PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. február 22.
(vasárnap)

Földvári Tibor


ILLÉS A BÚSULÓ PRÓFÉTA


Alapige:1Kir 19,9-18

És bement ott egy barlangba, és ott meghált. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés? Ő pedig monda: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. És monda: Gyere ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt nagy erős szél ment, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jött, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. És mikor Illés ezt hallotta, befedezte az ő arcát palástjával és kimenvén megállt a barlang ajtajában és íme szózat lett őhozzá, amely ezt mondta: Mit csinálsz itt Illés? És ő felelt: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam és engem is halálra keresnek. És mondta az Úr neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba és mikor odajutsz, kenjed királlyá Hazáelt, Szíriában; És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királlyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe. És lészen, hogy aki megmenekült Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és aki megmenekedik a Jéhu fegyverétől, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt.


Imádkozzunk!

Hódolunk előtted Istenünk, mennyei Édesatyánk azért a megtartásért, amellyel életünket hordozod, segíted, a bajok idején is valóban megtartod. Köszönjük neked, hogy Jézus Krisztus nemcsak üdvözítő, megváltó, hanem megtartó is számunkra. Szeretnénk Urunk hálát adni, amikor bízhattunk benned kitartóan. Köszönjük, amikor a beléd vetett bizalom csakugyan nem szégyenített meg, sőt reménységgé lehetett a legnehezebb körülmények között is.

De megvalljuk neked alázattal, hogy reménytelenségünk legnagyobb oka a bizalmatlanságunk. Bocsásd meg, kérünk, amikor apró dolgokban nem tudunk, vagy nem is akarunk engedni neked, mert nem bízunk benned. Szabadíts meg ettől! Szeretnénk Urunk most minden bajunktól, keserűségünktől eltekinteni, és tereád nézni.

Kérünk, segítsd meg gyászoló testvéreinket közöttünk, hadd tudjanak a láthatatlanokra tekinteni velünk együtt ők is. Vigasztalásodat add nekik különösképpen is.

Őrizd meg azokat, akik esetleg még utaznak ide. Köszönjük, hogy mi baj nélkül ideérkezhettünk. Legyél azokkal, akik nem tudtak elindulni. Add, ha idegondolnak, a te isteni szereteted és a közösség szeretete töltse be őket valóban.

Köszönjük, hogy itt is és otthon is istentiszteletté lehet ez az óra. Kérünk, kegyelmesen ajándékozz meg bennünket Jézus Krisztus által, Szentlelkeden keresztül élő igei üzenettel. Kegyelmedért, Urunk!

Istenünk, Édesatyánk, megvalljuk, hogy te akkor is napfényünk vagy nekünk, amikor sötét felhők tornyosulnak életünk ege fölött. Köszönjük neked, hogy bármikor ezeket a fellegeket elfújhatod kegyelmeddel. Szeretnénk most arra kérni, hogy az igehirdetés során ragyogjon fel számunkra a te isteni fényednek világossága Jézusban, hogy akárki bajokat szenvedne éppen most is, megerősödve mehessen haza innen.

Ámen.


Igehirdetés

A 264. Dicséretben énekeltük, hogy Isten nemcsak sasszárnyon hordozza az övéit jelképes módon, hanem ha kell, szárnyaival védi is. Itt Magyarországon ezt a fajta védelmet faluhelyen láthatjuk, amikor tyúkanyó oltalmazza a kiscsibéket. Ha eső kezd esni, a tyúkanyó elkezd a maga tyúknyelvén kiabálni, hívja a kicsiket szárnyai alá, ha kell, kész elpusztulni is érettük.

