PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. május 06.
(csütörtök)

Varga Róbert


LÁTHATÓ HIT


Alapige:Lk 5,17-26

"Amikor az egyik napon tanított, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt. És íme, a férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. Ő pedig látva hitüket, így szólt: "Ember megbocsáttattak a te bűneid." Erre az írástudók és a farizeusok elkezdtek tanakodni: "Kicsoda ez, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?" Jézus átlátta gondolataikat, és így válaszolt nekik: "Miről tanakodtok szívetekben? Mi könnyebb: ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, - vagy pedig ezt mondani: Kelj fel és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!" Ez pedig szemük láttára azonnal felkelt; fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament. Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt mondták: "Hihetetlen dolgokat láttunk ma!"


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy nemcsak akkor állhatunk meg csendesen előtted, amikor majd újra eljössz és ítélsz élőket és holtakat, hanem most is. Olyan jó csendben megállni előtted, itt lenni a gyülekezet közösségében egy fárasztó, munkával telt nap után. Annyi minden felzaklatott minket. Sokszor még az utazás is. Kérünk, hogy csendesítsd le a mi lelkünket, bátorítsd a mi szívünket, ápold a mi nyomorúságban edzett lelkünket, gyámolítsd és bátorítsd!

Kérünk, Urunk legfőképpen azért, hogy add a te igédet, amely ma is élő és ható, és újra és újra megcselekszi azt, amit te jónak látsz. Olyan nagy csoda az számunkra, amikor megszólal a Szentírás, amikor a nyomorult, töredékes, emberi beszéden keresztül átélhetjük azt a csodát, hogy te vagy itt jelen. Cselekedj velünk ilyen csendes csodát, kérünk!

Ámen.


Igehirdetés

A történet olyan jelentős minden ismertsége ellenére, hogy mind a három egybehangzó - idegen szóval szinoptikus - evangélium leírja ezt a gyógyítást. De Márk evangélista nevezi meg egyedül a helyet. Ő írja le, hogy mindez Kapernaum városában történt. Ezt a várost az ószövetségi leírásokban nem találjuk meg sehol sem. Jézus korában tulajdonképpen nagy kiterjedésű falu volt, ma már városnak mondanánk és neveznénk, a galileai tenger északi partján. Olyan jelentős helység volt, hogy Heródes helyőrséget rendezett be, katonák állomásoztak ott. Azon kívül élénk kereskedelmi élet is folyt, mert egyfajta középpont is volt az északi és déli kereskedelmi centrumok között. Kr. u. kb. 200-ban zsinagógát is építettek azon a helyen, amelynek a romjait egészen mai napig is láthatják az érdeklődők és a turisták.

Kapernaum fontos volt Jézus életében. Mintegy kiindulási és megérkezési pont volt a számára. A kánai csoda után lement Kapernaumba, ott tartózkodott. Tanítványai közül is többen itt telepedtek le. A Máté 4. szerint Jézus mintegy városává tette ezt a várost, ahova mindig visszatért.

Gondoljunk bele abba is, hogy mennyi minden történt ebben a városban? Mennyire koncentrálódott Isten ereje Jézus által ebbe a városba, ebbe a helységbe? Jézus csodáiból és csodálatos életéből az átlagosnál sokkal többet láttak azok az emberek, akik ott éltek, mint azok, akik szerteszét Izráelben. Sokkal többet és többször hallották Jézus beszédét. Azt is, amit feljegyeztek az evangélisták, azt is, amit nem. A sűrűjében éltek - mondhatjuk így nyugodtan -, és a sűrűjében látták Jézus csodatételeit, cselekedeteit, hallgatták beszédét.

A zsinagógai elöljáró lányát itt támasztotta föl. A pogány százados szolgáját ezen a helyen gyógyította meg. A gonosz lélek által megszállt emberből itt űzte ki a démonokat, s tette őt szabaddá. Péter feleségének édesanyját itt gyógyította meg. Sőt azt olvassuk, amikor bement Kapernaumba, minden beteget meggyógyított, akiket hozzá vittek. Milyen nagy izgalmat és felkavarodást válthatott ki ez a városban? Belegondoltam abba is, hogy ahol ennyi minden történt, vajon megváltozott az egész város élete? Vajon, ha csupán ez a kerület, ahol sokan lakunk, átélte volna mindezt, vagy mondjuk egy nagyobb vidéki város, Jézus jelenlétét folyamatosan, az Ő csodáit, beszédeit, igehirdetéseit, feltámasztását, gyógyítását, megváltozna ma egy város légköre, lelkülete ilyen koncentráltan látva az isteni csodát? Megváltozott Kapernaumban minden? Sajnos azt olvassuk, hogy nem. Mindezt látták, de alapvetően az egész kérdéshez, az üdvösség, a hit kérdéséhez a hozzáállás nem változott meg.

