PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 9.
(nagypéntek)

Cseri Kálmán


A KERESZTRŐL A PARADICSOMBA


Alapige:Lk 23,32-43

Két gonosztevőt is vittek, hogy Jézussal együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.

A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de Ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre Ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, még ma velem leszel a Paradicsomban."


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus mindnyájan elfáradunk estére, de köszönjük, hogy munka után is elkészítetted ezt a csendes órát nekünk. Köszönjük, hogy lélekben megállhatunk most a kereszted alatt. Hallhatjuk, hogy még ott is hogyan imádkoztál értünk és mindazokért, akik oly sokszor nem tudják, nem tudjuk, hogy mit cselekszünk.

Köszönjük, hogy még utolsó leheleteddel is minket mentegettél az Atya előtt. Áldunk téged ezért az érthetetlen irgalomért, irántunk való kimondhatatlan szeretetedért. Köszönjük, hogy ennek a jele az is, hogy most itt vagyunk. Amikor téged keresünk, mindig te keresel minket előbb. Te akarsz elkészített ajándékokkal meggazdagítani. Hadd legyen ez a csendes óra most a te ajándékozásod alkalma.

Engedd, hogy jobban megértsük kereszthalálod okát és célját. Engedd, hogy világossá legyen számunkra, hogy közvetlen összefüggés van sokféle hitványságunk, nyomorúságunk és a te kínhalálod között.

Kérünk, engedd megértenünk az örömhírt is, hogy mi-mindent tettél újra hozzáférhetővé a benned hívők számára éppen keserves kínhaláloddal.

Kérünk, beszélj velünk most személyesen ebben a csendben és engedd, hogy lelkiekben sokkal gazdagabban mehessünk tovább az úton.

Ámen.


Igehirdetés

A nagypénteki istentisztelten általában az Úr Jézus szenvedéstörténetének egy részletét szoktuk elemezni, és a benne levő igei mondanivalót kibontani. Így tesszük ezt most is, előtte azonban - ha röviden is - nézzük meg ezt az egész eseménysorozatot, ami nagypénteken történt.

Az evangéliumok leírása szerint Jézus szenvedése négy színhelyen játszódott le: a Gecsemáné-kertben, Kajafás házában, Pilátus palotája előtt és a Golgotán. Azt olvassuk, hogy az utolsó vacsora után, már késő este, tanítványaival együtt kiment Jézus az Olajfák lejtőire, arra a részre, amit Gecsemáné-kertnek neveztek. Itt vívta meg utolsó lelki harcát, és mondott visszavonhatatlan, egyértelmű igent Isten akaratára. Itt vállalta el végleg a mi bűneinkért az Isten igazsága szerint járó büntetést. Itt tartóztatták aztán le, és innen vitték Kajafás házába, s még éjszaka összehívták a hetventagú Nagytanácsot, amely mint rögtönítélő bíróság hivatva volt Jézus felett ítélkezni. A halálos ítélet már készen volt, csak valami formai okot kerestek még ürügyként. Azóta is volt erre példa a történelemben gyakran.

Végül is azzal indokolták a halálos ítéletet, hogy Isten Fiának vallotta magát, és ezzel szörnyű istenkáromlást követett el.

Ilyen ítéletet végrehajtani azonban csak a megszálló római hatóság engedélyével lehetett. Ezért rá kellett venniük Pilátus helytartót arra, hogy hagyja jóvá Jézus halálos ítéletet. Ez nehezen ment, mert Pilátus átlátott a dolgokon. Azonnal érzékelte, hogy Jézus nem veszedelmes lázító. Az ellene felhozott vádak pedig nem igazak. Éppen ezért elhatározta, hogy megmenti Őt. Több próbálkozást tett erre nézve, részletesen leírják ezeket az evangéliumok. Végül azonban kénytelen volt belátni, hogy annyira felingerelték a nép vezetői a csőcseléket, hogy nem bírt azzal az erővel, ami a kiáltozásukból áradt. Lázadásnak pedig semmiképpen nem volt szabad történnie, főleg egy nagy ünnepen. Az főbenjáró bűn volt, ha egy helytartó olyan gyengének bizonyult, hogy ez megtörténhetett. A végén megalkudott, és meggyőződése ellenére kiszolgáltatta a népnek Jézust.

