PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 10.
(nagyszombat)

Földvári Tibor


A KERESZTHALÁL KOZMIKUS JELEI


Alapige:Mt 27,50-53

Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig kettéhasadt; és a föld megrendült és a kősziklák megrepedeztek; És a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek teste föltámadt, és kijővén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus mi nem tudjuk elképzelni sem azt az átkot, ítéletet, amelyet elhordoztál midőn ki kellett neked mondani: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Nem tudjuk neked igazán megköszönni. Szeretnénk téged imádni érte és dicsőíteni, hogy az átkot te hordoztad el, hogy miénk lehessen az áldás, az örök élet. Könyörülj rajtunk Urunk, mert noha ezt hittel valljuk és tudjuk, mégis annyiszor vagyunk szeretetlenek irántad, meg egymás iránt. Bocsássad meg kérünk, hogyha a mai napon is megbántottunk, vétkeztünk ellened. Könyörülj rajtunk, tisztíts meg bennünket teljesen újra.

Kérünk, Urunk, hogy ma este is személyesen szólítson meg bennünket a te igéd. Magasztalunk Úr Jézus, hogy Nagyszombat ünnepén arra emlékezhetünk, hogy te az ősellenséget is legyőzted, amikor vállaltad a testi halált is érettünk és helyettünk. Megvalljuk Urunk neked, hogy még mindig nem egyszerű hordozni a gyász terhét, olyan nehezen gyógyulnak be a sebek, amelyek elhunyt szeretteink miatt ott vannak szívünkben. De arra kérünk, hadd tudjunk rád tekinteni, aki nemcsak a kereszten szenvedtél, meghaltál, hanem el is temettettél, és jól tudod mit jelent a halállal szembesülni.

Kérünk, hadd tudjunk ma este is minden megkörnyékező bűnt, akadályt félretéve, tereád nézni, a te kereszted győzelmére, a feltámadásod győzelmére, a hit elkezdőjére és bevégzőjére.

Ámen.


Igehirdetés

Akik már látták a Passió című filmet, talán még inkább átérezhették annak a szörnyűségét, amilyen fizikai, s az emberek által okozott lelki nyomorúság és szenvedés között Megváltónknak is végig kellett járnia a kereszt útját. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a római birodalomban sokan haltak meg ilyen szörnyűséges fizikai és az emberek részéről való lelki kínok között. Jézus Krisztus halálának egyedi volta azonban abban ragyog fel, hogy neki el kellett hordozni az Istentől való elhagyatottság kárhozatát is.

Máté evangélista leírásában azonban még további olyan jeleit adja annak, amelyek jelzik Jézus halálának teljesen egyedi voltát. Ő ugyanis nemcsak lelkileg halt meg abban az értelemben, hogy el kellett hordoznia a kárhozat gyötrelmét, az Istentől való elhagyatottságot, hanem - ahogyan jól tudjuk és ezért ünnepeljük a Nagyszombatot - neki a biológiai halált is el kellett hordoznia. Azok az események, amelyeket az evangélista lejegyez, jelei annak ugyanakkor, hogy milyen hatással és milyen rendkívüli jelentősséggel bír az Úr Jézus testi halála is. Az általa leírt jelek mellé a kozmikus jelzőt lehet még hozzátenni. Jézus Krisztus váltsághalála nemcsak az egyén személyes üdvösségére elegendő, hanem kozmikus jelentőséggel bír, az egész világ üdvösségét teszi lehetővé.

Az evangélista a passió leírása során az Úr Jézus Krisztus meghalásának az eseményét három olyan másik eseménnyel kapcsolja össze, amelyek jelzik a kozmikus hatást. Azért használja a fontos és hangsúlyos történéseket bevezető kifejezést: "és íme", mert jelezni akarja, hogy valami rendkívüli dolog történt. Az igealakok szenvedő szerkezete pedig a cselekvő személyének a rendkívüliségét és természetfölötti hatalmát mutatja be. Az itt szereplő összes ige szenvedő alakban áll, jelezve, hogy itt nem emberek cselekszenek, hanem a Mindenható Isten. Az egyszülött Fiú - itt az 50. versben - még aktívan cselekszik, amikor kileheli lelkét, de az utána jövő három esemény már mind a Mindenható Isten cselekvése. Hatalmas csodák, természetfeletti erő működik és mindez Jézus halálának a pillanatában megy végbe, jelezve a közvetlen kapcsolatot a Megváltó testi halála és a másik három esemény között.