Jézus ott tartózkodásának célját Márk így adja meg: ..., hogy hirdesse Isten igéjét. Lukács pedig azt írja: azért volt Jézus Kapernaumban, hogy tanítson. Azt olvastuk itt az elején mindjárt, hogy Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá a fővárosból, Jeruzsálemből is jöttek hozzá írástudók, tanítók, farizeusok, hogy hallgassák. Jézus igehirdetése tanítás, és a tanítása egyben igehirdetés is volt.

A néphez gyógyítás által szólt, mert azt sokszor jobban értették, mint a beszédeit. A nép vezetőihez pedig tanítás által szólt, hogy megértsék az Ő akaratát, indulatát.

Mindjárt, a 17. versben az elején ezzel kezdődik: az Isten ereje volt Jézussal. És itt a dünamisz szó szerepel, ami kifejezetten Istentől való erőt jelent. Nem volt szokványos Jézus életében sem a gyógyítás. Isten különleges ereje volt benne, és ez az erő áradt aztán tovább a környezetére.

Három kulcspontja van ennek az elbeszélésnek: Az első - azért mondom így, hogy -az imádáságból fakadó hit, mert ma, ami történt, amit tettek ezek a barátok a barátjukkal, imádságnak nevezzük. Az első az imádáságból fakadó hit. A második a szolgálat másokért, és a harmadik, amit a bűnbocsánatról tanít itt röviden Jézus.

Maga a történet egy gyógyítási eseményt mond el. Egy agyvérzés következtében megbénult embert visznek oda Jézushoz, és a helyzetéből látszik, hogy az esete súlyos volt. Annyira, hogy maga nem tudott járni. Sőt valószínű, hogy beszélni sem, hiszen nem olvasunk arról, hogy bármit mondott is volna Jézusnak, csak arról olvasunk, hogy Jézus szólt hozzá, Jézus beszélt vele.

Nem is volt más lehetőség itt, minthogy egy hordágyon vigyék ezt a beteget, hiszen a saját lábán nem tudott volna odamenni Jézushoz. Arról beszél, számol be ez a történet, hogy mit hittek a barátok, mit tettek, és a tettük és hitük következményeként mit kapott ez a beteg ajándékba Jézustól. Mit hittek a barátok, mit tettek, és mit kapott a beteg általuk.

Az, hogy Jézushoz cipelik ezt a beteget, ma így mondanánk - ahogy említettem is -, hogy imádkozik valaki. Imádságban Jézushoz visz valakit. Imádságban közbenjár valakiért. Imádságban elmond egy helyzetet. Legyen az bármilyen helyzet, a mindenható Isten színe előtt kéri Jézus Krisztus segítségét és közbenjárását.

Valaki azt mondja, manapság is sokan vannak így, akik azt mondják, hogy az imádáság önszuggesszió, semmi más. A hívő ember mormol valamit, s addig mondja, amíg abból esetleg valami jó jön ki, vagy valami történik. De azt is mondják, hogy valójában nem valóságos történés, ezért az imádkozás irreális dolog. De hogy lehet valami irreális, aminek olyan reális következményei vannak? Odavisznek egy beteget, aki szinte magán kívüli állapotban van, aki járni és beszélni sem tud. Miután odavitték Jézushoz, vagyis - ma így mondanánk - imádkoztak érte, közbenjártak, elmondták Jézusnak a baj gyökerét, odatették elé: Uram, béna, mi nem tudunk vele mit kezdeni, kérünk, segíts. Ennek a sokak által irreálisnak tartott dolognak az lett az abszolút reális következménye, hogy az az ember elkezdett beszélni, de mielőtt még beszélt volna, felállt, becsomagolta, összehajtotta az ágyát - ez egy könnyű vászonágy volt két kis rúddal -, hóna alá vette, és elment. Nem abszolút reális, ami történt? Egy béna járni tudott, egy néma beszélni tudott. Mellesleg a lelke is megkönnyebbül a bűnbocsánat által.

