PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. március 28.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


9. LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG


Alapige:Kol 2,16-23

Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.

Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig Ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az Őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.

Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: "Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!" Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.


Imádkozzunk!

Istenünk, imádunk téged és valljuk, hogy te tökéletes tisztaságban és szentségben lakozol, minket pedig egészen áthatott a bűn. Magunk sem tudjuk, Urunk, hogy mi-minden van a szívünkben. Hisszük igédnek a megállapítását, hogy csalárdabb a szív mindennél, kicsoda ismerheti azt. Köszönjük, hogy egyedül te ismered a szívünket, és mégsem vetsz el magad elől utálattal, hanem magadhoz ölelsz szeretettel.

Áldunk téged, hogy most is ezzel a bizalommal borulhatunk le előtted. Megvalljuk bűnbánattal mindazt a tisztátalanságot, amivel az elmúlt héten vétkeztünk ellened és egymás ellen. Bocsáss meg minden tisztátalan szót, minden kétértelmű mozdulatot, minden mulasztást, minden pótcselekvést. Bocsásd meg, hogy tisztátalan a szívünk.

Köszönjük, hogy új szívet kínálsz nekünk. Köszönjük, ha már kaphattuk tőled ezt az ajándékot. Kérünk, hogy szólíts meg minket most igéddel úgy, hogy az meggyőzzön minket erről a lehetőségről, hogy tiszta szívet tudsz teremteni bennünk, és az erős lelket meg tudod újítani, hogy ebből a tiszta szívből tiszta gondolatok, egyértelmű cselekvés, neked kedves élet következzék. Erre segíts el mindnyájunkat, kérünk!

A magunk erejéből soha nem tudunk ide eljutni, de köszönjük, hogy mégis lehetséges az, hogy tőled bocsánatot kapjunk a múltunkra. Tiszta lappal újat kezdjünk, és veled folytassuk az utunkat, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Kérünk, újítsd meg most velünk kötött szövetségedet, és mind a hangzó ige, mind a sákramentum által erősítsd a benned vetett bizalmunkat. Hadd legyen ez az óra most a te ajándékozásod alkalma. Annyira rászorulunk mindenre, amire csak szükségünk van. Köszönjük, hogy nálad el van készítve mindaz, amire valóban szükségünk van.

Nyújtjuk a hitünk kezét, kérünk, hogy ne is a hitünk mértéke szerint, még csak ne is a nagy szükségünk szerint, hanem a te végtelen nagy irgalmasságod és gazdagságod szerint ajándékozz meg minket.

Könyörgünk hozzád, adj vigasztalást azoknak, akik friss gyászban vannak. Hadd lássanak túl könnyeiken, emlékeiken, elmúláson, és hadd tudjanak tereád nézni, aki élet és halál diadalmas ura vagy, Jézus Krisztus, és aki ígéred nekünk is: élek én és ti is élni fogtok. Ezt a benned megtalált, veled folytatott életet ajándékozd mindnyájunknak gazdagon.

Ámen.


Igehirdetés

Első hallásra érthető, hogy nem egészen világosak a Szentírásnak ezek a szakaszai azok előtt, akik behatóan még nem foglalkoztak ilyen szövegekkel: ünnep, újhold, angyalok tisztelése, látomásokkal való bíbelődés. Ugyanakkor valami test, ami növekszik, amit összetart a Fő - miről van itt szó? Mi hasznunk abból, hogy ha a Bibliának ezeket a részleteit is elemezzük?

Ha azonban belemélyedünk és többször egyre lassabban elolvassuk ezt a szakaszt is - és ezt javasolom bibliaolvasási technikának: többször elolvasni, egyre lassabban -, akkor világossá lesz, hogy két kulcsfogalom köré csoportosítja Pál azt, amit itt elmond: látszat és valóság. Azt mondja: vannak, akik a látszatra törekszenek és ebből semmi hasznuk, mert ennek semmi értéke. De vannak, akik ragaszkodnak Krisztushoz, aki a Fő, a benne hívőknek mint egy testnek a feje, és ezeknek a lelki életében valóságos és folyamatos növekedés és gyarapodás látható.

