PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 04.
(vasárnap)

Varga Róbert


JÉZUS BEVONUL JERUZSÁLEMBE


Alapige:Jn 12,9-19

"Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, (mármint Jézus) és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban. Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!" Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: "Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön szamárcsikón ülve." Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette. Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: "Látjátok, hogy semmit sem tudunk elérni: íme, a világ őt követi!"


Imádkozzunk!

Úr Jézus, bűnvallással mondjuk el neked azt, hogy legtöbbször nem hisszük el, hogy az segít rajtunk, hogyha rád, az Isten Bárányára letesszük a mi vétkeinket, bűneinket és bűnünket.

Köszönjük, hogy ma délelőttre is készítettél tőled való üzenetet. A te Szentlelked által a mi szívünk mélyére akarsz nyúlni, s mindazt átrendezni, és olyanná formálni, hogy kedves legyen a mi életünk előtted.

Urunk, önmagunktól és önmagunkban ez lehetetlen vállalkozás. Veled és általad minden lehetséges azoknak, akik hisznek. Még az is lehetséges, Urunk, hogy akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett, azok tőled most igazi, elvehetetlen békességet és vigasztalást kapnak. Légy velük, kérünk, gyászukban!

Kérünk, légy itt velünk is a te Lelked által, hogy szavad legyen ír, s gyógyító erő, amely átformálhatja a mi szívünket. Köszönjük, Urunk, hogy figyelhetünk rád, és szavad ma is élő és ható.

Urunk, mi azt énekeltük, hogy szeretnénk lakni nálad, nála, Istennél. Köszönjük, hogy ma reggel te azt mondod nekünk, hogy te szeretnél a mi szívünkben lakni. Hadd legyen ez a mai istentisztelet ennek az alkalma, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

János evangélista saját anyaga az, amit a 11. fejezetben Lázár feltámasztásáról olvasunk. Ez a mondat azt jelenti, hogy János egyedül írja le a négy evangélista közül Lázár feltámasztásának a csodáját. Önmagában is fontos ez, de még fontosabbá teszi az, hogy az a Lázár, akit Jézus feltámasztott, ott ül együtt a többi tanítvánnyal, és beszél Jézussal is. S ami még ennél is fontosabb, Lázár feltámasztásának a csodájára sokan hittek Jézusban azok közül is, akik addig nem, akik addig kételkedtek, elvetették, elutasították Jézust, mint Messiást, vagy éppen bizonytalanok voltak afelől, hogy Ő az, akit várnak, vagy majd más fog jönni.

Sokan tehát elhitték és megértették, hogy a messiási időkben élnek. Eljött az Istentől rendelt Szabadító, és Jézusban maga a Messiás érkezett el hozzájuk.

Némelyek, mert nem volt mindenki ott Lázár sírjánál, elmentek és elmondták a farizeusoknak és a nagytanács tagjainak, hogy mi történt ott a sírnál. Sietve összehívták a nagytanács tagjait, s feltették ezt a kérdést a főpapok és a farizeusok: mit tegyünk? Ha hagyjuk Őt, akkor mindenki utána megy, és elveszik tőlünk az országot és a népet. Vagyis, elveszítjük a hatalmunkat.

Kajafás főpap ezt mondta: "Jobb, ha egy ember (mármint Jézus) hal meg a népért, minthogy az egész nép elvesszen." S ezt olvassuk az Írásokban: "Attól a naptól fogva egyetértettek abban a nép vallási, s egyben politikai vezetői, hogy megölik Jézust."

Júdás pedig később megbeszélte velük, hogy ő elárulja Jézust, s odavezeti hozzá a papi rendőrség tagjait.

Minden készen volt tehát, hogy elfogják Jézust. Minden józanul gondolkodó és "normális" ember egy ilyen adott helyzetben arra törekszik, hogy elfusson, elrejtőzzék, és meneküljön. Jézus azonban egészen másképpen cselekszik. Ahelyett, hogy ezt tenné, ehelyett ünneplő tömeg közepette, akik éltetik Őt, hozsannázzák, dicsőítik, szamárháton bevonul Izráel fővárosába, Jeruzsálembe.

