PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. február 1.
(vasárnap)

Varga Róbert


ÉRTÉKES JÓ CSELEKEDETEK


Alapige:Mt 7,16-20

"Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket."


Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk neked őszintén, hogy olyan sok kérdés miatt vádol minket a lelkiismeretünk. Hányszor nem tettük meg, amit tennünk kellett volna, és hányszor megtettük azt, ami nem volt helyes. Urunk, bocsánatot kérünk mindezekért tőled.

Köszönjük, hogy most is színed elé engedsz minket, sőt azt a kegyelmet gyakorlod, hogy elkészítetted a te igédet számunkra.

Köszönjük, Urunk, hogy a te igéd ma is élő és ható, és megcselekszi azt, amit te jónak látsz. Köszönjük, hogy ma is irgalmasan bánsz velünk. Nem ítélsz el minket, legfeljebb megítéled a mi cselekedeteinket, de azt akarod, hogy a te igéd segítségével változzék az életünk. Tedd meg ezt a csodát, kérünk, hogy dicsőítsünk téged.

Köszönjük, Édesatyánk, hogy te gyümölcstermő élettel akarsz minket megajándékozni. Kérünk, használd fel ezt a mostani istentiszteletet is arra, hogy ezt elvégezd bennünk! Urunk ezt kérjük, várjuk tőled. Cselekedj velünk hatalmasan a te dicsőségedre!

Ámen.


Igehirdetés

Aki valamennyi egyháztörténeti ismerettel rendelkezik, az tudja azt, hogy minden protestáns gyülekezet, felekezet alapvető hitvallásbeli tétele az, hogy az ember önmagától és önmagában nem igazulhat meg, hanem a hit ajándék, amelyet Isten ad bárkinek, mindenkinek, aki hozzá fordul, és ezt elfogadja. Az üdvösséget, az Isten ítélete alóli megmenekülést sem lehet kiérdemelni, megvásárolni, szerződéssel elérni.

Pontosan ezt olvassuk az Efézusbeliekhez írt levélben (Ef 2,8-10) "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."

Sokféle helytelen következtetést vontak már le olyanok, akik az egész kérdést felületesen tekintették, amit a Szentírás a jó cselekedetekkel kapcsolatban tanít. Még akik az egyedüli, biblikus megigazulás tant hiszik és vallják, hogy nem cselekedetekből, hanem hit által, azok azt is mondták könnyelműen, hogy ezek szerint a jó cselekedeteknek semmilyen szerepük nincs a hívő életben, hiszen nincs érdemszerző szerepük a mindenható Isten előtt.

Mások azt mondják, hogy ezért nem is érdemes a cselekedeteit vizsgálni a hívő embernek, hiszen aki már hitre jutott, az Isten Lelkének a vezetése alatt áll. Aki pedig Isten Lelkének a vezetése alatt áll, annak minden cselekedete úgyis jó.

Azonban azok, akik hívőkké lettek, sokszor pont azt látják elkeseredetten, noha kívánják cselekedni az Isten szerint való jót, de nini a kezem arra felé megy, ami nem jó. Harc dúl a hívő ember életében is, hogy miközben ismeri és tudja a jót, aközben kétségbeesetten látja, hogy nem mindig képes ezt cselekedni.

Amit az efézusi levélből felolvastam, az is azt tanítja, hogy a hívő élet alapvető álláspontja, hogy felismerje Istentől rendelt életét, életútját, azokat a cselekedeteket, amelyeket Isten előre elkészített, hogy járjon abban, és Isten szerint való módon éljen. És hogy senki el ne tévedhessen, mindjárt hozzáteszi Pál apostol azokat a jó cselekedeteket cselekedni, amelyeket Isten előre elkészített, hogy a szerint éljünk.

Tehát a hívő ember sem a saját elképzelése, terve vagy gondolkodása szerint csinálhat ezt vagy azt, hanem azt mondja Isten, hogy olyan ez, mint amikor valaki az úton jár, Isten letette oda a jó cselekedet csomagokat, és aki az úton jár, az megtalálja ezt, felszedi, kinyitja, megérti, és a szerint cselekszik, amit abban talál.

