PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. május 20.
(mennybemenetel ünnepe)

Cseri Kálmán


HOL VAN KRISZTUS?


Alapige:ApCsel 1,9-11 és Mt 18,20

Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el Őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe."

Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged mennybemeneteled ünnepén.

Köszönjük, hogy egy munkás nap végére elkészítetted ezt a csendes órát itt a gyülekezet közösségében, a te házad csendjében. Egyedül te tudod, Urunk, hogy van-e most csendesség a szívünkben. Talán zaklatott volt a mai napunk még az ideérkezésünk előtti pillanatokban is. Sok minden történt, és sok minden úgy történik, ahogy nem szerettük volna. Ajándékozz meg minket most külső és belső csenddel.

Ajándékozz meg minket a te békességeddel, amit ígértél a tieidnek. Akkor is, ha nem minden kérdésünkre találtuk meg még a választ, akkor is, ha miértek feszülnek bennünk, akkor is, ha a magunk erőtlenségével találkoztunk ma is. Segíts most tereád tekintenünk.

Engedd, hogy jobban értsük a titkot, és teljes hitünkkel higgyük a kijelentést, hogy te ott vagy az Atya Isten jobbján, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön, és ezzel a mindenható hatalmaddal, irántunk való szeretetedből mindig a javunkat munkálod. Oly nehéz ezt komolyan vennünk, amikor próbák, veszteségek, csalódások érnek. Világosítsd meg, kérünk, az értelmünket és segíts bátran a hitünkre hagyatkozni, hogy ami a számunkra esetleg érthetetlen, arról is bizonyosan tudjuk, hogy nem értelmetlen.

Segíts komolyan vennünk, hogy azoknak, akik téged szeretnek, végső soron minden a javukat munkálja. Áldunk téged azért, mert ez így van.

Kérünk, munkáld most is a javunkat. Engedj közel magadhoz. Segíts felülemelkedünk bizonytalanságainkon, bánatunkon, kishitűségünkön. Szólíts meg minket igéddel. Szólj, hogy legyen szavad ír és gyógyító erő. Ajándékozz meg minket azzal, hogy ne hiába legyünk itt, hadd tudjunk másként továbbmenni, mint ahogy idejöttünk. Hadd éljük át jelenlétedet, s tudjuk érteni és hinni: hogyan van az, hogy felmentél a mennybe, és mégis velünk vagy minden napon a világ végezetéig.

Ámen.


Igehirdetés

Az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepén erre a kérdésre keressünk most választ a Szentírásból: Hol van most Jézus?

Ez egyrészt nem felesleges kérdés, mert éppen a Szentírás egymásnak ellentmondani látszó válaszokat ad erre, másrészt fontos, hogy erre a kérdésre igaz választ találjunk, mert Isten az Ő végtelen kegyelméből sokaknak a szívében támaszt vágyat a megváltó Krisztus után. Sok kereső ember van ma is a világon. Hol keressék a számukra egyelőre ismeretlen Jézust? Hol lehet Őt megtalálni? Meg lehet-e egyáltalán, ha igaz ez a hittétel, hogy feltámadása után a negyvenedik napon felment a mennybe.

Hol van tehát Jézus?

Az első válasz erre az, amit az egyik most olvasott ige mond: a mennyben van. Hiszen miután feltámadása után negyven napon át tanította, felkészítette tanítványait a reájuk váró feladatra, szemük láttára felemelkedett. Egyszer csak észrevették, hogy nem éri a lába a földet, és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől. Így olvastuk: egy felhő eltakarta Őt. Amint döbbenten néztek mindenfelé, főleg fölfelé, hogy hova lett, megállt mellettük ez a két angyal, akiről olvastunk, és elmagyarázták, hol van most Jézus. Azt mondták nekik: felment a mennybe, és ahogyan láttátok Őt felemeltetni, úgy jön majd el egyszer nagy dicsőségben.

