PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. május 30.
(pünkösdvasárnap)

Cseri Kálmán


NINCS REMÉNYTELEN HELYZET


Alapige:Ez 37,14

Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam - így szól az Úr.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, dicsőítünk téged ezen a szép ünnepen és áldunk ígéreteidért. Köszönjük, hogy mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek. Köszönjük, hogy így teljesítetted be Szentlelked elküldésére vonatkozó ígéretedet is.

Áldunk téged, Jézus Krisztus, hogy elküldted hozzánk a másik vigasztalót, hogy legyen pártfogónk akkor is, amikor visszamentél a mennybe. Köszönjük, hogy a te Lelked velünk marad, és bennünk marad mindörökké.

Könyörülj rajtunk, és indíts bennünk vágyakozást Lelked után, hogy valóban kapjuk, és hittel fogadjuk a te Szentlelkedet. A te Lelked vezessen el minket minden igazságra. Juttassa eszünkbe mindazt, amire tanítottál. Tanítson meg minket dicsőíteni téged. Minket pedig segíts, hogy a te Lelked vezetésének engedve tudjunk neked engedelmes életet élni.

Könyörgünk hozzád, hogy Szentlelked tüzesítse át most az igét és a szívünket is. Szeretnénk nyitott szívvel hallgatni és befogadni mindazt, amit most mondasz és szeretnénk cselekedni is. Még ehhez is a te segítségedet kérjük, hogy az engedelmesség lelkével támogass minket.

Segíts megszentelnünk ezt a szép ünnepet. Te állj meg itt a középen most is, dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, és igéddel, Szentlelkeddel munkálkodj bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

Pünkösd ünnepén, amikor a Szentlélek kitöltetéséért adunk hálát, Isten az Ószövetségből ezt a különös igét adja most elénk bibliaolvasó kalauzunkat olvasva. Első hallásra úgy tűnik, hogy ennek a bizarr látomásnak nem sok kapcsolata van a Szentlélek munkájával. Ha azonban megértjük, hogy miről is van itt szó pontosan, akkor hatalmasan felharsan ezen a látomáson keresztül a pünkösdi örömhír: a reménységnek az evangéliuma.

Miről van itt szó?

Izráel népe ismét hűtlenné vált Istenéhez. A szomszéd népek bálványait kezd­te tisztelni istenként. A szomszédos nagyhatalmakban jobban bízott, mint szövetséges Urában, és a hitbeli fellazulást ebben az esetben is erkölcsi romlás, sőt züllés követte, ahogyan a történelem során mindig minden nép esetében történt.

Isten hiába küldött prófétákat az Ő népéhez, akik bűnbánatra és megtérésre hívták, nem vették komolyan az isteni figyelmeztetést. Így aztán bekövetkezett a kilátásba helyezett ítélet: Babilon lerohanta ezt a kis országot. A földdel egyenlővé tette a szent várost, a templomot, és fogságba hurcolta a nép színe-javát.

Ott a fogságban úrrá lett az embereken a keserűség. Ez a mondat mint egy kis ablak bepillantást enged a fogságba hurcoltak lelkületébe: "Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, kivágattunk."

Ha egy fát kivágnak, abból élő növény többé már nem lesz. Az a következő évben már nem hajt ki, nem ad árnyékot, ha gyümölcsfa volt, nem terem gyümölcsöt. Vége, befejeződött, megpecsételődött a sorsa.

Ez az életérzés lett úrrá a babiloni fogságba cipelt foglyokon. Isten azonban annyira szerette az Ő népét már akkor is, hogy még oda is küldött utánuk prófétát, Ezékielt, és még ott is örömhírt hirdettetett az Ő népének. Ezt az örömhírt csomagolta be Isten ebbe a prófétai látomásba, aminek a leírását itt olvastuk.

Ezékiel lelki szemei előtt egy völgyet lát, ami tele van szétszórt csontokkal. Mintha egy nagy temetőben járna, ahol elfelejtették behantolni a holttesteket. A testek már régen elporladtak, a csontok is szétszórva, ki tudja mióta ott száradnak. Többször hangsúlyozza, hogy megszáradtak már. Ez a halál birodalma. Innen senki nem fog visszatérni. Ez maga az enyészet, a múlt, a végleges pusztulás.

