PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. január 4.
(vasárnap)

Varga Róbert


JÉZUS NÁZÁRETI SZOLGÁLATA


Alapige:Lk 4,14-30

"Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és dicsőítette mindenki. Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." Ekkor összegöngyölte a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: "Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára." Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, s azt kérdezgették: "Nemde a József fia ez?" Ő pedig így szólt hozzájuk: "Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban." Majd így folytatta: "Bizony mondom néktek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom néktek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. Sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naámán." Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; de Jézus átment köztük, és eltávozott."


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy azzal biztatsz minket, hogy ma reggel is te vagy a mi hajlékuk. A te örökkévaló karjaid tartanak minket sokféle mély színe fölött. S hogyha életünk rövid is, hetven, legfeljebb nyolcvan esztendő, s nagyrészt nyomorúságban telik, de köszönjük, hogyha veled telik, akkor a nyomorúság idején is ott vagy velünk, amikor meglátogatsz minket valami nyomorúsággal, akkor is te tartasz minket.

Köszönjük azt is, Urunk, hogy örvendezhetünk a te színed előtt, hogy összegyülekezhettünk most is itt a gyülekezettel együtt, hogy szerethetjük egymást, hogy hitetünk benned, kereshetjük a te akaratodat.

Urunk, kérünk most azokért, akik távol élnek tőled, noha ma reggel közel jöttek hozzád. Szólítsd meg őket! Add most is a te Lelkedet, Urunk, és tedd elevenné mindazt, ami itt elhangzik, sőt élővé és hatóvá. Kérünk, Urunk, hogy te szólíts meg bennünket, hogy megszólított, megváltott és megújult életű emberek legyünk.

Urunk, áldásodra várunk, ne vond meg tőlünk, kérünk!

Urunk, mi is hisszük azt, hogy a mi szívünket csak te tudod átformálni. Köszönjük, hogy minden új szív, újonnan született élet a te kezed, a te Lelked munkájának az eredménye. Formálj minket is, kérünk, ma reggel is a te igéd által is.

Ámen.


Igehirdetés

A tizenkétéves Jézusról, aki megdöbbentő bölcsességgel rendelkezett, már ott, akkor beszéltek Jeruzsálemben. Ahogyan kérdezgette a tanítókat, és ahogyan válaszolt a feltett kérdésekre. Ezt olvassuk a gyermek, a tizenkétéves Jézusról: gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Már akkor megdöbbentette a Jeruzsálembelieket, s később megdöbbentette azokat, akik Názáretben éltek, akik jól ismerték édesapját, Józsefet, s Őt magát is. Mivel döbbentette meg a Názáretbelieket? Azzal, hogy egyre inkább érkeztek Jézus csodatetteiről a tudósítások. Először kételkedve és csodálkozva fogadták ezeket. Elmondták róla, elmesélték, hogy lecsendesítette a tenger viharát. Aztán egy béna újra járt, pedig csak annyit mondott neki Jézus, hogy megbocsáttattak a te vétkeid, kelj fel, és indulj el magad. Tirusz és Szidón vidékéről sok beteget vittek hozzá, és Ő mindegyiket kivétel nélkül meggyógyította. Az egyik zsinagógai elöljáró lánya meghalt, őt pedig feltámasztotta. Tizenkét éve volt beteg egy asszony, vérfolyásos beteg. Elég volt Jézus ruhája szegélyét megérintenie, s kigyógyult bajából. Ott volt Jézus egy esküvőn Kánában, s több száz liter vizet változtatott borrá, nehogy megszégyenüljenek azok, akik a lakodalmat rendezték. Amikor a pusztai megkísértés híre elterjedt, akkor az egész környező vidék már Jézusról beszélt.

A Názáretbeliek pedig egyre izgatottabbak lettek. Vitatkoztak és kételkedtek. Hitetlenkedve, de mégis kíváncsian várták, hogy vajon elmegy-e hozzájuk is Jézus? Hiszen a családot harminc éve ismerték: Józsefet, az apát, s magát Jézust is. A hírek, a csodákról szóló hírek egyre szaporodtak, s a feszültség, az izgalom egyre inkább nőtt. Az egész csak nem lehet hazugság, ha már ennyien mondják, hiteles, tudós emberek is beszámolnak Jézus csodáiról.

