PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 18.
(vasárnap)

Csákány Tamás


VAN GYÓGYULÁS!


Alapige:Jn 5,1-15

"Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat." Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!" De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította."


Imádkozzunk!

Istenünk, hisszük azt, hogy egyedül csak tőled jöhet szabadulás és gyógyulás. Megvalljuk, hogy sok mindent hurcolunk magunkkal: sebeket, belső terheket, amiket legszívesebben magunk mögött hagynánk, de senki nem tudja meggyógyítani, elvenni tőlünk.

Urunk, ma este különösképpen is szeretnénk kérni téged arra, szabadíts meg minket ezektől, vagy adj erőt a hordozásukhoz. Gyógyítsd meg, ami meggyógyulhat az életünkben, a többihez pedig adj tőled jövő erőt!

Urunk, szeretnénk téged kérni azokért is, akik emberfeletti próbákat és kísértéseket élnek meg mostanában akár fizikai, akár lelki küzdelmek miatt. Állj melléjük! Könyörülj rajtuk, és add, hogy ha neked kedves, a te segítségednek, gyógyító szeretetednek mi is eszközei lehessünk! Így munkálkodj bennünk, hogy munkálkodhass általunk is!

Jézus nevéért köszönjük, hogy te dicsőségesen válaszolsz könyörgésünkre.

Ámen.


Igehirdetés

Az utóbbi hetekben több találkozásban részesültem, ami nem volt könnyű. Olyan emberekkel lehetett alkalmam beszélgetni, akik mérhetetlen szenvedések között próbálnak egyik napról a másikra kitartani. Volt, aki lelki szenvedések miatt küzdött, és volt, akinek elképzelhetetlen fizikai kínjait kellett elviselnie.

Nagyon hálás voltam Istennek, amikor a mai alkalomra készülve ezt a történetet hozta elém, és hiszem, hogy minden valószínűség szerint nem vagyok ezzel egyedül. Mindannyian látunk sokféle nyomorúságot a környezetünkben. Családi, egyéni megpróbáltatásokat, ahogy emberi életek esnek darabokra, roppannak össze. Szemünk előtt fizikai korlátozottságok uralkodnak el egyik pillanatról a másikra, és törnek ketté életeket és családokat. Látunk anyagi természetű dolgokat, s ahogy már hosszú ideje a munkanélküliség nehézségeivel küszködik valaki csüggedten, és lehetne még sorolni.

Jézus, amikor Jeruzsálembe érkezik, hogy az ünnepen részt vegyen, nem csak a templomba megy. Nem elégszik meg azzal, hogy az Őt ünneplő sokaság körében tanítson. Nagyon jól tudja, hogy az a tömeg, amelyik most ünnepli, néhány nappal később ellene fordul majd. Jézus nem hagyja magát eltéríteni attól a céltól, amivel az Atya Őt elküldte.

Az üdvtörténeti jelentőségét tekintve tehát a cél - nagy távlatból nézve Jézus életére -, hogy értünk a keresztre menjen, így lehetővé téve számunkra, hogy az életünk ne menjen tönkre - ha nagyon egyszerűen fogalmazunk.

Azonban, amíg Ő eddig eljut, újra és újra nyilvánvalóvá akarja tenni a körülötte lévőknek, és nekünk, késői követőinek, s a Szentírás olvasóinak, hogy az Ő szeretete és hatalma nincs keretek közé szorítva. Elkötelezettsége a körülötte lévők, és egyáltalán az emberiség iránt, jóval nagyobb és teljesebb, mint ahogy azt gondolnánk. Erre tesz koronát a Golgota. Ezért hihetetlen örömünnep a húsvét. Ám figyeljünk most érzékenyen a történetre, mit is tanít nekünk Jézusról?

Jézus tehát egy olyan helyre ment, amely tele volt nyomorultakkal. Azt hallottuk az előbb az igéből, hogy betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ott abban az öt oszlopcsarnokban. Úgy is lehet mondani, hogy mindazok megtalálhatóak voltak ott, akiknek nem volt reménységük, akik valamiért perifériára kerültek, kiszoríttattak a társadalom belsőbb köreiből.