És akkor Isten egy különös parancsot mond a prófétának. "Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr."

Micsoda beszéd ez? Az ember nem hisz a fülének. Talán először a próféta sem hitt a fülének. Mit akar az Úr? Hogy ő ezekhez az évtizedek óta kiszáradt élettelen csontokhoz beszéljen? Nekik kell prédikálnia? Őrájuk nézve ígéri az Úr, hogy lelket ad beléjük, talpra fognak állni és megelevenednek? Ki érti ezt? És ki hiszi ezt?

Az engedelmes próféta azonban megszokta, hogy azt teszi, amit az Úr mond. Érti, nem érti, hiszi, nem hiszi, az Úr tudja, mit beszél, és mit cselekszik.

"Éppen ezért én tehát prófétáltam úgy, ahogy az Úr megparancsolta nekem. És amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek. Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük."

Fantasztikus! Az történik, és pontosan úgy történik, ahogyan az Isten megmondta. Hát az Isten mindenre képes? Valóban a csontok egymáshoz illeszkednek, és csontvázak alakulnak ki, azután hús nő rajtuk, bőr borítja be őket, de egyelőre még mint holttestek fekszenek ott a földön.

És mi történik akkor?

Szél kerekedik és megmozdul az egyik holttest is, a másik is. Feltérdelnek, talpra állnak, és Ezékiel lelki szemei előtt ott áll egy hatalmas sereg, élő emberekből. Nem érti. Isten megmagyarázza: Izráel népét élve temették el Babilonban, amikor oda fogságba hurcolták. Elképzelhetetlen mindenki számára, hogy onnan valaha is hazakerüljenek. Az meg végképp elképzelhetetlen, hogy újjáépítsék az országot, és újra felépítsék a templomot.

Az embereknek elképzelhetetlen. Istennek azonban pontosan ez a terve, és ezt a lehetetlenséget kell Ezékielnek hirdetnie a nép között. Aztán lesznek, akik hisznek, lesznek, akik nem. Ez minden igehirdetés után így van. Akik hisznek, azok egészen másként fogják eltölteni a fogságot, mert várják Isten ígéretének a beteljesedését. Akik nem hisznek, azok meg sajnálják tovább is magukat és mondogatják ezt a szöveget: elszáradtak a csontjaink, elveszett a reménységünk, kivágattunk.

Isten azonban ettől függetlenül elkészítette a maga tervét: "Embernek fia mondjad nekik. Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: kivágattunk. Te azonban prófétálj nekik: "Így szól az Úr, Én felnyitom sírjaitokat, kihozlak sírjaitokból, és beviszlek benneteket Izráel földjére, mert az én népem vagytok. Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit mondtam."

Ez ennek a különös látomásnak a nagy üzenete, hogy vegyék már végre komolyan, hogy Istennek nincs lehetetlen, hogy Isten mindenható. Az az Isten, aki az ő szövetséges Uruk, mindennek ura. Ura a természetnek, mert hogy Ő teremtette. Ura a történelemnek. Ura a nagyhatalmaknak. Ura minden nagyhatalmú embernek, mert Ő adott hatalmat nekik egy ideig meghatározott célokra, és akkor veszi vissza tőlük, amikor akarja. Ura az időjárásnak. Ura testnek és léleknek, életnek és halálnak, élőknek és holtaknak.

Vegyék már végre komolyan: Isten mindenható. Az Ő hatalma nem a képzelőerőnk határáig terjed, hanem azon messze túl, mert neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Ez a mindenható Isten érthetetlen, kimondhatatlan szeretettel veszi körül az Ő népét. Akkor is, ha ez a nép megint elhagyta Őt és hűtlenné lett hozzá. Érhetetlen és végtelen kegyelemmel vár arra, hogy visszafordítsa a nép a szívét Őhozzá. Sőt, maga Isten fordítja vissza saját magához népének a szívét, és biztosítja arról, hogy új kezdést készített neki, mert jövőt készített az Ő népének. Ezért akár a halálból is újra életre tudja kelteni. A megsemmisülés után is újjá tudja teremteni. Mert ez a mindenható Isten a teremtő Isten. Akárki akármit mond, Ő teremtette a mennyet és a földet, és mindent, ami azokban van. Mégpedig a semmiből teremtette, az Ő szavával teremtette. Azzal az isteni igével, amit itt Ezékiel szájába adott, s amely igére megmozdultak a csontok és talpra szökkentek a halottak. Ilyen hatalma van az Isten beszédének. Ilyen életet támasztó, ellenállhatatlan ereje van az Isten Szentlelkének. Éppen ezért vegye már komolyan az Ő népe, hogy nincs olyan nyomorúság, amiből Isten ne tudna szabadítást adni, nincs olyan probléma, amire ne lenne kész nála a megoldás.

