PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. január 29.
(csütörtök)

Csákány Tamás


ELŐREVIVŐ TERVEK


Alapige: Jak 4,13-17

"Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak."


Imádkozzunk!

Urunk, sokfajta mélységből kiáltunk hozzád. Jól látható és kevésbé nyilvánvaló mélységekből, fizikai és lelki küzdelmek közül, a saját életünkkel és szeretteink különböző nehézségeivel küzdve. Azért, mert mi magunk okoztuk a nehézségek okát, vagy pedig a környezetünkben úgy alakultak a dolgok, és nem tehettünk ellenük semmit.

Urunk, te jól ismered küzdelmeinket, te tudod a mások elől eltitkolt nyomorúságainkat is. Jól ismered azokat a vergődéseket, amikről talán magunknak sem adunk szívesen számot. És ugyanakkor jól látod, hogy milyen gyakran mutatjuk magunkat minden rossztól és bukástól mentes embernek, aki csak eltervez valamit, és az úgy is lesz. Milyen gyakran tüntetjük fel magunkat olyan színben, mint akik már elértünk valamit. Urunk, légy kegyelmes, és bocsáss meg nekünk ezért.

Szeretnénk ma nagyon kicsik lenni előtted, és azt kérjük, hogy te légy nagy közöttünk és bennünk. Urunk, dicsőítsd meg a te nevedet, hogy az elhangzó ige ne csak emberi szó és gondolat legyen, hanem erővel és hatalommal elhangzó isteni szó.

Uram, így könyörülj, kérlek, rajtam is, és add, hogy minden, ami tőled van eszembe jusson, és minden más ne hangozzon el, amit bár szerettem volna mondani. És Uram, kérlek mindannyiunkért, hogy az igének befogadói és megtartói is lehessünk, hogy az ige gyümölcsöt teremjen az életünkben. Olyan nagy szükségünk van erre, könyörülj rajtunk.

Ámen.


Igehirdetés

Az a gyülekezet, amihez Jakab a levelét írta, sokszínű közösség volt, akárcsak a legtöbb nagyobb gyülekezet. Éltek ott is olyanok, akik rutinos kereskedőként rendszeresen indultak üzleti utakra, és tisztában voltak azzal, már bizonyos tapasztalattal rendelkezve, hogy egy-egy ilyen üzleti út milyen haszonnal jár. Elkezdtek úgy beszélni az üzleti terveikről, mint ami már megvalósulás előtt áll. Az ige említi is ezt a fajta megfogalmazást. Azt mondja: "Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk;"

Vagyis terveket szőnek ezek az emberek, és itt nyilván nemcsak az üzleti világról van szó, hanem mindenfajta foglalkozású, korú emberről. Például mit tervez a ma embere? Ha fiatalabb, akkor azt, hogy ő ebbe és ebbe az iskolába megy majd tovább: legyen az középiskola vagy egyetem. Ha egyetemista, akkor ő majd ilyen vagy olyan munkát fog kapni. Szülőként a gyerekei iskoláztatásáról gondolkodik, és jól felépíti a jövőt.

Diákként sokszor tervezi az ember, hogy miből kellene jobb jegyeket szereznie, és erre stratégiákat dolgoz ki. Most nem a puskázásra gondolok, hanem a tanulásra. Felnőttként pedig eltervezi, hogy miben kellene változnia, és milyen tulajdonságokat kellene levetkőznie vagy megerősítenie magában. És hogy hogyan kellene bizonyos dolgoktól megszabadulnia, erre nézve is állít fel stratégiákat.

Eltervezzük, hogy milyen társat vagy családot szeretnénk, ha még nincs társunk és családunk. Milyen legyen az a lakás, amibe majd továbbléphetünk a jelenlegiből. Számot vetünk a pénztárcánkkal is, hogy milyen részleteket bevállalhatunk még be és így tovább.

Terveket készítenek a cégek, az intézmények is. Ezt üzleti tervnek hívják. És az állam is rendszeresen készített tervet, ezt hívják költségvetésnek, amiről manapság és minden időben sokat hallunk TV-ben, rádióban.

Mit nevezünk tervnek tehát? Hiszen központi gondolata mai igénknek ez: hogyan tervezzünk, és hogyan ne.