A sas is hasonlóképpen védi a kicsinyeit, de amikor már annyira nagyok, hogy repülni tanulnak, akkor zuhanás közben hiába károgna a sas szülő, hogy gyere gyorsan a hátamra, nem bírna, mert zuhan lefelé. Csak úgy segíthet, hogyha alárepül és felemeli. Mózes ilyen védelmet és megtartatást mutat ezzel a képpel Isten és a népe közti kapcsolatban. A sas, ha szükséges a fészekben oltalmazza kicsinyét, de ha zuhan, csak úgy segíthet, hogy alárepül és fölemeli.

Az az élethelyzet, amelybe Illés került a mostani történet szerint, valóban ehhez hasonlítható. Ő már nem képes magán segíteni, csak Isten. Ma azt nézzük meg hogyan segít Isten.

Az elmúlt alkalommal láthattuk a megfáradt prófétát. Azért furcsa ez, mert Illés az Ószövetség leghatalmasabb személyisége, leghíresebb hithőse. Az ő lelkületével jött Keresztelő János, a Messiás előhírnöke. Tudjuk, hogy János is milyen határozott egyénisége volt annak a kornak. Illés Akháb idején a legnehezebb időszakban szolgált, aki nagyon gonosz király volt, a Baál kultusz bevezetője Izraelben. Az ő személyisége azonban olyan nagyhatású volt, hogy általa több csoda történhetett, illetve Isten igéjét mindig bátran hirdette. Az ezt megelőző helyzet, a Kármel hegyi jelenet is az, amikor Isten tüze leszáll az égből, az áldozatot elégeti, a nép Istent választja, a baál prófétákat pedig halálra ítélték.

Mostani történetünkben mégis egy elfáradt, megfáradt próféta van előttünk, aki elfáradt fizikailag, megfáradt lelkileg. "Elfáradnak az ifjak, meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is" - hallhattuk. Most ez igaz Illésre. A legkülönb is megtántorodhat. Isten a maga gondviselő munkájával angyalt küldött hozzá, hogy etesse és pihentesse, a fizikai fáradtságát már kezelte. Fizikai kimerültsége már elmúlt, de látható volt, hogy a lelki baja még mindig megmaradt. Keserűen siránkozik, búsul a Hóreb hegyén. Illés kesereg, kétszeresen is kifejezi a történeti leírás. Az Isten élmény előtt, de még az Isten élmény után is. Pontosan olyan ez, mintha egy férfi eljut férfi hétvégére, és ugyanúgy jön onnan haza, mint amikor elment. Pedig hallotta az igét, beszélt is Istennel, meg Isten is őhozzá, de nem változott semmi. Ez is hangsúlyos lesz majd az ő lelkiállapota elemzésénél. Keserűen siránkozik.

Isten kérdését némelyek számon kérőként értelmezik. Így az látható, hogy hiába kéri Isten számon, szégyenérzeténél sokkal erősebb a lelki nyomorúsága. Ha pedig nem számon kérő Isten - és én szeretnék erre az oldalra állni -, akkor az látható, hogy amikor Isten kérdésére kifakadhat, elmondja, hogy mi nyomasztja. Kiderül az életéből, hogy a legnagyobb szolgáló is kerülhet ilyen mélyre. Manapság depressziónak szokták nevezni az ilyen állapotot. Illés talán még ennél is mélyebbre süllyedt, mert még Istennel kapcsolatban is keserűségeket hordoz.

Mindenképpen jellemző a lelki állapotára, hogy az, akinek Isten szavát kellene hirdetnie és erősen megállni a hitben, nemhogy ezt nem teszi, hanem saját bajairól keserűen panaszkodik, még imádságban is. Az Ura kérdésére válaszol, de az kifakadás. Kétséges, hogy lehet-e ezt egyáltalán imádságnak nevezni.

Mivel manapság hasonló lelkiállapotok jellemzőek lehetnek akár közöttünk is, mindenképpen fontos megnézni, hogy mi lehet a háttérben, mik lehetnek az okok. Illés sajnos abban példa itt, hogy van ilyen helyzet. Vizsgáljuk meg magunkat is.

