PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. január 18.
(vasárnap)

Földvári Tibor


NAINI IFJÚ FELTÁMASZTÁSA


Alapige:Lk 7,11-17

Ezután elment egy Nain nevű városba és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett és megérintette a koporsót. Akik vitték megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj föl! Erre felült a halott és elkezdett beszélni. Jézus pedig átadta anyjának. Félelem fogta el mindannyiukat és dicsőítve Istent, ezt mondották: Nagy próféta támadt közöttünk: és meglátogatta Isten az ő népét. Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, nekünk hihetetlen és elképzelhetetlen az a csoda, amit Megváltónk végbe vitt, amikor halottakat is feltámasztott, sőt, amikor ő maga feltámadt. Köszönjük, hogy ezek megtörténtek és áldunk, hogy a mi hitünk erre épülhet. Dicsőítünk, hogy ilyen Megváltót küldtél nekünk.

Arra kérünk, most, amikor hangzik az igehirdetés, hadd tudjunk őreá tekinteni ezen a vasárnapon is. Köszönjük, hogy a hét első napja számunkra minden héten a feltámadás ünnepe lehet. Arra kérünk, ez ne csak hittudat legyen nekünk, hanem olyan bizonyosság, reménység, amelyben bízunk, amelyet akkor is vallunk, hogyha nehéz a helyzetünk, talán éppen gyászolnunk kell.

Kérünk, hogy ma is szólíts meg mindannyiunkat személyesen. Így add békességedet, megnyugvásodat, reménységedet, megerősítő kegyelmedet, arra, amire most van szükségünk.

Köszönjük, hogy vétkeink sem szakíthatnak el tőled. Köszönjük, hogy nemcsak a testi halált győzted le, hanem a lelkit is, a kárhozatot. Áldunk Urunk ezért a te győzelmedért. Arra kérünk, ennek a győzelmednek a fényében, hadd tudjunk ma is tereád tekinteni és így önmagunkra, körülményeinkre, akkor is, ha azok nehezek.

Jézusért, kérjük Atyánk mindezeket tőled és kérjük, fogadd kedvesen hódolásunkat.

Ámen.


Igehirdetés

A naini özvegy fia feltámasztásáról szóló bibliai történet a kapernaumi százados szolgája meggyógyítása és Keresztelő János Jézus személyére vonatkozó kérdése történetét leíró két szakasz között található. Nem véletlenül. Lukács evangélista tudatosan szerkesztette így, időrendi és tematikus sorrendben. Keresztelő Jánosnak ugyanis az is messiási jel lett, hogy Jézus halottakat is képes feltámasztani. Amikor megrendült hitében Jézus ezt is érvként mondta el. A még csak halálos beteg kapernaumi szolga csodálatos meggyógyítását pedig egy még nagyobb csoda, a naini halott ifjú feltámasztása követi. Az időhatározó egyértelműen jelzi a kapcsolatot: nem sokkal ezután.

Jézust nagy sokaság kísérte, hiszen híressé lett, elsőrendűen hallgatni akarták tanítását, ami hatalommal bírt és mindenképpen látni akarták őt magát, valamint gyógyító hatalmát. Így történt, hogy a Kapernaumtól nem messze lévő kisvárosban, Nainba is sokaság kísérte. Amikor majdnem elért a városkapuhoz, akkor történt valami, amire Lukács mindenképpen fel akarta hívni a figyelmet. Ezért használja azt a kifejezést, ami rendkívüli, hangsúlyos események bevezetésekor használatos: és íme. Lehetne így is mondani, szabatosabban: Figyeljetek csak! Valami történik, de most egy nagyon fontos dolgot kell megjegyezni. Kiderül, hogy egy másik sokaság is megjelenik a színen, akik kifele haladnak a városból, a temetőbe. Halottat kísérnek.

