PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. május 16.
(vasárnap)

Csákány Tamás


ISTEN AKARATA


Alapige:1Tim 2,4

"Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson."


Imádkozzunk!

Mindenható atyánk, áldunk téged mérhetetlen türelmedért, amivel nem fáradsz el szólongatni bennünket, pedig olyan sokszor kitértünk már a te hívásod elől. Annyiszor mondtuk, hogy fontosabb dolgunk van, minthogy kövessük azt az utat, amit te mutatsz nekünk. Olyan sokszor úgy gondoltuk, hogy tudjuk mi jó nekünk, és mi jó másoknak. Megvalljuk, hogy sok mindenben kudarcot vallottunk. Sokszor elcsüggedtünk, és úgy éltünk, mint akiknek nincs reménységük.

Köszönjük, hogy ma reggel úgy lehetünk itt együtt, hogy várjuk, hogy te magad szólíts meg bennünket. Áldunk azért az ígéretedért, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, te is ott leszel közöttünk. Köszönjük, hogy itt vagy.

Hadd könyörögjünk Istenünk azokért, akik ma különösképpen is megterhelten vannak itt a templomban. Így gyászoló testvéreinkért, légy kegyelmes velük, emeld fel őket, adj új értelmet az életüknek, és töltsd be az űrt, amit elköltözött szerettük hiánya jelent a számukra.

Könyörgünk, Urunk a különféle kísértések között járókért, betegeinkért, azokért, akik talán a halál szélén állnak, könyörülj rajtuk, erősítsd a hitüket, gyógyítsd meg a betegeket, ha ez a te akaratod, és add, hogy bármit is szánsz nekünk, a te segítségeddel és erőddel megállhassunk.

Kérünk tőled, Urunk, útmutatást, tisztulást, gyógyulást és erősítést. Te tudod, hogy melyikünknek mire van szüksége, ezt add meg nekünk, kérünk, Jézus Krisztus nevéért.

Szentlélek Úr Isten, könyörgünk te fordítsd le a mennyei Atya szavait számunkra, és tedd késszé szívünket, hogy amit hallunk, befogadjuk, és az életünkben valósággá lehessen. Jézus nevében.

Ámen.


Igehirdetés

Nemrégiben egy talán mindannyiunk által jól ismert könyvet vettem újra kézbe: a Monte Krisztóf grófját. Ennek a regénynek egy olyan fiatalember a főszereplője, akit igazságtalanul, sőt ártatlanul elítélnek, évekre bebörtönöznek, és utána csodálatos módon átalakul, jóra fordul a sorsa. A börtönben találkozik Edmond egy pappal. A kettőjük közötti beszélgetés során kérdezi meg a pap Edmondtól, hogy hiszel Istenben? Erre ő azt válaszolja, hogy egy darabig hitt, de amióta börtönben van, és ezek az érthetetlen dolgok történnek vele, már nem hisz. Erre a pap felelete: akár hiszel benne, akár nem, Ő hisz benned. Így is mondhatná: Ő bízik benned. Akár fontosnak tartod Őt, akár nem, Ő fontosnak tart téged.

Azért lehetünk ma délelőtt ilyen sokan együtt, mert Isten még mindig fontosnak tart bennünket. Ezt támasztja alá, hogy egyáltalán már csak a gondolat is megfogalmazódott bennünk, hogy eljöjjünk. Hogy ez fizikai és sok egyéb körülmény folytán létrejöhetett: volt lehetőségünk, erőnk, időnk, ez mind-mind az Ő munkája. Atyánk bízik bennünk, és olyannak lát, amikor ránk néz, amilyennek eredetileg elgondolt, és teremteni akart minket. Azt látja, akivé Krisztusban lehetünk, és formálódhat az életünk.

Három szempont alapján vizsgáljuk meg az előbb hallott hosszabb igeszakaszunkat. Az első, hogy mit tudhatunk meg Isten akaratáról ebből a részből. A második, hogy hogyan válhat ez kézzel foghatóvá, személyessé kinek-kinek a számára. Végül mik a gyakorlati, azonnal az életünkbe beépíthető indításai az igének.

Mit tudunk meg Isten akaratáról? Gyakran előkerül egy-egy beszélgetésben, hogy nem értjük Isten akaratát, fogalmunk sincs, hogy Ő mit szeretne velünk kezdeni. Még, ha valaki rendszeresen jár is templomba, kézbe is veszi a Szentírást, úgy tűnik, hogy ez gyakran érthetetlen. Van, aki jobban, lehet, hogy régen többen értették, de ez rajtam nem segít.

