PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. április 19.
(csütörtök)

Varga Róbert


AZ ELSŐ IMAÓRA


Alapige:ApCsel 1,12-14

"Ezután (a tanítványok) visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol meg voltak szállva, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, a Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy mindjárt biztatsz minket és bátorítasz. Keressünk, és találunk, kérjünk és kapunk, zörgessünk, és megnyittatik nékünk.

Köszönjük, Urunk, hogy te mindig megtalálható vagy. Sosem fordulsz el tőlünk, és aki tehozzád megy, azt semmiképpen el nem küldöd magadtól.

Megvalljuk neked mindenfajta sötét indulatunkat, tanácstalanságunkat, időnként vagy éppen mostani kilátástalan helyzetünket, azt a rémületet, ami összeszorítja a szívünket, ha akár csak a holnapi napra gondolnak néhányan közülünk.

Köszönjük, Urunk, hogy te vagy az áldott orvos, aki ismered betegségeinket, előtted van minden nyomorúságunk, minden kilátástalan helyzetünk, minden tanácstalanságunk, és az a várakozás is, hogy megértsük a te vezetésedet.

Könyörülj meg rajtunk, Urunk, mert nálad nélkül, nélküled nincsen segítség. De köszönjük, Urunk, hogy hozzád mehetünk. Te igazán szeretettel fogadsz minket. Köszönjük, hogy kérdéseinkre választ adsz. Talán nem is azt, amit mi várunk, de válaszolsz.

Köszönjük, Urunk, hogy a zörgetésünkre ajtót nyitsz, és a végén megadod azt, ami szerinted való, vagy ami megfelel a te jó, kedves és tökéletes akaratodnak. Ezzel a várakozással és bizalommal vagyunk most itt. Áldj meg bennünket, kérünk, hogy hitünkben és várakozásunkban ne szégyenüljünk meg.

Köszönjük, hogy Jézusért meghallgatsz minket.

Ámen.


Igehirdetés

Amikor Jézus feltámadt, és többször megjelent az övéinek, a tanítványoknak. Egyszer egy konferencián megkérdezte valaki: de miért csak a tanítványoknak? Micsoda lehetőséget - ahogy mondta az illető, ziccert - hagyott ki Jézus - bár akkor ez a szó még nem volt ismert -, hagyott ki Jézus azzal, hogy nem ment vissza a feltámadása után Jeruzsálembe. Nem jelent meg, itt vagyok. Lám-lám nem hittétek el, hogy föltámadtam, de mégis csak igazak, amit a próféták mondtak előre. Föltámadtam, most aztán igazán hihettek bennem.

Miért hagyott ki Jézus egy ekkora lehetőséget, hogy föltámadva kezén, lábán, ott voltak a sebek, mert a rómaiak szakértők voltak. Itt kiszakadt volna a test súlya miatt. Ide ütötték a szöget, amikor megfeszítették Jézust, meg a lábait egymásra rakták, és oda verték be a nagy, súlyos szögeket. Megjelent volna Jeruzsálemben, megmutatja a sebeit, tömegesen tértek volna meg. Több ezren. Nem kellett volna várni, amíg az apostolok prédikálására mintegy háromezer férfi hitre jut. Ott, azonnal eredmény, siker, hatalmas mega gyülekezetek. Egész Jeruzsálem sírva, zokogva megtér Istenhez, és Jézus kihagy egy ilyen lehetőséget.

Mi erre a helyes válasz, hogy miért hagyta ki ezt a lehetőséget? Ez tényleg egy érdekes és fontos kérdés. Egy pici időt hagyok. Ki-ki gondolja végig, és magunkban próbáljunk válaszolni, aztán majd megmondom a választ. Miért hagyott ki Jézus egy ilyen lehetőséget, ez volt a kérdés, hogy feltámadása után bement volna Jeruzsálembe, megmondja, hogy én vagyok. Nem is kellett volna mondani, felismerték volna magáról a testről, a sebekről, és Jézus mégsem teszi, kihagy egy ilyen lehetőséget.

Nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert Jézus soha, de soha, sem előtte, sem akkor, sem utána, semmilyen értelemben nem alkalmaz lelki erőszakot. Márpedig itt az ember döntését kihagyta volna. Az embereknek, ha nincs is, a bűnben élő, az Isten nélkül élő embernek szabad akarata, mert a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad, de mégsem kényszerített soha senkit arra Jézus akár így sem, hogy megjelenik, és azt mondja: na látjátok, megmondtam, hogy úgy lesz, ahogy most történt. Én az vagyok, akit megfeszítettetek, most aztán igazán higgyetek bennem. Nem. Azoknak jelenik meg, jelent meg, akik akkor hittek benne, amikor Ő ott volt, szolgált. Mielőtt keresztre feszítették volna, eltemetik, és föltámad. Aki akkor hívő ember volt, annak jelenik meg, mintegy ötszáz férfinek. Ötszáz testvérnek - azt mondja a Biblia. Voltak köztük valószínűleg néhányan asszonyok, nem sokan. Az elején kevés nő volt a gyülekezetben, de azoknak jelent meg, akik hittek benne, és akik komolyan vették, amit Ő mondott.

Nem akart tehát ezen a szelíd "meggyőző" módon sem, senkit sem bevinni, betaszigálni az Isten országába. Aki elhitte azt, amit Ő mondott, tanított, annak ott és akkor hite volt.

Ott a Tibériás tenger partján, ahova a tanítványok újra visszamennek, Péter olyan keserűen mondja, hogy menjünk el újra halászni. Mondják a többiek: mi is megyünk veled. Jézus meghalt, eltemették. Egyszer-egyszer ugyan látták, aztán megint eltűnt. Reménytelen az egész. Olyan szürke az a reggel, az a hajnali szürkület, amikor ott vannak, kijönnek, semmi nincs a hálóban. Egy árva halacskát nem fognak, és Jézus nélkül semmi eredmény, nem érhet el igazán jót a hívő ember. Nem fognak semmit. Egy pici kis szélhajtó küszt sem, ami ott a Tibériás tengerben is volt akkor. Semmilyen eredmény nincs. Elindult újra a szürke taposómalom. Reménytelen a helyzet, és ez látszik ott a tanítványokon is. Egyszer csak megszínesedik a kép, megjelenik Jézus, és abban a pillanatban minden egy szempillantás alatt megváltozik. Mint, amikor a kamera a szürke hajnalról, a ködös, téli szürke időről hírtelen tavaszba vagy nyárra vált, vagy őszre, a színes levelekre, kinek melyik a kedvenc évszaka, hirtelen megelevenedik minden, mert az élet fejedelme mindig életet hoz az ember életére, körülményei közé is. Üres volt a hálójuk, üres volt a szívük is. Minden olyan kilátástalan volt, és aztán megjelenik Jézus, és világos utat, világos feladatot szab nekik, ad nekik, és ott hagyják a hálót, és ledobnak mindent. Péter beleveti magát a vízbe, és kiúszik a partra, ahol Jézus van. Újra értelmet és célt kap az életük, és attól kezdve nincs megállás, és teszik azt, amit az Isten akart velük. Ez már másfajta halászat lesz. Betöltik azt a hivatást, amire Jézus hívta őket, hogy emberek halászává teszlek titeket.

Egészen addig tart ez minden tanítvány számára, amíg újra el nem jön majd Jézus Krisztus, és ítéletet tart élők és holtak fölött. Mi a második eljövetelére várunk. Ilyen értelemben egy hosszabb időszak van még, de lehet, hogy rövidebb időszak, amíg Jézus újra eljön ítélni élőket, holtakat. Amikor beteljesedik minden korábbi prófécia, valósággá és igazsággá lesz, amit Jézus mondott, amikor még testben itt volt közöttünk.

A Jelenések könyve 1, 7-ben azt olvassuk: Minden szem meglátja Őt, még azok is, akik keresztre feszítették. Nem lesz akkor már homály és sötétség. Nyilvánvaló lesz mindenki számára. Máté 24., a Márk 13 és a Lukács 21 beszél erről pontosabban.