Óv a látszatoktól és bátorít arra, hogy valóságos értékeket gyűjtsünk és valódi, igazi, hiteles krisztusi életet éljünk. Óv attól, hogy keresztyéneknek látszódjunk, és biztat arra, hogy legyünk valóban Krisztushoz hasonló keresztyének. Óv attól, hogy magunk formálta kegyeskedéssel szenteknek, vallásosaknak látszódjunk, de biztat arra, hogy az igazi, valódi kegyesség valósuljon meg az életünkben.

Kik voltak azok, akik a látszatra törekedtek?

Azok, akikről sokszor beszéltünk már, akik megzavarták a kolosséi keresztyének életét. Ők azt tanították, hogy úgy lesz valaki lelkiekben gazdagabb, és úgy nőhet a többiek feje fölé (figyeljük meg, ez volt a céljuk, Jézus ilyen célt nem jelölt meg soha), úgy érezheti többnek magát, mint az átlag, ha teljesít bizonyos előírásokat, illetve lemond bizonyos élvezetekről. Ezt meg azt ne egyél, ne igyál, és akkor érezd magad vallásosabbnak, többnek, mint az, aki megeszi, megissza. Átírták a naptárt, telerakták ünnepekkel, ezért van itt a hosszú felsorolás: ünnep, újhold, szombat - a szombatot sem lehetett akárhogy megtartani, hanem bizonyos kicsinyes előírások szerint. S aki ezt megtartja, az megint többnek érezheti magát. Hízik a büszkesége, a vallásos gőgje, többnek érezheti magát, mint az átlag.

Ezekkel, hogy valamit teljesítenek, illetve, hogy valamiről lemondanak, az ő gondolkozásuk szerint érdemeket szereznek Isten előtt és a többiek feje fölé nőnek. Ez egyenesen vezet oda, amit így olvastunk: "ennek valójában semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet."

Ezek az emberek tehát a saját teljesítményeikre építettek. Ezeket akarták felmutatni Istennek, és úgy gondolkoztak, hogy ezekért nekik jár valami Istentől. Ők érték el az eredményeket, ők szolgáltak rá Isten áldására, ők kezdeményeztek. Istent mintegy kényszerhelyzetbe hozzák, hogy kénytelen ezek után jutalmat adni nekik. Ők megregulázzák magukat, és akkor lássa meg ezt Isten és jutalmazza valami módon. Ugyanakkor hitéletükben semmiféle fogható tényszerű, tapasztalható növekedés nincs.

Róluk írja Pál apostol Timóteusnak azt, hogy megvan náluk a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadták. A kegyesség szó a Bibliában azt jelenti: istenfélelem. Tanulságos, hogy mi a Biblián kívüli profán jelentése ennek a görög szónak. Azt jelenti: valakit előre engedni és követni. Tehát valakivel egyszerre érkezem egy keskeny ajtóhoz, én visszalépek, mert tisztelem őt és azt mondom: tessék, parancsolni befáradni, viszont utána megyek, követem őt, mert bízom abban, hogy jó helyre megy és én is oda szeretnék megérkezni. Rendkívül szemléletesen kifejezi ez a kegyességnek, vagy istenfélelem bibliai jelentéstartalmát. Az a kegyes ember, aki ismeri Jézust, mindig előreengedi, mert feltétlenül tiszteli, nem maga után hívja, hogy jöjjön és segítsen meg a vállalkozásomban, utána viszont követi, mert reá bízta magát, és oda akar megérkezni, ahova az ő Ura vezeti. Azt mondja Pál, hogy ez az igazi kegyesség.

Van a magunk formálta kegyeskedés, ami meg ennek a fordítottja.

Jézus erről világosan tanít, ezért olvastam fel a Máté 15-ből azt a hosszabb beszédét, hiszen a farizeusi kegyességet tipikusan ez jellemezte, hogy kicsinyes előírások tömkelegét igyekeztek betartani és betartatni másokkal is. Mivel részben sikerült betartaniuk, ezért egyre büszkébbek lettek. Többre tartották magukat másoknál, és jellemezte őket ez az öntelt felfuvalkodottság, amiről itt alapigénkben olvastunk.

Még az idézett jézusi beszédben van az a kép is, amikor Jézus azt mondja: olyanok vagytok, mint egy tál, amit kívülről fényesre tisztítanak, belül pedig tele van rothadással és szennyel. Kívülről szépeknek látszotok, mint a meszelt sírok - mondja egy másik képpel -, belül azonban halál van.