A naini asszony helyzete reménytelenségét és tragikus sorsát mutatják be azok a jelzők, amelyeket használ a Szentírás. Temetni visznek ki valakit, egy halott fiatalembert, egyetlen gyermekét az édesanyának. Aki ráadásul özvegy, tehát, már a férjét is eltemette, most meg az ő szeretett fiát, akitől egyedüli oltalmat és támaszt kaphatott volna majd idős korára. Gondoljunk a Szentírás azon parancsaira, amelyeket Isten az árvák és özvegyek iránti irgalmas szeretetre vonatkozóan ír elő.

Bizonyos enyhülést jelenthetett lelki fájdalmára az együtt érzők tömege, de segíteni azok sem tudtak. Legfeljebb együtt éreztek, vigaszt nem nyújthattak. Egyikőjük sem volt képes arra, hogy visszahozza gyermekét az életre.

Akik már temettünk hozzátartozót, lehet, hogy sokan voltak azon a temetésen, de a sokaság a temetést követő hétköznapokban nem tud mellettünk lenni, hogy segítsen.

Várhatóan ennek az asszonynak az életére a gyász sötét fellege borult mindennapjai során és ezt egyedül kell hordoznia. Istenfélő asszony volt, hiszen Izrael népéhez tartozott, így számára is fénysugarat jelenthetett a feltámadás reménysége.

Kiderül azonban Lázár történeténél, hogy Márta és Mária számára is hasonló helyzetükben, nagyon kevés vigasznak tűnt ez. Természetesen bízunk mi a feltámadásban, de amikor a jelenben kell átélni a gyászt, akkor nem könnyű a hívő embernek sem. Akkor éppen nagyon apró az a fénysugár.

Nem csoda tehát, hogy a naini asszony keservesen jajgat és sír. Ennek az asszonynak ez az élethelyzet jutott osztályrészül, neki ezt kellett átélnie. Aki temette már gyermekét, vagy unokáját, annak nem kell magyarázni, hogy az milyen szörnyű. Az is nehéz azonban, amikor szüleink, nagyszüleink, vagy barátunk temetésére kell menni. Talán senki sincs közöttünk olyan, aki még ne gyászolt volna, még ha fiatal is. A halál és a meghalás szörnyűségét, a gyász keserűségét, a minket szerető személy elvesztését valójában mi is akkor érezzük át, amikor személyesen érint. Az is meglehet, hogy a hívő ember is azt érzi a temetést követő hétköznapok, hónapok, sőt talán évek után is, hogy még mindig nehéz az a teher, és keservesen sír.

A történet üzenete abban is beszédes, hogy nemcsak a testi halál miatti nehézség jelenthet ilyen problémát, hanem minden olyan állapot, amikor az istenfélő ember - saját maga, vagy mások miatt, bizonyos helyzetek miatt - reménytelen körülmények közé kerül. Hányan sírnak - a szó szoros értelmében is - szeretteik keményszívűsége miatt, amikor biztos megoldást jelentene megtérésük, de nem hajlandók Isten felé fordulni, és csak keserítik az életet. Kiderülhet gyermekünkről, vagy unokánkról, hogy elindul a tékozló fiú útján lefelé, kezd tönkre menni az élete, mert engedett a világ csábításának, akár alkohol, vagy kábítószer, vagy valami más, ami ma rongálja a fiatalok életét.

Lelki értelemben is igaz, hogy meghalhat valaki számunkra. Elveszett, tönkrement a házasság, a család békéje, azért mert valaki lelki értelemben halott a családban. Ez a bűn következménye, hogy halott, nem lehet rajta változtatni. Ha valaki lelkileg halott és ennek jelei vannak az életében, hiába szeretne bárki is segíteni, még a feleség, vagy férj szeretete sem tudja megváltoztatni. Gondoljunk minden olyan helyzetre - mert így válik személyessé valamennyiünk számára ennek az igének az üzenete -, amikor az istenfélő ember is nehéz, reménytelen, lehetetlen helyzetbe kerül maga miatt, vagy mások szenvedése, bajai miatt.