Akik a Szentírás tanítása szerint imádkoznak, azoknak az életében több lesz az erő. Ez tapasztalat, realitás. Minden irreális hozzáállás ellenére is mégis realitás. Több lesz az erő, a tisztaság, a békesség, a nyugalom. Többet kibírnak.

Pszichiátrián gyakran megfordulok látogatni, s sokszor elmondják a szakemberek: jaj de jó, hogy tetszett jönni lelkész úr. Amikor elmennek maguk, utána mindig olyan nyugodtak a betegek. De nemcsak a pszichiátrián van így, hanem sokszor más helyen is. Mert az Isten ereje árad nem rajtunk keresztül, bár ez sem elképzelhetetlen, ez is lehetséges, de leginkább a hirdetett igén keresztül. A jó híren keresztül árad Isten ereje, dünamisza.

Bizony még a gyakorlati élet történéseire is hatással lehet az, hogyha valaki imádkozik. Hogyha vereséget szenvedünk az élet dolgaiban, az nagyon sokszor a hívő emberek életében is azért van, mert az imádság dolgaiban vereséget szenvedtünk, mert nem úgy imádkoztunk, vagy nem imádkozunk, vagy félretesszük, vagy nem olyan fontos már a számunkra, és akkor vereség jön vereség után, és bukás jön bukás után.

McCansy, Kanada egykori miniszterelnöke a következőt mondta: "Ha minden reggel csendességet tartok Isten előtt, akkor bizalommal és kiegyensúlyozott lélekkel tudok szembenézni az aktáimmal." Azzal a munkával, amit el kellett végeznie. Ha minden nap csendességet tartok az Isten előtt, akkor bizalommal és kiegyensúlyozott lélekkel tudok szembenézni a napi feladatokkal. Ez megint realitás. Próbáljuk ki egyébként! Tudjuk, sok mesekönyv úgy fejeződik be: "Aki nem hiszi, járjon utána." Aki nem hiszi, akinek ez irreális, tessék kipróbálni. Tessék kipróbálni, hogy működik-e vagy nem működik? Hazudik az Isten, vagy igazat mond? Irreális, vagy az egyetlen realitás ezen a világon? Mindenfajta irrealitása ellenére - amit mondanak a hitről meg az imádságról, meg a keresztyénségről - mégis merem állítani, hogy az egyetlen realitás ezen a világon, ami megtart, ami békességet ad, ami bizalommal tölt meg, ami erőt ad, ami megnyugtat és így tovább.

Az imádság ugyanis fogékonnyá teszi a hívő embert, az imádkozó embert. Ezek a béna férfiak fogékonnyá lettek. Ezek a férfiak fogékonnyá lettek az ő béna barátjuk baja iránt. Látták, hogy nagy szükség van, és a szívük fogékonnyá lett, és nemcsak fogékony emberekké lettek, hanem találékonnyá is. Mert az Isten erejéből fakadó szeretet mindig találékonnyá tesz. Fogékonnyá és találékonnyá. Fogékonnyá a másik ember baja, nehézsége, hiánya iránt.

Isten egyik nagy lehetősége az, ha mi fogékonnyá váltunk az Ő igéjére, akkor Ő tudjon vezetni és tanácsolni minket. Akkor fogékonnyá tegye a szívünket a másik ember iránt, baja, nyomorúsága vagy éppen öröme iránt kinyíljunk. Akkor nyitott emberekké leszünk, extravertáltakká, nyitottakká, és nem introveltártakká, bezárkózó emberekké. Kinyílunk Isten felé, és akkor kinyílunk a másik ember felé is, akkor fogékonyak leszünk a nyomorúságára is, a pénzügyi gondjaira. Akkor tudjuk, hogy hol kellene segíteni. Fel fogjuk fogni, és meg fogjuk érteni, mert fogékonyak lettünk Isten dolgaira kitártan.