Ebben az igeszakaszban Pál apostol arra biztatja a gyülekezetet, hogy hagyjátok ezeket. Mondjanak, amit akarnak. Ők hadd akarjanak látszani, ti ne látszani akarjatok, hanem lenni. Ne kegyesnek látszani, hanem legyetek igazán istenfélők. Ne vidámnak látszani, hanem legyen bennetek a Krisztus öröme. Ne tisztának lássék a ti életetek, hanem legyetek tiszták belül - nem kívül, hogy lássák az emberek, hanem a szívetek legyen tiszta. Isten tudniillik mindig ezt ígéri nekünk. Sehol sincs olyan, hogy Isten javítgatni, foltozgatni akarja az elrontott életünket. Ő azt mondja mind az Ó-, mind az Újszövetség erről szóló igéiben, hogy új szívet ad nekünk. Kicseréli az egész belső világunkat. Ebből az új szívből újfajta gondolatok és cselekedetek származnak, és akkor valódi kegyesség és valóban szent élet következik belőle, nem pedig ilyen magunk formálta kegyeskedés, amelyik a bölcsesség látszatát kelti ugyan, de semmi értéke és haszna nincs.

Amikor Jézus erről a kérdésről beszél, akkor lényegében azt tanítja, hogy az igazi szentség nem kívülről befelé hat, hanem belülről kifelé. Megszakadhatok, cselekedhetem akármit, különböző vallásos teljesítményeket felmutathatok, ha ennek az a célja, hogy lássák az emberek, attól nem leszek szent, hanem ha belül ez a szívcsere bekövetkezik. Ha Jézus Krisztus valóban ott él a hit által valakiben, akkor annak a külsején, a viselkedésén, tekintetén, mozdulatain is kiábrázolódik a Krisztus. Jézus erre az életre hív minket. Nem külsőleg akar tatarozgatni, kozmetikázni, hanem ezt a belső nagy változást kínálja fel.

Mi az igazi kegyességnek, ami nemcsak kegyeskedésnek látszik, a lényege?

Éppen az élő Jézussal való egészen személyes kapcsolat. Ez a vele való hit általi közösség. Az, amiről Ő olyan sokszor beszélt, hogy a benne hívő együtt él Ővele. Annyira együtt, hogy ezt a kettős kötődést hangsúlyozza Jézus: maradjatok énbennem, én pedig tibennetek. A hívő mintegy elrejtőzik Őbenne, s ugyanakkor magában hordja azt a Krisztust, aki Szentlelke által a benne hívőkben ott lakozik.

Ezek az emberek nem akarnak már teljesíteni semmit, mert nem akarnak semmit ennek fejében Istentől kapni. Nincs mit kapniuk. Krisztusban mindent megkapott a hívő. Ezért a mindenért hálás, ezzel boldogan él, és ezzel boldogan szolgál másoknak. Ez jellemzi az újjászületett embereket. Örülök annak a sok mindennek, amit kaptam tőle, szívesen megosztom másokkal, és közben egyfolytában tele van a szívem hálával. Mivel annak az Istennek, akitől kaptam, nem tudom viszonozni, neki nincs szüksége semmire, mit adhatnék neki, így amit tőle kaptam, azt szívesen továbbadom másoknak. Az Isten iránti hálám a felebarátaim iránti szeretetben valósul meg. Ez a valóságos keresztyén élet. Nemcsak annak látszik, hanem ezt tetten is lehet érni.

Az ilyen ember mindenre kész Jézusért. De nem azért, hogy kapjon tőle valamit, ahogy latinul mondják: do ut des (adok, hogy adj), mert már mindent megkaptam tőle. Mivel mindent megkaptam, ezért hálából én is kész vagyok Őérte bármit megtenni, mégpedig önként, örömmel, nem kényszerből, nem számításból, hogy megéri-e, elég-e már, ki kell-e még pótolni valamivel - nem kell pótolgatni semmit. A teljes gazdagság az enyém, én meg mindenestől odaszántam magamat neki. Ezt nem értették ezek a Kolosséban tevékenykedő tévtanítók, és erre bátorítja Pál apostol itt a gyülekezetet.