Miért tette ezt? Nagyon egyszerű a válasz. Azt olvassuk egy másik helyen a Szentírásban, Jézus ezt mondja: "Magam döntök arról, hogy letegyem az életemet, és felvegyem azt. Szabad vagyok arra, hogy odaadjam az életemet váltságul, és szabad vagyok arra, és képes vagyok arra, hogy visszavegyem az én életemet. Odaadom, és felveszem, ha akarom."

Korábban azt is mondta, hogy nem jött még el az én órám, a szenvedés órája. De virágvasárnappal eljött a passiónak, Jézus kínszenvedésének az ideje. Nem mintha az egész élete nem szenvedés lett volna, amit a földön töltött. Egyszer kifakad, és azt mondja a tanítványoknak, mikor nem tudnak valakin segíteni, akin pedig kellett volna tudniuk: "Ó, hitetlen nemzetség, meddig kell még titeket elszenvednem?" Jézus földi szenvedése az Ő eljövetelével kezdődött. A testi szenvedése, a megkínoztatás, a megfeszíttetés, a passió az virágvasárnappal kezdődik.

Ahogyan vonul be a városba, elmegy az Olajfák hegye mellett, az Olajfák hegyén át a Gecsemáné kert mellett. Gecsemáné azt jelenti, hogy olajprés. Nem sokkal később ott tusakodik imádságban Jézus, és azt írja a Biblia: "Verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek sora." Ott tusakodik, hogy betöltse Isten akaratát, és azt tegye, amit az Atya akar.

Az Olajfák hegyéhez annakidején a messiási váradalmak egész sora fűződött. A tradícióban azt tanulták az akkori zsidók, hogy itt fog majd megjelenni Isten, és helyreállítja Izráel országát. Innen fog kiindulni az új jeruzsálemi birodalom. A politikai messiánizmus, vagyis, hogy a Messiás felszabadítja a megszállt országot a római megszállók alól. Ott érett a zarándokok szívében, akik erre az ünnepre összegyűltek. De ott volt a vezetők szívében is. Sőt ott volt a tanítványok szívében is. Jön a Messiás, megszabadítja az országot a gyűlölt megszállás alól. Ezért az ünnepélyes fogadtatása Jézusnak. Vágják a pálmaágakat. A poros útra terítik a ruhájukat. Jön a király, ne porban menjen, hanem letakart úton, dicsőségesen haladjon előre.

Elindult a Messiás az Olajfák hegyéről. Most teljesedik be az ígéret. Békesség a földön, és dicsőség a mennyben. Megtörténik, amire évezredek óta vártak. Áldott a király, aki Isten nevében jön. Most jön el a pillanat, amikor Jézus átveszi az uralmat és a hatalmat, leszámol az ellenségekkel. Most jön a dicsőséges időszak, amiről már vitatkoztak a tanítványok korábban. Ki fog majd Jézus jobb vagy bal oldalán ülni a dicsőségben. És akkor Jézust mindent a visszájára fordít. Semmit nem úgy cselekszik, ahogyan azt várták. Hatalom nélküli fejedelemként, a próféciáknak megfelelő módon, ahogy azt a 118. Zsoltárban is olvastuk, szamárháton vonul be a városba. Alázatosan, engedelmesen vállal mindent, amit az Atya rá mért. Betölti a küldetését, megváltja Izráel népét, s meghal az egész teremtett világért.

Jézus elfogadja az ünneplést. Elfogadja a pálmaágat, hiszen király volt, Isten egyszülött Fia, a királyok Királya, és az uraknak Ura. De az Ő országa nem ebből a világból való. Ezért tud segíteni rajtunk. Közülünk való nem tud segíteni rajtunk, amikor lelki csődbe kerülünk, például. Amikor valami nagy baj van. Ember ideig-óráig segíthet, de csak olyan tud ezen a világon segíteni, aki nem ebből a világból való.

Jézus azt mondja, hogy az én országom nem ebből a világból való. Jézus országában az a rend, ami nem rend ebben a világban.