Vajon én is eljuthatok oda, hogy érthetem, micsoda Isten akarata? A jó hír az, hogy mindenképpen. Aki teljes szívéből szeretné megismerni Isten akaratát, és nem csak alibiből kérdezi az Urat, az kétség kívül előbb vagy utóbb eljut a megértéséig.

Nincs recept, hogy ez hogyan válik valósággá kinek-kinek az életében, de a Bibliában ígéret van rá, hogy Isten, ha kérünk tőle vezetést, az Ő Lelkének a jelenlétét, örömmel adja nekünk.

Istennek van konkrét, személyre szóló vezetése mindannyiunk számára, és vannak általános kijelentései, amik a szentírásból ismerhetők meg, melyek érvényesek ma, most is.

Ilyen kijelentéseket olvastunk és hallhatunk az előbb alapigénkben is. Az első kijelentés szerint Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. Ennek a rövid fél mondatnak két olyan állítása is van, amivel nagyon gyakran nem számolunk. Az egyik, hogy Isten alapvetően arra teremtett bennünket, hogy kapcsolatba legyünk vele. Olyan lények vagyunk, akik - és ezt sokszor elmondjuk - kapcsolatokban éljük meg az életünket. Ez nem csupán az emberi dimenzióinkra igaz, hanem mindenekelőtt az Istennel valóra, amitől függ aztán az emberekkel való kapcsolatunk is.

Az Isten akarata az, hogy helyreállítsa a vele megromlott tönkre ment kapcsolatunkat. Ugyanis - a Szentírásnak szintén világos tanítása szerint - mindannyian úgy születünk, hogy fogalmunk sincs róla, hogy Isten pontosan mit is akar velünk. Ez attól független, hogy keresztyén családban nő-e fel valaki, vagy felnőtt korában hall először Isten dolgairól. A szívünkben nincs ott az az alapvető készség, hogy megkérdezzük, és utána az életünkben valóra váltsuk az Ő akaratát. De Isten nem szeretné, hogy elvesszünk.

Ha valaki nem üdvözül, a kárhozatba kerül. És ahogy az üdvösség - a Szentírás tanúsága szerint - már itt a földön elkezdődhet, addig lehet ugyanis Istennel helyreállítani a kapcsolatot, amíg dobog a szívünk, s tart az életünk, ugyanígy a kárhozat állapota is bizonyos szempontból már itt a földön elkezdődik azok számára, akik az Isten nélküli életet választják.

Üdvösség és kárhozat komoly teológiai fogalmak, de sokkal egyszerűbb nyelvre is lefordíthatóak. Az üdvösség azt jelenti, hogy kapcsolatom van Istennel, a helyemen vagyok. Ez nemcsak odaát lesz majd csak nyilvánvaló, hanem már ebben a földi életben is. Azt mondja az ige, hogy aki hisz Jézusban, az már most átment a halálból az életre. Aki pedig nem hisz benne, az már elkárhozott. Vagyis, ha nem vagyok a helyemen, akkor ennek már itt a földön komoly következményei vannak abban, ahogyan élem az életemet, a barátságaimat szövögetem, az emberi kapcsolataimat, végzem a munkámat, ahogy az idegenekhez viszonyulok, hozzáállok, a társadalom kérdéseihez, és ahogy az Istennel való kapcsolatomat rendezem, vagy nem.

Ugyanennek az ellenkezője is igaz: ha valaki életében egyszer rádöbben arra, hogy Krisztus nem azért jött el csupán, hogy a világot megváltsa, hanem személyesen őérte is, akkor megfordulhat az élete. Onnantól egészen új fejezet kezdődhet el. Helyreáll a kapcsolata Istennel. Ezt ismételten meg kell újítani, mint ahogy egy szobában folyamatosan rendet kell rakni, ugyanígy az ember szívében is, de alapvetően sok minden változhat. Az Istennel való kapcsolata innentől kezdve jellemző az életére.

Először is tehát Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön. És itt a "minden ember" is nagyon fontos. Nem csupán egyeseket favorizál Isten - ahogy ezt valaki fogalmazta -, hanem Isten akarata alapvetően az, hogy mindannyian megmeneküljünk. Ez nem jelenti azt - a félreértések elkerülése végett -, hogy mindenki üdvözülni fog, mint ahogy ezt némelyek gondolják, tudniillik, hogy Isten úgy szeret bennünket, hogy majd fátylat borít a bűneinkre. Nem erről van szó.