Jézusnak ekkor már jártányi ereje is alig volt, hiszen estétől kezdve szinte folyamatosan ütötték-verték Kajafásnál is, Pilátusnál is. Az, hogy Pilátus megostoroztatta, azt jelentette, hogy merő seb és vér volt az egész teste. Ezért nem bírta aztán kivinni a keresztet sem, hanem egy arra járó földművest kényszeríttettek a rómaiak, hogy vigye ki. A Golgotán két másik, szintén halálra ítélttel együtt, keresztre szögezték, és ott halt meg a mi Megváltónk délután 3 óra körül, számunkra elképzelhetetlen lelki és fizikai kínok között.

Felszínesen ennyi a nagypénteki eseményeknek a váza. Ebből a szomorú eseménysorozatból az utolsó mozzanatra szeretném most a figyelmet irányítani. Arra, amiről így olvastunk: "Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek - Golgotának - hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. (...) Az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." A másik azonban megrótta, és ezt mondta: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de Ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre Ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, még ma velem leszel a Paradicsomban."

Több szempontból is meglepő ez a jelenet. Csakugyan lehetséges az, hogy egy jogos ítélettel halálra ítélt és kivégzett gonosztevő azonnal bejusson az üdvösségbe? Hogy egy bűnöző, aki maga ismeri be, hogy cselekedetei méltó büntetését kapja, amikor kivégzik, a vesztőhelyről a mennyországba jusson minden átmenet, egyezkedés és bárminek a teljesítése nélkül? Ez hasonló ahhoz, mintha az óvodából valaki egyenesen az akadémiai székbe kerülne. Ez képtelenség. Mindenütt van fejlődés, vannak fokozatok, fel kell mutatni bizonyos teljesítményeket, meg kell felelni feltételeknek, van vizsga, minősítés, aztán várakozás arra, hogyan döntenek. Hogyan kell ezt elképzelni, amiről itt szó van? A keresztről egyenesen a Paradicsomba?

Jézus Krisztus még a kereszten is, mint az Isten országának a királya isteni teljhatalommal kiutalja ennek a gonosztevőnek az üdvösséget, és beutalja őt a mennyek országába. És ez ellen sehol senki nem fellebbezhet.

Azzal a hatalommal mondja ezt, hogy még ma velem leszel a Paradicsomban, amely hatalommal a leprásoknak mondta: menjetek el és tisztuljatok meg - és percek alatt megszabadultak a gyógyíthatatlan betegségből. Amely isteni hatalommal a naini ifjúnak, Jairus leányának, a négy napja eltemetett Lázárnak azt mondta: kelj fel és élj még egy ideig, és amit mondott, az bekövetkezett. Ugyanaz a hatalom ez, amivel a mindenható Isten a mindenségtörténet hajnalán azt mondta: legyen világosság és egyenesen így folytatódott az esemény: lett világosság.

Ezzel az isteni teljhatalommal szól itt a király Krisztus meggyalázva, haldokolva, keresztre szögezve is, és így mondja ki ezt a mondatot: "Bizony, mondom néked, még ma velem leszel a Paradicsomban." Ilyen ereje van Jézus szavának, ilyen ereje van Jézus halálának, hogy ilyen képtelenséget is lehetővé tett.

Pál apostol jól tudta és komolyan hitte, hogy ilyen ereje van Jézus halálának. Ezért írja a Kolosséi levél elején (amit most tanulmányozunk vasárnaponként): "Ő a feje a testnek, az egyháznak is, Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé." (Kol 1,18-22)

Ha valakiről, erről a gonosztevőről el lehetett mondani, hogy Istentől elidegenedett, ellenséges gondolkozású volt, a gonosz cselekedeteit ő maga említi ebben a néhány szavas vallomásában. Lehetséges, hogy egy ilyen alak úgy jelenjen meg Isten előtt, mint szent, hibátlan és feddhetetlen? Ez csak azért lehetséges, mert Jézus a keresztfán kiontott vére által békességet szerzett és megbékéltetett minket emberi testében az Ő halála által.

