PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 01.
(csütörtök)

Csákány Tamás


HÚSVÉT CÉLJA


Alapige:Jn 8,31-36

"Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." Ők ezt kérdezték tőle: "Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?" Jézus így válaszolt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre, a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek."


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, húsvéthoz egyre közelebb kerülve szeretnénk azt kérni, hogy hadd hangolódjon a szívünk is egyre jobban mindarra, amit te tettél értünk, és amivel te megajándékoztál bennünket.

Köszönjük az ünnepeket, köszönjük húsvét ünnepét, ami különleges, csodálatos alkalom arra, hogy át- és újra gondoljunk dolgokat az életünkben. Szeretnénk úgy készülődni, hogy ne csak a környezetünk legyen kész az ünnepre, a lakásunk, a dolgaink, de mindenekelőtt mi magunk.

Könyörgünk, Urunk, hogy a mai dolgos munkanap végén te magad csendesíts el bennünket. Tudod, hogy hányfajta kérdés, békétlenség, feladat és teher az, amivel most idejöttünk sokan, sokfelől. Megvalljuk, hogy többen tapasztaltuk már, hogy nálad valóban van szabadulás, tisztulás, megújulás. Kérünk, így a te csodálatos személyedre, hatalmadra és szeretetedre nézve, könyörülj rajtunk. Légy itt velünk Lelked által.

Köszönjük, Urunk azokat a lelki ajándékokat, amiket elkészítettél nekünk mára is. Ajándékozz meg minket ezekkel. A te nagy nevedért.

Ámen.


Igehirdetés

Nem régiben kis hittanosokkal beszélgettünk arról, hogy mi is történt a húsvétot megelőző napokban. Miért is kellett Jézusnak eljönnie, és felvállalnia a kereszthalált? Tipikus volt az egyik kis emberke reakciója, amikor arról beszéltünk, hogy Jézus azért nem hívta az angyalokat, akiket pedig hívhatott volna, hogy megszabadítsák, és pillanatok alatt rendet vágjanak az őrjöngő sokaság és a rómaiak között, mert az Ő engedelmessége volt az ára a mi szabadságunknak és Istennel való kapcsolatunknak. Mindenképpen azt szerette volna, hogy szabadokká és Isten gyermekeivé lehessünk. Az említett kisfiú öntudatlanul felhorkant, s a reakciójában benne volt: a többiekért lehet, de értem teljesen fölösleges volt. Ez alkalmat adott arra, hogy utána picit elmélyültebben beszéljük meg, hogy vajon ma mindez mit jelent nekünk?

Ezzel a kényes kérdéssel nemcsak a fiatalok vannak így, hanem tapasztalatom szerint sokszor mindannyian. Évről évre ünnepeljük húsvétot, de biztos, hogy nem mindig nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy ez miért is jelentőségteljes esemény a számunkra.

Ma erről az egy kérdésről szeretnék az előbb hallott igénk alapján beszélni: miért áldás a számunkra húsvét? Jézus, amikor a körülötte lévő sokasághoz szól, és az előbb hallott szavakat mondja, így szólítja meg a hallgatókat, akik körülötte állnak, hogy ha ti megtartjátok az én igéimet, valóban a tanítványaim vagytok. És az előző versben - amit nem olvastam fel -, a 30. versben ezt írja az ige, hogy ezeket mondta, és sokan hittek benne. Olyan emberekhez szól Jézus, akik sok mindent hallottak már tőle, tudnak a tanításáról. El tudnának sorolni az Isten országával kapcsolatban sok alapvető bibliai, sőt jézusi igazságot is.