Illés válaszából derül ki a legvilágosabban, hogy a fizikai kimerültségén túl mi okozott nagyon mély lelki nyomorúságot és terhet számára. Azt mondja sokat buzgólkodott az Úrért, de hiába, sikertelenül.

Annakidején Mózes ugyanezen a helyen könyörgött a népért; mint közbenjáró imádkozott értük, pedig nagyon súlyosan vétkeztek az aranyborjúval. Mózes azt is mondta, hogy inkább az ő nevét törölje ki Isten a könyvéből, csak az Úr nevét ne érje szégyen.

Illés ugyanabban a barlangban tartózkodik, ahol Mózes is volt, és látta az Isten dicsőségét. A 9. verset még helyesebb úgy fordítani, hogy "bement ott a barlangba". A határozott névelő jelzi, hogy az nem egy akármilyen barlang volt, hanem az a barlang, ahol Mózes is láthatta az Isten dicsőségét és beszélhetett vele. Illés viszont ugyanott, ezen a szent helyen ítéletet akar kérni. Ő elítéli a népet, és keserűen siránkozik munkája hiábavalóságán. Kiderül Isten cselekvéséből, beszédéből, hogy tulajdonképpen Illés elvárta volna, hogy Isten ítélje meg már végre ezt a népet. Nem süllyedne ilyen mélyre akkor nemzete, hiszen még őt is halálra akarják keresni a többi prófétával együtt. Hasonlóan érezhetett, mint Jónás. Jónás is, amikor elment Ninivébe, engedelmeskedve az Úrnak, a végén nagyon nagy és mély letargiába került. Isten vele is beszélt; Métán haragszol Jónás? Kérdésére azt mondta: Méltán.

Illés azt mondta: sokat buzgólkodtam az Úrért. Valóban sokat buzgólkodott, viszont buzgóságába emberi indulatok, sőt bűnök keveredtek. Hiányzik Illés válaszából a kegyelem, könyörület népe iránt, nincs ott a megbocsátásra kész szív, a hosszútűrés, hiányzik a szeretet. A 1Kor 13-ból tudjuk, hogy mi mindent csinálhat a hívő ember, a szolgáló, de szeretet nélkül annak haszna nincsen.

Illés a nép állapota miatt és az Úr cselekvésének milyensége miatt ennyire mélyen van. Elmondható róla, hogy nem az Úrra néz, hanem a körülményekre, pedig ott van Úr: "mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek." A látható körülmények azonban csak a féligazságot jelentik. Éppen neki kellene tudnia, hogy van láthatatlan világ is, sőt annak van egy Ura, aki a látható világ Ura is. Illés viszont csak a körülményeket látja, de nem néz az Úrra.

Hasonlít Elizeus szolgájához, aki, amikor azzal szembesült, hogy az ellenséges erők elit katonái körülvették a várost, Dótán városát, és tudta, hogy érte és Elizeusért, az uráért jöttek, amikor meglátja mindezt, akkor keserűen jajgat. Elizeushoz rohan be, hogy most mi lesz? Csak akkor változik meg jajveszékelése, amikor Elizeus imádságára Isten megnyitja a szolga lelki szemét és meglátja az angyalseregeket a hadsereg mögött. Amíg csak a láthatót látta addig teljes kétségbeesés, halálfélelem uralta, amikor meglátta a láthatatlant, akkor minden másképp mutatkozott számára.

Ezekről a körülményekről mondja a Szentírás, hogy akadályokká lehetnek Isten gyermeke számára. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk azt a híres igét, amely a hithősök említése után leírja, hogy "azért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért, nézve a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra." (12,1-2).

Akadályok. Lehet, hogy még nincs is ott a bűn, de nagyon kemény akadály, életveszély, probléma. Ha csak arra néz az Úr szolgája, akkor nem látja a teljes valóságot és akkor lehet, hogy ilyen mélyre süllyed. Ez azért is megtörténik, szinte mindig, ilyen helyzetben, mert ha csak a körülményre néz a hívő ember, előbb utóbb eléri azt, hogy magát is csak így szemléli, csak önmagára néz, és nem az Úrra.