Maguk között - és ezt Máté le is írja - így beszélgettek: Hát nem az ács József fia ez? Nem Máriának hívják-e az anyját, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? Nem köztünk élnek-e nőtestvérei, és mind? Volt mindabban, amit hallottak róla valami nyugtalanítóan megdöbbentő, és mégis valami hihetetlenül hiteles.

A Názáretiek egyébként is, akik Északon fönt, Zebulon földjén laktak, nyitottabbak voltak sokkal, mint a déli Júdabeliek, akik a konzervatív vallási erőt képviselték, hiszen ott volt a szent hely, a templom. Fönt, Északon nagy tömegben éltek pogányok, és ezért jobban is hatottak az ott élő zsidókra. Minden új dolog vonzotta őket. Így egyre jobban várták, hogy Jézus hazalátogasson. Valaki az ő falujukból nagyra vitte. Erre minden kisebb közösség büszke.

Ott van a várakozás, az öröm, a kételkedés, a hitetlenkedés és az egyre erősödő büszkeség érzése a szívükben.

Egy napon aztán megérkezett a fiatal rabbi a városba, és elment a zsinagógába is szombatnapon. Úgy tett Jézus, ahogy máskor is, és máshol is tenni szokott. Amikor Jeruzsálemben volt, elment a templomba istentiszteletre. Máshol pedig mindig a zsinagógába.

Ott voltak Názáretben a játszótársai, a szomszédok, a barátok, az ismerősök. Hazaérkezett. A zsinagóga vezetője csakúgy, mint Jézus gyermekkorában, felállt, odament a gyülekezet elé, imádkozott hangosan, aztán a sok tekercs közül elővette a Szentírás tekercsei közül azt a részt, amit olvastak azon a héten, meg az elmúlt héten is szombaton. Ézsaiás könyve volt soron, és kinyitotta a tekercset. Ugyanott, ahol abbahagyták. Feltette a vezető a szokásos kérdést: Van-e valaki, aki felolvassa a mostani, a mai igeszakaszt. Azt magyarázza, és szól-e hozzánk, akar-e valaki szólni?

Ilyenkor természetesen bárki megtehette ezt, aki felnőtt, nagykorú férfi volt, és aki tudott héberül olvasni, mert addigra már a fogságból és a szétszórtságból hazaérkező nép számára az írott héber nyelv holt nyelvvé vált. Beszédben arámul beszélt mindenki. Jézus korában az átlagember már nem értette a Biblia nyelvét.

Olyan idillinek tűnik minden. Hazaérkezik a falu híressé vált fia. Bemegy a zsinagógába, olvas, beszélgetnek. Így indul minden. S a végére, a dolgok végére mégis iszonyatos harag, gyűlölet és gyilkos indulat lesz ezeknek a jóindulatú, vallásos, Názáretieknek a szívében.

Mi történt? Mit tett Jézus, hogy ilyen haragot váltott ki, hogy szinte kitaszigálják a város széléig, a szakadék szélére, hogy onnan lelökjék. Hogyan lehetséges az, hogy így megváltozott az indulatuk? Úgy, hogy Jézus felolvasott, és aztán magyarázta Isten igéjét.

Kiderül ebből a részből, hogy Jézus nem véletlenül ment Názáretbe. Nem véletlenül ment be a zsinagógába, és az sem volt véletlen, hogy pont aznap Ézsaiás próféta könyvtekercséből olvastak. Még az sem volt véletlen, hogy a 61. részhez értek, ami Isten kegyelméről és szeretetéről, és aztán Isten ítéletéről szól, de azt a részt Jézus már nem olvasta fel.