A Jeruzsálemi templomban két függöny volt található. Az egész Írás összefüggése alapján egyértelműen tudhatjuk, hogy Máté itt a belsőre utal, amelyik a Szentek Szentjét takarta el. 2Mózes 21,31 verstől kezdve írja le, hogy milyen kárpitnak kellett lenni a Szentély és a Szentek Szentje között már a Szentsátorban is. Az evangélista erre az elválasztó kárpitra utal, amely mögé a főpap is évente csak egyszer léphetett be.

A Zsidóhoz írt levél 6,19 viszont jelzi, hogy az a kárpit jelképesen a mennyeire utal: "Beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement érettünk Jézus". Az Isten jelenlétét jelképező Szent láda miatt és az azt betöltő dicsőség miatt nem lehetett a Szent Isten közelébe menni a földön sem. Mennyivel igazabb ez a mennyben. Ezért az első esemény, hogy a templom kárpitja a fölétől az aljáig kettéhasadt, azt jelzi jelképesen, hogy Jézus halálakor hatalmas dolog történt a mennyben.

Az Ószövetség lapjain többször olvasunk földrengésekről. A 114. Zsoltárban így: "Indulj meg te föld az Úr orcája előtt". Más helyen az ítélettel is kapcsolatba hozza. Itt is tehát Isten cselekszik, és ahogyan kiderül a leírásból ez hatalmas rengés lehetett, hiszen még a kövek, kősziklák is megrepedeztek, a sírok megnyíltak. Elmondható tehát, hogy a földön is hatalmas esemény zajlik Jézus halála kapcsán. Az Ószövetségi jelentés miatt azonban elmondható, hogy nemcsak ezen a földön, hanem az egész teremtett világ, az egész látható világ megrendül. Isten cselekvő hatalmának erejét és súlyát mutatja a földrengés. Így szimbolikusan jelzi, hogy mi minden zajlik az egész teremtett világban amikor meghal a Megváltó.

Sőt az Úr Jézus halálakor még a halál birodalmában is hatalmas eseményt munkált Isten. Még a Seolban is.

Az ószövetségi hívők számára a Seol azt jelentette, ahova a hívő ember is kerül meghalása után. Jézus is ide jutott: "Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltva kiadta lelkét". Már csak a teste függ a kereszten. Ő is ott van a halottak birodalmában. Ez nem helyként képzelhető el, hiszen a láthatatlan világhoz tartozik; de abban az értelemben mégis meg kell különböztetni a templom kárpitjának kettéhasadása szimbolikus képétől, mert azt jelzi, hogy nemcsak a mennyben, nemcsak a földön, a teremtett világban, hanem a meghalás utáni világban is nagy dolgok történnek, mert meghalt Jézus. Föltámadtak ószövetségi hívők, a lelkük újra egyesült a testtel, kijöttek a sírból, élő emberekként és meg is jelentek Jeruzsálemben, a szent városban.

Jézus halála tehát mindezt érintette, az ő megváltó halála a mennyben, a földön, s a föld alatt (Seol) munkál, hatalmas történést jelent, melynek cselekvője a Mindenható Isten. Rendkívüli a halál, ezért rendkívüli a hatása is.

Milyen jelentősége volt ezeknek az eseményeknek? Ahhoz, hogy ezt megérthessük az egész Írás alapján fontos tisztázni, hogy a bűneset óta van halál. A bűn miatt elszakadt az ember Istentől. Ezt az állapotot nevezi a Biblia bűnnek, azaz az Isten nélküli létezést. Azóta az embert sohasem lehet semlegesen említeni, mindig hozzá kell tenni bűnös ember, mert a bűnös embernek kell meghalni. A bűn nyomorúsága azonban abban látszik, hogy nemcsak az Isten oldaláról való ítéletre méltó, azaz vétkesség van rajta a bűnös emberen, hanem ennek a rontó ereje is. A bűn rontásának a kicsúcsosodása a testre nézve abban mutatkozik meg, hogy elpusztul, porrá lesz.

Mózes első könyve elején olvassuk azokat a történeteket, hogy az Édenből való kiűzetés azt a célt szolgálta, hogy a bűnös ember ne élhessen örökké. Szörnyű is lenne úgy élni örökké, hogy az ember nem szabad a bűntől és annak hatalmától.

Az alapige fényében fontos azt is tudatosítani, hogy Isten már ott kijelentette, hogy átkozott legyen a föld temiattad.