Illés sem néz az Úrra, hanem csak önmagára. Azt mondta, hogy én ezt, meg ezt tettem, de egyedül maradtam, engem is halálra keresnek. Ebben a gondolkodásban csak Illés személye szerepel. Volt amikor azt mondta, hogy sokat buzgólkodtam a Seregek Uráért, akkor is ha említi a Seregek Urát, nem számol vele. Azt is úgy hangsúlyozza, hogy ő sokat buzgólkodott ezért az Istenért, mintha nem is lenne ott Isten. Ez talán már bűnnek is nevezhető, mert teljes bizalmatlanságból fakad.

Előfordul amikor adott a körülmény és adottá válik az, hogy a benne szenvedő hívő ember azt mondja, hogy most már nem bírom, mert elviselhetetlen az a bántás, ami engem ér, akár a családban, akár a munkahelyen, képtelen vagyok elhordozni ezt a fájdalmat, hiába imádkoztam, most már nincs erőm. Belefárad abba a helyzetbe, amibe került, mert nem látja, hogy van Istene.

Félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt - mondja az Írás.

Illés próféta pontosan ezek miatt teljesen hamisan látja a múltját, a jelenét és a jövőjét is, és mindenképpen elkeseredetten. A múltjából itt már csak arra emlékezik, ami negatív volt, holott előtte győzelmet aratott a Kármel hegyén, a nép ott lévő része kimondta, hogy "az Úr az Úr, őt akarjuk követni", a baál prófétákat halálra ítélték. Nagyon sok áldás is volt ott, de azokat elfeledte Illés, mert ebben a lelki állapotában, depressziójában csak arra tud nézni, amilyenek a negatív körülmények és amiket negatívan értelmez. Isten még a rekettye bokornál angyalt küldött hozzá, aki táplálta, hogy fizikailag megerősítette. Hiába erősítette azonban fizikailag, a lelke még nem gyógyult meg.

A jelene milyen? Úgy érzi, hogy teljesen egyedül maradt. Ha valóban egyedül is maradt volna?! De ez nem igaz, hiszen Isten megmondja neki, hogy van még hétezer ember. Ez a teljesség kifejezése lehet, mert ennél több ember is lehetett, tehát jelképes a hétezres szám. De ha valóban csak hétezer, akik megmaradtak hűségesek, az is nagyon sok Izrael életében. Nem volt egyedül Illés. De ha még egyedül is maradt volna, hát ott van vele az Úr; "ha az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk?". Illés azonban egyedül van, mert csak magát látja. Újra hangsúlyozom, kimondja az Úr, a "Seregek Uráért", de mintha ott se lenne ő.

Ne csodálkozzunk, ha ilyen helyzetben a hívőnek jövőképe sincs, nincs reménysége.

Illésben mély sebet ütött, hogy "engem is halálra keresnek". Korábban már meg is akart halni. Ez azonban nem adatott meg neki, mert Isten megerősítette fizikailag. Fölkelt, el kellett mennie a Hóreb hegyére, de lelkileg még mindig beteg. Ezért reménytelenül kesereg.

És még egy jellemző, ami talán a legszomorúbb. A Károli fordítás így hangzik: "Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért" (1Kir 19,14). Illés lelki állapotát fejezi ki a "nagy búsulásom van az Úrért" fordítással Károli, azt, hogy Istenben csalódott. Nagyon meglepő, de Illés ennyire mélyre került, még az Istenben is csalódott.