Hogyan végzi ezt az Ő sajátosan és kizárólagosan neki lehetséges isteni munkát? Igéjével és Lelkével. Elkezd prófétálni a próféta, felhangzik az ige, és megmozdulnak a csontok. Aztán a négy égtáj felől fújni kezd a Lélek szele, és talpra szöknek a halottak. (Egyébként a szél és lélek szó mind a két bibliai nyelvben ugyanaz a kifejezés.)

Itt érkezünk meg pünkösdhöz, mert ugyanez történt pünkösdkor is. Jézus mennybemenetele után tanítványai teljesen tanácstalanok maradtak. Féltek Jézus ellenségeitől. Nem tudták, mi vár rájuk. Nem látták a közvetlen feladataikat, és fogalmuk sem volt arról, hogyan folytatódik, s folytatódik-e egyáltalán az, amit Jézus velük elkezdett. Ezért mindennap összejöttek és imádkoztak. A legjobb, amit tehettek.

Az egyik napon, miközben így együtt, bezárt ajtó mögött imádkoztak, "hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek adta nékik, hogy szóljanak."(ApCsel 2,2-4)

S akik egészen eddig, tíz nap óta magukra zárták az ajtót és remegő szívvel imádkoztak együtt, most kimennek Jeruzsálem utcáira, ahol több százezer ember tolongott, mert egybe esett egy nagy vallási ünnep, meg afféle nagy vásár is, és elkezdenek prédikálni a tiltott témáról: Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a jelentőségéről. És olyan erővel hangzik az ige, hogy több száz hallgató belerendül, s mindenről megfeledkezve Isten kegyelméért kezdenek kiáltani az emberek, és ezt olvassuk befejező mondatként: "Akik pedig hittek az ő beszédüknek megkeresztelkedtek és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk." (ApCsel 2,41).

Ki tudta volna ezt elérni akármilyen módszerrel és eszközzel? Emberek, akik nem sokat tudtak Jézusról, akik között Jézussal szemben ellenséges beállítottságúak is voltak, akik egyáltalán nem prédikációt hallgatni mentek akkor Jeruzsálembe, akiket csak fenntartott a tennivalóik végzése közben Péternek a beszéde, annyira hatása alá kerültek ennek a beszédnek, olyan meggyőző erővel hatott rájuk, annyira magukra vettek mindent, ami ott elhangzott, hogy megváltozik az életük iránya és amikor haza utaznak, továbbadják ezt a jó hírt, amit Jézusról hallottak, és néhány évtized alatt a Földközi tenger egész medencéje tele lesz kis keresztyén közösségekkel.

Ki tudja megszervezni azt, hogy ez megvalósuljon? Isten, az Ő igéje és Szent­lelke által a lelki halottakból élőket teremtett. Ugyanaz a hatalmas Isten ugyanolyan hatalmasan cselekedett pünkösdkor, ugyanolyan egyszerű emberi eszközei által, mint ahogyan azt Ezékiel látomásában olvastuk. Kiáradt az isteni élet, talpra szöktek a holtak, hívőké lettek a hitetlenek, új természetet kaptak azok, akik Jézus Krisztusban hittek. Ez a pünkösd csodája.

És ez így történik azóta is. Sokan vagyunk, akik ezt pontosan így, a személyes életünkben is átélhettük. Így támasztott engem is lelki halottból életre Jézus Krisztus gimnazista koromban, amikor hallottam a róla szóló evangéliumot, és így lehetek napjainkban is sokszor tanúja annak, hogy valaki, aki kezdetben teljesen süket Isten igéjére, aki képtelen megváltozni még akkor is, ha szeretne, aki tehetetlen bármi jóra, amiről már tudja, hogy úgy kellene élnie, egyszer csak kezdi hallani és érteni Isten gondolatait. Szíve vágya az lesz, hogy Istennek engedelmes élete legyen, és láss csodát: képes is Istennek engedelmeskedni. Ami addig saját erejéből nem sikerült, az a Szentlélek újjáteremtő csodája folytán valóság lesz.