Figyeljük meg, egy vezető szinte bármit elkövethet. Nem igen van felelősségre vonás. Az elsőknek mindent szabad. Az Isten országában mi a rend? Azt mondja a Szentírás, hogy az utolsókból lesznek az elsők. Az az utolsó rablógyilkos lator, aki ott volt keresztre feszítve Jézus mellett, de megbánta a bűnét. Akkor ez az ének még nem létezett, de valójában ezt mondja ki: "Az Isten Bárányára letészem bűnöm én", amit mi is énekeltünk most. Ezt mondja ki hitvallással a lator. Uram, emlékezzél meg rólam, ha eljössz, a te királyi országodban. És azt mondja Jézus, hogy még ma velem leszel. Ez az utolsó lator volt az első az Isten országában Jézus kegyelme által.

A nép, de különösen annak vezetői azt gondolták, az ország újra erős és hatalmas lesz, mint Salamon király korában, hiszen Salamon nem tett csodákat, Jézus meg olyan csodákat tett, amilyeneket senki más előtte. Eljön a Messiás, újra győzelmet ad Izráelnek, s Izráel uralkodni fog a környező népek fölött.

Jézus megfordítja a váradalmat. Királyságának jelképe az alázatosság. Nem a hatalom, az agresszió, a hódítás, hanem az alázat. Az Istentől rendelt feladat betöltése. Isteni természetére pont ez volt a jellemző. Szelíden és alázattal. Azt mondja, hogy nem erővel és hatalommal, hanem a Szentlélek által. Minden más az Isten országában.

Mindenki számára egyértelművé akarta tenni Jézus, hogy Ő valóban király. Nem úgy, ahogy az emberek gondolták, hanem úgy, ahogy azt az Isten tervezte és gondolta. Ezt pedig ott, akkor senki sem akarta elfogadni.

Jézus azonban mindig úgy cselekszik, ahogyan azt az Isten, az Atya akarja. A messiási szabadítást rosszul váró vezetők, a nép és a tanítványi sereg előtt is egyértelművé akarta tenni: Ő nem hajlandó másra, mint betölteni az Atya akaratát, és Isten törvényét.

Ő az, akiről a próféták beszélnek, prófétálnak, de nem úgy tölti be a próféciát, ahogyan azt az emberek várták és látni akarták. Isten soha nem hajlandó, Jézus soha nem hajlandó a mi elvárásaink szerint cselekedni. Alázatos engedelmességéből más nem is következhetett.

Mi elfogadjuk, hogyha az Isten másképpen szól, mint ahogy azt mi várjuk? Ha az Isten mást mond, mint amire készültünk? Ha most máshova nyúl a szívünk mélyén, mint amire gondoltunk? Mi feltettünk egy kérdést, talán úgy jöttünk ide, és Isten egészen másról beszél, mert szerinte más a fontos jelenleg, mint amit mi esetleg fontosnak tartunk. Elfogadjuk-e azt, amikor nem a váradalmaink szerint cselekszik? Amikor nem azt mondja, amit annyira szeretnénk hallani. Egyszerűen csak azért, mert Ő arról beszél mindig velünk, arról szeretne meggyőzni, ami szerinte a legfontosabb. Elfogadjuk, amikor látszólag a legjobb terveinket is keresztülhúzza, és másmilyen terveket hoz elénk?

Amikor Jézus megy a maga útján, és nekünk is utat mutat. De ez az út egészen más, mint amit mi elterveztünk, s amit mi jónak látunk vagy gondolunk, amit mi szeretnénk.

Mielőtt a tömeg ünnepelte volna Jézust, megáll egy pillanatra ott az Olajfák hegyén, ma van ott egy piciny kápolna - Dominus levit -, ahol az Úr siratja Jeruzsálemet. Átnéz a városra, csodálatos panoráma nyílik Jeruzsálem városára, de különösen a templomtérre. Megáll ott az Olajfák hegyén, s folynak a könnyei. Lázár sírjánál sír, és Jeruzsálem fölött. Prófétai szemei már látják azt, hogy mi lesz a városból. Kő kövön nem marad meg. Sem a város, sem a templom.