Az ézsaiási prófécia azzal kezdődött, hogy Isten a fogságban élő sanyarú sorsban lévő népet így szólítja meg: "Miért mondod ezt Jákób és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól és ügyemmel nem gondol Istenem?" - elhagyott, rólam elfeledkezett az Úr, pedig módjában állna segíteni rajtam, de nem törődik velem. Azért vagyok ilyen helyzetben, azért van ilyen nehéz életem, de az is lehet, hogy nem is tudna segíteni. Illés kivetíti a maga erőtlenségét még az Istenre is. Fontos azt látni, hogy Illés ezt az érzését és lelkiállapotát még akkor is érzi, amikor Isten már kijelentette magát neki. Ez nagyon meglepő ebben a történetben. Sokkal szebb lenne, ha az lenne a folytatás, hogy másodszor már nem azt mondja, hogy sokat buzgólkodtam, meg nagy búsulásom van, hanem bocsáss meg Uram, megyek és dolgozom. De nem ez történik. Újra hadd mondjam, ez tipikus jónási válasz: méltán haragszom.

Ha viszont Istenben csalódik a hívő ember, akkor ki fog segíteni neki, a Sátán? Mert más nem tud. Ez ördögi kísértés, ami nemcsak megöl, hanem attól a személytől is el akar szakítani, és távol akar tartani, aki egyedül segíthet.

Illés, a nagy próféta ennyire mélyen van lelkileg. Tipikusan olyan sas fióka, aki zuhan, mert nem tud repülni. A hit szárnyaival nem tud repülni, zuhan és el fog pusztulni, ha valami nem történik. Zuhanása közben keserűen búslakodik, fáj mindene, és panaszkodik. Ezért fontos meglátni a történetben - és igazán ez a lényeges -, hogy még a legkülönbek is mennyire megtántorodhatnak.

Ennél is fontosabb azonban meglátni, hogy Isten hogyan van jelen ebben a történetben. Lényeges, hogy egyáltalán Isten jelen van, nem nélküle zajlanak az események. Sőt a Szentíró az "és ímé" figyelmet felkeltő kifejezést ott használja, ahol Istenre utal, az ő cselekvését vezeti be, mert igazán az a fontos. Isten annyira ott van ebben a történetben, hogy tulajdonképpen Illésnek a Hórebre való eljutása is az ő segítő munkájának a következménye. Negyven nappal korábban a rekettye bokornál megerősítette fizikailag, de nagyon jól tudta, hogy lelkileg még nincs rendben, ezt is gyógyítani kell, ezért küldte a Hórebhez.

Először Isten az angyalát küldte, hogy segítsen, itt viszont már nem angyalt küldött, hanem ő maga van ott személyesen, mert tudja, hogy olyan nagy a baj. Mózes ötödik könyvében a hithős visszatekint a pusztai körülményekre és halála előtti utolsó szavai ezek voltak: "Nincs olyan, mint a Jesurun (Izrael) Istene! Az egeken száguld segítségedre és fenségében a felhőkön. Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai. Elűzi előled az ellenséget és azt mondja: pusztítsd. Bátorságban lakozik Izrael. Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te; Nép, akit az Őr védelmez, a te segítséged pajzsa, a te dicsőséged fegyvere!" Illéshez is jött maga az Úr!

Isten nem sokszor mutatta meg az ő dicsőségét, az isteni önkijelentését az Ószövetség idején sem, itt viszont igen. Akármilyen mélyen is van Illés, annál sokkal magasabban ott trónol az Isten és jön, száguld, hogy segítsen. A próféta bizalmát kell helyreállítani, és ez csak úgy megy, ha ő Istenre tud nézni újra. Ehhez megmutatja magát és majd cselekszik is.

Ehhez először kérdez, ha számon kérő, akkor arra vonatkozik, hogy a próféta igazi önismeretet láthasson. Láthassa, hogy Isten előtt ő tulajdonképpen hogy áll. Ha viszont, nem számon kérő, akkor Isten nem fegyelmezni akar, hanem egyszerűen elmondja a kérdését, hogy végre Isten előtt válaszolhasson rá. Ugyanis idáig nem Isten előtt tette.