Amikor Jézus a mennybemenetele előtt búcsúzott az övéitől, a következőt mondta nekik: "Maradjatok Jeruzsálemben, amíg a Szentlélek el nem jő rátok." Ez után történik az, amit felolvastam. Így olvastuk, hogy ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van. Egy szombatnapi járóföldre. Ez körülbelül egy kilométer volt. Szombaton ennél többet hithű zsidó ember nem tehetett meg.

Nem biztos, hogy ez a ház, amiről itt olvasunk, a felső szobával, ez bent volt a városban, de lehetséges, hogy a város szűk határában.

A tanítványok elhagyják az Olajfák hegyét, visszatérnek ebbe a házba, amiről olvasunk. Ennek a magánháznak a felső emeletén összegyűltek imádkozni. Nem szegték meg tehát a törvényt sem. Imádkozni lehetett szombaton. Az nem számított munkavégzésnek. Hosszú ideig, a keresztyénség korai időszakában nem épültek imaházak. Nem épültek templomok. Kicsiny, pár emberből álló gyülekezetek voltak. Itt gyűltek össze az első hívő keresztyének, ültek le imádkozni, megtörték a kenyeret, töltötték ki a bort, éltek az úrvacsorai közösséggel.

Egy ilyen magánház felső nagyobb termében tartották tehát az első imaórákat. Ott volt mind a tizenegy tanítvány. Tudjuk, Júdás öngyilkos lett, ő meghalt. Ezen az első imaórán már Tamás is részt vesz. Ő is látta a feltámadott Urat. Neki mondja azt Jézus, hogy ne légy többé hitetlen, hanem légy hívő. Tamás pedig leborul, és azt mondja: Én Uram, és én Istenem. Ott már nem volt semmi kétség a szívében, hogy Jézus az, akinek a Szentírás mondja, akinek az apostolok előtt a próféták mondták.

De nem volt ott ezen az alkalmon egyetlen zsidó vezető sem. Nem volt ott Nikodémus sem, aki titokban volt Jézus követője. Titokban nem mehet senki sem Jézus után, mert előbb-utóbb el fogja hagyni Jézust. Nem volt ott Arimátiai József sem, aki szintén szinte titokban kéri el Jézus testét.

Ott volt azonban Mária, Jézus édesanyja, de nem olvassuk azt, hogy valamilyen kiemelkedő, vezető szerepe lett volna a gyülekezeten belül. Nem ő vezette az imádkozást. Nem olvassuk azt, hogy társmegváltóként átvette volna ennek a kicsi, akkor tizenegy főből álló gyülekezetnek a vezetését. Tizenegy férfi és pár asszony Máriával együtt. Semmi ilyet, amit később eltorzítottak, felfújtak, meghamisítottak. Nem volt Mária-tisztelet, és Mária-imádat. Ezzel senkit nem akarunk bántani, mikor ezt elmondjuk, de az igazság az, hogy Mária egy volt a többi közül. Asszonyok között is egy volt. S amikor őt esetleg előtérbe akarták helyezni, maga Jézus mondja azt, hogy az az én anyám, fitestvérem és nőtestvérem, aki engedelmeskedik az én igémnek. Tessék csak mindenkinek a maga helyén tovább maradni. Semmilyen vezető szerepe Máriának nem volt. S Mária hívő asszonyként pontosan tudta a helyét. Nem imádták, és nem tisztelték őt, mint ahogy a keresztet sem imádták, és tisztelték, amin Jézus Krisztust megfeszítették. Azon a kereszten utána még másokat is kivégzett a római hatalom.

Azt olvassuk, hogy ott voltak Mária testvérei, s ott voltak Jézus testvérei is, akikről egyébként később nem tudunk semmi többet sem.

Az első, amit olvasunk a tanítványokról, hogy engedelmeskedtek Jézusnak. Mit mondott Jézus? Azt mondta, hogy maradjatok a városban, amíg Isten az Ő Lelkét adja nektek. Maradjatok Jeruzsálemben, ahol kapjátok majd a Szentlelket. Aztán majd a Lélek erejével mehettek a szolgálatba, tesztek bizonyságot rólam, Isten szeretetéről, s lesztek tanúim az egész világon.