Ez nem azt jelenti, hogy az így újjászületett, Krisztusnak szolgáló ember nem él fegyelmezett életet. Sőt sokszor nem gyakorolja az önmegtagadást, nem mond le sok mindenről Krisztusért. De nem azért, hogy kapjon tőle valamit, hanem azért, mert szeretne jobban szolgálni neki. És ez a hívőnek is öröm, ha hűségesebben és jobban szolgálhat.

A böjti időszakban élünk, és itt a böjtnek egyfajta változatáról is beszél ez az ige. Isten gyermekeit jellemzi a böjt. Sok mindenről lemondunk, de önként, magunktól, boldogan, és nem azért, hogy valamit elérjünk ezzel Istennél, mert nincs mit elérni. Mindent odaadott nekünk. Úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát odaadta. És aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk. Nincs itt már mit elérni, de van mit megköszönni. Még van lehetőségünk neki szolgálni. A hívő pedig ezt a szolgálatot szeretné egyre jobban végezni. És ha ebben segíti az, hogy valamiről lemond, akkor örömmel böjtöl.

Az igazi kegyességet tehát az jellemzi, hogy szabadon, örvendezve, Krisztusra nézve éli a maga életét a hívő. Nem foglalkozik mellékes kérdésekkel, látomásaival - ahogy itt olvastuk. Nem foglalkozik mellékalakokkal, angyalok tisztelésével - ez is rögeszméjük volt ezeknek a tévtanítóknak. Hiszen a világmindenség Urával került egészen közeli kapcsolatba. A mindenható Isten gyermekévé lett. Nem pályázik ő emberek dicséretére. Megkapta a legnagyobb méltóságot: Isten gyermeke. Nem ő akar nagy lenni, mások feje fölé nőni, hanem Isten dicsőségét keresi mindig, és Őt akarja naggyá tenni mások előtt is.

Ezzel szemben a törvényeskedő, kegyeskedő, látszat vallásosságot produkáló embert az jellemzi, hogy megdolgozik, és utána várja a jutalmat. Neki valami jár Istentől. Vagyis Isten tartozik neki - így gondolja. Ő megtette a magáét, még annál többet is, és akkor most Isten következik. Isten tartozik neki. Teljesen Biblia ellenes gondolat. Az igazi kegyességet az jellemzi, hogy Isten minden érdemem nélkül elhalmozott ajándékokkal, és eladósított engem. Én az Ő boldog adósa vagyok. Úgy törlesztek, hogy a tőle kapott értékekkel másoknak szolgálok. Senki nem kényszerít rá, senki nem fogja megfizetni. Sokszor meg sem köszönik. Néha bolondnak néznek miatta, még hátratételt is szenvedhetek, de akkor is véremmé vált, mert ez az új természet jellemvonása: adni, adni, adni. Pontosabban: továbbadni, továbbadni abból, amit én is úgy kaptam.

Ez a nagy különbség a kétféle gondolkozás között. Az előbbi maga veszi kezébe dolgainak az intézését, még az üdvösségének a dolgát is. Én rászolgálok, és Isten adja nekem jutalmul az üdvösséget. Az utóbbi egyszer és mindenkorra Isten kezébe tette le az életét, és azt akarja, hogy Isten használja őt arra, amire jónak látja. Nem kell szabályokat felállítani és betartani, elég az: szeresd az Urat teljes szívedből, szeresd a másikat úgy, mint magadat, és minden szabály nélkül fogod tudni, hogy adott esetben mit kell tenni.

Milyen dolog lenne az, ha egymást szerető házaspár otthon az előszobába kifüggesztené, hogy kinek mik a kötelességei és jogai. Ha kötelességekről és jogokról van szó, onnan a szeretetet már száműzték. Ha szeretik egymást, pontosan tudják, kinek mi a kötelessége és joga. És ami nem kötelessége, még azt is meg fogja tenni, mert szereti a másikat. Ez ugyan így van az Istennel való közösségünkben is. Ezek a szerencsétlen nyomorultak ott hosszú listákat írtak, hogy mit kell betartani, és attól leszel vallásosabb, mint a többi. Jézus meg azt mondja: szeresd az Urat teljes szívedből és fogod tudni, hogy mikor mit kell tenned. Szeresd a másikat legalább úgy, mint magadat, és fogod tudni, mit tegyél, és mit ne tegyél adott esetben vele.