A fogékonyság önátadást is jelent. Nem az lesz többé a fontos, hogy mi mit akarunk, hanem nyitottá válok az Isten akaratára nézve. Minden hívő ember fogékonnyá lesz az imádkozás közben, és ez bizalommal és hittel tölti el. Újra és újra meggyőződik hit által arról, hogy az a legjobb, amit az Isten akar, ezért át tudja adni önmagát. Ez csodálatos folyamat. Miközben még nem tudok bízni minden kérdésre nézve az Istenben, aközben Ő elkezd munkálkodni bennem, s a szívemet fogékonnyá teszi az Ő jó, kedves és tökéletes akarata iránt. Személyes hit kérdésévé válik ez mindig, hogy mennyire bízunk mi Istenben.

Ezek a barátok teljesen megbíztak Jézusban, ezért nemcsak fogékonyak, találékonyak, hanem merészek is lettek. Az imádkozás felelet is volt a számukra. Elkezdtek könyörögni, és megértették, hogy akar valamit az Isten velük. Arra indította őket Isten Lelke, hogy vigyék oda Jézushoz az ő barátjukat.

Az imádság valójában mindig felelet az Isten szavára. Felgerjeszti a mi lelkünket Isten a Lélek által, elkezdünk valakiért könyörögni, akit elénk akar hozni az Isten, hogy könyörögjünk érte. Ez így működik az Istennél. Fogékonnyá tesz arra, hogy nem tudunk nem gondolni arra az eseményre, arra a történésre, vagy arra a személyre. Mert Isten azt szeretné, hogy még többet imádkozzunk azért a dologért, azért az eseményért.

Az imádságnak mindig van teremtő ereje is. Képes még mélyebb hitet és bizalmat kiépíteni az imádkozó emberben. Megteremti a másokért való közbenjárás készségét. Felkészíti a szolgálatra.

Az imádkozás jelent megújulást is. Az életerőnk időnként olyan, mint egy óra, lejár. Tudom, a kvarcórákat manapság már nem kell felhúzni, de elemet abban is kell cserélni. Régen fel kellett húzni. Az imádság olyan, hogy felhúzza az életünk rugóit. Frissé tesz. Mondhatom nyugodtan így, hogy megfiatalít. Ez nem azt jelenti, hogy csak az időseknek kell imádkozni. Ez azt jelenti, hogy fiatalnak és idősnek egyaránt. A fiatalt még fiatalabbá teszi, az idős embert pedig még frissebbé és fiatalosabbá, rugalmassá. Miért? Mert szabad leszek. Ezért tudok váltani, meg változtatni. Túl tudok lépni dolgokon.

Nem régen beszélgettünk valakivel, és mondta, hogy most megint hazamegyek, és ki tudja, mit találok ott? S akkor arról beszélgettünk: ha egy döglött elefántot találsz az előszobában, lépd át. Ad hozzá Isten erőt. Azt mondja az ige, hogy az Úrral még a kőfalon is átugrom. Ahhoz képest mi az a probléma, amit esetleg hazamenve találsz. Nem sokkal később megszólalt a telefon, hogy átléptem. Nem mondta el, hogy mi volt, de átlépte. Miért? Mert az Isten adott neki erőt. Mert felhúzta az élete rugóját, és rugalmas emberré lett.

Az imádságos beszélgetés Jézussal felhúzza a rugót, felfrissít, találékonnyá tesz. Mi hajlamosak vagyunk önmagunk körül forogni. A mi tehetségünk, a mi szépségünk, a mi ötleteink, a mi munkánk, a mi pénzünk, a mi előrejutásunk, a mi testünk, amire annyira vigyázunk, és annyit kenegetjük, dédelgetjük, cirógatjuk. Magunk körül forgunk.

Az imádkozó ember ki tud ebből a körforgásból, a magunk körül való körforgásból ki tud lépni, mert Istenre fókuszálja a lényét, a lelkét az imádság. Kilép a saját bűvköréből, és belép az Isten légkörébe az által, hogy imádkozik. A gondolatainkat, egész lényünket ráirányítja Istenre az imádság, s az imádkozó ember.

A jó irányt így képes megtalálni az, aki imádkozik. Nemcsak erőt kap, dünamiszt az Istentől, hanem iránymutatást is. Kilódul a saját bűvköréből, belép az Isten légkörébe, s abban a szent légkörben, miközben beszélget vele, útmutatást talál, kap az Istentől.