Egyelőre a kétségbeesés lett úrrá a tanítványok szívében. Tanácstalanok maradtak, mert pásztor nélkül, vezető nélkül maradtak. Aztán megtapasztalták azt, hogy a mennybement Jézusra is számíthatnak.

Ez tehát, amit az Apostolok Cselekedete könyvéből olvastunk, azt a választ adja a kérdésünkre, hogy Jézus most a mennyben van. Visszament oda, ahonnan közénk érkezett karácsonykor, amikor emberré lett. Mindnyájan tudjuk, azért kellett emberré lennie, mert az ember bűneinek a büntetéséért csak ember szenvedhetett meg. Emberi testében szenvedhette el Isten igazságos ítéletét, amit nekünk kellett volna elszenvednünk. Erre csak Ő mint Isten volt képes, hogy az Ő örök isteni természete mellé magára vegye a mi emberi természetünket is. Amikor azonban elvégezte a megváltásunkat, felkészítette tanítványait a feladatukra és megáldotta őket, akkor visszalépett a láthatatlan világba.

A Biblia nem úgy írja le Jézus mennybemenetelét, minthogyha Ő felszállt volna valahova a világűrbe, hanem úgy, mint aki egy szempillantás alatt visszalépett a mennyei, az itt is jelenlevő, láthatatlan világba. És most újra ott van, ahol őseredeti létformájában volt: isteni dicsőségében.

És mit tesz ott? Erről is sok mindent ír a Szentírás. Több helyen is említi, hogy szüntelenül könyörög érettünk. Uralkodik, mivel neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Az, hogy az Atya Isten jobbján ül, azt jelenti: gyakorolja is ezt az Ő teljhatalmát.

Aztán azt a kedves ígéretet is reánk hagyta, hogy helyet készít a benne hívőknek a mennyei Atya házában. A hívő ember nem a semmiben tűnik majd el, amikor megáll a szíve, és nem bizonytalan abban, hogy mi lesz vele. Hazamegy. Ez nem üres szólam a hívők ajkán, hogy amikor meghalnak, azt mondják: hazamegyek. A mennyei Atyánál van elkészített helyük. A mennybe ment Krisztust dicsőítik szüntelenül a mennyei seregek és az üdvözültek sokasága.

Egy napon pedig váratlanul megjelenik majd nagy hatalommal és dicsőséggel. Akkor befejeződik ez a nagy világkorszak, amiben most élünk, amit sokszor úgy nevezünk: utolsó idők. Véget vet az Ő visszajövetele minden gazemberségnek, hazudozásnak, gyilkos indulatnak, egymás megalázásának, könnynek és vérnek, ami most folyik, ömlik, árad ezen a bűnbe esett világon. Azon a napon kiderül, mi az igazság. Kiderül, hogy ki az igazság, és a benne nem hívők is kénytelenek lesznek látni, hogy csakugyan Ő az egyetlen út, aki az Atyához vezet, az egyetlen teljes igazság és csakugyan Ő az élet.

Ennyit mond a Szentírás, amit egészen bizonyosan tudhatunk Jézus Krisztus mennybemeneteléről. És ha semmi másról nem beszélnénk ma, ez önmagában nagy örömhír lenne, hogy az a Jézus, akiről nemcsak Pál apostol, hanem mindnyájan elmondhatjuk, hogy: szeretett engem és önmagát adta érettem, ma ott van az Isten jobbján, teljhatalmával uralkodik, és ma is ugyanúgy szeret minket, mint amikor a kereszten feláldozta magát helyettünk, miattunk és érettünk, és ezzel a szeretetével mindig a javunkat munkálja. Így bízhatunk benne, így imádkozhatunk hozzá, így számíthatunk rá.

Az első válasz tehát: Jézus a mennyben van.