Ez nehezebb bizonyos értelemben, mert lehet, hogy könnyebb lenne, ha elő van írva. Viszont, ha elkezdjük előírni, az egyrészt szánalmas vállalkozás, sokkal szegényesebb az emberi kapcsolat úgy, mint a szeretet jegyében, másrészt vég nélkül kell bővíteni, mert felsorolhatatlanul sokféle helyzetbe kerülünk. Tehát valóban értelmetlen és haszontalan, ahogy itt olvastuk.

Aki látszani akar, az nem tud fejlődni, mert az egyrészt azzal van elfoglalva, hogy egyre többnek látszódjék, másrészt egyre jobban meg lesz győződve, hogy ő már így is több, mint a többi, netalán már elérte a csúcsot, és nincs hova fejlődni. Aki viszont megtanul Isten kegyelméből élni, és komolyan veszi, hogy naponta rászorulunk újra és újra az Ő kegyelmére, arról azt mondja alapigénk ezzel a szép kifejezéssel: Krisztus által növekszik az Isten szerinti növekedéssel.

Milyen az Isten szerinti növekedés? Olyan, hogy minél gazdagabbá tesz Isten, annál alázatosabb leszek. Minél többet ad, annál többet adok tovább másoknak. Miközben sokat adok tovább másoknak, Isten még gazdagabban pótolja. Ebből lesz az élő kapcsolat és az igazi szolgálat.

Melyik jellemez minket? Ma semmi mást nem szeretnék kiemelni ebből az igéből, csak ezt: látszat vagy valóság? Mi jellemzi a beállítottságunkat, gondolkozásmódunkat, életgyakorlatunkat, hitéletünket, kegyességünket? Mindnyájunkat kísért ez, mert benne van a vallásos közgondolkozásban: teljesíteni. Valamit mutassak fel Istennek. Valamivel nekem is hozzá kell járulnom az üdvösségemhez. A Biblia radikálisan tanítja, hogy mi csak azzal tudunk hozzájárulni, hogy rászorulunk. Hogy a bűneinket szaporítjuk, és egyre jobban rászorulunk Isten bűnbocsátó kegyelmére. Egyébként semmit nem tudunk tenni annak érdekében, hogy a múltunk tiszta legyen, és tiszta lappal induljunk. "Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9). Ezt mindenkinek szó szerint kellene tudnia. Ezt komolyan kell vennünk, mert semmivel nem tudunk hozzájárulni. Csodálkozva, hálásan elfogadhatjuk Isten ajándékát, és ez az Ő hittel elfogadott kegyelme dolgozik, munkálkodik bennünk. Átalakít, és valóságosan kiábrázolódnak az ilyen újjászületett emberen Jézus Krisztusnak a vonásai.

Pusztán szemléltetésképpen szeretnék néhány példát említeni arra, hogy milyen nagy különbség van látszat és valóság között.

Vendégszeretet. Egy család vendéget vár. Nagy előkészületek folynak. Sok mindent tesznek, amit nem szoktak normális körülmények között. Talán még erejükön felül vásárolnak is. Beidomítják a gyerekeket: most két órán át viselkedniük kell. Miért? Nem azért, hogy megváltozzanak előnyükre, hanem azért: mit szól a vendég? Nem az a cél, hogy a vendég igazán jól érezze magát, hanem hogy róluk ne alakuljon ki rossz véleménye, csak nincs bátorságunk nevén nevezni ezt a képmutatást. Lezajlik a dolog, történetesen sikerült minden. Elmegy a vendég, utána megbeszélik minden gyengeségét és hibáját. Felszabadul a társaság és lehet újra természetesen élni. Ezt a látszat.

És milyen, ha valóságban ott van a vendégszeretet? Lehet, hogy váratlanul érkezik egy vendég. Nincs semmi szabadkozás, bocsánatkérés, zavar. Ami van otthon, azt szeretettel megosztjuk vele. Kitesszük az asztalra. Amit lehet, megteszünk érte, aztán ha elment, tesszük a dolgunkat tovább egészen természetesen, semmit nem várva azért, amit adtunk vagy tettünk. De úgy, hogy még a hátsó gondolatunkban sincs ilyen. Ez a valóság. Látszat vagy valóság?