Istennek fáj az, ha valaki elvész, de tiszteletben tartja az akaratunkat. Felkínálja a lehetőséget, hogy a szétesés és leépülés állapotából a vele való kapcsolatba meneküljünk, ami már itt a földön is új kezdetet jelent, odaát pedig az örökké tartó, boldog közösséget Ővele. De nem kényszeríti ránk akaratát.

Az üdvösség - ahogy az előbb említettük - azt is jelenti, hogy már itt a földön a helyére kerül az ember. Hadd kérdezzen bennünket az ige most ezen a szép, verőfényes délelőttön: a helyünkön vagyunk-e? Azt tesszük-e, ami a feladatunk ezen a világon? Felkelünk, végezzük a ránk esőket, elmegyünk iskolába, tanulunk, hajtjuk a napi mókuskerekünket, de vajon azt tesszük-e, ami valóban ránk bízatott.

Ne gondoljuk azt, hogy némelyeknek az Úr különös feladatot ad. Szó sincs erről. A Biblia nagyon világosan és egyértelműen azt mondja, hogy Isten mindnyájunk életét ugyanolyan értékesnek tartja. Mindannyiunkra speciális feladatot szeretne bízni az alkalmasságunk, a felkészítésünk felhasználásával.

Tehát, amikor valaki lemond a saját életéről, akkor nem az Úr szerint cselekszik, mert alkalmatlanságunk és bűnös voltunk ellenére használ bennünket Isten, hanem azért, hogy még világosabb legyen, hogy Ő milyen hatalmas. Ilyeneket is, mint amilyen én vagyok, meg mint amilyenek sokan vagyunk itt nyomorult, bűnösök, használ, hogyha jónak látja.

A helyemen vagyok-e, és elmondhatom-e azt, hogyha Isten hazahív - nem tudom, hogy mikor: ma vagy több évtized múlva -, akkor ott és végleg a helyemre kerülök.

Megvan-e az a bizalom a szívemben, ami Pál apostoléban ott volt: hogy "Akár élek, akár meghalok, az Úr kezében vagyok." Itt is a kapott feladatomat végzem - amíg Ő jónak látja -, nem céltalanul pergetem az életemet. Hívő betegség, amivel sokan küzdenek, hogy valahogy ki kell bírni ezt az életet, mert majd odaát jön az Úrral való igazi kapcsolat. Ez hatalmas tévedés.

Az a világ, amiben élünk, azért ott tart, ahol, mert mi hívők így gondolkodunk. Isten számon fogja rajtunk kérni azokat az alkalmakat és lehetőségeket, amiket Ő készített el nekünk.

Van egy ilyen ige a Bibliában, hogy: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." (Jak 4,17) Nem az a bűn csupán Isten szemében, ha valakit nagyon erősen ledorongolok, vagy elveszek tőle valamit. Az is, ha szépen bezárkózom a saját kis életembe, az én házam az én váram alapon, s hogy mindenki intézze a maga dolgát, mindenkinek megvan a privát szférája, a saját joga az életéhez és én ebbe nem nyúlok bele.

Fordítsuk ezt le az ige gondolkodására. Úgy azt mondhatjuk, hogy mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy Isten nélkül haljon meg, és nem nyúlunk abba bele, hadd haljon meg nyugodtan! Milyen istentelen gondolkodás ez. Vegyük észre, hogy az ördög kísértése megtévesztő: nehogy véletlenül valaki úgy meneküljön meg, hogy Isten minket használ.

Amikor azt mondjuk, hogy ez a világ, morálisan széteső félben van, s hogy a keresztyénség erőtlen, akkor jó, hogyha ezt sokkal inkább egyes szám első személyben fogalmazzuk meg. Így morális válságban vagyok, az életem, az imádságom erőtlen, ez így sokkal közelebb áll a valósághoz. A "világ" - általánosságban nincs, mint ahogy gyülekezet sem létezik tőlünk függetlenül. A gyülekezet, Isten egyháza mi vagyunk. A világ belőlünk, emberekből áll. Ha válság van, akkor az a mi válságunk. Hogyha valakinek gyógyulnia kell, akkor nekünk kell gyógyulnunk.