A hit azt jelenti a gyakorlatban, hogy az Isten cselekszik bennem, és aztán cselekszik általam. Bizalmam és a tőle kapott hit által újra és újra az Isten lehetősége az, hogy bármit kezdjen az életünkkel. Teremtő munkája által létrehozza az új embert, akinek új lesz a gondolkodása, a szándékai és ezért a cselekedete is. Megújul az értelmi világa és megújul az érzelmi világa is, ami legalább olyan fontos. Vagyis szeretetszolgálat lesz az egész élete.

Ma diakónai vasárnap van. Ez a szó azt jelenti, hogy szeretetszolgálat. A legtöbb embernek erről az jut csupán eszébe, hogy szolgálni egy idősek otthonában, vagy egy fogyatékos otthonban szeretetszolgálatot végezni. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy letette Isten a jó cselekedetet a hívő ember útjára, hogy a szerint éljen és járjon. Mindez ajándék attól a Jézustól, aki meghalt és feltámadott az övéiért.

Így olvassuk, hogy a hívő embert - a tévtanítókat is, meg a hívő embereket is, azok is lehetnek hívők - a cselekedetekről, a gyümölcseikről ismerik meg az emberek. És minden fa, amely nem terem az Isten szerint való jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.

Hányszor átéljük azt a lelkigondozói szolgálat során, hogy valaki minden információval rendelkezik az Istenről. Teológiai értelemben mindent tud, ami szükséges ahhoz, hogy valakinek új élete legyen. De mégsem tud továbblépni, mert a szívét nem adja oda a mindenható Istennek. Saját akaratát akarja cselekedni, és nem akarja, és nem is tudja felismerni az Isten jó, kedves és tökéletes akaratát. De abban a pillanatban, amikor valaki megnyitja a szívét, új életet kap Istentől, és ezt elfogadja, az a hála önti el a szívét, és az az akarat, hogy bár minél több dologban felismerhesse Isten akaratát, tudja azt hálából az Ő szeretetéért cselekedni.

Nyilván ilyenkor megindul a harc is a bűnök, hibák mulasztásokkal szemben. A hívő ember átéli ezt a küzdelmet naponta: miközben szeretném a jót cselekedni - időnként nem azt teszem -, vagy magamban azt hiszem, hogy az jó, és kiderül, hogy az Isten előtt nem kedves dolog. Dúl ez a harc? Van, aki sajnos megreked ezen a szinten. Mindig saját magával foglalkozik. Hónapok, évek múlva is, noha már új élete van, azt mondja, hogy én képtelen vagyok a jóra, nem vagyok méltó a kegyelemre, én nem tudom felismerni Isten akaratát. Először önmagammal akarok rendbe jönni, aztán majd elkezdek szolgálni.

Pontosan ez a bénaság és görcsös állapot akadályozhatja meg az embert abban, hogy felismerje azt, amit letett a hívő élet útjára Isten. Azokat a lehetőségeket és alkalmakat, hogy azokat cselekedje és megtegye, amelyeket Isten előre elkészített.

Egy kicsit olyan helyzet ez, mint valaki elmondta, hogy ajándékba kapott egy külföldi utat. Szép hegyek, gyönyörű virágok között vitt az útja, de egy idő után már nem tudott semmi mással foglalkozni, mint azzal a kétségbeejtő hasfájással, ami gyötörte. Egész idő alatt teljes figyelmét a rosszulléte kötötte le. Sok ilyen ember van, akinek az életét a maga rosszul működő lelki élete köti le. Mindig azzal foglalkozik, hogy vele mi van. Nem veszi észre ezért, hogy mit tett oda az életére nézve ajándékba az Isten, vagy mi az Isten akarata az életével kapcsolatban.

Abszolút módon introvertált, befelé forduló ember lehet, pedig Isten azt akarja, hogy mi extravertált, kifelé forduló, az emberek, a világ felé forduló emberek legyünk. Nem azonosulni kell a világgal, de benne, a világban olyan nyitott emberekké válni, akik Istenről beszélnek szóval és cselekedettel.

Miért kell hát jót cselekedni? A Szentírás alapján a Heidelbergi káté azt mondja a 86. kérdés-válaszban: "Azért, mert Krisztus miután vére árán megváltott, Szentlelke által meg is újít minket az Ő hasonlatosságára avégre, hogy egész életünk folyásával megmutassuk Isten iránt való háládatosságunkat az Ő jótéteményéért, és így Isten dicsőítessék általunk. Továbbá azért is, hogy a mi hitünk felől, annak gyümölcsei által mi magunk is bizonyossá legyünk, és istenes életünkkel felebarátainkat is megnyerjük Krisztusnak."