Mi már tudjuk azt, hogy 70-ben Kr.u. a római csapatok földig rombolják Jeruzsálemet. Vagyis, igaz volt az, amit Jézus előre látott, s előre mondott. Miért lenne akkor hazugság, amit Jézus a hitről, a kegyelemről, a bocsánatról, az örök életről, a vezetésről, az Isten szeretetéről mond? Meg arról, hogy az Ő országa nem ebből a világból való. És aki vele jár, annak megváltozik az értékrendje, a gondolkodása, az érzelmi világa, a látása, ahogy bánik az anyagiakkal, ahogy bánik az emberekkel, ahogyan él ebben a világban. Az az ember nem ebből a világból való már bizonyos értelemben. Kettős állampolgár. Odafenn otthon van a mennyben, s egyelőre még idelent lakik a földön, valamelyik országban. De az igazán lényeges a számára az Isten országához való tartozás.

Nem hamis tehát, amit Jézus mond, és nem hazugság. Pontosan úgy beteljesedik minden szava, ahogy szó szerint kő kövön nem maradt Jeruzsálemből. Ahogy egy csomó lakost megöltek. Sok-sok zsidót szétszórtak a világ minden országába. Mindaz szó szerint beteljesedett. Miért hazudna hát akkor, amikor a kegyelemről, az élet értelméről, és a dolgok végéről beszél?

Jézus az egész küldetését az emberért vállalta, hogy betöltse Isten törvényét és szeretetét. Alázata is Istentől volt. Uralkodása pedig szolgálat volt. Nem úgy uralkodott, mint királyok és politikai vezetők, hanem alázattal szolgálva a mindenható Istennek.

Úgy király, hogy miközben birodalmak hullottak össze ott és akkor, és az óta is. Jézus mindig vállalta és vállalja - az óta is így van ez - a bűn átkában vergődő ember megmentését. Azért jött Jézus, hogy megmentse: ami, aki elveszett. Aki hozzá megy, azt Ő semmiképpen el nem küldi magától.

Az Ő bevonulása azt jelenti, hogy ez a világ nincs reménység nélkül. Ebben a világban a nem hívő emberek számára is van reménység. A hívőknek meg egyenesen Jézus Krisztus az egyedüli reménység. A farizeusok és az írástudók ezt nem hitték, és nem akarták elfogadni. Jézus nem közülük való - mondták. De hát halálával Jézus utat nyitott a mindenható Istenhez. A politikai Messiás-váradalom, hogy a Messiás felszabadít, ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy megszabadít a bűntől, a politikai Messiás-váradalom eltorzította az értékrendet abban az időben. Mást vártak az emberek, és egészen mást teljesített az Isten.

A keresztről való beszéd ezért volt akkor, ott is bolondság, ezért volt botránkozás a zsidóknak, a pogányoknak bolondság. Ma sincs másképpen. Bolondság és botránkozás. Botránkozás és bolondság. És nekünk? Mi elfogadjuk azt, hogy ez örömhír, jó hír? A szenvedéstörténet végén, amikor Jézus meghal, az értünk, miattunk és helyettünk történt? Vagy mi is botránkozunk, és bolondságnak tartjuk?

Hisszük mi azt, hogy Jézus halála az élet, az örök élet forrása a számunkra? Elhisszük azt, hogy Ő feltámadott? Vagy itt megállunk, és azt mondjuk: Kérem szépen, ez már a mesék történetébe tartozik, hogy Lázár feltámadt, és a naini ifjú is, meg maga Jézus. Nem kell túlzásokba esni. Vagyis bolondság. Mások meg botránkoznak. Pont Jézus? De hát oda volt írva a keresztje fölé, nem? Jézus Krisztus a Messiás, Megváltó, a zsidók királya. Azért jött, hogy eltörölje a mi bűneinket, s levegye rólunk az átkot, mert az ember a bűnesetben átok alá került.

Lukács evangélista beszámol arról is, hogy amikor a farizeusok számon kérik Jézuson, hogy miért nem hallgattatja el az ünneplőket, akik mondják, hogy: Hozsanna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Akkor Jézus ezt válaszolja: Ha ezek az emberek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Vagyis valami olyan történik, ami addig soha nem történt.