Gyakran halljuk, hogy az európai keresztyénség válságban van. Ma már nem olyan erőteljes az ige hirdetése, meg Isten jelenléte, mint ahogy ez volt az apostoli korban.

Nézzünk kicsit szembe ezzel, hogy a hiba a mi készülékünkben van! Ugyanis Jézus Krisztus nem változott. Ő ma is ugyanaz, aki volt, és ugyanaz lesz holnap is. Ugyanaz, mint aki az apostoli időkben sokféle csodával és jellel tett bizonyságot a hirdetett igéről. Ugyanazzal a Jézussal van dolgunk, Ő szól hozzánk, és akar megszabadítani bennünket ugyanazzal a hatalommal, amivel teremtette a teremtő Isten ezt a földet. Ő nem változott. Mi változunk. A mi gyenge, erőtlen és nyomorult hitetlenségünk az, ami miatt itt tart Magyarországon és Budapesten a keresztyénség.

A mi magunk körüli forgásunk az, ami miatt Isten nem tud bennünket használni, hogy emberek szabaduljanak meg, és jöjjenek ki a halálból az életre. Ha ez nem így van, s időnként használhat bennünket akkor Övé a dicsőség.

Tehát jó lenne kimondani: Uram, az én imádságaim erőtlenek, az igeolvasásom felületes - ha egyáltalán olvasok Bibliát -, az istenképem teljesen beszűkült, ezektől szabadíts meg, mert emiatt tart ott a családom, a munkatársi köröm, ahol tart, mert így én nem vagyok sokszor a helyzetem magaslatán.

Még egy világos útmutatás van Isten akaratára nézve az előbb hallott alapige 4. versének második felében: "Isten akarata az, hogy minden ember az igazság ismeretére eljusson." Egyrészt, hogy üdvözüljön, a halálból kikerüljön az életbe, a szétesés állapotából a feladatát megismerve összerendeződjön, és kezdje cselekedni, ami rábízatott. Közben mélyüljön el az igazság ismeretében.

Itt az igazság megint csak nem általános filozófiai fogalom, hanem nagyon is világosan lefordítható kifejezése a Szentírásnak. Másféle módon is mondhatnánk ezt a mondatot: Isten akarata, hogy az ige ismeretében mélyüljünk, mert Jézus kijelentette, hogy "a te - az Atya - igéd igazság!" De azt is mondja, hogy "Én vagyok az igazság és az élet." Ez azt jelenti, hogy aki az ige ismeretében mélyül, az az Úr Jézussal való közösségben, az Ő megismerésében is mélyül. Mert Isten az Ő igéje által nyitja meg azokat a titkokat, amiket fokozatosan fel akar fedni előttünk. Amikor Jézust megismerjük, és egyre jobban kezdünk hasonlítani rá, ez a gyakorlati keresztyénség.

Mélyülünk-e így az ige, s egyúttal az Isten igazságának ismeretében? Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy eljárok templomba, vagy időnként kinyitom a Bibliámat, nem tagadom Isten létét. Ez kevés. Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Isten igéjét megismerem, tekintélynek fogadom el, és ahhoz szabom az életem.

Krisztus keresztjét tartom az életem egyetlen biztos pontjának, és ahhoz térek vissza mindig. Imádságban odaállok Isten elé, és azt mondom: Uram, talán még soha nem mondtam ilyet, de szeretnék tőled bocsánatot kérni ezért, meg ezért, meg ezért. Köszönöm, hogy igéd arra biztat, hogy bátran valljak neked, és utána menjek tovább.

Tehát Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Ez bátorít bennünket saját magunkkal és a körülöttünk élőkkel kapcsolatban egyaránt, hiszen ez ránk is vonatkozik.

Hogyan lehet ez számunkra kézzelfoghatóvá? Az előbb már beszéltünk arról, hogy a hiba gyakran a mi készülékünkben van, hogy nem a világ lett romlott csupán, hanem mi, a világban élő emberek távolodtunk Istentől.

Azt mondja Jézus egy helyen (Jak 4,2-3), amikor az imádságról beszél: Imádkoztok, de nem kapjátok meg, amiért imádkoztok, mert vagy egyáltalán nem is ezt kéritek, és csodálkoztok, hogy Isten nem válaszol, vagy pedig rosszul kéritek. Vagy a saját kívánságotok kielégítése a célotok, a kényelmetek, a saját elgondolásotokat szeretnétek bebiztosítani Isten segítségével, vagy pedig nem is hiszitek, hogy Isten meghallgatja az imádságot, és válaszolhat is nektek.