Terv az elérendő, előttünk álló célhoz vezető út. Tehát egy terv feltételezi az elérendő célt, és jó esetben az utat is, ami az adott célhoz vezet. A legtöbb ember igyekszik az élete során ismétlődően terveket készíteni.

Isten nélkül háromféleképpen állhatunk életünk dolgainak a tervezéséhez. Az első csoport az, aki már feladta, hogy terveket készítsen, vagy azért, mert soha, semmi nem sikerült neki, legalábbis úgy érzi, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy a lapokat - ahogy szoktuk mondani -, mindig másoknak osztják. Ahogy ezt időnként hallani lehet: úgyis mindig a kis embert ugráltatják. Úgyis úgy lesz, ahogy majd a nagyok fütyülnek. Vannak, akik egyáltalán semmit nem terveznek. Ez a fajta gondolkodás sajnos a fiatalok között is egyre inkább elharapódzik. Majd csak lesz valahogy, ahogy ez a buta szlogen mondja: úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. Hát ez igazán kevés a jövőre nézve. Van, aki így fordítja: ma jól érzem magam, és holnap is majd csak valahogy alakul az életem.

Egyszer egy fiúval beszélgettem, aki edzőterembe járt, ezt mutatta izmos felsőteste is, és minden izmának kidolgozására komoly gondot fordított. Beszélgetés közben kiderült, hogy nagyon komoly doppingszereket használ. Olyanokat, amiket injekcióval adnak be, és komoly egészségkárosító hatásuk van. Ez a fiatalember akkor talán huszonhét éves lehetett, és nagyon tárgyilagosan elmondta, hogy tudja, hogy harmincöt évesen leáll majd a veséje, bizonyos belső szervei hogyan károsodnak, és a kilátásait sorolta. Én döbbenten hallgattam, és csak annyit tudtam kérdezni: akkor miért csinálod? Megvonta a vállát, és azt mondta: legalább addig jól nézek ki. Arra nem is gondolt, hogy utána, például vese nélkül milyen nehéz lesz az élete, vagy ha kerekesszékbe kerül, az sem lesz leányálom. De ő legalább addig jól akarta érezni magát. Sokan, nagyon-nagyon sokan élnek így a pillanatnak.

Az embereknek egy másik csoportja olyan terveket sző és hajszol egy életen keresztül, amik mindenfajta alapot nélkülöznek. Ez körülbelül olyan, mintha én arról álmodoznék, hogy milyen jó lett volna királylánynak születnem. Ennek több objektív akadálya is volt. De ha én ezt az álmot dédelgetem egy életen keresztül, akkor boldogtalan ember leszek. Álomvilágban élek, és kiszalad alólam mindenfajta lehetőség. Életem végén úgy találom majd magam, hogy semmi nem történt velem. Megkeseredetten visszanézek, és azt mondom: lám, ilyen üres volt az élet. Persze, mert semmilyen lehetőséget nem használtam ki. Mert mindig egy ábrándot kergettem ahelyett, hogy az éppen aktuális lehetőségeimmel éltem volna. Az ilyen emberek boldogtalanul élnek, és boldogtalanul halnak meg.

Számtalan ilyen ábrándokat kergető ember él közöttünk, ha magunk is nem gondolkozunk sokszor ugyanígy. Nyilvánvalóan a különböző hozzáállások keveredhetnek egy ember életén belül, lehet, hogy néha az egyik a hangsúlyosabb, máskor a másik, de mind a kettő nagyon romboló.

A harmadik, ami úgy tűnik, hogy az Isten nélküli ember legelfogadhatóbb válasza arra a kérdésre, hogy hogyan is élj, és tervezze az életét az, amikor reális alappal bíró terveket készít és tűz maga elé, és szívós állhatatossággal igyekszik megvalósítani ezeket. Az ilyen emberre mondják, hogy nincs a számára lehetetlen. Nem lehet megállítani, a falon is átmegy. A csukott ajtó nem akadály előtte, hiszen olyan okos, ügyes, kitartó, jó kapcsolatrendszere van. Gazdag és befolyásos, szép és népszerű, és lehetne még sorolni jó tulajdonságait.