Előbb vesztek mennyei erőt, s aztán lesztek az én tanítványaim igazán, és bizonyságtévőim. Nagyon sokan fordítva akarják csinálni. Először elmennek, és beszélnek Isten szeretetéről, és ezt meg lehet tenni, csak éppen nincs ott a mennyei erő. Ezért eredménytelen, és áldás nélküli a szolgálat.

Jézusról hitelesen csak hittel és a Szentlélek erejével lehet beszélni. Dinamikus emberek azok (a dünamisz=erő, ez a szó ezt jelenti) az emberek, akik Isten Lelkének erejével tesznek bizonyságot Jézusról. Sokan és sokszor fordítva akarják. Jézus nélkül akarnak Jézusról, Istenről beszélni. Lehetséges, de ez erőtlen vállalkozás. Nincs ott az Isten áldása rajta. Bár Pál azt mondja, hogy akár szívből, akár színből valaki az evangéliumot hirdeti, ő annak örül. De azért az világos a Szentírásból, hogy akit Isten ereje küld, aki Isten erejével teszi ezt, azt áldja meg Isten igazán.

Keresztyénnek lenni annyi, mint engedelmeskedni Isten szavának. Ez nem mindig ilyen egyszerű. És mi nem mindig értjük az Ő akaratát. Itt azt mondja Jézus a tanítványainak, hogy maradjatok a városban. Ezt mindenki megértette. Tehát ott maradnak. Engedelmeskednek. Bizony sokszor meg kell küzdenünk azért, hogy megértsük Isten akaratát, és itt az apostolok is megküzdenek, hogy később megértsék majd azt, hogy hova kell majd először menni. Távoli földrészre, vagy ott maradni Jeruzsálemben. Ez nem volt olyan világos a számukra sem. Nem mindig érti meg Isten akaratát a hívő ember sem azonnal. Időnként ezért meg kell harcolni, és meg kell küzdeni.

Előfordul, hogy tusakodni kell az imádságban azért, hogy megértsük, hogy mit akar Isten velünk. Bizony sokszor sok embernek a térdén lett kopott a nadrágja vagy a szoknyája, ha szokott térden imádkozni azért, hogy megértse tusakodva Isten akaratát. Imádság, könyörgés, böjtölés által megérteni Isten akaratát.

Istennek nem a mi tanácsainkra van szüksége, hogy mit és hogyan, és mi módon adjon meg nekünk, amit kérünk, vagy szeretnénk elérni nála, hanem a mi engedelmességünkre van szükségünk. Nem fordítva működik a dolog. Nem nekünk kell utasítani, tanácsolni és vezetni Istent. Megmondani neki, hogy mit tegyen, meg mi módon, hogyan kell meghallgatnia, amit mi olyan régóta kérünk. Nem ez a mi dolgunk. Nem nekünk kell az Istent nógatni: Uram, add már meg így és úgy. Tudod, hogy én kék csíkost, zöld pöttyöst szeretnék, hát légy szíves, add már meg! Nem lesz jó, hogyha lila csíkos, és kék kockás lesz, mert én jobban tudom. Nem lehet Istent tanácsolni és vezetni, hanem Ő tart igényt a mi szolgálatunkra, hogy szolgáljunk neki szívünkből és őszintén. Nekünk kell Őt kérdezni, és tusakodni azért, hogy megértsük, hogy mi az Ő jó, kedves és tökéletes akarata. Hogy mi lenne az a jó akarat, ami őtőle érkezik. Nem mi vagyunk Isten tanácsadói, hanem Ő közli velünk az Ő parancsolatát, kijelentését, akaratát. Neki az engedelmes szívre van szüksége. Mondhatom így is, hogy a megüresített akaratra, szívre, amit Ő megtölt. Hadd legyek üres edény - sokszor énekeljük. Vajon komolyan gondoljuk-e? Neki átadott lelkeket keres.