Nemcsak az ember lett bűnössé, hanem az ember bűne miatt Isten megítélte, megátkozta a földet is. Ezért Pál apostol a Római levél 8,19-20,22-ben így ír a teremtett világ nyomorúságáról: "Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért aki az alá vetette. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög egészen idáig." A nyögni kifejezés a szülési fájdalomra utal - amikor egy anya a szülés előtt áll -, ami rettenetes. Ilyen fájdalommal nyög a teremtett világ, mert hiábavalóság alá vettetett az ember bűne miatt.

A biológiai halál a test és a lélek szétválását jelenti. Ezért van a Seolnak olyan mérhetetlen hatalma. A test elporlad, a lélek pedig egy olyan állapotba kerül, ahonnan képtelen kiszabadulni magától. Az Ószövetségben több helyen olvasunk (Zsoltárok könyve, Példabeszédek könyve) olyan igeverseket, ahol arról van szó, hogy még a hívő ember is halála után oda kerül. De nem tud kiszabadulni, hiába hívő ember. Onnan csak valaki más, aki hatalmasabb a Seolnál, tudja kiszabadítani. Ennek fényében kell azt látni, hogy a Seolba legelőször Ábel került, aki a szentírási leírásban az első halott volt. A legutolsó pedig az lesz, aki az Úr Jézus visszajövetele előtt hal meg.

Ebbe a Solba került Jézus is halála után, pedig neki nem kellett volna meghalni. A Szentíráson végigvonul, hogy az ember él, de egyszer eljön a halál pillanata, ahogyan mi is tapasztaljuk. Jézusnak azonban nem kellett volna meghalnia biológiailag sem, ő önként vállalta a halált. Jellemzően mondja: "Van hatalmam letenni az életemet és van hatalmam fölvenni". Jellemző a "kiadá lelkét" kifejezés is, ami arra utal, hogy ő ezt aktívan teszi. Amikor mi meghalunk, és utolsó leheletünket kiadjuk, azt kényszerűségből tesszük, mert a halál nagyobb úr. Jézusnak azonban azért kellett ezt megtennie, mert ő vállalta ezt. Meghalt és el is temették. A Jelenések könyve szerint el is mondta: "és az élő, pedig halott voltam". Valósággal meghalt, de azért tette, mert így arathatott és aratott győzelmet a biológiai halál fölött is. Kereszthalála ezért megváltó halál, a biológiai halál fölött is.

A Zsidókhoz írt levél 2,14-18 ezért húzza alá Jézus Krisztussal kapcsolatban, hogy milyen szabadulást jelent az ő élete és az ő meghalása is: "Mivel tehát a gyermekek testből, és vérből valók, ő is hasonlóan részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak. Mert nyilvánvalóan nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annak okáért mindenestül fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek."

Az Úr Jézus meghalt, hogy kiszabadítsa a Seolban, a halálban levőket. Ezért van rendkívüli jelentősége annak is, hogy Jézus a Seol állapotába került és az azt követő pillanatban pedig a Seol állapotából kiszabadultak, azaz az elhunyt szentek feltámadtak.

Az Úr Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása két külön történeti esemény volt, hiszen jó néhány óra telt el meghalása és feltámadása között. Mint üdvtörténeti eseményt azonban a Szentírás mindig együtt látja. Ezért nem helyes a keresztről beszélni a feltámadás nélkül, vagy az Úr Jézus feltámadásáról beszélni a kereszt nélkül. A Római levélben ezért mondja az apostol: "Aki a mi bűneinkért halálra adatott és feltámadott a mi megigazolásunkért."

Ezt azért kellett megemlíteni, mert nemcsak a feltámadással kapcsolatban történt csoda, de már Jézus halálakor, holott a feltámadás időrendileg még nem történt meg. De a Mindenható Isten dicsőségesen jelezni akar valamit a Seolból való kiszabadulás miatt is. Az egyszülött Fiú meghal és nemcsak a mennyben, a földön, de a Seolban is ennek a halálnak óriási hatása van. A bűn hatalmas, de Jézus erősebb. A halál hatalmasabb az embernél, de Jézus legyőzte azt.