Jó lenne, ha Jézus Krisztus kereszthalálának ezt az elképzelhetetlen erejét és máig ható hatalmát megismernénk, és komolyan mernénk venni. Ezért volt az lehetséges, hogy ez az Istentől elidegenedett gonosztevő hallhatta tőle ezt a mondatot: még ma velem leszel a Paradicsomban.

Jézusnak ebben az egyetlen mondatában egész sor örömhír szólal meg. Szeretnék ezek közül ötöt most elsorolni.

Az első, hogy van Paradicsom és az elvesztett Paradicsomba visszakerülhet az Isten ellen fellázadt ember. Nyílván mindannyiunk számára egyértelmű, hogy paradicsomon itt az üdvösséget kell érteni, biblikusan az Istennel való közösséget, amit megtörtünk, amikor otthagytuk Istent. Tartalmilag magát az életet. Isten visszaajándékozza az embernek az elveszített életet. A Paradicsom az Istennel való közösség, az ember számára az az életlehetőség, ami a halnak a víz. Isten nélkül az ember olyan helyzetbe kerül, mint a hal a szatyorban. Ott nincs életlehetősége.

Visszakerülhet az Istentől elszakadt ember az életbe. Az élet lényege: együtt élni Jézussal. Amikor az örökkévalóságról beszél a mi Urunk, azt mondja: "Előre megyek, helyet készítek nektek, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok." Ez a Paradicsom. Jézussal együtt élni.

Azt olvassuk az igében, hogy Isten lehetővé tette, hogy mi visszataláljunk oda. A gazdag ifjú is a Paradicsomba szeretett volna belépni. Azt mondja neki Jézus: "Gyere és kövess engem!" A vele való együttlét a Paradicsom. Ebbe a közösségbe vagy itt a meghalásunk előtt belépünk, vagy nem léphetünk be soha. A halál után nincs lehetősége az embernek visszatalálni Istenhez. Ez a gonosztevő is, lehet hogy csak percekkel a meghalása előtt, de előtte kiáltott segítségért és kapott segítséget Jézustól.

Van tehát Paradicsom és lehetséges visszakerülnünk az igazi életbe, az Istennel való közösségbe.

A második: csak Jézussal együtt léphet be mindenki a Paradicsomba. Akár milyen kiváló ember volt, egyedül csak arról tehet tanúságot, amiről ez a keresztre feszített is, hogy a mi cselekedeteink méltó büntetését vesszük. Mert a mi cselekedeteink nem jelentenek belépőjegyet a Paradicsomba. Magunkban csak az érvényes, amit a Bibliában olvasunk: test és vér nem örökölheti az Isten országát. Csak Jézussal együtt lehet belépni. Ismerjük János evangéliuma sokat idézett mondatát: Akik befogadták Jézust, azoknak adja meg azt a kiváltságot, hogy Isten befogadja őket az Ő gyermekeinek a családjába. Jézussal együtt léphetünk be.

A harmadik: csak Jézus halálának az árán léphet be mindenki a Paradicsomba. Amikor a mi Megváltónk kimondta az utolsó szavát a kereszten: Elvégeztetett, akkor nemcsak teljes napfogyatkozás és földrengés támadt, hogy Isten ezzel is megmutassa, hogy kozmikus jelek kísérik ezt a kozmikus jelentőségű eseményt, hanem a templomban a szentek szentjét a templom többi helyiségétől elválasztó vastag, súlyos kárpitfüggöny tetejétől az aljáig kettéhasadt.