De akkor jön a második kérdés: hogyan értsük azt az igét, amit éppen mennybemenetelekor ígért a tanítványainak: "Én pedig veletek leszek minden napon a világ végezetéig." Sőt nem is azt mondta: leszek, hanem: vagyok. Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Mi itt küszködünk a földön, Ő pedig a mennyben van. Akkor most a mennyben van, vagy a földön is számíthatunk rá? Erre a kérdésre is az a tény segít a helyes választ megtalálni, hogy mivel Ő Isten, ezért mindenütt jelen van. Ő nincs helyhez kötve. A menny ilyen értelemben nem olyan földrajzi hely, ami az Ő kizárólagos tartózkodási helye. A menny itt van. Mindenütt ott van, ahol Isten akaratát cselekszik. Krisztus ezért jelen van. Fizikai jelenlétét nem érzékeljük többé, de másképpen, lelki módon, nagyon is valóságosan átélik a benne hívők, hogy Ő velünk van minden napon a világ végezetéig.

Gyönyörű és igaz hitvallásunk, a Heidelbergi Káté, így fogalmazza ezt meg: "Nincs-e velünk Krisztus mind e világ végéig, amint azt nekünk megígérte, ha egyszer felment a mennybe?" A válasz: "Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természete szerint nincs többé a földön, de istenségére, felségére, kegyelmére és Szentlelkére nézve sohasem távozik el tőlünk."

Mivel azonban gondolkodó emberek írták, jön az újabb kérdés:

"Nem válik-e el ily módon egymástól a Krisztusban való két természet, ha az emberi természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni természet van?" "Semmiképpen nem, mert az isteni természet megfoghatatlan és mindenütt jelenvaló lévén ebből szükségképpen következik, hogy a magára öltött emberi természeten kívül is létezik, ugyanakkor abban magában is benne van, és azzal személy szerint egyesülve marad."

A mennybe ment Krisztus tehát itt van, jelen van az övéivel, és ezt nagyon sokféleképpen tapasztaljuk.

Egyébként, amíg emberi testben itt volt a földön, akkor is átéltek a tanítványai hasonlót. Emlékszünk talán arra a történetre, amikor egy átdolgozott munkanap után este elküldte a tanítványokat, hogy evezzenek át a Genezáreti tó túlsó partjára, Ő pedig még itt marad, mert imádkozni szeretne. Felment egy hegyre és belemélyedt az imádságba. A tanítványok pedig a tó közepe táján viharba keveredtek. S akkor van egy furcsa mondat az evangéliumban: Jézus látta, hogyan küszködnek az evezőkkel, és akkor odament hozzájuk és lecsendesítette a vihart.

Hogyan látta? Fizikailag azt már nem lehetett látni, és egyébként is imádkozott. Belemélyedt az Atyával való közösségbe. Neki ez volt mindennél fontosabb. Megint az igaz, amire a Heidelbergi Káté utalt sok-sok bibliai ige alapján, hogy az Ő isteni természetével azt is látta, amit fizikálisan már nem láthat az ember a nagy távolság miatt. Mivel szerette a tanítványait, fontosak voltak neki, nem volt közömbös, hogyan alakul a sorsuk. Miközben belemélyedt az Atyával való imádságos beszélgetésbe, aközben Ő érzékelte: bajba kerültek az övéi, és idejében megérkezett, és segített rajtuk.

Ez ugyanígy, vagy ehhez hasonlóan történik ma is. Jézus felment a mennybe, a láthatatlan világban él, de nem hagyott magunkra minket, nem ment ki ebből a világból. Minden benne hívő ember egészen bizonyos lehet abban, hogy Jézus szemmel tartja, Jézus figyel minket. Mindent lát, ami körülöttünk, sőt bennünk történik. Ő nem nézi közömbösen azt, hogyan alakul a sorsunk, vagy mi zajlik bennünk, és idejében tud segíteni bármikor, bárkinek.

Ezért érdemes imádkozni, mert Ő hallótávon belül van mindig. Akárhol vagyunk, bármilyen helyzetbe kerülünk, az imádság eljut hozzá.

