindegy: Jézus jelen van a gyülekezetekben. Minden az Ő jelenlétében történik. Az Ő jelenléte, mint egy láthatatlan fal, körülveszi őket. Ezen csak akkor jöhet be az ellenség, ha Ő megengedi. És akkor az úgy lesz jó! Az az Isten dicsőségét szolgálja még akkor is, ha többeket elhurcolnak és kivégeznek.

Ennek meg is lehetett látni a következményeit, és való igaz az, amit később így mondtak: a vértanúknak a vére az evangélium magvetése. Mert nemcsak kárörömmel vagy kemény szívvel nézték sokan, hogyan haltak meg ezek a keresztyének Jézusért, hanem sokakat megrendített az, ahogyan még ott is Jézust dicsőítő énekeket énekeltek, ahogy anyák a kisgyerekeikkel együtt vállalták ezt a szörnyű halált csak azért, mert Jézust Istennek vallották, és ebből nem engedtek. Ez annyira hitelesítette az evangéliumot - és azért gondolkozó emberek akkor is voltak, talán még inkább, mint ma, akik elgondolkoztak ezen: ezek ennyire bizonyosak a maguk igazában? Ez ennyire igaz dolog lenne, amit ezek hirdetnek, hogy készek meghalni érte? Utána sokan lettek Jézus tanítványaivá.

Ezzel együtt ez szörnytett volt, gyilkosság volt, tömeggyilkosság volt. De Isten még ezt is felhasználta az Ő dicsőségére és az evangélium hirdetésére. János ezért bátorítja ezeket az embereket: ez nem értelmetlen halál. Ennek megvan a célja. A ti dolgotok az: ragaszkodjatok Krisztushoz. Amíg meg itt vagytok, ne felejtsétek: Jézus uralkodik, jobb kezében tartja a gyülekezetek vezetőit, és jelen van a gyülekezetekben.

Ami utána következik, arról sokszor hallhattunk már magyarázatot. Talán erről is. Jézus közli, hogy ismer mindent, ami a gyülekezetben történik: Tudom a te dolgaidat, tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, nem fáradtál meg. Megvizsgáltad azokat, akik apostoloknak adták ki magukat és kiderült, hogy hazudtak, nem azok voltak. De jó, hogy ilyen szigorúak voltatok és nem fogadtátok el a tévtanításokat. Tudom, hogy nem viselheted el a gonoszokat. Ez mind nagyon jó. De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet.

Sokat vitatkoztak, hogy mit értsünk az: első szereteten. A legvalószínűbb magyarázata ennek az, hogy az első szeretet a Jézus iránti szeretet. Amikor ez megfakul egy hívőben, akkor a Jézus ügye iránti szeretet kerül előtérbe. Erre enged utalni az, hogy itt kétszer is hangsúlyozza: terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, és tudom azt, hogy fáradozásaid vannak.

Ezek a hívők fáradoztak az evangélium ügyéért. Sok terhet vállaltak, áldozatot hoztak Jézus ügyéért, azért, hogy másokhoz is eljusson, hitre jussanak mások, növekedjék a gyülekezet. Lassan áttevődött a hangsúly erre a fáradozásra onnan, hogy Jézus az én Megváltóm. Ő engem elfogadott, megtisztított, amit az 5. versben is olvastam. Jézus személye ragyogjon a hívők előtt, hogy arról soha ne feledkezzenek meg, hogy Jézus mit tett értük, és ez a hála és öröm legyen ott mindig a szívükben. Fontos, hogy ebből következzék az érte való fáradozás is. De ha majdnem elfelejtkeznek már az Ő személyéről és a vele való személyes lelki közösségükről, annak az ápolásáról, nem lesz áldás a fáradozásukon sem. Akkor előbb-utóbb bele fognak fáradni. Nem mondja azt, hogy ezt ne folytassátok, csak azt mondja: térjetek vissza ahhoz, hogy az Ő személye legyen a ti örömötök forrása. Ez legyen a legnagyobb csoda az életetekben, hogy Ő elfogadott, megtisztított, Isten gyermekeivé tett titeket.