Volt egy fiatalember az előző gyülekezetben, ahol szolgáltam, akiért sokat küzdöttünk az ifjúság hívő tagjaival. Már az édesanyja is azt mondta: ne jöjjenek többet, ez már egy erkölcsi hulla, nem lesz ebből ember soha. Ez a hajdani fiatalember ma egy népes családban boldog édesapa. A felesége is boldog, hogy ő a férje, és sokaknak mutatja a szabadító Krisztushoz vezető utat.

Eszembe jutott egy drogos fiú, aki csont-bőrre soványodott már. Jobban hasonlított egy halotthoz, mint egy élőhöz. Üveges tekintettel bámult a semmibe és kezében volt örökké a tű. Jézus Krisztus szabadító hatalma, a Szentlélek újjáteremtő munkája az ő életében is elvégezte ezt a teremtést, és lassan-lassan kezd most már újra emberformát ölteni. Mert Isten mindenható. Istennek nincs reménytelen ember. Nincs megoldhatatlan probléma. Nincs kiuttalan helyzet. Legalább nekünk, akik azt állítjuk, hogy van valami közünk Istenhez, ezt komolyan kellene vennünk. Mert minden egyéb elképzelés Istenről bálványimádás. Ha elgondoljuk, hogy Ő milyen lehet, meg mire lehet képes, és mire nem képes már Ő sem, akkor ez az elképzelés nem róla szól. Neki tudniillik minden lehetséges. El egészen addig a határtalanságig, amiről ez a különös prófétai látomás beszélt most nekünk.

Éppen ezért ezen a szép ünnepi istentiszteleten egy szót szeretnék a szívetekbe vésni. Azt a szót, ami ma nagyon sokakból hiányzik. Ami előfordul alapigénkben is, de nem úgy, ahogy a szívünkben kell, hogy éljen. Ez a szó: reménység.

Itt azt olvastuk, hogy a fogságba vittek ezt mondogatták maguknak és Ezékielnek: elszáradtak a csontjaink, elveszett a reménységünk, kivágattunk, végünk van!

Így gondolkozunk sokszor mi is. Különösen, amikor újra és újra át kell élnünk a magunk tehetetlenségét, amikor szeretnénk segíteni valakinek, akit szeretünk, aki talán még kérte is a segítséget, de úgy összekuszálta az életét, úgy elrontott mindent, úgy összejött minden rossz, hogy azt sem tudjuk, hol nyúljunk hozzá. Bárhol nyúlunk, az erőnket meghaladó ellenerőkkel állunk szembe. Tehetetlenek vagyunk, nem tudunk segíteni. Ez a reménytelenség lesz úrrá sokszor az emberen, amikor az, akit már kihozott Isten valami nyomorúságból, újra visszaesik és vergődik. Vagy amikor szorongó szívvel látjuk, hogy a fiatalságunk egy része milyen rohamosan csúszik lefelé a lejtőn. Vagy akinek feltűnik még, hogy szétdarabolt népünk milyen nagy lelki sötétségben és erkölcsi elesettségben él. Akinek fáj az, hogy egyre inkább idegeneké lesz a földünk, a többit meg felveri a gaz, vagy akik megművelik, azért, amit előállítottak, annyit sem kaptak, amennyibe az előállítás került. Sorolhatnám végig, ez csak egy-egy vékony szelet a magyar valóságból. Száraz csontok mindenfelé, úgy ahogy abban a völgyben, amit Ezékiel látott.