Így olvassuk, hogy Jézus Isten Lelkének erejével megáll a megkísértésben, a pusztában, és aztán a Szentlélek által megerősödve ment be Názáretbe, és Isten Lelke vezetése szerint megy be a zsinagógába. Jézus soha, semmit nem tett saját akarata szerint. Rendszeresen járt az istentiszteletre, mert ez volt az Atya akarata. Ott volt a zsinagógai alkalmakon, és ott, akkor Názáretben is azért áll fel, mert ez volt az Isten akarata. Így kezdi, hogy az Úrnak Lelke van énrajtam. Jézus a Lélek vezetése alatt élt. Nem kellett engedelmeskednie, hanem szabad volt a teljes engedelmességre. Neki nem kellett szeretni az embereket, hanem azért tudta szívből szeretni a legmélyebbre süllyedt bűnöst is, mert ez volt az Isten akarata. Jézus mindig belesimult az Isten akaratába.

Nem engedelmes volt csupán, hanem Isten Lelkének az erejével élt. Isten Lelke vitte és vezette Őt. Soha nem olvassuk azt róla, hogy önfejű volt, makacs vagy akaratos. Mondhatom így nyugodtan, hogy neki nem volt saját akarata. Ő a földön az Isten akarata volt. Isten akarata valósult meg Jézusban ezen a világon. Az Ő egész testi, földi élete az Isten akaratával volt egyenlő, azért jött el, és azért jelent meg, s vette magára az emberi testet.

Azért ment el akkor és úgy Kapernaumba, és gyógyított. Ezért találkozott úgy és akkor a samáriai asszonnyal ott a kútnál, s beszélgetett vele, és nem késett el. Jézus soha, sehonnan nem késett el, mert mindig az Atyához igazította önmagát, s ezért mindig, mindenhova időben és pontosan érkezett.

Az Úrnak Lelke van énrajtam - mondja -, mivelhogy felkent engem. Titeket ki vezet? Kinek szolgáltok? Kinek az uralma és hatalma alatt éltek? A lelki dolgokban csak kétféle erő létezik: vagy az Isten ereje, vagy a démoni erők. Valakinek vagy az Isten a gazdája, vagy semmi köze az Istenhez.

A biblia nem ismeri azt, hogy kicsit Istennel, kicsit másképp. Kicsit a saját akaratom, meg kicsit az Isten akarata. A Szentírás csak egy akaratot ismer az ember életére nézve, ahogy Jézusnál is volt: az Isten akaratát, az Atya akaratát. Nincs olyan, hogy is, is. Csak olyan van, hogy vagy, vagy. Vagy az Istené az életem, vagy akármilyen rendes, vallásos, tisztességes ember vagyok, semmi közöm nincs az Istenhez. Ilyen kategorikusan, talán némelyek számára bántó, vagy sértő módon, de világos különbséget tesz a Szentírás. Vagy Krisztusé az életem, vagy semmi közöm nincs az Istenhez. Akkor sincs, ha a vallás előírásait egyébként igyekszem megtartani.

Ki az, aki téged irányít? Sokan felháborodnak ezen a tanításon, amit a Szentírás tanít. De a lelki dolgokban a Biblia nem ismeri az is, is állapotot. Ahogy egyszerre nem lehetek bent a templomban, meg itt kint a templom előtt sem. Vagy idebent vagyok, vagy odakint vagyok. Nincs köztes állapot. Lehet, hogy épp a küszöbön állok, de egy idő után azt is el kell dönteni, hogy bent maradok, vagy kimegyek. Nincs hosszú távon köztes állapot.

Nagyon sokan vannak, akik azt mondják Isten Lelkével kapcsolatban, hogy nem az Isten Lelke vezet, hanem én vezetem a Szentlelket. Birtoklom a Szentlelket. Megmondom a Szentléleknek, hogy mit csináljon, mit tegyen. Pedig ez nem lehetséges. A Szentlélek van a hívő emberben. Áldása, ereje lehet rajtunk és bennünk - ezt így tanítja a szentírás, de mi soha, de soha nem rendelkezhetünk Isten Lelkével. Isten Lelke rendelkezik a hívő emberrel. Vagy Isten Lelke irányít valakit, vagy nem irányított az élete. Vagy manipulált az életünk - ez azt jelenti, hogy kézi-vezérlés, én magam a saját kezemmel irányítom -, vagy az Isten Lelke irányítja az életemet. Más lehetőség nincs.