Maradjatok Jeruzsálemben - mondja a tanítványoknak -, és ott maradtak. Időnként a férfiaknak különösen nehezükre esik az engedelmesség. Ennél nehezebben már csak az asszonyok engedelmeskednek időnként. A férfiaknak sokszor nehezen megy, hogy megalázzák magukat büszke, erős férfiak. Letérdeljenek Isten elé, megalázzák magukat, és megvárják. A férfiak általában cselekedni akarnak. Most mire várnak? A vezetési stílusuk is ilyen. Kanyarodás, sebváltás, kuplung, és aztán fékezés, és elhasznált üzemanyag feleslegesen. A nők sokkal óvatosabban, megfontoltabban vezetnek. Időnként aztán ők is odalépnek, és menekülhet az ember. Ilyen is, olyan is van, de sokszor ilyen a mi engedelmességünk is. Nem? Neki, ott az út, most mire várunk? Az, hogy piros a lámpa, hát ugyan, tudom én, hogy mit kell csinálni. Megtanultam a szakmát, mondta nem régen valaki. Én nem vagyok outsider, kívülálló. Tudom én pontosan, és aztán megcsinálta, mint ahogy a gyerekek időnként otthon a magnót meg a rádiót "megcinálják", és utána a szerviz sem tudja helyrehozni, amit megcsináltak.

Szívvel, lélekkel engedelmeskedni. Maradjatok Jeruzsálemben, és ők ott maradtak. Férfiak, asszonyok egyaránt engedelmeskednek Isten akaratának. Szívvel lélekkel, azt olvassuk. Nem csak úgy, hogy kényszerből. Ezt mondta Jézus, hát nem tudjuk, hogy miért akarja, nem lehet tudni, hogy jó lesz-e ez nekünk. Csak az lesz jó, amit az Isten akar. Ez biztos. Akkor is, ha nem látjuk azonnal.

Én igazán tudom, hogy mit jelent éveket, évtizednél többet várni arra, hogy megértsem Isten akaratát. Nem könnyű. Nagyon nehéz időnként, de csak ez éri meg. Mert amikor megadja azt a végén, amiben reménykedünk, az a legjobb a számunkra. Semmi nem pótolja ezt. Csak veszteség. Legyünk hívő férfiak vagy nők, ha nem várjuk meg, és nem várjuk ki Isten akaratát, teljesülését.

Szívvel, lélekkel együtt voltak. És ez nem költői kifejezés. Szívük, lelkük egy volt. Eggyé forrtak ott, ebben a piciny, kezdeti gyülekezetben. Ez ugyanannak a fogalomnak kétszeresen erős kifejezése. A Szentírás szerint a szív és a lélek együtt jelenti az embert. A Biblia nem tanítja a hármas felosztást, hogy lélek, test és szellem. Ez nem biblikus. Test és lélek, lélek és test. A kettes felosztást, a kettős felosztást tanítja a Szentírás, hogy az ember testből és lélekből áll. Lélek és test. Ez elválaszthatatlan egység. Ha ez a kettő elválik, akkor az ember meghalt. Elhagyja a lélek a testet, mert az Isten beleleheli, amikor megteremt minket anyánk méhébe. Elhagyja a lélek a testet, és visszatér Istenhez, aki adta, de ez a mi halálunkat, testi, fizikai halálunkat jelenti. A szív és a lélek együtt rendeli alá magát az Isten akaratának. Itt legalábbis így történt.

A második, amit tettek, imádkoztak és könyörögtek. És ez a kettő elválaszthatatlan volt ott. Az imádkozás nagyon kemény munka. Itt közös munka volt a gyülekezet számára. Komoly erőfeszítést kívánó, odafigyelést követelő munka. Tessék ma este kipróbálni! Egy órát imádkozzunk. Semmi mást ne csináljunk, de ne szólaljon meg a telefon, ne égjen rá a pörkölt. Ne csináljunk semmi mást. Ne menjünk ki a kertbe megnézni, hogy mennyit nőtt egy óra alatt a gyümölcsfán a virág vagy a gyümölcs. Egy órát csak imádkozni. Majd meglátjuk, hogy milyen nehéz.