De, ha valaki tovább olvassa a 8. fejezetet - amit most nem tettünk meg, mert hosszú, és sok időt elvett volna -, látni fogja, hogy a szereplők, akik hívőknek tűntek, sokat is tudtak Jézusról, mégis, ahogy Ő valami olyat állít, ami rájuk nézve elgondolkodtató, talán alázatra indító lenne, abban a pillanatban távolabb mennek tőle, és azt mondják, hogy Jézus, gondold át, amit mondasz! Biztos, hogy nincs igazad. Ez az egyik különbség azok között, akik hívőnek tartják magukat, és mások szemében is hívőnek látszanak, de a szívükben az abszolút Úr nem Jézus, és azok között, akik Jézus igazi tanítványai. Kívülről egyik is, másik is ott van Jézus mellett. Az, aki nem Őt tartja legfőbb tekintélynek, amikor Jézus megszólal, úgy tesz, mint ezek az emberek. Azt mondja Jézus: "Ha megtartjátok az én igéimet, valóban tanítványaim vagytok. Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." Ebben az is benne van, hogy szükség van szabadulásra. Azonnal az első reakciójuk: "Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek, hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?"

Sértődött a válasz, ami kibuggyan ezekből az emberekből. Jézus, amíg ezt a környező világot ostorozod, addig teljesen mögötted állunk. Tényleg megátalkodott, erkölcstelen, és még lehetne sorolni a jelzőket. De hát rólunk, hogy állíthatsz ilyet? Mások bűnösek, szükségük van szabadulásra, de nekem, nekünk? Mi Ábrahám tanítványai vagyunk. Mi rendszeresen járunk a templomba, és áldozunk. Istentiszteleti alkalmakon veszünk részt. Olvassuk a Bibliát. Sok részt talán kívülről is tudunk. Jézus, rólunk beszélsz így, hogy szükségetek van szabadulásra? Itt valami tévedés van.

Ezek az emberek nemes egyszerűséggel elfelejtkeztek néhány apró momentumról a zsidó történelmet illetően. Elfelejtkeztek az egyiptomi fogságról, a pusztai vándorlásról, a babiloni fogságról, és arról, hogy a római hadsereg az, amelyik az ország politikai arculatát meghatározza abban a pillanatban is, amikor ezek a szavak elhangoznak. Ők nagyvonalúan mégis szabad embernek tartják magukat.

Az Isten nélkül gondolkodó ember - és itt hadd húzzam alá sokszorosan - nem az az ember, aki nem ismeri a Bibliát, hanem, aki nem ismeri el abszolút tekintélynek Istent. Ennyire vak a saját és népének sorsára nézve is. Teljesen nyilvánvaló dolgok felett átsiklik. Felmenti magát és azokat, akik hozzá közel állnak. Mert ő maga a központ, az origó, amiből mindenfajta viszonyítás kiindul, és nyilvánvaló, hogy saját magát éppen ezért nem fogja elítélni.

Egészen más az, amikor valaki megtapasztalja, hogy kicsoda is ő Isten szemszögéből nézve. Pál, aki nagyon kegyesnek tartotta magát - ugyanúgy, mint ezek az emberek -, a Jézussal való találkozás után már egészen másképp nyilatkozik meg magáról. Azt mondja, hogy a bűnösök között az első vagyok én. De itt nem áll meg. Nem egy méla depresszió, ami áthatja az életét, hogyha ti már bűnös vagyok, akkor ez mennyire szörnyű. Hanem utána folytatja, hogy az Isten kegyelméből azonban vagyok, aki vagyok, és Isten az, aki megváltott engem a bűneimből.

Az első számú megállapítás tehát, amit mindenképpen tennünk kell, amit sokszor mondunk, de az ige ismét felhívja erre a figyelmünket, hogy Jézust hallgatni, és neki igazat adni nem egy és ugyanaz.

Akkor van értelme, és akkor van bármifajta haszna az ige hallgatásának, olvasásának, hogyha az gyümölcsöt terem kinek-kinek az életében. Hogyha kész vagyok arra, hogy igazat adjak - nem az igehirdetőnek, aki magyarázza az igét, legyen az bárki is -, hanem Istennek, aki egy-egy szót, gondolatot az Ő útmutatását világossá teszi a számomra. Ezek azok, akiket a Szentlélek vezet, hiszen a Róma 8-ból tudjuk: "Akiket Isten Lelke vezet, azok Isten Fiai", gyermekei. Akikben ott van Isten Szentlelke, ők értik világosan egy-egy helyzetben, hogy mi az, amit Isten üzen nekik. Ilyen helyzetben felülbírálni Isten szavát mindenképpen a vele szembeni alázat hiányát mutatja.