Az idős Simeonról azt olvassuk, hogy várta Izráel reménységét. Amikor ő ott van a templomban, akkor viszik be oda Jézust bemutatni. Várta Izráel reménységét, és a Lélek indítására ment el a templomba. Nem csak úgy beesett. Nem véletlenül arra járt. Isten kijelentette neki, ha most odamegy, akkor beteljesedik az ígéret, és meglátja a Messiást, Jézust. Vagyis tud az Isten Lelke kijelentést adni, és tud bejelentéseket tenni, és meg tud minket szólítani, ha olvassuk a Szentírást. De hogyan szólítson meg, ha nem olvassuk? Ha nem járunk igehirdetést hallgatni, ha nem figyelünk Isten szavára. Meg sem adjuk a lehetőséget Istennek, hogy megszólítson minket az Ő Lelke által.

Tud Isten vezetést adni? Persze. Újra mondom: soha, sehova Jézus nem ment véletlenül. Pál vagy Péter életében is ezt látjuk. Isten Lelke vitte és vezette őket akár a misszióban is.

Mi a Lélek indítására cselekszünk, vagy pedig nem? Ha nem így van, akkor nincs semmi közünk az Istenhez - akármilyen bántó ez. Ne mondjuk azt, hogy istenhívő emberek vagyunk, ha monológ az életünk, nem dialógus! Isten nem szólalhat meg, csak mi mondunk mindig neki valamit. De arra soha nem jön válasz, de az nem beszélgetés. Azt jelenti, hogy én mondok valamit, és kész. Nem tudom, és nem hallom meg sosem a választ.

Az Istentől jövő vezetésnek a titka végül is az, hogy kész vagyok bármit megtenni, amit Isten mond nekem, amiről Isten - mint akarata felől - meggyőz engem. Bárki kérhet vezetést az Istentől. Elmondhatja, feltárhatja a tanácstalanságát. Elmondhatja a bukásait és a bűneit. Kérhet megtisztítást az Istentől, és újra és újra vezetést egy-egy kérdés során.

Aki még nem jár vele, vagyis nem vezetett ember, az ezt elmondhatja. Isten, nem ismerlek téged! Kérlek, vezess engem, és tanácsolj engem Lelked által.

Isten indítja Jézust. Ő küldte el Jerikóba, a vak meggyógyítására. Jézus nem véletlenül ment Nainba, amikor az özvegyasszony egyetlen halott fiát hozzák ki, s az élők menete, vagy a holtak menete, meg az élők menete, Jézus és a tanítványok, meg a gyászolók serege találkozik, s ebből a találkozásból új élet fakad. Feltámasztja a naini ifjút. Semmi nem történik véletlenül. Ott van Isten tervében mindaz, amit Jézus cselekszik.

Jézus útja nyilvánvalóan speciális, egyedi út volt, de a mienk is lehet az. A mienk is lehet áldott és vezetett élet, ha mi ezt kérjük és akarjuk.

Mi az, amit idézett Ézsaiás könyvéből Jézus? Azt mondja, hogy azért jöttem, hogy az evangéliumot hirdessem a szegényeknek, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, s a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon engedjem a megkínzottakat, vagy más fordítás szerint a lesújtottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.

S akkor leült, és mindenki ránézett, és ezt mondta: "Ma teljesedett be mindez a fületek hallatára." Kikre gondolt Jézus, amikor azt mondta, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdesse? Azokra, akiknek nem volt pénzük? Biztos ez is benne van, de leginkább azokra, akikről egy másik helyen, a boldogmondásokban azt mondja: Boldogok, akik szegények lelki értelemben. Vagyis, akik elismerik, felismerik, s elfogadják, mert Isten mondja, hogy Isten nélkül az életük mérhetetlenül szegény élet akkor is, ha anyagilag jó helyzetben vannak éppen. Vagy éppen rossz anyagi helyzetben vannak. Nem erről beszél Jézus, hanem arról, hogy akik látják, hogy rászorulnak az Isten kegyelmére, vagy akik olyan vakok, hogy már nem is látják, hogy azért jutottak oda, ahova jutottak, mert Isten kegyelme nélkül élnek. Akik beismerik, mert felismerték már, hogy Isten szeretete és irgalma nélkül menthetetlenül elvesznek.