Hisszük-e legalább mi, hogy Isten ma is ugyanaz, aki az Ő népét onnan Babilonból visszavitte az ősi földre. Aki ennek az ígéretnek, aminek a dokumentumát itt olvastuk, minden betűjét pontosan teljesítette. Aki pünkösdkor hatalmasan kiárasztotta a Lelkét. Isten ma is ugyanaz, aki egy írni-olvasni nem tudó Péter apostolon keresztül olyan hatalommal szólalt meg pünkösdkor, hogy emberek ezreinek megnyílt a szíve, megvilágosodott az értelme, és Jézus mellett döntött az akarata. Ez a hatalmas Isten ma is él és uralkodik. Ő tartja kezében a világ kormányát. Az Ő igéjével ma is lelki halottakat tud életre támasztani. Megnyomorodott életeket tud újjáteremteni. A lelki sötétségből ma is hív el embereket, akik azután a világosság fáklyavivői lesznek, és akiket sokféle alkalmatlanságuk ellenére is hatalmasan használ. Ez az Isten akár egy egész népnek is, akár a mi kicsi, megnyomorított népünknek is tud adni lelki ébredést, és minket, mindnyájunkat is át tud formálni úgy, hogy végre Isten dicsőségére tudunk majd élni, és azzal töltjük el a testben hátralevő időt, amire azt Isten adta nekünk.

Ennek a csodálatos igének ez a kérdése hozzánk: hisszük-e ezt. Vagy ha nem hisszük, van-e bátorságunk beismerni, hogy nem hisszük? Legalább ott van-e a vágy a szívünkben, hogy mivel ezt mégis maga Isten mondja az Ő igéjében, hinni szeretnénk. Meg akarjuk ismerni ezt a hatalmas Istent. Ezt a mindenható, teremtő Istent, aki ma is ugyanaz, aki volt akkor, amikor ezek az események történtek, amiről itt most olvastunk.

Mert ha így fogjuk Őt megismerni és elismerni, és így fogunk benne hinni, akkor lesz a szívünkben reménység. Olyan reménység, ami minden körülmények között tartást fog adni nekünk. Ami nemcsak a körülményekre néz, és ezért nem a körülmények alakulásától függ, ami olyan belső stabilitást, állóképességet ad a hatalmas Istenben igazán hívő embernek, hogy belekapaszkodhatnak mások is. És ebben a világban, amelyikben egymás után rántják ki emberek lába alól a talajt, és egymás után zuhannak el szemünk láttára addig erősnek hitt emberek is, nagy szükség van olyanokra, akik nem fognak elzuhanni. Akik állják az ütéseket, akiknek van lelki állóképességük. Akikben az Isten Szentlelke lakozik. És akiknek éppen ezért biztos reménységük van.

Mert a bibliai reménység nem olyan bizonytalan várakozás, hogy egyszer valami, valami miatt majd csak jobb lesz, és majd csak segítség érkezik. A bibliai reménység az egészen bizonyos várakozás. Mire vár? Arra, hogy a mindenható Isten idejében és megfelelő módon cselekedni fog. A hívő ember reménységének ez a tartalma. Nem az, hogy valahogy majd csak lesz. Talán mégis megússzuk. Sosem lehet tudni, mi történhet közben. Az a bizonyosság, hogy Isten, aki ezt a világot teremtette, kormányozza, és általa kitűzött céljához vezeti, a mi kicsi életünkben is, a mi népünk életében is a legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbb módon cselekedni fog.

Ha csak hátat nem fordítunk neki, mint a babiloni fogság előtt Isten népe. Ha csak nem mondjuk azt: az Isten se szóljon bele. Ha csak nem leszünk olyan gőgösek és kevélyek, hogy majd mi Isten nélkül megtervezzük és megszervezzük a jövőnket és a sorsunkat. Akkor csak magunkra számíthatunk, mert Isten nem erőszakolja ránk az Ő végtelen kegyelmét és szeretetét. De aki ismeri Őt és ezzel az alázattal bízik benne, az meg fogja tapasztalni, hogy ez a reménység nem szégyenít meg. Reménytelen helyzet csak emberileg állhat elő mindig. Istennek azonban nincs lehetetlen.

Éppen ezért ez az ige arra bátorít minket, hogy Őreá nézzünk. Ne csak a nehézségekre, azokat is ismerni kell; ne csak az ellenségeinkre, akiktől rémüldözhetünk, ne csak önmagunkra, mert akkor vagy kétségbe esünk, vagy elbizakodottak leszünk, hanem Őreá, akié minden hatalom, és aki az Ő hatalmát mindig a javunkra fordítja.