A hatását tekintve az első esemény, amikor a templom kárpitja kettéhasadt, azt jelzi, Jézus Krisztus helyettesítő halála miatt és által van út; szabaddá lett az út a Mindenható Istenhez. A leggonoszabb bűnös ember is beléphet a Paradicsomba bűnbánattal, elfogadva hittel a kegyelmet. Ha arra gondolunk, hogy a főpap is csupán egy évben csak egyszer mehetett be a Szentek Szentjébe a Szent ládához, akkor talán átérezzük, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a mennybe, a Szent Isten elé odamehet a bűnös ember Jézus haláláért. A Szent és igazságos Isten nem elpusztít, nem megítél, hanem kegyelmesen visszafogad, de csak azért, mert Jézus meghalt. János 14,6-ban azért mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."

Amikor katonakoromban ápolósegédként dolgoztam egy kórház intenzív osztályán, akkor igen magas rangú katonatisztekkel is beszélgettem, olyanokkal is, akiknek a halála már nagyon közel volt és ezt ők is tudták. Olyan tisztekkel, akik elvileg ateisták voltak. Bizony, amikor ők is érezték a halál közelgését, és hallották, hogy én teológus vagyok, akkor elkezdtek beszélni Istenről, halálról. Féltek a haláltól. Örömteli azonban most is arra gondolnom, hogy még nekik is lehetett hirdetni az Úr Jézus Krisztus váltsághalálát, bocsánatát, szabadítását.

Van kegyelem, nem az kérdés mekkora bűnös vagyok, mindenki nagy bűnös, hanem az a kérdés hiszem-e hogy lehet menni az Atyához. Ez nagyon fontos a hitben járók számára is, mert általában legtöbbször nemcsak elesünk, hanem van amikor vissza is esünk. Az a legszörnyűbb, amikor a hívő ember újra nagyon nagyot bukik. Gondoljunk Péterre, aki megtagadta Jézusát, és a legnagyobb bukás után is hangzik az evangélium az Ószövetség lapjairól: "De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom, meghallgat az én Istenem, ne örülj én ellenségem, elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom." Mert van út az Atyához, nemcsak a megtérésben, hanem mindig mehetünk hozzá bocsánatért. Ez nem felszabadít a bűnre, hanem inkább felszabadít a bűn alól, hogy szent életben járhassunk.

A hívő ember meghalása pillanatában nem a nagy semmibe tűnik, hanem akár a meghalása előtti másodpercben is elmondhatja ugyanazt, amit Megváltónk tett - Lukács evangéliuma szerint -, mondván: "Atyám, a te kezeidbe teszem le a lelkemet." Mert a testünk elporlad, de a lelkünk azon a nyitott ajtón keresztül megy az Atyához. Ez nagy reménység a hívő ember számára, és ezért tudnak a hívő emberek másként meghalni, mint az Istent nem ismerők. Ne felejtsük el, ez azonban nem azt jelenti, hogy a halál előtti órák könnyűvé válnak, hanem azt, hogy akkor is Isten kezében van az életünk, s a halálunk pillanatában és utána is, azonnal az Atya kezében tudhatjuk magunkat. "Még ma velem leszel a paradicsomban."

A második és a harmadik eseményről csak Máté evangélista ír; az amikor földrengés volt és a kősziklák is megrepedeztek, sírok megnyíltak. A földrengés Isten hatalmas cselekvése, mely az egész földön megmutatkozott, és szimbolikus jelentése is van; az egész teremtett világban megrendül valami. Mivel a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, ennek el kell egyszer pusztulni. Az Isten ítéletének, Jézus visszajövetelének az előjele a földrengés is. Azért kell elpusztulni, hogy valami új keletkezzen, valami új teremtessék. Jézus Krisztus haláláért lehet ezért az egész teremtett világnak megújulása, ezért beszél a Szentírás több helyen is új égről és új földről. Ennek az örök dicsősége majd akkor fog kiteljesedni, amikor Jézus eljön. A Római levél 8. részében azt húzza alá az apostol, hogy bizony ez a teremtett világ nyög és sóvárog, mert hiábavalóság alá vettetett. De a 21. vers így szól: "azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától. Az Isten fiai dicsőségének szabadságára." Van a világnak reménysége.