Mindenkinek szólt az, amit Jézus mondott? Mindenkinek, de nem mindenki fogadta el, ahogy ez ma is így van. Ma is szól az Isten igéje, és nem mindenki fogadja el. Van, aki kedvesen csodálkozik, van, aki hümmög, van, aki legyint, és azt mondja: igen, igen, na de ma már, a mai korban... Ha körülnézünk a mai korban, nem még nagyobb szükség van Isten kegyelmére, irgalmára és az Ő gyógyító szavára, igéjére? Hogy néz ki ez a világ az Isten nélkül? Pontosan úgy, ahova jutunk a vakságunkban, az istentelen állapotunkban, meg a vezetettség nélküli helyzetben.

A názáreti hallgatók nem tartották magukat szegénynek. Sőt, ők kerítéseket húztak. Mi bent vagyunk. Nekünk, akik Isten népe közül valók vagyunk, foglalt helyünk van a mennyben. Ki meri ezt kérdésessé tenni? Ki meri ezt megkérdőjelezni? Hogyhogy a pogányok megelőzhetnek minket? Ez felháborító. Lehetetlen. Ők úgy gondolták, hogy megtartják Mózes törvényét, megadják mindazt a tizedet Istennek, amit kell. Adják a császárnak az adót. Mi kivetni való, fogyatékossága lehet még az életüknek?

De lelki értelemben tökéletesen szegények voltak, és vakok. Ezért hoz Jézus két ószövetségi példát. Egyébként az nem érthető, hogy miért mondja. Azt mondja, hogy Illés idejében Izráel elhagyta az Istent, s Isten aszállyal sújtotta a vidéket, és nem tértek meg Istenhez. De volt valaki, egy pogány asszony Sareptában, aki hitt Izráel Istenében, ezért Isten rajta csodát tett. A választott nép ott maradt az aszály nyomorúságában, egy pogány asszony meg meglátta Isten csodáját.

Elizeus idejében egyetlen leprás sem gyógyult meg Izráelben - pedig sok volt -, csak egy pogány, szír katona, aki elhitte, ha megfürdik a Jordánban - először ő is hitetlenkedett, aztán elhitte -, akkor rendbe jön. Elmúlik a leprája. Izráelben a leprások, leprások maradtak, mert nem hittek Isten igéjének.

Ez a kijelentés rettenetesen megbotránkoztatta a názáreti hallgatókat. Pogányok megelőznek minket az Isten országában? Nem. A hívők megelőzik a vallásosokat. A hívő ember számára van elkészített hely - ezt világosan mondja Jézus. Higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Én előremegyek, és helyet készítek néktek. Egyébként nincs hely a számunkra. Lehet, hogy sok helyen befogadnak, munkát, kenyeret és szállást kapunk, de az Isten országában azok számára van hely, akik Jézusban hisznek.

Aztán folytatja tovább, noha nő a botránkozás a hallgatókban. Azért jöttem, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek. S itt egy olyan kifejezés áll, ami nem a rabokat jelenti, akiket elítéltek, és nem a hadifoglyokat. De jelent mindenkit, aki valami istentelen élvezet rabságában van, akiben istentelen gondolkodás van, és a szerint él, aki valamilyen erkölcstelen kapcsolatban él benne, és azzal nem óhajt szakítani. Aki vallási gőgben él, s azt mondja magáról: engem, aki ilyen jó ember vagyok, csak nem zár ki az Isten, nem zárhat ki az Isten az Isten országából? Nekem biztos, hogy foglalt helyem van. Már apám is járt templomba, nagyapám is lelkész volt - mondta nem régen valaki. Mintha ez számítana valamit. Mindenki a maga lelkéért felel. Hisz Istenben vagy nem, van-e üdvössége, megmenekülése az ítélet alól, vagy pedig nincs. Istent mellőzve élni, és döntéseket hozni, soha nem vezethet el minket az Isten országába.