Tehát a Szentírás és a káté hármas irányultságról beszél. Nézzük meg ma reggel ezt a három irányt! Három nagy értéket állapít meg a jó cselekedettel kapcsolatban: először is Istenre nézve, a másik emberre nézve és önmagunkra nézve.

A magyar személyes névmás ragozás így hangzik: én, te ő. A bibliai nyelvben meg így olvassuk ugyanezt: ő, te, én. Vagyis, első az Isten, második a felebarát, és a harmadik vagyok én. A legfontosabb Isten. Nagyon fontos a felebarát. De én magam is fontos vagyok az Isten számára.

Nézzük meg az Istenre nézve a jó cselekedet értelmét! Ez azt jelenti, hogy a hívő ember hálás mindazért, amit Isten elvégzett. Azért, hogy Jézust odaadta érte, helyette és miatta, és megváltotta őt minden bűnéből, a bűn átka alól, és új élettel ajándékozta meg. Vagyis nem romlottságunk, bűneink, vagy éppen eredményeink, teljesítményünk alapján, teljesítményünkért szeret minket az Isten. Mint ahogy az a szülő, aki jól szereti a gyermekét, most a bizonyítványosztás idején, nem a szerint szereti, hogy milyen eredményt produkált a gyerek, mit vitt haza. Nyilván nem lényegtelen, hogy mi szerepel a papíron. Az fontos most is, meg később is. Nem mindegy. De a szerint szeretni egy gyermeket, hogy mit teljesített? Képzeljük el, ha az Isten is így bánna velünk! Így állna hozzánk: mit teljesítettünk az Ő törvényére nézve az elmúlt héten? Hány pontját tudtuk megtartani, és hányat szegtünk meg tudatosan akár? Gondoljunk bele, az Isten is teljesítményarányosan bánna velünk, vagy adagolná az Ő kegyelmét és szeretetét. Mint ahogy sokszor buta módon a szülők csinálják, csináljuk. Adagoljuk a szeretetünket. Ennyit teljesített, ennyi szeretetet kaphat, többet teljesít, több pénzt vagy több szeretetet kap. Micsoda gondolkodás ez, hogy valakit a teljesítménye szerint szeretni. Öngyilkos dolog az egy családban.

Jézus megkeresett minket, mint elveszett juhot, mint elgurult drahmát, mint beteget, akiknek orvosra van szükségük. S mikor megtalált, nem tett szemrehányást. Fiam, hogy éltél eddig? Lányom, mit cselekedtél? Mivel szeretett, és ez a szeretet hatolt az ember szívéig, és ez változtatta meg, ez indítja az embert utána hálára Jézus iránt. Egyszerűen kinek-kinek végig kell gondolnia, hogy mit válaszol erre az isteni szeretetre. Marad az egocentrikus életnél, vagy nyit Isten felé, és hálás szívvel szolgál neki. Szeretetből végzi a szeretetszolgálatot Isten országáért.

Hálából annak, aki átokká lett, hogy rólunk az átkot levegye. Cserébe nem adhatok semmit sem, de szolgálhatok az Istennek szívből, szeretetből magamat odaszánva.

Azt mondja tehát az ige, hogy adja Isten a jó cselekedeteket, hogy azok szerint éljünk, csak bele kell fognunk. De az ítéletet von ám maga után, aki azt iparszerűen cselekszi. Egyszerűen azért, hogy dicsőítsék őt az emberek, és hálásak legyenek neki. Aki hivalkodó módon vagy dicsekvéssel végzi, cselekszi ezeket, hogy dicséretet kapjon.

Jézus a látványosan böjtölő és imádkozó farizeusokra azt mondta: elnyerték a jutalmat azoktól, akiktől a jutalmat várták. Megdicsérték őket az emberek. Akkor egyéb dicséret és köszönet nincs. Istentől sem kapnak semmi mást.