Jézus jellemző módon, saját indíttatásból - anélkül, hogy valaki hívta volna - feltűnt itt. Ráadásul egy olyan emberrel kezdett el beszélgetni, aki talán az összes közül az egyik legelesettebb volt. Csaknem négy évtizede feküdt már tehetetlenül.

A Szentírás nem adja elénk egyértelműen, hogy pontosan mi lehetett a baja. A bibliatudósok azt mondják, hogy valószínűleg egyfajta bénulás, talán paralízise lehetett ennek az embernek a nyomorúsága. Egy valami biztos: magatehetetlenül fekszik, kiszolgáltatva másoknak.

Harmincnyolc év hihetetlenül hosszú idő. Ennél jóval kevesebbe is időnként belefáradunk, és -fásulunk. Amikor Isten egy-két hétig nem válaszol az imádságainkra, úgy ahogy szeretnénk, amikor terheket kell kicsit nagyobb mértékben viselnünk, mint ahogy addig tettük, már zúgolódunk.

Meg kell, hogy valljam töredelmes szívvel, hogy amikor néhány napja ott álltam egy olyan asszonynak az ágyánál, akinek a létezés, a lélegzetvétel minden pillanata mérhetetlen kínt jelentett, nagyon elszégyelltem magam. Mert elém hozta Isten, hogy milyen terheket ró Ő egy-egy emberre, amelyek adott esetben elképzelhetetlenül súlyosabbak, mint amiket én viszek. De nem biztos, hogy fizikai megpróbáltatás alatt görnyed a másik, és ezért nagyon kell óvakodnunk attól, hogy hasonlítgassuk a sajátunkat a máséval. Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben van vele, de egy gyásznak a terhét, vagy elrontott élethelyzetnek a súlyát cipeli magával, és ez nincs ráírva. De ugyanúgy szenvedhet, mint a történetünkben szereplő 38 éve beteg.

Jézus tehát az egyik legreménytelenebb esetet választja ki, és nem véletlenül. Ennek a jelen lévők számára is - a történet összefüggésében - üzenet-értéke van. Méghozzá egyértelmű az üzenet. Jézus számára nincs reménytelen eset, gyógyíthatatlan élet. Mi egyfajta sémában tudunk csak gondolkodni. Abban, hogy Jézus, amikor valakin könyörül, és ha az illető fizikailag meggyógyul, minden rendben van. Ám Ő ennél jóval többet tesz mindig azokkal, akiknek az életébe - ereje és szeretete által - belenyúl.

Amikor odalép ehhez az emberhez, és megkérdezi tőle, hogy akarsz-e meggyógyulni, akkor ez a kérdés ott nagyon furcsa. Hiszen nyilvánvalóan szeretne meggyógyulni, azért van ott már harmincnyolc éve a csodálatos eseményekkel megáldott tó partján, ahol időről-időre gyógyulnak meg emberek. Reménykedik, vagy talán már ahhoz sincs ereje.

Ha nem Jézus tenné fel ezt a kérdést, akkor gúnynak hathatna. Ő azonban nagyon világos céllal kérdez. Azért, mert a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz az érintett személy akaratára is szükség van. Jézus soha nem tesz csodát annak az akarata ellenére, akiről éppen szó van.

Azért is logikus volt a kérdése, bármennyire furcsának is tűnik ma, mert akkor koldusként élni nyomorúságos, de biztos megélhetést jelentett. A koldusokat támogatták - s ha nagyon alacsony szinten is -, de biztosan megkapták a napi betevő falatjukat.