Számunkra ott van ennek jelentősége a legszemélyesebben, hogy nem könnyű ebben a mai világban élni Isten gyermekeként. Mert igen jó dolog az, hogy tudjuk, hogy van út az Atyához, a menny nyitva áll, van bocsánat, és ha meghalunk, akkor tudjuk hova kerülünk. De addig itt élni a földön nem is olyan egyszerű, sok a szenvedés, keserűség. A hívő embernek is nehéz és fárasztó a munka, sok a sikertelenség. A számítógépek világában elég egy gombnyomás és minden elmegy, napok, hetek munkája. Láthatjuk a világméretű pusztulást a napi hírekben a televízióban. A mai információs társadalomban ez szinte mindennapos, annak van hírértéke, ami katasztrofális. Ennek a világnak a jellemzője még mindég a bűneset utáni állapot.

Két példa segít érzékeltetni, hogyan érinthet ez személyesen, sőt hogy a hívő ember bűne miatt is szenvedhet a világ. Nekünk minden tavasszal vannak napos kiscsirkéink. Szörnyű azt látni, amikor az egyik kiscsirke amelyik egészséges volt, előző nap még szaladt, már nem iszik a vízből és estére el is pusztul. Itt még talán nincs is olyan nagy hibája az embernek. Egyszer azonban szörnyű dolog történt, amikor anyakocánk volt, több kismalaccal. Tudni kell, hogy az anyakoca nagyon vigyáz a kicsinyeire, amikor lefekszik, a falhoz támasztja a hátát, hogy még véletlenül se feküdjön rá akármelyikre. Az anyakoca nem nyomja agyon kismalacát. Az ólnál állva odakiáltottam ismerősömnek, hogy gyere, nézd meg milyen aranyosak, az anyakoca megijedt, hirtelen felugrott és rátaposott egy kismalacra. Majd meg szakadt a szívem, hiszen ez miattam történt, csak azért, mert örömömben hangosan kiáltottam.

Ebben a világban szenvednek az állatok is. Ne felejtsük el, az Úr Jézus halála nemcsak számunkra szerzett üdvösséget, hanem ezen szenvedő világnak is. Lesz új ég és új föld. Az ő győzelme fényében várhatjuk ezt boldog reménységgel. Ennek fényében lehet nekünk munkálkodni a magunk helyén, ennek a teremtett világnak a szépségén, megőrzésén, jobbításán, mert lesz még jobb. És ha ez a világ is lehet szebb és jobb, mennyivel inkább amaz.

Jézus halála tehát, ahogyan jelzi az evangélista, győzelmet hozott az egész világmindenségnek.

A harmadik, amikor kiszabadultak a Seolból az elhunyt szentek lelkei, föltámadtak, kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a Szentvárosba és sokaknak megjelentek. Jézus csak a testi halála által győzhette le a biológiai, testi halált. Az ő haláláért lehet kiszabadulni belőle. Rendkívül fontos, hogy úgy tűnik, hogy még Jézus feltámadása előtt történt mindez.

Vannak olyan írásmagyarázók, akik ezt a kozmikus jelet nem a halálához, hanem a feltámadásához kapcsolják. Arra hivatkoznak, hogy az 1Kor 15-ben a feltámadás első zsengéje a Krisztus, mely miatt időrendileg ezek testi feltámadása nem előzhette meg Jézusét. A szövegből azonban egyértelműen látható, hogy Jézus halálához kapcsolja az evangélista. Másrészt pedig Pál apostol a Korinthusi levélben azt húzza alá, hogy mindenki föltámadása, még az ószövetség idején élőké is, a Krisztus halála és feltámadása üdvtörténeti tényén nyugszik. Nem az időrendiség a fontos, hanem az üdvtörténeti tény.

Mások pedig, akik elfogadják és aláhúzzák, hogy valóban még Krisztus föltámadása előtt történtek hatalmas dolgok, azt mondják, hogy az itt feltámadt elhunyt szentek olyan módon támadtak föl, mint Jairus leánya, a naini ifjú, vagy Lázár, azaz halandó testben, nem úgy, mint a Megváltó, halhatatlan dicsőséges testben. Ebből az következik, hogy egy idő után ők újra meghaltak.

Korábban én is így gondolkoztam. Ezzel szemben azonban az hozható fel, hogy így problémás a megjelentek kifejezés értelmezése, mert ott olyan szó szerepel, ami arra utal, hogy a Mindenható Isten tesz valamit. Nem ők jelentek meg aktívan, hanem az Isten cselekvő munkája nyomán keltek életre, mivel föltámasztattak, ezért előállíttattak, megjelentettek sokaknak a Szentvárosban. Gondoljunk arra, hogy az Úr Jézus maga is, amikor föltámadt nem mindig volt ott a tanítványok szemei előtt, hanem újra, meg újra megjelent, majd eltűnt. Amikor Tamás miatt jön el, aki nem volt ott az első estén. Ezért megjelent közöttük nyolc nap múlva a zárt ajtókon keresztül.