Az a baj, hogy sokszor ezt a badarságot - hogy van olyan ember, aki előtt tényleg nincs lehetetlen - el is hisszük, és elhiszik az emberek önmagukról is. Mert fejükbe száll a dicsőség, az a siker, amit maguk mögött tudhatnak. Úgy néznek mások rájuk, hogy ők tényleg földre szállt kis istenek, és úgy is viselkednek velük szemben.

Egy barátom nagyon szeretett volna egy olyan konferencián részt venni, ami egy távoli, egzotikus országban volt. Nagyon készült rá. Már mindent megvett, elkészített, útikönyveket tanulmányozott, és az utolsó pillanatban egy olyan betegség verte le a lábáról, ami lehetetlenné tette, hogy elmenjen. Minden kész volt. Megvolt a repülőjegye. A szállodai szobája le volt foglalva, és ő mégsem mehetett.

Egy másik ismerősöm sportolói karrier előtt állt. Fiatal korától kezdve nagyon jó képességű volt abban a sportágban, amiben gyakorolta magát. Nagy lehetőségek álltak előtte, de egy csonttörés egy életre keresztülhúzta számításait. Hiába néztek rá nagy reménységgel, onnantól kezdve váltania kellett, másban kellett gondolkoznia.

Hányszor lehetett hallani az elmúlt időszakban, hogy a világ gazdasági helyzete egyik pillanatról a másikra nagyon gyorsan változik. Készülnek üzleti tervek, különböző taktikák, hogy hogyan lehet a piacra még jobban betörni egy-egy termékkel. Aztán látjuk, hogy a jól menő vállalkozások is egyik pillanatról a másikra víz alá kerülhetnek, mert a környezetük megváltozik, vagy valamilyen körülmény másképpen alakul, mint ahogyan eredetileg tervezték.

Hányan tapasztaltuk meg egy kapcsolatban gondolkodván - legyen ez pár- vagy baráti jellegű kapcsolat -, hogy bár életre szólóak voltak a terveink, valami mégis másképpen alakult. Mert a másik nem épp úgy gondolta, vagy egészen egyszerűen jött egy előre nem látott körülmény, és a dolgok más irányban folytatódtak.

Aki szokott TV-t nézni, újságot olvasni, találkozhatott azzal a megrendítő hírrel, hogy egy magyar futballista a múlt hét végén Portugáliában vendégjátékosként játszva, meccs közben összeesett és meghalt. Huszonnégy éves volt ez a fiatalember, tegnap volt a temetése. Mindenki megrendülten a szemtanúja volt annak, ahogy próbálták megmenteni, és nem sikerült. Orvosilag semmi baja nem volt. Voltak tervei nyilván neki is, és másoknak is vele kapcsolatban, és ezek a tervek ma már nincsenek sehol.

Gyermekkoromban, amikor megtanultam olvasni, és rákaptam a könyvek - az olvasás - ízére, emlékszem, hogy harmadikos koromban mindig úgy mentem haza, hogy indiánregény vagy ilyesmi volt a kezemben, és az utcán is olvastam. Egy ilyen alkalom nagyon emlékezetes maradt. Mentem a körúton, fel se nézve, mert olvasmányom annyira lefoglalt, nekimentem valaminek, fel se néztem. Mondtam, hogy bocsánat, és haladtam tovább. Akkor belémhasított: milyen furcsa, hogy nem kaptam választ. Visszanéztem, és egy villanyoszlopot láttam, tőle vártam a feleletet. Annyira belefeledkeztem abba, amit fontosnak tartottam, hogy elfelejtettem felmérni a terepet magam előtt.

Mit jelentenek mindezek a példák? Ne legyenek terveink? Éljünk egyik napról a másikra, hiszen nem tudhatjuk előre, hogy mikor mi az Isten akarata velünk? Szó nincs erről. Az ige semmiképpen nem erre biztat bennünket.

A tervek szükségesek, hiszen ezek teszik átláthatóvá, értelmessé a napjainkat, és nyilvánvalóvá, hogy nem élünk feleslegesen, vannak elérendő céljaink. Szükségünk van célokra. Nem csak a nem hívő embernek van célokra szüksége, nekünk is. Csak másfajta célokra.