Lukács evangélista, természetesen, elsőrendűen Jézusról akar bizonyságot tenni, s ezért fontos mindaz, amit elmond a naini az asszonyról, a gyermekéről és a tömegről. De ennél is fontosabb az, akivel kezdi, és akivel befejezi ezt a történetet. A halottat is feltámasztó Úr.

Lukács Jézust Úrnak nevezi. Idáig is utalt evangéliumában rá, mint Úrra, például a kaperneumi százados mondta neki: Uram. De itt először jelenti ki róla, mint evangélista szentíró: az Úr. Ez azért fontos, mert jelezni akarja, hogy aki ezt az evangéliumot olvassa, vagy hallja, tudja meg, hogy aki ebben a történetben szerepel, az Úr, a Kyriosz. Vagyis az a valaki, aki egyenlő azzal az Istennel, aki az ószövetségi időben Jahve, aki Isten. Úr még a halál fölött is, derül ki a történet egészéből. Nemcsak halálos beteget képes meggyógyítani, hanem hatalma van a halottat is életre kelteni.

Ha nem ismernénk a történet folytatását, akkor addig jutnánk el, amit Jézusról eddig megtudhattunk, akkor lehet, hogy mi is Máriához és Mártához hasonlóan elmondtuk volna, hogy milyen kár, hogy csak most ért ide. Hiszen ők is szóltak Jézusnak, Uram, ha itt lettél volna! De hát nem volt ott, elkésett, már későn érkezett, mert vitték a temetőbe. Mivel azonban ismerjük a folytatást, pontosan az ellenkezőjét mondhatjuk: nem késett, hanem éppen időben érkezett Jézus. Nem akkor ért a kapuhoz, amikor már a tömeg a temetőben volt és el is temették a fiút. Éppen időben ott volt, amikor még csak vitték, sőt tudjuk, hogy Lázárt négy nap múlva hívta ki a sírból.

A történetnek ez a részlete is jelzi, hogy itt a Mindenható Isten gondviselő terve, munkája, kegyelme és irgalmas hatalma ragyog föl Jézus személyében. Ő az Atyát képviseli, aki ott van ennek a találkozásnak is a hátterében. Fontos azt is megjegyezni, hogy Jézus valamennyi halott feltámasztása esetén - ezt kivéve -, előtte segítségét kérték. Jairus is és Lázár testvérei is; mindig hívták. Itt azonban nem olvasunk arról, hogy ez az anya kérte volna Jézus segítségét. Minden valószínűség szerint, ha Jézus nem lép oda, nem tesz valamit, akkor a halottas tömeg, az anyával együtt szomorúan elment volna mellette. Itt azonban Jézus tudatosan odalép először az asszonyhoz, majd a koporsóhoz és elkezd cselekedni, szól, és hatalmát gyakorolja. Nagyon fontos, hogy nemcsak éppen időben van ott - hanem függetlenül attól, hogy kérik vagy nem a segítségét -, ő azonnal tudja, hogy itt valamit tenni is kell. Ez Isten szeretetét, Jézus isteni hatalmát jelzi.

Nézzük meg a továbbiakban röviden azokat az állítmányokat, amelyek Jézusra jellemzőek amit tesz. Lássuk meg mi is az ő hatalmát és istenségét. Mire képes.

A Károli fordítás így olvasható: "És meglátván őt az Úr, megkönyörült rajta és azt mondta neki: ne sírj!" Azzal kezdődik "és meglátva őt az Úr", tehát Lukács Jézus Úr voltát hangsúlyozza, és először azt teszi ehhez, az ő jellemzőjéhez: meglátja az Úr. Már az ő odafigyelésében is látszik, hogy ő Isten. Ez azért fontos, mert ez az anya biztos, hogy keservesen sírt, lehajtott fejjel ment és valószínűleg ugyanúgy az egész gyászoló tömeg is, mert ilyenkor így szokás. Valószínűleg így észre sem vették volna Jézust, elhaladtak volna mellette sírva. Jézus azonban észrevette őket. Nemcsak látta, hanem meglátta őket.