Az igazi jó cselekedetek, jó tettek belülről, mélyről, a szívből fakadnak, amit szem nem lát, és nem vesz észre, és tulajdonképpen titkon zajlanak. És ha kiderül? És ha kiderül, hogy én tettem? Akkor most tagadjam le, hallgassam el? Mondjam azt: á, ne is mondd, mű szerénységgel? Nem! Az ember nyugodtan mondja meg: igen, ezt tényleg én tettem, ha rákérdeznek, és lehet, hogy azt sem kell magyarázni, de a dicsőség az Úré, nem az enyém! Nem is értik sokszor, mi az, hogy az Úré. Milyen Úré? Miért kell ezt magyarázni? Miért nem lehet egyszerűen csak azt mondani, hogy örömmel tettem, és belül elmondom, ha kell, néha hangosan is, hogy legyen Istené a dicsőség. Alázatos szívből szolgálok, és továbbadom a dicsőséget annak, akit illet.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy az alázatos szívből jövő hála olyan, mint a jókedvű adakozó, aki önként és nem kényszerből adja a pénzét Isten dolgaira. A jókedvű adakozót, szolgálót szereti az Isten.

Mit is olvastunk az elején? Gyümölcseiről ismeritek meg az Isten gyermekeit. Ahol jó a talaj, jó a gyökér, és jó a fa, az biztos, hogy nem terem rossz gyümölcsöt. Ahol rossz a talaj, rossz a gyökér, és rossz az oltvány, az nem fog jó gyümölcsöt teremni. Minden fa, minden hívő ember, aki nem termi az Istentől való gyümölcsöket, kivágattatik. Egy ideig tűri az Isten, s aztán megítéli. Jézus azt mondja, hogy az a jó, ami szerinte való, az számít jónak az Isten mércéje szerint.

A jó cselekedet másodszor a másik emberre irányul. Ő, te én. A másik ember. Az emberek felé irányuló isteni szeretet azt mondja, hogy a legfontosabb működési területe ennek a szeretetnek a másik ember. Az igazi igehirdetés sokszor nem is szó, hanem tett és cselekedet. Az igazi hitre így kerül pecsét, hogy nemcsak beszélek, van, amikor jobb hallgatni, hanem cselekszem, amit megértettem Isten akarataként.

A keresztyénség leginkább nem azért terjedt el, mert olyan nagyszerű szónokai voltak. Sokszor írástudatlan emberek dadogóan hirdették az evangéliumot, szorongva, imádkozva, de a cselekedetek. Látták a keresztyén testvéreket, és azt mondták, hogy mennyire szeretik egymást. Kik is ők? Ennek a Krisztusnak a követői, vagyis keresztyének. Krisztusra utalt az, ahogy szerették ők egymást. Amilyen becsületesek voltak. Egyre több ilyen vonzó életű, tiszta életű, csendes életű ember volt. Egyre több boldog ember volt a római birodalomban, és erre odafigyeltek. Mitől mások ezek az emberek? A szívük más lett, ahogy a római levél mondja: a sötétségből eljutottak a világosságra, mint aki álomból ébredt fel, s másképpen él. Ma is így van ám ez. Annyira látható az egy iskolában, mikor egy pedagógus megtér. Milyen más lesz az osztály légköre. S még az a gyerek is szeret majd iskolába járni, aki korában a dologért nem lelkesedett túlságosan. Vagy amikor egy fiatal hitre jut, és már nem a konfliktusokat szítja, hanem azokat csendesíti. Amikor egy munkahelyen valaki hitre jut, és emiatt a légkör megváltozik. Sokan nem is értik, nem is tudják, hogy mi költözött oda be. S hányszor a cselekedet beszél arról, hogy ki költözött be arra a munkahelyre.

Amikor a széteső félben gyötrődő házasság kezd megépülni. Amikor a szabadság jelszavába burkolt szabadosság helyére a hűség és a rend kerül - amit annyira nem szeretnek manapság -, és letisztulnak a dolgok, mert Krisztus tiszta, egyenes és világos tanítása és törvénye kerül a középpontba.