Jó lenne az imádságunk gyakorlatát megvizsgálni, hogy vajon egyik vagy másik hibalehetőség nem környékez-e bennünket. Egyáltalán, szoktunk-e imádkozni magunkért, másokért? Vajon ott van-e az a bizonyosság a szívünkben, hogyha valakinek például az Istenhez való közeledéséért imádkozom, akkor ez Isten akaratával megegyezik. Akár látok változást a másik életében, akár nem hiszem, hogy Isten megcselekszi azt, amiért engem imádságra indított.

Fontos kimondanunk, amiről alapigénk is beszél, és ez megint csak gyakran félreértések forrása közöttünk, hogy nem beszélhetünk, és nem is tudhatunk másról, mint Jézus Krisztusról, és ahogy Pál mondja: róla is, mint megfeszítettről.

Elhangzik időnként, hogy miért beszélünk újra meg újra a bűnről? Azért, mert Isten kegyelme csak a bűnösök számára értelmezhető. Aki úgy gondolja, hogy vele minden rendben van, annak nincs szüksége Istenre. Az egyenlő partnerként próbál beszélni Istennel. Ez teljesen nevetséges. Mindenünk, az egészségünk, a vagyonunk, a családunk, az Ő kegyelméből van. Mit akarunk mi neki adni? Bármit adunk, az övét adjuk neki vissza. Mi ülünk le tárgyalni vele? Ez lehetetlen.

Ha szeretnénk a gyakorlatban megtapasztalni Isten akaratát az életünkben, akkor ez csak úgy történhet, hogy a Krisztus keresztjét, halálának az erejét újra, vagy talán először felfedezzük. Lehet, hogy van, akinek ez az egész nagyon távolinak tűnik. Hogy lehet felfedezni és átélni? Nagyon egyszerűen: szépen, csendben, magamban. Uram, szeretném, ha lehetséges, én magam is ezt az újrakezdést megtapasztalni, és a saját életemben valóra váltani. Olyan jó lenne, hogyha az én életem is a leépülés állapotából az újjáépülés állapotába kerülne.

Képzeljük el, mi lenne, ha valaki, aki halálos beteg, és csodálatos módon megkapta azt az egyetlen orvosságot, ami a bajára rendelkezésre áll, tizenöt év gyógyszerszedés után az orvosának azt mondaná: doktor úr, borzalmas, hogy mindig ugyanazt a gyógyszert kell szednem. Belefáradtam már, meg rossz is az íze. Valami más gyógymódot kérek, nem vagyok hajlandó a régit tovább folytatni. Az orvos nem tudna mást felelni, minthogy: kedves hölgyem, uram, ez a gyógyszer. Ha szeretne életben maradni, akkor ezt kell beszednie. Nem kötelező, de erősen ajánlott.

Óriási kísértése az ördögnek, hogy minden mást behozzon Krisztus keresztje elé hitéletünkbe, de nincs más, aki által üdvözülhetnénk, egyedül csak Jézus Krisztus. Nincs más, aki gyógyulást, bűnbocsánatot, vezetést adhatna nekünk, csak Ő. Ezért beszélünk róla annyit, és van olyan központi helyen Jézus a gyülekezeti életünkben is.

Végül az utolsó, a harmadik kérdésünk az, hogy mire indít bennünket az alapige? Mindenekelőtt arra, hogy amikor Istenhez közelítünk imádságban, akkor előtte tisztítsuk meg magunkat. Azt mondja Pál apostol, hogy a férfiak tiszta kezeket emeljenek Istenhez, amikor imádkoznak, harag és versengés nélkül. Az asszonyok sem hajfonatok készítésében, meg díszes ruhákban keressék életük központi kérdésére a választ, hanem valami egészen másban. Azt sem, hogyha valaki bármilyen földi dolgot fontosnak tart, az önmagában véve már rossz. Ez nem azt jelenti, hogyha versenyhelyzetbe kerülünk, akkor tilos versenyezni, de más a versenyzés és más a versengés. A versengés, amikor valakinél több akarok lenni. A versenyzés, amikor a célra nézek, és a cél felé török mindenáron. És itt a minden ár - értsük jól - nem azt jelenti, hogy bárkin keresztül, hanem úgy, hogy senki nem tarthat vissza. Ha a cél jó, és a szabályok szerint versenyzek, akkor helyesen járok el. Ha versengek, és mindenáron a saját gondolatomat próbálom megvalósítani, akkor nagyon melléfoghatok.

