PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. január 8.
(csütörtök)

Csákány Tamás


TELJES HELYREÁLLÍTÁS


Alapige:Lk 5,17-26

"Amikor az egyik napon tanított, és ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt. És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. Ő pedig látva hitüket, így szólt: "Ember, megbocsáttattak a te bűneid." Erre az írástudók és a farizeusok elkezdtek tanakodni: "Kicsoda ez, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?" Jézus átlátta gondolataikat, és így válaszolt nekik: "Miről tanakodtok szívetekben? Mi könnyebb: ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, - vagy pedig ezt mondani: Kelj fel és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!" Ez pedig szemük láttára azonnal felkelt; fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament. Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt mondták: "Hihetetlen dolgokat láttunk ma!"


Imádkozzunk!

Áldunk téged mennyei Atyánk, mert mindenfajta erőtlenségünkkel bátran jöhetünk hozzád. Te nem azt mondod, hogy tegyük meg a lehetetlent, és éljünk a saját erőnkből igéd és törvényed szerint. Hívsz bennünket, akik magunkra ismerünk, amikor a megfáradtakról énekelünk, hiszen mi is utat keresünk, és várjuk, hogy utat mutass nekünk.

Köszönjük, Istenünk, hogy erődet, Lelkedet, vezetésedet készítetted el a számunkra. Kérünk, hogy Szentlelked által hatalmasan munkálkodj bennünk és általunk.

Urunk, olyan nagy az a nyomorúság, ami körülvesz bennünket. Végtelenül csüggesztő, amikor emberi kapcsolatokat és életeket látunk szétesni, széthullani. Tapasztaljuk, ahogy a világpolitikában és szűkebb környezetünkben egyre kuszábbá válik minden. Szeretnénk Istenünk most egyedül csak rád tekinteni, tőled várni a megoldást. Hisszük, hogy ura vagy ennek a világnak, és bölcsen, teljes hatalommal tartod a kezedben.

Köszönjük, Urunk, hogy a kérdéseinkkel, kéréseinkkel bátran jöhetünk hozzád. Te már választ, megoldást készítettél nekünk. Légy ezért áldott, és ajándékozz meg bennünket a mára elkészített lelki ajándékokkal. Krisztus nevében

Ámen.


Igehirdetés

Így volt ez régen, és így van ma is, hogy számtalan nyomorúság terheli és köti gúzsba az emberi életet. A világ ilyen értelemben nem változott sokat, legfeljebb csak megoldási formáiban. Régen, és az óta is, az új megoldási kísérletekre többen felfigyelnek. Sokan szembesülnek vele, hogy saját erejük, lehetőségük kevés ahhoz, hogy az életük ilyen, olyan problémáit, nagyobb létkérdéseit önállóan oldják és válaszolják meg.

Hihetetlen, ugyanakkor nagyon tanulságos az elmúlt tizenöt év magyarországi változásait ebben a tekintetben is végignézni. Mi minden felé fordultak, fordultunk oda az elmúlt esztendőkben? Hányféle sarlatánság, ilyen vagy olyan hókuszpókusz, ezoterikus tan, parapszichológia stb. Bármi, amitől az élet egyfajta lökést, iránymutatást kaphat.

Sokan a régiek közül is úgy figyelték Jézust, mint egyet a többi tanító közül. Hallották, hogy újfajta tanítást ad, és úgy fordultak felé, hogy hátha ez lesz majd, ami valami igazán hasznosat mutathat nekik.

Sokféleképpen lehet Jézust hallgatni, ebből a jól ismert történetből először ezt hozta elém Isten. Ott voltak az írástudók és a farizeusok, akik nagyon-nagyon jól ismerték az igét. Saját korukban példamutató hívő, vagy magukat hívőnek tartó emberek voltak, akik tudatosan állítottak mércét mások elé, és igyekeztek ezt minél nyilvánvalóbbá is tenni. Nemcsak kegyesek voltak, de kegyesnek is mutatták magukat.