Aztán folytatja Jézus, hogy a vakok szemeinek megnyitását. Itt is két dologról beszél Jézus: a fizikailag vakokról, meg azokról, akik Isten nélkül élve lelkileg vakok.

Valaki egyszer azt mondta: De kérem, nem vagyok én kötözött és vak ember. Akkor azt mondtam neki, hogy tedd le a cigarettát. Ez egy nagyon egyszerű dolog. Nem tudta. Nem kötözött? Nem rabság? A legkisebb dolgot nem bírja megtenni. Hát még, amikor nem tudja a televízió gombját kinyomni hosszú távon? Nem bír szakítani egy nem Isten szerint való kapcsolattal. Nem bírja rendezni a pénzügyeit stb., az emberi kapcsolatait. Nem bír megszabadulni a gyűlölködő szívétől, annak indulatától. Nem vakság és nem rabság mindez? Aki nem tud lelki értelemben különbséget tenni az Isten szerint való jó és rossz között. Ez nem fizikai, ez lelki vakság. Aki nem látja, hogy az Isten nélkül elpusztul. Megy tovább az úton egyenletesen gyorsulva lefelé a kárhozatba, és nem látja, vagy nem hiszi, noha látja. Ez nem vakság? Belepusztul ebbe a vakságába, így hal meg.

Jézus kijelentései vonatkoztak a názáreti hallgatóságra is, s a názáretiek pontosan tudták ezt. Ezért támad fel ez a gyilkos indulat a szívükbe. Hogy jön ahhoz Jézus, hogy ezt mondja? Ők magukkal elégedettek voltak, és nem fogadták el, hogy vakok, szegények és mezítelenek. Szegénységüket és vakságukat azzal is bizonyították, hogy ott van a kételkedés a szívükben, és kimondják: Nemde József fia ez? Ő akarja elhitetni velünk, hogy Ő a Messiás? Ilyet kimond, hogy: Bizony, bizony mondom néktek? Higgyük el, hogy Jézus a Messiás, ugyan kérem! Majd harminc éve ismerjük az egész családot. Igazold magad Jézus! Tegyél csodát! Bizonyítsd, hogy tényleg az vagy, akinek mondod magad! Ismerünk mi téged, meg az egész családot. Visszamenőleg a rokonaidat. Fel tudjuk sorolni a nemzetségtábládat. Igazold magad, s majd mi eldöntjük, hogy lehetsz a Messiás, vagy nem.

Figyeljük meg, hogy mennyire jellemző minden ember szívére, minden korban az az, hogy Isten fölé akar nőni. Majd én eldöntöm, hogy igazat mond-e az Isten, vagy nem. Majd én megmondom, hogy igaz-e, amit a Szentírásban olvasunk, vagy pedig nem. Eldöntöm én magam, hogy igaz-e Isten szava, vagy nem. Elfogadom-e, amit nekem mond, rólam mond, vagy pedig nem. Ha akarok, engedelmeskedek, ha akarok, nem.

Egyszer valaki egy konferencián mondta azt, amikor olvasott egy kis kártyán egy igeverset: majd ha akarok, akkor engedelmeskedek annak, amit itt olvastam.

Nekünk meddig kell Jézus? Amíg azt mondja, amit hallani akarunk? Amíg úgy beszél, hogy az simogatja a szívünket? Az ígéretek kellenek, az ítéletes szavak meg nem? Mi is szelektálunk, válogatunk? Ez kell, ez nem kell. Ezt nekem nem mondhatja az Isten! Felülbírálom az Isten szavát és igéjét.

Hányan hiszik azt, mivel vannak ismereteik Istenről, mivel sok helyet betéve tudnak a Bibliából, ismerik magát Istent is. Micsoda tévedés! Nem azonos ismerni a vallás előírásait, tudni a liturgiát fejből, meg az összes zsoltárt harsányan énekelni. Az nem rossz dolog, jó dolog, de ez nem azonos azzal, hogy hiszek az Istenben, és Jézus Krisztus az Uram, és a Szentlélek vezethet. Újra mondom, jó dolog az ismeret. De az felfuvalkodottá tesz, a hit pedig alázatossá tesz Krisztus által.