Képzeljünk magunk elé egy olyan valakit, aki egyik nap beül az autójába, vagy ha mondjuk, már hetven éven felül van, felül ingyenesen a vonatra, és elkezd utazni. Idáig még érthető a dolog, csak éppen azt nem tudja még, hogy hova tart, és miért akar épp odamenni, ahova megy, és nem világos előtte, hogyha megérkezik, akkor mit fog ott csinálni. Ez pár napig, vagy egy-két hétig érdekes lehet egy fiatalabbnak inkább, hogy csak úgy utazgat. De egy életen keresztül így utazgatni, ez végképp kétségbeejtő lenne. Sokan így élnek, élünk. A túlzott elbizakodottság és a teljes céltalanság között ingadozunk gyakran.

Gyermekkoromban azt hittem, hogy azok a keresztyén gyülekezeti tagok, akik azt mondják búcsúzáskor, hogy találkozunk majd pár hét múlva, ha Isten is úgy akarja, túlzottan képmutatóan vallásosak, legalábbis az én számomra. Miért kell ezt hozzátenni: hogyha Isten is akarja? Vagy találkozunk, vagy nem, de biztos, hogy találkozunk. Eddig is mindig találkoztunk.

Ahogy nőttem, és láttam jóval több olyan példát, mint amiből az előbb néhányat említettem, el kellett hogy gondolkodjam az élet múlandóságán. El kellett, hogy ismerjem: a terveink nagyon viszonylagosak. Jó, hogyha készítünk terveket, de fontos, hogy minden lehetőséget bekalkuláljunk számításainkba.

Ma már úgy tűnik, hogy fontos, hogy reálisan vessünk számot az életünk lehetőségeivel. Ez azt jelenti, hogy a Biblia alapján mi, keresztyének tudhatjuk, hogy nemcsak a láthatókkal kell számot vetnünk, hanem a láthatatlanokkal is. A láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

Négy olyan felismerésemet hadd osszam meg, ami mindebből a számomra következett, következik. Az első: fontos az, hogy legyenek terveink. Ne éljünk céltalanul bolyongva a világban, hogy majd csak lesz valahogy. Az Úr majd megmutatja, hogy mit kell csinálnom. Persze, hogy megmutatja. Ezt kell szüntelenül kérdeznem, és ehhez kell ragaszkodnom. Kell, hogy legyenek valamilyen célok előttem, amik reálisnak tűnnek elsősorban Isten vezetése szerint, azzal megegyeznek, és ha sok munkával és igyekezettel is, de megvalósíthatóak.

Jézus ennek tükrében maga mondja a tanítványoknak, amikor beszél a szenvedéséről, hogy "majd felmegyünk Jeruzsálembe, és ott majd megfeszítik az Emberfiát". Ez nagyon kategorikus mondat. Hiszen tudja, hogy mi az Atya akarata vele, és Ő igent mond erre az akaratra, és a szerint is jár.

Jézus nem egyik pillanatról a másikra élte az életét, hanem látta, hogy mi az a cél, ami felé megy, és nagyon határozottan mindent ennek rendelt alá.

Másodszor: kérdezzük meg minden nap újra meg újra terveink felől az Urat. Uram, valóban ez az akaratod? Valóban ezt kell terveznem és tennem? A terv alapkoncepció, egy elgondolás az életemre, a napi dolgaimra nézve. De nagyon szűklátókörű az az ember, aki nem kalkulálja be, hogy a tervek és a körülmények változhatnak. Ahogy alakulnak új dolgok, úgy szükséges a terveinket is formálni.

Ebből következik a harmadik gondolat: merjünk változtatni a terveinken. Tudva azt, hogy a mi mennyei Atyánknak a miénknél sokkal nagyobb, jobb és átfogóbb terve van, aminek a mi életünk, és pici, rövid távú terveink is részét képezik.

Olyan jó, hogyha felismerjük, és komolyan vesszük, hogy nem elszigetelt kis egység az életünk, hanem Isten tervének a része. Ha így próbáljuk megérteni, hogy mi a feladatunk, akkor egészen másképpen fogunk a saját életünkre is tekinteni.

Végül az utolsó, negyedik gondolat, hogy a terveket, amiket Isten akaratának alárendelve megfogalmaztunk és megfogalmazunk, valósítsuk is meg! Ne éljünk úgy, hogy mindig csak ábrándokat kergetünk. Istennek sem kedves az ilyen hozzáállás, mert használhatatlan, idealista. Nem embereket fog Jézus Krisztushoz vezetve tanítványokká tenni, hanem világéletében a sült galambra vár, és úgy hal meg, hogy az utolsó pillanatáig azt várja, hogy az berepüljön a szájába.