Ezek az emberek - sokszor ír erről az evangélium - kétkedve, sőt elzárkózva hallgatták Jézust. Eleve az volt a véleményük, hogy amit mond, abban nem lehet igazság. Amit Jézus mond, az nem működhet, az nem történhet meg a valóságban. Elmentek mégis, hogy hallgassák Őt. Mai fogalmazással azt is mondhatnánk, hogy igehallgatók voltak, de már eleve le volt játszva a mérkőzés a szívükben. Bármit is mond, megcáfolom. Azért hallgatom csak, hogy a végén bebizonyítsam, hogy istenkáromló, amit ez az ember - Isten Fiának beállítva magát - hangoztat.

Különös kegyelem, hogy még az ilyen - magukat egészen megkeményítő - emberek közül is van, akiket kibont a belső bezártságból Isten. De mégis alapvetően nagyon-nagyon veszélyes állapot, amikor valaki így hallgatja az igét, mert elmegy Isten legnagyobb ígéretei és csodái mellett. Isten munkája semmi hasznosat nem tud végezni az ilyen igehallgató életében.

Tiszteletben tartja kinek-kinek a saját személyes meggyőződését és akaratát. S aki így hallgatja az Urat, az nagyon sok mindent nem hall és lát, mert egyszerűen nem akar meglátni és meghallani az Úr dolgaiból.

A tömegben voltak olyanok is, akik elmentek valamiféle látványosságként figyelni Őt, mások meg azért, hogy a saját épülésüket munkálják általa. Ebben semmi rossz nincs, hiszen tudjuk, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Tehát jó dolog, hogy ezek az emberek törekedtek rá, hogy Jézus tanítását hallják.

Van még egy harmadik csoport is, aki itt feltűnik. Ők azok, akik mindig is kevesen voltak a tömeghez, s a szenzációt vadászókhoz képest, de ők azok, akik igazán haszonnal hallgatták és hallgatják Isten igéjét.

Ebben a részben négy jóbarátról ír az ige, akik már valamikor hallgatták Jézust, vagy hallottak róla, és az a tudás és ismeret, amit szereztek, elkezdett munkálkodni bennük. Vagyis összekapcsolták azt, amit Jézusról hallottak, az életük konkrét eseményeivel. Nem maradtak meg annál, hogy csupán elkezdtek teológiai módon gondolkodni az élet nagy kérdéseiről, hanem, látva nyomorult állapotban lévő barátjukat, akin senki sem tudott segíteni, beugrott nekik mindaz, amit Jézustól és Jézusról hallottak. Összebeszéltek. Mert az az ember magától nem tudott volna Jézushoz eljutni. Teljesen nyilvánvaló, hiszen mozgásképtelen volt. Ezért mind a négyen - komolyan véve barátságukat és azokat a dolgokat, amiket Jézusról hallottak - szépen felpakolták ötödik társukat, és elcipelték Jézushoz. Azért, hogy az elmélet a gyakorlatba is át legyen ültetve.

Jézus arról beszél, hogy itt van az Isten országa, és Isten országának az erői kiáradtak. Egyértelműen arról szól, hogy Istennel lehet egészen másmilyen személyes kapcsolatba kerülni, ami megújítja az emberi életet. Ezek a barátok mindezt komolyan vették. Nem maradtak meg azon a szinten csak, hogy azt mondják, hogy milyen jó, milyen szép dolgokat állít ez a Jézus. Egész másképp beszél, mint a többiek. Azt mondták: ha ez tényleg így van, akkor Jézus még a mi barátunkon is tud segíteni, akin eddig senki más nem tudott.