Az előbb beszéltünk arról, hogy az imádságunk sokszor azért nem nyer választ, mert nem helyesen imádkozunk. Nagyon sokszor úgy megyünk Istenhez, hogy teljesen alkalmatlan az életünk arra, hogy bármifajta kapcsolatba is kerüljünk vele. Be van dugva a fülünk, megkeményedett a szívünk, tele van a kezünk. Azt mondjuk: Istenünk, szólj hozzám, hozzánk, vezess engem, de nem vagyok kész rá, hogy elinduljak, még ha megérteném is, hogy mit mond nekem. Ajándékozz meg - kérem -, de tele van a kezem, és ökölbe is szorítom, nehogy valaki elvehesse, amihez úgy ragaszkodom.

Jó lenne megvizsgálnunk, hogy nincs-e harag, versengés, a saját dolgaimnak az előtérbe tolása, sokféle tisztátalanság, ami odaáll Isten és közém.

Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy amikor megyünk ebédelni, előtte kezet kell mosnunk. Nem ugyanígy kellene, hogy az Istennel is legyen? Amikor odaállok elé, akkor vegyem nagyon komolyan, hogy a világot és engem is teremtő Istennel beszélek. Tisztítsam meg magam, s kérjem, hogy Uram, mutasd meg azt, ami nincs helyén az életemben.

Amikor eldugul egy cső, akkor először ki kell tisztítani, hogy tiszta víz jöhessen újra belőle. Ha eddig nem jött az életünkből semmi, vagy abszolút zavaros volt a víz, az egy dolog, de a kérdés, hogy hogy lesz ezután?

Az Úr Jézus azt mondja ma egyen-egyenként mindannyiunknak, hogy azért hoztalak ide, hogy azt a csövet, ami az életed, megtisztítsam. Akarod-e ezt?

Itt értünk el záró gondolatunkhoz, hogy mire is indít minket gyakorlati módon ez az ige? Mindenekelőtt biztat, hogy igenis: van napi vezetés a Lélek által. Isten meg tudja mutatni, hogy mit vár tőlünk. Egyértelművé tudja tenni a következő lépést a számunkra. Nem az életünk egész hátralévő részére nézve szóló vezetését kapjuk egyszerre, mert mi ezt várnánk, hanem "csak" azt, amit most, ezen a mai napon tennünk kell.

Vannak állandó feladataink, amik alól nem bújhatunk ki. Ilyen például a már többször említett imádság. Itt az előbb azt hallottuk az igében, hogy tartassanak könyörgések minden emberét. Mi szívesen kiemeljük ebből a részből a vezetőket, ami helyes, ha értük imádkozunk és könyörgünk, de itt nemcsak róluk van szó, hanem minden emberét. Azért az emberért, aki a villamoson esetleg dühösen oldalba bök, és legszívesebben visszaszólnék neki. Azért, aki mellett elmegyek a Moszkva téren, és elfordítom a fejem, mert tudom, hogy nem segíthetek a nyomorúságán. Azért az emberért, akinek a szenvedését látom a TV-képernyőn keresztül, mert felrobbantották, kiirtották a családját, éhezik, és én gyakran, hogy túl ne terheljem magam, továbbkapcsolok. Azért az emberért, aki ott vegetál mellettem a szomszédban, és látom, hogy sorvad az élete, és azért az emberért, akivel talán egy fedél alatt élek, és mindenképpen rám van bízva, és lehet sorolni...

Nem sápítozásra hívott el bennünket Isten, arra sem, hogy elsoroljuk, hogy ki mit vétett, hanem arra, hogy bűnbánatot gyakoroljunk, és utána beálljunk az imádság szolgálatába. Amíg más feladatra nem érünk meg, addig nagyon jól el lehet kezdeni ezt végre komolyan venni. Nem kell mindig arra várni, hogy valami nagyon nagy dolognak kell történie. Ami picit megértek, azt kezdjem el tenni.