Ha valamelyikünk volt már hasonlóan mély helyzetben, akkor az imádság is lehet olyan, hogy az nem Istennek szól, csak magunkban kesergünk és sírunk is talán, vagy nem is tudunk imádkozni. Itt az a helyzet, hogy az orvos, a mi hatalmas Istenünk odamegy a beteghez és bátorítja mondd el a panaszodat. Isten nem azért kérdezte, mert nem tudta, hanem azért, hogy tudatosíthassa Illés is. Isten a kérdése után választ kap, de nem a kapott válasz szerint reagál. Mi talán azt mondtuk volna, hogy pusztítsd el Istenem ezt a prófétát. Tudjuk, hogy Isten Elizeust akarta megválasztani helyette. Ha ilyen alkalmatlan a szolgálatra, akkor tedd arrébb, és legyen más, aki alkalmasabb. Ilyen mély állapotban én mondtam már Istennek, hogy így úgy sem tud használni, hadd haljak meg inkább.

Isten azonban nem így gondolkodik, hanem kijelenti magát. Nem a szélbe, földrengésbe, tűzbe, amelyek más helyeken az ítélet kifejezői. Isten nem ítélni akar, majd később, meg vannak arra az eszközök. De most még semmiképpen sem. Isten Illést is megítélhette volna, de nem ezt akarja. Illésnek meg kell tanulni, hogy Isten itt úgy jelenti ki magát, mint aki szelíd, halk, csendes hangon jelenik meg. Ebben benne van az ő isteni szeretete, kegyelme, türelme, amit Illés nem látott. Nem látta Istent és nem látta hogyan is cselekszik az Úr.

A mi esetünkben még érthetőbb ez a halk, szelíd hang; szó, ige, halk, szelíd ige. A karácsonyi örömhír, hogy "Az Ige testté lett." Jézus Krisztus ilyen, mint ahogyan Illésnek itt megjelent. Megmutatkozik abban - ahogyan meg is mondta -, hogy nem azért jött, hogy ítéljen, hanem azért, hogy az ítéletet magára vegye. Jézus is ítélhetett volna földrengéssel, tűzzel, széllel, pusztíthatott volna, hiszen még tanítványai is ezt várták tőle. Ő azonban azért jött, hogy az ítéletet elhordozza a bűnösért és a bűnös helyett. Jézus maga mondta: "Úgy szerette Isten a világot". Jézus Krisztus, amikor az ítéletet elhordozta valóban maga maradt, megölték, meghalt, de így szerzett váltságot. Így szerezte meg mindazt, amire nézve kimondhatja, mint Istenfia: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Nemcsak a lelki bajaitokra, ha kell a testire is.

Nem tudom, hogy milyen lelki bajaink vannak mostanában, milyen mély lelkiállapotban vagyunk itt a templomban, de ne csak azt nézzük, ami a körülmény, akik, vagy amik mi vagyunk, hanem azt, ki a mi Urunk, mert az Jézusban látszik, ahogyan akkor és ott, a halk és szelíd hangban benne volt.

Jellemző, hogy Illés ott még nem tudott hinni. A történéseket átéli, és azután ugyanúgy kesereg, panaszkodik, mintha még mindig olyan mélyen lenne; mert ott is van. Látta Istent, hallja a szavát, találkozik vele, látja dicsőségét, és mégse látja. Másodszor is keserűen panaszkodik.

Ez azt jelzi, hogy nem egyszerű hinni. Viszont az is kiderül a történet folytatásából, hogy Istent ez nem akadályozza. Isten akkor ad neki egy olyan parancsot, amit tud teljesíteni és amiről Illés is tudja, hogy azt meg kell tennie. Ebben az egyben volt hite, hogy azt meglépi, abban engedelmeskedik.