Más dolog ismerni a Szentírást, és más dolog, hogy ismerem Jézus Krisztust, és az Ő Lelke által vezethet engem.

Istent nem lehet utasítani még imádásában sem. Verd meg azt a gonosz rokonom, vagy barátom, vagy ellenségem. Így és így bánj vele, mert megérdemli, ahogy viselkedett. Sokan azt gondolják, hogy Istennek a dolga, hogy engedelmeskedjék nekünk. Nem fordítva? Az a dolgunk, hogy engedelmeskedjünk neki.

Nem Isten szolgál nekünk, hanem mi szolgálunk neki hálából, alázattal és szentül. A vallásos ember mindig a vallás előírásait akarja megtartani teljesítmény-centrikusan. A hívő ember meg Istennek akar engedelmeskedni Krisztus-centrikusan. Az a fontos, hogy mit mond Isten az Ő Lelke által, és azt akarja tenni.

A hívő ember státusza, helyzete az, hogy Isten gyermeke. Az engedelmesség, ez a hívő ember helyzete. Hite által az tesz vele az Isten, amit akar. Bocsánat, hogy így mondom, arra, használja, amire akarja. A nem hívő ember, a csupán vallásos ember meg az Istent akarja arra használni, amire ő akarja. A hívő ember eszköz az Isten kezében, a vallásos ember meg eszközzé akarja tenni Istent a saját kezében. Isten erre soha nem hajlandó, mint ahogy Jézus sem volt hajlandó ott Názáretben. Ezért feltámad a gyűlölet bennük, a hitetlenség, a gyilkos indulat, és meg akarják ölni.

Az sem véletlen, hogy azt mondja itt Jézus, és így folytatja: hogy a megkötözötteknek, a lesújtottaknak, a depressziósoknak szabadulást hirdet. Nem azt mondja, hogy meggyógyítja őket. Mert ez kötözöttség a legtöbb esetben, vagy sok esetben. Azt mondja, hogy a lelkileg megkínzottakat szabadon engedjem, s nem arról beszél, hogy meggyógyítsam. Mert nagyon sok lelki kötelék egyben démoni kötelék is.

Azt mondja Jézus, hogy lehet szabadulást kérni, s kapni az Istentől. De sokszor láttam, amikor egy emberről levette Isten a démoni kötelékeket. Megszabadult és felszabadult. Kivirult az élete, és ívelt felfelé a hite, vagy attól kezdve, hogy Jézust behívta az életébe, ívelni kezdett. A lelki kötözöttsége megszűnt, mert Isten megszabadította.

Bizony egy pogány bárkit megelőzhet az Isten országában, ha elfogadja a szabadító kegyelmet, s engedi, hogy Isten levegye róla a démoni kötelékeket. Az új Jézussal kezdődhet el bárkinek az életében. Így lehet kedvessé Isten cselekedete. Sőt, Isten kedves esztendőt ad most nekünk. Egy egész új évet, hogy keressük, kutassuk, s aztán cselekedjük az Ő akaratát. Abbahagyjuk, amit abba kell hagyni. Végre kifizessük azt, amivel tartozunk valakinek, becsületesen, úgy, ahogy ígértük. Abbahagyjuk azt a szerelmi kapcsolatot, ami nem Isten szerint való. Próbáljuk másként, Isten szerint való módon nevelni a gyermekeinket. Úgy végezzük a munkánkat, ahogy Istennek dolgozunk, s akkor is becsületesen tesszük, ha főnök nincs ott, mert a főnökünk a mindenható Isten. Ő akkor is látja, hogy hogy végezzük a munkánkat, hogyha nincs ott a földi parancsolónk és gazdánk. Az egészen más életet jelent. Kedves életet az Isten előtt, az Isten Lelke által.

Az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvassuk: Minden nép között kedves előtte az, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Aki féli őt, és igazságot cselekszi. Nem félek az Istentől, hanem tisztelem, becsülöm és szeretem. Sőt, minél inkább meg akarom ismerni, minél inkább megismerem, annál inkább tudom tisztelni és szeretni, s annál inkább akarok neki engedelmeskedni.