Ezek az adott emberek tehát elkezdenek vitatkozni Jézussal, és Jézus így válaszol nekik: "Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre, a fiú marad ott örökre." Jézus azt mondja, hogy egészen más síkon kellene nézni ezt a kérdést, hogy szabadság és függőség, mint ahogy ezt ők teszik. Még a fizikai világ tekintetében sem lenne igazuk, ha mélyére ásnánk a dolgoknak, hiszen egy leigázott népnek a tagjai. De nem erről van szó, hogy milyen munkahelyi, családi, társadalmi függőségek határoznak meg bennünket, mert ezek is valóságosak, és ezektől sem leszünk soha teljesen szabadok. De van egy sokkal erősebb függőség.

A páli szóhasználatot emeli itt be János, ami azért is figyelemre méltó, mert ő a szabadság fogalmát csak kétszer használja az evangéliumában, tehát annál hangsúlyosabb, amit itt mond. Azt hangsúlyozza, hogyha nem vagyok szabad arra, hogy a jót tegyem, akkor az függőség. Hogyha nem vagyok szabad arra, hogy felismerjem a jót, az az ismeretnek is a teljes hiányát jelenti. De ha még fel is ismerem, de nem vagyok képes a szerint élni, akkor ez azt mutatja, hogy nem vagyok szabad rá. Vagy pedig nem tudok élni a szabadságommal.

Sokan tapasztaljuk azt hívőként is, hogy gyakran szégyenkezve kell megállnunk Isten előtt. Mert olyan dolgokat is teszünk, mondunk, ami előtte utálatos, és amivel másokat is bántunk, vagy éppen olyanokat nem teszünk, és nem mondunk, amik Isten előtt kedvesek lennének. Ezt látjuk, habár szeretnénk azt mondani, és azt élni meg, hogy mi most már egészen másképpen vagyunk jelen a világban, mint azok, akik Őt még nem ismerik. Nem egyszer így képmutatókká válunk.

Mégis hihetetlen erő és biztatás van abban a mondatban, ami a 36. versben Jézus szájából hangzik. Ezt szeretném ma mindannyiunk szívére helyezni, úgy is, mint amit Isten is az én szívemben is hangsúlyossá tett, mint húsvét abszolút értelmét. "Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek."

Húsvét arról szól, azt jelenti és jelentheti egy a embernek is, aki sok mindenben talán különbözik a régi korokban élőktől, hogy Isten teljes, végérvényes és elvehetetlen szabadságot ajándékoz neki. Isten hatalma, ami nem változott, és nem változik, mert Ő maga sem változik, képes elvégezni a lehetetlent azok életében, akik tőle ezt kérik, és -ahogy mondjuk az úrvacsora vételekor is - hittel elfogadják.

Isten megszabadítja az övéit. Szabaddá teszi őket arra, hogy értsék az igazságot, és az igazság cselekedetekké váljon az életükben. És itt mind a két lépés nagyon-nagyon fontos. Az első, hogyha valaki nem érti az igazságot, nyilvánvalóan azt jelenti, nem is tud a szerint élni. De ha valaki érti, és nem cselekszi, olyan lesz, mint azok a zsidók, akik elméletben képzettek voltak, átláttak sok mindent abból, amit Jézus mondott, csak az éppen mérhetetlenül távol állt tőlük. Így is mondhatjuk, hogy az az igazság, amivel őket Isten megajándékozta, az a lelki, szellemi látás, amit kaptak, semmit nem használt nekik. Ilyenek azok a keresztyének, vagy magukat keresztyénnek tartók is, akik a hitnek a formáját ismerik, de az erejét nem. Mert ez az erő az az Isten iránti alázatban és a neki való engedelmességben tapasztalható meg leginkább.