Jézusról nem egyszer olvassuk azt, hogy korán, hajnalban, még szürkület volt, kiment imádkozni. Vagy egy másik helyen azt olvassuk, hogy elment csupán egyedül egy csendes helyre, hogy imádkozzon, és akkor nem gyógyított, nem beszélt a tanítványokkal, akkor "csak" imádkozott. Szürkületkor, hajnalban, mikor még friss volt az elme, vagy elment egy csendes, nyugodt helyre csak maga egyedül, és beszélgetett az Atyával.

Ezért olvassuk ennek a gyógyítási történetnek az elején is, hogy vele volt az Isten ereje. Biztos, hogy Jézus előtte imádkozott. Tudta, hogy most csodát kell tennie. Az ige által, a szava által: neked mondom; kelj fel, és járj! Vedd az ágyadat, menj haza! Ott az Isten dünamiszára, erejére volt szüksége.

Az imádság revízió is. Újra és újra átvizsgálhat az Isten. Az imádság csendjében feltárhatjuk az imádság által az egész napunkat, a nap mai hordalékát. Láttuk a nagy eső után most, főleg akik hegyvidékről jöttek, mennyi mindent hordott le a hegy aljára a lefolyókhoz a víz? Hordalék. Ezen a napon is annyi minden történt velünk. Mennyi mindent hordtunk össze mi lelkileg: szavainkban, cselekedeteinkben. Mind jó az Isten előtt? Nem lenne jó engedni, hogy revíziót tartson? Hogy az előtte való csendességben, az Ő világosságában rámutathasson mindarra, ami nem volt helyes? Mint amikor az órát igazítottuk. A nyári időszámításkor előretekerjük, aztán visszatekerjük. Igazítani az életünk idejét, óráját, cselekedeteit az Istenéhez.

Az imádság megtisztítja az embert. A revízió ezt is jelenti, hogy megtisztít. Amikor metszik a gyümölcsfákat, ahhoz hasonló. Mindazt, ami nem szükséges, elhalt ág, beteg rész, oldalkinövés, ami szép egyébként a rózsáknál is, vagy a rózsafánál, különösen az aljából egy gyönyörű, lágy, finom, zöld színű ágacska, de nem használ semmit. Elszívja az erőt, de igazán szép virágot nem hoz, vagy egyáltalán semmilyen gyümölcsöt és semmilyen virágot nem hoz. Le kell metszeni. Gyönyörű zöld, de mégis le kell vágni, mert nem oda való, és nem jó. A vadhajtás elszívja az ember erejét. Egyszerűen elvonja a fától mindazt, amire annak szüksége van ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen. Mi nem szeretjük, hogy metsz minket Jézus, a hitünk vadhajtásait, az életünk felesleges dolgait. De ha meg sem engedjük, hogy revízió alá vonja, átvizsgálja az életünket, hányszor burjánzik az életünk a nem fontos dolgoktól, és a hitünk erejét elszívó dolgoktól.

Második kulcspontja ennek a történetnek: szolgálat másokért. Az imádkozó életből ugyanis ez következik, hogy szolgálnak másokért. Ezek a barátok Jézushoz vitték a beteg barátjukat. Így tudtak szolgálni. Forgolódtak a beteg körül.

Nehogy azt gondoljuk, hogy ez a rész csupán a diakóniáról, a testi betegek melletti szeretetszolgálatról szól. Arról is, de nem csak. Nincs tele ez a világ lelkileg béna, beteg és gutaütött emberekkel, akik azért olyanok pont, mert sérültek lelki értelemben? Agyvérzést kaptak lelki értelemben. A bűn megrontotta őket végletesen és végzetesen. Ha nincs senki, aki odaviszi őket Jézus elé, legyen közeli ismerős, barát, családtag, házastárs, gyerek, unoka, tanár, diák, főnök, beosztott, munkatárs, maradnak bénák. Nem nagy szükség van arra ebben a világban, hogy vigyük oda a mi bénáinkat testi és lelki értelemben? Mindkét vonatkozásban a közbenjáró könyörgés szolgálatára? Hány lelki gutaütött él a környezetünkben, aki helyesnek tartja az életét, miközben ordít az egész élete arról, hogy az Isten nélkül milyen iszonyatos mélységbe és nyomorúságba jutott.