Az akkori hívők meggyőződése szerint a szentek szentje volt a szent Isten jelképes lakóhelye. Nem gondolták ők, hogy ott lakik Isten, de azt tekintették az Isten jelenléte, mintegy sűrített megnyilatkozásának és oda ember nem tehette be a lábát. Csak a főpap egy évben egyszer, és ő is az áldozati vérrel a kezében, a szent Isten bocsánatáért esdekelve. És most kettéhasadt a kárpit. Megnyílt az út vissza a szent Istenhez. Újra mehet a bűnös ahhoz az Istenhez, aki pótolhatatlanul hiányzik az életéből, mert megtörtént az elégtétel. Jézus lehajtván fejét kilehelte lelkét. Bemutatta az igazságos Isten számára egyedül érvényes és elégséges áldozatot. Őreá hivatkozva tehát, az Ő halálának az árán mehet az bűnös ember Istenhez.

A Zsidókhoz írt levél 9. és 10. fejezete ezen örvendezik, és erről áradozik. Javasolom, hogy ma vagy holnap olvassuk el. Ilyen mondatok vannak itt: "Egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Mert az Ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer és mindenkorra." (Zsid 10,14, 10).

Nem akármi történt a Golgotán. Nem valami baleset, nem csupán a nép vezetőinek a gyűlölete miatt esett áldozatul egy jobb sorsra érdemes, tehetséges rabbi. Ezek a Szentírás nem értéséből és félreértéséből származnak. Ott egy olyan egyszeri, az egész világmindenségre kiható, annak fordulatot adó esemény történt, ami a teremtéssel egyenértékű.

Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer és mindenkorra megszentelte Isten a benne hívőket.

Mi beléphetünk a Paradicsomba, de csak Jézussal együtt, és most nagypéntek este hadd mondjam így: csak a Jézus Krisztus holttestén keresztül.

Ha valaki azt mondja az említett gonosztevőre gondolva, hogy csak ilyen egyszerűen, csak úgy, ilyen olcsón üdvözülhet valaki? - akkor szeretettel igazítsuk ki és mondjuk azt: ellenkezőleg, ilyen nagy árat kellett fizetni valakinek azért, hogy mi oda egyáltalán visszakerülhessünk. Jézus Krisztus az Ő bűnnélküli, tiszta, isteni életét áldozta fel ezért.

A negyedik örömhír: ezért viszont bármilyen elrontott múlt után is visszakerülhet valaki a Paradicsomba, ha hisz Őbenne. Ez az ember itt semmit nem tett azért, hogy ezt megérdemelje. Egyáltalán nem volt lehetősége már semmit jóvátenni, helyrehozni, bármiféle, akár vallásos teljesítményt felmutatni. De nem is várja tőle Jézus. Nem a mi cselekedeteinkért enged oda be. Az Istennel való közösségbe, a teljes, az értelmes, az örök életbe egyedül és kizárólag Jézus Krisztus szenvedéséért és az Ő érdeméért enged be minket a mindenható Isten.

De azért valamit ez a gonosztevő is tett, és ez igen jelentős. Bűnösnek vallotta magát, királynak vallotta Jézust, és nyújtotta a hitének a kezét kegyelemért. Nem hivatkozott az érdemeire, vallásos teljesítményére. Eszébe sem juthatott olyan ostobaság, amit Jézus példázatában a farizeus mond, hogy ő milyen kiváló, mennyivel kiválóbb, mint az összes többi ott körülötte, és sorolja az érdemeit és erényeit. Ő semmit sem sorol, de szavaiból kitűnik, hogy tudja: rászorul a kegyelemre, hogy csak Jézus segíthet rajta, és bízik abban, hogy fog segíteni.

Mi a cselekedeteink méltó büntetését kapjuk. És ezzel számunkra befejeződne. De itt vagy te. Én téged kérlek: gondolj rám, majd ha eljössz a te királyságodba.

Ezt a mozzanatot a tékozló fiú sem úszhatta meg. Az apja várta, az apja szeretete vonzotta haza, az apjánál el volt készítve minden, amit visszaadott neki, de ezt ki kellett mondania: Apám, vétkeztem. Semmit nem érdemlek, de ha lehet, hadd maradjak itt, és szolgáljalak téged.