Csak az fogja átélni most húsvét alkalmával is húsvétnak a tragédiáját és egyben a csodáját, aki hajlandó saját életének a szempontjából is átgondolni mindazt, ami történt. Hogy valóban miattam, helyettem és értem jött el Krisztus. Nem csupán egy egyháztörténeti eseményről van szó, és arról hallunk majd az ünnepi istentiszteleteken, hanem ez életem fordulópontja, ez életem megújulásának a záloga.

Jézus egy képpel érzékelteti, hogy mi az, ami történik majd húsvétkor, amit nem nagyon értenek a körülötte állók. Azt mondja, hogy a szolga csak egy ideig van az ő urának a házában, amíg elvégzi a feladatát. Utána távozik onnan. Lehet, hogy szeretett szolga, de akkor sem rendelkezik ott tulajdonképpen semmifajta joggal. A fiú bármit tesz is, ahhoz a házhoz és családhoz tartozik. Ezért van mérhetetlen jelentősége annak, hogy Jézus Krisztusért Isten az Ő gyermekeivé fogadott mindannyiunkat, akik hiszünk benne, és gyermekeivé fogad ma is mindenkit, aki segítségül hívja Őt.

Azt jelenti, hogyha vétkezem is, már eleve úgy tekint rám az Atya, mint az Ő gyermekére, akit nevel. Lehet, hogy megbüntet, de mérhetetlenül szeret. Régen, hogyha egy rabszolga vétkezett, az meghalt. Hogyha egy gyermek vétkezett, az legfeljebb fenyítésben részesült. Fiak vagyunk, és nem szolgák.

Annyi keresztyén van ma is, aki nem érti ezt az igazságot. Akik úgy élnek, mintha még mindig szolgák lennének. Szolgái a bűnnek, és szolgái ilyen értelemben Istennek. De nem vagytok szolgák, fiak vagytok. Fiak, akikért Isten mindent odaadott. Akiket Krisztusban már mindennel megajándékozott. Elsősorban azokkal az áldásokkal, azzal a szabadítással, és azzal a bocsánattal, amire szükségetek, szükségünk van most, ebben az élethelyzetben is.

Nagy biztatása az igének - húsvétra tekintve - az, hogy Isten előtt valóban nincs a mi személyes életünket illetően sem lehetetlen. Ha valaki megalázza magát, és engedi, hogy az Úr tegye világossá az értelmét, és mutasson rá arra, hogy mi a jó, és mi a rossz, és engedelmeskedik az Isten által neki adott igazságnak, akkor Isten igazsága, Lelke változtatni, gyógyítani, erősíteni fogja.

Vajon melyikünk mondaná azt, hogy erre nincs szüksége? Vajon ki az, aki azt mondaná, hogy én nem szeretném belülről igazán jól érezni magam? Aki ezt mondja, nem is kell tovább figyelnie, mert akkor ez az üzenet nem neki szól. Isten csak azokhoz az emberekhez beszél, akik szeretnének belülről megújulni és felfrissülni. Legyenek hívők vagy nem hívők, ugyanúgy áll a lehetőség mindkettőjük előtt. Az egyik előtt először, a másik előtt talán már sokadszor.

Ugyanez lehet a biztatásunk akkor is - és ezzel szeretném befejezni -, amikor olyanokat látunk magunk körül, akik talán nagyon súlyos terheket hordoznak. Akár a személyiségük, akár egy családi tragédia, vagy fizikai nyomorúság terhét, akár egy kibogozhatatlan kapcsolat vagy élethelyzet nyomorúságait, akár olyan megkötözöttségeket, amiktől emberileg nézve lehetetlennek tűnik szabadulni, és lehet sorolni... .