Mondhatjuk azt nyugodtan, mióta Jézus eljött, meghalt és feltámadott, kiáltanak a kövek. Hány keresztyént elhallgattattak? Hányszor gyalázták Isten népét? De hadd mondjam ilyen egyszerűen, hogy a kövek kiáltanak. Az elmúlt héten is egy kőszívű férfi kiáltott. Kiáltott az Istenhez, miután mindent tönkre tett módszeresen, kőkeményen irtotta a családját lelki értelemben. Tönkre tette a feleségét, a gyerekeit és így tovább. Maga sem tudta, hogy miért. Aztán összetört a kő szíve, és Isten adott a szíve helyére igazit, érzőt, hívőt, Istentől valót. És az külön Isten kegyelme, hogy Isten helyreállította a házasságot, megváltoztatta a légkört, mert kicserélhette ennek a kőszívű embernek a szívét. Valójában erről szól minden. Kiáltanak a kövek. Az a kőszívű lator is kiáltott Jézushoz a kereszten mellette, és ő is kapott új szívet Istentől.

Vajon mi kiáltunk-e? Megérintheti-e az Isten nélküli, kő kemény, sötét szívünket az Isten, és kicserélheti-e? Engedjük, akarjuk-e, hogy adjon új szívet, új gondolkodást, új erkölcsi értéket, új bánásmódot emberekkel, idővel, pénzzel, lehetőségekkel? Akarjuk, kérjük és engedjük-e?

Akinek a szívét kicserélhette Isten, az tényleg másképpen beszél Jézusról, az életről, a halálról és az üdvösségről is.

Rajtunk keresztül megszólalhatott már az Isten? Útjelző kő vagyunk mások számára, vagy a botránkozás köve a mi életünk, amibe belebotlanak az emberek, és megbotránkoznak a mi istentelen gondolkodásunkon és életünkön. Kicserélhette-e Isten a mi szívünket, s a kezében vagyunk-e, és tehet-e velünk azt, amit jónak lát?

Megújíthatta-e a belső életünket, amellyel eddig talán semmibe vettük Isten törvényét, vagy már követtük és teljesítettük, de hát mindent lehet jobban csinálni. Ezt is.

Amikor itt azt olvassuk, hogy ne félj, mert királyod jön, akkor az nekünk is személyes üzenet. Jön Jézus. Bevonul Jézus. Jön Jézus az imádságunkra, és válaszol. Jön Jézus, és bejön a nyomorúságainkba, és válaszol a kérdéseinkre, és helyére teszi azt, amit mi helyrehozhatatlanul elrontottunk, mert Ő a lehetelten dolgok specialistája. Ezért lehet tőle lehetetlent is kérni. S ha az megegyezik az Isten akaratával, azt teljesíteni fogja. Jön, mert Ő az egyetlen Szabadító.

Királyunk már? Kimondhatjuk ezt? Úr Jézus, Királyom és Uram vagy. Nekem is személyesen, az egész életemre nézve. Jöjj, Királyom, Jézusom, szívem íme megnyitom. Ez a mi imádságunk-e, vagy csak szoktuk énekelni, de nincsen semmi jelentősége egyébként?

A Szentírás arról beszél, hogy elküldte Jézust Isten a virágvasárnapi ünneplő tömegben, a tanítványok is örülnek, hogy a Mester az élre áll, jön az új ország, hogy ott lehetnek a dicsőségben. A sokaság lelkesedik, áldja Jézust. A farizeusok gyilkos tervet szőnek Jézus ellen, s Jézus mindezt békességgel tűri. Mert Ő azért jött, hogy elvégezze bűneink megváltását.

Jézus sírt, s a következőt mondta: "Bárcsak megismerted volna e mostani napon, amik a te békességedre valók." Virágvasárnapon az ismeri meg Jézust igazán, annak vonulhat be az életébe, annak lesz más az élete, aki hajlandó felismerni, hogy mi az, ami megrontja a békességét. Aki felismeri, hogy kicsoda az, aki a békességünkre való. Akit Isten azért küldött, hogy békességünk és bocsánatunk legyen, aki felismeri a bűnét és a bűneit. Megvallja, s az Isten Bárányára leteszi azokat.

Amiről Isten beszél ma reggel velünk, abból kell megtérnünk hozzá. Azt lehet és kell odaadni neki, és abból Ő megszabadít. Amire ráteszi a kezét, s amire azt mondja, hogy ezt ne tovább. Itt most hagyd abba, add át a szívedet nekem, s én újat kezdek veled!