Mit mond Jézus a Gecsemáné-kertben? Felnőtt férfiak - tessék megnézni. Virrasszatok velem egy órát! Mit csinálnak a testvérek? Elalszanak. Felnőtt, meglett férfiak, Jézus tanítványai. Eltelik pár perc, és hortyognak. Mit kér tőlük a Mesterük? Virrasszatok velem. Itt fogok tusakodni. Véres verítékkel könyörög. Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár. Nem. Ők alszanak. És azt mondja Jézus: egy órát nem bírtatok virrasztani és könyörögni? És nem bírtak, mert mi ilyenek vagyunk. Imádkozás helyett alszunk. Mindig mást csinálunk. Olyanok vagyunk időnként, mint a gyerekek. Kellene a leckét csinálni, és ő mást csinál. Kellene dolgozni, és ő mást csinál. A munkahelyen olvas, amikor mosogatni kellene, akkor takarít. Amikor takarítani kellene, mosogat. Amikor főzni kellene, akkor a harisnyáját babrálja, vagy mást csinál Ilyenek vagyunk, és ez nem bántás. Ebből akar minket Isten megszabadítani. Jussunk túl ezen, hogy kiszabadíthasson, hogy végre rend legyen az életünkben azon a területen, ahol nincs rend. Mert lehet, hogy van olyan terület, ahol már rend van. Végre Isten rendet csinálhatott, hogy ne késsünk el, hogy időben odaérjünk, hogy ne kelljen mindig mentegetőzni: jaj, elfelejtettem. Jaj, nem jutott eszembe. Jaj, más volt a hibás. És mindig más a hibás. Hogy meglássunk ezen a területen, ami bűn az életünkbe. Megvan az imádságnak az órája, mert Istennél mindennek rendelt ideje van. Az alvásnak, a lefekvésnek. Sokszor alvás helyett számítógépezünk, meg dolgozunk, aztán fáradtan ébredünk, s nem tudunk dolgozni. Olyan sok embernek annyira összezavarodott és keveredett az élete. És amikor nyakunkba zúdul a csődhullám, meg visszaköszönnek régi számlák, meg előjönnek régi perek, meg előjönnek régi bűnök következményei, akkor azt hisszük, hogy ezt Isten csinálja velünk. Nem. Amit vetettünk, azt lehet, hogy ma aratjuk. Húsz évvel ez előtt vetettünk valamit, s lehet, hogy most fogjuk learatni a kőkemény, anyagi vagy más vonatkozású következményeket. Mert az Isten nem csúfoltatik meg. Ő rendet teremtett ebbe a világba.

Azt mondják a csillagászok, hogy történt valami, s a világmindenségben a rend helyére káosz került. Rend volt odafönn is, és most összevissza egymásnak ütköznek a bolygók és így tovább. Káosz lett a világűrben is. Az Isten rendje helyett a bűn mindent összerombolt.

A hősködő tanítványok elalszanak, elkésnek, nem ott vannak, ahol kellene. Olyan jó látni ezt, hogy itt rend volt. Azt mondta Jézus: maradjatok Jeruzsálemben, és ők ott maradtak. Könyörögtek, tusakodtak és harcoltak imádkozva. Ott, akkor a szobában a tanítványok együtt könyörögnek, imádkoznak, hogy tudjanak és akarjanak engedelmeskedni, mert az imádkozás harc is. Sokszor önmagunk ellen. Minden fontosabb. Figyeljük meg néha magunkat is. Alig várunk egy telefont. És, ha megszólal, jaj, most föl kell venni, hátha az hív. Nem bírjuk ki. Szól a telefon, de imádkozom.