Valóban meglehet, hogy csak halandó testben támadtak föl, aztán utána meghaltak. De még helyesebb és még kifejezőbb, ha helyt adunk annak, hogy bizony ők feltámadott testben támadtak fel - ahogyan Krisztus is -, amint sok írásmagyarázó értelmezi. Ilyen módon ugyanis még inkább kifejező lesz az ő feltámadásuk Jézus halálához kapcsolódóan, mert Jézus halála győzte le a halált és az ő feltámadása ezt igazolta is.

Jézus váltságot szerzett a mi testünknek is, nemcsak a lelkünknek. Így válhat ezeknek a szenteknek a feltámadása még Krisztus halálánál annak a boldog ígéretévé, hogy lesz feltámadása a halottaknak. Ezért magyarázom így, hogy az elhunyt szentek valóban feltámadtak, testben támadtak föl, dicsőséges testben és nem halandó testben. Megjelenésüknek az ideje azonban az Úr Jézus feltámadásához kötődik már. Ez is igazolja a dicsőséges feltámadás helyességét. Csak akkor jelentek meg a Szentvárosban amikor már Krisztus is föltámadt. Ennél többet nem olvasunk róluk, itt megáll a kijelentés és többet nem mond. Az a fontos, hogy Jézus halálához kapcsolódóan a Seol legyőzetett, sőt a teljes ember megváltása bemutattatott. Mindenki láthatta Jeruzsálemben őket, ahogyan Jézust is láthatták azok, akiknek megjelent. Ennek a hatalmas eseménynek Jézus halálához való kapcsolódása azt igazolja, hogy az Úr Jézus előtt nincs akadály, ő mindent legyőzött.

Mikor válik számunkra ez a legszemélyesebbé? Akkor, amikor nekünk is gyászolni kell, vagy meghalni készülünk. Amíg egészségesek vagyunk, és nem kellett gyászolnunk, addig nem tudjuk átélni a testi halál szörnyűségét. Most már nemcsak az az örömhír, hogy Jézus is átment a halálon, a meghalás gyötrelmén hihetetlen szenvedések között, hanem az is, hogy ő legyőzte a testi halált is. Ez önmagában még nem teszi egyszerűvé számunkra a gyászt, a temetést, de a hívő ember hittel, Jézusra nézve mégis csak másképp hordozhatja el. Arra gondolhatunk, hogy noha én meghalok, vagy a szerettem meghalt, de tudjuk, hogy hova került, jobb helyre jutott, és majd eljön a feltámadás ideje, mert Jézus győzött.

Máté evangélista amikor leírja a történéseket az Úr Jézus halálának kozmikus jelentőségét kívánja felragyogtatni. Azt, hogy nagy dolgok történtek a mennyben, van út az Atyához, az egész teremtett világban megváltatott a világ a halálból és a hiábavalóságból, sőt még a Seol is, legyőzetett. Jézus feltámadása még hatalmasabban ragyogtatta föl ezt, de az ő halála is jelzi, győzött a Megváltó, Jézus erősebb a halálnál.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk és hódolunk előtted megöletett Bárány, s magasztalunk Úr Jézus, hogy te uralkodsz mindörökké. Áldunk, hogy te vagy az erősebb fegyveres, aki az ősellenséget, az utolsó ellenséget is legyőzted, a Sátánt és a halált. Dicsőítünk, mert nálad vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.

Arra kérünk, hogy hadd tudjunk mi így tekinteni reád életünk legnehezebb óráiban is, akkor, amikor szenvednünk kell testileg, kórházban kell lennünk, talán egyedül, akkor is, amikor a gonosz próbál gyötörni bukásaink után, vagy amikor ennek a földi életnek akadályaival, sikertelenségével szembesülünk. Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk rád nézni.

Segíts így imádkoznunk ezért az egész világért. Segíts, Urunk abban, hadd láthassuk, hogy nemcsak minket váltottál meg a halálból, hanem a teremtett világot is. Segíts arra az élő reménységre tekinteni, amelyet eljöveteledkor hozol számunkra. Arra kérünk, hogy amikor temetnünk, vagy gyászolnunk kell, valóban hittel tekinthessünk a feltámadás boldog reménységére, mert te vagy a feltámadás és az élet.

Ámen.