Sokszor elcsüggedünk hívőként is. Olyan jó lenne komolyan venni, hogy akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok. Ez jelenti, hogy csodadoktorként mi könnyedén mondhatnánk nagy szavakat, de azt igen, hogy ne érjük be kevesebbel, minthogy az Úr Jézus elé visszük a terheket és a megterhelteket. Mert ha akarja, akkor nincs olyan, akit Ő meg ne szabadíthatna.

Emlékezzünk arra a négy barátra, akik megbontották a tetőt, hogy Jézus elé engedjék ötödik lelki testvérüket, aki nem tudott megmozdulni. Jézus az Ő hitükre tekintettel kegyelmet gyakorolt ezzel az emberrel. Jézusnak a szava biztatás és felszólítás mindannyiunk számára. A húsvéti örömhír, aminek az átélésére most újra készülünk, csodálatos erővel töltheti meg az életünket ma is. És nem csak a miénket, de mindazokét, akik közé Isten helyezett bennünket.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk, hogy sokszor hasonlóképpen perlekedünk veled, mint ahogy a téged hallgató emberek tették ebben a történetben. Olyan világosan el tudjuk mondani, hogy miért nincs igazad. Miért nem teszünk úgy, ahogyan te buzdítasz bennünket. Mert a logikánk, a körülöttünk lévő helyzet, az erőtlenségünk vagy más okok lehetetlenné teszik ezt.

Jézus, bocsáss meg azért, hogy olyan gyakran megelégszünk a saját igazságunkkal, és két kézzel kapaszkodunk belé. Ráadásul még csodálkozunk is azon, hogy miért erőtlen az életünk.

Urunk, bocsáss meg, hogy sokszor megelégszünk azzal, hogy tudunk rólad sok mindent, de az életünk nincs ott százszázalékosan e mögött a tudás mögött. Az ismeretből olyan gyakran nem lesz könyörület, szeretet, imádság, a másiknak való szolgálat.

Köszönjük szépen, hogy te példát adtál nekünk, hogy mit jelent úgy az igazság birtokában lenni, hogy ez gyümölcsöt teremjen az életünkben. Szolgálatot, az Atya iránti elköteleződést. Szeretnénk követni téged ebben is. Nem azt kérjük, hogy tégy minket mások által megbecsült emberekké, hanem csak azt, hogy hadd legyünk a te gyermekeid, akiket megszabadítasz, és felszabadítasz a bűntudat gyötrő érzése alól, és akiket megtisztítasz a te véred által.

Megvalljuk Jézus, egyértelműen hisszük, hogy előtted nincs lehetetlen. A te véred valóban minden bűnt eltörölt, amit megvallunk neked, és te a legképtelenebb és lehetetlenebb helyzeteket is a helyükre tudod tenni. Így könyörgünk, Urunk a körülöttünk élőkért is, családtagjainkért, szeretteinkért, azokért, akikért különösképpen is aggódunk. Így kérünk, Urunk a gyülekezetünkért, a munkatársainkért. Így kérünk egyházunkért és egész népünkért, és azért a világért, ahová születtünk.

Urunk, látjuk, hogy nélküled az élet minden szintjén elveszünk, de azt is tudjuk, hogy benned ott van a mi megtartatásunk. Könyörülj mindazokon, akikért imádkozunk most hozzád. És kérünk, Urunk azokért is, akik most különösképpen is terhek között roskadoznak. Kérünk a gyászolókért, a betegekért, a halál szélén állókért, azokért, akik hitbeli próbák között már kezdik elveszíteni a bizalmukat. Kérünk, Urunk a megkötözöttségek rabjaiért. Azokért is, akik maguk már képtelenek hozzád kiáltani, könyörülj rajtuk. És könyörülj rajtunk is, hogy lehessünk a te kegyelmednek az eszközei.

Készíts fel minket, Urunk az előttünk álló ünnepre, hogy olyan hajlék legyen a szívünk, ahová Te szívesen jössz.

Ámen.