Otthon, amikor a gyerekekkel esti áhítatot tartunk, szól a telefon, és nem vesszük föl, mert akkor imádkozunk, és igét olvasunk. Majd visszahív. És ez nem tiszteletlenség vagy szeretetlenség. Mert ott az Isten az első. Néha nekem is nehezemre esik megállni, hogy hátha az a fontos telefon. Majd hív újra, ha fontos. Igazán fontos, újra hív, vagy nekem kell kitalálni, hogy esetleg azt kell visszahívnom. Isten megadja ezt is. De ott akkor imádkozunk és olvasunk, az a legfontosabb, hogy úgy feküdjünk le egy átdolgozott, vagy egy zajos, nyomorult nap után, hogy legalább ott együtt el tudjunk csendesedni.

Harc önmagunk ellen a kísértésekkel, a saját lusta és alapvetően engedelmességre nem hajlandó természetemmel, azért mondom így, hogy senki ne bántódjon meg. Harc azért, hogy kitartóak és alázatosak tudjunk, tudjak lenni, mert ez harcot jelent. Nem tudok, és nem tudunk azok lenni.

Mit olvasunk? Tíz napig csak imádkoztak itt a testvérek. Elképesztő. Tíz napig, és nem izgultak, hogy jaj, mi lesz? Mit mondott Jézus? Adja Isten a Lelket. Hát akkor biztosan jön. Eltelt kilenc nap. Még mindig nem? Nem. Imádkozunk tovább, és könyörgünk tovább. Volt kiért, s volt miért. Korábban egy órát nem tudnak virrasztani, s most tudnak tíz napot imádkozni. Megint mondom: próbáljuk ma este ki. Se tévé, se rádió, se magnó, se feladata, se jegyzetfüzet, se naptár, se telefon. Egy órát, vagy először csak húsz percet? Az sem kevés. Csak imádkozni. Nehéz.

A gyülekezetért, Isten tervéért, magunkért, az országért, az evangélium terjedéséért, hogy a sok szakértő között tönkre ne menjen végleg. Imádkozni önmagunkért, imádkozni a szeretteinkért, a gyerekekért, az unokákért. Annyi mindenért lehetne. Fölírni akár egy listára, hogy ő érte is. És amikor írjuk, megint eszünkbe juttat valaki mást is az Isten.

Az imádság munka, és az eredménye csodák sorozata lehet. Megnyílnak ajtók, szívek, pénztárcák. Felépülnek betegek, meggyógyulnak lelkileg tönkrement emberek, családok, házasságok. Időnként pont azért indít imádságra az Isten, akár egy egész közösséget, mert nagy és csodálatos változásokat akar bennünk, vagy akár rajtunk keresztül mások életében.

Indít, hogy adhasson. Nemcsak imádkoztak Jézus tanítványai, hanem azt olvassuk, hogy könyörögtek. Ez még keményebb. Még inkább tusakodtak. Ez egy erőteljesebb kifejezés. Megsanyargatják magukat, mint amikor valaki böjtöl. Egy kicsit aszkéta módon sanyargatja a testet. Nem erről van itt szó, de valami ilyesmi, hogy még szorosabban, még inkább tusakodva, még koncentráltabban odafigyelve. Még komolyabban véve mindezt. Buzgón Isten elé vinni népet, hazát, embereket, helyzeteket, állapotokat. De nem pogány módon. Senecá-ról, a filozófusról olvassuk, hogy ő mondott ilyet, amit így mondanak, hogy "Fatigare deos", fárasszuk ki az isteneket, majd csak megunják. S a végén megadják, amit kérünk. S néha tényleg fárasztó Isten számára, amit mi mondunk, de Őt soha nem lehet kifárasztással rávenni pogány módon semmire. Seneca azt mondta, hogy fárasszuk ki az isteneket, aztán kénytelenek lesznek megadni, amit kérünk. Istennek néha pont ez a fárasztó, ahogy mi imádkozunk. S mi is belefáradunk, s ezért hagyjuk abba. Csak Ő tud megtanítani helyes tusakodásra, könyörgésre.

Néha azt mondja Isten a Bibliában is, hogy meddig fárasztotok még engem azzal, ahogyan éltek, és ahogyan imádkoztok? Imádkozni a minden helyzetben, állapotban lévőkért, emberekért és így tovább.