Hányszor tekintünk szét magunk körül úgy, hogy megmaradunk a sápítozásnál így: hát igen, ez a világ milyen rossz irányba tart. Hányfajta tévtanítás vert gyökeret, reménytelen helyzetben lévő családokban. Megoldatlan kérdések, amikre nem tudjuk akár az emberiség, a nemzetünk, a saját életünk szintjén sem a választ. És ugyanakkor hallgatjuk és olvassuk az igét. Értjük is talán Isten kegyelméből, el is hisszük, de nem kapcsoljuk össze a gyakorlattal. Mert micsoda a gyakorlat?

A gyakorlat az, ha észreveszem, akit Isten a környezetemben elém hoz, mint ahogy ezek a barátok is tették. Ha szükséges, beszélek másokkal, és kezdem azt letenni, amire Isten indít azért, hogy az Ő igéje munkálkodjon a körülöttem lévő világban, és a másik ember életében is. Hiszen Isten az Ő igéje által teremtett és teremt. Jézus azért tanította az embereket, hogy az életük változzon, és ezért tanít bennünket is, hogy az életünk és a körülöttünk lévő világ változhasson. Ha ez nem így van, akkor az nagyon nagy baj. Annyian vannak, akik a legextrémebb, minden alapot nélkülöző tanítást tanítványként komolyan veszik, és mindenkinek továbbadni igyekeznek azt, amit ők valamilyen különleges ismeretként vélnek felismerni.

Hány olyan hívő, magát keresztyénnek, Krisztust követőnek valló ember él, aki hallgat a nyomorultak mellett, akinek nem mozdul meg a keze, s nem hajlik meg a térde sem. Nem a mi hibánk is az, hogy itt tart ez a mai magyar társadalom? Ilyen hihetetlen reménytelenség lett úrrá sokak életén? Vajon továbbadtuk, továbbadjuk mindazt, amit az Úr megértetett velünk?

Ezek a barátok tehát nem passzívan, hátradőlve, nemcsak a saját épülésükre gondolva hallgatták Jézust, hanem aktívan. Az ige azért cselekedhetett az életükben és rajtuk keresztül is.

Akkor, amikor mindenfajta nehézséget legyőzve, meglehetősen furcsa módon Jézus elé juttatták ezt a béna embert. (Lapos-tetők voltak annakidején, de azért mégsem volt ez szokásos dolog, hogy a tetőn keresztül lép be valaki a házba. Gondoljuk el, hogy ha valaki úgy jönne vendégségbe hozzánk, hogy zárva találná a bejárati ajtót, és egyszer csak a kéményen keresztül megjelenne. Hát azt hiszem, igen meglepődnénk. Akkoriban sem volt ez a bejövetel szokványos módja.) Meglehetősen furcsán nézhettek ezekre a barátokra, akik ott álltak. Mit csinálnak ezek az emberek? Elment a józan eszük? Nem, ők csak komolyan hitték, hogy a barátjuknak mindenáron Jézusra van szüksége.

Ez a következő erősítése és útmutatása számunkra az igének, hogy nem lehet félúton megállni. Nem lehet félúton megelégedni azzal, hogy valakivel elindultam Jézus felé, de valami közbejött. Az utamat állják, elfogyott az időm, a kedvem. A másik nyűglődik, és nem akar Isten igéjéről hallani. Nyilvánvaló a történetből és a Szentírás egészéből is, hogy nincs olyan ember, aki az alapvető élet-problémákat a másik életében helyre tudná tenni - ez világos. Itt sem ez történik. De az is világos, hogy alapvetően fontos, hogy valakiben ott van-e az az elszánás, hogy én mindenáron segíteni szeretnék a másiknak. Nem ráerőltetve, vagy úgy, hogy belenyomorodjon a segítésembe, mint ahogy ezt nagyon sokszor tesszük. Ha belepusztulsz, én akkor is segítek neked, és sokszor tényleg majdnem belepusztul. Hanem úgy, ahogyan azt Isten adja.