Ugyanaz, amit Jézus mondott az apostoloknak, amikor visszatértek az első missziói útról és ellelkendezték: Uram, még az ördögök is engedtek nekünk a te nevedben. Azt mondja Jézus: ez nagyon nagy dolog, de mégse ez legyen a ti legnagyobb örömötök, hanem az, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben. Ez nem önzés és nem magunk körül forgás, - akkor Jézus nem tanítana rá, és ebben a nehéz helyzetben sem erről írna az apostol a Szentlélek parancsára a gyülekezetnek. Ez azt jelenti, hogy minden egyébhez csak akkor lesz erőnk, minden egyébben, még a szenvedésekben is csak akkor lesz örömünk, ha ez a Jézussal való személyes kapcsolat friss marad. Ha ebben naponta megújulunk.

Szoktak vitatkozni arról is, hogy miért beszél itt kétszer is arról, hogy meg kell térni. Térj meg, és az előzőeket cselekedd, mert a gyertyatartódat kimozdítom, ha meg nem térsz.

Hányszor kell megtérni? Naponta? A megtérésnek két világos jelentése van az Újszövetségben. Az ember megtér életében egyszer a bűnből Krisztushoz. És mint Krisztus követője, akár naponta meg kell térnie az engedetlenségeiből Krisztushoz. De ez már nem státuszváltozás. A státuszváltozás, az állapotunknak, a helyzetünknek a megváltozása, az az újjászületés. Minthogy születni is csak egyszer lehet és kell, újjászületni is csak egyszer lehet és kell. Ez a nagy megtérés. A bűnből Krisztushoz. És utána, mint Krisztus tanítványa, sokkal érzékenyebb leszek minden engedetlenségre, mindenre, amit Isten gyűlöl, és ezekből az engedetlenségeimből akár naponta, vagy naponta többször meg lehet és meg kell térnem Krisztushoz. De ott már nem a kárhozatból mentem át az üdvösségbe, hanem mint örök életet nyert hívő, nem akarok engedetlen maradni.

Ezt meg kell különböztetnünk, és itt erről az utóbbiról van szó. Azt mondja: ebből, hogy meglazult a kapcsolatotok Jézussal és úgy akartok buzgólkodni a gyülekezetekben, ebből térjetek vissza oda, hogy Ő a legfontosabb, aztán majd Ő indít a buzgólkodásra és így lesz azon áldás.

Itt említi a nikolaitákat, akikről pontosan nem tudják, kik voltak. Szinte biztos, hogy olyan szekta, amelyekről a Kolosséi levél magyarázata során sokat beszéltünk. Egy gnosztikus szekta, akik azt mondták, hogy az ismeret fontosabb, mint a hit, fontosabb, mint a Jézussal való személyes kapcsolat, mégpedig az a titkos ismeret, amire ők tanítják meg a hívőket. Erkölcsi kérdésekben szabadosak voltak, ugyanakkor a maguk ismereteit a különböző pogány vallásokból válogatták össze szinkretizmus).

Egy ilyen szekta lehetett, és erre mondja itt az Úr Jézus: annak örülök, hogy a nikolaiták tanítását gyűlölöd, amit én is gyűlölök.

Készülés közben eszembe jutott, hogy mit mond a Biblia arról, mit gyűlöl Isten? Elővettem egy konkordanciát, ahol egy teljes oldalon keresztül, két hasábban van szó a gyűlöletről. Alig-alig fordul elő olyan ige, hogy Isten gyűlöl, mert az Isten szeretet. Az igéknek nagyobb százaléka szól arról, hogy mi képesek vagyunk gyűlölni, de az a néhány, ami arról szól, hogy mit gyűlöl Isten, nagyon tanulságos lehet most nekünk.

Isten gyűlöli a bálványokat és bálványimádást (5Móz-ben gyakran van szó). Gyűlöli azt a formális ünneplést, ami mögött nincs ott az Istent tisztelő lelkület. Ézsaiásnál és Hóseásnál is olvassuk, hogy gyűlölöm a ti ünnepeiteket és ünnepléseteket, mert véresek a kezeitek és olyanok is maradnak, és úgy mentek haza az istentiszteletről, mint ahogy odajöttetek. Így nem érdemes ünnepet tartani és istentiszteletre jönni.

Aztán van a Példabeszédek könyvében egy mondat, ahol felsorolja Isten azt a hét dolgot, amit különösen gyűlöl, és van még egy valami, ami meglepett, hogy erre külön kitér a Szentírás. A Példabeszédek 6,16 így hangzik: "Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte: a nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember."