Van olyan, aki a nyomorúságával, legyen az bármiféle is, megtanul így együtt élni. Ahogy mesélte nem régen valaki, egy koldussal beszélgetett, és hívta, hogy jöjjön el az önkormányzathoz: van munka, napi - talán - ezerötszáz-kétezer forintot tudnak adni. Ránézett a felkapottja, és így válaszolt: mit gondol rólam? Napi kétezer forintért? A lábamat sem emelem fel. Ezzel most nem az az üzenete, hogy mindenki így áll ehhez a kérdéshez, de van, aki így. És most nem is arról van szó, hogy milyen állapotban lévő ember mondta ezt, hanem arról, hogy ezzel sokszor mi is így vagyunk. Talán nem is a napi bér tekintetében. De az Úr azt mondja: Ember, változhat az életed. Nem kell, hogy mindig ugyanazokon a kitaposott ösvényeken járj. Nem kell mindig depressziósnak lenned. Nem kell, hogy a halálfélelem újra meg újra elkezdje gyűrni a szíved. Azt feleljük: hát persze, jó lenne, ha másképp alakulna, de hát ..., én már csak ilyen vagyok. És amikor az ember ezt ismétli, hogy de hát ..., ez a helyzet, annyiszor próbálkoztam már. Ebben benne van az is: Jézus, hagyjál csak. Úgysem tudod te sem megváltoztatni a helyzetemet. Próbáltam, annyi mindent igyekeztem elkövetni, de végül megszoktam. Jó lesz ez így továbbra is.

Kevés szomorúbb dolog van, mint amikor valaki a nyomorúságába beleszokik. És itt nem arról van szó, hogy a nyomorúság hordozását ne lenne jó megtanulni. De ha a gyengeségeit valaki már nem akarja lerakni akkor sem, amikor lehetne, s a megkötözöttségétől sem akar szabadulni, a félelmeit sem akarja magától eltolni, az az ember nem szabadítható meg még Jézus számára sem. Mert Jézus nem kényszerít ránk semmit. Ő új lehetőséget ad mindig a vele való találkozáskor. De mindig fel is teszi a kérdést: Akarsz-e meggyógyulni?

Ez az ember őszintén és egyszerűen válaszol Jézusnak. Az őszintesége nagyon fontos része ennek a történetnek. Elmondja a csalódottságát. Nincs emberem. Én magamtól nem tudok bemenni ebbe a tóba, és nincs, aki segítsen. Ugye milyen ismerős ez a gyakorlat is? Magáról nem beszél, hanem csak arról, hogy mások nem segítenek neki. A többiek nem oldják meg a helyzetét. Saját magáról tulajdonképpen nem is árul el sokat.

Hány ilyen beszélgetést hallunk, és veszünk részt magunk is ilyenekben, amikor elmondjuk, hogy ki mit nem csinál. Az életünk miért nem változhat és változik. Miért tartunk ott, ahol tartunk? Ki milyen bűnöket követett el ellenünk. A külső és belső körülmények hogyan terhelnek meg minket és így tovább. De mi valahogy kimaradunk a történetből. Mi nem vagyunk hibásak. Mivelünk minden rendben van. Csak a másik, a körülöttem lévő, a szomszéd, a családtagom, a gyerekem, a feleségem, a férjem, bárki. Őmiatta nem történik semmi.

Ennek az embernek a gondolkodása kicsit világosabbá teszi, ahogy hozzáállunk általában az életünk dolgaihoz. Magunktól ennyire vagyunk képesek. Mindig hárítunk. Mindig készen vagyunk arra, hogy megkeressük a hibást, mert akkor magunkat már fel lehet menteni, mindenfajta következmény nélkül lehet sajnálni és sajnáltatni, és ez annyira jól esik. Ha már nem változnak a dolgok, legalább ismerjék el, hogy milyen nyomorúságos helyzetben vagyok, milyen terheket hordozok. Nézzenek föl rám. Milyen mérhetetlenül kisstílű gondolkodás ez. A gyógyulásról lemondva, megelégszik azzal valaki, hogy sajnálatból, kegyelem-forintokból, tengesse az életét lelki és fizikai értelemben egyaránt.

Jézus azonban nem csupán annyit mond, mint ameddig mi jutunk sokszor: hogy igen, ez egy szörnyű helyzet. Hanem alapvetően változtatja meg az egész helyzetet. Ő nem egy összeget ad ennek az embernek, nem is valakit felszólítva segít mondván, hogy a következő alkalommal majd téged próbálnak a leggyorsabban bevinni a tóba. Egész egyszerűen így szól: kelj fel. Fogd az ágyadat, és menj haza. Járkálj egy kicsit, hogy mindenki láthassa, hogy Isten csodát cselekedett veled, és utána menj haza.