Itt, ebben az esetben úgy, hogy mindenfajta akadályt legyőzve, az egészen szokatlan utat választva, bejuttatták őt Jézus elé. És Jézus azt mondja, amikor elé eresztik "(Látva a barátok hitét): Ember, megbocsáttattak a te bűneid." Hihetetlen. Nem azt halljuk, hogy látom ennek a nyomorultnak a hitét, és ezért megbocsátok neki, hanem - és itt látjuk, hogy hogyan működik, amit a Jakab levele mond -, hogy a hívő ember imádságában hatalmas erő van, és az megtarthatja a nyomorultat.

Látva a barátok hitét, azt mondja tehát: "Ember, megbocsáttattak a te bűneid." Komolyan vesszük ezt, hogy ilyen lehetőséget és hihetetlen felelősséget bízott ránk az Úr? Egymáséletét és nyomorúságát is elé vihetjük. Akkor is, amikor a másik képtelen Isten elé járulni. Akkor sem tehetünk úgy, hogy szépen összecsapjuk a tenyerünket, és azt mondjuk: én most már megtettem, ami rajtam múlt.

Komolyan veszem én azt, hogyha Isten indít imádságra valakiért, akkor az nem véletlen, hanem akkor az Ő üdvösséget munkáló tervének a részese lehetek? Komolyan veszem azt, hogyha Ő indít, akkor valóban mennem kell? Ha elmulasztom, akkor lehet, hogy az alkalom már nem jön vissza. Ezek a barátok komolyan vették ezt, és az ő hitüket látva Jézus, szabadulást ad a barátjuknak.

Amikor mindezt hallják a farizeusok és írástudók, akkor elkezdenek magukban ágálni Jézus ellen. Hogyan beszélhet így, hiszen istenkáromlás ez, vagyis a legsúlyosabb bűn, amit ember elkövethet. Meg egyáltalán, miért a bűneit bocsátja meg ennek a bénának, most nem erre volna a legnagyobb szüksége. Járni szeretne, újra mozogni, ügyeket intézni, barátokat látogatni. Megint milyen dolog ez, mint afféle sarlatán, úgy viselkedik ez a Jézus is, nem? Azt mondja: megbocsáttattak a bűneid - ezt a legkönnyebb mondani. Ki tudja ezt ellenőrizni?

Van, amikor az ember elmegy a fogorvoshoz, és a fogorvos hosszas vizsgálódás után azt mondja, hogy kedves hölgyem vagy uram, a jó hír az, hogy az ön szájában sok mindent találtam, a rossz hír pedig, hogy sok mindent kellene azon, amit ott találtam, csinálni. Igen, de ez a sok minden sokba is fog kerülni. Akkor az illető elkezd kotorászni a zsebében, s szomorúan látja, hogy meglehetősen limitált a lehetősége, ami, és ezért így válaszol: akkor maradjunk egy gyors tömésnél. De hölgyem, uram, itt gyökérkezelésre lenne szükség, ami x ezer forintba kerül. Hát sajnos erre nem telik. Csak ne fájjon, csak legyen rendben. Jó lesz így is. De kedves hölgyem, uram, ez előbb vagy utóbb komoly problémákat fog okozni. Nem baj, jó lesz most így. És előbb utóbb jönnek aztán a komoly problémák.

Jézus nagyon jól tudta, hogy mire van szüksége ennek az embernek. És nem azért mondta a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, mert Ő valami hihetetlen, spirituális, túlságosan lelki megközelítéssel állt volna az emberekhez, hanem azért, mert nem maradt meg a felszíni orvoslásnál, teljesen akarta rehabilitálni, helyrerakni ennek az embernek az életét.

Mit jelent, amit Jézus itt mond, hogy megbocsáttattak a te bűneid? Azt jelenti, hogy: ember, helyre állt a kapcsolatod az Úrral! Megbocsáttattak a te bűneid. Mostantól kezdve egészen új alapon indulhat vagy folytatódhat tovább az életed. És nyilván, ha valakinek Isten megbocsátja a bűneit, hogyha valakinek az Úrral való kapcsolata helyreáll, az sokféle egyéb változást is eredményez majd. Nyilvánvalóan ennek egészen konkrét és kézzel fogható gyümölcsei, amik már a közel, vagy a távolabbi jövőben láthatóak és érzékelhetőek lesznek.