Akkor nem ölni akarjuk, ha már bennünk lakik Jézus, hanem akkor szolgálni akarunk neki a Lélek ereje által. Engedelmesen, igazán, teljesen. És így egyre jobban megismerjük Őt, s mivel egyre jobban megismerjük Őt, egyre jobban fogjuk tudni szeretni Őt. S tudjuk szeretni a másik embert is, még az ellenségeket is. Ez sokszor nagyon nehéz, de úgy lehet ez az új esztendő kedves esztendő, Istentől ajándék, ha egyre mélyebbre jutok a hitben, Ha Isten Lelke egyre inkább vezethet, tanácsolhat és bátoríthat.

Jézus hirdeti a szabadulást, a jó hírt a lelkileg szegényeknek, akik rászorulnak, és melyikünk nem ilyen? Hirdeti a foglyoknak a szabadulást, a megkötözötteknek a megoldást, az élet minden kérdésére Jézusnál van a megoldás, a kötelékből való szabadulás is. Hirdeti az Isten kedves esztendejét.

Lehet ez az új év egy új élet esztendeje. Becsukja Jézus, betekeri a tekercset, s abbahagyja a felolvasást, nem folytatja. Az ítéletet nem olvasta fel, mert Jézus azért jött, hogy kegyelmet gyakoroljon, hogy elengedje a mi bűnünk büntetését is, de sokszor tett velem is így, meg veletek is, hogy hirdesse az Ő kedves évét, az elengedés évét, esztendejét. Alapvetően Isten akarata a bocsánat, és nem az ítélet.

Akinek azonban nem kell a kegyelem, az az ítélet tüzével találja magát szemben.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, köszönjük a te igédet, amely ma is élő és ható, és megítéli a mi szívünk minden indulatát. Urunk, olyan sokszor a bűnvallás nem hangzik el a mi szánkból. Olyan sokszor vádolunk és hibáztatunk másokat, mindenkit, magunkat soha sem.

Kérünk, tedd világossá, nyilvánvalóvá minden lelki vakságunkat! Hozd elénk, kérünk, mindenfajta lelki köteléket, legyen az akár valamilyen szenvedély, vagy valamilyen ördögi, démoni kötözöttség.

Köszönjük, hogy ma reggel is azt mondtad, hogy te a kegyelmet és az Isten kedves esztendejét hirdeted, és azért jöttél, hogy megnyisd a vakok szemeit, hogy helyre hozd, amit mi nem bírunk helyrehozni, hogy a lehetetlent lehetségessé tedd, s az irgalmatlanság helyére kegyelmet és irgalmat adj, akár még a mi életünkbe is.

Köszönjük, Urunk, hogy most sem, ma sem bűneink szerint bánsz velünk, hanem a te irgalmasságod szerint. Köszönjük, hogy Jézusért, az Ő kereszthalálért eltörlöd minden álnokságunkat, s a mi vétkeinkről többé nem emlékezel meg.

Urunk, könyörülj meg rajtunk, hogy ne akarjunk úgy elmenni innen, ahogyan idejöttünk, hogy ne az a krisztus-gyilkos indulat legyen bennünk, amivel irtjuk a te magvetésedet, hanem az a békesség, az a beleegyező akarat, hogy cselekedjél, bánjál velünk Lelked akarata szerint. Vezess úgy, ahogy te jónak látod, csak vezess minket és tanácsolj, és int és fedj, ha kell, hogy ne maradjunk vezetés és tanács nélkül.

Köszönjük, Urunk, hogy te azt mondod, ha valakinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, és megadatik néki.

Urunk, megvalljuk neked a mi lelki szegénységünket, koldus voltunkat. Agy nyitjuk most ki a szívünket, s kérünk, hogy töltsd meg azt tőled való, mennyei dolgokkal, hadd legyünk szegényből gazdagok, akik adják, szórják és viszik a tőled kapott kincseket mások számára is.

Kérünk, Urunk, tégy minket békekövetekké, akik téged képviselnek ebben az Istentől elfordult, s egyre gyorsabb tempóban sötétedő és összeomló világban.

Ámen.