Lehet, hogy mi sem úgy megyünk haza innen, hogy igen Uram, köszönöm neked, te valóban segíthetsz, hanem úgy hogy jó, jó, de... De ha csak egyetlen dolgot mondott nekünk Isten, azt az egyet tegyük meg és a többit ő el fogja végezni. Hinni ugyanis azt jelenti, hogy engedelmesen teszem azt, amit az Úr akarata szerint megértettem.

A sas fióka zuhan még, de a sas madár már alatta van, és úgy tűnik, mintha zuhannának, de ez már csak időleges, és nemsokára emelkedni fog a nagyobb madár. Akkor a fióka akármit csinál, emelkedni fog.

Ez a kegyelem, mert megtörténik, amikor hinni sem tudunk, de a kegyelem felemel. Isten így védelmezi az övéit.

Illést nagyon magasra emelte ez a kegyelem, a végén meg se halt. Neki ez a vége. A történetben még nagyon maga alatt van, úgy tűnik, hogy nem tud hinni - legtöbbünkhöz hasonlóan -, a nagy bajban mindig csak keseregni tud, de legalább egy apró lépésben engedelmeskedik. Földi életének az vége viszont, hogy Isten meghalás nélkül viszi magához a mennybe. Ez nagyon nagy ajándék volt, csak az igazán nagy hívőknek jutott ki. Illés annak ellenére, hogy kérte, nem hal meg, hanem Isten tüzes szekéren - lelki értelemben sasszárnyakon - a mennybe vitte. Nekünk ilyen Istenünk van!

Isten igéjének üzenete ezért arra szólít fel minden búsuló hívőt, szolgálót, vagy Isten keresőt, hogy még ha nagyon nagy is a baj, a körülmény megoldhatatlannak látszik, belső állapota is teljesen a padlón van, bízzon, mert a hit azt jelenti, hogy látom a láthatatlant, az én Uramat.

A 230. dicséretet elénekelve arról teszünk hitvallást, hogy mi valóban Jézusban láthatjuk azt, amiben a mi üdvösségünk van: "Áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet."


Imádkozzunk!

Drága Urunk, magasztalunk téged, hogy te jól tudod mindannyiunk mostani élethelyzetét. Köszönjük, hogy akármilyen mélyen van bármelyikünk, a legnagyobb mélységből is kiemelhetsz, hiszen elküldted a Megváltót. Köszönjük, hogy a te isteni cselekedeted befejezett múlt lehet és hat ma is.

Szeretnénk hitet kérni, bizalmat, úgy ahogyan Illésnek is lett, miután elkezdett engedelmeskedni neked. Köszönjük, hogy az ő életpéldájában ennyire valóságosan megmutatod milyen nagy mélységből is kegyelmesen ki tudsz emelni.

Kérünk téged, hadd tudjunk magunkra és a körülményeinkre is így nézni, így imádkozni a családunkért, munkahelyen, így hordozni a nehéz embereket, így imádkozni országunkért, országunk vezetőiért, az uniós választásokért és magyar népünk határokon belüli és túli minden tagjáért. Kérünk, erősíts meg bennünket a szolgáló életre.

Köszönjük Urunk, hogy ma kijelentetted magadat nekünk. Segíts, hogy úgy mehessünk innen haza, hogy ha esetleg még mindég Illéshez hasonlóan ott van bennünk a keserűség, de a te egyetlen parancsod engedelmesen teljesíthessük. Köszönjük Urunk, hogy te fölemelhetsz.

Szeretnénk hálás szívvel megköszönni minden múltbeli testi és lelki gyógyításodat. Köszönjük, hogyha most is ezért lehetünk erősek a hitben. Kérünk téged, hadd lehessen a mi életünk olyan bizonyságtevő élet, amely rád mutat, amely a bajok idején is a te győzelmedet, megtartó erődet hirdeti. Szeretnénk nem csak a láthatókban élni, hanem a láthatatlanokra tekintve, te reád nézve cselekedni, neked engedelmeskedni.

Ámen.