A barátok fáradozása, találékonysága és szolgálata az imádkozó hitből fakadt. Ezért tudtak minden akadállyal szembenézni. Ezért váltak olyan merésszé. Azért gondoljunk bele! Elkezdene most itt hullani a vakolat, deszkadarabok, kilazul egy gerenda, s egyszer csak kötélen leengednének ide egy ágyat. Hányan felháborodnának: tönkretették a templom födémjét. De ott nem szólt senki semmit. Természetes volt. Akkora volt a tömeg, hogy nem fértek oda Jézushoz. Gondoltak egy merészet, kibontották a döngölt sártetőt, és a bénát leengedték Jézus elé. Ez akkor sem volt kis dolog. Tulajdonképpen tönkretették egy háznak a tetejét, de nem érdekelte őket - jó értelemben. Sokkal fontosabb volt az, hogy ennek az embernek mindenképpen Jézus elé kell jutnia, mert ha nem tudjuk odavinni, akkor béna marad. Mi pedig szeretjük annyira, hogy szeretnék, hogy meggyógyuljon.

Szeretjük mi annyira őket, akik most úgy eszünkbe jutnak? A mi saját gutaütöttjeink, vagy a saját bénaságunk: testi, lelki, anyagi, tudásbeli bénaságaink, hiányosságaink? Odavisszük mi azt Jézus elé ilyen merészen, bátran, találékonyan? Erőt, fáradtságot, időt, pénzt nem kímélve? Szeretjük mi ennyire a ránk bízottakat, közvetlen hozzátartozóinkat, ahogy ezek az emberek szerették a barátjukat?

Odavitték elé mindenfajta akadályt félretéve. Szoktunk-e mi ilyen határozottan másokért közbenjárni? Odavisszük-e a mi "bénáinkat" Jézus elé, vagy pedig nem?

Ez a döntő nagy kérdés, ami ma elénk tárul ebből a részből, hogy van-e ilyen találékony, szeretetből fakadó hitünk? Mert azért erre válaszol ám Jézus. Ez derül ki a továbbiakban ebből a részből. Figyeljük meg, azt mondja itt Jézus, hogy látván azoknak a hitét.

Eszembe jutott készülés közben Pál apostol hite ott, abban a hajóban, amikor Róma felé tartanak. Pál imádsága, hite, igehirdetése. Nem az tartotta meg a hajót Isten segítségével? Leölték volna a foglyokat. Pál megszólal, hogy elém állt Isten angyala, biztatott, reménységet adott. Egyetek, mert nem lesz erőtök kiúszni, a hajó elsüllyed. Pál hitére, szolgálatára, életére, küldetésére nézett az Isten, és több száz ember megmenekült. Vagyunk mi ilyen eszközök az Isten kezében ott, ahol éppen vagyunk, ahol dolgozunk, ahol forgolódunk, abban a családban? Ez a bizonyosság árad belőlünk? Ez a meggyőződés, ez a reménység, ez a bizalom, ez a kő kemény hit és erő, dünamisz? Látván azok hitét Jézus meggyógyítja ezt a bénát.

Azt olvassuk, hogy amikor ott volt Názáretben Jézus, az ő hitetlenségük miatt nem tehetett sok csodát. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Jézus nem tudott megtenni valamit? Vagyis a hitetlenség megakadályozta Őt? Tehát akkor Jézus hatalma is korlátolt, vagy korlátolt volt ott Názáretben? Nem tudott hatalmasan cselekedni, mert nem volt elég az ereje? Nem. Az akkor is, ott is, most is, itt is azt jelenti, hogy ott nem történhet csoda, ahol az emberek szíve Isten szava előtt zárva marad. Márpedig Názáretben és máshol is ez történt. Jézus előtt nem volt semmi sem lehetetlen. De lehetetlenné tette az, hogy csodát tegyen, hogy az emberek bezárták a szívüket. Csökönyösen megmaradtak a hitetlenség állapotában. A hitetlenségük tette lehetetlenné, hogy Isten áldása áradjon. A szívek bezártsága tette lehetetlenné, hogy csoda történjen, hogy meglássák Isten csodáját. Ezért nem mindegy az, hogy mivel van tele a mi szívünk. Az áldás gazdagsága előtt csukták be a szívüket, s elmaradt az áldás.

Jézus gyógyító ereje ma sem kevesebb, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma ugyanúgy tud Jézus, és ugyanúgy akar gyógyítani, csak az a kérdés, hogy talál-e nyitott szíveket, amelyekbe betöltheti az áldást? Talál-e olyan embereket, akiket megáldhat? Talál-e a csodára fogékony szíveket, életeket?