Itt nem csupán egy megfoghatatlan ígéretről van szó, hanem a teljes körű gyógyításról. Olyan sokszor lehet azt hallani - épp a napokban beszélgettünk egy fiatalemberrel, nem innen a gyülekezetből, aki azt mondta - én nekem nem a Bibliára, hanem egy társra van szükségem. Nyilvánvaló volt a beszélgetés alapján, hogy hihetetlen nyomorúságokat hordoz: végtelen elkeseredettség, fölöslegesnek érzi magát stb. De ő világosan tudja, hogy mire van szüksége. S így folytatta: egyébként is én mindig magamban bíztam. Akkor hogy jöjjek én ahhoz, hogy a Bibliával valamit is akarjak kezdeni? Nekem kell megoldanom mindent. Csendesen emlékeztettem arra, hogy néhány nappal előbb a teljes elkeseredettség hangján panaszolta, hogy már nincs értelme semminek, hogy már tényleg a legvégső, a legrosszabb megoldáson gondolkozik, hogy elveti magától az életét. De ő még akkor is kézben akarta tartani azt ...

Hányszor gondolkodunk modern emberként mi is így, és látunk másokat is így gondolkodni? Hányszor hívőként is azt gondoljuk, hogy mi tudunk segíteni a másiknak, mert ha elmondunk neki néhány igét, ami rá nézve éppen klappol, ha segítünk neki úgy, ahogy mi azt jónak látjuk, akkor rendbe kell hogy jöjjön az élete. És nem jön rendbe, mert nem mi segítünk egymásnak. Nem mi adunk üdvösséget és kegyelmet egymásnak, akárhány éve járunk is az Úrral. Hanem alázatosan az Úrhoz hozhatjuk, és várhatjuk, hogy Ő cselekedjen csodát a másik ember életében.

Olyan jó lenne, ha komolyan vennénk azt, hogy Jézusnak ma is van hatalma a bűnöket megbocsátani. Ma is van hatalma egészen tönkrement élethelyzeteket, életeket is teljesen rehabilitálni, helyreállítani. Ő a Szabadító. Ő, aki azért jött, hogy megszabadítsa népét bűneiből. Ő az, aki nemcsak elméleteket és valamifajta titokzatos, isteni tudást ad tovább az övéinek, hanem a mindennapokat, a hétköznapokat akarja megváltoztatni.

Hogyan hallgatom Isten igéjét? Bezárkózva, a saját gondolataimat az első helyre téve, és azokon keresztül közelítve az igéhez, vagy talán azzal a megnyugvással, hogy milyen jó, hogy engem csiszolgat az Úr, a többiek életében pedig majd munkálkodik, ahogy jónak látja? Vagy pedig ott van bennem az a készség, hogy Uram rengeteg nyomorúságot látok magam körül, hadd legyek a Te eszközöd ezeknek az orvoslásában úgy, ahogy azt Te akarod.

Mi az, amit várok az Úrtól? Hébe-hóba, egy-egy helyzetben valamiféle gyors és fájdalommentes megoldást, vagy elhiszem, hogy Ő teljes rehabilitációt tud adni az én életemre nézve is, a körülöttem élők életében is, s mindazokéban, akiket Ő rám bíz?

Végül, ki az, aki a közvetlen környezetemben a rám bízott ember? Ki az, akinek, vagy akiknek a nyomorúsága rám terhelődik Isten akaratából, akikhez nekem kell elmenni, akikért nekem kell könyörögni, akikért nekem kell másokat is könyörgésre indítani? Olyan jó lenne, ha megértenénk, hogy akkor jutott el hozzánk Isten élő üzenete, ha most úgy kelünk fel majd innen, és úgy megyünk el, beleértve legelőször engem, és utána mindannyiunkat, hogy azt mondjuk: Uram, én szeretnék ennek a világnak a nyomorúságaiban rád nézni, hozzád vinni másokat, és téged elvinni azokhoz, akik a legnyomorultabbak.