Ezt ki kell mondani még akkor is, ha alig tud már beszélni valaki. (A keresztre feszítéssel járt, hogy a rekeszizom begörcsölt, és lélegzésről ott már szó sem volt, csak pihegni tudtak ezek a szerencsétlenek.) Nehezen mondhatta ki ezt a néhány szót is, de ez elhangzott. Én bűnös vagyok, téged királynak tartalak, könyörülj rajtam! Ennyi elég volt ahhoz, hogy a számára elkészített kegyelmet megkapja.

Mégpedig, és ez az ötödik örömhír: azonnal. Ő azt mondja: majd, ha eljössz a te királyságodba. Jézus azt mondja: nem majd, még ma. Ennyire hatalmas királya Ő az Isten országának.

Mi egyébként is tudjuk a Szentírásból, hogy nem a feltámadáskor dől el majd az örök sorsunk, hanem a halálunk pillanatában. A halál pillanatában eldől az, hogy valaki a Paradicsomba megy Jézussal, vagy a pokolba, Jézus nélkül. És ezen a halál után változtatni már nem lehet. Ez a Bibliának kemény tanítása, de ezért hisszük mi sok bibliai ige alapján a Második Helvét Hitvallással együtt: "Hisszük, hogy a hívők a testi halálból egyenesen Krisztushoz költöznek, és ezért egyáltalán nem szorulnak rá az élők közbenjárására, a halottakért való könyörgéseire. Hisszük a Szentírás alapján azt is, hogy a hitetlenek egyenesen a pokolba vettetnek, ahonnan az élőknek semmiféle buzgólkodása sem nyitja meg az istentelenek számára a szabadulás útját." (XXVI. fejezet)

Isten ezt a földi életet adta arra, hogy itt nyitva van számunkra a szabadulás útja. Jézus az Ő halála árán nyitotta ki újra a Paradicsom kapuját. Olyan szépen mondja egyik karácsonyi énekünk:

Ma Paradicsom kapuját
Ismét megnyitotta,
Kérub nem állja ajtaját,
Ezért minden áldja.
Ezért minden áldja.

(313,8 dicséret)

Ezt az életet kell felhasználni arra, hogy amíg arra lehetőségünk van, mi is kinyújtsuk az akármilyen remegő és kishitű kezünket, és legalább ennyit tudjunk mondani: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba.

Mi következik ebből?

Mindenekelőtt következzék belőle az, hogy dicsőítjük a mi hatalmas Megváltónkat, aki semmit nem sajnált, akinek semmi nem volt drága, csakhogy nékünk a Paradicsom kapuját ismét megnyissa. A Jelenések könyvében sok szép éneket, himnuszt, dicséretet lehet olvasni, amelyben a mennyei lények és az üdvözültek ezért magasztalják a megöletett Bárányt. Csak egy ilyet hadd olvassak:

"Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, (a történelemnek a kibontakozása)

és feltörd annak pecsétjeit,

mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek

minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből;

és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek,

és uralkodni fognak a földön." (Jel 5,9).

Vérrel vásároltad meg őket, és ehhez csak Jézus vére volt olyan érvényes valuta, amivel ki lehetett fizetni mindannyiunk adósságát.

A másik, ami ebből következik és következzék: ezzel a reménységgel nézzünk és nézhetünk mindenkire. Ha még egy ilyen gonosztevő is, még az utolsó pillanatokban is kaphatott kegyelmet a helyette is meghalt Krisztustól, akkor nincs reménytelen ember ezen a földön. Hadd kérjem, hogy sose mondjuk: reménytelen eset. Mi nem esetek vagyunk Istennek. Ő a mi örökkévaló lelkünket nézi, és mindnyájan drágák vagyunk neki.

De ha ennyire lehetséges, hogy valaki a vesztőhelyről a mennyországba mehessen kegyelemből, akkor nincs reménytelen ember. Sem te nem vagy az, vannak, akik már lemondtak magukról, sem az a legreménytelenebbnek tűnő rokon, vagy ellenség, akiért imádkozunk, vagy aki miatt bosszankodunk. Istennek nem könnyebb és nem nehezebb az egyiket meg a másikat üdvözíteni. Ilyen fokozatok csak nálunk vannak. Jézus Krisztus kereszthalála óta mindenkinek a számára lehetséges, hogy ha hisz Őbenne, akkor meghallja ezt a mondatot: még ma velem leszel a Paradicsomban.