Ő ma is vigasztalni, gyógyítani, és csodát tenni jött. Ezeknek a barátoknak, a béna férfi barátainak a szíve nyitva volt. Látván azoknak hitét. Nem is volt kérdés az számukra, hogy Jézus meggyógyítja a barátjukat, vagy nem. Ez meg sem fordult a fejükben. Odatették Jézus elé. Uram, ez a baj, légy szíves segíts! Mostantól kezdve a felelősség Jézus a tied, hogy mi történik a barátunkkal. Hát az elő sem fordulhat, hogy te nem gyógyítod meg, nem segítesz. Azt mondta Jézus, hogy én meg nem tehetem meg akkor, hogy nem segítek. Látván azoknak hitét.

Emlékszünk a pogány asszonyra, akinek azt mondja Jézus, hogy nem jó dolog a fiak eledelét a kutyáknak odaadni. Erre azt mondja az asszony: Igen, Uram, én kutya vagyok. Pogány kutya, de a kutyák is esznek a morzsákból. Erre azt mondta Jézus, hogy Izráelben nem találtam ilyen hitet. Meggyógyult a lányod, menj haza! Kutya vagyok. Elismerte, hogy pogány, üdvösségen kívüli. De a morzsákból kér legalább.

Itt is odaviszik a barátok a barátjukat. Uram, letettük eléd a problémát - ma ezt így mondanánk. Nem tudom megoldani, ami abban a házasságban történik. Nem tudok segíteni a gyerekemen. Nem tudok beszélni a tanárral, mert nem hajlandó végighallgatni. Uram, leeresztettem eléd. Idetettem eléd. Légy szíves segíts, a felelősség a tied, a megoldás is a tied, az is nálad van!

A harmadik: a béna barátjuk bűnbocsánatot kapott. Mert a hitből, és a hitből fakadó szolgálatból mindig az következik, hogy Jézus válaszol. A béna barátjuk bűnbocsánatot kapott. Nem a barátokért, nem csak a hitükért, hanem egyszerűen Jézusért. Azért, hogy Jézus eljött, meghalt a golgotai kereszten, elvégezte a megváltás munkáját, ott volt, hogy csodát tegyen, és hirdette az Isten országát. Ugye ez még Jézus halála előtt történt. Egyszerűen azért, mert hittek benne. Látván az ő hitüket, meggyógyította a barátjukat.

A betegség a bűn miatt jött be ebbe a világba, ezt világosan hirdeti a Szentírás. Akkor szakadt rá a bűnözés, a bűn, a betegség, a halál, a pusztulás, a gonoszság erre a világra, amikor az ember elszakadt Istentől. De a bűnbocsánat azért gyógyíthat, mert nagyon-nagyon sok betegségnek a bűn az oka. Nem azért betegszik meg feltétlenül valaki, mert bűnt követ el, ez ó szövetségi gondolkodás. De azért figyeljük meg saját vagy mások életét! Hányszor követtünk el bűnt, aminek valami fizikai baj lett a következménye. Mert azért a bűn megbetegít lelkileg, és sokszor testileg is. A bűnbocsánat meg meggyógyít lelkileg, és sokszor testileg is. Senki nem születik úgy, hogy bűn nélkül való. A bűn az, hogy az ember Isten nélkül születik, és Isten nélkül él. Ebből következik az, hogy bűnöket követ el.

Jézus először lelkileg gyógyítja meg ezt a bénát. Nem olvassuk ezt, de a szövegből világosan kiderül, a lelke ennek a bénának beszélt. Azt mondta: Jézus, a bűneim, nem tudok mit kezdeni velük. Könyörülj rajtam! Mit válaszol Jézus? Megbocsáttattak a bűneid. Megbocsáttattak a bűneid. Mert ez volt a fő kérdése ennek az embernek. Mi lesz velem, ha ebben az állapotban halok meg? Ha a bénaságom vége az, hogy az életem véget ér, ha belehalok a betegségembe. Uram, a bűneim! A bűnöm! Jézus ezzel kezdi. Fiam, megbocsáttattak a bűneid. Pedig meg se szólalt ez az ember, de az egész béna élete arról beszélt, hogy a bűn tönkretette.