Isten erre hívott, és erre hív mindannyiunkat. Ezért tanít, erősít, tisztít meg újra meg újra, hogy elvigyük a reményt és a gyógyulást, Őt magát mindazokhoz, akik reményvesztettek, összekuszált életet élnek. És, hogy legelőször megtapasztaljuk az Ő gyógyítását mi magunk, ha szükségünk van rá.

Kérjük az Ő Lelkét, hogy mutassa meg azokat az embereket, akiket ránk szeretne bízni, és adjunk hálát, hogy nem nekünk kell az ő életüket, vagy a világban folyó dolgokat rendbe tenni. Nekünk elég csak elé vinni a nyomorúságokat, és Ő majd rendet tesz, szabadítást ad azoknak, akiknek Ő ezt jónak látja.


Imádkozzunk!

Köszönjük neked Úr Jézus azt a biztatást, amit a te igéd elénk ad, hogy lehet hozzád vinni mindenféle nyomorúsággal másokat, és lehet a saját nyomorúságainkkal is ilyen bizalommal hozzád jönni, és hogy előtted nincs lehetetlen.

Olyan jó, Urunk abban megerősödnünk, hogy te nemcsak tanítóul jöttél, aki bölcs, Istentől megáldott dolgokat mondasz nekünk, hanem te szabadító Isten vagy, aki az Atya igazságát élő és életet formáló igazsággá teszed az életünkben, és mindazok életében, akik tőled ezt elfogadják.

Urunk, ezzel a reménységgel hadd hozzuk most eléd országunk helyzetét. Könyörülj, kérünk, rajtunk. Elhagytunk téged, és sok mindenben azt tettük, amit te utálatosnak tartasz. Megvalljuk, Urunk, hogy mi keresztyénekként nem nyitottuk ki a szánkat sokszor, amikor pedig szólnunk kellett volna, és nem cselekedtünk, amikor cselekednünk kellett volna. Könyörülj, kérünk, rajtunk, és adj nekünk bocsánatot. Add Urunk, hogy hadd legyünk sóvá és kovásszá ennek a népnek az emberei, lakosai között.

Könyörgünk, Urunk, hogy adj újulást, adj ébredést, és add, hogy hadd legyünk ebben az elsők! Kérünk egyházunk és országunk vezetőiért. Hadd tapasztalják meg ők mindannyian, akár ismernek téged, akár nem, hogy te élő és hatalmas Úr vagy.

Könyörgünk, Urunk a nyomorultakért, a gyászolókért, a betegekért és a szenvedőkért. Azokért, akik a te nevedért szenvednek háborúságot és üldöztetést, könyörülj rajtuk.

Kérünk, hogy a szívünk keménységét te vedd el tőlünk, és adj nekünk érző szívet, hogy érezzük a másik nyomorúságát és vergődését, és ne nézzük tétlenül azt.

Könyörgünk, Urunk, gyülekezetünkért. Add, hogy a te igéd élő és ható legyen továbbra is közöttünk úgy, ahogy eddig sokszor tapasztaltuk már. És kérünk, hadd legyünk használható eszközökké a te kezedben, akik a magunk szűkös lehetőségei szerint használhatóak mások üdvösségére, életének a rehabilitálódására a Te kezedben.

Köszönjük, Urunk, hogy te ilyen méltóságra, ilyen csodálatos feladatra méltatsz minket. Kérünk, hadd legyünk ebben hűségesek. És most, ahogy a saját szavainkkal imádkozunk tovább előtted, kérünk, adj nekünk őszinteséget, nyíltságot és bátorságot a te nevedért.

Ámen.