Néró császár uralma alatt nem azok prédikáltak a legjobban és leghangosabban, akik beszéltek, ők is sokszor, hanem azok, akik csendben, és zsoltárokat énekelve haltak meg a vadállatok karmai között. Hányan lettek keresztyénné a nézők közül, láván azoknak a hitét és cselekedeteit. Ez prédikált. Azért volt ellenállhatatlan a keresztyén misszió, mert az megnemesítette, megtisztította az embereket. Minden bűnük ellenére a keresztyének jószívűvé, hűségessé, becsületessé váltak. Ők voltak a legbecsületesebb adófizetők az egész birodalomban. De így volt ez politikai, házassági, anyagi szempontból is. A hívők szíve tele volt szeretettel, békességgel. Nem örültek a hamisságnak, együtt örültek az igazsággal. Nehezen lehetett megharagítani őket, és mégis olyan könnyen megbocsátottak, ha megbántották őket. Vagy nem is kértek bocsánatot, és akkor is bocsánatot adtak.

A keresztyén egyház minden megbecsülés és fontosság mellett, meg a nagyszerű tudósai mellett, akiket meg kell becsülni, és tisztelni kell, de igazán a mártírok vére, a sok engedelmes hívő, szolgáló élet volt az, ami az embereket Krisztushoz térítette. Ahol gyűlölet és gonoszság van, ahol egy hívő ember a szívében sokáig megtűri ezeket, az meggátolja az igazi bizonyságtévő szeretetszolgálatot.

Jézus azt mondja, hogy úgy fényljék a ti világosságotok, hogy az emberek lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Ez már átvezet a harmadik ponthoz. A jó cselekedetek értéke önmagunkra nézve.

Ha valakinek hitből fakadó jó cselekedetei vannak, annak megerősödik a bizonyossága Krisztusban. Megizmosodik a hite. Itt szeretném újra hangsúlyozni, hogy a Szentírás gyümölcstermésről beszél, és nem gyümölcspréselésről. Megpróbálni olyat produkálni, mint a hívők. Úgy tenni, mintha én is hívő lennék. Ez egyrészt fárasztó, másrészt tönkreteszi az embert. Harmadrészt üres, és egy idő után leleplezi azt, aki ezt teszi.

Valaki a következő tapasztalatát írta le: "Észre vettük-e, hogy a gyerekek mindig az első sor másolják le a legszebben, ha írnak? A következő sorokban egyre csúnyábbra sikerül a másolás. De miért van ez így? Mert az első sorban az eredeti mintát nézik, a másodikban már a saját írásukat, a többiben pedig a saját írásuk másolatát." Így vagyunk ezzel mi is. Az apostolok Jézust követték, az egyházatyák az apostolokat, a következő nemzedék az egyházatyákat, vagy csupán az egyház tanítását, mint szervezetét. A követésre méltó példa pedig így mindig rosszabb és rosszabb lett.

Mi a megoldás? Ne a másolatokra nézzünk, hanem az első sorra, az eredetire! Az első, a minta pedig Jézus. De nem másolni kell Őt. Nem is lehet. Krisztus követése az nem imitáció Kriszti, Krisztus utánzása, hanem az új szívből fakadó új élet és cselekedetek. Végül is minden igazán fontos dolog a hívő életben a szív állapotától függ. A harag gyermeke nem tud jót tenni az Isten szerint.

Azt is meg kell értenünk, hogy nem az a jó, amit mi annak tartunk. Mi nagyon sok jót cselekedhetünk, aminek egyébként semmi köze nincs az Istenhez. Itt azokról beszél a Szentírás, azokról a cselekedetekről, jó cselekedetekről, amelyeket az Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk. Vagyis nem mi találjuk ki, nem mi döntjük el, hanem az Isten készítette el azokat.

Az tesz igazán boldoggá, amikor azt ismerem fel, ami most történt, az Istentől való, elkészített jó cselekedet volt. Alázattal és békességgel tudja ilyenkor a hívő ember a dicsőséget Istennek adni.

Ha dicsekszik is, az Úrban dicsekszik. Ez azt jelenti, hogy odaadja Istennek a dicsőséget és a dicséretet. Akié az ország, a hatalom és a dicsőség örökkön örökké. Ilyenkor a hívő ember abban válik bizonyossá, hogy az Isten örökkévaló karjai tartanak. Kegyelme és hűsége - ahogy a Zsoltár mondja - kísérnek életem minden napján. Minden lehetőség a jó cselekedetre Istentől elkészített alkalom a kicsinyek, a züllöttek, a sárba tiportak között.