A bűnbocsánat mindig abból fakad, hogyha valaki személyesen találkozik Jézussal. A papok nem bocsátanak meg bűnöket. Sem a katolikusok, sem a reformátusok, sem az evangélikusok, mert nem vagyunk rá képesek. Hála Istennek! Az Isten bocsát meg. Aki elé járul, és bűnbánatot tart, és elfogadja a bűnbocsánatot, az kap bocsánatot, aki megvallja a bűnét, az kap bocsánatot a bűnére.

A bűnbocsánat a legszükségesebb, mert a bűn megbetegít lelkileg és testileg. A bűnbocsánat csak Jézustól jöhet. Ember nem adhatja.

Ami a harmadik csoda a bűnbocsánattal kapcsolatban, hogy nagyon sokszor a bűnbocsánattal együtt Jézus mást is ad. Új életet, örömet, békességet, terveket, józanságot, szabadulást és így tovább.

Az is csodálatos ám, hogy itt a régi szövegben egy passzív nyelvtani szerkezet van, ami egyértelműen arra utal, hogy ezt mindig az Isten végzi el. Jézus végezte el. Nem a barátok hite, nem a béna önszuggesztióval, mindenki passzív volt. Jézus volt egyedül aktív, akitől bocsánatot kért ez a béna szavak nélkül is, és aki adta szavakban is, meg gesztusban, meg indulatban, meg gyógyításban is a bocsánatot.

S mi lett a következmény? Azt olvassuk, hogy a béna pedig szemük láttára felkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament. Ilyen korrekt véget csak az Isten tud adni. Nem? Nem olyan bonyolult ez. Szólt Jézus: Fiam, megbocsáttattak a bűneid. Kelj fel, vedd az ágyad, menj haza, és nem segít neki. Nem emeli fel Jézus. Neki kellett felkelnie. Elhiszed, hogy megtörténik? Igen? Akkor kelj fel, és menj haza! És a béna felkelt, fogta az ágyát, és hazament. Miért? Mert elhitte, hogy igaz, amit Jézus mond. Fogta az ágyát, fölkelt, fogta az ágyát, és hazament. Dicsőítette az Istent, mert akkor már beszélni is tudott. Akkor már nem volt néma, se béna. Felkelt, és hazament, Istent dicsőítve.

Következmény: ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent. Megteltek félelemmel, és ezt mondták: hihetetlen dolgokat láttunk ma. Dicsőítik az Istent, második reakció, megtelt a szívük félelemmel.

Ha Jézus valóban az Isten Fia, akkor nekünk minden okunk megvan arra, hogy féljünk, mert ha mi nem hiszünk benne, akkor nekünk végünk van. Megteltek félelemmel a saját bűneik miatt. Nem félni kell az Istentől. Nem kell tőle félni. Isten nem félelmetes. Isten szeret. Odaadta Jézust értünk, helyettünk és miattunk.

Isten ma is azt akarja mindnyájunkkal, hogy valljuk meg a bűnünket, fogadjuk el a bocsánatot, és dicsőítsük az Istent, és menjünk nyugodtan haza ezzel a békességgel és örömmel, félelem nélküli élettel, amiről itt olvasunk. És akkor majd el tudjuk mondani másoknak, Jézus ma is hihetetlen dolgokat képes tenni.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy te nem vagy személyválogató. Ma is úgy akarsz velünk bánni, ahogy az a legjobban szolgálja a mi érdekünket, üdvösségünket. Kérünk, segíts, hogy így hozzuk magunkat eléd! A mi dolgainkat, a saját életünket, mások fogyatékosságait, bűneit, vagy éppen nehézségeit.

Kérünk, Urunk, segíts, hogy így vigyük eléd a bénaságainkat, meg mások béna, tönkretett, istentelen életét. Köszönjük, Urunk, hogy azzal a hittel hozhatjuk mindezt eléd, hogy hihetetlen dolgokat tudsz tenni, hogy nálad minden lehetséges, még a lehetetlen is.

Köszönjük, hogy neked bátran elmondhatunk mindent, s majd adott időben és alkalommal, ahogyan azt a te akaratod akarja, be fogod teljesíteni a mi reménységünket, meghallgatod a mi imádságunkat, és megadod azt, amiben reménykedünk. Légy áldott ezért, hogy te ilyen csodálatos vagy ma is, hogy aki hozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd magadtól.

Ámen.