A harmadik, ami minket érint: addig kiáltsunk, amíg erre lehetőségünk van. Milyen nagy kegyelem ez is, és ez sem ennek az embernek az érdeme, hogy akkor kiáltott, amikor még elhangozhatott Jézus válasza. Nem tudom, közülünk ki kiáltott már így. S egyáltalán bizonyosak vagyunk-e abban, hogy rászorulunk ugyanígy, mint ez a gonosztevő, Jézus megbocsátó kegyelmére, hogy csak Ő segíthet rajtunk, hogy az Ő halála minden bűnünkre teljes bocsánatot szerzett, és hogy itt kell eldőlnie annak, hogy vele vagy nélküle töltjük-e az örökkévalóságot, meg a testben hátralevő időt.

Sokan vannak templomos emberek, akik ennek egyikét-másikát nem hiszik komolyan, azért nem kiáltanak idejében. Gondoljuk ma ezt végig, hogy ezt mind a Szentírás mondja. Hisszük-e mi ezt igazán, mert abból ennek kell következnie: most kiáltok.

Végül mindeközben nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten nagy kegyelmének, aminek a példáját itt láttuk, nincs részünkről feltétele, de van következménye. Aki ezt a kegyelmet hittel megragadja, annak másként folytatódik az élete. Következmény az új élet, a Jézussal eltöltött élet, amelyikben Isten akarata valósul meg.

Erről szól egy másik énekünk. Hadd idézzem egy versét:

Jézus, én megholt életem, Jézus feltámadásom

Benned bűntől mentté lettem, benned igazulásom.

Ó adj hát segítséget, lelki elevenséget

Az első feltámadásra, az új életben járásra.

(349,5 dicséret)

Aki ezt a kegyelmet elfogadta, annak a szívében úgy is olyan nagy hála fakad fel, ami őt erre az új életre fogja indítani, de erre nekünk is törekedünk kell, ebben járni kell, ebben meg lehet maradni, és lehet benne fejlődni.

A nagypénteki evangélium tehát ez: van Paradicsom, és oda visszatalálhatunk Istentől eltávolodott emberek. Csak Jézussal együtt lehet oda belépni. Egyedül Jézus halálának az árán juthatunk be oda, de ezen az áron bármilyen elrontott élet után is meghallhatja valaki tőle magától, hogy még ma velem leszel. Halogatni életveszélyes felelőtlenség.

Ezzel a mondattal hadd fejezzem be: "Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket." (Zsid 3,15).


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy mindent visszaszereztél nekünk, amit elveszítettünk lázadásunk után. Köszönjük, hogy nálad minden el van készítve, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban. Köszönjük, hogy jöhetünk hozzád hittel. Köszönjük, hogy aki nyújtja a kezét, annak ajándékot adsz.

Kérünk, adj nekünk mindenekelőtt bizonyosságot. Olyan sok kételkedés, okoskodás, bizonytalanság, szorongás, aggódás van a szívünkben. Szabadíts meg ezektől. Szeretnénk ráállni a te igaz igédnek a talajára, mint biztos fundamentumra. Köszönjük, hogy a hitünk nem sejtésekre, feltételezésekre, érzésekre, s még csak nem is tapasztalatokra épül, hanem tényekre. Azokra az üdvtényekre, amelyekről értesülünk a te igédből. A te testtélételed, váltságot szerző kínhalálod, minden halál felett totális győzelmet arató feltámadásod bizonyos tényeire épülhet a hitünk.

Segíts, hogy valóban arra építkezzünk. Segítsd el mindnyájunkat erre a veled járó életre, hogy visszataláljunk hozzád, Atyánk, hogy veled töltsük a testben hátralevő időt, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, és veled tölthessük majd az örökkévalóságot is. Bátoríts minket Szentlelkeddel az új életben járásra.

Segíts most ebben a csendben magunkban folytatni az imádságot.

Ámen.