Ezért ígérte meg azt is, ami másik alapigénk volt, a Máté evangéliuma 18. részében: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük."

Hol van Jézus?

Jézus a mennyben van, ugyanakkor megígérte, hogy az övéivel van minden napon a világ végezetéig. Ahol pedig ketten vagy hárman az ő nevében jönnek össze, ott különösen átélik az Ő jelenlétét. Ez, hogy az Ő nevében összejönni, azt jelenti: Őmiatta, Őérette, Őt keresik, Őt akarják hallani. Az Ő közelében szeretnének változni, megszentelődni. Jézus személye a központja annak az összejövetelnek. Ezt jelenti az Ő nevében összejönni. Erre az esetre különösen is ígéri a jelenlétét.

Ez azt jelenti, hogy minden istentiszteleten, minden bibliaórán, minden csendes személyes beszélgetés során bizonyosak lehetünk abban, hogy eggyel többen vagyunk, mint ahányunkat össze lehet számolni.

Ezért mondott nagyon igazat az a kisgyerek, aki egyszer a kívánságát így öntötte imádságba: kedves Jézus, mivel te is ott leszel vasárnap az istentiszteleten, megmutatom majd neked az új cipőmet. Ennyire bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő is ott van az istentiszteleten. De ott van a szenvedéseink idején is, ott van a gyász veszteségében is. Ott van a sikereink órájában is, és az Ő jelenlétében valószínűleg sokkal felelősebben tudnánk viselkedni, ha ezt komolyan vennénk.

Nemcsak ezt ígéri így általánosságban Jézus, hogy ahol ketten vagy hárman az Ő nevében jönnek össze, mindig érezteti az Ő jelenlétét, hanem külön több ígéretet mond arra, hogy aki Őróla beszél másoknak, aki Őt vállalja, aki nem szégyelli sem őt, sem a vele való hitbeli kapcsolatát, sem a róla szóló evangéliumot, az átéli azt, hogy Ő maga szólal meg az ilyen emberen keresztül.

Amikor először küldte ki a tanítványokat, az egyik nagy bátorítása ez volt a számukra: aki titeket hallgat, engem hallgat. (Lk 10,16)

Nyilván nem mindegy, mit mond az illető. Ezért mondtam, hogy aki róla beszél, aki nem szégyelli Őt, aki vállalja, megvallja Őt, aki dicsőíti Őt, aki el tudja mondani hitelesen, mit tett vele Jézus, az meg fogja tapasztalni, hogy akik őt hallgatták, azok közül néhányan azt mondják, hogy csodálatosan beszélt hozzám az Úr. Na de nem Ő beszélt, hanem egy ember szavait hallotta. De valóra válik az ígéret, hogy aki titeket hallgat, engem hallgat.

Pál apostol ebben egészen bizonyos volt, és ez adott erőt neki sokszor nehéz szolgálatához. Hadd olvassak néhány igét ennek a szemléltetésére.

A Római levél végén írja ezt, a beszámolója során. "Semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel..." Semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Ő tett. Pál járta a világot, hirdette a Krisztusról szóló örömhírt a pogányoknak, és kénytelen volt látni, hogy olyan erővel szólal ez az örömhír meg, hogy emberek élete megváltozik. Sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez térnek. Teljesen új gondolkozásuk lesz. Nem az ő rábeszélő készsége nyomán, hanem annak nyomán, hogy beteljesedett az ígéret: "aki titeket hallgat, engem hallgat." Jézus szólította meg őket. Ráadásul olyan cselekedetei is voltak, amiket csak az Úr Jézusról hallott, hogy olyanokat tett. Ezekről meg egészen bizonyos volt Pál, hogy nem ő produkálja ezeket, hanem Krisztus cselekszik általa.