A harmadik, a tanítványok imádkoztak, Isten pedig cselekedett, mert ez mindig így van. Imádkoztak, Isten cselekedett. Míg engedelmeskedtek, meglátták Isten csodáját. Készültek arra, hogy kapják Isten Lelkét, és Isten valami egészen mást adott nekik először. Amit lehet, hogy kértek, de ilyen gyors válaszra nem is gondoltak. Mit olvasunk? A következő részben azt olvassuk, hogy százhúsz fő lett a gyülekezet létszáma. Tizeneggyel indul, s nemsokára már százhúszan vannak. Ez több mint tízszeres növekedés egészen gyorsan. Félelmetes. Imádkoznak, Isten pedig cselekszik. Rövid idő alatt a hívők közössége, létszáma megnőtt. Mert nincsen olyan, hogy magánkeresztyénség. Sokszor mondják nekem is: tudja, lelkész úr, kimegyek az erdőbe, a mezőre, ott egyedül vagyok az Úr Istennel. Hát lehet, hogy egyedül van, de kérdés, hogy Istennel-e, vagy pedig nem? Időnként lehet, hogy így is lehet, sőt kell is. Csak én és Isten. Csak Isten és én. Ezt lehet az erdőben, lehet a lakás csöndjében, de az biztos, hogy közösség nélkül egy idő után az ember sorvadásnak indul lelkileg.

Férfiak és nők alkotják az első gyülekezetet. A gyülekezet közösségét megáldja Isten, és megszaporítja. A gyülekezeten belül egyikük sem volt kedvesebb az Isten előtt. Egyformán kedvesek voltak férfiak és asszonyok, felnőttek és gyerekek. Mert Isten nem személyválogató. Az kedves az Ő színe előtt, aki engedelmes, aki könyörög, aki hisz Őbenne, és aki teszi azt, amit Ő mond neki.

Csak ott van egyház és gyülekezeti közösség, ahol a bűnökből megváltottak gyűlnek össze, akik hiszik, hogy Jézus meghalt a bűnükért, és föltámadott, hogy ők igazak lehessenek Isten színe előtt, akikben él a Krisztus, és ők élnek a feltámadott Jézus uralma és hatalma alatt.

Aki igazán engedelmes keresztyén akar lenni, annak nincs más lehetőség, minthogy megtenni, amit megért. Könyörögni, tusakodni, imádkozni, és amikor megérti Isten akaratát, akkor pedig cselekedni.

Sok más feladata is van egy keresztyénnek, de a legfontosabb ez. Engedelmesen megvárni, amíg megérti Isten akaratát, és akkor megtenni azt, amit akarataként megértett. Ez néha nem egyszerű. Néha meg kell érte küzdeni, és Isten időnként ebben is próbál minket, hogy kivárod-e? Ő már elhatározta, hogy megadja, amit kérünk, de van-e elég türelmed és kitartásod? Ott térdelsz-e előtte fényesre koptatva a nadrágot, ha nem is tíz napon át, de lehet, hogy pont úgy, hogy megértsd Uram, mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod?

Az imádkozó ember nem úton álló, hanem úton járó ember. Az meg fogja érteni Isten akaratát. Így olvassuk, hogy imádkozva kapták Isten Szentlelkét, nőtt a gyülekezet létszáma, gyarapodtak lélekben, Isten pedig megmondta nekik, hogy mit tegyenek. Jeruzsálem, Júdea, az egész Föld. Így terjed el aztán az evangélium az egész világon.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te megígérted azt, hogy aki keres, az talál. Aki nálad zörget, annak te ajtót nyitsz. Köszönjük, hogy megígérted, hogy aki kér, az kap. S ha mi halat kérünk, nem követ fogsz adni. Köszönjük, Urunk, hogyha mi vezetést kérünk, akkor nem mást adsz, hanem vezetést. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Könyörülj meg rajtunk, Urunk, mert sokszor olyanok vagyunk, hogy nem ismerjük föl azt, hogy az a te vezetésed. Tedd nyilvánvalóvá, hogy a mi kérésünkre, a mi könyörgésünkre az a válasz, amit megértünk majd.

Ámen.