Ez a második olyan mondata Jézusnak, amit ha nem tudnánk, hogy tőle származik, akkor gúnyolódásnak tekintenénk. Hogy lehet ilyet mondani egy béna embernek? Hát az a fő baja, hogy nem tud felkelni. A kezét, lábát nem tudja megmozdítani. Hogy lehet egy depressziósnak azt mondani, hogy lépj végre ki ebből a magadba roskadásból? Hát épp az a baja, hogy nem tud kilépni. Hogy lehet egy megkötözött embert arra biztatni, hogy tegye le mindazt, ami kötözi. Hát éppen az életének a nyomorúsága, hogy belülről érzi magát gúzsba kötve. Hogyan lehet egy nagytermészetű embernek azt tanácsolni, hogy béküljön meg a másikkal? Talán sokszor próbálta már, és mégsem megy.

Ez a különbség a mi lehetőségeink, és Isten újjáteremtő szeretete között. Mi, ha ilyet mondanánk a másiknak, az gúnynak hatna. Amikor Jézus mond ilyet, az maga az élet. Mert aki komolyan veszi - és ez az ember komolyan vette, pedig kiderül a történetből, hogy szinte semmit nem tudott Jézusról -, mégis megváltozott az élete. Felkelt, fogta az ágyát, összetekerte, és mindenki szeme láttára elkezdett járkálni. Az emberek ott álltak megdöbbenve. Mi történt? Jézus meggyógyította.

Jézust régen és ma sem lehetett kényszeríteni semmire. Azok, akik most csodadoktorként próbálják előadni magukat - meggyőződésem szerint - téves úton járnak. Mert az Ő hatalmát nem lehet a mi önös céljainkra felhasználni.

Jézus a saját döntése alapján, szuverén módon, akkor és úgy cselekszik, amikor és ahogyan Ő azt jónak látja. Pál apostol imádkozik háromszor: vedd el tőlem a nyomorúságos betegséget, ami megnehezíti a szolgálatomat. Pál komoly hívő ember, példakép sokunk számára, és mégis azt mondja neki az Úr, hogy nem veszem el. Ezzel a betegséggel együtt fogsz engem megdicsőíteni: ahogy hordozod majd, és ahogyan ennek a kínos tehernek a közepette is elvégezhetek sok mindent általad.

Jézus megmutatja hatalmát, hogy nincs olyan külső vagy belső kötelék, amit Ő el ne oldozhatna.

Az ige Jézus szavain keresztül mindannyiunkat kérdez: akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e teljesen megújulni? Ne mondd azt, hogy nem lehet. Azt se, hogy sokan kijelentették, hogy ez meg amaz a külső vagy belső adottságod lehetetlenné teszi. Ez csak kifogás. Bárki előtt érv lehetne, de Jézus előtt nem, mert Ő ennek a világnak az ura. Ő bármit megtehet, amit akar. Ha akar, megszabadít. Ha akar, megújít, meggyógyít, és hogyha akar - mint Pál apostolnál - ad erőt ahhoz, amit Ő tesz a vállunkra. Mert Jézus azt mondja, hogy aki én utánam akar jönni, az vegye fel a maga keresztjét, és kövessen engem.

Nem tudjuk előre megmondani, hogy melyik helyzetben mit fog tenni, de valami biztos, hogy egyedül Ő képes összeroppant emberi életeket helyreállítani. Egyedül Ő képes elképzelhetetlen fájdalmakhoz erőt adni. Egyedül Ő képes felfoghatatlan gyász közepette olyan vigasztalást nyújtani, ami több a puszta, üres szónál, amit sokszor talán nekünk sem kellene erőltetnünk, mert olyan, mint a pengő érc és zengő cimbalom.

A világ, amiben élünk, és sokszor mi magunk is mérhetetlenül vágyunk arra a gyógyító szeretetre, ami egyedül Istentől jöhet, ahogy azt a római levél mondja (Rm 8.) "A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését." Azért sóvárog a világ, mert sehonnan máshonnan nem kaphat gyógyulást, tisztulást és megújulást. Egyedül Jézus Krisztustól. Egyedül arról a golgotai keresztről árad a gyógyír, ahol Ő saját testében vitte fel a bűneinket a keresztfára, ahol előtte sebeket kapott, aztán meghalt azért, hogy nekünk békességünk és életünk legyen. Az Ő sebeivel gyógyultunk meg, ahogy ezt az Ézsaiás könyve mondja.