Ha ezt valaki komolyan veszi, nem is fog elég időt találni arra, hogy eleget imádkozzon, mert annyi mondanivalója lesz az Úrnak. Olyan jó lenne elhinnünk, hogy a környezetünk állapota tőlünk is függ. Nem fog minden azonnal megváltozni, de, hogy Isten áldása kiáradhasson a körülöttünk lévők életére, ez a mi engedelmességünktől is függ, azon is múlik. Az Úr minket is használni akar, és jó lenne, hogyha engednénk neki.

Befejezésül hadd mondjam el egy egészen friss tapasztalatomat. Nem rég jöttem vissza egy olyan gyógyító konferenciáról, ahol különböző szenvedélybetegségekkel megkötözött emberek voltak, illetve olyanok, akiket Isten már megszabadított a szenvedélyeinktől. A legtöbben alkoholisták voltak. Közöttünk volt egy olyan férfi is, akit Isten - hat-nyolc éve - tett szabaddá, de előtte huszonkét esztendőn keresztül kő keményen alkoholizált. Olyan szinten, hogy más vizet nem tud annyit inni, mint amennyi töményet ő, és minden nap hullarészeg volt. Verte a feleségét, családját, és Isten megállította ezen az úton. Az abszolút szétesés állapotába jutott, már annyi elvonón volt, hogy számon se lehetett tartani. Senki nem tudott vele semmit sem kezdeni, lemondtak róla. És Isten ekkor nemcsak, hogy helyreállította az életét, a családját, de feladatot is adott neki. Abból a nagy nyomorúságból, amin végigment az Isten nélküli életszakaszában, még abból is áldást hozott ki az Úr. Mert az ő szabadulása hihetetlen erősítés és bizonyságtétel ma is sokak számára. Ha ő mondja azt valakinek, hogy az Úr Jézus meg tud szabadítani, az egészen másképpen hangzik, mintha valaki olyan, aki ezen a sok kísértésen és elbukáson nem ment át.

Ne gondold azt, hogy téged akárhány éves vagy, akármilyen múltad van is, nem használhat az Úr. Ez csak kifogás. Isten azt mondja ma biztatásul mindannyiunknak, hogy van feladatunk. Van jövőnk. Ezt a jövőt tőle kérjük el, és a feladatot megkapjuk hozzá.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük, hogy te példát adtál. Példát azzal, hogy nem szégyelltél leülni megvetett, lenézett emberekkel, azokkal, akiket mások bűnösnek mondtak: a vámszedőkkel, a paráznákkal, sőt azokkal sem, akiket a betegsége szorított ki a közösségből. Te nem sajnálkoztál, hanem megvigasztaltad, megerősítetted ezeket az embereket. Nem azt fejtegetted, hogy ki miben hibás, hanem magadra vetted bűneinket. Nem a múlton keseregtél, hanem egy egészen másfajta jelent és jövőt kínáltál azoknak, akikkel találkoztál.

Bocsáss meg nekünk, Jézus, mert sokszor olyannak látunk téged, amilyen gyengék, erőtlenek és beszűkültek mi magunk vagyunk. Bocsáss meg nekünk, mert másokkal is elhitetjük, hogy te gyenge vagy. Bocsáss meg, mert azokat a feladatokat, amiket már régen tartogatsz a számunkra, nem kértük, vagy ha igen, rosszul kértük tőled.

Szeretnénk most egy szívvel megalázni magunkat előtted. Könyörgünk, hogy a te igazságodat tedd nyilvánvalóvá előttünk. Add, hogy vágyakozzunk érteni a te igédet, hogy ne szűnjünk meg keresni akaratodat, és amit meg engedsz értenünk, azt akarjuk is cselekedetekre váltani.

Könyörgünk, Urunk most különösképpen is azokért a testvéreinkért, akik úgy vannak ma itt közöttünk, hogy még soha nem találkoztak veled, akiknek talán nagyon távolinak tűnik a rólad szóló örömhír. Kérünk, hogy add azt a kívánságot a szívükbe, hogy segítségül hívjanak téged. Te magad mondtad, hogy aki hozzád jön, azt te nem küldöd el magadtól.

Kérünk, Istenünk, országunk vezetőiért. Te ragadj meg közülük minél többet! Köszönjük, hogy értük is meghaltál, és te őket is szereted. Bocsáss meg nekik minden bűnükért, és add, hogy új életet nyerhessenek benned, és úgy tudják kormányozni ezt az országot, ahogy az a te akaratod szerint való.

Urunk, ugyanígy kérünk egyházunk vezetőiért is.

Ámen.