Ilyen helyzetben, ilyen nehézségek között átérezhetjük mi is azt, hogy potyognak a könnyeink, és az van bennünk, hogy nem lát engem az Úr, rólam elfeledkezett. Nem törődik velem, mert ha látná, akkor nem is történhetett volna ez meg, vagy akkor már biztosan segített volna valahogy. A tömeg azt kiáltotta utána: az Isten megtekintette/meglátogatta az ő népét. Jézus születésének a történeténél hallhatjuk ezt kétszer is. Ez azt jelzi, hogy a hatalmas Isten és az ő egyszülött Fia jól tudja, hogy miben van a szenvedő, a rászoruló. A 33. Zsoltárban olvashatjuk: "Boldog az a nép, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának. Az Úr letekint az égből, látja az emberek minden fiát, lenéz az ő székhelyéről a föld minden lakosára. Ő alkotta mindannyiuk szívét. Jól tudja minden tettüket." Ha ez igaz a föld minden lakosára, mennyivel inkább igaz az övéire, azokra, akik rászorulók. Jézus ezért megtekinti az ő népe baját; "látván, láttam a népem nyomorúságát." Ez fontos mindenkinek, aki bármikor úgy érezte nehéz bajában, hogy nem látja az Úr, nem törődik vele.

Mivel azonban Jézus meglátta, megkönyörült rajta, megszánta. Itt még nem történt semmi, csak azt tudjuk meg, hogy mi jellemzi Jézust. Az ő egész lényét betölti a könyörülő, irgalmas szeretet a rászoruló iránt. Ilyenfajta nehéz állapotban, nehéz körülmények között szoktak előjönni a miért kérdések. Miért engedte meg, ha szerette az Isten? Nem irgalmatlan az én Uram irántam, hogy ez történt velem, vagy azzal a valakivel? Isten azt mondja: az ő irgalma és szeretete Jézusban ragyog föl. Jézus könyörülő, és irgalmas.

Jogosnak tűnhet a nehéz a helyzetben feltett miért kérdés, de Jézus azonnal mutatja, hogy ki is ő valójában és milyen a mi Istenünk. Ézsaiás könyve 49. részében található Istennek az a kijelentése, amit a miért kérdésre válaszolva mond el népének. Népe a babiloni fogság nyomorúságában érezte ezt: "elhagyott az Úr engem, rólam elfeledkezett az Úr." Isten azt mondja: "Hát elfeledkezhetik az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? De ha elfeledkeznének is ezek, én terólad el nem feledkezem." Még akkor sem, ha valaki úgy érzi, hogy az ő vétke, nyomorúsága, bűne az, ami miatt ilyen nehéz helyzetbe került ő maga vagy más valaki a környezetében. Isten irgalma még a bűnt is kezelte.

Jézus irgalmassága nyilvánul meg amikor megszólítja az anyát: "Ne sírj!" Először az anyával törődik, s csak utána a gyermekkel. Ez fontos, mert jelzi, hogy ő tudta, hogy ennek az anyának vigasztalásra van szüksége most. Azután cselekszik is, hogy láthassa, ki az a valaki, aki segíteni akar és tud.

Különös, hogy Jézus azt mondja, ne sírj. Hiszen ennek az anyának mi mást lehetne tennie. Legalább ezt tehesse - gondoljuk méltán -, mert ilyen helyzetben már csak sírni lehet.

Ez a "ne sírj" kifejezés még egy jelzőt igényel; ne sírj reménytelenül, kétségbeesetten. Kilátástalan helyzetben csak az sír reménytelenül, akinek nincs reménysége. Jézus azonban már a szavával is bátorítja, vigasztalja az anyát és jelzi az ő személyével, irgalmas szeretetével, hogy nem kell reménytelenül sírni.