Böjt. Jézus pontosan ezt mondja a Hegyi beszédben a böjtről. A farizeusokat feddi, és azt mondja: ahogy ti gyakoroljátok, annak semmi értelme nincs. Hagyjátok abba! Ti azért böjtöltök, hogy lássák az emberek, hogy ezért elismerést arassatok. Lehet, hogy tőlük kaptok is, és ezzel be van fejezve. Nem hatol feljebb. Isten nem hatódik meg attól, hogy ti kegyeseknek akartok látszani. Hanem - mondja Jézus -, amikor böjtölsz, akkor élj ugyanolyan természetesen, mint máskor. Semmi keserűség, szomorúság ne látszódjék rajtad. Ne pillogj körül, hogy kapsz-e tapsot, elismerést, megjegyzést. Senkire nem tartozik. A te Atyád, akinek a kedvéért böjtölsz - hiszen azért mondasz le valamiről, mert hálás vagy neki és szeretnél még jobban szolgálni neki, és tudod, hogy ez a lemondás ebben segít, ezért ez csak kettőtök dolga - majd megadja a jutalmadat bőven.

Háromszor ismétlődik a Máté 6-ban ez: hogy lássák az emberek. Azért imádkozik még az utcasarkon is, hogy lássák az emberek. Abban az időben ez szokás volt. Ezért adakozik úgy, hogy előtte mentek kürtösök, hogy lássák, ő hogy adakozik. Azt mondja Jézus (Pál nyilván Jézust idézi itt): semmi értéke és haszna. De ha ez az Atyával való meghitt, intim lelki közösségben történik, ha nem azért teszi valaki, hogy kapjon valamit ennek fejében, hanem azért teszi, mert mindent megkapott az Atyától, és a háláját így is ki akarja fejezni, akkor viszont van értéke és erősíti a hitet.

Nem akarok most példákat mondani arra, hogy egy ország hogyan rendezkedhet be arra, hogy látszatgazdasága van, vagy látszat gazdagsága, vagy hogy látszólagos módon támogat valamit, például a mezőgazdaságot. Vagy a diákok hogyan rendezkednek be arra, hogy látszat ismereteket mutassanak fel. Már régen feleltem, holnap valószínű ebből felszólítanak, ezt most megtanulom. Az egészről fogalma sincs, összefüggések nem léteznek a számára. Amikor majd összefoglaló jön, fehér folt az egész, pedig ott egy kiugró teljesítményt mutatott. Milyen megtévesztő.

Házaspár karonfogva, cseverészve mennek. Csak hallanák az emberek otthon, hogyan beszélnek egymással és mit kell a gyerekeknek, meg a közvetlen szomszédoknak hallaniuk.

Esküvő. Már régen nem szereti egymást a szülőpár, talán együtt sem élnek. A két szülőpár mindenen, amin csak lehetett, összeveszett, de itt mosolyogva a legszebb ruhában ülnek, fogadják a gratulációkat. Ez tart harminc-negyven percig, és utána folytatódhat a háború. Ez a látszat.

Vagy pedig - ez a múltkor történt és áldom Istent, hogy ilyenre is van példa - az ifjú pár azt kérdezte: eljöhetnének egy negyedórával korábban, mint ahogy az esküvőjük kezdődik, mert szeretnék, ha imádkoznánk a lelkészi hivatalban. Nem ők jelentek meg csupán, hanem a két szülőpár is. Három házaspár, és senki meg nem mondta volna, hogy melyik szülőpár melyiküknek a szülei, olyan természetes szeretetkapcsolat, tiszta és jó légkör volt ott, és őszintén tudtunk együtt imádkozni. Ez a valóság, amikor nem feltesszük a bájmosolyt, hanem amikor belülről fakad az öröm, és az ember szíve örül. Látszat vagy valóság?