Ennek az igének a legnagyobb pünkösdi ígérete ez: "Így szól az Úr, az én Lelkemet adom belétek." Isten önmagából ad a benne hívőknek és ez teszi a hívőt képessé arra, hogy rezonáljon Istenre, hogy értsük az Ő gondolatait, hogy akarjuk az Ő akaratát, hogy képesek legyünk azt teljesíteni. Ezek után lehet elmondani, amit János ír a levelében: az Ő parancsai nem nehezek. E nélkül az Ő parancsainak a teljesítése lehetetlen. Nem nehéz, hanem lehetetlen. De akiben Isten Lelke lakik, azt Isten teszi képessé arra, hogy engedelmeskedjék Isten akaratának. És ez a hívőnek a legnagyobb öröme mindig. Ez tesz minket fogékonyakká mindarra, ami Istentől származik. Ez tanít meg igazán bízni benne, és ez ad erőt a szavainknak is, hogy úgy tudjunk róla bizonyságot tenni mi is, mint Péter, és mind azok, akik a Lélek által szóltak.

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy így éljük át a pünkösd valóságát. A Szentlélek mai munkáját. Hogy élhette át ezt mindenki? Úgy, hogy hallgatni kezdték Isten igéjét. Más útja nincs. Aki nem hallgatja az igehirdetést, nem fogja kapni a Lélek ajándékát. Nem kerül Isten-közelbe, nem fog megváltozni az élete. A hit hallásból van - ezt mondja a Biblia -, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Akinek nem kell a Szentírás és soha nincs ideje annak a hiteles magyarázatát hallgatni, az nem szolgáltatja ki magát Isten átalakító erejének. Aki bebújik a szobájába, vagy jól felöltözik tetőtől talpig, az nem fog lebarnulni a napon soha. Ez ilyen egyszerű.

Így döntsétek el azt, hogy érdemes-e évente csak néhányszor hallgatni az igét, vagy naponta kell, hogy kinyissuk a szívünket előtte. S mi az, hogy kell? Naponta szab ad, lehet Istentől jövő hatásokat kapnunk, hogy aztán Ő egészen átalakítson és tudjunk végre az Ő dicsőségére élni és másoknak is mutatni a hozzá vezető utat.


Imádkozzunk!

Istenünk, bevalljuk, hogy sokszor kezdtünk olyan vállalkozásba, amit nem tudtunk befejezni. Kiderült: nincs meg hozzá az erőnk, a képességünk, a feltételek. Olyan sok kudarc és csőd kíséri az életutunkat.

Bocsásd meg, ha téged is ilyennek képzelünk el. Mintha neked bármi menet közben lehetetlenné válna. Mintha kiderülhetne akármiről, hogy nem vagy képes tökéletesen befejezni és megvalósítani.

Kérünk, szabadíts meg minket ettől a hamis képzelődéstől. Segíts el minket helyes és igaz Isten-ismeretre. Hadd lássunk téged annak, aki vagy: mindenható, örökkévaló, szent és igaz Istennek, aki szavaddal teremtetted a semmiből a világot, aki a te szavaddal egészen újjá tudod teremteni a mi életünket is. Áldunk azért, hogy ez lehetséges.

Köszönjük, hogy annyira szeretsz, hogy idehívtál és most is hallgathattuk ezt a te teremtő szavadat. Kérünk, végezd el bennünk azt a munkát, amit éppen most tartasz fontosnak. Mi pedig nem akarunk bezárkózni előtted. Szeretnénk egyre jobban bízni benned, reád bízni magunkat és a jövőnket.

Kérünk, Urunk, ajándékozz meg minket bizonyos reménységgel. Engedd, hogy egyre jobban ismerjük ígéreteidet, és egyre komolyabban tudjuk várni azoknak a teljesedését. És ebben a csüggedéssel teli, reménytelen világban hadd tudjunk mi élő reménységet sugározni, és így tartani a lelket sokakban másokban is.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Imádkozunk népünkért. Könyörgünk különösen azokért, akiknek most van szükségük a te Lelked vigasztalására, bátorítására, biztatására. Vagy arra, hogy a te Lelked összetörje kemény ellenállásukat.

Köszönjük, Urunk, hogy te minden jót el tudsz végezni az életünkben. Köszönjük, hogy akiben elkezded a munkádat, el is végzed azt. Ezzel a reménységgel szeretnénk folytatni most az imádságot.

Ámen.