Mi is átélhetjük ugyanezt, hogy Jézus már a szavával is segít. A legtöbben azt tapasztaltuk, hogy nem támad fel a halott, hogy elhunyt az, akiért imádkoztunk. Akkor sem gyakran támadtak fel halottak, tehát ott is nagy csoda volt. Ma is történhet ilyen csoda, de nem mindig. Jézus szava azonban akkor is igaz volt és ma is az, amikor azt mondja: ne sírj. Ezt ő úgy mondja, mint a pásztor a bárányának; "az Úr az én pásztorom, még a halál árnyéka völgyében is ott van." Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nem mindig történnek nagy csodák és lehet, hogy át kell élni a halál szörnyűségét, és életünk végéig hordozni a terhet Jézussal. Az ő szava, jelenléte vigasztalást és reménységet jelent. Ezért mondta Jézus Jairusnak: "Ne félj, csak higgy!" Hinni azt jelenti ebben az esetben, bízni abban, aki Jézus, amit ő mond, akkor is, ha nem változnak a körülmények. Nem kell egyedül lenni, hanem ővele. Jób ezért mondta el feleségének és vallotta meg hittel: "Az Úr adta, az Úr vette el." Nem értette, hogy miért vette el gyermekeit, és mindenét, de azt mondta: egyet tudok biztosan, hogy az Úr nem maradt ki ebből az egészből, ő az, aki adta és ő az, aki valamit tett, ami nekem szörnyű és fáj, de mivel ő tette bízom benne, tudom, hogy megoldja.

A naini ifjú később meghalt valóban, meghalt az anya is. Isten igazi és teljes, tökéletes megoldása a halálra a feltámadás. A feltámadás napján. Jézus azt mondta: "Én vagyok a feltámadás:" A feltámadott Úr ott lehet már akkor is, amikor még nem jött el az a nap. Meg kell várni, ez az ígéret, ez a reménység, de ott van ő személyesen, az ő szava.

A történetben az látszik, hogy Jézus többet is tesz; megváltoztatja a körülményt. Elkezd a gyermekkel is foglalkozni. Először is megérinti a koporsót, ami tilos volt abban az időben. A halott, de még a koporsója megérintése is tisztátalanná tette Izrael hívőjét - amint a 4Móz 19-ben olvashatunk róla. Jézus azonban Isten. Akkor ő nem lett tisztátalanná? De. A halál szörnyűsége, beszennyező ereje őt is utóérte. Sőt magára vette még a halált is, nemcsak a tisztátalanná tevő jellemzőjét, hanem a magát a halált is megérintette a kereszten. Mindezt azért tette, hogy legyőzze a halált.

A tisztátalan azt jelentette, hogy a halál nem volt természetes része a teremtésnek. A bűn miatt jött ebbe a világba, ezért Isten előtt beszennyező ereje van. Isten azonban már Izrael népének is adta a tisztulási törvényeket. Jézus - aki még ezt is átvállalta - magát adta. Az ő feltámadása bizonyította mindazt, amit elvégzett a kereszten. A naini ifjú története Jézus feltámadását készíti elő, jelzi, hogy ő Úr a halál fölött, nála vannak a pokolnak és halálnak kulcsai.

Miután a koporsót vivők megálltak, ezt mondja: "Ifjú, neked mondom, kelj föl!" Halotthoz nem szoktunk beszélni és nem is szabad. Jézus azonban, mivel ő Úr a halál fölött, csak ennyit mond: Ifjú, neked mondom, kelj föl. Ez néhány másodperc. És ez alatt az idő alatt a fiú fölkelt, halott voltából életre kelt.

Az ószövetségi próféták - Illés és Elizeus - hosszú ideig könyörögtek Istennek, hogy támassza fel azt a halott gyermeket, akiért imádkoztak. Jézusnak azonban nem kell könyörögnie, hiszen ő Isten, neki hatalma van kimondani és életet támasztani. Lázár sírjánál sem könyörög, hanem hálát ad az Atyának. Ilyen Jézus! Ama napon is az ő szavára támadnak fel a halottak, mi is, ha meghalunk az ő visszajövetele előtt.