Ha Isten életet minket, egy hét múlva már virágvasárnap lesz. A virágvasárnapi történetben rendkívül élesen egymás mellett a látszat és a valóság. A tömeg ujjong, éltetik Jézust. Messiás királynak kiáltják ki. Idézik a zsoltárt: hozsanna, Urunk, segíts! Pálmaágak, felvonulás... Jézus pedig sír. Mert Ő látja, hogy ez csak látszat. A valóság az, hogy az ő népe elvetette őt. És csak néhány órának kell eltelnie, hogy a templom megtisztítása után egészen magára hagyják. Egyedül van Jézus a templomban, néhány sérült, vak és néhány kisgyerek van körülötte. Öt nap múlva pedig hangzik: feszíts meg! Ez a valóság.

Ő nem engedte, hogy a látszatok megtévesszék, ezért átkozta meg a fügefát, amelyiken nem talált gyümölcsöt. Dús lombú, szép nagy fügefa, amelyiken nincs gyümölcs. A látszat nagyon szép, de a valóság, ami a célja lenne a fügefa létének, hiányzik. Mert a gyümölcsfát nem az árnyékáért, hanem a gyümölcséért tartják. Ha nincs rajta, nincs létjogosultsága. A fügefa akkor Izráel népének egyik szimbóluma, jelképe volt, és Jézus tudta, hogy mit tett, és a farizeusok, meg a nép vezetői is tudták, hogy mit tett Jézus, ezért haragudtak meg rá.

Azt mondta: itt van a ti vallásos életetek. Üzemel a templom. Fehérruhás papok tucatjai jönnek-mennek. Áldozati állatok százainak folyik a vére. Emberek százezrei fordultak meg egy-egy nagy ünnepen a hét alatt, azt mondják, ott Jeruzsálemben. De hol a gyümölcs? Ha idejön egy pogány, a pogányok udvarában is kereskedés van. Átvette az uralmat a pénz. Isten helyére odaült a mammon. És ti ennek szolgáltok, és észre sem veszitek. Az ilyennek nincs létjogosultsága.

Jó lenne, ha akár maradunk úrvacsorázni, akár el kell mennünk, ma becsületesen bele néznénk az ige tükrébe és megkérdeznénk magunktól: nem élünk-e együtt olyan látszatokkal, olyan régóta beidegződött képmutatásokkal, amik Istennek utálatosak. Azt mondja: ennek semmi értéke és haszna nincs. Az igazi kegyességnek azonban van. Az igazi kegyesség azzal kezdődik, hogy a bűnt valóságnak tekintem, hogy valódi bűnbánattal vallom meg azt Isten előtt, hogy valóban el akarom hagyni, hogy valóban hiszem azt, amit az előbb idéztünk, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minden bűntől, és valódi lesz az az örömöm, az a reménységem, amit Isten a bűnbánónak ad. Valódi lesz a vele való közösség, valódi lesz az egymással való közösség, amit az úrvacsorával mindig átélhetünk. A látszatoktól megmenekülve, igazi krisztusi életet élünk. Úgy legyen!


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert tőled távol állt mindenféle látszat. Dicsőítünk, mert nem Istennek látszottál, hanem valóban az vagy. Nem csupán embernek látszottál, amíg itt voltál köztünk a földön, hanem valóban magadra vetted a mi nyomorult emberi természetünket.

Köszönjük, hogy nem látszat szenvedés volt, amit a kereszten végigkínlódtál, hanem azokat a testi és lelki kínokat mi el sem tudjuk képzelni, amit elszenvedtél mindannyiunk bűneinek következtében. Áldunk téged ezért.

Bocsásd meg, ha magunkkal hordozunk látszatokat. Nekünk sem jó ez, Urunk. Mások is szenvednek miatta. Legfőképpen téged bántunk ezzel. Segíts el minket egyértelmű, tiszta, átlátszó életre. Olyan nagy bátorság kell ehhez. Add meg nekünk ezt, kérünk.

Könyörgünk hozzád a zsoltár szavával: tiszta szívet teremts bennünk, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennünk, hogy ebből a tiszta szívből tiszta gondolatok, tiszta cselekedetek származzanak. Elhisszük neked, Urunk, hogy nem az fertőztet meg minket, ami bejön a szánkon, hanem ami kijön. És olyan sok minden jön ki a szívünkből, ami tisztátalan. Segíts el tiszta életre. Köszönjük, hogy ezt te megadhatod.

Segíts folytatni most az imádságot.

Ámen.