Hiszed-e ezt? Ha hiszed, akkor vajon ráállsz-e erre a hitedre? Nem elméletben, mert úgy sok mindent elfogadunk, de most, itt, ezen az estén akarod-e, hogy Jézus veled is kegyelmesen cselekedjen, a te szívedet és életedet is megérintse? Akarod-e, hogy mindazt, amit senki más nem tud elvenni tőled, Ő elvegye? Ezért ment a Golgotára.

Olyan jó lenne, ha most, amikor különösen nagy nyomorúságokat látunk magunk körül, nem állnánk meg az elfordulásnál, mert ez már túl sok nekünk, vagy a sajnálkozásnál, ami néha jobban megterheli a segítségre szorulót, mintha semmit sem csinálnánk. Jó lenne az Úr elé vinni őket. Az Úr nagyon is gyakorlati módon tud minket indítani esetleg arra, vállaljuk, hogy mi legyünk azok, akik a következő alkalommal betesszük a tóba az emberünket, esetleg olyan módon, hogy imádság által, rajtunk keresztül Isten elkezdheti munkálni a gyógyulását. Esetleg csendesen úgy, hogy nem tudja az egyik kezünk, hogy mit tesz a másik. Rajtunk keresztül is juttathat el Isten segítséget valakinek. Számtalan mód van előtte.

Aki komolyan veszi, hogy mindenható Urunk van, csodákat fog megtapasztalni. Csodákat a saját életében, és csodákat maga körül, sőt ezeknek a tevékeny részesévé is lehet, ha Isten is úgy akarja. Az egyik lehetőség tehát a betegek előtt az egyre inkább magába roskadva élés, ahogy ez az ember is élt. Vagy nyilvánvaló ez mások előtt is, vagy nem. A másik lehetőség pedig az, hogy Jézus emel fel először, újra meg újra.

Most, amikor majd csendben Isten elé állunk imádáságban, hadd vizsgáljon meg minket az Ő Lelke. Mi az, amit jó lenne itt hagynunk, és amit Ő szeretne meggyógyítani az életünkben?

Adja Isten, hogy a tudás szintjéről a cselekedet és az engedelmesség szintjére léphessünk tovább, hogy nagyon egyszerűen ki tudjuk ezt mondani: Igen, Uram. Nem tudom, hogy hogyan lehetséges, de szeretnék meggyógyulni.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük, hogy megkerested azokat, akiket senki nem keresett. Közösséget vállaltál a nyomorultakkal, akikről mindenki lemondott. Így, ezért hihetjük azt, hogy mindannyiunk számára van remény, segítség nálad. Van vigasztalás, erősítés és van gyógyulás is.

Szeretnénk, Urunk azt kérni, hogy végezd el bennünk, hogy hadd bízzuk rád, hogy hogyan munkálkodsz az életünkben. Olyan könnyen hajlamosak vagyunk arra, hogy megmondjuk neked, hogy mikor mit kellene tenned, és ha másképp cselekszel, akkor úgy gondoljuk, hogy az már nem is jó. De te sokkal többet látsz, mint mi. Te tudod az életünk olyan összefüggéseit, amikről nekünk fogalmunk sincs.

Így kérünk, Urunk, hogy amit kell, azt vedd el tőlünk, és amit hordanunk kell, ahhoz adj békességet! Egyedül tőled kaphatunk belső szabadságot, felszabadulást, örömet, olyan életet, amit érdemes élni.

Kérünk, hogy most, amikor a saját szavainkkal beszélünk majd tovább veled, hadd jöjjenek elő mindazok a dolgok, amiket te szeretnél, hogy itt hagyjunk, amiket te szeretnél átvenni, és amiktől szeretnél megtisztítani bennünket. Köszönjük, Urunk, hogy ez lehetséges, hiszen erre biztat bennünket a te igéd.

Ámen.