Nem csak Afrikában nyújtják ám a sovány és éhező kezüket az elgyötört gyermekek, de hány családban még itt a gyülekezeten belül is. Annyira lesoványodtak lelkileg a gyerekek, sok házastárs, férj és feleség a szeretet hiánya, a mellőzés és a kihasználás miatt.

A jó cselekedeteket otthon kell elkezdeni. Ha innen most elmegyünk, felismerve, hogy mit kell tenni, és mit kell mondani. Mit nem kellett volna tenni, és mit nem kell vagy kellene mondani.

Jézus azt akarja, hogy mi olyanok legyünk, mint az irgalmas samaritánus. Oda menjünk, ahova küld. Mert a végére ez az egy kérdés marad tulajdonképpen: de hogyan ismerem fel? Mi az a jó cselekedet, amit az Isten előre elkészített? Mert ha felismerem, és elkezdem cselekedni, akkor töltöm be az Isten parancsát. Hogyan veszem észre, hogy ez Isten szerint való jó? Úgy, hogy az elsőre, a mintára nézek hitben. Ha odaszánom neki a szívemet, az értelmemet, a fülemet, a számat, a szemem, a kezem és a lábam. Érzek, ahogy Jézus érez. Látni akarok, ahogy Ő látott. Úgy akarok, és csak úgy akarok szólni, semmi rothadt beszédet nem mondva, ahogyan Jézus látott és szólt. Oda megyek, ahova ment, ahova küld, ami az Ő akarata. Ott segítek, simogatok és ápolok, ha kell, könnyeket törlök, ahol kell. Oda szánom az időmet, és ahogy a samaritánus tette a pénzét, ahova az Isten akarja. Kinyitom a pénztárcámat, és adok az Istennek. Nem a másik embernek, noha időnként ő kapja meg a pénzemet, de hát nem az Istennek adom hálából, hálaáldozatul?

Ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. Egyszerűen meglátod a tőle elkészített jócselekedetet. Felveszem, teszem és dicsőítem az Istent.

Lehet valaki hívő, de ha az Isten szerinti jóság nincsen benne, akkor csak farizeus, inkvizítor, vagy gőgös egyháztag. Lehet, hogy megtartja a törvény betűjét az elsőtől az utolsóig, de a lénye megnyomorít, és nem mutat utat az Istenhez.

Lehet valaki jó ember hit nélkül. Ez a jóság üres és vak, és semmi köze nincs az Istenhez. A polgári törvénykönyv szerint helyes, de nem éri el az Isten törvényének a szintjét. Öncélú és vak csupán. Az igazi az, amikor a Krisztusba vetett hit szüli a jóságot. Ahogy Jakab mondja: a hit és a cselekedet kéz a kézben együtt járva betölti Isten törvényét. Így talál rá az ember az Istentől elkészített jó cselekedetre, és boldog lesz az ő cselekedeteiben, és boldoggá tesz másokat. Isten felé, ember felé, önmagam felé. Ő, te, én.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, olyan jó tudni azt, hogy te vagy az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, s ha a mi hitünk rád tekint, a mintára, akkor egyszerűen tudjuk cselekedni azt, ami a te jó, kedves és tökéletes akaratod. Sőt bővölködő lesz a kegyelemben, s ezért a jó cselekedetben is a mi életünk. Formálj minket így, kérünk! Alakítsd át az életünket, a nézőpontunkat, hogy mindent a te szemszögedből láthassunk.

Köszönjük, Urunk, hogy megígérted, hogy gazdag, virágzó, gyümölcsöző és boldog lehet az életünk, s így tudunk másokat is boldoggá tenni, dicsőséget adni és hozni a te nevedre és ügyedre.

Köszönjük, Urunk, hogy így lesz az is igaz, hogy sokakat tudunk az igazságra, Krisztushoz vezetni, s így fénylünk, mint a csillagok örökkön örökké. Állíts minket be ebbe a szolgálatba, kérünk! Használj minket továbbra is belátásod szerint. Hadd legyünk, Urunk ezen a földön a te szemed, szíved, szád, kezed, irgalmasságod, könyörületességed s nagy-nagy szereteted mások számára.

Áldunk és dicsőítünk azért, ha már ezt megtehettük. Bűnbánattal valljuk meg azt a bűnünket, ha nem tettük, és alázatosan kérünk arra, hogy hadd tegyük mostantól kezdve mindezt másképpen, betöltve a te jó akaratodat.

Ámen.