Pontosan így is írja ezt a második Korinthusi levélnek a végén, ahol ezt olvashatjuk: "... minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek." Kétségbe vonták Pálnak a hitelességét, apostoli megbízatását, és azt mondja: nézzétek meg, mi történik annak nyomán, amit mondok. Csodák sorozata. Ezért ti is nyilvánvalóan láthatjátok, hogy az a Krisztus cselekszik itt, aki szól általam, és aki nem olyan erőtlen, mint én magamban, hanem erős és hatalmas.

Hol van tehát Krisztus? Ott van azokban, akik Őróla bátran vallást tesznek ebben a világban. Akkor mégiscsak igaz az, és nem valami kegyeskedő szólam, hogy Jézus a hívőnek a szívében is lakozik? Mégiscsak igaz. Felment a mennybe és a mennyei dicsőségben van. De ott van mindenütt, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében. Különösen ott van, ahol bátran és alázatosan vallást tesznek Őróla, mert az ilyen emberekben bennük lakik Krisztus.

Az Efézusi levél 3,17-ben így bátorítja Pál a gyülekezet tagjait: "lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben." Hit által ott lakozik a hívőnek a szívében, és onnan belülről irányítja, ad neki gondolatokat, helyes döntéseket, bátor elhatározásokat, erőt az elhatározásainak a megvalósításához. Körülveszi védelmével, megsokszorozza erejét a próbák idején stb. Lakozik Krisztus hit által a hívőnek a szívében.

Erről egyébként maga Jézus is beszélt, mégpedig mennybemenetele után már. Amikor a gyülekezetnek azt üzente: "Az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom és ő énvelem." Ez volt a legteljesebb közösség kifejezése. Bemegyek ahhoz - ezt a mennybe ment Krisztus ígéri azoknak, akik kinyitják előtte az életük ajtaját. Az ajtónyitás a bűnvallást jelenti a Biblia jelképes nyelvén.

Aki megnyílik a dicsőséges Krisztus előtt, aki teret ad neki az életében, aki reá bízza magát és átadja az uralmat neki, az összeköltözött vele. Pontosabban azzal Ő kész összeköltözni. Miközben Ő a mennyben van isteni dicsőségében, az Ő Lelke által jelen van, ahol ketten, hárman összejönnek a nevében. Ott él azokban, akik róla vallást tesznek, és együtt élhet vele minden hívő ember. Ennek a következményeit viszont a szó szoros értelmében szabad komolyan vennünk.

Elmondhatjuk-e magunkról: együtt élek Krisztussal? Hisszük, hogy az Ő isteni természetére nézve ott van a mennyei dicsőségben, de az Ő Lelke által, igéje által beszél velünk, bátorít minket, megfedd, vigasztal - mikor mire van szükségünk. Mert nem közömbös neki, hogyan alakul a sorsunk, és az Ő szüntelen jelenlétében járhatunk.

Ott járunk-e? Vagy pedig néha azon ügyeskedünk, hogyan lehetne valamit az Ő háta mögött, az Ő tudta nélkül végrehajtanunk? Mert magunk is érezzük, hogy ezt jobb, ha nem látja. Viszont olyan nincs, amit Ő nem lát. Ez a hívő ember békességének, tartásának a forrása, de ez a felelősségének a forrása is. Életem, sőt a legtitkosabb gondolataim is, az én Uram színe előtt zajlanak. Lehet-e ennél nagyobb öröm­hír, hogy aki szeretett engem és önmagát adta érettem, az szemmel tartja az életemet? És ha senkinek nem lennék fontos, neki akkor is nagyon fontos vagyok. Ha senki nem tudna továbbsegíteni onnan, ahol elakadtam, Ő egyetlen szavával meg tudja mutatni az irányt, és meg tudja sokszorozni az erőmet, hogy továbblépjek.