Nincsenek lelki sült galambok. A Biblia nem beszél ilyenről, hanem Isten iránt elkötelezett emberekről beszél, akik megtanulnak engedelmeskedni, és Isten akarata szerint járni. És ezt jelenti Isten szíve szerint terveket kovácsolni. Amit megértettem, azt lefordítom a saját kis életem gyakorlati nyelvére, és a szerint járok.

Ahhoz, hogy megvalósítsuk a terveinket, fontos felismernünk azt, hogy kevés az időnk. Úgy tervezünk és gondolkodunk gyakran, hogy majd még találkozunk valakivel, valamikor. Egyszer majd csak lesz egymásra időnk, és kiderül, hogy nincs tovább idő. Vagy elköltözik a másik, vagy valami körülmény közbejön, vagy épp meghal, és már nem lehet bepótolni, amit halogattunk. Majd segítek neki, és lehet, hogy már nem lesz arra módon, hogy segítsek neki. Az én körülményeim is úgy változhatnak, hogy már nem szükséges a segítség, és már hiába is segítenék.

Vegyük komolyan, hogy az Isten által elkészített alkalmakkal el kell számolnunk. Az, hogy változtatunk a terveinken, azt jelentse, hogy amikor Isten valami mást hoz elénk, mint amit mi a legfontosabbnak tartanánk abban a pillanatban, akkor bátran arra mondjunk igent, amit az Úr hozott elénk. Ez természetesen csak az Istennel való napi kapcsolat, beszélőviszony keretein belül érthető el. Nincs keresztyén jogtár, amiben fel lehetne lapozni, hogy ebben és ebben a helyzetben mit kell most csinálnom. Ezért fontos, hogy naponta imádságban beszélgessek az én Urammal. Olvassam az igét, és igyekezzek ebből megérteni Lelkét segítségük híva az Ő akaratát, és ezeket komolyan véve tegyen mindazt, amit Ő megmutat nekem.

Ebben az elbizakodott, és ugyanakkor mégis végtelenül széteső világban szükség van az olyan emberekre, akik egészséges életet élve egy előremutató vonal mentén, az előre vezető úton járva élik az életüket.

Mi tudjuk, hiszen Jézus maga mondta, hogy Ő az út. Ezért keressük Őt. Ezért igyekezzünk Őt minél jobban megismerni. Ezért igyekezzünk a terveinket tőle elkérni és meg is érteni.

Amikor azt látjuk, hogy bármelyik végletben élnek körülöttünk emberek, szelíden, csendesen megpróbálhatjuk eléjük élni ezt a másikfajta alternatívát, hiszen mindenfajta gőgös emberi terv előbb vagy utóbb kútba hullik.

Adja Isten, hogy legyenek terveink, ilyen terveink legyenek, amik formálhatóak, és amiből Isten áldása nyomán valóság, mások számára is áldás lesz.


Imádkozzunk!

Köszönjük neked Új Jézus, hogy ebben is példát adtál nekünk, hogy mit jelent céltudatosan és mégis az Atya akaratára minden pillanatban figyelve, járni ezen a földön. Olyan jó Urunk látni, hogy soha nem mentél el tétlenül senki mellett, akinek szüksége volt rád. Soha nem azokhoz az elképzelésekhez ragaszkodtál, amiket elgondoltál, vagy mások elgondoltak számodra, hanem dinamikusan, és az Atyára figyelve, mindig neki engedtél.

Urunk, szeretnénk ezt kérni most mindannyiunk számára. Kérünk, hogy a túlzott elbizakodottságból és elvakultságból, vagy a teljes céltalanságból, vagy az ábrándjaink kergetéséből és az emiatt való elcsüggedésből te szabadíts meg bennünket.

Mutasd meg Urunk, hogy hol kell változtatnunk az életünkön és a terveinken. Szeretnénk akárhány évesek is vagyunk, és akármilyen állapotban is élünk, a te tervedbe illeszkedni, hiszen tudjuk és hisszük, hogy amíg ezen a földön vagyunk, addig feladatunk van, és tőled lehet megtudni, hogy mi a speciális cél, és az ahhoz vezető út.

Ámen.