Jellemző az is, hogy Jézus az anya és a fiú közötti szeretetviszonyt is helyre állította, visszaadta az anyjának gyermekét. Nem azt mondta a fiúnak, hogy mivel megint életed lett, mától fogva engem kövess, hiszen tudta, hogy az anyának szüksége van a gyermekére.

Amikor nekünk is gyászolni kell, a feltámadás reménye azt jelzi, hogy egyszer találkozhatunk szeretteinkkel az Úrnál. De addig sem vagyunk egyedül, mert ő is ott van, velünk van.

Csoda az is, amikor Jézus a lelki halottat lelkileg életre támasztja és visszaadja őt a családnak és megújul minden. De gondolhatunk arra is, amikor testi értelemben erősít meg halálos bajban is és meggyógyít teljesen, visszaadja az életet. Visszaadja az életet azoknak, akik szeretnek minket. Ezt éltem át én is, amikor édesapámat támasztotta fel halálos bajából, betegségéből.

A sokaság felismerte mindebben Isten kegyelmét és szeretetét. Ezért magasztalták Jézusért az Istent. Sőt azt mondták: nagy próféta támadt. Ez a messiási jelző volt Jézusra. Ennek híre ment. Nem annak ment híre, hogy gyászolnak Nainiban, hanem annak, hogy a gyász örömre fordult.

Lehet, hogy a mi helyzetünk továbbra is nehéz lesz, de aki ismeri Jézust, az tudja, hogy vele mehet haza. Lehet, hogy sírni kell még mindig, de nem reménytelenül. A gyászhír örömhírré változhat, amikor valakik Jézussal mennek tovább, Jézusról szól az örömhír. Adja Isten, hogy ezt mi is átélhessük, akkor is, ha gyászolnunk kell, akkor is, ha más formában élünk át reménytelen helyzetet. Isten népének van reménysége, mert él a Megváltója és Szabadítója.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, magasztalunk téged, hogy a könnyeink között is láthatunk hatalmasnak, Úrnak, aki még a halált is legyőzted. Szeretnénk kérni, add nekünk ezt a látást, ezt a hitet, reménységet. Könyörülj meg mindazokon, akiknek még mindig nehéz hordozni a gyászt. Add a te vigasztalásodat, hogy a hétköznapok során se érezzék magukat egyedül, hanem átérezhessék jelenléted.

Kérünk azokért a testvérekért, akik halálos betegségben szenvednek, talán már halálos ágyon feküdnek, vagy korházban vannak és műtét előtt állnak. Köszönjük, hogy tőled kérhetjük a gyógyulást, a teljes fölépülést és azt is, hogy állj mellettük kegyelemmel, hogy legyen elég nekik a te kegyelmed. Nekünk, akik itthon maradunk, segíts szeretni őket.

Kérünk Urunk, népünkért. Látod, hogy a népünk lelkileg annyira halott, adj megtérést nekik. Bocsásd meg népünk minden bűnét. Megvalljuk, hogy miattunk is ilyen gonosz a mi népünk. Nekünk is vannak vétkeink, hiányosságaink, mulasztásaink, de könyörülj rajtunk.

Imádkozunk népünk vezetőiért is, kérünk, istenfélelmet munkálj bennük, adj örökéletet, új életet nekik. Könyörülj meg rajtuk, amikor döntéseket hoznak.

Kérünk, vigyázz mindannyiunkra, családunkra, gyermekeinkre, unokáinkra. Könyörülj meg gyülekezetünkön is. Segíts, hogy azt az örömhírt vihessük tovább, mint közösség is, hogy győzött az élet a halál fölött, él a Megváltó.

Hallgasd meg a mi kérésünket, Urunk!

Ámen.