Most nem akarom ezeket részletezni, mert erre nincs időnk, de érdemes elgondolkoznunk azon, hogy azt gyűlöljük-e mi, amit Isten gyűlöl. Itt van egy felsorolás, Példabeszédek 6,16. Én is azt gyűlölöm, ami Istennek utálatos? Én is azt szeretem, amit Isten szeret és helyesnek tart?

Az Ószövetség lezárásaképpen, a Malakiás könyve végén van egy kemény mondata Istennek, amikor azt mondja: Gyűlölöm, ha elválnak emberek. Maradj hűséges a te ifjúságodban elvett feleségedhez. Érdekes, hogy ezt kiemeli Isten a bűnök közül. Azt mondja: Maradj hűséges a te ifjúságod feleségéhez, mert gyűlölöm az elválást. (Mal 2,16).

Az utolsó versről még annyit szeretnék mondani, hogy mintegy bezárja a kört és visszakanyarodik oda, ahonnan elindult. Ezt mondja itt az Úr Jézus: "Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten Paradicsomában van."

Mit jelent ez? Azt jelenti: lehet győzni. Azt jelenti: bármilyen mélyen van is bennünk a félelem, bármennyire szorong is az ember ilyen helyzetben, amilyenben lehettek ezek az első keresztyének, bármilyen nyuszi természete van is sokunknak, lehet győzni. Nem a magunk erejéből, hanem arra a Krisztusra nézni, aki hű vértanú volt, aki engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig, akinek a jobb kezét is odaszögezhették a kereszthez, de aki olyan hatalmas Isten, hogy harmadnapon feltámadott, és jobb kezében tartja azóta is az övéit, és senki ki nem szakíthat minket az Ő kezéből.

Ezt Ő maga ígérte meg. Pál apostol még részletezi is a Róm 8. rész végén: "Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek (Domitianusok), sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény el nem szakíthat minket az Isten szeretetétől, amely testet öltött a mi Urunk Jézus Krisztusban." És ha bármivel fenyeget minket a gonosz vagy a magunk félős szíve, akkor gondoljunk erre: Ő jobb kezében tartja a hívőket. Nekünk is ragaszkodnunk kell hozzá, de végül is nem a nagy ragaszkodásunk fog megtartani minket, hanem az, hogy akit Ő egyszer a kezébe vett, azt onnan senki ki nem ragadhatja. Ebben legyünk egészen bizonyosak.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, minket ma nem üldöznek a hitünkért, de te tudod legjobban, hogy sokszor mégis milyen nehéz helyzetbe kerülünk, ha hűségesek maradunk hozzád. Ez a mai világ is produkál olyan helyzeteket, amelyekben lehetetlen megfelelni a világnak is és ragaszkodni tehozzád. Könyörülj rajtunk, hogy legyen bátorságunk mindig az utóbbit választani. Hogy hűségesek maradjunk hozzád. Ne fújjuk együtt a világgal a gyalázkodásoknak a szövegét, ne vétsünk könnyedén a te világos parancsaid ellen. Ne ússzunk a kisebb ellenállás felé, hanem tudjunk ragaszkodni hozzád, bízva abban, hogy érdemes így élni, hogy csak így érdemes élni.

Köszönjük, hogy ehhez te adsz nekünk erőt. Köszönjük, hogy már a vágyat is te ébreszted a szívünkben. Segíts minket, és adj nekünk győzelmes életet. Hadd tartozzunk mi azok közé, akik sokféle kísértés, csábítás, ígérgetés meg fenyegetés között, a környezetünk lehúzó erejével szemben tudunk téged választani, és akik azok közé tartozunk, akik győzünk, és akiknek megadod, hogy üljünk a te királyi székedben veled együtt, amint te is ültél az Atya királyi székébe.

Köszönjük, hogy ilyen csodálatos ígéreteink vannak. Juttasd eszünkbe ezeket éppen a kísértés óráin, amikor ránk jön a hitetlenkedés, az aggodalmaskodás, amikor mindent kétségbe vonunk, még azt is, hogy te vagy és szeretsz minket és uralkodsz. Adj nekünk győzelmet ezekben a nehéz időszakokban. Engedd, Urunk, tapasztalni is, hogy te ma is uralkodsz és valóban jobb kezedben tartasz minket.

Segíts folytatni most az imádságot.

Ámen.