Ami miatt talán hozsannázunk, és olyan sokszor mondjuk, hogy az Úr ezt mondta, az Úr azt mondta, az Úr így gondolta, az Úr oda vezetett ..., és megtettük, amit mondott? S engedelmeskedtünk? Talán sehol nem látja bennünk az engedelmességre való készséget, amiben tiszta fejjel látunk, s kő keményen, kő szívvel akarunk dönteni, de aminek semmi köze nincs a mindenható Isten akaratához.

Jézus egész földi élete során nem sokat és nem sokszor kért. Itt azonban kér valamit. Virágvasárnap azt mondja a tanítványoknak, hogy hozzátok el azt a szamarat, amelyen még senki sem ült, az előttetek való faluból, s ha valaki megkérdezi, miért teszitek, ezt mondjátok: az Úrnak van szüksége rá. Mi sokszor azt érezzük, hogy ránk mindenkinek szüksége van. Nálunk nélkül megállna az élet. De az igazság az, hogyha elmúlunk ebből a világból, többen vagy kevesebben majd emlékeznek ránk, de minden megy a maga rendje szerint tovább, egészen addig, amíg véget nem érnek a dolgok.

Talán néhányan megtartanak majd jó emlékezetükben, meg ha áldott életű emberek voltunk, akkor igaz lesz ránk, hogy az igaznak emlékezete áldott. De a dolgok végéig megy minden tovább a maga rendje szerint. Egy valami miatt azonban szüksége van Jézusnak: engedelmes emberekre. Mert ebben a világban az engedelmes embereken keresztül akarja eljuttatni az evangéliumot, az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokhoz.

A neki engedelmes emberek az Ő kezei, lábai, szemei és így tovább. Mennek és viszik, ahova menne Jézus, és vinné a jó hírt. Az övéiben és az övéi által van jelen ebben a világban. Senki más nem adhatja oda engedelmességre neki az életünket, csak mi saját magunk. Jézusnak kellesz. Kivétel nélkül mindnyájan. Aki azt gondolja magáról, hogy én senkinek nem kellek, Jézusnak az az ember is kell azért, hogy vigye, rajta keresztül áradjon Isten kegyelme ebben a világban. Isten országa építésében neked is, nekem is megvan a saját helyünk és feladatunk.

Jézusnak és másoknak is szüksége van rád azért, hogy elmondhasd az egyedüli jó hírt. Jézusra van szükséged, hogy elmondhasd ezt a családnak, az iskolában, a munkahelyen, abban a világban, ott, ahol élünk. Ezért kellünk, hogy Isten keze legyünk, Isten szája legyünk, s elmondhassuk a jó hírt: neked is Jézusra van szükséged.

Akkor látni fogjuk, hogy mi magunk nem is leszünk olyan fontosak. Csak annyira, mint az a kedves szamárcsikó, aminek a hátán bevonult Jézus Jeruzsálembe.

Minden készen van. Jézus csak a mi engedelmességünkre vár.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt a csodát, hogy te ismersz minket. Nevünkön szólítasz mindnyájunkat, kivétel nélkül. Segíts nekünk, hogy meghalljuk a te szavadat, hívásodat, ha kell ítéletedet, de átélhessük a te kegyelmedet, szabadító szeretetedet, s azt az irgalmat, amivel újra és újra egészen közel jössz hozzánk.

Köszönjük azt Úr Jézus, hogy meghaltál értünk is a golgotai kereszten, feltámadtál dicsőségesen, ott vagy az Atya jobbján, és szüntelenül közbenjársz értünk. Tégy minket, Urunk eszközeiddé, akiken keresztül áradhat a te kegyelmed ebbe a sötét, Istentől elfordult, és Isten nélkül vergődő világba.

Kérünk, segíts, hogy hadd legyünk mi kezed, lábad, szemed. Hadd tudjunk mi simogatni, könnyeket törölni, megszólalni, ha kell, s hallgatni, amikor arra van szükség. Tégy minket, kérünk, békeköveteiddé, akik viszik a jó hírt, s megyünk oda, ahova te küldesz bennünket. Áldj meg minket, kérünk, hogy áldássá legyünk!

Ámen.