Jó lenne, ha Jézus mennybemenetele evangéliumának ezt a sokirányú, gazdag üzenetét végiggondolnánk és tudatosítanánk. Szomorú, hogy ez az ünnep szürkén húzódik meg az úgynevezett nagy ünnepek között, pedig a mennybemenetelkor nem kisebb dolog történt, mint karácsonykor, csak éppen fordítva. A mennybement Krisztus számos ígéretet hagyott nekünk, amelyek éppen azáltal teljesednek, hogy Ő visszament a mennybe. Másképpen nem jött volna el a Szentlélek, másképpen nem tapasztalnánk meg azt, hogy mire vezet el, mire tanít, mire bátorít minket Isten Lelke, a másik segítő, pártfogó, vigasztaló.

A mennybement Krisztus tehát nincs helyhez kötve és az ezzel kapcsolatos sok téves gondolatot jó lenne, ha eloszlatnánk embertársaink fejében is. Ő jelen van itt is, mi számíthatunk rá, és aki már tapasztalta is az Ő jelenlétének az áldásait, merjen erről bátran beszélni. Miközben dicsőítjük Őt mi is és várjuk vissza, hogy úgy, ahogy mennybemenetelekor elhangzott az ígéret: egyszer majd megjelenjen nagy hatalommal is dicsőséggel, aközben naponta, ha tetszik percenként, boldogan élvezzük ezt a lehetőséget, hogy hallótávon belül van, közel van hozzánk. Nem rövidült meg az Ő keze azóta sem, és lehet vele együtt élnünk ebben a lelki közösségben. Ő ma is cselekszik. Cselekedni akar először bennünk, mint az apostolban is, azután általunk. A kérdés: vállaljuk-e Őt ebben az istentelen világban, vagy pedig szégyelljük a Krisztus evangéliumát és az Ő szent nevét?

Engedjük, hogy megbátorítson bennünket, aztán hadd legyen naponta boldog tapasztalatunk, hogy aki minket hallgat, Őt hallhatja meg, és miközben mi nem tudunk könnyen beszélni, nem tudjuk jól kifejezni magunkat, talán keveset tudunk még Őróla, de ha azt a keveset hittel vállaljuk és továbbadjuk, Ő meg fogja sokszorozni. Erőt ad a szónak, és általunk is munkálkodik.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, egyedül te látod azt, hogy vajon nem egészen más jellegű gondolatok foglalkoztatnak-e most minket. Köszönjük, hogy a te mennybemeneteled ténye örömhírré válhat a számunkra. Segíts hinnünk mindazt, amit erről a te igaz igéd elénk tár.

Köszönjük, hogy ott vagy a mennyei dicsőségben, és mégis számíthatunk rád minden dolgunkban.

Köszönjük, hogy noha mi nem látunk téged, te mindent pontosan látsz, ami körülöttünk és bennünk zajlik.

Köszönjük, hogy nálad készen van a megoldás sok nyomorúságunkra, bizonytalanságunkra.

Köszönjük, hogy kínálod a szabadítást, hogy lehetséges veled együtt élni. Kész vagy a te Lelked által összeköltözni ilyen magunkfajta, nyomorult emberekkel. Magasztalunk ezért a nagy lehetőségért.

Köszönjük, hogy ezt is a te kereszthaláloddal és dicsőséges feltámadásoddal tetted lehetővé.

Szeretnénk megragadni ezt a lehetőséget. Soha nem akarunk eltávolodni tőled. Szeretnénk sokkal jobban figyelni rád, és engedelmeskedni neked. Szeretnénk az imádság nagy ajándékát sokkal jobban kihasználni.

Taníts meg minket minderre. Kérünk, növeljed a hitünket.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan pillanatnyi gondjainkat, terheinket. Köszönjük, hogy rád bízhatjuk nagy békességgel a jövőnket.

Áldunk azért, mert minden okunk megvan arra, hogy ne féljünk, mert te hatalmas Úr vagy és szeretsz minket, és a mennyből is szemmel tartod az életünket.

Taníts minket ezzel a békességgel élni és másoknak is szolgálni.

Ámen.